Horvátország – Megszűnhet sorban állás az autópályákon

Jegyre váró autó a horvát autópálya egyik kapujánál

Horvátország autópálya-matricák bevezetését tervezi az eddigi fizető kapus rendszer helyett – mondta Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter a horvát közszolgálati televízió Poligraf című műsorában pénteken.

 

A miniszter kijelentette: a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) és a Rijeka Autópálya Vállalat (ARZ) mielőbbi szerkezetátalakítására van szükség.
“A kormánynak az a célja, hogy érintés nélküli díjfizetési módot vezessen be” – hangsúlyozta, majd hozzátette: a végleges döntés előtt ugyanakkor még meg kell vizsgálniuk az előzetes elemzéseket.
A matricák értékéről nem akart beszélni a miniszter, mert szerinte az még túl korai volna. Mint mondta: figyelni fognak arra, hogy az árak kövessék a horvát állampolgárok életszínvonalát.

A szakszervezetek határozottan ellenzik a autópálya-matricák bevezetését.
“Mi nem vagyunk tranzitország és a mediterrán országok fizetős kapukkal rendelkeznek” – mondta Mijat Stanic, a szakszervezet képviselője a sajtónak, aki szerint így a különbséget az árban az államnak kell majd fedeznie.
Egy korábban készült tanulmány szerint, amelyet a Vecernji List horvát napilap ismertetett az autópálya-díjból származó bevételek a matricák bevezetése után sem esnének vissza, vagyis maradna a 2,2 milliárd kuna (közel 93 milliárd forint) éves bevétel. Azzal a különbséggel – teszi hozzá a lap -, hogy a kiadások nagyban csökkennének, hisz megszűnnének a fizetőkapuk, és ezzel együtt közel 800 munkahely is.
A horvát autópályákat kezelő vállalatok évek óta fizetésképtelenek és a csődeljárás szélén állnak. Az állam kedvezőtlen, rövid távú hiteleket vett fel magas kamattal, és most nem tudja fizetni azokat. 2014-ben a HAC és az ARZ kötelezettségei körülbelül egymilliárd euróra (322 milliárd forint) rúgtak.
A horvát kormány decemberben újabb 200 millió euró értékű hitelt hagyott jóvá a HAC-nak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). Ezt azzal magyarázták, hogy a HAC-nak 2016-ban 466 millió euró törlesztőrészletet és 109 millió euró kamatot kell kifizetnie a korábban felvett kölcsönből, amelyet a vállalat saját bevételeiből nem tud fedezni.
MTI – Kriják Krisztina
Fotó: Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

[ninja_form id=5]

1 Comment on "Horvátország – Megszűnhet sorban állás az autópályákon"

  1. Fazakas László | 2016.02.06. at 06:01 |

    Pedig a szakazonkénti fizetés az sokkal igazságosabb. Nem kell megvenni az egész országra szóló pályamatricát, ha csupán egy-két helyre akarok eljutni. Talán nem véletlenül veszek Magyarországon csak azon megyékbe matricát, amelyekben gyakran járok. A többi megye bármely városa vagy faluja az nekem megmarad a régi úton.
    Egyszer Horvátországban a tengerre menetben kivételesen nem a pályán mentünk, hanem a régi 1-es úton. Csodálatos táj (igaz, kihagytuk a 2 alagutat) ámde időben nem sokat vesztettünk. Viszont megtakarítottunk majdnem 90 kunát! És hozzá gyönyörű helyeken jártunk, amilyeneket a gépiesen egyhangú és már megszokott autópályán sohasem látni.

Comments are closed.

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár