Novák Miklós: Madrid, a kellemes meglepetés – Spanyolország – 2015

Novák Miklós Madrif

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Útikönyv helyett is bátran ajánlható beszámoló egy nem túl hosszú, de tartalmas kirándulásról. Az elindulástól a hazaindulásig mindenhez fontos információkat kapunk, miközben a főváros mellett az Escorialt és a Valle de los Caídost is megismerhetjük. Az írást nagyon szép fotók illusztrálják

Calle de Cervantes, Calle Mayor, Casa de la Panadería, Catedral de la Almudena, Don Quijote de la Mancha, Edificio de Espana, Edificio Grassy, El oso y el madrono, Estadio Santiago Bernabéu, Estanque del Retiro, Estation de Atocha, GranVia, Madrid, Metropolis, Miguel De Cervantes Saavedra, Moncloa, Monumento a Alfonso XII, Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía, Museo Nacional del Prado, Palacio de Comunicaciones, Palacio de Cristal, Palacio de Velázquez, Palacio Real de Madrid, Parque del Buen Retiro, Parque del Oeste, Paseo de Recoletos, Paseo del Prado, Plaza Cánovas del Castillo, Plaza de Cibeles, Plaza de Colon, Plaza de Espana, Plaza de la Villa, Plaza de Oriente, Plaza de San Miguel, Plaza de Toros Monumental de las Ventas, Plaza Mayor, Puerta de Alcala, Puerta de Europa, Puerta de Sol, Real Monasterio de San Lorenzo de El Escorial, Telefonica, Templo de Debod, Torre de Madrid, Valle de los Caídos

Augusztusban Madridba menni…, na olyan emberrel nem találkoztam, aki ezt ajánlotta volna. A legvisszafogottabb vélemények szerint augusztusban még a madridiak is elhagyják a várost, mert nem lehet kibírni a hőséget. Igazából ez nem is nagyon jutott eszünkbe, amikor szerveztük az utat, csak menet közben, a rákészüléskor tudatosult bennünk, hogy mi várhat ránk, de akkor már nem volt mit tenni, csak reménykedni. Végül is nem sült el rosszul a dolog, az augusztus 17-i héten kis túlzással majdnem kellemesnek mondható, 30-32°C-os hőmérsékletet fogtunk ki (előtte itthon sem volt enyhébb az idő, sőt…), és ha hozzávesszük, hogy a fővárost gyakorlatilag körbevette egy elég durva viharzóna, ami a tengerparti üdülőhelyeken okozott is némi galibát, viszont az ország közepéig éppen nem ért el, még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat.

Utazás, transzfer, közlekedés

Három olyan dolog, ami Madrid esetében egyszerűnek tűnik…, és az is. A fapadosok közül a Ryanair és a Wizzair is indít járatokat, mi az utóbbit választottuk. Általában azt szeretjük, ha kora reggeli az indulás, mert úgy a kezdő napot is jól ki lehet használni. Nos, ez Madrid esetében nem jött össze, mert a gép késő délután indult és este 8 után érkezett, így az első este csak a szállodai “becsekkolás” és egy késő esti vacsora volt a program (ez a “késő esti” jelző ott nagyon relatív, de erről később). Cserébe viszont a visszajárat is este indult, így az utolsó napunk volt turistáskodás szempontjából teljes értékű.
A transzfer kérdése nem kérdés Madridban, ugyanis a reptér elég közel van a városhoz, a 8-as Metro kimegy oda. A metróhálózat egyébként olyan jó, hogy más közlekedési eszközt a városon belül nem is érdemes figyelembe venni. Maga a reptér nagyságrendileg egy kicsit más dimenzió, mint Ferihegy, de jól el lehet igazodni rajta. Összesen 4 terminálból áll, ebből az első 3 tulajdonképpen egy (hosszú) épületcsoporton belül található, a 4-es pedig távolabb. A Wizzair az 1-es terminált használja, a Metro 2-esnél áll meg, ami némi gyalogtúrával közelíthető meg, de ha valaki nagyon fáradt vagy siet, használhatja a mozgójárdákat is.
Metrójegyhez legegyszerűbben automatákból lehet hozzájutni, és bár elég sokféle variációja van a jegyeknek és elsőre elég bonyolultnak tűnik az automata is, a megfelelő nyelv kiválasztása után egyszerűen el lehet igazodni mindkettőn. A reptérről a városba illetve vissza 3 EUR-os extra jegyet kell venni a normál metrójegy mellé, a reptéren történő vásárlásnál ezt automatikusan hozzáadja a sima jegyárhoz a gép, visszafelé viszont választani kell hozzá.

Azon látogatók részére, akik ott tartózkodásuk alatt “tömegközlekedni” akarnak (és ez viszonylag nehezen kikerülhető), kétféle jegy lehet a kézenfekvő megoldás. Az egyik az “A” zónás, (normál turista nagy valószínűséggel nem mozdul ki az “A” zónából) 1, 2, 3, 5 vagy 7 napra érvényes turista jegy 8,40, 14,20, 18,40, 26,80 illetve 35,40 EUR áron, amellyel az adott időhatáron és zónán belül korlátlan számú utazást lehet tenni, és ráadásul ez tartalmazza a reptéri extra felárat is, nem kell vele külön foglalkozni. A másik pedig a 10-es gyűjtőjegy, amelynek “A” zónás változata a 12,20 EUR-os METROBUS jegy, ehhez jön még a 2X3 EUR a transzferhez.
A turista jegy a kényelmesebb megoldás, hiszen nem kell számolgatni az utazások számát, de nem biztos, hogy a végére teljesen “leutazzuk” az árát. A 10-es gyűjtőt több személy is használhatja, a kapun áthaladás után vissza lehet adni másnak és újból érvényesíteni, viszont lehet, hogy a végén “pótjegyeket” kell venni, mert kevés lesz a 10 alkalom. Szóval mindenki kikalkulálhatja, hogy kb. mennyit fog metrózni és annak megfelelően vegyen jegyet, a lényeg, hogy hazaútkor a reptér felé valamilyen formában legyen megfizetve az extra 3 EUR, különben nem enged ki a kapu.
Mivel mi tudtuk, hogy egyik napunkat Madridon kívül fogjuk tölteni, így a 10-es gyűjtőnél maradtunk és majdnem elégnek is bizonyult, fejenként csak 2 db plusz “single” jegyet kellett hozzá venni.

Szállás

Szállás tekintetében kicsit “kirúgtunk a hámból”, bár a kiválasztott Hotel Regente*** nem a különlegesen magas színvonala vagy szolgáltatásai, hanem az elhelyezkedése miatt volt egy kicsit drágább, mint a korábban megszokottak. A Gran Via-n lévő szálloda városnézés szempontjából kiváló helyen van, pár perces sétával több metróállomás is elérhető innen és majdnem minden szempontból korrekt volt. Az a “majdnem” a fizetős WiFi-t jelenti, ez egy kicsit azért meglepő volt, de utazáskor nem vagyunk “rágyógyulva” az internetre, így különösebben nem zavart bennünket.
A légkondicionált, tévével és széffel felszerelt szoba, és a fürdőszoba tiszta, tágas és újszerű, a személyzet barátságos és segítőkész volt.Utolsó nap kijelentkezés után ott lehetett hagyni a csomagokat, ami ugyan már szinte alapszolgáltatás, de újfent az elhelyezkedés miatt volt szerencsés, a nap végén nem kellett a világ végére menni a csomagokért.
A reggelijük standard európai volt, azt szoktam mondani, ha rántotta van a reggeliben, akkor nagy baj nem lehet, de ez itt egy kicsit megdőlni látszott. Rántotta ugyan volt, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy miből készült, ezért azt kihagytam, a kínálat többi részével viszont nem volt gond.

Étkezés

Madridra készülve mindenhol azt olvastam, hogy a spanyolok későn ebédelnek, későn vacsoráznak és az éttermekben furcsán néznek rád, ha este 7-kor beállítasz vacsorázni. Úgy érzem ez egy kicsit sztereotipikus megközelítés, tapasztalataim szerint nem csak a turisták igazodnak a helyi szokásokhoz, hanem az éttermek is a turistákhoz, könnyen lehet olyan helyeket találni, ahol napszaktól függetlenül bármikor ehetünk egy jót. Ami feltűnt, hogy nem éreztem “lehúzósnak” az árakat, pedig többnyire az abszolút belvárosban, a szállásunk közelében, a Gran Via körüli utcákban található számtalan étterem egyikében kötöttünk ki esténként. Kipróbáltunk egy kicsit “jobb”, teljesen átlagos és gyengébb éttermeket is, sőt egy olyan önkiszolgáló jellegűt is, ahol 10 EUR-ért korlátlan étel- és italfogyasztás volt lehetséges (szó szerint), persze a színvonal itt azért nem volt túl magas.

A város

Bár sem különösebb elvárásaink, sem előítéleteink nem voltak, maga a város egy nagyon kellemes meglepetés volt számunkra. Tiszta, tágas, világos utcák, szépen karbantartott terek és parkok, és gyönyörű épületek. Akármerre jártunk szinte minden épület úgy nézett ki, mintha tegnap újították volna fel és sehol egy falfirka.
A Madriddal foglalkozó oldalak felhívják a figyelmet, hogy sok a zsebtolvaj, szerencsére ezt nem tapasztaltuk meg, talán annak is köszönhetően, hogy városszerte elég jelentős a rendőri jelenlét, a turista gócpontokban többször találkoztunk géppisztolyos járőrökkel.
Annak ellenére, hogy az Európai Unión belül talán Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliség, csak elvétve láttunk hajléktalanokat és más európai nagyvárosokhoz képest elenyészőnek tűnt a bevándoroltak aránya is. Azért a forgalmas helyeken a placcra kiterített lepedőkről mindenféle “dolgokat” árusító afrikaiak természetesen innen sem hiányoznak, és ugyanazt a csiki-csuki játékot játsszák a rendőrökkel, mint akármelyik másik Nyugat-európai országban. Az emberek, járókelők többsége azonban jól öltözött, vidám és nem tűnt rohanósnak a tempó.

Látnivalók

Madridnak nincsenek olyan szimbolikus épületei, mint Párizsnak az Eiffel-torony, Rómának a Colosseum vagy Londonnak a Big Ben, ennek ellenére nem kell attól tartanunk, hogy látvány és élmények nélkül maradunk egy pár napos látogatás során. Sőt jó, ha előre megtervezzük, mit akarunk megnézni, nehogy a végén döbbenjünk rá, milyen sok minden kimaradt. Mindenesetre mi jól felkészültünk a város “bevételére”, pontosan kidolgozott, de nem feszített tempójú képes menetrendünk az alábbiakban található. A fotókat végignézve látható, hogy csak elvétve vannak belső térben készült képek az egyes nevezetességekről, mivel a legtöbb helyen tilos volt a fényképezés, amire nem otthonkás nyugdíjas nénikék, hanem adott esetben gumibottal és bilinccsel felszerelkezett szigorú biztonsági őrök ügyeltek. Ezt a szigorúságot egy kicsit túlzónak találtam.

A város egyik fő nevezetessége, a Gran Via szó szerint a lábunk előtt hevert, hiszen ott laktunk. Úgy tartják, hogy ez nem csak Madrid, de egész Spanyolország legismertebb utcája, ami bővelkedik a lenyűgöző építészeti alkotásokban. Talán leghíresebb épülete az 1911-ben felavatott Metropolis, amelynek tornyát 24 karátos arany díszíti, és amelyből “természetesen” nem sokat láttunk, mert éppen felújítás alatt volt (van), így aztán többek között az Edificio Grassy-val és a 89 méter magas, első európai felhőkarcolóként épült Telefonica épületével vigasztalódtunk, amely utóbbira szállodaszobánk ablakából is jó kilátás nyílt.

Gran Via, előtérben az EdificioGrassy, háttérben a Telefonica épülete

Majd’ minden reggeli kiindulópontunk a szállodánktól pár percnyi gyalogútra levő Puerta de Sol volt. Madrid majdnem pontosan Spanyolország mértani középpontjában fekszik, ez a tér pedig Madrid közepe, így aztán nem meglepő, hogy itt található a 0 km-kő, amely nem is annyira kő, mint inkább egy járdalap a Casa de Correos nevű palota előtt. Az ovális alakú tér közepén áll III. Károly impozáns lovas szobra, amit azonban háttérbe szorít a tér szélén lévő “turisták kedvence”, az “El oso y el madrono”, amely nem más, mint a város címerében is látható medve, amint éppen az eperfát dézsmálja.

Az ország közepe

Madrid címerállata, a medve. A legenda szerint mikor Madrid még csak egy kis falu volt a környéket erdőség borította, amelynek gyakori lakói voltak a medvék

A Puerta de Sol-on, illetve alatt található állomáson három metróvonal (1-es, 2-es, 3-as) is összetalálkozik, így innen akár hat különböző irányba is elindulhatunk. Első célpontunk a városközponttól relatíve kicsit kijjebb található, dallamos nevű Plaza de Toros Monumental de las Ventas volt, ami 25.000 fős befogadóképességével a világ egyik legnagyobb bikaviadal arénája. Bár Spanyolország több tartományában már betiltották a bikaviadalokat, Madridban egyelőre még nem, így szezonban hetente kétszer is tartanak “előadást” az 1929-ben felavatott, neomudéjar stílusban épült arénában.
Belépődíj ellenében a kijelölt útvonalon végigjárhatjuk az épületet, a lelátót, az aréna porondját és a végén akár az istállókba is bekukkanthatunk.

Plaza de Toros kívülről …

és belülről

A Ventas-tól visszametróztunk a Plaza de Colon-ig, hogy onnan megkezdjük egész napos sétánkat a belvárosban. A tér, nevéhez hűen a nagy utazó emlékét őrzi, közepén XII. Alfonz esküvői ajándéka, az 1885-ben felavatott Kolumbusz szobor, amely a barcelonai kikötőben álló emlékmű kiköpött mása.

Kolumbusz szobra a róla elnevezett téren

A Paseo de Recoletos-on végigsétálva (ami önmagában is egy látványossággal ér fel) a város egyik legszebb terére, a Plaza de Cibeles-re jutottunk. A tér közepén álló, Cibeles istennőt ábrázoló szökőkutat 1777 és 1782 között Ventura Rodriguez építette, körülötte pedig lenyűgöző paloták találhatók, amelyek közül talán a legszebb a korábban főpostaként, jelenleg városházaként funkcionáló Palacio de Comunicaciones, de itt található a Spanyol Bank (Banco de Espana) épülete is, amely alatt 30 m mélyen őrzik az ország aranykészletét.

Szökőkút a Paseo de Recoletos-on

Cibeles istennő szobra a Plaza de Cibeles-en

Palacio de Comunicaciones, jelenlegi nevén Palacio de Cibeles

Egyenesen továbbhaladva utunk aznapi végcéljához, a Prado-hoz értünk volna, de előtte beiktattunk egy jó nagy kerülőt és balra fordulva, a Calle Alcala-n az Alcala kapuhoz (Puerta de Alcala) jutottunk. A kaput a híres olasz építész, Sabatini tervezte, 1778-ban avatták fel és eredetileg Madrid keleti határában, mint működő, ajtóval ellátott városkapu funkcionált, jelenlegi helyére csak a 19. században került.

Puerta de Alcala

A tér és a kapu a város egyik legszebb parkjának a Parque del Buen Retiro-nak az egyik sarkában található, kézenfekvő volt, hogy utunkat a parkban folytassuk, annál is inkább, mert ott is remek látványosságok vártak ránk. Az egykori királyi terület csak a 19. század vége felé nyílt meg a nagyközönség számára, korábban csak az arisztokrácia látogathatta. A park legrégebbi létesítménye az Estanque del Retiro nevű csónakázótó, amelyen IV. Fülöp idejében tengeri csatajeleneteket játszottak el az úri közönség szórakoztatására, jelenleg pedig bérelt csónakokkal lehet a vizet járni.
A tó partján álló XII. Alfonz emlékmű (Monumentoa Alfonso XII) kialakítása kicsit hasonlít a pesti Hősök terére, bár annál jóval kisebb. XII. Alfonz 1875-ös trónra lépésével állt vissza Spanyolországban a Bourbonok uralma, a fiatalon elhunyt király emlékművét fia XIII. Alfonz építtette.

Alfonz emlékműve a Retiro parkban

A tavat elhagyva a neves spanyol építész, Ricardo Velázquez Bosco egymástól nem messze álló két szép palotáját, a Palacio de Velázquez-t és a londoni Crystal Palace mintájára épült Palacio de Cristal-t csodálhatjuk meg. Jelenleg mindkét palota a Reina Sofia múzeumhoz tartozik, és ingyenes időszakos kiállításokkal, tárlatokkal várja a látogatókat.

Palacio de Velázquez

Palacio de Cristal

A parkot Madrid főpályaudvara, az Estation de Atocha mellett hagytuk el, melynek neve a 2004-es, 190 halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet kapcsán lett világszerte ismert. Adott esetben maga az állomás is megér egy látogatást, mert egyik régi, használaton kívüli csarnokát egy óriási pálmaházzá alakították át. Ez sajnos nem fért bele az időnkbe, helyette a vele szemben elhelyezkedő Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía-t vettük célba.

Látogatók a Reina Sofia-ban

A modern művészetek múzeumaként funkcionáló intézményt még azoknak is érdemes felkeresni, akik nem különösebben fogékonyak a képzőművészet szépségei iránt, ugyanis többek között itt található Picasso remekműve, a háborúellenesség szimbólumává vált Guernica c. festmény, amely egyedül is megéri a 8 EUR belépőt. A csak szürke, fekete és fehér színeket tartalmazó képnek már a méretei meghökkentőek (7,8 x 3,5 m), szimbolikája pedig valóban elgondolkodtató. A múzeumot egyébként Picasso és Dali képei uralják, rajtuk kívül olyan 20. századi festők alkotásait lehet megtekinteni, mint Grís, Míró, Tápies és Julio González. Egyes termekben non-stop filmvetítések futnak olyan 20. század eleji spanyol filmekből, mint pl. Bunuel legendás Andalúziai kutya című, Dalival közösen készített némafilmje.

Salvador Dali: A nagy maszturbátor c. képe

A szellemi táplálék után némi fizikait is magunkhoz vettünk és megpihentünk egy közeli kiskocsmában, hogy aztán felfrissülve újra a művészetek felé forduljunk.
A festői Paseo del Prado-n végigsétálva a Museo Nacional del Prado-hoz jutottunk. A Prado a világ egyik legrégibb és leghíresebb képtára, maga az 1785-ben épült neoklasszikus palota pedig a spanyol építészet egyik kiemelkedő alkotása, eredetileg természettudományi múzeumnak szánták.
A gyűjtemény alapjait a Habsburgok és Bourbonok által létrehozott királyi gyűjtemény képezi, termeiben megtekinthetők a korai németalföldi (Bosch, Dürer, Bruegel) és 17. századi holland és flamand festők (Rubens, Van Dyck, Rembrandt), valamint olasz (Botticelli, Raffaello, Tiziano) és spanyol mesterek (Velázquez, Goya, El Greco, Murillo) művei. A gyűjtemény gazdagsága szinte átláthatatlan, az eligazodásban némi segítséget kaphatunk a múzeum honlapján, ahol egy kattintással megkapjuk az 1, 2 és 3 óra alatt megnézhető 15, 30 és 50 legfontosabb/leghíresebb műkincs kistáját. Persze így sem egyszerű a helyzet, mert az ajánlott művek 3 szinten több mint száz teremben vannak “szétszórva”.
A teljesárú jegy 14 EUR, viszont hétfőtől szombatig este 6-8-ig, vasárnap pedig 5-7-ig mindenkinek ingyenes a belépés. Ezt a lehetőséget két este is kihasználtuk, és a sorban állók igen jelentős száma ellenére mindkétszer 20-25 perc alatt bejutottunk. Így esetenként bő másfél óránk volt a műélvezetre. ami a tapasztalat szerint bőven elég is, hiszen elég fárasztó tud lenni, mikor az ember már a huszonötödik Madonnát nézi meg a gyermekkel.

A Prado, előtte a festő Velazquez szobra

Prado – sorban állók az ingyenes bejutáshoz

Második napunkat újfent a Puerta de Sol-on kezdtük, de ezúttal gyalog folytattuk utunkat a Calle Mayor-on Madrid főtere, a Plaza Mayor irányába. A 129 x 92 méter alapterületű, szabályos téglalap alakú és 9 kapun át megközelíthető tér egykor valóban a város “fő” tereként funkcionált. Minden jelentős eseményt – népünnepélyek, bikaviadalok, autodafék – itt rendeztek, de lassanként elvesztette jelentőségét,mivel a bikaviadaloknak külön aréna épült, boszorkányégetést pedig egy ideje viszonylag ritkán tartanak. A téren körben kávézók, éttermek, üzletek találhatók, de a két igazi látványosság III. Fülöp középen álló lovas szobra és a csodaszép freskókkal díszített Casa de la Panadería nevű épület.

III. Fülöp, mögötte a freskókkal díszített Casa de la Panadería a Plaza Mayor-on

Eredeti elgondolásunk szerint a Plaza de San Miguel-en levő piacot is szerettük volna megnézni, de túl korán, még a 10 órai nyitás előtt odaértünk, így aztán csak elsétáltunk mellette. Külsőleg jól nézett ki az öntöttvas-üveg épület, de volumenében messze elmarad a barcelonai Boqueria-tól.
Következő állomásunk egy hangulatos kis tér, a Plaza de la Villa volt, amely méreteihez képest több érdekes látnivalóval is szolgált. Itt található egy gyönyörű kis palota, amely korábban polgármesteri hivatalként szolgált, vele szemben a város legrégebbi épülete, egy XIII. századi torony, a tér közepén pedig Alvaro de Bazán-nak, a lepantói csata hősének szobra áll.

Plaza de la Villa

A Calle Mayor-on továbbmenve a Calle Bailén-re jutottunk, melynek mentén Madrid két nevezetes és igen látványos épülete található, mégpedig a bazilika és a királyi palota.
A Catedral de la Almudena története igencsak hosszú és kacskaringós. Amikor 1561-ben Madrid lett Spanyolország fővárosa, az a furcsa helyzet állt elő, hogy az egyik legnagyobb katolikus ország fővárosának nem volt katedrálisa. Nosza, még a 16. században elkezdték tervezni, de nem kapkodták el a dolgot, mert a kivitelezés csak 1879-ben kezdődött meg, és az építkezés sem folyt rohamtempóban, így a bazilikát végül 1993-ban II. János Pál pápa szentelte fel.
A végeredmény egy építészetileg a vele szemközt elhelyezkedő királyi palotához hasonló, a “patinás” európai székesegyházakhoz viszonyítva kevésbé nagyszabású, inkább modern épület lett. A belépés ingyenes, a bejáratnál a mostanság egyre elterjedtebb szokásnak megfelelően adománygyűjtő áll, melybe az 1-2 EUR hozzájárulást lehet bedobni. Állítólag a kupolából szép kilátás nyílik a városra, de ez kimaradt.

A katedrális látképe a Parque del Oeste felől. Az épület jól harmonizál a balra levő királyi palotával

A katedrálissal szemben található a királyi palota (PalacioReal de Madrid), amely az 1734. karácsonyán leégett Antiguo Alcázar helyén épült 1738-1755 között. A palota VI. Fülöp hivatalos rezidenciája, a király azonban nem itt lakik, a Palacio Real jelenleg ünnepségeknek, diplomáciai és protokolláris eseményeknek ad otthont. A 10 eurós belépő ellenében egy értékes bútorokkal, szőnyegekkel, és egyéb tárgyakkal (pl. eredeti Stradivari hegedűk), valamint neves művészek (Velázquez, Tiepolo, Mengs, Gasparini, Juan de Flandes, Caravaggio, Goya) munkáival rendkívül gazdagon díszített gyönyörű palotát járhatunk végig, amihez ráadásul még hozzátartozik a világ legjobbjának tartott középkori fegyverkiállítás is. Esténként 6-8-ig egyébként a Prado-hoz hasonlóan ide is ingyenes a belépés, ennek kihasználásához csak azt kellett volna valahogy megoldanunk, hogy egyszerre két helyen tudjunk lenni.

Palacio Real de Madrid

A palotát elhagyva, annak keleti felénél érintettük a Plaza de Oriente nevű teret (Nomen est omen), ahol a Királyi Színház (Teatro Real) is található, majd rövid séta után a Plaza de Espana-ra jutottunk. A tér közepén hű fegyverhordozója, Sancho Panza társaságában ott lovagol Rosinante nevű lován az elmés lovag Don Quijote de la Mancha, fölöttük pedig ott magasodik az író, Miguel de Cervantes Saavedra emlékműve.
A kóbor lovag és szolgájának szobor-kettőse első látásra kísértetiesen hasonlított a brüsszeli Place D’Espagne-n korábban látott szoborra, és később utánanézve kiderült, hogy ez nem a véletlen műve. A brüsszeli ugyanis a spanyol szobrász Lorenzo Coullaut Valera 1930-ban készült, és Madridban felállított szobrának másolata.
A teret még két jelentős épület teszi nevezetessé, az egyik a Franco-rezsim gigantomániáját tükröző Edificio de Espana nevű 28 emeletes, a manhattan-i felhőkarcolók mintájára emelt torony, mellette pedig az 1957-ben épült, 130 méter magas Torre de Madrid.

Szoborsor a Plaza de Oriente-n

Don Quijote és Sancho Panza

A Spanyol tértől nem messze, a Parque del Oeste déli részén állították fel azt az i.e. 2. századból származó óegyiptomi templomot (Templo de Debod), amelyet az egyiptomi kormány adományozott 1970-ben a spanyol államnak, hálája jeléül az asszuáni gát építésekor a spanyol régészek által nyújtott segítségért.
A kis templomnak nyitvatartási ideje is van 10-14 és 18-20 óra között (a belépés ingyenes), sajnos nekünk sikerült pont a kettő között odaérnünk, így csak kívülről csodálhattuk meg az építményt.A park szélétől viszont remek a kilátás a királyi palota és a katedrális irányába, ezt nem szabad kihagyni, meg a parkban is érdemes egy rövid sétát tenni.

Egyiptomi templom Madrid közepén

Késő délutánba hajlott már az idő és nekünk aznap estére is egy Prado-látogatás volt betervezve, így visszaballagtunk a Spanyol térre, ahol a legközelebbi metróállomás volt, onnan pedig az Atocha állomásig utaztunk. Újra végigsétáltunk a Paseo del Prado-n, és mivel még volt időnk 6 óráig, betértünk a Plaza Cánovas del Castillo-n lévő nagyon kellemesnek bizonyuló VIPS nevű étterembe. A hely olyannyira elnyerte tetszésünket, hogy utolsó napi búcsúebédünkre is ide tértünk vissza.

Neptun-kút (Fuente de Neptuno) a Plaza Cánovas del Castillo-n

Harmadik napunkat vidéken töltöttük, előzetes terveinkben ez utazásunk csúcspontjaként volt “előjegyezve” és nem is csalódtunk várakozásainkban. A Madrid környéki kirándulásra javasolt Toledo – Segovia – San Lorenzo de El Escorial hármasból mi ez utóbbit választottuk, mivel régi dédelgetett tervünk volt a grandiózus királyi palota és kolostor együttesének megtekintése.

Reggel a már megszokott módon a Puerta de Sol-on kezdtünk, ahonnan a Moncloa állomásra metróztunk. San Lorenzo-ba busszal és vonattal is ki lehet jutni, mi a busz mellett döntöttünk, mivel annak végállomása egész közel, kb. 200 m-re van a palotától, míg a vonatállomás kinn van a város szélén (a vonat egyébként az Atocha-ról indul). A Moncloa-n levő föld alatti buszpályaudvar terminál jellegű, a buszok úgy állnak oda a kijáratokhoz, mint a jobb reptereken a repülőgépek, így az ajtóból közvetlenül a járműre lehet fellépni, a jegyet a buszon lehet megvenni. San Lorenzo-ba a 661-es és 664-es járattal lehet eljutni, a menetidő kb. 1 óra, az aktuális menetrendről a busztársaság honlapján lehet tájékozódni.

A Moncloa buszpályaudvar egyik terminálja

A méreteiben és küllemében lenyűgöző királyi palota és kolostor együttese (Real Monasterio de San Lorenzo de El Escorial) a 16. században épült II. Fülöp megbízásából, Ő volt az az uralkodó, aki Madridot tette meg az ország fővárosává. A történet szerint miután 1557. augusztus 10-én, Szent Lőrinc napján, a Saint-Quentin-i csatában győzelmet aratott II. Henrik francia uralkodó csapatai felett, megesküdött, hogy a szent tiszteletére kolostort emeltet, a San Lorenzo elnevezés innen ered.

Real Monasterio de San Lorenzo de El Escorial

Az épületegyüttes három fő egységből áll, a palota és a kolostor kettőse, a bazilika és a könyvtár. Sajnos a spanyolok rossz szokásához híven itt sem lehetett a belső terekben fényképezni, pedig lett volna mit lencsevégre kapni (néha azért összejött egy-egy “lövés”).
A palota hossza 240 m, szélessége 190 m, 7 tornya, 15 kapuja és 1110 ablaka van. Az egész sárgás gránitból készült, a hangulata kissé komor, amely megfelel az építtető habitusának. Közel sem hasonlít a madridi királyi palotára és díszítettségben, pompában is messze elmarad tőle. A palota egyik érdekessége II. Fülöp lakosztálya, amelyet úgy alakítottak ki, hogy a köszvénytől szenvedő uralkodó az ágyból is nézhesse a kolostor templomában zajló misét.

Az Escorial homlokzatának egyik fele

A görög kereszt alaprajzú templomnak 95 méter magas kupolája és értékes képekkel díszített 45 oltára van, a boltozatot pedig Luca Giordano-tól származó freskók borítják. A főhajó alatt található a vörös márványból kirakott királyok pantheonja, ahol 26 spanyol király és királyné földi maradványait őrzik, többek között V. Károly, és a jelenlegi király VI. Fülöp nagyszülei is itt nyugszanak. Innen nyílik az infánsok pantheonja, ahol a királyi gyermekek és a gyermektelen királynék szarkofágjai találhatók, de itt őrzik pl. Don Juan de Austria, a lepantói győző kőkoporsóját is.

Az Escorial templomának oltárképe

A sok értékes, ókori klasszikai és arab irodalmi kincseket magában rejtő könyvtárat II. Fülöp híres építésze, Herrera tervezte és az első olyan könyvtár volt, ahol a korábbi pulton való elhelyezés helyett fali polcokon oldották meg a könyvek tárolását.

A könyvtár

Az épület bejárására minimum 2 órát rá kell szánni, de ezen felül is lehet téblábolni a kertekben, parkokban, vagy felmenni a “Fülöp széke” nevű sziklához, ahonnan (állítólag) remekül átlátni az egész komplexumot. Sajnos ez utóbbi nekünk nem fért bele az időnkbe, mivel egy rövid pihenő után az Elesettek Völgye felé vettük az irányt.

A kolostor mögötti egyik kert

Ha az Escorial-ra azt mondtam lenyűgöző, akkor az Elesettek Völgyé-re nincs jobb szó, mint a megdöbbentő. A Franco tábornok által 1940 és 1959 között építtetett Valle de losCaídos a legkézzelfoghatóbb, egyszersmind legsokkolóbb emléke a spanyol diktatúra közel negyven évének.

152 m magas kereszt a hegytetőn

A Generalísimo számára egyértelmű volt, hogy a spanyol polgárháborúban a “nemzeti” (vagyis francóista) oldalon harcoló katonáknak egy dicső panteont kell emelni, amely megőrzi emléküket és földi maradványaikat az utókor számára, ez valósult meg a Madridtól északra található völgyben. Az emlékmű megítélése még napjainkban sem egyértelmű. Sokak szemében ez az elnyomó és véreskezű hatalom mementója, ezért le kellene rombolni, mások szerint pont ezért, elrettentő példaként meg kell tartani. Ugyanakkor a szélsőjobboldali mozgalmak számára valóban egy nemzeti emlékhelynek számít és zarándokhellyé vált a völgy.

Fa magasságú szobor a kereszt lábánál

A hatalmas létesítmény már messziről látszik, a tetején egy 152 méteres kereszt magasodik, de egyébként is mindent a gigantikus méretek jellemeznek. A kereszt alatt, a hegy belsejében épített templom eredetileg hosszabb volt, mint a római Szt. Péter bazilika, ezért belül, a bejárat közelében egy válaszfalat kellett építeni, XXIII. János pápa csak ezután volt hajlandó 1960-ban felszentelni a templomot.

A bazilika bejárata fölötti szobor

A kereszt tövében, a bejárat felett, a bazilikában monumentális, szinte már félelmet keltő szobrok sorakoznak. A főoltár egyik oldalán a falangista párt alapítójának, José Antonio Primo de Rivera-nak, a másikon Franco tábornoknak a síremléke található (a sors fintora vagy furcsasága, hogy 39 év különbséggel mindketten ugyanazon a napon – november 20-án – távoztak az élők sorából).
A hegy túloldalán egy bencés apátság is található, de nem tudom, hogy az egyáltalán látogatható-e, illetve hogyan lehet odajutni, ez egyrészt egyébként sem szerepelt az útitervünkben, másrészt nem is fért volna bele az időnkbe.

Egy lopva készített kép a bazilika belső terében

A bazilika előtti tér és a völgy

Aki Madridban jár, nem hagyhatja ki az Elesettek Völgyét, de az odajutás nem annyira egyszerű. A több mint 3000 hektár területű völgy kb. 10 km-re észak-keletre található San Lorenzo de El Escorial-tól. Maga az emlékmű viszont a völgy bejáratától (ahol a belépőt meg kell venni) még vagy 6 km távolságra van, oda valahogy még el kell jutni.
A lehetőségek nagyjából a következők:
– Autóval, de úgy gondolom, viszonylag ritka, hogy valaki Magyarországról gépkocsival érkezzen. Bérelni viszont természetesen lehet, és talán ez a legkényelmesebb és legkevésbé időhöz kötött megoldás, de költségeit tekintve nem tájékozódtam.
– Madridból szervezett autóbuszos kirándulás keretében. Ez irányban körülnéztem az interneten, de meglehetősen drágának bizonyult.
– Menetrendszerű autóbusszal, amely letesz a völgy bejáratánál, de utána 6 km-es gyalogtúra vár ránk, esetleg ha megfelelően “pofátlanok” vagyunk, bekéredzkedhetünk egy autóba (aztán persze ezt visszafelé is meg kell oldani).
– San Lorenzo de El Escorial-ból naponta egyszer induló retúr járattal, amely közvetlenül az emlékmű parkolójáig visz bennünket.
Mi ezt a negyedik megoldást választottuk, aminek egyedüli hátránya, hogy időben egy kicsit korlátozott. Az autóbusz állomásról, ahova a madridi járattal megérkeztünk, minden nap 15.15-kor indul a 660-A jelű autóbusz az Elesettek Völgyébe és 17.30-kor ugyanez jön vissza onnan (ez az idei, nyári menetrend szerint volt, tájékozódni a már korábban említett buszos honlapon lehet). Levonva a mintegy negyedórás utat kb. 2 óra van arra, hogy az emlékműnél körülnézzünk. Tapasztalatom szerint ez még akkor is elegendő lett volna, ha az ott tartózkodásunkkor éppen felújítás alatt álló felvonóval fel tudtunk volna menni a hegy tetején álló kereszthez, de sajnos nem tudtunk. Bár ezt gyalog is meg lehet próbálni, meglehetősen időigényes és fárasztó vállalkozásnak tűnt, így kihagytuk.
A kombinált retúrjegyet, amely tartalmazza a Völgy belépőjét is, ez esetben nem az autóbuszon, hanem a jegypénztárnál előre meg kell váltani. A pénztár az indulási idő előtt talán fél órával nyit ki (erről van kint tájékoztató tábla is) és érdemes időben ott lenni, mert ha nagyon sokan akarnak utazni, akkor esetleg lemaradhatunk a járatról (és nincs több), mert csak annyi jegyet adnak el, amennyi ülőhely van a buszon.

Autóbusz pályaudvar San Lorenzo de El Escorial-ban

A völgyből visszaérkezve gyakorlatilag csak át kell ülni egy másik buszra és estére már újra Madridban lehetünk, ahogy mi is tettük ezt.

Utolsó napunkat szokásunktól eltérően nem a Sol-on kezdtük, a szállodánktól pár lépésre levő Gran Via állomásról egy 3-as 10-es vonalkombinációval a Plaza de Castilla-ig metróztunk, hogy megnézzük Európa kapuját. A Puerta de Europa nem más, mint két 114 méter magas, 15 fokos dőlésszögű toronyház, amelyek valóban egy óriási kapu két oszlopának tűnnek, ahogy egymás felé “hajolnak”. Az 1989-től 1996-ig épült ikertornyokat, amelyek egyébként irodaházként működnek, két amerikai építész, Philip Johnson és John Burgee tervezte és ezek a világ első ferde felhőkarcolói.

Európa kapuja

Európa kapujától a Real Madrid főhadiszállása felé vettük az irányt, záró napunk főprogramja ugyanis az Estadio Santiago Bernabéu volt. Az 1947-ben épített stadion jelenleg 81 ezer néző befogadására alkalmas és a világ egyik leghíresebb futball arénája.

A Bernabeu homlokzata

A nem olcsó (19 EUR) belépő ellenében egy kiadós és élménydús stadiontúrán vehetünk részt, amit azoknak is ajánlani tudok, akik hozzám hasonlóan a Real Madridért ugyan nem különösebben rajonganak, de a focit azért kedvelik. A túra folyamán “padlástól a pincéig” bejárható a létesítmény, panorámakép a felső sorokból és a “kispad” a pálya szélén (ahova be is lehet ülni), a kettő között pedig a nézőtér, a múzeum, az öltözők, zuhanyzók, masszázsszoba, a sajtószoba ahol, ha szerencsénk van, beülhetünk egy kép erejéig a pulpitus mögé is. Közben fotómontázst is készíttethetünk, amin az általunk kiválasztott sztárral fogunk egy képen szerepelni (ehhez azért már komoly rajongónak kell lenni) és a túra természetes a shopban ér véget, ahol minden elképzelhető relikviát meg lehet venni, de ezzel azért óvatosan, mert az árak kissé borsosak.

A “szentély”

A hazai csapat öltözője, a vendégeké kevésbé volt dekoratív

A túrát saját tempóban lehet lejárni, minimum 1,5-2 órát rá kell szánni, de ha valaki belemerül a múzeum interaktív részébe, akár fél napot is eltölthet bent. A stadion minden nap látogatható, de arra figyeljünk, hogy meccsnapokon csak korlátozottan vannak nyitva, a mérkőzés kezdete előtt 5 órával zárnak.

Serlegek számolatlanul a Múzeumban

Négynapos programunk érdemi része tulajdonképpen véget is ért, de ahogy korábban írtam, még egy búcsúebédre visszatértünk a Plaza Cánovas del Castillo-n levő VIPS étterembe. Az Antón Martin állomásig metróval mentünk, onnan pedig gyalog az étteremig, így végig tudtunk sétálni a Calle de Cervantes-en, ennek és az ezt keresztező Calle Leon-nak a sarkán levő épületben töltötte utolsó éveit Cervantes. Az eredeti házat ugyan 1833-ban lebontották, de a mostani épület falán tábla, az utcakövön pedig felirat emlékezik Don Quijote alkotójára.

“Itt élt és hunyt el Miguel De Cervantes Saavedra, kinek elméjét csodálja a világ”

Madrid másik világhírű középkori irodalmi alakjának, a költő, drámaíró Lope de Vega-nak egy utcával arrébb volt a lakóháza, amelyben 1635-ben bekövetkezett haláig élt. Az utca most róla van elnevezve, az étteremből visszafelé az ő emléktábláját is megnéztük és ezzel be is fejeződött madridi kalandozásunk.

Novák Miklós


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Spanyolországról >>   

Novák Miklós írásai az Útikalauzban >>   

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Novák Miklós: Madrid, a kellemes meglepetés – Spanyolország – 2015" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár