Schmidt István: Olympos, Görögország – 2006


Schmidt István: Olympos, Görögország – 2006 szeptember 9-10



Rövid beszámoló a második legmagasabb görög csúcs megmászásáról – jó képekkel

Családi kapcsolataim révén évente többször járunk Görögországba, és utjaink során mindig elmegyünk az Olympos lábai előtt. Hosszú évek óta tervezgettem, hogy egyszer feljutok a csúcsára és körbenézek, ott vannak-e még a híres Görög Istenek… Most végre sikerült megszervezni a dolgot, és szeptember 9-én három görög sráccal nekivágtunk az Istenek Hegyének.


Az Olympost három irányból lehet jelölt utakon megmászni, mi természetesen a legismertebbet választottuk, ami Litochoro városkából indul. A városka főterén találkozom a srácokkal délelőtt 11 órakor, és jó görög szokás szerint egy finom frappéval (hideg habos kávé) és egyórás beszélgetéssel indítjuk a túrát. Dél körül átpakolok a kocsijukba és elindulunk utunk első állomása, Prionia felé (közvetlenül Litochoro határában kell letérni jobbra, tábla is jelzi).
Az út elején, a nemzeti park határán megállítanak bennünket és felírják az “adatainkat”, (hány ember, milyen úticéllal, mennyi időre, van-e szállás foglalva a menedékházban) mert errefelé kérem szépen vigyáznak a turistákra! [Bár az azért picit furcsa volt, hogy visszafelé senki nem foglalkozott már velünk, tehát azt sem tudhatták hogy tényleg lejutottunk-e a hegyről… Vagy lehet hogy még most is minket keresnek? 😉 ]
Egy félórás kanyargás és ablakon kifele ámuldozás után megérkezünk Prioniaba. Ez tulajdonképpen egyfajta menedékház, illetve vendéglő, az út legalsó állomása 1100m magasságban. Innen már csak gyalog – esetleg öszvéren (45EUR) – lehet továbbjutni. A kétnapi túlélőfelszerelés felpakolása és a Christina által a kalandoroknak készített speciális – és fenomenális – baklavas elfogyasztása után nekivágunk az útnak.
A parkolótól egy kőhajításnyira felfelé található fahidacskát és a mögötte megbúvó vízesést még annak is érdemes megnézni aki kifejezetten irtózik a gyaloglástól. Az első fél óra nagyon hasonló egy Bükk-beli túrához, mind növényzet, mind a nehézségi fok tekintetében. Aztán egyre kevesebb lombos fa, és egyre több fenyő következik. Szerencsére húsz percnyi gyaloglás után már a kezdeti eldobált szemétnek se marad nyoma, úgy látszik aki eddig eljut annak már van annyi intelligenciája, hogy nem dobálja el a műanyag flakont meg a csokipapírt.











meg frissen a hegy aljan

humoros termeszet

Az erdei ösvény szép fokozatosan átvált sziklás, törmelékes talajba, és ezzel párhuzamosan a meredeksége is növekszik. De egyáltalán nem vészes. Hatalmas sziklák mellett megyünk egy völgy alján, az utat nem lehet eltéveszteni. Szerpentin-szerű kanyarokon keresztül küzdjük magunkat mind feljebb és feljebb, a kilátás egyre döbbenetesebb lesz, hiszen a legtöbb helyről szépen látszik a tenger is, meg persze a környező ormok is.













Félúton a menedékhaz felé

Christos Alex és István

Kb 3 óra gyaloglás után, teljesen leizzadva felérünk a “Katafigio A”-hoz (‘A’menedékház), ahol táblán hirdetik, hogy immár 2100 m magasságban vagyunk. Sajnos az idő nem tiszta, nagyobb magasságokban párás, felhős, de azért így is szépen látszanak a hegyek körben. Maga az épület és a kis nyitott udvar nagyon szép, és ügyesen karban is van tartva, az ember meg is lepődik, hogyan tudták ezt ilyen magasságban megtenni. Minden gyönyörű terméskőből van, a szobák – vagy inkább termek – kultúráltak és tiszták, a párnák és plédek újak és ragyogóan tiszták. Az emeletes ágyak viszont szorosan egymás mellett – a mi szobánkban 4 belőlük – vannak, ami poénnak jó, de praktikus szempontból azért érdekes… Ma ráadásul telt ház lesz. A recepción fizetünk, majd levesszük a bakancsokat és papucsot/gumicipőt húzunk, ki-ki felkészültség szerint, hiszen csak ebben lehet bemenni az étterembe meg az alvóhelyiségekbe.













Katafigio A

ebédlő

Az ételválaszték viszonylag nagy, normál éttermi minőségű és árú, ami megint csak meglepő ilyen magasságban. 13 euroból komplett vacsorát lehet összeállítani. A főtthúsos paradicsomos tészta kiváló, és érdemes kipróbálni a mézes joghurtot is, ami egyfajta görög specialitás. Abszolut kihagyhatatlan az olympos tea (más néven a “hegy teája”), amihez foghatót máshol még nem ittam, pedig ebből a növényből Görögország-szerte készítenek teát.
Sajnos az éjszaka minden várakozásom ellenére nem sikerül jóra, útitársaim horkolása, és szomszéd szobatársaink minősíthetelen viselkedése miatt alig tudok aludni valamit. De nem baj, hiszen nemsokára meghódítom az Istenek Hegyét! Amikor végre kicsit kivilágosodik gyorsan fel is kelek, és kiosonok körülnézni.
Nem lehet igaz! Eső és köd! A látótávolság kb 5m… Gyorsan vissza is fekszem…


Az időjárásnak megfelelően a reggeli hangulata is elég nyomottra sikerül. A csúcs innen kb 2.5 óra, de esőben nincs értelme nekivágni. Várunk kilencig, majd fél tízig, amikor végre eláll az eső, bár a felhők maradnak. A recepciós hölgy (neves hegymászó) kifejezett utasítása, hogy meg se próbáljuk a Mytikast, hiszen az út utolsó fél órája egy sziklafalon halad, ami nedves időben életveszélyes. Hmm. Ott van viszont a Skolio csúcs, ha szerencsénk van és eljutunk odáig, de persze az 6 méterrel alacsonyabb mint Görögország teteje…
A reggelinél megismerkedünk két amerikai sráccal, akik gyalog jöttek fel egészen Litochoróból tegnap, és terveik szerint a Skolio után így is térnek majd vissza még a mai nap folyamán. Jó srácok, ez igen! Bár kicsit aggódunk amikor nyolcóra tájban elindulnak a hegyre, mert nem tűnnek túl tapasztaltaknak hegymászás terén. Mi mindenesetre hosszasan reggelizünk és várunk vagy fél tízig amikor megállapítjuk, hogy ennél jobb már nem nagyon lesz ma az idő.


A menedékházban hagyunk mindent amit lehet, és nekivágunk gyorsan, mielőtt megint szakadni kezd az eső. A felhők időnként megnyílnak picit, látjuk a szemközti hegyoldalt és visszanézve a menedékházat. A kövek és fák közül gözölög a pára, fantasztikus látványt nyújt a hegy. A vízmosásokban ezerszínű virágok pompáznak, a nedvességtől sokkal mélyebbnek hatnak a szinek. Többször megállunk és percekig csodáljuk a látványt. A menedékházból egy nagytestű, fekete kutya is csatlakozik hozzánk, időnként felbukkan a sziklák között, majd megelőz bennünket újra, vagy épp lemarad. Szerencsére nincs hideg, és az eső sem esik éppen. A terep innen tényleg meredek és az ösvény apró kövecskékkel van tele. Egy gerincen haladunk, az út jól látható, ezt aztán tényleg nem lehet eltéveszteni -vagy maximum csak egyszer… Ahogy feljebb érünk egy kis csoportal találkozunk, akik a hegy északi szárnyáról jönnek. Arrafelé is esik. Vezetőjük külön figyelmeztet, nehogy megpróbáljuk a Mytikast. Ma semmiképp. Kár… A fák szép lassan eltűnnek, helyüket bokorszerű fenyők és alpesi füvek veszik át. Aztán már bokrokat se látunk.
A köd egyre sűrűbb. Én egy pólóban menetelek, mert az emelkedőtől így is csorog a hátamon a víz. Észre sem vesszük, hogy a látótávolság szép lassan pár méterre csökken. Feltámad a szél is, bal oldalról a völgy felől kezd hűvös lenni. Nevetve állunk meg megcsodálni az apró vízcseppeket a hajunkon meg a szemöldökünkön. Tisztára mint amikor fagyos ködben síel az ember! De legalább egyelőre jó úton haladunk, hiszen megtaláljuk a keresett elágazást is. Egy pár fotó, és újra kapaszkodunk felfele. Kezd kellemetlenül hideg lenni, felveszem a sapkám és a vízálló dzsekit nyakig összezárom, de még kapucnival a fejemen se sikerül távol tartani a nedvességet. Pár perc után fázni kezd a bal oldalam, és megrökönyödve veszem észre, hogy a nadrágom bal szárából szó szerint csavarni lehet a vizet. A szél a völgyből felfelé tolja a felhőt, a milliárdnyi kis vízcsepp mindenhova behatol, mindent átnedvesít és észrevétlenül elvonja a hőt a testről. A dzsekimről lefolyó víz szép lassan átáztatja a jobb oldalon is a nadrágot. Alex barátom panaszkodik, hogy átázik a dzsekije és fázik a bal oldala. Csendben megbeszéljük, hogy ha így megy tovább lemondunk a Skolioról is, de azért megpróbálunk eljutni a Kakia Skala-ig (hevenyészett fordításban Rossz Lépcsők).


A felfele ívelő gerincen az út Kakia Skala-ig visz 2866 m magasságba, innen balra a Skolio, jobbra Mytikas csúcs felé ágazik el, de ez már tulajdonképpen az Olympos felső félköríves gerince, tehát gyakorlatilag a hegy teteje.Csak hát addig még van kb fél óra – vagy inkább még több?
Süvít a szél. Alex megállást int, majd bejelenti, hogy feladja, visszafordul. Az átázott dzsekin keresztül a karja szinte fagyásig dermedt. Rövid tanácskozás után hárman tovább indulunk, Alex – aki már hatodszor mássza meg a hegyet – visszaindul a menedékházba. Három és fél óra múlva vár bennünket a kandalló mellett… Mi erőltetett tempóban nekivágunk újra a hegyoldalnak. Még így, ilyen mostoha időjárási körülmények között is szinte elvarázsol a hegy. Sőt, ilyet eddig még nem is nagyon tapasztaltam. Kövek, sziklák, gomolygó köd és felhők, keskeny ösvény a bizonytalan ismeretlenbe… Igazi felfedezőnek érzem magam! Pedig az idő nagy részében csak az előttem fáradhatatlanul lépegető Stelgios lábait látom a kapucnitól… Mennyei a csend itt fenn!


Alex nélkül gyorsabban haladunk, de úgy húsz perc múlva kezdem érezni magamon a teljes kimerülés jeleit. Most már nagyon fázom, a nedves dzseki rásimul a karomra, a nadrágomból szó szerint csöpög a víz. A kezem ledermedt, a szám széle bizseregni kezd. Nagyon jó lenne már odaérni, vajon milyen messze van a csúcs, nem lehet hogy mégis eltévedtünk??? Azt hiszem már több mint két órája indultunk a menedékháztól, nem lehetünk nagyon messze.
Aztán hirtelen előbukkan a kutyus. Mintha hangokat is hallanánk, és egy picit a köd is ritkul. Igen, itt vagyunk! Tőlünk úgy húsz méterre kisebb csoportot látunk piros dzsekikben, mellettük hátizsákok egy kisebb sziklának támasztva. Aztán van ott egy táblácska is, KAKIA SKALA 2866 m. Hurrá!
Pár boldog fénykép, néhány korty víz és mindjárt jobb az ember közérzete. Aztán megtudjuk, hogy a kis csoport a helyi hegyi mentőkből áll, akik gyakorlatozni jöttek. A zsákokat lerakva kötelekkel és beülőkkel felszerelkezve nekivágnak a Mytikas felé tartó ösvény lejtőjének. Jó nekik. Én gyorsan levetem az elázott pólót és a polárt húzom a helyére. Pár percen belül felmelegszem, és az élet is visszatér belém. A magammal cipelt 1,5 liter vizet kcsit dühösen szétlocsolom a köveken mind egy cseppig – mi a fenéért cipeltem ezt ilyen magasra??? Közben meglepve látjuk, hogy amerikai barátaink is itt vannak.
Rövid ismerkedés és az esélyek latolgatása után egy másik kisebb társasággal együtt immár vagy tizen vágunk neki a Skolio felé vezető gerincnek. A köd kavarog, egyre messzebbre ellátni, és néha felsejlik az ég mélykék színe is. Öt perc séta után határozottan kitisztul az idő. Egy meredek gerinc keleti peremén vagyunk, a nyugati oldal tulajdonképpen egy mély szakadék. És akkor egy szélfuvallat végleg elfújja a ködöt, és meglátjuk a Mytikast.



















Kakia Skala

Kakia Skala oldalrol



Mytikas es Stefani

Onnan jottunk, Olympos Skolio csucs 2912 m

Micsoda látvány! Hatalmas fűrészfog-szerű sziklafal, és itt van tőlünk pár méterre! Immár jól látszik a gerinc, a szakadékkal a túloldalon, nem messze előttünk pedig egy kis “dombocska”. Az lenne a Skolio? Igen, pár perc alatt szinte futva érünk fel a hegytetőre, ahol kis kőoszlopon egy fém doboz lóg, benne az áhított könyvecske a csúcs meghódítóinak nevével és üzeneteivel. Közben a felhők teljesen visszahúzódnak, a nap júliust idéző fénnyel tündököl és a gerinc alatti fennsík is teljes szépségében kitárulkozik. A látványt még csak körbe lehet írni, de az érzést lehetetlen. A Hegy Istenei megkönyörültek rajtunk, és most megjutalmaznak szenvedéseinkért! A fennsík “gőzölög” a nap melegétől, a messzeségben jól látható a Szent Antonio csúcs (2818m), a Lyuk – ami egy meglehetősen bizarr természeti képződmény – és a másik oldalon a Mytikas mögött a Stefani (2905m) és egészen messze mögöttük az Ilias (2786m) piramisra emlékeztető csúcsa. És aztán kicsit lejjebb minden irányban a sűrű felhőréteg… Az ember tényleg az égben érzi magát itt.



















Gőzőlgő gerinc

Agios Antonios és a Lyuk



István Christos és Stelgios a csúcson

Megint ködbe borul a Mytikas

A boldogság határtalan, csinálunk egy csomó képet a Mytikassal a háttérben. Megesszük a csúcs-csokikat, megisszuk a maradék vizet, és még mindig nem győzünk betelni a látvánnyal. A kövekre kiterített pólóm és a nadrágom tíz perc alatt megszárad a tűző napon. Időnként azért a szélfuvallatok felhoznak egy-egy nagyobb felhőt a csúcsokig, ilyenkor egyik-másik panoráma részlet eltűnik, de ettől csak még csodálatosabb és változatosabb az egész.
Kezdeti bizonytalankodásom dacára majd fél oldal ömlengős szöveget sikerül a Könyvbe vésnem az istenek jóindulatáról, ami a tengerszinten olvasva azt hiszem elég nevetséges lehet, de hát itt és most az élmények hatására ezt tűnik megfelelőnek. A másik két társaság lassan elindul visszafelé, de engem dinamittal sem lehetne még kirobbantani innen. /Skolio 2912 plusz 1m – a képen/ A távcső kézről kézre jár, de aztán megint egyre gyakoribbak lesznek a felhők és szinte percek alatt elrejtőzik a hegy újra. Ennyi volt. Kb negyed óra, húsz perc. De az biztos, hogy megérte! Akkor is ezt érezném, ha történetesen semmit nem láttunk volna a csúcsról sem, de hát így…
Lefele természetesen sokkal gyorsabban haladunk. Kakia Skala-nál megállunk, és hajszálon – meg Christos józan nógatásán – múlik, hogy nem próbáljuk meg a Mytikast. Felhők jönnek- mennek, de azért szerintem sikerülne… De hát kell valamit hagyni a következő alkalomra is.
A lefele utat egyfajta sport-teljesítményként végigrohanjuk, amivel kivívom görög barátaim elismerését is (mindegyikük megjárta már a görög különleges alakulatok kiképzőtáborait).
Nagyjából 45 perc alatt visszaérünk a menedékházba a hegycsúcsról. Felejthetetlen tea és finom ebéd a kandalló előtt, azért jól esik, hogy begyújtottak, hiszen a visszaúton természetesen megint csontig vizesek lettünk. Közben ezen a magasságon csökkent a köd, és szerencsére az eső is teljesen elállt.
A ruhák és nadrágszárak száradása után délutan három körül elindulunk lefele, és könnyed tempóban leballagunk a hegyről. Furcsa érzés megint lombos fákat látni magunk körül, nem is beszélve a viszonylag forgalmas parkolóról és a román turista csoportról.
A kocsit porosan de természetesen épségben találjuk, bedobáljuk a csomagokat, rövid levezető sétát teszünk a parkoló mögötti vízfolyás szikláinál, majd némi izomnyújtogatás után elégedetten és kellemesen elfáradva autóba ülünk és legurulunk Litochoroba. Útközben integetünk amerikai barátainknak, de felvenni sajnos helyhiány miatt egyiküket sem tudjuk. Öszintén reméljük másokkal nagyobb szerencséjük lesz.
Most egy másik kávézót próbálunk ki a főtéren, de itt is ugyan olyan finom a frappe. Végül már hat óra is elmúlik mire elválunk és hazafelé veszem az útirányt. Sajnos tengerszinten sincs több 24 foknál, és amúgy is hosszú még az út, így eredeti terveimmel ellentétben nem állok meg Platamonas alatt a tengerben fürdeni. Majd legközelebb. Merthogy biztosan lesz legközelebb, hiszen még mindig nem sikerült Görögország tetejére lépnem… 🙂


Schmidt István


A szerző írásai Az Útikalauzban

Schmidt István: Aleppo, Hama, Serjilla, Homs, Damaszkusz – Szíria – 2003

Schmidt István: Belgrad-Nis-Szofia -Thessaloniki- Volos – 2003

Schmidt István: Olympos, Görögország – 2006


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Schmidt István: Olympos, Görögország – 2006" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár