Mohl Miklós dr.: Tavaszi felfedező túrák Szicília észak-keleti részén és Salina szigetén – Olaszország – 2011



Mohl Miklós dr.: Tavaszi felfedező túrák Szicília észak-keleti részén és Salina szigetén – Olaszország – 2011



Egy igazi kalandozás története sok információval, tanulsággal és gyönyörű fotókkal


Gioiosa Mareara, Etna, Monti Peloritani, Salina, Lipari-szigetek, Gioiosa Marea, Capo Calava, Gioiosa Marea, Marinello, Tindari, Capo Milazzo, Monte Fossa Delle Felci, Monte Porri, Randazzó, Motta Camastra, Taormina, Montalbano, Cesaro, Troina, Nasso, S. Marco d’Alunzio, Cefalú


Előítéleteink miatt sokáig féltünk Szicíliától. A közel egy évtizede vett színes, képes könyvből megismert csodák felkeresése sokat váratott magára. Az interneten elérhető útleírásokból egy meglehetősen ellentmondásos kép derült ki. Mégis egyre biztosabbak lettünk abban, hogy csak el kell menni, ha fel akarjuk fedezni Szicíliának legalább azt a szeletét, amit leginkább látni akarunk: a zöld Szicíliát. Hosszas előkészület után sem voltunk azonban igazán biztosak, hogy megtaláljuk. 


 


Olaszországi, szicíliai útibeszámolók nagyobb térképen való megjelenítése

 


Trinacria, Szicília hagyományos szimbóluma


Trinacria, Szicília hagyományos szimbóluma


 


Megtaláltuk! Zöldellő táj, a pipáló Etnával


Megtaláltuk!  Zöldellő táj, a pipáló Etnával


Az útleírások és gyönyörű képeskönyvek kiemelten a régészeti műemlékek világviszonylatban is egyedülálló sokaságát mutatják be. Mi pedig gyönyörű tájakat is szerettünk volna látni egy mediterrán szigeten. Az biztos volt, hogy ezért tavasszal kell utazni, hiszen, mint azt az Itália útikönyv (1967) is írja:  „Szicíliába tavasszal kell menni”. Kiégett tájak látványával és nagy meleggel nem is találkoztunk, viszont majd megfagytunk az első pár ott töltött napon (Március 28 – április 10.).  Naivan ugyanis azt hittük, hogy ha ennyire délre utazunk Afrika közvetlen közelébe, akkor ott biztosan melegebb lesz, mint itthon. Hát egyáltalán nem így volt.


 


A Monti Peloritani hegylánc zöldellő lejtői


A Monti Peloritani hegylánc zöldellő lejtői


 


A legzöldebb, a Lipari szigetek közül, Salina


A legzöldebb, a  Lipari szigetek közül, Salina


Az hamar kiderült, hogy nagy hegyek a sziget északi partján találhatók, a Messina és Cefalú közti szakaszon. A fellelt beszámolók többsége azonban csak átrohant e vadregényes vidéken, ami érthető is, hiszen a leghíresebb műemlékek nem itt vannak. Végül is a legtöbb segítséget az internetes szálláskeresés nyújtotta, ugyanis a booking.com által ajánlott szállások és azok környékének képes bemutatása értékes információt adott a táj szépségéről is.  Olyan helyen kerestünk apartmant, ahonnan csillagtúrával a környék is jól bejárható, továbbá, közel van Milazzohoz, ahonnan a hajók a Lipari szigetekre indulnak. Így esett választásunk Gioiosa Mareara.
Úgy terveztük, hogy az első héten a Taormina és Cefalú közti területet járjuk be, majd egy nagy kerülővel Catania és Siracusa felé, 3-4 nap alatt Palermóba megyünk az utolsó két napra. De ennyi változatos és varázslatos partszakaszra és hegyi útra nem számítottunk. E felfedezés alaposan átalakította útitervünket: mondhatni a nagy hegyek és a gyönyörű tengerpart csapdájába esve, a sziget bejárásáról hamar lemondtunk. A 13 napos út 4-5 tervezett szállása helyett „csak” két helyen laktunk, úgy, hogy az első helyen a 7 napos foglalást még kettővel meg is toldottuk. Jellemző, hogy az első kiránduláson, a bérelt gépkocsival, az alig 30 kilométerre fekvő Milazzoig sem jutottunk el. A hegyek nagyok voltak, az út (113-as főút) nagyon keskeny és forgalmas, a látnivaló túl sok, ami rendre megállásra késztetett.  De nemcsak emiatt haladtunk lassabban, hanem a kis Fiat alacsony teljesítménye miatt is: első alkalommal csak két részletben jutottunk fel a Gioiosa Mareat Capo Calavatól elválasztó hágóra.


 


Az első kirándulás így kezdődött: Gioiosa Marea, a kelet felé kivezető hágóról


Az első kirándulás így kezdődött: Gioiosa Marea, a kelet felé kivezető hágóról


 


Így folytatódott a hágó túlsó oldalán, Capo Calava felé


Így folytatódott a hágó túlsó oldalán, Capo Calava felé


E hosszúra nyúlt bevezető után lássuk, milyen volt az érkezés és az első benyomások. Koradélután szállt le gépünk Palermó repterén, ahol a fű a tavasz ellenére is szinte a kiszáradás előtti állapotban volt. A praktikusan kisméretű kocsit hamar kikölcsönöztük és elindultunk Kelet felé a sziget északi partján vezető autópályán. A táj némi csalódást keltett, mert nem volt olyan zöld, mint vártuk. Az óriási, Palermo környéki hegyeken, pontosabban kopár sziklatömbökön, csak foltokban volt dús növényzet.
Korábban úgy terveztük, hogy az első pár napot Palermóban és a mellette fekvő, vele egybeépült, kis halászfaluban, Sferracavalloban (szállás) töltjük s csak utána vesszük fel a kocsit. (A legfontosabb az volt, hogy ne a zajos Palermóban szálljunk meg.) Vonattal akartuk megtenni az utat a reptérről a szállásig és a városba (35 kilométer), mivel az kb. 10 helyen megáll. Aztán kiderült, hogy a vonat felújítás miatt nem jár, az aerobusz pedig Palermo központjáig nem áll meg. 
A neten talált B&B szállásunk viszont a nagyon szép fekvésű, nyugis, csendes Sferracavalloban (40 euró, kétágyas) volt Palermó repülőtér felőli peremén. (A felújítás után, ennek közelében lesz vasúti megálló, Tommaso Natale.) A szállással csak egyetlen gond volt, hogy foglalót kértek postai átutalással, amit drága megoldásnak találtunk, ezért hosszas levelezésbe kezdtünk. (Az angolul folyó levelezés során, kezdetben óvatosan, majd, szinte tanárként javítottuk a tört angolsággal érkező e-maileket, amit örömmel fogadtak.) Végül is megállapodtunk abban, hogy az érkezés napján ott nem szállunk meg, de a reptérről egyenesen odamegyünk és kifizetjük a foglalót egy kb. 10 nappal későbbi időpontra. Ezután következett egy igazi meglepetés. Az egyetemista hölgy, (mint utólag kiderült, a tulajdonos lánya) akivel leveleztünk, az érkezéskor óriási ovációval fogadott és a nyakunkba ugrott, mint amikor a jó ismerősök hosszú idő után újra találkoznak. Természetesen nem fogadott el előleget, pedig az sem volt biztos, hogy 2 vagy 4, vagy még több napra szállnánk ott meg. Majd e-mailen rendezzük Gioiosa Mareaból, szólt az egyezség.
E kellemes fogadtatás után kényelmesen hátradőlve elindultunk első szállásunkra. A keresésre alaposan felkészültünk, mivel egyáltalán nem tűnt egyszerűnek. A netről kinyomtattuk a megközelítést különböző autópálya kihajtóktól és egy meglehetősen elnagyolt térképvázlatot, azonban a kb. 30 pontba szedett eligazítás reménytelenül bonyolultnak tűnt, a térkép pedig labirintus-szerű úthálózatot jelzett egy külterületi hegyoldalon és a GPS nem volt használható a „se utcanév – se házszám” cím megkereséséhez. A legjobb megoldásnak a helyszíni tájékozódás tűnt. Ezért igyekeztünk még világossal odaérni, hogy Gioiosa Marea központjából egy folyót követve a szállás közelébe jussunk. Az autópályáról jóval korábban, S. Agata di Militellonál lehajtottunk a tengerparti útra, hogy a folyót biztosan megtaláljuk. Ekkor következett az, amire senki sem számít. Kerékpárverseny, hétfő délután! Utak lezárva, óriási dugó. Csak nagy nehezen, GPS + rendőri segédlettel jutottunk vissza az autópályára, hogy a következő kihajtót elérjük.  A hidat és folyót így is hamar azonosítottuk. Szerencsére a folyó-menti útról táblák jelezték az irányt az egysávos meredek úton a panziókhoz, így még világossal megtaláltuk a Borgo San Francescot. A napi 45 euró/2 ágyas apartman tágas, elegáns, csendes és jól felszerelt volt, nagyon megfelelt. Nyelvi nehézségek sem voltak, mivel a tulajdonos felesége kiválóan beszélt angolul. Csak a virágok hiányoztak, viszont narancs volt bőven a kertben, így a reggelihez a gyümölcsöt onnan szerezhettük be.


 


Gioiosa Marea, promenád


Gioiosa Marea, promenád


Az első nap délelőtt alaposan bejártuk Gioisa Mareat, ami egy tipikus olasz kisvárosnak tűnt, néhány szép utcával és patinás épülettel. Örömmel fedeztük fel a trinakriát ábrázoló díszítést több épületen is, eszünkbe juttatva Szabóné Antal Éva: Jó széllel szicíliai partra c. kitűnő útibeszámolójában található magyarázatot: „Szicília nem hivatalos címere az ókor óta a Trinakria. Ez egy szárnyas női fej, melyből három láb nő ki, két kígyóval körülvéve, ami a sziget háromszög formáját, a Napot és a termékenységet szimbolizálja.” Ha valaha visszajönnénk ide nyáron, biztosan a szomszédos, gyönyörű fekvésű, Capo Calava valamelyik festői fekvésű strandjára (kettő van, az egyik szebb, mint a másik) járnánk, ahova egy hajtűkanyarokkal nehezített meredek szerpentinen lehet eljutni. (A 113-as út ezen szakasza csak hegyes vidéken gyakorlatot szerzett vezetőknek ajánlott. Az autópálya ugyanezen szakaszon több kilométeren át alagútban fut.)  A napos idő ellenére is fáztunk az óriási szélviharban. (Később úgy tűnt, hogy ezen a napon érkezett meg a tavasz, mivel aztán egyre melegebb lett.)
Kelet felé haladva a következő településen (S. Giorgo) dél körül hamar megtaláltuk a helyi lacikonyhát. Sült csirkét és több féle arancinit vettünk. Utazáskor mindig készülünk arra, hogy take-away-t együnk, lehetőleg valami szép helyen. Olcsósága mellett, nagy előnye a gyorsaság is. Arancinit, ami egy narancsra emlékeztető alakú és méretű szicíliai specialitás (sült rizsgombóc, hús vagy sajt, stb., töltelékkel) itt ettünk először és nagyon megkedveltük. Ebéd után tovább mentünk a partmenti úton. Marina di Patti széles homokos strandját elhagyva, már messziről feltűnt a Fekete Madonna szentélye egy óriási sziklás hegytetőn (270 m), ahol Tindari (Tündarisz) ókori görög romváros (benne egy görög színházzal) is fekszik. Az itt feltáruló panoráma vetekszik a Taorminában láthatóval, mint azt később tapasztaltuk. A templomtól, ahonnan a hegyoldal szinte függőlegesen szakad le a tengerpartra, lélegzetelállító látvány tárul fel: a gyönyörű tengerpart és valami különleges képződmény, egy óriási, furcsa alakú homokpad kisebb-nagyobb tavakkal, (hívják Tindari tavaknak is), amihez a Marinello nevű településen lehet lehajtani a 113-as útról. Akár több órát is lehet sétálgatni e különös, óriási homokzátonyon, melynek alakját a tenger állítólag állandóan változtatja.


 


Kilátás Tindari hegyéről a Patti öbölre


Kilátás Tindari hegyéről a Patti öbölre


 


Marinello egy része, ahogy a Tindari szentélytől látszik


Marinello egy része, ahogy a Tindari szentélytől látszik


 


A Fekete Madonna Szentélye Tindari hegyén


A Fekete Madonna Szentélye Tindari hegyén


 


Marinello tavasszal, háttérben Tindarival


Marinello tavasszal, háttérben Tindarival


Különösen szép a homokpad tavasszal, amikor a sűrű sárga virágtenger látványa éles kontrasztban áll az azt körülvevő azúrkék tengerrel.
A Milazzoi-félszigethez közeledve éltük át utazásunk mélypontját Barcellona Pozzo di Gottoban. A nagyon forgalmas, sűrű, zsúfolt település több utcájában, de még a központjában is hegyekben állt a szemét. S mivel a 113-as úton Milazzoig több napon is elmentünk, kénytelenek voltunk e látványt és a forgalmi dugókat, többször elszenvedni. Milazzoban először a kikötőt és környékét terveztük felderíteni, hogy a Salina szigetére tervezett egynapos kirándulást megszervezzük. Egy biztonságos parkoló helyet is kellett találni a kocsinak, míg hajózunk.
A félszigeten fekvő Milazzoba legtöbben csak a Lipari (Eoli) szigetekre induló hajójáratok miatt jönnek s nekünk is ez volt a fő célunk. A helyenként meglehetősen rendezetlen agglomeráción áthajtva először eltévesztettük a kikötőhöz vezető utat, ugyanakkor megpillantottunk egy táblát Capo Milazzo felirattal.  Mint utólag kiderült, jó, hogy, kíváncsiságunkat kielégítendő, tovább mentünk ebben az irányban, mert aztán a félsziget csúcsán talált természetvédelmi terület bejárása nagy élménnyel járt.


 


Kaktuszerdei séta a Capo Milazzo felé


Kaktuszerdei séta  a Capo Milazzo felé


 


Idilli hangulat a Capo Milazzohoz vezető úton


Idilli hangulat a Capo Milazzohoz vezető úton


A félsziget csúcsáig csak gyalog lehet elmenni. Először egy pár száz méteres kaktuszerdőn át visz az út, majd egy dimbes-dombos, sziklás szakasz következik, amit sűrű, virágokkal tarkított növényzet borít. A háttér is méltó e gyönyörűséghez: a Milazzói öböl Tindarival és a Lipari szigetek.
Milazzo egy másik nevezetessége az igen jó állapotban megmaradt, monumentális  – 7 hektáros területen fekvő – vár, melyet a skandináv eredetű normannok építettek, amikor az egész szigetet uralták (XI-XII. század). Sajnos bejutni nem tudtunk, mivel csak májustól indul a turisztikai szezon. Helyette egy jót sétáltunk a vár környékén és a város legszebb részén, a vár és a kikötő közötti tengerparti promenádon.


 


Normann vár, Milazzo


Normann vár, Milazzo


 


A vár és a kikötő közti sétány vasárnap reggel, Milazzo


A vár és a kikötő közti sétány vasárnap reggel,  Milazzo


A vasárnapot választottuk a legzöldebbnek tartott sziget – Salina – felderítésére. Nagyon korán indultunk, hogy még a kocsi leparkolására is legyen idő. A vár közelében hagytuk, rendezett környéken. A Siremar társaság hajója (speedboat) 8:30-kor indult (34,50 euró 2 főre, csak odaútra). A hajózás mindig nagy élmény és különösen látványos egy vulkanikus szigetvilágban, a Lipari szigetek között, ahol legalább 2-3 sziget az út során végig látható. A kb. 1,5 órás út során először Vulcano majd Lipari szigetén kötöttünk ki. Ezután következett Salina, amit nagyon könnyű azonosítani, mert a sziget mindössze két, közel 1000 méteres vulkáni kúpból áll. A hajó először S. Marina Salinaban kötött ki. Mi úgy gondoltuk, hogy jobb a másik helyen, Rinellaban, kiszállni, mert az közelebb volt ahhoz a templomhoz (Valdichiesa / Santuario M. di Terzito), ahonnan a nagyobbik vulkáni kúp (M.F.d Felci) megmászására szoktak a túrázók indulni. A hajóhoz kijött az a busz, ami a két kikötő között jár, azon a 12 kilométeres úton, ami a két vulkáni kúp közti nyeregben halad és így érinti a hegymászó túra kiindulási pontját is. Mi nem szálltunk fel erre a buszra. Úgy gondoltuk, hogy a mindössze 27 négyzetkilométeres szigeten nem lehetnek olyan nagy távolságok, amit ne lehetne könnyen gyalogszerrel megtenni. Különben is nagyon kellemes idő volt s szerettünk volna a tájban is alaposan gyönyörködni. Így aztán, a kikötőben vásárolt térkép segítségével, toronyiránt indultunk a hegyoldal villái között felfelé. Az út a vártnál sokkal meredekebbnek bizonyult, ráadásul egyre erősebben égetett a nap. Egyórás izzasztó mászással értük el a 240 méteren fekvő Lenit, ahol döntöttünk, hogy autóstoppal megyünk tovább. A gyér, vasárnapi forgalom ellenére szerencsénk volt, már az első autós felvett. Pár szavas olasz szókincsünk, meg persze a templom neve elégnek bizonyult a cél meghatározásához.


 


A Monte Fossa Delle Felci lábánál, Salina szigetén


A Monte Fossa Delle Felci lábánál, Salina szigetén


 


A Monte Porri és a nevezetes S.M. di Terzito templom, Salina


A Monte Porri és a nevezetes S.M. di Terzito templom, Salina


A templomtól már csak kb. 650 métert kellett volna mászni a csúcsig. Sajnos az út kb. 2/3-ánál vissza kellett fordulnunk, hogy a Milazzoba induló korábbi hajót elérjük, és hogy még világossal hazaérjünk. Pedig a mászás, a viszonylag jól járható, többnyire árnyékos úton (eukaliptusz fák) egyáltalán nem volt nehéz. Miután visszatértünk a templomhoz, gyalog indultunk a másik kikötő felé vezető úton. A kb. 2 órás gyaloglás alatt már nem találkoztunk nagyobb emelkedőkkel, így nyugodtan gyönyörködhettünk a tájban, a szigetekben, a különböző színű geológiai képződményekben és a sziget növényzetében. Különösen szép az út utolsó harmada, Capo Faro után. Talán azért, mert ez a sziget ÉK-i oldalán fut és ez lehetőséget teremt a dús növényzet kialakulására. 
A hajó pontosan érkezett és indult, majd Milazzoban rendben találtuk a kocsit. A fáradt turista ilyenkor szeretne mielőbb hazaérni, nos, ez vasárnap délután Szicília e városából és annak környékén szinte lehetetlen vállalkozás volt. Úgy tűnt, hogy mindenki autóba ült és elvitte a gyerekeket és a nagymamát egy sétakocsikázásra. Emiatt óriási dugók voltak a városban meg az autópálya felhajtóknál is.


 


A kála vadon nő Salina szigetén


A kála vadon nő Salina szigetén


 


Színek orgiája, Salina szigetén


Színek orgiája, Salina szigetén


A további napokon az Etna és Taormina felé tettünk egynapos kirándulásokat. Ehhez először a részben már ismertetett vadregényes tengerparti úton kellett menni egy darabig, amíg el nem értük a Nebrodi és a Peloritani hegyláncain át vezető valamelyik út szerpentinjét. E szakaszokon rendre, többször is megállásra kényszerültünk, hogy a varázslatos Tirrén tengerpart panorámájában gyönyörködhessünk. Például különösen látványos a Capo d’Orlandóból induló szerpentin egészen Nasoig (490 m), amíg a Tirrén tenger még látható, majd az út vége Randazzónál.


 


A Santa Nicola templom (1594) a morózus Randazzóban


A Santa Nicola templom (1594) a morózus Randazzóban


 


Randazzói utcarészlet szicíliai zászlóval


Randazzói utcarészlet szicíliai zászlóval


Ez utóbbit fekete városnak is lehetne hívni a rendkívül morózus, nyomasztó hangulata miatt, amit nagyrészt az okoz, hogy az utak és épületek többsége is fekete lávakőből épült. Randazzót Linguaglossa/Taormina irányában elhagyva gyorsan elértük az egyik Etnára vezető utat, melyről a rosszra fordult idő miatt vissza kellett fordulnunk.
Innen hazafelé, az aznapi körút bezárásaként a 185-ös utat választottuk, melyről később megállapítottuk, hogy a legszebb út (vadregényes érintetlen táj a Monti Peloritani gyönyörű természeti környezetében) a Tirrén tengerpart és az Etna között. Egy másik alkalommal tovább mentünk Giardini Naxos / Taormináig. A méltán világhíres Taormina tömérdek látványosságát itt nem részletezzük, azt egyszerűen látni kell. Kocsival megállni még a környéken sem tudtunk, csak az egyik parkolóházban: PARK-LUMBI-ASM, 2 óra 5 euró. 
Előzőleg, a Taormina felett fekvő, kiváló panorámával rendelkező Castelmolaba ugyan feljutottunk a meredek szerpentinen, de nem tudtuk élvezni a látványt, sehol nem volt szabad parkolóhely. Szerencsére, a közelben volt mivel vigasztalódni, mivel több festői fekvésű település és nevezetesség is van a 185-ös út mentén. Ilyen pl. Francavilla di Sicilia és Castiglione di Sicilia, de talán a legemlékezetesebb Motta Camastra, ahonnan lélegzetelállító panoráma tárul fel az Etna és azt övező rendkívül vadregényes hegyvidék felé, és ahova véletlenül, mondhatni „kényszer alatt” jutottunk fel, miközben a környék egyik nevezetességét, a Gole di Alcantara kanyont kerestük. A nem túl jól jelzett utak közül egy egysávos, folyton kanyargó és monoton emelkedő útra keveredtünk. Megfordulni lehetetlen volt, így gondoltuk addig megyünk, amíg ez lehetővé válik. Aztán áldottuk a véletlen művét, s az így szerzett élményt. A később megtalált Gole di Alcantara előszezon lévén ingyen (különben 8 euró) bejárható volt, pontosabban csak a kanyon felső része, lemenni a folyóhoz nem lehetett. Mérete, némi csalódást okozott, jóval nagyobbnak képzeltük a leírások alapján.


 


Kilátás Motta Camastraból, háttérben a havas Etna


Kilátás Motta Camastraból, háttérben a havas Etna


 


Világhíres panoráma Taormina Görög színházából


Világhíres panoráma Taormina Görög színházából


Montalbano Elicona, állítólag a 7 legszebb szicíliai falu egyike.  Nem könnyű elérni Falcone/Furnari irányából vezető egyetlen úton, a partközeli hegyek között egy hegytetőre épült települést, mely középkori váráról (II. Frederic római császár) is nevezetes. A kb. 10 kilométeres út meglehetősen keskeny és alapos megerősítésre szorul a földcsuszamlások ellen. Amikor arra jártunk, több helyen még nem tudták kijavítani a téli nagy esők okozta súlyos úthibákat. Az utazás izgalmát csak fokozta, hogy pár szakaszon a fél útpálya hiányzott.


 


Földcsuszamlás nyoma a Montalbano felé vezető úton


Földcsuszamlás nyoma a Montalbano felé vezető úton


 


Kilátás Montalbano várából


Kilátás Montalbano várából


 


Montalbano látképe a kálváriáról


Montalbano látképe a kálváriáról


A séta a meglehetősen kihalt, mondhatni haldokló (a lakosság száma kevesebb, mint harmadára csökkent az utóbbi 80 évben) településen kicsit nyomasztó volt, de ezt kellően ellensúlyozta egy kis túra a falu felett zöldellő magaslatra, a kálváriára, és az onnan élvezhető panoráma.
Hasonló, de jóval rövidebb kirándulás tehető Pattiból Mantagnarealeba. A településre vezető útról és a kisvárosból szintén ragyogó kilátás nyílik a Tirrén tengerpartra.
Ha valaki az Etnát akarja látni a maga szépségében, akkor jól teszi, ha azt tisztes távolságból próbálja meg. Mi találtunk egy ilyen utat (289-es), melyről 15-20 kilométeren keresztül lehet csodálni a pöfékelő Etna óriási hósapkáját a dimbes-dombos zöldellő táj hátterében. Az út felénél, kb. 30 kilométerre a tengerparttól, a Parco dei Nebrodi egyik pihenőhelyén (kiváló piknikező hely) tűnik fel először az Etna. Cesarot elérve érdemes továbbmenni Troinaba. Ez a város is 1100 méter felett fekszik és csodálatos panorámával rendelkezik. Visszafelé, a 120-as úton, szinte végig uralja a horizontot az Etna.


 


A 289-es úton; Cesaro az Etnával


A 289-es úton; Cesaro az Etnával


 


Kilátás Troinaból (1116 m) az Etna felé


Kilátás Troinaból (1116 m) az Etna felé


Általános benyomások: az általunk bejárt Szicília (a négynapos palermói tartózkodást is beleértve; lásd Útikalauz: Palermo tavasszal, 2011.) sokkal barátságosabb volt, mint képzeltük. A maffiának természetesen nyomát sem láttuk vagy hallottuk, tehát biztosan abszolút láthatatlanul működik, ha még létezik. Az emberek nagyon barátságosak, segítőkészek. Különösen a kis hegyi, viszonylag elzárt településeken könnyen szóba elegyednek, még akkor is, ha egy szót sem értünk egymás nyelvén. Különben, ezekben a kis falvakban úgy néztek ránk, mint valami csodabogárra, ami érthető volt, hiszen turisták erre nem járnak. Azt mindig meg tudtuk értetni, hogy magyarok vagyunk, és ezt örömmel fogadták. Általában egyúttal közölték azt is, hogy ők nem olaszok, hanem szicíliaiak.  Volt, aki megmutatta a virágos kertjét, mert látta, hogy érdekelne bennünket s még pár szál fréziával is megajándékozott. A legemlékezetesebb találkozás egy idős nénivel történt, aki dalra fakadt, hogy előadja Szicília hihetetlenül izgalmas történetét, egy-egy versszakot szentelve az összes leigázó népnek, ahogy egymás után sanyargatták a helyieket.


 


Rögtönzött előadást hallgatunk Szicília történetéről


Rögtönzött előadást hallgatunk Szicília történetéről


A tengerparttól beljebb fekvő településeken az épített környezet szélsőségesen eltér a tengerparti településekétől. Itt látható a nagyon szegénynek tűnő, régi Szicília, ahol valamikor 50 évvel ezelőtt megállt az idő. A házak, a szűk kis utcák számunkra nagyon nyersen csúnyák, de érdekesek voltak. Az utcán csak öregeket lehetett látni, és úgy tűnt, hogy e települések kihalásra vannak ítélve.  Mintha mindenki a tengerpartra akarna költözni, ami azzal jár, hogy a belső települések elnéptelenednek, de még őrzik az eredeti zord, nagyon szürke, nagy szegénységet sugalló, barátságtalan képet. Mégis, e negatívumok ellenére is érdemes őket felkeresni, mivel fekvésük rendre elragadó, fecskefészek-szerű, egy nehezen megközelíthető magaslaton vagy hegygerincen. Ez különösen igaz a tengerpart-közeli településekre. Néhányukra úgy jutottunk el, hogy a tengerparti útról megláttuk s egyből döntöttünk: ezt a helyet fel kell fedeznünk, oda fel kell jutnunk valahogy.


 


A 116-os út mentén, Naso szinte lebeg a Tirrén tenger felett


A 116-os út mentén, Naso szinte lebeg a Tirrén tenger felett


 


A 185-ös úton az Etna és Tirrén tengerpart között


A 185-ös úton az Etna és Tirrén tengerpart között


 


Kilátás a Tirrén tengerpart felett „548 m-en lebegő” S. Marco d’Alunzioból


Kilátás a Tirrén tengerpart felett „548 m-en lebegő” S. Marco d’Alunzioból


Aki szeretné látni Szicília gyönyörű északi tengerpartját, az lehetőleg ne az autópályán menjen, mivel az A20 Cefalú és Messina között nagyrészt alagútban fut, melyet hol gyakrabban, hol csak több kilométer után szakít meg viadukt. Ilyenkor többnyire csak pár másodpercig látható a táj. Az autópálya minősége közepes, helyenként kimondottan rossz, elavult. Ez különösen igaz az A18-ra Taormina és Saponara között. A Palermói Repülőtértől az A20/A19 elágazásig ingyenes és nagyon zsúfolt. Különösen izgalmas a Palermón átvezető városi autóút szakasz, ahol a felfestett sávok, sávhatárok nem nagyon számítanak. 
Mohl Miklós


Mohl Miklós írásai az Útikalauzban >>


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Olaszországról >> 










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés


 

Légy te az első hozzászóló a(z) "Mohl Miklós dr.: Tavaszi felfedező túrák Szicília észak-keleti részén és Salina szigetén – Olaszország – 2011" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár