Róthné Hatta Diána: Trebinje, Korcula, Hvar – Bosznia-Hercegovina, Horvátország – 2014

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Kéthetes boszniai, dél-dalmáciai kirándulás szép fotókkal illusztrált története. Különösen sok információt találnak benne azok, akik a boszniai átkelés és a Popovici-Hvar közti strandok után érdeklődnek

Trebinje, Popovici, Cavtat, Dubrovnik, Peljesac, Zavalatica, Korcula, Hvar, Stari Grad

A szokásos körök: térkép és útikönyvbújás, barátok és ismerősök faggatása, szállás elérhetőségek begyűjtése, szállásadókkal való emailezés, képek nézegetése és útibeszámolók olvasgatása után harmadszor is, minden más lehetőséget elvetve, Korcula szigete mellett döntöttünk. Azt is elhatároztuk, hogy nem egy nekifutásra utazunk a szigetre, hanem két éjszakát Trebinjében töltünk. Januárban le is foglaltuk mindkét szállást és már csak röpke öt és fél hónapot kellett várni az indulásig.

Kínkeservesen el is jött az indulás napja, vagyis éjszakája. Mivel majdnem a munkahelyemről indultam, loptam még egy óra gyors alvást magamnak és az eredeti hajnali egy óra helyett, hajnali kettőre állítottam az ébresztőt. Gyorsan összeszedtük az útravalót, a fagyasztóból az ennivalót, külön figyeltem a házi kolbászra, nehogy otthon maradjon, mint előző évben. Betetriszeztük a csomagokat a csomagtartóba úgy, hogy még ki is lehessen látni és háromnegyed háromkor kigurultunk a kapun. Negyed négykor léptünk be Horvátországba. A magyar határőrlány elég morcos volt ilyen korai órán, de amikor kérdezte hova megyünk és megtudta a választ, mindjárt barátságosabb lett, még mosolygott is. Nem sokkal a határ után megállított a rendőr. Elkérte az iratokat, alaposan megnézte, bevilágított a kocsiba és Sretan put, jó utat kívánt. Esett az eső, sok helyen őszi ködben haladtunk. Jó ideig még tudtunk magyar rádiót hallgatni. Lassan feljött a nap és öt óra húsz perckor beléptünk Bosznia-Hercegovinába.
Valahol Doboj és Derventa között cseréltünk a vezetésben. A májusi árvíz miatt sokat tépelődtünk, hogy melyik útvonalon menjünk Trebinjébe, végül bevállaltuk a legrövidebbet, toronyiránt Doboj-Zenicán keresztül.
Nagyon elszomorító látvány volt látni a víz pusztítását végig a Boszna folyó völgyében. Derékba tört fák, letarolt földek, sok helyen az úttest szintje felett két méterrel lógott a fákon a folyó hordaléka és messze a folyótól is iszap borított mindent. Ennek ellenére az úttest jól járható volt, nem volt se terelés, se sebességkorlátozás, egy helyen volt átvágva az út körülbelül 30 méter hosszan.
A Boszna folyó forrásához szerettünk volna eljutni, de a fránya GPS nem ismerte Ilidzát és felvitt minket az autópályára, Visokonál inkább elhagytuk a pályát, 5 euróból 6,3 KM-t kaptunk vissza. Visokoban mentünk egy kört a belvárosban. Úgy döntöttünk, hogy inkább kikapcsoljuk a GPS-t és eljutottunk Szarajevóba.
Sajnos most nem álltunk meg Szarajevóban, csak átszeltük és a Bistrica folyó mentén haladtunk a Sutjeska Nemzeti Park felé. Útközben többször próbáltuk elérni trebinjei szállásadónkat, hogy körülbelül mikor érkezünk, de az egyik telefonunk lemerült, a másik pedig nem volt hajlandó ráállni egyik boszniai rendszerre sem. Még a Sutjeska Nemzeti Park előtt, körülbelül 120 kilométerre Trebinjétől megálltunk a hegyek között egy pihenőhelynél. 1200 méter magasan voltunk. Ettünk egy-két szendvicset, lőttünk pár fotót és indultunk tovább. Nagyon erős szél fújt, lökdöste az autót, a keskeny, nagyon kanyargós út tele volt levelekkel és kisebb-nagyobb letört ágakkal.

Megállónk a hegyek között

Átautóztunk a Sutjeska Nemzeti Parkon. Nem álltunk meg, mert legalább fél napos program ott túrázni és szerettünk volna mielőbb Trebinjébe érni. Felvettem az “ide még egyszer vissza kell menni” helyek listájára. A nemzeti park után nagyon jó minőségű új út van, gyönyörű új alagutakkal. Többször is eleredt az eső útközben, igazi utazós időjárás volt 16-19 fokkal. Ahogy haladtunk, a szembejövők villogtak, nem sokkal később megláttuk az okát: egy tehéncsorda békésen sétálgatott a főúton. Szerencsére kitértek az autónk elől.
Elmentük a Bileca tó mellett, majd 2 órakor Trebinjébe értünk. Elcsodálkoztunk, hogy milyen nagy város, a szépségét már sejtettük. Minden gond nélkül elértük a kereszteződést, ahova megbeszéltük magyar szállásadónkkal, hogy várni fog minket, csak ő nem volt ott, mert telefon híján nem értük el sehogy. A házat és a vízkiemelőt is láttuk a Trebisnjica túlpartján. Nagy merészen átmentünk a hídon és elkezdtük keresni az utat a házhoz. Minden lehetőségnél balra fordultunk összesen négyszer. A végén már a hátunk mögött láttuk a házat, kisfiam egy kőrakás tetejéről kiabált is, de nem hallották meg. Jobb ötletünk nem volt, letettük a kocsit és a folyó partján visszaballagtunk jó egy kilométert a házig. Meg is lepődtek, hogy a folyó felől hallottak magyar szót, majd mi is felbukkantunk. Kiderült, hogy az első gondolatunk volt a helyes, mert megtaláltuk az utat elsőre, csak nem mentünk tovább, mert úgy látszott, hogy egy bukkanó után vége van ott az útnak.
Felpakoltunk a szép, otthonos mindennel felszerelt apartmanba. Kisfiam azonnal összehaverkodott a házigazdával és el se mozdult mellőle. Fát vágtak, tüzet gyújtottak, megnézték a szomszéd tehenét, pecáztak és fürödtek is a folyóban. Délután már nem mentünk sehova, igyekeztünk kipihenni a korai kelés és az út fáradalmait. Isteni vacsorát kaptunk, grillezett tintahalat, csevapot, paradicsom és zöldbabsalátát, olívás bucit, házi kenyeret pálinkával és vörös borral kísérve. Amivel nem birkóztunk meg, az kapott egy újabb esélyt a következő nap reggel.

finom vacsoránk

Másnap reggel kilencre beszéltük meg, hogy indulunk várost nézni. Szállásadónk mutatta meg a várost. A kisfiam természetesen az ő autójával ment és egész délelőtt udvarolt neki. Nem működött a parkolóban a jegyautomata, de kísérőnk megbeszélte a parkoló őrrel a tarifát és kifizette neki. Nagyon lelkiismeretes őr volt, mert mindenáron nyugtát akart adni és a pénzt is bedobta a masinába, amikor az már működött. Eszébe sem jutott zsebre tenni. Elindultunk a belvárosba, olyan érzés volt, mintha Dél-Dalmáciában lennék, annyi különbséggel, hogy nem láttam a tengert a kis utcák végén és minaret nyújtózott az ég felé.


A piacon keresztül elsétáltunk a folyópartra. Úgy tükröződnek a házak a folyóban, mintha egy mesevárosban járnánk. Azon a helyen álltunk meg, ahova átúsznak az ifjak a pravoszláv karácsony alkalmával.

A Trebisnjica partján

A belvárosból elmentünk a Hercegovacka Gracanica templomhoz, ami egy koszovói templom másolata. Bent a freskókon még a hibákat is ugyanúgy “restaurálták” a falra, ahogy az Koszovóban van. Nagyon szép helyen van a kolostor, gyönyörű gondozott park veszi körül és egész Trebinje a “lábai” előtt hever. A parkban pedig van egy szamár, aki a szerzetesek mellé szegődött.

Hercegovacka Gracanica és a szamár

Innen az Arslanagica hídhoz mentünk, ami eredetileg nem ezen a helyen állt. Kőről kőre lebontva, a köveket megszámozva hozták az új helyére és építették újra. Átsétáltunk rajta oda-vissza.

Arslanagica híd

Visszatérve a városba, elmentünk egy burekeshez, vettünk is két húsost és egy sajtost és megcéloztuk végre a tengert. A Pasjaca strand volt a cél Popoviciben. Én vezettem és én láttam meg elsőnek a tengert. Hagyomány lett már, hogy azon versenyzünk ki látja meg először abban az évben. Kicsit nehezen találtuk meg Popovicit, pedig szállásadónk figyelmeztetett, hogy legyünk résen a reptér után. Sebaj, visszafordultunk és keresni kezdtük a “Pasjaca Beach” táblát. Bolyongtunk az egyre szűkebb utcácskákon egy ideig, varázslatosak a dél-dalmát falvak. Találtunk egy csoport kőművest. Nézzék el nekem, de az összes úgy nézett ki, mint Üvegtigris Sanyi és rokonsága, így nem próbálkoztunk semmilyen idegen nyelvvel, nemes egyszerűséggel feltettem a kérdést, hogy “Pasjaca”? Csak a fejüket rázták és széttárták a karjukat. Mentünk még egy kört, amikor megláttam a strandot hirdető táblát. A parkolóban befaltuk a burekeket, majd erőre kapva nekivágtunk a lefelé vezető sziklába vájt csapásnak. Bevallom, nagyon féltem , hogy lemerek-e menni, 250 méter a szintkülönbség, de hősiesen lejutottam és végig fényképeztem az utat.

A Pasjacára vezető út

Haladunk a partra

Sajnos nem volt valami jó idő, felhős volt és nagyon hullámzott a tenger, így fürdeni nem is tudtunk itt. Attól féltem, hogy a kisfiam, aki mot találkozott életében először a tengerrel, csalódni fog és azt hiszi, hogy a tenger mindig ilyen. Jól feltalálták magukat a fiúk, mert azzal szórakoztak, hogy leültek a sekély vízben és várták a nagy hullámokat. Néha másfél-két méterre is kidobta őket a víz a kavicsra a parton. Másnapra a férjem hasa és háta csupa kék folt lett, mint akit jól elvertek.

Már csak pár méter

Lent a parton

Innen Cavtatba mentünk, letettük a kocsit egy parkolóban, majd a dombon át megkerestük az óvárost. Megcsodáltuk a kisebb-nagyobb hajókat a kikötőben, mindegyiken serényen takarított a legénység. Kisfiam kiengedte a gőzt egy játszótéren, majd leültünk a parton kávézni-üdítőzni-sörözni. Nyaltunk egy fagyit is, vettünk hűtőmágnest, hogy innen is legyen egy a gyűjteménybe.

Cavtat

Nagyon szerettem volna este elmenni Dubrovnikba, de a kisfiam már nagyon fáradt volt, ezért inkább megegyeztünk, hogy elmegyünk Platba, ahol a kedvenc kempingem üzemelt valaha. Letettük a kocsit az útszélén és elindultunk lefelé a partra a 17%-os lejtőn a régi kemping területén. Nagyon lehangoló volt látni a darabjaira szedett recepciós fülkét, az elhagyatott konyhát és fürdőt. Úgy tűnt, hogy valamikor elkezdtek építkezni, mert falat húztak a mosogató mögé, de hogy mi történhetett, miért nem üzemel, sosem tudjuk meg talán. Lent a parton fürödtünk egyet, majd visszamentünk Trebinjébe. Éjjel nagy vihar volt.

Plat

A harmadik napon reggel sajnos már búcsúztunk kedves szállásadóinktól és Trebinjétől. Búcsúzóul készült még pár reggeli fotó.

A vízkiemelő

Háromnegyed nyolckor elindultunk, megvettük még az aznapi betevő bureket, tankoltunk és irány Dubrovnik. Én vezettem és nagyon élveztem a part mentén kacskaringózó 8-as utat. A határon simán átengedtek, el sem kérték az igazolványainkat. Kilenc órakor értünk Dubrovnikba, ugyanabban a parkolóházban tettük le a kocsit, ahol 4 évvel ezelőtt. Szinte még üres volt az óváros, nem sok turista volt, csak a helyiek serénykedtek. Árut vittek az éttermekbe, terítették az asztalokat.

Dubrovnik

Keresztbe-kasul végigsétáltunk az óvároson, a várfalra nem merészkedtünk most fel. Nagyon jó volt újra ott lenni. Sétánk végén vettünk két gombóc fagyit, de hárman alig birkóztunk meg vele, akkora adag, mint itthon 3-4 gombóc. Isteni finom volt.

Dubrovniki látkép

Elbúcsúztunk Dubrovniktól és meg sem álltunk a Peljesac félszigeten levő Zuljanáig, ahol megmártóztunk a tengerben, üdítőztünk, kávéztunk. A partot követő úton mentünk Trstenikbe, nagyon jó minőségű az az út, a kilátás pedig lélegzet elállító és elkerültük a főút nyüzsgését.

Zuljana

Trstenik

Délután kettőre értünk Orebicbe, volt még fél óránk a komp indulásáig. Megvettük a jegyet, 116 kuna volt két felnőttnek, egy gyereknek és egy autónak. Itt is volt idő még egyszer fürdeni a tengerben. Fél négy körül érkeztünk Zavalaticába.
Régi ismerősként üdvözöltek minket, pálinkával, borral, ennivalőval kínáltak. Kicsit beszélgettünk, hogy milyen utunk volt, kivel mi történt az elmúlt egy évben, majd felpakoltunk az apartmanba. Alig vártuk, hogy végre induljunk a Zitnába fürdeni, nagyon kellemes volt a víz. Este a házigazda elvitte kisfiunkat a tengerre kitenni a halászhálót. Ez állandó reggeli és esti program lett. Olyan lelkes volt, hogy reggel kipattant az ágyból, öltözött és már ment is. Estére szegénykém annyira elfáradt, hogy a teraszon a széken ülve elaludt.
A negyedik napon reggel nagyon korán ébredtem, megnéztem a napfelkeltét, kávéztam a teraszon. A kedvenc öblömbe, az Uvala Plavinába mentünk. Könnyen megtaláltuk a murvás utat, mert táblát tettek a főút mellé a régi rozsdás vasoszlop helyére. Jove elmondta, hogy aszfaltozzák az utat az első öbölig, vízelvezető árkot is építenek. Kicsit aggódunk, hogy ha kész lesz az út, akkor sokan lesznek majd az öblökben, de most még csak mi hárman voltunk ott. Úsztunk, napoztunk, búvárkodtunk. Nem sokkal dél után visszaindultunk, mert nagyon erősen sütött a nap.

Uvala Plavina

Az első öbölnél voltunk, amikor történt egy kisebb malőr… Lassan mentem és kisfiamnak mutattam az öblöt és a kis kápolnát és magyaráztam neki, elfelejtettem a kormányt tekerni, amikor a férjem megkérdezte, hogy hova megyek, de abban a pillanatban a bal első kerék már bent volt a vízelvezető árokban, a jobb hátsó pedig jó fél métert felemelkedett a levegőben. Nagy szerencsénk volt, mert a betonvasak egy centire kerülték a gumiabroncsot és a kocsi aljának se lett semmi baja. “Csak” fennakadtunk. Az is mázli volt, hogy az öbölben volt egy német házaspár és ki tudtak húzni minket.
Délután a Zitnába mentünk, meglepően sokan voltak. Pár idősebb és fiatal nő horvát népdalokat énekelt és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy magyarul énekelnek. “A jó lovas katonának de jól vadzson dolga…” aztán pedig “Esztike-tike-tike, Esztike lány…”
Este Jove is megnézte az autót, ő sem talált baját. Fiunkat kivitte a tengerre kitenni a hálókat, mi addig elsétáltunk a kikötőbe. Amikor megjöttek, mesélték, hogy láttak három delfint.
Az ötödik nap is hasonlóan indult, kisfiunk ment Jovével és a cseh szomszéddal a tengerre. Nagyon sokára jöttek vissza, mert elromlott a csónak motorja és visszafelé evezni kellett. Megkérdeztük Jovét, hogy merre tudunk a legrövidebb úton Brnaba menni, mert az ottani és Zavalatica kikötőn túli öbleit akartuk felfedezni. Nekivágtunk a hegyen át a murvás úton, de a partra nem találtunk le és végetért az út is, vissza kellett fordulnunk.Olajfák között megtaláltuk a Posip emlékművet, ahogy Jove mondta. Posip a Caraban található pincészet és a Korculára jellemző szőlőfajta neve. Itt már jó, aszfaltozott út volt.

A Posip emlékmű

Brnaban megálltunk a központban és megnéztük egy térképen, hogy merre kell az Istruga öbölbe menni. Simán odataláltunk, de nem nyerte meg a tetszésünket. Homokos, inkább iszapos a partja, lassan mélyülő. Találtunk egy ösvényt a part mentén, aminek az elején tábla jelezte, hogy arra van a Pincena beach. Nekivágtunk a szivacsokkal, matraccal, hűtőtáskával felpakolva és jó tíz percig bandukoltunk a part mentén, de megérte. Kicsi kavicsos öbölhöz értünk, rajtunk kívül ketten voltak ott.

Uvala Istruga

Pincena beach

Este Caraba mentünk megnézni a kardtáncot, a kumpaniját. Kisfiunknak nagyon tetszett, ahogy szikráztak a kardok. A műsorban lépett fel a Zitnában hallott asszonykórus is. Vinkovciból érkeztek és csak magyarul énekeltek. Jó volt ilyen messze otthontól magyar dalokat hallani. Másnapra terveztük a hvari kirándulást, de a háziak lebeszéltek róla, mert rossz időt jósoltak. Este már éreztük a szelet.
A következő napra tényleg elromlott az idő. Hogy a fiunk ne maradjon reggeli program nélkül, Jove a szőlőbe vitte magával. Ő meg örömmel ment. Amíg nem volt velünk, mi lementünk a háznál a partra megnézni a nagyon haragos tengert, ami most sötét szürke volt.

Haragos tenger

Derül

Hamarosan kisütött a nap. Elindultunk Korcula városba, ahogy közeledtünk, egyre rosszabb lett az idő, nagyon esett az eső. Amíg nem állt el, bementünk az új Tommyba vásárolni. A pénztárnál ránk köszönt két nappal korábbi megmentőnk, kicsi a világ. Amire bevásároltunk, addigra elállt az eső, a bolt parkolójában hagytuk a kocsit és besétáltunk az óvárosba. Szokásunkhoz híven, leültünk a Mali Revelinnél. Megnéztük az árusok portékáját, de amikor a Veliki Revelinhez értünk, újból leszakadt az ég. Behúzódtunk a neobarokk lépcsősor alá. Szerencsére hamar elállt és nyakunkba vehettük az óvárost.


Gyönyörűen felújították a Szent Márk katedrálist, fel is mentünk a toronyba, 20 kuna a belépő felnőtteknek, a kisfiúnak nem kellett fizetnünk. Megcsodáltuk fentről a várost, a Sveti Iliját a Peljesacon és a kis szigeteket a tengeren.


A katedrálisba is bementünk, ide 10 kuna a belépő és ide is jegy nélkül jöhetett be a kisfiú. Amire körülnéztünk az óvárosban, kisütött a nap. Az óvárosból kiérve vettünk végre egy normális sziget térképet és egy újabb hűtőmágnest a gyűjteménybe. Felfrissítettük magunkat egy kis kávéval, üdítővel és sörrel, kinek mi esett jól, majd visszasétáltunk az autóhoz.

A katedrális belülről


Amire Visszaértünk Zavalaticába, ismét ragyogó napsütés és meleg volt. A délutánt megint a Zitnában töltöttük.
A következő napra a Lumbarda melletti homokos strandokat szemeltük ki. Átautóztunk Lumbardán, majd szőlők között, egyirányú dűlőutakon haladtunk a fizető parkolóig. 15 kunát kértek az egész napos parkolásért. A parkolóból átsétáltunk a Peljesac felőli oldalra, a Bilin Zal strandhoz. Nagyon fújt ott a szél, ezért visszamentünk a másik oldalra, az Uvala Przinába. Mindkét strand homokos, lassan mélyűlő, de mégsem Balaton-érzés. Kisfiunk is nagyon élvezte, homokvárat épített, bepanírozta magát.

Bilin Zal

Uvala Przina

A nagy hőség elől az étterembe húzódtunk, hamburgert, sült krumplit és fagyit ettünk, üdítőt és kávét ittunk. A felszolgáló srác egy pillantatra nem állt meg, szinte szaladt asztaltól asztalig, mégis mindenkire mosolygott és kedves volt. Amikor meguntuk a pancsolást, elmentünk a világ, azaz Korcula legvégére a világítótoronyhoz, a Raznjic fokhoz. Körbe lehet sétálni a világítótornyot. Hogy erre a napra is jusson egy kis izgalom, a világítótoronytól visszafelé az úton volt egy nagyobb kő. Közre akartam venni, de pont fennakadt az autó rajta. Próbáltam visszatolatni, de a tűlevelek alatt nedves volt a talaj és csak pörgött a kerék. Kisebb köveket tettünk alá és úgy sikerült továbbmenni.

Raznjic fok

A nyolcadik napon reggel ötkor keltünk és fél hatkor már indultunk is Prigradicába, hogy elérjük a Jadrolinija Hvarra tartó járatát. Nem találtunk sehol jegyirodát, kicsit izgultunk is, hogy a hajón lehet-e jegyet váltani. Pár perc múlva érkezett egy jóember robogón és nála vehettük meg a jegyeket. 50 kuna fejenként, gyerekeknek is, egy útra. Figyeltük, ahogy közeledik a hajó Korcula felől, nagyon sokan voltak rajta és szinte mindenki aludt még. 6:40-kor futott ki Prigradicából és 7:45-kor kötött ki Hvarban. Hvar szigetén az volt szembetűnő, hogy szinte csak angol szót hallottunk, nagyon sok amerikai van ott. Végigsétáltunk a Riván, el a Mandraca, a kis zárt kikötő mellett, keresztül a Pjacán, az Adria legnagyobb terén, egészen a Szent István székesegyházig.

Riva

Pjaca

Innen nekivágtunk a Spanyol erődhöz a parkon át vezető útnak. Sokan kocogtak felfelé a szerpentinen, ilyen szép környezetben, kaktuszok, leanderek és pálmák között, gyönyörű kilátás mellett, élmény lehet futni, még felfelé is. Az erődnél nyitva volt a kapu, de senki nem ült a jegyárúsító bódéban, így fogtuk magunkat és bementünk. Azt azért megnéztük, hogy 30 kuna a felnőtt és 15 a gyerek jegy ára. Bent a várfalon üldögélve kávézott a két jegyárusító srác, de nem szóltak semmit, hagytak minket nézelődni. Körbejártunk az erődben, lementünk a börtönökhöz is.

Kilátás a Spanyol erődből

Kifelé menet, már árulták a jegyet a srácok, éppen érkezett egy busznyi turista. Visszamentünk a Rivára megváltani a hajójegyet a visszaútra, vettünk egy sziget térképet és megkerestünk egyet a sok autókölcsönző közül. Ezek mind a székesegyház mögött vannak. A férjemmel megbeszéltük, hogy ő vezet Hvaron, de a kölcsönzőben kiderült, hogy a jogosítványa Korculán maradt. Nem úsztam meg. Később ő sem. Egy egészen új Suzuki Splasht kaptunk, 440 kunáért egy napra. A kölcsönzőben kaptunk még egy térképet, amin elkezdték bejelölni nekünk, hogy merre érdemes mennünk. Elmeséltem, hogy merre fogunk menni és csak annyit mondtak, hogy jobban ismerem a szigetet, mint ők, pedig életemben először jártam ott.
Az első megállónk Milna volt, körülbelül 6 kilométerre Hvartól. Az első öbölnél leparkoltunk, fürödtünk, napoztunk, jégkrémet ettünk. Átsétáltunk a Mala-Milna kempingen, nagyon jó helyen van, közvetlenül a parton, érdemes lenne visszamenni. Találtunk még egy szép öblöt a kempingen túl.

Milna

Milna, egy másik öböl

A következő megálló Zarace volt. Amikor lekanyarodtam a főútról és megláttam a meredeken lebukó keskeny utat, inkább félreálltam és felajánlottam a férjemnek, hogy csak vezessen nyugodtan, kizárt, hogy itt rendőr megállít minket.

Zarace

Mali Zarace

Dubovica lett volna a következő öböl, de a parkoló tele volt, az út mellett meg nem mertük csak úgy otthagyni a kölcsön kocsit. Továbbmentünk a másfél kilométeres Selca-Dubovica alagúton át Stari Gradba. Könnyen találtunk parkolóhelyet az iskola előtt, beszaladtunk a boltba hideg frissítőért és nyakunkba vettük az óvárost. A Sveti Stjepan templomnál ücsörögtünk egy kicsit az árnyékban, sétálgattunk a szűk utcákon, majd visszatértünk partra. Elsétáltunk a városházáig, ettünk nagyon finom fagyit, megvettük a hűtőmágnest, én egy levendula mintás vászon szatyorral leptem meg magam. Az árus kérdezte honnan jöttünk, mert nagyon érdekesnek találta a nyelvünket.

Stari Grad


Tovább indultunk Velo Grablje felé. Már nagyon rég vártam, hogy eljussak ebbe a lakatlan faluba. Szerencse, hogy olyan gyönyörű a táj az odavezető úton, mert ha csak a nagyon keskeny út, a 10-12%-os emelkedők és lejtők, a jó sok hajtűkanyar és még szembeforgalom is lenne és mindenhol rengeteg biciklis, akkor visszafordultam volna. De a táj meseszép, levendula mezőkön át, látszik a tenger, Hvar távolabbi részei és Brac szigete is. Jól esett megállni egy út melletti étteremnél. Szedtem egy csokor levendulát, megcsodáltuk mennyi mindent árulnak, aminek köze van a levendulához, illóolajat, szappant, mézet. Az árus lány felismerte, hogy magyarok vagyunk és mondta, hogy a mi nyelvünket milyen nehéz tanulni.

Velo Grablje

Velo Grablje-be is keskeny szerpentin vitt le. Pár házban laknak, egy-kettőt éppen felújítottak, szorgosan cserepezték a tetőt. Bebarangoltuk a lakatlan utcákat.

Továbbmentünk volna Malo Grablje felé, de oda nem aszfaltozott út visz és a kölcsönzőben szóltak, hogy ne menjünk olyan úton. Így elindultunk Brusje felé vissza Hvarba. Tankoltunk, mert annyi bezninnel kell visszadni a kocsit, amennyivel elhoztuk és elmentünk még a Pokonji Dol öbölbe strandolni.
Szép az öböl, főleg a kilátás a világítótoronyra, de nagyon sokan voltak a parton, alig találtunk helyet. És sajnos sok műanyag szemét volt a vízben és a parton is eldobálva.

Pokonji Dol

Elég is volt pár óra itt a heringes dobozban, visszavittük az autót a kölcsönzőbe és a maradék időben sétáltunk még a parton, megvettük itt is a hűtőműgnest. A kikötőben éppen pakolták ki a halakat és egyéb herkentyűket a jégre az egyik étteremnél. Rengeteg ember érkezett Splitből a hajóval, emiatt jó 20 perc késéssel indultunk. Fél tíz után értünk vissza Zavalaticába, nagyon fárasztó, de élményekben gazdag napunk volt. Talán ez volt a nyaralás legjobb napja.
Az előző napot a Zitnában pihentük ki. A következő nap sem volt túl mozgalmas, a Plavinaban és a Zitnában voltunk. Kerülő úton lehetett csak a Plavinaba menni az útépítés miatt. A part mentén visz ez az út, kicsit hosszabb, mint a másik az erdőn át, viszont szép a látvány.

Zitna

Másnap a Priscapac félszigetre mentünk. Itt szinte csak magyar autókat láttunk, mert magyar tulajdonban vannak az apartmanok. Nagyon fújt a szél és hullámzott a tenger, körbesétáltuk a kis félszigetet, a közepén van egy játszótér. Innen Prizbába mentünk, a térkép jelölt két öblöt. Az egyiket megtaláltuk elsőre, de sajnos betonozott kikötő volt. A másik öblöt csak gyalog lehetett megközelíteni, oda nem indultunk el, mert messze volt, nagyon meleg volt és lankadt a kalandvágy. Egy nagyon szép lazac színű leanderről törtem egy ágat, hogy itthon kigyökereztessem. Délután és este a Zitnában voltunk. Érkezett egy kocsi, ami enni-innivalót árul a parton. Beszélgettünk a felszolgáló lánnyal, kiderült, hogy magyarok vagyunk. Elmesélte, hogy Budapesten tanult egy ideig és az első szó, amit nyelvünkön megtanult, a szempillaspirál volt.

Priscapac


A tizenkettedik napunkon a Pupnatska Lukába mentünk. Délben behúzódtunk az étterem árnyas teraszára. Délutánig süttettük a hasunkat a napon, úsztunk, búvárkodtunk. Később ugyanezt csináltuk, csak a Zitnában. Este a lengyel szomszédok áthívtak beszélgetni. Másnapra megbeszéltük, hogy elvisszük őket a Plavinába.


Az utolsó előtti napunkon délelőtt elvezettük a lengyel szomszédokat a Plavinaba. A kisfiam kapott Jovetől egy pecabotot, azt lógatta egy ideig. Délután ismét a Zitnába mentünk. Az utolsó nap délelőtt elég szomorú idő volt, ezért elmentünk Brnaba megvenni a sok tábla rizsescsokit hazára. Jól meg is áztunk, amire a parkolóból beértünk a boltba. Délután szerencsére verőfényes napsütés volt, így elmehettünk búcsúfürdésre a Zitnába. Este megejtettük a szokásos közös fotózkodást mindenkivel, a lengyelekkel és a házigazdákkal egyaránt.
Sajnos elérkezett a hazaindulás napja, amit nagyon-nagyon nem vártunk. Reggel háromnegyed nyolckor indultunk Zavalaticából. Annak ellenére, hogy tavaly megfogadtuk nem megyünk többet az autópályán, megint amellett döntöttünk. Pont elértük reggel nyolckor a kompot, Orebicben tankoltunk, aztán nekivágtunk a nagy útnak. Körülbelül 200 kilométerenként cseréltünk a vezetésben, ötször álltunk meg a pályán, pisilni-enni-inni-kávézni-jégkrémezni. Plocénél mentünk fel és Luckonál jöttünk le. Izgultunk a dugó miatt Zágráb környékén, de szerencsére nem volt gond. Az időjárás is autózós volt, borús-esős egész úton. Zágráb után rákeveredtünk újból a pályára Kutina felé, de ahogy lehetett, lejöttünk. Pontosan 900 km és 14 óra autózás után értünk haza, este negyed tízkor. Ahogy beléptünk a lakásba, a kisfiam annyit mondott, hogy “Anya, olyan, mintha tegnap mentünk volna el”. És milyen igaza volt, elrepült az a 15 nap. Kezdődhet a visszaszámlálás és a térkép böngészés…

Róthné Hatta Diána

 

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Bosznia-Hercegovináról >> 

 

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Horvátországról >> 

 

Róthné Hatta Diána: írásai az Útikalauzban >>   

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Róthné Hatta Diána: Trebinje, Korcula, Hvar – Bosznia-Hercegovina, Horvátország – 2014" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár