Mohl Miklós dr.: Nápoly és Sorrento környéke tavasszal – Olaszország – 2012



Mohl Miklós dr.: Nápoly és Sorrento környéke tavasszal – Olaszország – 2012



Hasznos információkban bővelkedő és nagyon sok szép képpel illusztrált beszámoló egy másfél hetes kirándulásról


Az utazás ötletét egy TV-ben látott film adta, mely az Amalfi-part (Costiera Amalfitana) turisztikai látnivalóit mutatta be. A látottak azonnal meggyőztek, hogy ide el kell menni. Amalfi és környékének internetes böngészése aztán egyre csak bővítette a megnézendő látnivalók számát, amit most előzetesként az alábbi fotóinkkal demonstrálunk:


 



Amalfi központját a dóm és a normann-arab harangtorony uralja


A Sorrentói-félsziget északi oldala a világhíres Nápolyi-öbölre és a Vezúvra néz. Pár km-re tőle található Capri szigete.


 



A Sorrentói félsziget csúcsa ahogy Anacapriból látszik


 



Sorrento a kikötő felől


A félelmetes hírű Nápoly és az elragadó szépségű Sorrento között vannak a világ legérdekesebb romvárosai: Pompei és Herculaneum.


 



Pompei romvárosában


Az Amalfi parton továbbhaladva Dél felé fekszik Paestum (az ógörög Poseidonia) romváros három nagyon jó állapotban fennmaradt templomával.


 



Héra két temploma, csodálatos állapotban és környezetben


És akkor még nem említettünk tengernyi egyéb látnivalót, Ischia és Procida szigetét és a Nápolyhoz közel fekvő Casertat, ahol Versailles mintájára épített királyi palota (Két Szicília királysága) és park csodálható meg.


 



Reggia di Caserta, a casertai királyi palota


 


A hetente 2-3 napon közlekedő, fapados, közvetlen légi-járaton az indulás és érkezés napját hosszas keresés után úgy választottuk ki, hogy a nápolyi szállást még világossal érhessük el és a hazautazás is napközben legyen a tíznapos kint-tartózkodás végén. Amikor a repülőjárat foglalása sikerült, azonnal lefoglaltuk az éppen akciós szállásokat is: 4 éjszakát Nápoly óvárosában, hetet Sorrentóban. Az akciós foglalás azzal járt, hogy a szállásokat is azonnal ki kellett fizetni. Az utazás előtti kellemes készülődést, úgy 10 nappal az indulás előtt, a fapados társaság azonban alaposan felborzolta: 4 órával későbbre tolták az indulás időpontját, ami hidegzuhanyként ért bennünket, mert így csak sötétben, este 10 körül érhettük el a hotelt. Ingyen választhattunk volna új időpontokat, ha ezt nem fogadjuk el, de ez természetesen értelmetlen lett volna esetünkben a kifizetett szállások miatt. 


 



Egy különben jó (budget) hotel bejáratánál Nápoly óvárosában


Az 1*-os nápolyi szálloda óvárosi környezete az internetes virtuális bejárás alapján eléggé félelmetesnek tűnt, nappal is. Hogy mégis ezt választottuk, abban jelentős szerepe volt a hotelről írt, többségében nagyon jó és kedvező véleménynek, melyek alapján kiválóan fel tudtunk készülni például a bejutásra. Biztonsági okból ugyanis egy zárt udvar és egy zárt lépcsőház állja útját az érkezőnek. A jól felkészült vendég persze könnyen bejut a szállásra, mert érkezéskor már tudja, hogy hol vannak a kapunyitó csengők és, hogy a hotel egy háztömb 4. emeletén található.
A gép pontosan indult és alig másfél óra után már Nápolyban landoltunk. Ilyen gyorsan talán még soha nem vehettük fel a feladott csomagunkat. Az épületből kilépve pedig pillanatok alatt megtaláltuk az ALIBUS megállóját. A sofőr adta és azonnal kezelte is mindenkinek a jegyét (UnicoALIBUS 3€, ami 90 percig érvényes, vagyis át lehet vele szállni). Eddig minden simán ment úgy, ahogy más beszámolókban is olvastuk. A belvárosig az út talán 20 perc volt és megrázó.


 



A főpályaudvarhoz közeli utca Nápoly óvárosában


A buszból feltáruló kép nagyon ijesztő volt. Sok csúnyát is olvastunk előzőleg Nápolyról, de azért ilyenre nem számítottunk. Az első megállónál, Stazione Centrale, szinte sajnáltuk azokat az útitársakat, akik ott szálltak le. Arra gondoltunk, hogy, jó, hogy nem onnan akartunk a szállásunkra menni. Különben a szállás onnan és a Municipio végállomástól is kb. azonos távolságra (1-1,5 km) volt. Döbbenetünk fokozódott, ahogy elértük a városközpontban lévő végállomást. Ember nem volt az utcán. Érthetetlen volt ez a kihalt városkép, amit persze jelentősen rontott a metróépítés okozta felfordulás. Mi hagyományosan hátizsákkal utazunk, és úgy terveztük, hogy esetleg gyalog megyünk a szállásra, de a körülmények láttán erre vállalkozni nem mertünk. Egy angolul tudó olasz házaspárral még leszállás előtt beszéltünk, ők pillanatok alatt fogtak nekünk egy taxit és kérésünkre meg is alkudtak a taxissal, miszerint 10 €-ért elvisz minket a hotelhez. Az út talán 4-5 perc volt a Via Mezzocanone-ig, ahol egyébként az egyetem is található.
A fiatal taxis nagyon vidám volt, örült annak, hogy magyarok vagyunk, aztán nevezetességeket sorolt, amire mi rendre készségesen válaszoltunk, hogy „si” meg ki is egészítettük. Eddigi félelmeink gyorsan alábbhagytak, és még akkor sem támadtak fel újra, amikor felismertük a hotel udvari bejáratához vezető sötét előteret. Átadtunk a taxisnak egy 10 euróst, aki meglepetésünkre olyan tétova mozdulatokat tett, mintha vissza akart volna adni. De jeleztük, hogy ne bíbelődjön és bátran elindultunk a sötétben. Minden úgy volt, a kapunyitó csengők, az egyszemélyes lift, stb., ahogy írták a szálloda weboldalán, és a szoba is, ami tényleg sokkal jobb minőségű volt, mint amit az 1* sejtetett.
Első nap reggel esőre ébredtünk és ez hosszabb-rövidebb szünetekkel 10 napig ki is tartott. Mivel a hotel utcáját keresztezte a Spaccanapoli, – az óvárost a Stazione Centrale irányában szinte egyenes vonalban kettészelő ókori utca -(melynek, az egyes szakaszokon hivatalosan különböző neve van), így azon indultunk Nápoly híres sétálóutcája a Via Toledo felé.


 



A Piazza del Gesu Nuovo


Útközben, a Piazza Gesú Nuovo-n kiderült, hogy már nem járnak az E1 és E2 jelű buszok, melyekkel az első körutazást terveztük. (Itt hivatkozunk egy, az egyéni turistáknak rendkívül hasznos útibeszámolóra: (http://www.ongo.hu/elmenybeszamolok/5104) mely sokat segített, különösen a tömegközlekedésre vonatkozóan.)  A nem különösebben érdekesnek tűnő Via Rómát keresztezve, – melyet továbbra is Via Toledonak hívnak-, és nagyjából továbbra is tartva az eredeti irányt, a Via Portamedinán és a  Via Pignaseccán érezhettük meg először, hogy milyen sűrű és élettel teli a nápolyi utca, ha ott még piac is működik.


 



A Via Pignaseccán a Montesanto állomás közelében


 



Utcakép, a Montesanto állomás előtt


A Montesanto állomást (siklóvasút, Cumana vasút és metro csomópont) különösen a reggeli órákban könnyű volt megtalálni, ugyanis ezekben az utcákban óriási tömeg özönlött velünk szemben. Itt vettük első nápolyi napijegyünk (Uniconapoli, 3,60 €), ami érvényes volt a siklókra is. Ezt az állomást nagyon sokat használtuk. Közel van az óvároshoz és az odavezető utcák hangulatát is igen élveztük.  Aztán a nagyon elegáns és tiszta siklóval felmentünk a Vomero dombra (170 m), mert valahol azt olvastuk, hogy az ottani piac nagyon jó, meg különben is az a városrész más. Kiderült, hogy ez a sikló két világot köt össze, vagyis Nápoly több arca közül két szélsőséget.


 



Utca a rendezett Vomero városrészben


Pár perces utazással ugyanis, a sokak által eléggé találóan sokkolóként jellemzett utcai felfordulásból egy kimondottan nyugtatóul ható, rendezett, elegáns városrészbe jutottunk. Annyira más volt, mintha egy teljesen más városba érkeztünk volna. A Mercato di Antignano nevű piacot a Medaglie d’oro metro állomás közelében találtuk meg. Jobbra számítottunk, talán túlzottan rendezett volt és kevés volt az élelmiszer. Itt jegyezzük meg, hogy Nápoly kiváló hely, hogy az ínyencek megkóstolják a legfinomabb Mozzarellát, ezért ebédre vettünk egy jó adag Mozzarella di Buffalat (alapanyag: bivalytej), ami Nápoly és Campania tartomány híres, eredetvédett terméke, hozzá paradicsomot és fokhagymás olivabogyót. Miután addigra már alaposan eláztunk a szűnni nem akaró esőben, az 1-es (piros vonal) metróval indultunk vissza a hotelbe. E döntést megbántuk, pedig a nápolyi metró nagyon tiszta és elegáns. Az 1-es vonal érdekessége ugyanis, hogy egy kört tesz meg a Vomero domb belsejében, valószínűleg a nagy szintkülönbség miatt. Biztos ez volt az oka, hogy a hosszú és nagyon zajos utazás végét már nagyon vártuk. Megkönnyebbülten szálltunk ki a híres Dante téren, ahonnan Nápoly leghíresebb városkapuja, a Port’Alba is nyílik és ami hangulatos, könyv- és hangszerkereskedéssel teli utcácskákhoz vezet.


 



Dante és a nevét viselő tér


A szakadatlan eső ellenére is körbejártuk a hangulatos Bellini teret, mely megérdemelne egy alapos takarítást. A hotelben forró teával próbáltunk ebéd után a délutáni városnézéshez feltöltődni.


 



Piazza Carita, egy hangulatos tér a Via Toledo oldalában


Először kipróbáltuk a Funicolare Centrale vonalát, melynek állomása, egészen közel a Galleria Umberto I-hez található a Via Toledon, egy aranyos terecskén egy szép épületben.


 



A Funicolare Centrale épülete a Via Toledón


Felérve a Vomero dombra felszálltunk a V1-es buszra, ami körbejárja Vomero városrészt, és a végállomása a Castel S. Elmonál van. A szakadó eső miatt sem a citadellát, sem a közeli S. Martino apátságot nem tudtuk megnézni, a híres panorámát, a busz ajtajából „élveztük”. A Monsanto sikló állomása közelében találtunk egy igazi szupermarketet, ahova aztán párszor még visszatértünk vásárolni.
Második nap kényszerhelyzetben voltunk, mivel az a nap volt a legalkalmasabb arra, hogy Casertába vonattal el tudjunk menni. Caserta nagyon izgalmas célpontnak ígérkezett: a nápolyi bourbon királyok 1200 szobás palotáját és az azt övező óriási parkot, – ami Versailles mintájára épült -, mindenképpen látni akartuk.


 



Caserta, királyi park, a Vanvitelli tervezte vízesés


A Spaccanapolin most a Stazione Centrale felé indultunk korán reggel, mert a 9:04-es vonat után a következő csak 2 óra múlva indult. Az utca végét a metróépítők azonban alaposan összekuszálták, – egy labirintusba veszett, még mielőtt kiért volna az állomás előtti óriási térre, – hogy nehezebb dolga legyen a sietős turistáknak. Így is kb. 40 perc alatt, időben értünk ki. A repülőterek eleganciáját idéző, óriási állomáson kapkodtuk a fejünket, hogy hol is lehet gyorsan U4-es napjegyet venni. (U= Unicocampania) Ugyanis közlekedésből alaposan készültünk, így tudtuk, hogy mivel hétvége van, ez a jegy 10 helyett csak 5,40 euróba kerül és sokkal jobban megéri, mint a sima vasúti jegy (2×3,40), mert ezzel aznap éjfélig még Casertában és Nápolyban is szabadon lehet utazni. A vasúti pénztárban megtudtuk, hogy az ujságosnál kapható a jegy. Az ilyen helyzetekre előre gondolva, még itthon kinyomtattuk a szükséges jegytípusok nevét, így csak rá kellett mutatni, hogy melyiket kérjük. Az egyik újságárusnál sikerrel jártunk, a másiknál nem volt, majd az órára néztünk és már 9:10 volt. Óriási rohanás következett, mert a vonat a lehető legtávolabbi peronról indult. Szerencsénkre késett, így elértük. És persze, közben, nem feledkeztünk meg arról, hogy a peronon található dátumnyomó masinával érvényesítsük jegyeinket. Boldogan huppantunk le egy ülésre, hogy kicsit elengedjük magunkat, a kb. 40 perces utazás előtt, amikor valami fájdalmasan éles hangra riadtunk fel. Nem túlzás, kb. tíz tangóharmonikás szállta meg pillanatok alatt a kocsinkat és a hangolást szerencsétlenségünkre pont mellettünk kezdték. Sajnos, szinte minden egyes vonatozás ilyen „zene” – hallgatási kényszerrel járt, ami a tipikus kelet-európai, és sajnos nem a helyi dallamokat idézte.


 



Részlet a Királyi palota 20 hektáros kertjéből


Érkezéskor az eső természetesen Casertában is esett, azonban óriási szerencsénkre, mire elértük az állomásról is látható királyi palotát (kb. 10 perc gyalog), elállt. Ezért a park megtekintését választottuk elsőnek. Jegyet „vettünk” és már nem lepődtünk meg, hogy 0 € volt rányomtatva. Történt ugyanis, hogy teljesen véletlenül, kint-tartózkodásunkkal azonos időben rendezték az Olasz Kultúra Hetét (The Settimana della Cultura), mely évről évre azzal jár, hogy az állami fenntartású műemlékek, múzeumok, stb., ingyenesen látogathatók.  (A lehetőségről teljesen véletlenül, egy angol netes oldalon szereztünk tudomást 1-2 héttel az indulás előtt. Magyarul, az interneten, azután sem találtunk információt.) Kb. kétórás sétával jártuk be a 3 km hosszú és 120 hektáros királyi parkot és a 75 méteres vízeséstől jobbra található angol-parkot. Csaknem ennyire volt szükség a palota bejárásához is, melynek különlegességét jól jellemzi, hogy számos filmjelenetet (pl.: Csillagok háborúja I. és II. ) forgattak benne. A rendkívül látványos épület és park óriási élmény volt. Számunkra felejthetetlenné tette a nápolyi építész, Lugi Vanvitelli, nevét is.


 



A monumentális lépcsőház


 



Királyi ágy


 



Királyi fürdőszoba


Nápolyba visszaérve pizzát akartunk enni a „világ legjobb pizzázójában” a L’antiqua Pizzeria da Michele nevűben, mely egy filmben is szerepelt és mely pár utcányira van az állomástól az Óvárosban. Megtalálni nem volt nehéz, mert óriási tömeg állt előtte, de hamar feladtuk a sorállást és ettünk egy ízletes menüt a szemben lévő étteremen.


 



Nagy kitartás kell, aki itt akar pizzázni


Kihasználva a napijegyünket, a közeli Corso Umberto főutcán, felszálltunk egy R2-es buszra a városházáig. Onnan kis sétával elértük a 140-es busz végállomását, melyről a több mint 1 km-es Villa Communale park túlsó végén szálltunk le (sajnos a metróépítkezés itt is tart még). E városrész neve, Chiaia, rendezettségével, elegáns épületeivel tűnik ki. Helyi szokás szerint a tengerpart mentén futó utat a hét végére sétálóutcává alakítják. A nápolyiak ezreivel együtt mi is itt élveztük a tavaszi napot, a Nápolyi öböl szépségét, a Mergellina vitorlás kikötőt és Posillipo meredek dombján egymás fölé épült házsorok látványát. Idő már nem volt, hogy kipróbáljuk a Funicolare Mergellinát, csupán az állomás épületét csodáltuk meg, ami jól illett a környező többi épülethez.


 



Nápoly legszebb siklóvasút állomása, a mergellinai


Hazafelé indulva egy C16-os buszra szálltunk, mely nagyon szép úton kanyarog a Vomero domboldalában a Chiaia felett. Ez a vonal sorra érinti a másik három sikló-vasútvonal valamelyik állomását. További érdekesség, hogy e három vonal végállomása a Vomeron egészen közel esik egymáshoz, így ha valaki siet, mint ez esetünkben is volt, sokkal hamarabb  érheti el az óvárost a dombon át. Mi az első lehetséges helyen szálltunk át. A Funicolare Chiaia vonalán értünk fel a dombra, a Villa Floridiana park bejárata mellett. 5-10 perces sétával elértük a Centrale, majd a Montesanto vonal végállomását. Közben kedvenc boltunkban be is vásároltunk. (Régi hagyományunk az útjainkon, hogy esténként  a helyi vörösborokat kóstolgatjuk.) Ekkor már sötét volt, de hazafelé, a már korábban ismertetett útvonalon, a hotelig semmi félelmet nem éreztünk, pedig hát igazán „sűrű” utcákon kellett végigmenni. Sőt, kimondottan élveztük a szombat esti nyüzsgést, a tipikus pezsgő nápolyi utcaképet, az azt kísérő hangzavart, kis túlzással felfordulást. Végül is ezért is jöttünk, hogy olyat lássunk, ami nálunk nincs, itt pedig volt belőle bőven.
A harmadik nap, kedvenc gyalogos és siklóvasutas útvonalunkon megint a Vomero dombjára mentünk, hogy megnézzük a Villa Floridiana parkot. A park nem volt valami nagy szám, pláne, hogy nagy része valami okból le volt zárva. A park végében lévő múzeum épülete mögötti teraszról viszont nagyon szép kilátás tárul fel Chiaia és Nápoly egyéb részei felé, így mégis érdemes volt ide eljönni.


 



Kilátás a Villa Floridianaból, Nápoly elegáns részei: Chiaia és Posillipo dombja


Aztán visszamentünk a Monsanto állomásra, ahol, megvettük a Nápoly mellett fekvő Pozzuoliban is érvényes U1 (Unicocampania fascia 1, weekend 3.20 €) napi jegyet. (Itt jegyezzük meg, hogy a jegyre rá kell írni pár adatot, nevet mindenképpen, mert különben büntetés következik! Mi ezt többször is elfelejtettük, de szerencsénk volt, ellenőrrel nem találkoztunk.)  A Monsanto állomásról a Cumana vonattal és a 2-es metróval (kék vonal) is el lehet jutni Pozzuoliba, melynek fő nevezetessége a Solfatara, egy aktív vulkán kráter.  A két vonal nagyjából párhuzamosan halad. A vonatra várakozva, úgy döntöttünk, hogy mégis jobb lenne metróval menni, mert az egészen közel áll meg a Solfatarához.


 



Dús növényzet övezi a Solfatara vulkán katlanát


Az egy szinttel lejjebb fekvő metróállomásra azonban nem tudtunk lemenni, mert az a lelkes információs vasutas, aki korábban segített nekünk, azt hitte, hogy nem értettük meg, hogy honnan megy a vonat, s mindig visszaterelgetett a vonat peronjára. Ráhagytuk, így Pozzuoliban a kikötőhöz közeli állomáson szálltunk le. Sétáltunk egyet egy láthatóan új tengerparti parkban meg a kikötőben, ahonnan Procida szigetére hajóztunk volna, de ezt az eső miatt kihagytuk. A Solfatarához vivő P9-es buszra a kikötőnél levő, eléggé leharcolt, fedett kis megállóban tudtunk felszállni, miután, a jelzett helyen, a vasútállomásnál hiába vártuk. Szerencsére hamar gyanút fogtunk és megkérdeztünk egy sofőrt.


 



Kénes kigőzölgés a Solfatara kráterében


A Solfatara magánkézben lévő vulkán, a belépő 7 €. Nem mindennapi látvány, a buja zöld katlanban elhelyezkedő gőzölgő kráter, melyről könnyen elképzelhető, hogy miért állítják az ókori római mítoszok, hogy itt van a tűzisten,Vulcanus, otthona.


 



A pozzuoli amfiteátrum, a Flavio, a római colosseumnál is öregebb


Gyalog indultunk vissza, mivel még odafelé a buszból láttuk Olaszország harmadik legnagyobb  amfiteátrumát (Flavio), amit az eső ellenére is megnéztünk. Nápolyba visszafelé a Corso V. Emanuele állomáson szálltunk le. Lesétáltunk a Mergellina siklóvasúthoz, hogy kipróbáljuk ezt a vonalat is. Fenn a hegyen felszálltunk egy C21-es buszra, mely a hegygerincen jár a Posillipo fokig. Utazni ezen a vonalon nagy élmény, melyet a különböző szakaszokról feltáruló Nápolyi öböl lélegzetelállító látványa szolgáltat.


 



A Nápolyi-öböl a felhőben úszó Vezúvval, ahogy Posillipo dombjáról látszik


Sajnos időnk már nem volt, hogy a végállomás előtti megállótól kigyalogoljunk a Parco Virgiliano híres kilátóhelyhez. Visszafelé a 140-es busszal jöttünk, mely vonalról ugyancsak nagyon jó a kilátás öbölre. E járat előnye, hogy végigmegy a Villa Communale mellett a Piazza Vittorián levő végállomásig, ahonnan a Castel Dell’Ovo már csak egy ugrás. Erre azonban már csak másnap délelőtt, a negyedik napon került sor, amikor gyalogosan indultunk a központi látnivalók megtekintésére.
A Piazza Monteoliveton, a carabinerik laktanyája mellett, áll a kívülről eléggé jellegtelen, S. Anna dei Lombardi nevű templom, mely mellett már éppen elhaladtunk a Piazza Carita felé, amikor egy szemben jövő asszony hevesen integetett, hogy azt ne hagyjuk ki. Igaza volt, hálásak vagyunk neki. Sajnos a templomban tilos volt a fotózás.  A közeli Via Toledon, mely hivatalosan, az utcatábla szerint Via Roma, és mely mellett a Vomero felőli oldalon található a spanyolok által épített, híres negyed, arra gondoltunk, hogy mennyire nem mindegy, hogy az adott országot milyen nép igázza le éppen. Úgy tűnk, hogy az itteni spanyol uralomra szívesen emlékeznek, míg nálunk, a hasonlóan hosszú és időben nagyjából egybeeső török uralom szinte csak pusztulást okozott.
Aztán sűrűn következtek a nagyszerű látnivalók: a Galleria Umberto I. óriási csarnoka, melynek közepén kihagyhatatlan egy fotó a megfelelő csillagkép mozaikkal, a Palazzo Reale, melyben látható királyi lakosztályok egyszerre keltenek csodálatot és döbbenetet.


 



A Galleria Umberto I. elegáns belseje


 



A Királyi Palota udvari homlokzata


 



A Királyi Palota a Vezúvval az S.F. di Páola templom portikuszáról


A Castel Nuovo, az Anjou uralkodók lovagvára, 1289-ben tényleg újnak számíthatott, a kissé távolabb, egy félszigetre épült Castel dell’Ovo-hoz vagyis Tojásvárhoz képest. Jövet-menet megpihentünk és végigsétáltunk a Via Console Cesarión, mely a Piazza Plebiscitóról fut a tenger felé és ahonnan varázslatos a kilátás. Még varázslatosabb a Castel Nuovo tetejéről, ahova csak azért vitt fel minket egy angolul beszélő teremőr, mert megkérdeztük, hogy oda hogyan lehet felmenni. Így megtudtuk, hogy honnan indul a vezetés óránként, de ez sehol sem volt kiírva. Így érthető, hogy csak minket vezetett körbe a kastély lovagtermének kupolájában, mely alatt a városi tanács üléseit tartják, és türelemmel várta, míg élveztük a panorámát és képeket készítünk a tetőn.


 



A Tojásvár – Castel dell’Ovo- , ami egy félszigeten található


 



Kilátás a Tojásvárból Chiaia és Posillipo felé


 



A Via Cesarión: Augustus Cézár, a Palazzo Reale és a Castel Nuovo


 



Részlet a Castel Nuovo főbejáratáról


 



A Vomero domb Nápoly citadellájával, az S. Martino Apátsággal a Castel Nuovo tetejéről


Még aznap délután, a hotelben hagyott csomagokkal kisétáltunk a Circumvesuviana (magánvasút hálózat a Vezúv körül) szörnyen ronda végállomására, érintve a Porta Nolana városkaput. Ez a környék az Óváros szélére esik, és meglehetősen lepusztult. A jegy Sorrentóba 4 €-ba került. Aki biztosan akar ülőhelyet, az jó ha innen a végállomásról indul, mert az első megállónál (Stazione Centrale) óriási roham volt és pillanatok alatt elfogytak az ülőhelyek. Az út pedig elég hosszú, közel 1,5 óra.


 



Sorrento, zöldbe ágyazva


 



Sorrento öreg malma a város közepén húzódó kanyonban


Sorrentóban hamar megtaláltuk azt a helyet, ahonnan a hotelünk óránként ingyenes járatot indít, csakhogy kb. félórát kellett volna várni. Egy taxis 15 eurós ajánlatot tett, amit nem fogadtunk el. Aztán 10-ért már beszálltunk a kocsiba. A hotelben meglepetéssel fogadtak. Az akciós, tetőtéri szoba helyett felajánlottak egy jobbat, azonos áron, amit örömmel elfogadtunk.
Az ötödik nap, az új és jobb hotelben, bőséges reggelivel indult és a Nap is kisütött. Ennek örömére nem az ingyenes busszal, hanem gyalog mentünk le a városba toronyiránt, egy autómentes, gyönyörű úton, citrom- és narancsfás kiskertek között.


 



Első séta a hotelből, le Sorrentóba


 



Narancs- és eső-özön Sorrentóban


Nemcsak erre a részre, de egész Sorrentóra jellemző a dús mediterrán növényzet mondhatni mindenhol, az épített városban is. Talán az tetszett a legjobban, hogy a zöldfelületek kialakítása nagyon igényes és azok többsége már alaposan beállt, vagyis több évtizede pompázik ott. Erre a legjobb példa a városi park, a Villa Communale, mely az onnan nyíló kilátás miatt is emlékezetes.


 



Csodás növényzet, Vila Communale, Sorrentó


 



Sorrentó főterén


Előre gondolva a másnapi, Amalfi-partra tervezett kirándulásra, a vasútállomáson megvettük az egynapos bérletet (Unicocostiera 7,20 €, ami Sorrento és az Amalfi-part környékén érvényes), így a hatodik nap reggel a hotel melletti megállóban szállhattunk fel a buszra (SITA).  (A félszigeten két magáncég a SITA és az EAV buszai járnak.) A kb. másfélórás út Amalfiig nagyon látványos. Talán a legszebb szakasz az, amikor a busz eléri a hegygerincet (Sant’Agata-nál). Ekkor meggyőződhetünk arról, hogy tényleg egy félszigeten vagyunk, ugyanis egyszerre látható a Nápolyi- és a Salernoi-öböl is. Így érthető, hogy ezen a szakaszon számtalan filmjelenetet forgattak már. Induláskor még nem gondoltuk, hogy mi is szenvedő alanyai leszünk egy ilyen eseménynek, a forgalmat ugyanis kb. félórára leállították.


 



Gyakori esemény: filmforgatás az Amalfi parton


 



Amalfi, panoráma a kikötőből


 


 



A Szent András katedrális, Amalfi


Amalfiba érve megállapítottuk, hogy szebb, mint képzeltük a film alapján. Szinte hihetetlen, hogy ez a kisváros valamikor az Amalfi Köztársaság központja volt és sok tekintetben megelőzte Genova, Pisa és Velence tengeri köztársaságokat.


 



Amalfi katedrálisának harangtornya és a Paradicsom-kolostor kerengője


Megnéztük a XI. században épült Szent András katedrálist, majd a buszmegállóhoz mentünk, hogy Ravellóba utazzunk. A megállóban egy igen tetszetős, nagyon „design-os”, nyitott városnéző busz állt. Arra gondoltunk milyen jó lenne ezzel utazni, hiszen most éppen nem esik az eső! Megkérdeztük az utazási lehetőségeket s meglepődtünk, ugyanis a napijegyünkkel ingyen lehetett vele utazni. (Ez az info, igen apró betűvel, tényleg olvasható volt a jegy alján(!). Az eset azt is bizonyítja, hogy soha nem lehet eleget készülni egy egyéni útra és ezért érdemes mindig kérdezősködni is.


 



Csodás városnéző busz


 



Úton Amalfiból Ravelloba


 



Úton Amalfiból Ravelloba


A buszon öt nyelv közül lehet választani idegenvezetést, de ezt hamar feladtuk, mert csak zavarta volna a fantasztikus látvány emésztését. Az ember csak kapkodja a fejét, hogy most jobbra vagy balra nézzen, mert egyaránt fantasztikus a fokozatosan feltáruló panoráma, míg meg nem érkezik a 350 méteren fekvő településre. A panorámabusz szolgáltatás csak egyirányú, visszafelé Amalfiba rendes járatos busszal lehet visszamenni kb. félóránként.


 



Kilátás Ravelloból a Monti Lattari csúcsaira


Ravelló fejlődését gazdag családoknak köszönheti. Közülük az egyik leghíresebb a Rufolo. Csodálatos otthonuk, a Villa Rufolo (belépő: 5 €), kertjük és a Salernoi-öbölre nyíló kilátás a település egyik fő látványossága.


 



Ravello, Villa Rufolo kertje


 



Az Amalfi-part a Villa Rufolo kertjéből


A látványt leírni nem lehet, a helyet nehéz otthagyni, többször is körbesétáltuk. Útban hazafelé, leszálltunk a buszról Positanoban., egy kis sétára, de az inkább hegyről ereszkedést majd visszafelé a buszmegállóhoz hegymászást jelentett. Alaposan elfáradtunk a szinte függőleges hegyoldalba épült településen, de megérte.


 



Positano fölülről


 



Positano alulról


Még aznap este megvettük a következő 3 napra szóló bérletet (UNICOCAMPANIA 3T, 20 €), ami egész Campania tartomány területén nyújt szabad utazást a tömegközlekedési eszközökön, kivéve Capri szigetét és a hajózást. Továbbá érvényes a Vezúvra (oda-vissza, EAVbus), ami különben 10 euróba kerülne. A hetedik nap reggel már ezzel a jeggyel indultunk a hotel előtti buszmegállóból a Circumvesuviana állomásra, hogy Pompeibe utazzunk. A Pompei Scavi állomáson szálltunk le, ami a romváros egyik bejáratához közel fekszik.


 



Pompei romváros: a Fórum, háttérben a bűnös vulkán


 



Márványoltár áldozat bemutatására a Vespasien templomban


Pompeiben nemcsak maga az óriási katasztrófa ténye és megrázó bizonyítékai döbbenetesek, hanem a nagyon meggyőzően elénk táruló, működő város, kocsiutakkal, járdával és átjárókkal, szegényebb és gazdagabb emeletes házakkal, közétkeztetőkkel, fürdőkkel, stb., s akkor gondoljunk arra, hogy Magyarországon mikor alakult ki a városi élet ilyen magas foka. Megnézni részletesen mindent egy napon biztosan nem lehet, de nem is kell, néhány óra bőségesen elegendő ahhoz, hogy a laikus látogatónak örökre szóló, megrázó élményt nyújtson. 



Részlet a Villa dei Misteri egyik szobájának freskójából


 



Pompei legszebb épülete a Villa dei Misteri


Gyakorlott utazók vagyunk, de Pompeiben néhány dolog csak nehezen jött össze. A bekerített romváros területén kívül fekvő Villa dei Misteri-t meglehetősen nehezen találtuk meg. A Vezúvra induló buszjárat megállóját pedig meg se találtuk. Ez az esős idő miatt aznap nem is okozott nagy gondot. Helyette az ugyancsak a Circumvesuviana vasúttal elérhető Herculaneumba, pontosabban mai nevén Ercolano városába utaztunk. Az elegáns Pompei Scavi állomás után egy lepusztult, minden információt nélkülöző állomásra érkeztünk. Érthetetlen volt ez a megkülönböztetés. Aztán ösztönösen elindultunk és az első kereszteződésnél felfedeztünk egy apró táblát, hogy merre is kell menni. Kb. 15 perces sétával el is értük a romvárost, mely sokkal jobb állapotban maradt meg mint Pompei. Ezt állítólag az okozta, hogy bár katasztrófája egy időben történt Pompeiével, az egészen máshogy következett be. Tény, hogy a várost több mint 1700 évig egy 25 méter vastag tufa réteg borította.  A kiásás és ásatások ma is folynak. 


 



Herculeanum: a városlakók hálájából, Nonius Balbus római szenátor szobra


 



Herculeanum:  Neptnus és Aphitrité gyönyörű mozaikja


 


 



Herculeanum kiásott részei a mai város szintjéről


Éppen jött a vonat Nápoly felől, amikor kiértünk az állomásra, örültünk, hogy elértük. Két megálló után kezdett gyanússá válni a dolog. A következőnél leszálltunk, ugyanis vissza kellett menni, hogy az Y elágazás Sorrentó felé menő ágára kerüljünk. Rajtunk kívül még hat külföldi verődött össze hasonló problémával. Hogy a baj még nagyobb legyen, jött egy óriási zivatar. Ráadásul útleírásokban olvastuk, hogy a Circumvesuviana magánvasútnak 6 vonala van, és, hogy vigyázni kell. Másnap, a nyolcadik nap reggel megint kimentünk az állomásra. A cél a Vezúv volt, a végre viszonylag jó idő miatt. Az állomáson aztán bekövetkezett az, amire olaszhonban mindig számítani kell. A sztrájk, szerencsére csak aznap. A bérletünket persze használni akartuk. Szerencsénkre az Amalfiba járó buszok is onnan indulnak. Az út annyira szép, így az ismétléssel nem volt gond, csupán az eső zuhogott. Gondoltuk tovább utazunk a Salernoi-öböl mentén addig, míg Paestumba nem érünk, hátha addigra eláll. Mire Amalfiba értünk már sütött a nap és órási szerencsénkre éppen indulni készült a nyitott városnéző busz, a másik vonalon, Minori és Maiori irányába. Más vállalkozó nem volt, mi voltunk rajta, összesen két utas. Az út nem túl hosszú, végig a tengerparton, de nagyon szép.


 



Úton az Amalfi parton: Minori


 



Úton Amalfi és Maiori között


 



Maiori


Maioriban sétáltunk egyet a parti sétányon, ettünk egy szendvicset, s már indult is a busz Salernoba, ahol az állomás előtt kb. 500 méterrel dugóba került. Szerencsére engedtek leszállni. Zuhogó esőben rohantunk a pályaudvarra, hogy a jegyzeteink szerinti utolsó lehetséges vonatot még elérjük. A már az olasz csizma talpában fekvő Cosenza felé sűrűn járnak a vonatok. A baj az, hogy csak kevés áll meg a 40 km-re fekvő Paestumban is, ahol pénztár sincs, így tanácsos napi vagy retúr jeggyel odautazni.


 



Paestum, Athena temploma, kb. i.e. 50-ből


Hála a Trenitalianak (olasz MÁV), nem úgy járnak az olasz regionális vonatok, mint a svájciak, különben nem láttuk volna a hőn vágyott görög templomokat. 30 perc késéssel indultunk és érkeztünk és 80 percünk volt, hogy az aznap utolsó lehetséges vonattal vissza is induljunk Sorrento felé.


 



Héra temploma, a legrégebbi, kb. i.e. 550-ből


 



Héra második temploma, kb. i.e. 450-ből


Az állomástól talán 100 méterre van a görögök által alapított Poseidonia (i. e. 600) egyik városkapuja és a még álló 4-5 km hosszú és 15 m magas városfal. Onnan kb. 1 km-re van a pénztár a múzeum épületében, melyre sajnos nem volt időnk. Aztán kb. 1 km-es sétával bejárhatók a romok és a három dór stílusú templom. Érdekesség, hogy a három közül két templomot Hérának szenteltek. Köztük lényeges építészeti különbségek vannak.
A kilencedik nap ismét Pompeibe utaztunk, hogy onnan menjünk fel a Vezúvra. A Pompei Scavi állomás környékén sehol nem találtuk a jelzést az EAV busz megállójához. Gondoltuk gyalogolunk egy megállót a végállomásig, ami a mai Pompei város központjában van. Közben megláttuk jönni a buszt totál üresen. Mérgünkben intettünk neki és felvett. A Pompei Scavi állomásnál megállt, még valaki akart felszállni, de nem volt jegye, a buszon meg nem árulnak jegyet. Erre a sofőr hívott egy információs embert, aki el- majd visszakísérte az illetőt, közben eltelt vagy 10 perc. Nem baj, fő, hogy a turista ki legyen szolgálva. A busz úgy kb. háromnegyed órát ment a vulkánpark bejáratáig, ami sűrű, gomolygó felhő-ködben volt, de legalább nem esett az eső. Már ekkor látszott, hogy a vulkántúra nem lesz egy nagy élmény. De ha már itt vagyunk, felmegyünk. Belépő a Vezúv Nemzeti Parkba 8 €, amiért mászhattunk kb. 500 m-t meredeken fel, a ritkán, rövid időre felszakadó sűrű köd-felhőben.


 



A Nápolyi-öböl a Vezúv oldaláról


Elmondhatjuk, hogy voltunk ott fent vagy fél órát a félelmetes kráter peremén, fittyet hányva a közvetlen életveszélyre, hiszen a vulkán bármikor újra kitörhet. Visszaérve Pompeibe, képeslapon megnéztük, amit nem láttunk, aztán, hogy vigasztaljuk magunkat, felszálltunk az első Nápoly felé menő vonatra. Gyalog indultunk a Porta Nolánánál levő piacot útba ejtve az Óvárosba. Ez a környék a legsűrűbb és leginkább lerobbant, nagyon emlékeztet a palermói Vucciriára. Megvettünk az ajándékokat meg 2 kg ciromot hazavitelre, mert az itteni, egészen más mint az otthoni, meg állítólag mentes a tartósító vegyszerektől, mivel frissen szedett. Jó volt egy kicsit elmerülni, újra magunkba szívni az Óváros hangulatát. Végre megnéztük a nápolyi katedrálist, a Duomót, is. 
Az utolsó, 10. napon korán reggel hajóztunk Capriba (Sorrentóból 30 € oda-vissza). A kikötőben vettünk egy napijegyet (Unicocapri: 7,20 €), Capri ugyanis különc, itt nem érvényes az egész Campania tartományra szóló Unico jegy. (Utólag visszagondolva a napijegy minimális kedvezményt ad, tehát nem nagyon éri meg. Egy jegy 1,80 € , 60 perces jegy 2,40 €.) Siklóvasúttal felmentünk Capri híres főterére, a Piazzettára. Az itteni infó irodában 1 € egy Capri térkép, melyhez hasonlót a netről is ki lehet nyomtatni. A tér, bár sok szépet olvastunk róla, nem ragadott meg minket különösebben. Az előzetesen begyűjtött információ arról győzött meg minket, hogy itt, ha sokat akarunk látni, gyalogolni kell az előre eltervezett útvonalakon. Az egy nap Caprira még így is eléggé szűkösnek bizonyult, mint ez be is igazolódott.


 



Capri gyönyörű, gyalogolni jó


 



Capri: kert részlet


A legtöbb látványossághoz vezető út olyan keskeny, hogy csak gyalog érhető el. A városban és a környező utakon kis elektromos targoncák közlekednek, főleg áruszállítás céllal. Az első úti cél az „Arco Naturale”, egy boltív alakú sziklaképződmény volt, melyet végül is nem értünk el, valahol elkeveredtünk, viszont addig is nagyon sok szép kertet és villát láttuk. Itt is, mint a Sorrentói félszigeten, a sűrű mediterrán növényzet és kertek nyújtották a legnagyobb élményt. Augustus császár kertjébe  (Giardini Augusto,1 €), mely alig néhány percnyire van a Piazzettától, nemcsak a növényzet miatt érdemes betérni. Innen szép kilátás nyílik a Faraglioni sziklákra és a Marina Piccolára, meg a művészinek nevezett Via Krupp kacskaringós útjára. Aztán, a viszonylag jól kitáblázott úton, egy jó háromnegyed órás sétával jutottunk fel a Monte Tiberióra (335 m), ahol Tiberius császár villájának romjai (Villa Jovis, 1,50 €) nézhetők meg. Érdemes vállalni ezt a hosszú túrát. Különösen jó a kilátás a Salto di Tiberióról, ahonnan állítólag a nem kívánatos vendégeit vettette a mélybe.


 



Capri: kilátás Tiberius villája melletti Salto di Tiberioról


Visszasétáltunk Capriba központjába és busszal átmentünk Anacapriba. A sziklás hegyoldalba vájt út egy része ijesztően keskeny, a kilátás hajmeresztő, a látvány félelmetesen szép, ahogy a busz egyre magasabbra kapaszkodik, hogy elérje a 140 méterrel magasabban fekvő Anacaprit. Mivel napijegyünk volt, átszálltunk az éppen induló buszra a Grotta Azzurrához. A Kék barlang megtekintését nem terveztük, de a rossz idő miatt nem is lett volna lehetséges. A buszozás során kiderült, hogy nem csak Anacapri, de a környező villák látványa sem olyan szép, mint Capri és környéke. Mivel a Monte Solaro sűrű felhőben volt, szó sem lehetett libegőzésről, de már idő is alig jutott volna rá. Helyette végigmentünk egy olyan utcán, ahol megszámlálhatatlan csillogó illatszer és limoncello üzlet volt, hogy elérjük Axel Munthe világhíres villáját. A kilátás szintén világhíres, ami már könnyen érhető, mivel a villa a fent leírt félelmetes út felett található egy sziklaszirten. A Villa San Michele (6 €) és kertje nagy élmény volt, amiért feltétlenül érdemes Anacapriba átbuszozni. Végül, visszaérve Sorrentóba megállapítottuk, hogy a város leglátványosabban a kikötőből (Marina Piccola) tárul fel. S félünk leírni, de ezt szebbnek találtuk, mint Capri kikötőjének panorámáját.


 



Sorrento, nem szabad kihagyni a kikötőt


 


És végre, a 10. napon napsütésben érkeztünk vissza a hotelbe. Hosszasan időztünk a hotel teraszán a panorámában gyönyörködve.


 



Sorrento, fekvése csodálatos


 


A 11 nap már a hazautazásé volt. A sorrentoi vasútállomás és a nápolyi reptér között járó ‘Curreri’ busszal (10 €) kb. 1, 5 óra alatt értünk ki. Az út első fele igen látványos volt, a Sorrentói félsziget Nápoly felőli oldalán.


Mohl Miklós


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Olaszországról >> 


Mohl Miklós írásai az Útikalauzban >>   



 







A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés


 



Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár