Szabóné Antal Éva: Jó széllel szicíliai partra – 2002


Szabóné Antal Éva: Jó széllel a szicíliai partra – 2002


Naxos, Messina, Alcantara, Taormina, Palermo, Monreale, Cefalu, Catania, Siracusa, Etna, Lipari, Vulcano


Érzelmekben gazdag beszámoló Szicília és az Eoli-szigetek különleges természeti és történelmi értékeinek bejárásáról – szép képekkel






“A hatodik napon
az Atya, hogy művét bevégzé,
örömében, mert ily
szépet alkotott,
a földet kezébe vette
s rá csókot nyomott.
Ott, ott, hol ajka illeté,
ott van Sicilia.”
(Renzino Barbere)




Előszó


Kedves Olvasó!


Útinaplóm bevezetőjéül nem véletlenül választottam Renzino Barbere kedves szavait, melyek olvasása után már szinte biztos, hogy képzeletben valahol Szicília partjai felé közeledünk, hogy saját magunk is tapasztaljuk, milyen benyomások ihlették a költőt e játékosan kedves, mégis meghatóan mély rajongással teli sorok megírására.
Régi-régi álmom, hogy én is eljussak egyszer erre a csodálatos földre. Néhány évvel ezelőtt Pécsett jártam, és elmentem a Csontváry múzeumba, ahol talán a Görög – római színház romjai c. festménye (Taormina) keltette fel bennem legjobban a művész iránti tiszteletet. Akkor, ott, már biztosan tudtam, hogy nekem egyszer a valóságban is látnom kell ezt a csodát, ami a művészt ennek a képnek a megalkotására ösztönözte.
Csak idő kérdése volt, hogy mikor jön el az életemben ez a várva- várt nap. S íme, eljött. Most már úgy tűnik, csak néhány nap választ el attól, hogy meglássam azt az oly régen áhított, varázslatos szigetet.


2002. szeptember 13., péntek, hajnali öt óra. Szerencsés nap. Ma indulunk Szicíliába.


Hajnal van. A nap még valahol keleten készülődik, hogy megkezdje mindennapos körútját az égbolton, s mi már itt állunk férjemmel és utastársaimmal együtt a Műcsarnok melletti gyülekező helyen, hogy elinduljunk. Már a kezdeteknél elhatároztuk, hogy ezt az utat nem repülővel, hanem kényelmes autóbuszon ülve tesszük majd meg, hogy láthassuk az olasz csizma hosszában vezető sztrádákról a gyönyörű tájakat, és fogalmunk legyen arról, milyen távolságra is kellett elutaznunk ahhoz, hogy megismerjük a világ egyik legnagyszerűbb csodáját.


Egy Bowa típusú, minden kényelemmel ellátott autóbusszal utazunk, útvonalunk főbb állomásai, Budapest, Körmend, Rábafüzes, Klagenfurt, Villach, Bologna, Roncobilaccio, Firenze, Nápoly, Villa St. Giovanni, Messina, Naxos.
Idegenvezetőnk, Katika fog minket elkísérni azokra a helyekre, melyek meghatározóak lesznek számunkra ahhoz, hogy majdnem teljes képet kapjunk Szicília mai arcáról. A két fedélzeti kapitány Tamás és Gábor, majd felváltva vezetnek minket több száz kilométeren át álmaim földjére. Úgy legyen! Magunk mögött hagyjuk a gyönyörű Magyarországot, viszont látásra, legközelebb 10 nap múlva!


Már majdnem délután két óra van, amikor – szinte észrevétlenül – elhaladunk a korábbi osztrák-olasz határállomás mellett. Az EU csatlakozás óta már nincs jelentősége a határnak, képzeletbeli vonalát elhagyva, végre Itáliában vagyunk!
Csodálatos, többször látott, de soha meg nem unható táj. A Dolomitok között vezet az út, körülölelnek minket a fenséges hegyek, völgyek, patakok, vízesések. Aki már járt erre tudja, hogy a lélek megedződik e látvány hatására!
Este hét óra körül kellemes, szép kis szállodába érkezünk Toscana közelében. Hotel Roncobilaccio. A hegyoldalban lévő épülethez kacskaringós, szűk úton megyünk felfelé, ahol pilótáink tanúbizonyságot adnak profizmusukról. A hosszú út után jól esik a kényelmes ágy, végre egy jót fogunk aludni, és nem csak két órát, mint előző éjjel, az indulás előtti izgalomban.


Szeptember 14., szombat


Reggeli után, pontban hét órakor indulunk Firenze-Róma irányába.
Először a Strada del Fiore-n (a virágok sztrádája) majd a Strada del Sole-n (a nap sztrádája) haladunk, ami lemegy egészen a csizma csücskéig, ahol átkompolunk majd az esti órákban Messinába. A sztrádák jellegzetessége, hogy a középső elválasztó sávban több méter magas, színpompás, virágzó leánderek sorakoznak végtelen végig, a sztráda hosszában, az örökös napsütésben.


Este hét óra ötvenöt perckor, Villa St. Giovanni-ban szállunk fel a kompra. Most, a naplemente után, az időjárás hirtelen megváltozott. Esik az eső, fúj a szél, de nincs hideg. Felmegyünk a fedélzetre, és dacolva a tenger szellemeivel, nézzük a távolodó szárazföldet, és figyeljük a közeledő kikötőt Messinában. (A tengerszorosban a különféle áramlatok hatására igen gyakran hatalmas erejű hullámok keletkeznek, és a népi hiedelem szerint ilyenkor a tenger szellemei játszadoznak a hajókkal és a halászokkal. Ezért a hajósok gyakran imádkoznak Neptunushoz, a tenger Istenéhez, hogy mentse meg őket a rossz szellemek haragjától).


Szemben a parton számtalan apró fény jelzi, hogy Szicília vár minket! Ahogy közeledünk, megpillantjuk a New York-i Szabadságszobor mintájára készült emlékművet, a Szicília védőszentjét ábrázoló Madonnát (1934, Madonna della Lettera, a Leveles Szűzanya). Meseszép látvány, ahogy a szobor feje felett lévő glória halványkék színben megvilágítja a már sötét égbolt alatt álló szobrot, és a körülötte hullámzó tengert. A talapzaton néhány latin szó: Vos et ipsam civitatem benedicimus (Ti és városotok fogadjátok üdvözletemet), melyet a hagyomány szerint a Szent Szűz i.sz.42-ben írt a messinaiaknak.


A kikötőből rövid idő alatt elérjük utunk célját, Naxos-t, ahol hat napot fogunk eltölteni, az utazási iroda által szervezett fakultatív programok után – Alcantara folyó völgye; Taormina; Palermo; Catania; Siracusa; Etna; Lipari szigetek – minden nap ide fogunk hazatérni.


Naxos város a legelső ókori görög település volt Szicíliában.
Az apartman telep, ahol lakni fogunk, még a késő éjjeli sötétségben is meghatóan barátságosnak tűnik. Az eső nemrég állt el, a nedves föld szaga keveredik a mediterrán növények balzsamos illatával, ami felejthetetlen hangulattal tölti el a lelkünket. Kicsi házak, befuttatva különféle délszaki növényekkel, örökzöldekkel, elszórtan, egymástól kellemes távolságra, gyönyörű parkban helyezkednek el.


Az apartmanunk ablakából és ajtajából zavartalan a rálátás a kivilágított Taorminára, a bika szarvra. Ez az elnevezés abból adódik, hogy két kicsi hegyi falu – Taormina és Castelmola – együtt a távolban a hegytetőn bikaszarv alakot képez. (Maga a város elnevezése, Taormina – Taurus-bika- is erre utal.)
A szállás elfoglalása után, ma késő éjjel kerülünk ágyba, a fáradtságtól hamar álomba zuhanunk. Rövid idő múlva azonban hatalmas égi háború hangjaira ébredünk. Csattognak a villámok, dörög az ég, ömlik az eső. Azt hiszem, ilyen vihart még életemben nem éltem át! Talán az Etna és a tenger közelsége miatt van ez a jelenség, minden esetre nem megnyugtató. Hiszen köztudott, hogy itt nagyon gyakori a földrengés, és az Etna vulkáni tevékenysége. Remélem, megóv minket az Ég attól, hogy erre sor kerüljön. De lassan elcsitul az égzengés, és másnap reggel csodálatos napsütésre ébredünk!


Szeptember 15., vasárnap, 7:00 Giardini Naxos


Álmos kíváncsisággal lépek ki a lakásunk ajtaja előtt elterülő kertbe, és szinte beleütközök a látványba. A távoli, esti fények nem is sejttették velünk, hogy milyen lélegzetelállítóan csodálatos élményben lesz részünk a nappali világosságban, s milyen közel van mindez. A kopár, bársonyosan szürkésbarna színű hegy olyan, mintha egy nagy-nagy medve feküdne előttünk mély álomba merülve, szinte csak a kezemet kellene kinyújtanom ahhoz, hogy megérintsem szelíd vonulatát. Tetején Taormina, most nappali fényben.
A hegy kopársága éles ellentétben áll a körülöttünk lévő színpompás növényzettel. A szobánk ablaka előtt egy citrusfa kínálja bőséges termését, néhány lépéssel távolabb a narancsfa látványa bűvöli el az arra haladókat, s nem messze tőle az út mellett, sárga, fehér, piros virágú hibiszkusz bokrok váltakoznak az agave kaktuszokkal. A buganvillea halványlila színben tündököl, felfutva a házak oldalára, az erkélyek korlátjaira. A fű olyan dús és magas, mintha az ember nem is igazi füvön, hanem gumiszőnyegen lépne. Szinte arra ösztönöz minket, hogy megvizsgáljuk, valóban a földből nő-e ki, vagy csak utánzat. Megnyugodtunk. Valódiságához nem férhet kétség! Ezt a madarak sokasága is bizonyítja, mert számukra biztosítja a napi betevő falatokat. A fűszőnyeget külön erre a célra termesztik, és telepítik a nyaralóvendégek kényelmére. A kerítés tövében, a kövön apró gyíkocska napozik, élvezi a mediterrán éghajlat éltető napsugarait.


Ma délelőtt szabadprogramunk van, hogy elhelyezkedjünk, és belakjuk a lakásunkat. Nagyon szép, jól berendezett, igazán kellemes az apartman, ahol a légkondicionáló berendezést sem felejtették ki a tervezők, mert bizony, szeptember közepe lévén, itt még igen gyakran szükség van arra, hogy bekapcsoljuk.
Rövid idő alatt elkészülünk a reggeli teendőkkel, és elhatározzuk, hogy felfedezzük a Tenger-t!
Az üdülőtelepet elhagyva, néhány lépés után máris itt találjuk magunkat a néhány kilométernyi távolságban látható Etna és Taormina között kialakult vidám hangulatú öbölben. Kellemes, fürdésre alkalmas a víz, ám a homokos, aprókavicsos föveny itt nem sárga, hanem szürkés-fekete színű a közelben lévő Etna évezredekkel ezelőtti lávakitöréseinek következtében. Ez a jelenség eleinte egy kicsit szokatlan a fürdővendégek számára, de mindenki gyorsan alkalmazkodik a tengerparton kialakult környezeti adottságokhoz! Rövid napozás, fürdőzés után indulunk vissza az apartmanba, mert délután vár ránk az Alcantara folyó völgye és Taormina.


Vasárnap, 13:00


Keskeny utcákon áthaladva megyünk utunk első célja felé, az Alcantara folyó völgyébe. Jellegzetes épületek, a szicíliai építkezésre jellemző – eddig csak fotókról látott – barokk stílusú házak, melyek homlokzatán az erős napsütés elleni védekezésként mindenütt zsalugáteres ablakok, bájos erkélyek, teraszok láthatóak, a mediterrán égöv változatos, jellegzetes növényeivel, virágaival feldíszítve. Ez a virágkultúra, a virágok, növények szeretete bennük van annak ellenére, hogy itt Szicíliában nagyon kevés a víz, szinte minden ház tetején látni lehet mesterséges víztározót, amelyben gyűjtik az esővizet.
Lassan kiérünk a városkából, és haladunk a közeli Alcantara völgybe. Egy pihenőnél a teraszról látni lehet – szinte madártávlatból – azt a csodálatos bazalt képződményt, amit több ezer évvel ezelőtt egy vulkáni kitörés alkalmával az Etna hozott létre a völgyben. A legenda szerint a néhány kilométerre lévő vulkán kitörésekor egy hatalmas szikladarab idáig repült el, és kettéhasította a hegyet. A lassan kihűlő lávában utat találtak maguknak a kis hegyi patakok, így kiszélesítették a völgyet és létrehozták a folyómedret. A kihűlt láva mindenütt érdekes, különleges mintázatban összegyűrődve követi a folyót, teljes hosszában, a tengerig.










A forrás környéke érdekes turisztikai látvány, változatos növényvilággal, rododendronokkal, leánderekkel, és a mindenütt megtalálható, hatalmas levelű, csodálatos virágú kaktuszokkal körülvéve. A teraszról lépcsőn, vagy lifttel lehet lejutni a zuhataghoz, ahol a víz kellemesen hűvös, még a forró nyári napokon is. Aki bátrabb, kölcsönözhet derékig érő gumicsizmát, és a vízben sétálva fedezheti fel a szurdokok mesés világát.


A folyóvölgy különleges, színpompás látványával gazdagodva, elindulunk a Peloritani hegyek egyik nyúlványán, magasan a tenger felett fekvő Taormina felé. A tenger vonalát követve megyünk a parton, majd felfelé, a csodás panorámát nyújtó kanyargós szerpentinen, a város alatt lévő parkolóig. Innen zsúfolt helyi buszjárat visz fel a városka kapujáig, ahonnan már sétálva, a különleges épületeket, nevezetességeket csodálva érünk el a színház bejáratához.
Csontváry ma már nem ismerne rá a környezetre. A hegyi utak, kanyargós viaduktok az ő korában még ismeretlenek voltak. De a táj, amit festett éppen száz évvel (1902) ezelőtt, most is ugyan olyan gyönyörű, mint a festményen. Görög-római színház. Mai, romos állapotában is fenséges látvány. A tenger partján kialakult vulkáni kráterben, félkörívben elhelyezkedő színházat eredetileg a görögök építették. Jelenlegi külsejét az i.sz. II. évszázadban kapta, amikor a rómaiak átépítették, hogy gladiátorversenyek tartására is alkalmas legyen.











Csontváry festménye

a szerző fotója

Akusztikája ma is olyan csodálatos, mint amikor épült, s ahol nyaranta rendszeresen színházi előadásokat, hangversenyeket rendeznek mind a mai napig. A háttérben a Naxosi-öböl páratlanul szép partvonala húzódik, az Etna most valahol a távolban, a felhők rengetegébe vész.
Idegenvezetőnk tájékoztatója után kapunk fél óra szabadidőt, hogy videózzunk, fényképezzünk. Fél óra, az idő végtelenségéből. De mi hálásak vagyunk a Sorsnak, mert nekünk megadatott ez a fél óra, hogy láthassuk és befogadjuk magunkba ezt a csodát, hiszen a fénykép és a videó semmi ahhoz képest, amit a valóságban élhet át, és magában elraktározhat az ember!


Macskaköves szűk utcákon, romantikus, régi épületek között sétálunk.
Az ajándéküzletek kirakataiban a jellegzetes ajándéktárgyak mindenféle formában és nagyságban megtalálhatóak a szaracén harcosok marionettfiguráitól egészen a tollbokrétával díszített, öszvérek által húzott kétkerekű kordéig. Szicília nem hivatalos címere az ókor óta a Trinakria. Ez egy szárnyas női fej, melyből három láb nő ki, két kígyóval körülvéve, ami a sziget háromszög formáját, a napot és a termékenységet szimbolizálja. Ez a címer megtalálható képeslapokon, dísztárgyakon és a boltok, éttermek cégtábláin egyaránt.
Néhány lépés múlva meseszép arborétumba csöppenünk, Giardini Belvedere. A bejáratnál megkapó kép tárul a szemünk elé. Egy padon ülve, fiatal pár dől hátra a pad támlájára, tekintetük a messzeségbe réved, mellettük kis utazótáska a földön. Ez a szerelmesek szobra. A fiúnak és a lánynak szárnyai vannak, így méltó képviselői a gondolatnak, együtt repülünk, szárnyalunk, hogy a világ csodáit megismerjük!
A park területén különleges délszaki növények között kicsi japán házikók állnak, melyeket tulajdonosa – egy angol hölgy – madármegfigyelés céljából építtetett több száz évvel ezelőtt. A kicsi épületek ma is csodás látványt nyújtanak a park különböző helyein, körülvéve a sok-sok illatozó, színpompás növénnyel. A sétány mellett húzódó mellvédről látni lehet a naxosi öböl vonulatát, és a napfényben fürdő tenger változatos, a szivárvány minden színében tündöklő színeit.


A sétáló utcán – többek között – pici cukrászdák kínálják különféle finomabbnál-finomabb termékeiket, ahová nem beülni vétkes könnyelműség lenne. Szicíliában az édesség készítésének igen nagy kultusza van. Az arab hódítók annak idején különféle gyümölcsöket, fűszereket honosítottak meg az országban, ma is ezekből készítik különleges édességeiket, cukrászati termékeiket, mint például a marcipán, melynek alapja a mandula.
Beülünk a legelső cukrászdába, ami utunkba akad. Úgy döntök, én is kipróbálom a szememnek leglátványosabb sütemény csodát – és nem csalatkozom. Pompás! Sajnos, egynél többet nem lehet most elfogyasztani, mert még annyi ilyen pici cukrászda vár rám a nyaralás alatt! Azt mondják, a fagylalt hazája is Szicília, amit nem is lehetne elvitatni tőlük, azt hiszem. (A legenda szerint az első fagylalt készítéséhez az Etna csúcsáról hozták le a havat az arabok). A legváltozatosabb gyümölcsök, alapanyagok felhasználásával állítják elő, és speciálisan erre készített tésztába, tölcsérbe, vagy egyszerűen poharakba töltve lehet fogyasztani.


A napi programnak lassan vége van, s mi igyekszünk nem elkésni a megbeszélt találkozás időpontjáról. Már lenn vagyunk a parkolóban, amikor visszanézek, s a fejem fölött látom a kanyargó viaduktot, ahol mi is lejöttünk a hegyről. Félelmetes látvány, innen alulról nézve! Csontváry szerencsés volt, ő még gyalogosan, festőpalettával a kezében járhatta végig ezeket a csodálatos helyeket, hogy megörökítse az utókor számára.


Szeptember 16., hétfő, 6:00


Mai úti célunk Palermo, a főváros. Utána Monreale és Cefalu következik majd.
Még sötétben indulunk, a táj lassan ébred körülöttünk, most jól láthatjuk az Etnát. Tőlünk jobbra fenségesen uralja a tájat, s mint aki jól végezte dolgát, nyugodtan pipázgat.
A buszon ülve megnézünk egy filmet a videón a maffia megalakulásáról. Sok-sok kegyetlen és véres jelenet után megállapítom: hátborzongató! Ha minden igaz, ma Palermóban látni fogjuk azt a helyet is, ahol a maffia anno megalakult. Palermóig szinte holdbéli tájakon át utazunk, hatalmas, hegyes-völgyes terület, életnek szinte alig van jele. A hegyek kopárak, csak egy-egy kicsi hegyi falu töri meg a táj egyhangú szürkeségét, a nép úgy nevezi ezt a helyet, hogy Szicília köldöke.
Palermótól néhány kilométerre hirtelen megváltozik a táj arculata, a tenger közelsége csodálatos tájjá varázsolja az eddigi szürkeséget. Az úton, középső elválasztó sávként a mediterrán éghajlatra jellemző pinea fenyőfajtát ültették, mely jellegzetes, nyitott tenyér alakot formázó, hűsítő árnyékot adó lombkoronájával, igen hasznos és szép látnivaló.
A város a tengerparton kagylószerűen terül el, körbevéve a Monreale mögötti hegyek, és a Monte Pellegrino vonulatával. Balkéz felől a hegy tetején található a város védőszentjének, Szent Rosalianak a barlangtemploma.


Mario Puzo A szicíliai c. regényében meghatóan írja a városról:
…Palermo egy kialudt tűzhányó által létrehozott medencében terül el, háromfelől hegyek fogják körül, a negyedik oldalon a Földközi-tenger szemkápráztató kékségébe torkollik. Görög templomok fenséges márványoszlopai fürödtek az aranysugarakban, pókháló-rajzolatú mór tornyok, spanyol katedrálisok lüktetően mozgalmas homlokzatai. Mindezt azok a különböző, ám egyaránt vérengző hadak hagyták maguk után, amelyek Krisztus születése óta Szicíliát uralták…(Részlet a regényből).


Lassan beérünk a városba. Kék, zöld, szürke színű zsalugáterek, melyeket rég kifakított már az erős napsütés, barokk stílusban épült bájos épületek, pálmák, tömeg, hangzavar, közlekedési dugók, temperamentumos száguldás. Ez mind Palermo.


Első utunk a kapucinusok templomához vezet, a múmiatemetőbe. Ez a templom alatt lévő zegzugos folyosórendszer több ezer múmiát rejteget magában, melyek az elmúlt évszázadokban egy véletlen folytán maradtak meg épségben. A feltárás után derült ki, hogy egy olyan kémiai anyag van a föld belsejében, ami nem engedi elporladni a testeket, hanem megtartja eredeti formájában (mumifikálja), összezsugorodva, konzerválódva. A gazdag nemesi családok és a kapucinusok temetkeztek ide, egészen 1860-ig.
Előzetes értesüléseink szerint itt, a föld alatt alakult meg 1880 körül a maffia. Mint köztudott, évtizedeken keresztül a szervezett bűnözés élén álltak, és szinte napjainkban is hatalmi harcot folytatnak a nagyobb családok az állammal és egymással szemben. Tevékenységük kiterjedt minden olyan jellegű eseményre, ahol a pénzről és a hatalom megszerzéséről volt szó. Ennek érdekében mindenre képesek voltak, a legelvetemültebb gaztettekre is. Az ellenük való harc sok áldozatot követelt az államhatalom és a polgári nép soraiból egyaránt.
Csak, miután kijövünk a föld alatti múzeumból, tudjuk meg, hogy előtte való nap kisebb földrengés volt Palermóban. Azt hiszem, ha előbb értesülünk erről a hírről, nem nagyon lett volna vállalkozó, aki ennek ellenére lemerészkedik a múmiák közé…!
A boltíves városkapun (a képen balra) áthaladva jutunk el a gyönyörű pálmás liget közepén található királyi palotához, ami jelenleg a szicíliai regionális kormányzatnak és parlamentnek szolgál székhelyül.
Sietve végigmegyünk Palermo főutcáján, hogy megnézzük a régi-régi épületeket, melyek elhanyagolt állapotukban is elragadóak. Az egyik ház bejáratán benézünk, és szinte alig akarjuk elhinni, hogy a gyönyörűen díszített, ovális belső udvaron egy több méter magas pálmafa nyújtózik az ég felé. Túlnőve a ház tetején, csodás látványt nyújt az előtte elhaladók számára. A jelenlegi tulajdonosok nem hajlandók pénzt áldozni a házak felújítására, nekik így is megfelel. Pedig félelmetesen gazdag emberek! A külső homlokzatokat éppen ezért nem hozatják rendbe, mert így akarják palástolni, milyen jómódúak.


A Via Maqueda és a Via Vittorio Emanuele kereszteződésében áll az a négy levágott sarkú épület, melyeket a négy évszakra jellemző szoborcsoportok díszítenek. Balról-jobbra haladva, először a tavaszt ragyogja be a felkelő nap, utána a nyár, az ősz majd az esti órákban a tél szobrait érik a lemenő nap szikrázó sugarai, meglepő összhangban a napszakok múlásával.
A Piazza della Cattedrale-n álló dóm megtekintése szintén nagy élmény számunkra, melyet egy régebbi (603-ban épült) templom helyére építettek. Az arab hódítók mecsetté alakították, majd a normann királyok adták vissza eredeti rendeltetésének. A jelenlegi épületet Palermo érseke alapította 1185-ben, habár a későbbi időkben még jelentős változásokon ment át, s a kupola építése is erre az időszakra tehető. A dómban őrzik a híres császárok, II. Frigyes, II. Roger és leánya, Konstantina császárnő síremlékeit.


A mai egy órás szabad programot is megpróbáljuk jól kihasználni. Elsétálunk a híres palermói Operaház épületéig, s mivel innen nem messze áll a buszunk, bátran elindulunk még a közelben található piachoz, melyet Palermo gyomrának is nevezhetnénk. Minden megtalálható itt, ami nem nélkülözhető egyetlen szicíliai család asztaláról sem!
Betérünk egy kávéra és egy kis felfrissülésre egy közeli kávézóba, ahol a helyi – máig is mindenütt jelenlévő maffia – tevékenységének szemtanúi lehetünk, egészen véletlenül. Míg a gyér forgalmú bárban a kávénkat fogyasztjuk, belép egy tipikusan szicíliai kinézetű, alacsony, szúrós szemű maffiózó. Nem törődve a jelenlévő turistákkal sem, heves taglejtésekkel, pergő olasz beszéddel félemlíti meg a tulajdonost, aki valószínűleg kicsit késett az esedékes védelmi pénz befizetésével.


Palermói sétánk véget ér lassan, mint minden program, amit eddig beterveztünk. Sajgó szívvel ülök fel a buszra, s az ablakon keresztül búcsúzom a várostól. Rákanyarodunk a pínea fenyőkkel középen elválasztott bevezető útra, amikor az idegenvezetőnk bekapcsolja a magnetofont. Jó időzítéssel, halkan felcsendülnek Nino Rota világhírű szerzeményének, a Keresztapa c. film betétdalának akkordjai…


Monreale 14:00


Palermo fölött, a hegyen található Monreale, ez a csodálatos kicsi hegyi falu, gyönyörű katedrálissal, meghitt kerengővel, melyet normann uralkodó alapított Benedek rendi kolostorként.
A templom belsejét két római oszlopsor három hajóra osztja. A padozat márványberakásos, a falakat és az oszlopokat arany mozaikok díszítik, az építkezés a középkori kőfaragó művészetet dicséri. A templomhajóban állva úgy érzi magát az ember, mintha az ezeregy éjszaka mesebeli világa venné körül.
A katedrális előtti téren áll az a gyönyörűen feldíszített, történelmi jeleneteket ábrázoló képekkel, faragásokkal ellátott kétkerekű, öszvér vontatta kordé, melyet ma már nemzeti ereklyeként tartanak számon. Ez a kocsi igen nagy szerepet töltött be a motorizáció előtt, nélkülözhetetlen volt a mindennapi élet számára. A palermói felsőbb osztály tagjai előszeretettel építenek villákat maguknak Monrealeban, ahonnan meghatóan szép látványt nyújt, ahogy a hegyek a tenger partján körülveszik, óvják városukat.



Cefaluban, ebben a középkori hangulatot árasztó kis városban igazi szicíliai látványosságban részesülünk. Egy helyi családi ünnep – esküvő – résztvevői lehetünk véletlenül, amikor éppen a Dómot látogatjuk meg. A normannok által épített katedrális és a köré épült városka szorosan a fölöttük elterülő hegy aljában található, melyet a tenger felől hatalmas fallal vettek körül a város építői, hogy megvédjék a támadásoktól. Az óváros középkori jellege szinte a mai napig megmaradt, a paloták, csúcsíves ablakú házak időtlenséget sugallnak.
A templom gyönyörűen, alkalomhoz illően fel van díszítve, a násznép elegáns, fekete alkalmi ruhában, csinosan, a hőség ellenére lelkesen érkezik folyamatosan, mi pedig kíváncsian várjuk az ifjú párt. Megérkeznek, nagy csinnadratta, autódudálás közepette, s mi néhány fénykép és videó felvétel után tapintatosan távozunk.
Lesétálunk a tengerpartra. A kicsi, festőien szép halászkikötőnél belegyalogolok a tengerbe, hogy hűsöljek egy kicsit a forró nap után.
A szűk utcákban különféle árusok kínálják portékáikat a turistáknak. Az egyik kapualjban idős bácsi kaktuszfügét árul. Még soha nem kóstoltam ezt a gyümölcsöt, ami itt Szicíliában olyan gyakorisággal terem, mint mondjuk nálunk a körte. Ez a gyümölcs egy igen szép kaktuszfajta termése, amit úton-útfélen látni lehet, de leszedni nem túl egyszerű, mert nagyon nehéz a sziklás hegyoldalakon a megközelítése, és bizony szúr a tüskéje. Így hát megkóstoljuk, s úgy döntünk, vennünk kell belőle, mert az íze remek, és különleges.


Szeptember 17., kedd, 9:00


Ma indulunk Cataniába. Jobbra tőlünk ismét az Etna látható, ahogy eregeti magából a füstöt. Azt mondják az itteni emberek, hogy ha fehér a füstje, az jó, mert nyugalmi állapotban van. De ha szürke a füst, az nem jó, mert azt jelzi, hogy belül dolgozik a hegy, és nem lehet biztosan tudni, mikor pöfékel egy nagyot. (Tavaly így halt meg három arab turista, mert túl közel voltak a kráterhez, és váratlanul érte őket a kilövellés.)
Ezért ma már nem engednek senkit túl közel, maximum 2900 m-ig lehet felmenni a kráter közelébe.
Catania nagyon közel van az Etnához (30 km). Szinte a hegy oldalára építkeztek az emberek, hogy minél jobban kihasználják a vulkáni talaj adottságait, s ez bátrakká teszi őket. Nagyon jó megélhetési forrást biztosít a számukra, mert a lávakő értékesítéséből sok hasznot tudnak húzni mind a város, mind a saját maguk számára. Ezért mondják az Etnára, hogy Buono Vulkano, azaz jó vulkán.
A mai technika segítségével már fel tudnak készülni a kitörésre, s kellő intézkedéssel meg tudják oldani, hogy a lávafolyam milyen útra terelődjön, és ne pusztítsa el a környéket. Hihetetlen, hogy minden kitörés után, szinte még ki sem hűl a láva, az utakon már megjelennek a munkagépek, és újra építik az utakat, ami felvezet az Etna tetejére. Hát így alkalmazkodik az ember a természethez, s megpróbálja szolgálatába állítani azt.


Catania védőszentje St. Agatha. Az ő tiszteletére számtalan templomot emeltek a városban. A szent kincseit és ereklyéit a róla elnevezett dómban őrzik, mely az 1693-as hatalmas földrengés után épült, egy korábbi normann templom alapjaira. A cataniai születésű Vincenzo Bellini (1801-1835) zeneszerző síremléke is itt található. A Dóm téren áll márvány talapzaton a fekete lávakőből készített Elefánt-kút, a város jelképe. Igazi látványosság még az a kápolna a városban, amit egy korabeli börtön mellé építettek, ahol Agatha hosszú évekig, s azután haláláig raboskodott. (II. Roger király feleségül kérte, de Agataha nem akart házasságra lépni vele. Ezért bosszúból élete végéig tartó rabságra ítélte őt.)
Minden évben, februárban körmenetet rendeznek a szent tiszteletére, s a körmenetben a szobrát és kegytárgyait egy kézzel húzott kocsira teszik fel, melyet gyönyörűen feldíszítenek. Ezt a kocsit férfiak húzzák végig a városon, mezítláb, egy szál fehér köntösben, jó időben, hóban-fagyban egyaránt. Igazán mély tiszteletet érezhetnek a szentjük iránt, ha erre képesek! Catania főutcája a Via Etnea. Sok-sok gyönyörű kirakat, rengeteg látnivaló villan fel előttünk, míg gyorsan végighaladunk a csoporttal. Szokatlan és érdekes számunkra a számtalan, lávakőből emelt műemléképület, melyek több évszázada épültek. Szicíliában igen gyakori volt ez az építkezésmód, mivel a lávakő kitűnő és kézenfekvő építőanyagnak számított.
A főutca közepén láthatjuk azt a római kori alagútrendszert, mely valamikor egy amfiteátrum alapját képezte, s szinte behálózza az egész várost, de csak egy részét tárták fel. Az építmény még az i.sz.II. századból származik, melynek arénájánál csak a Colosseumé nagyobb.
A szabad program alatt ellátogatunk St. Agatha börtön-kápolnájához, ami igen érdekes látnivaló, ahogy a lávakőből épített börtön falához szorosan illeszkedik a csodálatos, márványból épült kis templom. Itt Cataniában is sok kicsi cukrászda kínálja finomságait. Az egyik teraszára leülünk, és egy speciális, különleges édességet választunk. Körte alakú tészta – valamilyen kelt tésztaféle lehet – karamell mázzal bevonva, rummal ízesített öntetben, tejszínhabbal a tetején. Hát kell e többet írnom erről?
Rövid pihenés után indulunk a halpiacra, mert ez ki nem hagyható egy valódi szicíliai programból. Igazi, középkori hangulatot idéző nyüzsgés, látványosság. Ódon emeletes házak között, szinte a város szívébe van beékelve a piac, természetesen a halpiac is. Az itteni lakosok már biztosan réges-rég megszokták a hangzavart, az illatokat és a rengeteg turistát. A halárusok egymást túlkiabálva kínálják portékájukat, s közben színészkednek is egy kicsit. Némelyiknek olyan a hangja, mintha egész életében rumot fogyasztott volna jófajta magyar cseresznyepálinkával vegyítve, és minden korttyal egy kis darab pengét is lenyelt volna…!
A tenger gyümölcseinek látványa ámulatba ejti a kíváncsi turistákat. Soha nem látott a kínálat, a kagylótól a kardhalig, a lazactól a polipig minden halfajta megtalálható itt. Jégágyon pihenve, frissen, zöldpetrezselyem csokrokkal díszítve várják, hogy az éttermek, és a cataniai családok asztalaira kerüljenek. Szívesen vásárolnánk mi is valamelyik halkülönlegességből vacsorára, de még hosszú az idő estig, s minket még vár a következő gyöngyszem, Siracusa.


Siracusa városának egy része a szárazföldön, másik része – híddal összekötve – egy kis szigeten fekszik, Ortigia-szigetén. Az ókorban a görög világ tudósai, filozófusai is megfordultak az akkor Szicília központjának számító városban, s ahol a nagy tudós, Arkhimédész is élt. A hagyomány szerint itt törtek be a házába, és ölték meg a rómaiak, (Kr.e.212-ben) amikor éppen a kör geometriáját tanulmányozta. (Ebből az időből származik a tudós híres mondása: Ne zavarjátok köreimet!)


Itt, már érezhető, hogy nagyon közel, átellenben Afrika partjai vannak, de a kánikulai meleget kellemes szellő teszi elviselhetővé. Az ókori görög-római amfiteátrum maradványai ma is elbűvölik a látogatókat, mely köré a város lakói a mai ízlésnek és követelményeknek megfelelő, színes, szép, a történelmi környezetbe illő házakat építettek.
A keresztény bazilikát belülről sajnos nem tudjuk megnézni, mert zárva van, de az épület külső látványa bőven kárpótol minket. Homlokzatát a nagy 1693-as földrengés után gyönyörűen újjá építették, ahol középen Siracusa védőszentje Santa Lucia, két oldalán jobbról és balról pedig Szt. Péter és Szt. Pál apostolok szobrai láthatóak. A pihenő alatt rövid sétát tehetünk le a tengerpartig, ahol az Ortigia-sziget által védett öbölben talán a legcsodálatosabb látnivaló fogad, amit eddig Sicíliában felfedezhettem.


Fontana Arethusa.
Isteni Alpheus pihenője,
nagyhírű Syracusa virága, Ortygia.
(Pindarosz)


A tengerparton közvetlenül, szinte alig látható válaszfallal körülvéve, egy édes vizű forrás tör fel a mélyből, melynek közepén egy papiruszsás bokor teríti elénk örökzöld látványát. (A legenda szerint Arethusa nimfa Alpheus folyóisten elől menekülve itt változott forrássá). Európában Siracusa az egyetlen lelőhely, ahol még papiruszsást találni lehet. A bokor közelében fehér hattyúk és vadkacsák napoznak, úszkálnak a víz kellemes hűvösében. A tengernek nincs semmiféle kapcsolata a kicsi tóval, pedig szinte a határát súrolja. Egyedülálló természeti jelenség.


Siracusát elhagyva felkeressük még a város szélén található kőfejtőt, ahol rengeteg archeológiai különlegesség megtekintése vár ránk. Olasz idegenvezetőnk először Dionüszosz füléhez vezet el bennünket. (A legenda szerint Dionüszosz vágatta a barlangot, hogy ide zárja be foglyait, és kihallgassa beszédjüket.) Valójában ezt a sziklát az emberi kéz vájta ki réges-régen ilyen alakúra. 65 m hosszú, 23 m magas. Bejárata véletlenül rendkívül hasonlít az emberi fül formájához. A fölülről lefelé haladó kőfejtés következtében egy olyan termet sikerült véletlenül létrehozni, melynek akusztikája csodálatos és egyedülálló. Ha belül valaki énekel, kívülről úgy hallatszik, mint egy csodálatos kórus éneke.
A régi, sziklába vésett amfiteátrum – a késő római kor legnagyobb amfiteátrumainak egyike – romjai között ma színház működik. Adottságait a mai ember is nagyszerűen tudja alkalmazni a saját örömére, a csodás környezetről már nem is beszélve.
Siracusa egy újabb gyöngyszem, a sok szebbnél-szebb látnivaló között.


Szeptember 18., szerda


Az Alcantara folyó torkolatától délre található Európa legnagyobb működő vulkánja, az Etna, melyet a mai napon fogunk meglátogatni.
A szokásos kora reggeli indulás. Néhány kilométer megtétele után már rá is kanyarodunk az Etnához vezető sztrádára és a lankás hegyi útra. Az útépítők nagyon figyeltek arra, hogy a magas hegycsúcsot kellemesen emelkedő utakkal tegyék megközelíthetővé, ami azért is fontos, mert a látnivaló pótolhatatlan.
Szinte hihetetlen, ahogy a zöldellő tájak és a vulkáni lávával borított hegyoldalak hogyan váltják egymást. A hegy tövében virágzó kertek, házak, gyümölcsösök. Kicsit magasabban már a szelíd gesztenyefa uralja a vidéket, és a fölött a nyírfák kínálnak kellemes látványt a látogatóknak. S mindezek között a kihűlt láva folyama, melyet – mint már említettem korábban – a szakemberek megfelelő irányba tudnak terelni, hogy ne pusztítson el mindent maga körül. Hiszen egy-egy kitörés után száz évre van szükség, hogy a fák és a növényzet ismét ilyen csodálatos legyen. A buszunk ablakából jól kivehetően, egy ház teteje látszik ki a lávatengerből, ami a tavalyi kitöréskor vette körül az épületet. E háznak a tulajdonosai azóta biztosan nem merészkednek ennyire a hegy közelébe.


Amikor felérünk a parkolóig, megváltozik a táj képe. Itt már érezhető, hogy 1800 méter magasan vagyunk, habár most süt a nap, és nincs hideg.
A vállalkozó szelleműek felmennek a kráterig, 2900 méter magasra. Kis busz szállítja fel őket, és az idegenvezető segítségével körüljárhatják a kevésbé veszélyes területeket. Miközben várakozok a merészebb turisták – közöttük van a férjem is – visszatérésére, leülök egy kávézó teraszán és a tájban gyönyörködöm. Igazán rendkívüli látvány, habár a felhő most eltakarja a napot, és az Etna is pipált egy kicsit, mert füst lebeg a felhők alatt. Remélem, a fentieknek nem esett bajuk!
Néhány turista társammal együtt felmegyünk a kisbusz végállomásához, és várjuk a visszatérőket. Nemsokára begördül velük a busz, és egymás szavába vágva mesélik élményeiket. A fenti parkolóban láttak kitéve néhány fotót, ami a tavalyi kitöréskor készült. Azt mondják, félelmetesen szép látnivaló. Igaz, a drótkötél pálya is ekkor sérült meg, azóta kisbuszok szállítják a turistákat fel és le, a drótkötélpályát nem állítják vissza többé sohasem.
A különféle turistacsalogatók megtekintése után indulunk vissza Naxosba, hogy még a mai délutánt a tenger partján tölthessük, és legyen időnk egy kicsit az apartman telep szolgáltatásait is kihasználni. Aki nem kedveli a tenger sós vízét, az mediterrán növények között, feszített víztükrű úszómedencében üdülhet fel a forró nap után, és miután megtette a jóleső napi tempókat, csodálatos mandolinzene mellett, hangulatos kis kerthelyiségben töltheti az estét, a szicíliai konyhaművészet remekeinek megismerésével.


Szeptember 13., csütörtök


Az utolsó előtti napra maradt az Eoli-szigetekre történő kirándulás, busszal, hajóval, motoros bárkával.
Reggel 7 órakor indulunk, habár most az égbolt felhős, de mi reménykedünk, hogy a sors kegyes lesz hozzánk, és a tengerpartra már jó időben érkezünk majd. Idegenvezetőnk nagyon bíztat minket, szerinte a tengerparton már jó idő lesz. És valóban. Néhány kilométernyi út megtétele után átmegyünk egy hosszú-hosszú alagúton, s amikor elhagyjuk, csodálatosan tiszta kék ég fogad, a táj, amin keresztül megyünk, elkápráztat minket ismét csodálatos növényeivel, házaival, útjaival, hegyeivel, míg végre megpillantjuk a tengert!


Milazzo kikötőjében szállunk fel a komphajóra, a busz megvár minket estig a parkolóban. A fedélzeten foglalunk helyet, hogy a látványban gyönyörködhessünk, és kihasználjunk minden percet a napozásra. Olyan meleg van, hogy mindenki fejfedőt keres, mert e nélkül nem lehet kibírni a tűző napsugarakat.
Egy órányi hajózás után lassan megpillantjuk a szél istenéről, Eolo-ról elnevezett Eoli (más néven Lipari), a Tirrén-tenger déli részén fekvő szigetcsoport első szigetét, Vulkanót!
Ez a szigetcsoport hét vulkanikus szigetből áll, Lipari, Vulcano, Filicudi, Alicudi, Salina, Panarea, Stromboli, melyek közül a Stromboli (924 m magas) még a mai napig is működő vulkánnak számít.
Mi két szigetet fogunk meglátogatni, először Liparit, majd Vulkanót.


Lipari kikötőjében partra szállunk, és felsétálunk a hegy tetején lévő óvárosba, ahol a látvány olyan szép, hogy alig találok szavakat az érzékeltetésére. Mai arca a barokk időkben alakult ki. A templomok között régi temetkezési helyek, és az egykori erőd falainak maradványai láthatóak. A tengerre néző mellvédről hosszan ellátni, ahogy a hajók kikötnek, vagy indulnak éppen. A mélykék tenger szikrázva veri vissza a nap sugarait, szinte megbabonázva a szemlélőt, tiszta időben a távoli Calabria hegyláncai is láthatóak a szárazföldön. Miközben gyönyörködünk a táj szépségében, hátunk mögül egy szökőkút vízsugarának néhány cseppjét a szellő felénk sodorja, kellemes, hűsítő érzést ad a nagy kánikulában.


A kicsi, több évszázada épült templom St. Bernardino-ról van elnevezve, ő a sziget védőszentje. Az arannyal gazdagon díszített templom baloldali hajójában a pap éppen misét celebrál. Áhítattal hallgatjuk a szép, dallamos kóruséneket, és a csodálatos hangzású orgonát. A templom megtekintése után átmegyünk a kerengőbe, ami nem olyan nagy és látványos, mint a monreali apátságé, de meghittebb, patinásabb. Elsétálok a végéig, és visszafelé sikerül elmondanom sétálás közben két Miatyánkot és két Üdvözlégyet. Így megtudom, hogy ez a kerengő ennyi imára van hitelesítve, az én tempómat alapul véve. A hegytetőn nemrégen építettek egy római kori mintára épült színházat, melynek félkör alakú nézőteréről a tenger nyújt festői szépségű díszletet, igazi, élő háttérrel. Rövid séta után lemegyünk néhány lépcsőfokon a kicsi városka zegzugos utcáiba. A találkozóig még van néhány perc, addig beülünk egy pizza bárba, hogy egy kicsit lehűtsük magunkat egy eredeti, olasz limonádéval, és egy valódi pizzát együnk.


A kikötőben a társaság két részre osztva beszáll egy-egy húsz személyes motoros bárkába, ami elvisz minket a következő szigetre, Vulkanora. A mi bárkánkat egy temperamentumos, fiatal fiú vezeti, aki úgy gondolja, most megmutatja nekünk, milyen is az igazi tengeri utazás.
Eleinte mindenki rémülten kapaszkodik az őrült tempóval repülő bárka szélébe, de pár perc múlva elfeledkezünk a félelemről, és csak a látványban gyönyörködünk. Az azúrkék tengerből hirtelen három, szinte az egekbe szökkenő, karcsú szikla bukkan elő, mintha védenék az oda látogatók elől a tengert, a csodálatos partokat, a megközelíthetetlennek látszó szigeteket. Ezek a Mandorla sziklák. A bárka néhány percre megáll velünk az egyik sziklába vájt barlang bejáratánál, ahol a beszűrődő napfény türkiz zöld színben verődik vissza a morajló tenger hullámain. Ha nem láttam volna már eddig is ennyi csodálatosan szépet, mióta ide érkeztem, azt mondanám, ezért érdemes volt Szicíliába jönnünk!


A motoros bárka- rövid harminc perces út után – kiköt velünk a Vulkano szigetnél, és mi kiszállunk, hogy újabb csodákat fedezhessünk fel.
Vulkano ma is eregeti magából a füstöt, de nem számít aktív vulkánnak. Partja a kikötő felől sziklás, és jellegzetes sárga színű foltok tarkítják. Ezek a foltok a kén jelenlétét bizonyítják, amit érzünk a levegőben is. Számunkra nem olyan furcsa, mint néhány német, vagy angol turistának, mert nekünk Magyarországon sok gyógyvizünk van, s ez a kénes illat jellemző ezekre is általában.
Ám ahogy megyünk a sziget belseje felé, egyre erősebb ez a szag (már nem illat), és hirtelen meglátjuk a tengeröblöt, mellette egy kisebb mélyedéssel, melyben gyógyhatású, kénes, sűrű iszap található. Ebben az iszapban dagonyáznak az emberek, magukra kenik a bűzös iszapot. Így ücsörögnek a sziklába vájt mélyedésekben, ahol apró lyukakon át szivárog a talajból a vulkáni hegy belseje, így szabadulva meg a fölösleges energiától. Mi inkább a tengerben való fürdőzést választjuk, habár itt is találhatóak ilyen picike kénes források (fumarolák), ha az ember rájuk lép, érdekesen csiklandozzák a talpat. A víz kellemesen meleg, néhol szinte forró, ez is vulkanikus jelenség. Az esti fél hetes indulásig még van időnk egy kicsit sétálni a városka belsejében, a hajó indulásakor vágyakozva nézünk vissza a Földközi tenger e csodálatos szigetére.


Szeptember 20., péntek, Naxos


Ez az utolsó napunk Szicíliában. Ma szabad programunk van egész nap, mehetünk fürödni, napozni, az idő ma is zavartalanul csodálatos, a nap hétágra süt, mintha tudná, hogy ma akarjuk behozni a napozásban való lemaradásunkat.
Kifekszem a tengerpartra a napozó matracon, de a hullámok állandóan behúznak a vízbe, ezért kitalálom, hogyan segíthetnék magamon. Itt egy jó vastag hajókötél, megfogom, s jöhet a hullám, legfeljebb a matrac alját nyaldoshatja! Hát igen. Ebben a pillanatban egy nagyobb erejű hullám úgy vág képen, hogy a sós víz elönti szememet, számat…..No, ennyit a biztonságos kikötésről!


Délután készülünk a holnapi utazásra, jól megszervezetten a nehezebb bőröndöket már most elviszik a háromkerekű kisautóval a telep alkalmazottjai a gyűjtőhelyre, hogy ne nekünk kelljen holnap hajnali fél ötkor kicipelni. Miután összepakoltunk, jól esik egy kicsit kiülni még a ház elé és élvezni a délutáni nap sugarait, a gyönyörű, oly sokszor megcsodált Taormina látképét és az Etna körvonalait.
Este még lesétálunk a tenger partjára, és egy újabb helyet találunk a parton, ahol még nem jártunk. A kilátó mellvédje mellett néhány kellemes lávakő pad kínálja magát, hogy a holdfény sugarait, az ezüsthidat, ülve tekinthessük meg, s így búcsúzzunk Naxos üdülőfalu látnivalóitól. Nem messze tőlünk az egyik pilótánk pihenteti a szemét a holdfényben fürdő tenger hullámain, talán készül a holnapi és a holnap utáni hosszú útra, hazafelé, ami nem kis felelősséget kíván meg mindkettőjüktől.


Szeptember 21., szombat 6:00


Korai ébresztő után kimálházzuk a maradék csomagokat a buszhoz, és pontban 6 órakor, még sötétben indulunk először Róma, majd Budapest felé. A bikaszarv fényei köszöntenek minket, azt üzenik, visszavárnak!
Rövid idő alatt Messinában vagyunk, még fel sem ocsúdtunk, már a komphajón vagyunk. Alig van időm elköszönni Szicíliától, a csodálatos élményektől, melyekre otthon majd szeretettel gondolhatunk vissza, felidézve e napló segítségével a helyszíneket, és a csodálatos emlékeket. A szárazföld (Itália) partjai mögött most kel fel a nap. Aranysugaraiban csodálatos látvány tárul elénk, ahogy a hajó korlátjáról visszanézünk a messinai kikötő felé. A tengeren, a Madonna szobor körül, számtalan halászbárka áll a hajnali csendben. A kardhalvadászok várnak a nagy fogásra, mert ebben a kora reggeli órában van legtöbb esélyük arra, hogy a mindennapi megélhetésükhöz szükséges halmennyiség a hálójukba kerüljön. A cataniai, palermoi halpiacokon az ő áldozatos munkájuk gyümölcseit láthattuk mi is, ami az egyik legnagyobb élmény volt számunkra Szicíliában. Kívánjunk hát nekik gazdag, bőséges halfogást!


Arrivederci Sicilia!



Utószó


Kedves Olvasó!


Úti beszámolóm végén ismét Renzino Barbere verse jut eszembe, és az élményeim leírásának hangvételéből talán kiolvasható, mennyire megértem a költő rajongással teli sorait. Ám ahhoz, hogy a történet teljesen kerek legyen, el kell még mondanom, hogy az Etna, miután hazajöttünk Szicíliából ismét működésbe kezdett. A tűz és a lávafolyam szinte teljesen elpusztította azokat a helyeket a hegy tetején, ahol megfordultunk. Megdöbbentő látvány volt a magyar és olasz televízió adásaiban látni, hogy a kávézó, – melynek teraszán ülve vártam a csúcsról visszatérő merész turistákra -, a körülötte lévő erdő fenyőfái és a turistaközpont mind-mind megsemmisültek. Hogy Catania gyönyörű utcáit, a házak erkélyeit hamuréteg fedi, és esernyővel, bekötött orral és szájjal járnak az utcákon dolgaikat intézve az emberek.
Ennek ellenére optimizmusuk nem változott, ők ilyennek szeretik Szicíliát, veszélyeivel, csodáival együtt, kimondhatatlanul.


Szabóné Antal Éva


 


Szabóné Antal Éva írásai az Útikalauzban










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

1 Comment on "Szabóné Antal Éva: Jó széllel szicíliai partra – 2002"

  1. Kis Anna | 2016.06.21. at 14:00 |

    Nagyon szép beszàmolo!! 🙂 mi két nap mulva indulunk ide, a csodàk földjére! alig vàrom :-)))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár