Pásztor Zoltán: Gran Canaria – Spanyolország – 2008


Pásztor Zoltán: Gran Canaria – Spanyolország – 2008



Kellően részletes, ugyanakkor mégis tömör beszámoló az alig 50 kilométer átmérőjű sziget bejárásáról, a fontosabb látnivalók felkutatásáról – szép képekkel


Megérkezés



Hosszú és fárasztó repülőút után (öt óra!) érkeztünk meg Gran Canaria szigetére.. az út folyamán szerencsére néhány érdekesebb látványnak sikerült csökkenteni az út egyhangúságát. A keletről nyugatra tartó hajnali utazásnak köszönhetően órákig tartott a napfelkelte, s a Gibraltári-szoros madártávlatból nyújtott látképe a Sziklával, majd végül Afrika partjainál a passzátszél által hajtott felhősávok adtak változatosságot.
Megérkezésünkkor (reggel 8 óra) lehangoló látvány fogadott, mikor a vakító kék égből elkezdtük az alászállást a párába burkolózó föld felé, se a várva várt napsütés, sem pedig a meleg nem árasztott el bennünket. Ellenben nagyon erős északkeleti szél teremtett hűvös fogadtatást. Később jöttünk rá, milyen sokat számít az állandóan fújó szél, mikor elviselhetőbbé teszi a tikkasztó hőséget. Ugyanis az internetes előrejelzések (
www.weather.com) csak a főváros (Las Palmas) időjárását közlik, ellenben a déli, száraz és mindig napsütötte régióban 3-5 fokkal is melegebb van, ami a mi esetünkben 30-35 fokot jelentett! Szerencsére az éjszakai órákban ez a forróság jelentősen mérséklődik, így aludni is nyugodtan lehet.
Visszatérve a megérkezésünkkor tapasztalt csalódásra, ez az élmény tovább fokozódott, ahogy a szálláshely felé (Playa del Ingles) tartottunk. Napégette, kopár táj és hatalmas, szürke és lapos “valamik” között vezetett az út. Ezek a “valamik” voltak a banánültetvények… A nyaralóhely felé közeledve aztán valamelyest csökkent ez a csalódottság, mert egyre több helyen tűnt fel egy-egy zöld pálmafacsoport, leander, majd Playa del Ingles zöldellő utcái.



 









Üdvözlet az olvasóknak


Noha a város egyáltalán nem bővelkedik látnivalókban, mert csak a turistákat kiszolgáló szállodák, éttermek, bevásárlóközpontok alkotják az utcákat, de mindenütt virágok, kaktuszok, bogainvillák és egyéb zöld növények színesítik a város arculatát. Ellenben van a városnak (vagy inkább a vele egybeépült Maspalomas-nak) egy nem mindennapi természeti képződménye, az óceán mellett sorakozó -vagy inkább vonuló – homokdűne sor. Hatalmas területet fed be a homok, és igazi sivatagi hangulatot kölcsönöz a tájnak. A homok nem áll meg. Látható iramban épít a szél újabb és újabb fodrokat a vándorló homokszemekből. A partot hatalmas hullámok ostromolják, amelyek nemcsak a gyakorlott szörfösöknek, hanem kisebbeknek és kezdőknek is nyújt páratlan szörf-érzést.


 


1. nap
Kissé kótyagosan a hajnali indulástól, csak egy sétát tettünk a dűnéknél.



A dűnék


2. nap
A szállás közvetlen környezetének a felfedezésével telt, na és persze fürödtünk is a kellemes hőmérsékletű, de eléggé hullámos partszakaszon. A Playa del Ingles erősen hullámos partokkal rendelkezik, de ettől egyáltalán nem veszélyes.


3. nap
Minden utazás és túra előtt az alábbiakkal készülünk a lehető legjobb szervezésű útvonal lebonyolítása céljából. Az egyik útikönyv sorozat aktuális darabja és természetesen a földi útikalauz valamelyik idevonatkozó írása. Ez alkalommal
Ágoston Ilona útleírását vittük magunkkal









Fataga látképe


Elindultunk befelé a sziget belseje felé vezető legközelebbi (GC60) úton, hogy felfedezzük a környéket. Első állomásunk egy, az őslakosok életét bemutató kiállítás lett volna (kb. 6 km-re), de nem nagyon fűlt hozzá a fogunk, mivel ekkora már tikkasztó nagy meleg lett (persze ez csak fokozódott a nap folyamán), így továbbindultunk csak felfelé., s ahogy haladtunk előre, a táj is lassan kezdett megváltozni. A kopár és vöröses tájat kezdetben kaktuszok, később pálmafák, sőt citromligetek kezdték tarkítani. Fataga, egy csendes, árnyat adó(!) fákkal benőtt völgy mélyén lévő kicsiny falu, mely a déli szieszta alatti álmát aludta. (A névre kattintva – ahogy a továbbiakban is – másik ablakba be lehet hívni a Google térképének megfelelő pontját. A “-” ikonra kattintva bővítheted a megjelenő területet – a szerk.)
Miután bejártuk a három utcából és egy főtérből álló helységet, továbbindultunk fő célunk, a hegycsúcsok irányába. Az út kitűnő minőségű, aszfaltozott szerpentineken keresztül vezetett a csúcsok közelében található
Ayacata falu felé. Itt azonban megállnék. Ez volt az első szakasz, amit csak gyakorlott vezetőknek ajánlanék, mert egyrészt néhol éppen elfért két autó egymás mellett, másrészt az út melletti, több százméteres szakadékok látványa szédülősöknek nem ajánlott, főleg, ha ismeretlen autóval utazunk.


Nem túl hosszú autókázás után elérkeztünk a Roque Nuebló-hoz (a sziget jelképe) vezető ösvény elején álló parkolóhoz, hogy legyalogolhassunk a tábla szerint 100 méterre lévő célhoz. Mikor kiderült néhány száz méter megtétele után kutyagolva a poros, árnyéktalan ösvényen a déli napsütésben, hogy a szikla nem közeledik, egy ultimátumot kaptam a a páromtól. Ha ötven méteren belül sziklát találok, szóljak. Nem találtam.










A szerpentinek látványa




Roque Nueblo, a sziget jelképe


Ellenben ötven méterenként az árnyékban, vagy a tűző napon pihegő elfáradt emberek, mint élő kilométerkövek jelezték a csúcshoz vezető utat. Nem álltunk be közéjük, hanem fényképkészítés után visszafordulva elindultunk az autóval megközelíthető Roque de las Nievas irányába.









Rálátás a felhőkre


Az odafelé tartó út nagyon szép fenyőligeteken keresztül vezetett, az egyikben kiépített pihenőhelyek is voltak, ahol visszafelé jövet megálltunk ebédelni. Roque de las Nievas: nem fogott meg. A tetején található katonai objektum, a kicsiny, enyhén bűzös és zsúfolt kilátóterasz, no meg a párába burkolózó táj nem érte meg az utat. Annál inkább a köztes kilátóhelyek, ahonnan kitűnő panoráma nyílt az északi partszakaszt beborító felhők tetejére(!).


Visszafelé úton derült aztán ki, hogy bizony még messze voltunk a céltól, a Roque Nueblótól. Ayacatát ismét elérve, más utat választottunk a hazatérésre. Kezdetben kopár és egyhangú volt a táj, aztán még kopárabb, de egyhangúnak nem nevezhető lett. Ha valaki leküzdötte a Fatagába vezető út szerpentinjeit, itt jöhetett rá, eddig milyen könnyű dolga volt. Az egy autó széles (de magyar egy számjegyű főút minőségű!), csak szerpentinből álló útszakasz vezetett Mogan-ba. Motorfék, kettes, nem lenézni a korláton túlra! A kopárságot egy helyen szakította meg egy kiszáradófélben lévő víztározó nem éppen szívderítő látványa. Mogán nem tűnt megnézésre érdemes falunak, inkább az útikönyvek és útikalauzosok által ajánlott Puerto de Mogán -ba igyekeztünk.


Gran Canaria Velencéjének is nevezik, bár méretében nem hasonlítható a nagy testvérhez, de szépsége kanári viszonylatban is felsőfokú. A csatornák,és hidak által közrefogott utcácskák valóban megérik a kitérőt.










Puerto de Mogan




Mintha Velencében lennénk


A kétszintes, különböző színűre festett apartmanházak, az ezeket összekötő árkádokon burjánzó színpompás virágok mind-mind elbűvölő látványt nyújtanak A kikötő végénél lévő parkolóba beállva (1 óra 50 cent) az egy óra bőségesen elegendő volt a bejárásra. Majdnem egy késői ebéd is belefért az itt (a parkolótól 2 méterre) található étteremben, ahol a jégen fekvő halakból (napi fogás!) lehetett kiválasztani az ebédrevalót. Mi is így tettünk, így 5 db grillezett szardíniából és egy jó félkilós halból, két üveg ásványvízből, valamint egy kávéból álló ebédünk 30 euró volt. A nap végén egy reményvesztett próbálkozást tettünk a maspalomas-i világítótorony megtekintésére, de a körforgalmak ördögi útvesztőjéből, a hiábavaló parkolóhely keresésből kilábolva inkább feladtuk és hazamentünk.


4. nap



A mai nap reggelén elég fehős (azaz inkább párás) kép fogadott minket, így változtattunk a programon. Újabb hegyvidéki kirándulás helyett (bár a fővárosba vezető autópálya kivételével csak hegyek vannak) városnéző programot iktattunk be. Első állomásunknak Galdar-t céloztuk meg, amely szinte a sziget ellenkező oldalán, hozzánk legmesszebb eső (kilométerben!) pontján található, így a ronda, de annál gyorsabb autópályán közelítettük meg. A városban kissé nehezen találtunk parkolót, de szerencsére a rendőrséggel szemben akadt egy üres hely. Legalább megtaláltuk a legbiztonságosabbat! Majd a sétálóutcán át kijutottunk a főtérre.


A város egyik nevezetessége a háromszáz éves sárkányfa, amely a városháza udvarán található, s így csak hivatali időben tekinthető meg. Galdar elég szeles város, bár kifejezetten jólesett a hűsítő szél.









Sárkányfa


A város másik látnivalója a Cueva Pintada, azaz festett barlang, amely közvetlenül a városházától balra nyíló utcából érhető el. Már azoknak, akik nem követik az autósoknak szóló táblát. Mi ugyanis ez utóbbit követtük, így sikerült lemennünk a hegyoldalról, majd egy másik utcán ugyanennyit vissza, hogy ismételten a városháza mögé jussunk. Az útikönyv szerint nem látogatható a barlang, de ottjártunkkor hatalmas ásatási terület volt bejárható. Vezetővel, 3D videofilmmel 2 óra alatt. Szerintem bő félóra elég lenne, de a hivatalos és csak vezetővel látogatható túraút 1,5 óra. A miénk azért sikerült kétórásra, mert az idegenvezetőnk nem sietett, így az utánunk következő csoport utolért minket. Maga az ásatási terep igazán lenyűgöző méretű (fedett!), eredeti formájában felépített, a prekolombián őslakosok által használt épületekből áll. A fő látnivaló egy vörös (terrakotta) és fehér színekkel kifestett barlang, de videózni, sőt fotózni se lehet. Erre a kérdésre maga az idegenvezető sem tudott magyarázatot adni, de kötelessége a szabályt betartatni. Azért nagylelkű volt, mert megengedte a hamarabbi távozásunkat, miután konstatálta, hogy sietnénk. Persze, nem terveztünk kétórás látogatást! Felszólt kollégáinak, így sikerült megszabadulnunk a kultúra lelkes őrének fogságából 😉
Egy kis kitérőt tettünk
Sardina világítótornya irányába. De az odafelé tartó út (néhány kilométerre Galdartól) se volt szép, pláne, hogy szokás szerint megint nem találtuk meg az odafelé vezető utat. Valószínűleg pár száz méterre a céltól adtuk fel, miután egy útépítésben ért véget az út. Közben szebbnél szebbnek nem éppen nevezhető banánültetvények között haladtunk, amelyek inkább emlékezettek elhagyatott építési területre, mint buja ligetre. Persze az állandóan fújó széltől védeni kell a talajt. Az ültetvény messziről (pl. a repülőről, vagy a GoogleEarth-ön nézve) egy hatalmas területű, általában téglatest alakú szürke betonépítményre hasonlít. Közelről látszik (ott, ahol a szél megbontotta a ponyvát), hogy belül 2-3 méter magas zöldellő banánfákat rejt.









Utca Firgas-ban


Következő úticélunk Firgas volt, ahova a főútról (GC2) felől az első jelzett elágazásnál letérve végre szebbnél szebb banánültetvények szegélyezik az utat. A falu központjában egy utcán alakították egy lépcsőzetesen lefelé folyó vízkaszkádot, amelyet egyik oldalról gyönyörű csempékkel díszített pihenőpadok határolnak. Firgas egyébiránt a itt fakadó ásványvízétől is ismert, szigetszerte mindenütt kapható a firgasi ásványvíz. Nemcsak az ára miatt ajánlom, de úgy érzem ennyi támogatást megér, ha inkább a sziget termékeit fogyasszuk, nem pedig hajón importált árut.


Ezután továbbhaladva Teror (egy “r”-rel) városa felé, a magasra hágó útról csodálatos kilátás nyílt a passzátfelhők alkotta párnára. Egészen eddig párás és szürke egyhangúság ülte meg a tájat, de felhőszint fölé jutva (kb. 500 m-en) még Tenerife csúcsai is feltűntek.



A háttérben Tenerife csúcsai


Terorba érve verőfényes napsütés fogadott a szokásos meleggel társítva (érdekes volt, ha nem sütött a nap, kellemes idő volt, de ha sütött, irgalmatlan hőség lett). A katedrális megért egy misét, még ha nem is volt benne részünk. A templom előtti tér, a térből nyíló (igaz éppen felújítás alatt lévő utca), a házakon látható jellegzetes faerkélyek mind mind kiváló fotótémát nyújtottak.


A város megtekintése után már csak Arucas-ba, a szintén szép székesegyházat rejtő városba tértünk be. Maga az épületegyüttes már messziről jövet is kimagaslik a tájból, így nem nehéz megtalálni. Parkolót ellenben nehezebben, de a templom közelében van egy fedett parkolóház, ahol könnyen találtunk szabad helyet. Visszafelé ismét az autópályán tértünk haza a szállásra.










Jellegzetes erkélyek




Arucas temploma


5. nap
Erre a napra nem béreltünk autót, mert gondolkodtunk egy tenerife-i túrában, amire aztán végül is nem mentünk el, így egy kis fürdőzés és shoppingolás volt a program. A bevásárlóközpontban (Jumbo) nem találtunk megfelelő ajándéknak valót (zömében gran canaria feliratú giccs található), ellenben a parfüm (meg azt hiszem az alkohol is) igen kedvező áron kapható. Azonban nem mindegy, hogy hol vesszük, mert egymáshoz közel lévő üzletek esetén is lehetnek jelentős különbségek az árakban. A Jumbo mellett található egy kis üzlet (Fedac), ahol tényleg jó minőségű, helyi készítésű ajándéktárgyakat lehet vásárolni.


6. nap
Ismét a hegyvidéké a nap. De ez eredeti programterv szerint túraútvonalat menet közben módosítani kellett, mert rájöttünk, hogy a távolságokat nem kilométerben, hanem időtávban kellene számolni, mert a kettes (sőt néhol egyes!) sebesség egy kis motorfékkel kombinálva nem igazán hatékony módja a gyors előre (vagy inkább fel és le)jutásnak. Artenara volt az első úticélunk a barlangkápolnával. Puerto de Mogan és Mogan felé elindulva, majd Mogannál letérve
San Nicolas de Tolentino irányába az első hágót leküzdve az Azulejos nevű természeti képződmény tűnik fel. Bár a hegyoldalakon való szerpentines úton eltartott egy ideig míg odaértünk, Szerencsére végig látszódik az azúr és terrakotta színekben pompázó sziklafal.


Következő megálló Tocodoman, ahol hatalmas kaktuszkiállításon láthatjuk (belépő 6 euró) a sziget és a világ kaktuszait egy szépen gondozott parkban. Nekünk a bokor méretű majomkenyérfa tetszett, ami nálunk a cserép virág kategóriát képviseli.










Azulejos




Kaktuszóvoda


San Nicolas de Tolentino városából elfordultunk (miután az útikönyv se sok szépet írt, így mi sem töltöttünk el időt ott) Artenara irányába (GC 210) egy vízmosta szurdok oldalán.









Az út a víztározó bal oldalán vezet!


A látvány tényleg lenyűgöző, de ennek élvezetéhez most már tényleg alapos vezetői tudás szükségeltetik. Az általában másfél, de helyenként egy autónyi szélességű, beláthatatlan kanyarokkal tűzdelt szerpentinek, 15%-os emelkedők mind mind próbára teszik a sofőrt. De megéri a fáradságot. Igaz, ugyan, hogy a folyóból sok nem látszik, és a közben elért víztározóban is szürke csík jelzi az eredeti vízszintet, de a szurdok bámulatos.


A szurdokból felfelé jövet először egy alagutat érünk el, majd nemsokkal ezután egy nem működő szélmalomnál tarthatunk rövid pihenőt. A kilátás a völgyre és a környező hegycsúcsokra szó szerint szédítő. A több száz méteres magaslat, a ferde parkoló csak fokozza ezt a hatást. (A malomig nem érdemes elmenni, mert kiépített illemhely híján annak környéke funkcionál ezzel a céllal!). Innen már jól látszik a két híres orom, a Roque Bentaiga és a Roque Nueblo.



Befelé a szurdokba


Artenara a barlangkápolnáról és a sziklába vájt barlanglakásairól híres, amelyek már az odafelé vezető úton is több helyütt láthatóak. A faluban célszerű autóval felmenni a kápolnáig (tábla jelzi), mert egyrészt hosszú, másrészt a tikkasztó melegben még meredekebbnek ható út vezet oda. A fenti parkolóból egy rövid kiépített gyalogúton jutunk az aprócska, meglepően hűvös kápolnába, amelyben a szószék is a sziklából van kivájva. Artenara után a látótávolságban lévő Tejeda városa következett, de a szieszta idő alatt nem nagyon élveztük a kanyargós, meredek utcácskákból álló kis hegyi várost.


Továbbálltunk és a hegyvidék útjainak fontos kereszteződéséhez érkeztünk, Cruz de Tejeda. Ez nem egy helység, csak egy útkereszteződés, ahol néhány (azt hiszem, szám szerint kettő) étterem és pár árus fogadja az arra látogatókat. Bár ami azt illeti, az árusok nemcsak fogadják, hanem fogják is arra tévedőket. Elég, ha csak visszaköszönünk nekik és már azt tapasztaljuk, hogy gyengéd erőszakkal kezet fog és húz a bódéja belseje felé, majd mondja és mutatja, hogy csak 4 (négy) a 8személyes abrosz. Persze, miután megtetszik az áru, kiderül arról a négyről, hogy az valójában negyven (mármint euró). De ügyes és hatásos vevőfogó. Mi is vettünk egyet. Most még az eredeti útitervnek megfelelően leereszkedtünk az északi oldalon Santa Maria de Guia (GC70) irányába, a tenger felé. Lefelé haladva kezdetben fekete vulkáni kráterek később zöldellő babérerdők között közé jutottunk. A nap utolsó előttinek szánt úticélja a Puerto de las Nieves kikötője volt (ahonnan gyorshajó indul Tenerifére).









Tejeda



Hullámok ostromolta sétány Puerto de las Nieves-ben


A szél, ami ott fogadott, minden eddigit felülmúlt, még a tengerparti úton is meg-megdobta az autót. De itt látszólag nem zavart senkit sem. Az emberek fürdőruhában jöttek-mentek a szélfútta utcácskákon, és nem sokat törődtek a viharos széllökésekkel. Hajdanán itt volt látható az “Isten ujja” (Dedo de Dios) nevű sziklaképződmény, amely azonban úgy tűnik, nem bírta tovább a szelet. Azért megpróbáltuk lefotózni a helyét, ami elég nehezen ment a fényképezőgépet is alig sikerült megtartani az erős szélben. A sikeres fotózás után olyan “Manci néni sütödéje” jellegű helyi kifőzdébe tértünk be, ahol összesen 10 euróért egy-egy adag sült tintahalkarikákat és csipsznek ehető egészben sütött apróhalakat ettünk meg egy-egy ásványvíz kíséretében. Majd megállapítottuk, hogy se kedvünk, se időnk újabb három órát szerpentinezni, így követve az előző utazók ajánlásait, mi is Las Palmas és az autópálya irányában tértünk haza nem egészen egy óra alatt.



7. nap
A nap elég felhősen indult, bár a meleg továbbra jelen volt. Könnyen teljesíthető és nem fárasztó túrát terveztünk erre a napra, Las Palmas, a főváros. Mikor beértünk a városba az első kihajtónál (Vegueta centrum) rögtön az óvárosi piac parkolójához jutottunk, ahol még hely is volt, így ott raktuk le az autót. Az autóból kiszállva meglepően friss, szellős idő fogadott. Az előző napok forrósága és a Playa del Inglesben tapasztalt reggeli meleg ellenében itt jó néhány fokkal hűsebb volt a levegő, és ez a nap további részében sem változott. Az óvárosi piac bejárása után – kedvenceink a hal és tenger gyümölcse árusok- a Kolumbusz-házhoz mentünk. Ez utóbbi sincsen messze, szinte két sarokra a piactól, de elég csak a hatalmas tömegben érkező turistacsoportokat követni. Szerencsére az épületben (amely ingyenesen látogatható) elveszik a sok ember. A múzeum, amely egy hatalmas lakóépület növényekkel teleültetett belső udvarral, ahol még két papagáj is rikoltozik, több kiállítóteremre oszlik. Így mindenki megtalálja a maga számára érdekes kiállítást.
A ház után a főtér és a főtéren álló Szent Anna székesegyház megtekintése következett. A belépőben (3 euró) a múzeum is megtekinthető, de a különböző püspökök arcképei nem voltak túl vonzóak. A Vegueta városrésszel átellenben található a Triana, amely a modern Las Palmast jeleníti meg. Nagyvárosi bevásárlóutca, amely mind hosszában mind kínálatában veri a pesti Váci utcát. Amelyet jót láthatóan nemcsak a külföldiek, hanem a helyiek is szívesen látogatják. Eme mozgalmas és nagyon zajos nézelődés után mi más jöhetett szóba, mint egy csendes és nyugodt hely, a botanikus kert.
Térkép alapján nem könnyű megtalálni, az ember könnyen elveszik az autópálya lehajtók és különböző számú főútvonalak alkotta labirintusban, de legegyszerűbb, ha Tafira felé vezető valamelyik utat választjuk, majd az egyik kisforgalmú útra rátérve nagy esélyünk van, hogy az itt már jól kitáblázott kertet (ami valójában park) megtaláljuk. Zöld dzsungel az autóutak betondzsungelében. Nyilvánvalóan a helyiek is kedvelik (a belépés díjtalan), mert lépten-nyomon piknikező társasággal találkoztunk a sárkányfákkal vagy pálmafákkal körbevett tisztásokon. Apró vízesések és tavak tarkítják a sziget flóráját bemutató arborétumot. A faunát a tavakban brekegő békák és a fűben tovasikló 40-50 cm-es gyíkok alkotják.










“Kolumbusz háza”



És mi látszik a bokorban?


E kis kikapcsolódás után hazafelé tartva egy kis kitérőt tettünk Pozo Izquierdo-ba, ahol az állandóan erősen fújó szél nem csak a szélturbinák lapátjait, hanem a szörfösök vitorláit is meghajtja. Az útikönyv szerint az itteni szörfcentrumot egy világbajnok üzemelteti. A kitérő után nem maradt más hátra, mint hazaérve összecsomagoljunk a másnapi, Magyarországra tartó repülőútra.


Pásztor Zoltán


Pásztor Zoltán írásai az Útikalauzban










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Pásztor Zoltán: Gran Canaria – Spanyolország – 2008" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár