Hollós Tamás: Színes város, vidám emberekkel – Prága – Csehország – 2012

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.



Hollós Tamás: Színes város, vidám emberekkel – Prága – Csehország – 2012



Egy hétvégi páros kirándulás sok gyaloglással, élménnyel, sörrel, zenével, kellemes emlékekkel – mindez jó stílusban és különös képekkel elmesélve


Arany Utcácska Orloj Óratorony Károly-híd Vencel tér John Lennon-fal  Tyn templom Restaurace Vytopna Petřin-hegy Letna-park


Pilsner urquell, kisvakond, marionettbábuk, Staropramen, Károly híd, Dixieland Jazz. Körülbelül ezekkel a szavakkal tudnám összefoglalni a cseh főváros lényegét, egy ott töltött hétvége után. Most, hogy hazajöttem, nagyon csehül érzem magam! Jó, ez egy minősíthetetlenül szar szóvicc volt, de nem hagyhattam ki. Ígértem egy összehasonlítást
Budapesttel, az is meglesz, van azért egy kis kontraszt.


Reggel 6 óra, Szeged, vonatállomás. Egészséges korareggeli kóma, egy kis izgalommal vegyítve, meghintve csipetnyi kalandvággyal. Egy frankó kis 780 km az előttünk álló út, korán kellett indulnunk, hogy minél több időnk legyen Prágában.


A nemzetközi Pestről indult, a Keletiből. Hogy időben kicsit el tudjuk helyezni, épp péntek 13-a volt, és hogy még izgalmasabb legyen, a vonatunk a 13. vágányról indult. Persze ez cseppet sem volt gond, mivel az átlagemberekkel szemben nekem ez szerencsenapom, 13-án születtem, szóval ezt egy jó jelnek tekintettük.


Egy óra múlva, már a Dunakanyar mellett robogott a vonat, kis túlzással, mert szinte hangtalanul haladt a MÁV-os szerelvény, nem kis meglepetésemre. Szinte észrevétlenül léptük át a határt Szlovákiánál, a különbség annyi volt, hogy a magyar kalauzt egy szlovák váltotta fel. Gondolom, minden határnál leakasztják az aktuális nemzetiségű jegykezelőt a kalauztárolóból, mert a cseh határnál szintén cseréltek. A közel 7 órás út eleje kissé egyhangú volt, a vadregényes felvidéki táj valahogy kimaradt az útvonalunkból. Pozsony külső részén haladtunk át, de nem ragadott magával a város, valószínűleg az értékelhető városrész a központban van, és gondolom még a magyarok építették, amíg ugye a régi szép időkben koronázó városunk volt a jelenlegi szlovák főváros. Csehországban már más volt a helyzet. Kicsi, formás házikók, falvak a dombokon, egy-egy kiemelkedő templomtorony, sőt, néhány nagyobb hegy, tetején várral, a sínek közelében már-már alpesi jellegű legelők. Hangulatos. Úgy éreztem eljött az ideje, hogy rágyújtsak egy szivarra. Elnéztem jobbra, a kis táblácskára, ami figyelmeztetett, hogy ez a gyenge kis művelet 8000 magyar forintomba kerülne, majd balra néztem, ahol a barátnőm ült mellettem, és eszembe jutott, hogy többnyire én sem szeretek egy hamutállal smárolni, szóval úgy éreztem, hogy mégsem kell nekem annyira az a szivar.


Lassan Brno, majd Prága következett. A központi megálló a szállásunktól túl messze volt, de a vonat még egy helyen megállt, ami már sokkal jobb lett volna, de odáig sajnos nem szólt a jegyünk. Reméltem is, hogy megússzuk az ellenőrzést, de tévedtem. Mikor odaért hozzánk a kalauznéni, és kérte volna a jegyeket, én a lehető legriadtabb összezavarodott turista arcomat vettem elő, és a következő megállóról kérdezgettem, tettem hozzá egy kis pánikot, hogy ugye jó helyen fogunk-e leszállni, majd a válaszát 76-szor megköszöntem, és ettől a néni olyan elégedett lett magával, meg azzal, hogy mindezt angolul el tudta mondani, hogy egyszerűen továbbment a következő utasokhoz, anélkül, hogy a jegyünket megnézte volna. Ebből egész jól kijöttünk. Leszálltunk, majd kinéztük szépen, hatalmas szakértelemmel, hogy a 15-ös busz visz a hostelbe, ahol a szobát foglaltuk, majd közölték, hogy az egy villamos igazából, felszálltunk rá, majd egy jópár megálló után a város szélén le is szálltunk, mivel minden jó volt, azzal az aprócska hibával, hogy épp az ellenkező irányba haladtunk. Jót nevettünk magunkon, de végül a szállásunkon kötöttünk ki. Megjegyzem, hogy az egész város be van hálózva villamossal, és nagyon sűrűn járnak, szinte bárhova, gyorsan eljuthatsz vele. Egy jegy kb. 280 forint, szóval a Pesti helyzettől valamivel jobb a Prágai tömegközlekedés.


 



Csehországi útibeszámolók nagyobb térképen való megjelenítése


A szállásunk egy aránylag olcsó kategóriás hostel volt, meglepően közel a belvároshoz, egy meglepően régi épületben, de a szobákra nem lehetett panasz. Beköltözés után szinte rögtön nyakunkba is vettük a várost, egy térképpel a kezünkben, ami néha szinte használhatatlannak bizonyult a kicsi prágai utcácskákban. Szóval térképpel és érzéssel mentünk.
Jogn Lennon fal PrágaElső látásra tetszett a város. A Moldva kis szigetekkel kanyarog keresztül rajta, sok kicsi híddal. Az első, ami útba esett egy eldugott kis téren a John Lennon fal (jobbról) , amit a legenda szerint hippik festettek a Beatles gitárosának tiszteletére. Egy nagy, színes falat kell elképzelni telegraffitizva különböző feliratokkal. Az eredetit igazából egy festő festette, de azóta már többször átfestették, és jelenleg minden arrajáró büntetlenül firkálhat rá valamit. Fogtam egy filctollat és természetesen én is megörökítettem szerény alkotásomat az utókornak.


A térről kifelé egy kis hídra érkeztünk, ahol a kerítést millió lakat díszítette. Elég klasszikus, szinte minden nagyobb városban van egy ilyen rész, ahol a szerelmesek egy lakatot helyezhetnek el, aminek a kulcsát eldobják, gondolom. Jól nézett ki, viszont érdekesebb volt maga a hely. A kis híd az Ördögárok (Čertovka) felett húzódott, ami így egy szigetet csinált a Moldva parti városrészből. Egészen Velence érzésem volt, mivel a víz közvetlenül a házfalakat mosta. Az esti szürkületben különösen jó hangulata volt. Átsétáltunk az egyik szigetre, ahonnan elég jó fotókat lehetett csinálni a városról. Fényképekben nem volt hiány, Rencsi csinált szép számmal, mint az utazás hivatalos fotósa. Gondoltam megpróbálom én is, aminek az lett a vége, hogy félig beázott cipővel, sárosan, majdnem meg kellett küzdenem egy hattyúval is, szóval ezt a szakmát meghagytam a hozzáértőknek. Ami még érdekes volt, hogy mikor elsétáltunk egy-egy csoport fiatal mellett, időnként elég határozott fűszag csapott meg. Ugyanis ebben a városban szintén megengedett a marihuána (füves cigi), persze nem egy Hollandiát kell ideképzelni, de gyakorlatilag a lényeg az, hogy a kis mennyiséget nem büntetik. Amitől tartottam is kicsit, hogy Prága próbál egy nagyon liberális arculatot felvenni, sok helyen melegbarát fővárosként is hirdeti magát, gyakorlatilag legális a fű, de szerencsére ezekből a dolgokból nem sokat vettünk észre.


Innen egész közel volt Prága talán leghíresebb nevezetessége, a Károly-híd. Egy hatalmas, macskaköves sétálóhíd, szobrokkal, egész évben tele emberekkel, kis vásárokkal, zenészekkel. Úgy érzem, megérdemli a hírnevét. Ahogy ott sétáltunk, ketten, egy hűvös április este az emberek forgatagában, aláfestésnek egy jazzbanda kíséretével, a saját kis portékáikat áruló művészek közt, azt hiszem elkapott Prága hangulata. És megmondom őszintén, tetszett ez a hangulat.


 


Prága - a Károly-híd


A Károly-híd


A második napot korán akartuk kezdeni, hogy minél mélyebbre áshassuk magunkat Prágába. Kipróbáltuk a metrójukat is, ami szinte a Pestihez hasonlítható. Azzal mentünk a város talán legérdekesebb részébe, az óvárosba (Staré Město). A Cseh nyelvről annyit, hogy elég szlávosan hangzik, de picit puhább a kiejtés, mint például az Orosznál. Tyn templom PrágaMagyar füllel sok ugyanolyan szavunk van, csak ők mindenhez tesznek egy -ka vagy egy -á végződést. Például a kabát az náluk kabátka, és sorolhatnám. Az angollal az emberek elég szűkösen állnak, például mikor a szobánkat megkaptuk, érdeklődtem a portás hölgynél, hogy van-e közös konyha valahol, erre a szobakulcsot mutogatta, hogy ez a ti konyhátok… Már ez is fura volt, de mint később kiderült, konyha egyáltalán nem is volt. Az étteremben is csak az étlapon mutogattak a pincérek, meg egy-két alapszóval reagáltak.


Igen-igen, az Óváros. A főtéren van Prága talán második jelképe, az Óratorony. Ez egy nagy aranyszínű óra, aminek rengeteg mutatója a hold állásától kezdve a csillagjegyekig mindent mutat, épp csak a rendes időt nem találtam meg rajta. Óránként a tetején harangjáték kíséretében a 12 apostol egy ablakból kibukkanva megmutatja magát, majd a végén a toronyból egy trombitával a négy égtáj felé elfújnak egy nótát. Nem tudom, nyáron milyen tömeg lehet itt, de így szezonon kívül is óránként tele lett a tér az óratorony alatt. A téren van a Tyn templom is (jobbról), ami egy hatalmas, épület, kastélyokat idéző tornyokkal. Kívülről és belülről is érdemes megnézni. A térről indulnak a veterán taxik, akár 50-60 éves eredeti autókból lehet élvezni a városnézést. Elég lehúzós, tipikusan a német turistáknak való, egy kis körút kb. 15 000 Ft. Mondjuk az egyik sofőrtől megtudtuk, hogy a mostani autóknál az övé éppen 4-szer több üzemanyagot fogyaszt, úgyhogy talán az ára nem is akkora túlzás.


 


Óratorony Prága Orloj


Az Óratorony órája


Azt kell, hogy mondjam sajnos, hogy az egész város elég lehúzós. Mindenért külön fizetni kell, ingyen szinte sehova nem mehetsz be. Ami még tetszett: ugyanerről a térről indulnak esténként úgynevezett szellem túrák, ahol bejárják a város kísértetjárta helyeit egy túravezetővel, aki szokás szerint boszorkánynak, hóhérnak vagy ilyesminek öltözik. Kíváncsi lettem volna rá, mit hordanak össze, vicces lehetett, de ez is csak egy módja a turisták lehúzásának, úgyhogy ezt az élményt kihagytuk.


Külön említést érdemel az öreg Pavarotti (ránézésre így hívták) aki a főtér szélén énekelt operetteket, frakkban, olyan szintű átéléssel, hogy estig tudtam volna nézni, és röhögni rajta, a csúcspont az volt mikor a kezeivel léghegedülni kezdett, hatalmas figura. (jobbról)
Megcéloztuk a Vencel teret, és olykor másfél méter széles utcácskákon keresztül oda is értünk. Egy hatalmas, hosszúkás tér, végében egy hatalmas lovasszoborral. Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy Vencel bácsi ült a lovon, bár bevallom, ennek nem jártam utána.


Még itthon láttam egy videót egy nagyon érdekes kocsmáról, ami kiderült, hogy Prágában van, és ezt mindenképpen szerettem volna felkeresni. Épp a Vencel téren volt, meg ugye mi is, hát betértünk, azzal a hátsó szándékkal, hogy egy nagy korsó csapolt Pilsnert legurítsak végre. Leültünk az asztalhoz, egy szimpatikus lányka felvette a rendelést, majd néhány perc múlva, az asztalunknál megállt a mozdony, egy vagont húzott magával, amibe épp kényelmesen belefért a két gyönyörű korsó sör. Levettük a rakományt, majd a kisvonat visszakattogott a pult mögé. Akkor igazából miről is beszélek össze-vissza? A kocsma teljes egészében be volt hálózva modellvasúttal, és a kis mozdonyok a pult és az asztalok közt rendületlenül szállították az italokat a szomjas vendégeknek. Vidám kis hely az tuti, a sör pedig szintén hibátlan volt.


 


Restaurace Vytopna Prága


Restaurace Vytopna


A következő célpontunk a Kisoldal (Malá Strana) volt, a Moldva túlsó partján. Mehettünk volna villamossal is, de itt Prágában a távolságok nem vészesek, gyalog is könnyen átjuthatunk egyik városrészből a másikba. Jól is jött ez éppen, mert útközben kinéztünk egy szimpatikus éttermet, ahol készültem megkóstolni valami eredeti cseh ételt. Sajnos a pincér srác csak néhány szót tudott angolul, így nagy nehezen elmondtam mit szeretnék, majd rámutatott négy ételre az étlapon. Kiválasztottam egy marhahúsos baconos valamit, majd rendeltünk hozzá egy sört is természetesen, aminek az érdekessége az volt, hogy csak a helyi házisört lehetett kérni négyféle verzióban. Megérkezett az étel, köret nélkül, kenyérrel hozták, majd kiderült, hogy egy steak volt, félig sem sütve, baconnal, és különleges, fűszeres mártással. Megmondom őszintén, szeretem az új dolgokat, és optimistán álltam hozzá a sületlen húsnak. Nem mondom, hogy a kedvenc ételem lesz, de az íze jó volt, és végül egy jót ettem ebből a cseh specialitásból. A sör meg csak a hab volt a tortán, tehát felkerült a korona a kajára.


A Károly hídon vezetett át az utunk ismét. Ami legjobban megfogott ezúttal, a kis utcai zenekar, akik a hídon játszottak. Van a jazz zenének egy speciális változata, amit dixieland-nek neveznek, és Prágában ez igen népszerű, már a főtéren is találkoztunk hasonlóval. Első hallásra olyan, mintha Tom & Jerry kergetőzne a háttérben, és ahhoz szólna a zene, de mindenesetre nekem nagyon átjött, és szívesen hallgattam.


 


Jazz a Károly hídon Prága


Jazz a Károly hídon


A célpont tehát a Petřin hegy volt a Kisoldalon. Itt van a város legmagasabb pontja, egy 60 méteres kilátótoronnyal, amit a Párizsi Eiffel torony mintájára építettek kicsiben. Egy sikló (vonatszerű felvonó) valamint kis kanyargós ösvények vittek fel a hegyre. A siklót meghagytuk a mamáknak, az ösvényeket a gyerekeknek, mi pedig elindultunk egyenesen felfelé a kilátóig, mert ugye ami még nem függőleges azon fel lehet mászni… Egy kellemes parkos, erdős részen mentünk keresztül, megálltunk egy nagy erkélyszerű pihenőnél, ahonnan már a város fölé láthattunk. Feltűnően sok fiatal pár mászkált egész Prága szerte, nagy fényképezőgépekkel. Itt meg is állított egy srác, hogy csináljunk róluk egy képet, majd utána mondtam neki, hogy akkor most cserélünk, és ti csináltok rólunk. Megvoltak a képek oda vissza, és lassan a kilátóhoz is felértünk. Kellemes meglepetés volt, hogy elfogadták a magyar diákigazolványt a kedvezményes diák belépőjegyhez. Ez nem sok helyen van így. Két szinten lehetett megállni a hosszú csigalépcsők között. A felsőről gyönyörű kilátás nyílt az egész városra, Moldvástól, várastól, templomostól, mindenestől. Jó volt kicsit megállni, körülnézni, és még magyarokkal is találkoztunk. Mellesleg megjegyzem, hogy magyar szót a hétvége alatt 5 alkalommal is hallottunk, szóval azért sokan vállalkoznak itthonról is egy kis Prágázásra. A kilátó körül egy híres, parkos, rózsakertes hely van, amit mi csak félpompájában láthattunk ugye, mert még csak most zöldül a környék.


 


Petřin hegyi kilátótorony Prága


A Petřin-hegyi kilátótorony


Egy kicsit lazultunk a parkban, aztán elindultunk lefelé. Ahogy lefelé sétálunk, látom ám, hogy egy kb. 25 éves srác az egyik homokdombocska mögött vidáman ás valamit egy bottal, a barátnője meg figyeli. Na, mondom, ennek is elég sivár gyerekkora lehetett, hogy most éli ki magát, és rókalyukakat ás a domboldalba… Mikor közelebb értünk, azért láttam, hogy nem a srác kattant meg, hanem a dombocska homokkőből volt, amibe akár egy bottal is könnyen lehet feliratokat vésni. A kis dombocska teljesen tele volt rajzolva, és ők is alkottak valamit az utókornak. Ezután lesétáltunk a hegyről az éppen virágzó gyümölcsfák között – egy újabb előnye a kora tavaszi időpontnak…


Már késő délután volt, mikor a várfal alatt egy újabb zenekarba botlottunkArany utcácska Prága, akik középkori zenével szórakoztatták az arra járókat. A Várnegyed (Hradčany) a Prágai vár köré épült. A bejárata felett kőtitánok harcolnak, mutatva ezzel is a vár nagyságát. A palota impozáns épület, csakúgy, mint a Szent Vitus székesegyház, ami hatalmas épületével magasodik minden és mindenki fölé. Kívülről a tetejéről levezető esőcsatornák végén akadt meg a szemem. Mindegyik lyuk egy szörny szájaként végződött. Nem számoltam meg, de lehetett vagy száz sárkány, boszorkány, vagy skorpiólábú farkas, és még sorolhatnám miféle képzelet szülte érdekesség, ami így elsőre senkinek nem tűnne fel, csak ha szokatlan szemszögből kezdjük nézni a hatalmas építményt. Az egyik legérdekesebb látványosság a várban mégis egy hangyányi utca, olyan kicsi házakkal, amikbe csak lehajolva tudtam volna bemenni. Ez az Arany Utcácska (jobbról) . Nevét a 17. században ide telepített aranyművesekről kapta, akik így a vár falain belül mentesültek az adófizetés alól. Keskeny kis utca, színes házakkal, kétségkívül a város egyik leghangulatosabb helye. Persze ide is külön belépőt szednek, de mivel mi már estefelé érkeztünk, a jegyszedő nénik már leléptek szerencsére.


A várfal végében bástya, majd a falon kívül egy szőlőhegy a folytatás. Innen pompás kilátás nyílt szintén a városra, egy hangulatos borozót is kialakítottak itt a várnézésben megfáradt vendégeknek.


 


Várról levezető lépcső Prága


Várról levezető lépcső


A hegyről lesétálva majdnem a szállásunkhoz értünk, de mivel ma még úgyis csak hatvanezer kilométert gyalogoltunk le, úgy döntöttünk mért ne mennénk még be a városba egy kis sétára az esti forgatagba. Szombat volt, kezdett kibontakozni az éjszakai élet, de ez mellett a kis ajándékboltok sokasága is nyitva volt a sétálóutcákban. Ami itt klasszikus: a Kisvakond, amit ugye a jó öreg Csehszlovák rajzfilmből ismerhet az idősebb generáció, a matrioshki babák mindenféle méretben és festéssel, na meg a marionett bábuk. Be is mentünk egy ilyen boltba, ahol az eladó srác éppen a Barcelona focicsapatának egyik játékosával bábozgatott. Elkezdtünk angolul beszélgetni, megkérdezte honnan jöttünk, mondtam, hogy Hungary, erre ő mosolyogni kezdett, és annyit mondott: áá Magarisztan (törökül a “magyar” szó majdnem ugyanígy hangzik, és mi vagyunk az egyetlen számukra nyugati nép, akit megtiszteltek az isztán végződéssel, így magyarországot törökül magyarisztán-ként ejtik) Csak annyit válaszoltam: igen, törökül így ejtik. A srác elmosolyodott, kezet nyújtott, és annyit mondott, barátom. Aztán elkezdte mondani, hogy ő török, és a népeink testvérek, ma is nagyon sok a hasonlóság közöttünk, történelmileg, politikailag is. Beszélgettünk kicsit, mindenesetre nagyon meglepő, és jó érzés volt felfedezni a török- magyar barátságot egy teljesen idegen országban. Ehhez országokat kellett átutaznom, neki pedig még többet..


A vacsorához kinéztünk egy egyszerű kis vendéglőt a szállásunk közelében, de szombat este annyira tele volt, hogy be kellett érnünk a szemközti pizzériával. Ezután a hosszú nap után úgy nézett ki a helyzet, hogy kb. félálomban benyomtuk a pizzát, majd később, mint két zsák krumpli úgy zuhantunk az ágyba.


Az időjárásra eddig egy szavunk sem lehetett, mert kissé hűvös, de többnyire napos idő volt, viszont vasárnapra kaptunk egy kis esőt is. A közeli Letna parkban sétálgattunk reggel, a szitáló esőben még talán frissebbnek is tűnt minden. A park tetején egy óriási metronóm (valami zenei cucc, egy inga, nagy mutatóval, ami az ütemet adja) volt, ami igazából nem is szobor, hanem egy 8 méteres működőképes szerkezet. Mikor odaértünk, Rencsi lőtt néhány fényképet, majd hírtelen megjelent két rendőr, és rendőrségi szalaggal körbehúzta az egészet. Hát mondom, azért tőlünk nem kellene ennyire félteni a dolgot… Majd elsiettek a parkba. Jött két másik rendőr, akik szintén viperával (fém botszerű eszköz) indultak be a bokrok közé. Kezdtem úgy érezni, hogy egy bűncselekmény közepébe kerültünk. Majd végül már 6 rendőr keresgélt valamit izgatottan a közelben. Nem tudom mit, vagy kit kereshettek, de reméltem, hogy sehonnan nem ugrik ránk a bokrok közül valami sorozatgyilkos, így tovább nézelődtünk. A metronómhoz kifeszített magas kötélen furcsa dolgok lógtak. Rengeteg pár cipő volt rá feldobva, a cipőfűzőknél összekötözve. Úgy hallottam, ez egy szokás, hogy egyes szerelmespárok feldobták az összekötözött cipőiket a kötélre. Utána biztos kényelmes volt mezítláb tovább menni, de lehet, hogy készültek egy pár váltócipővel. Csak elképzelem azokat a párokat, akik papucsban vagy csizmában mentek, biztos ott álltak alatta idegesen, nagyon fel szerették volna dobni a lábbelijüket, de sehogy sem sikerült összekötözni nekik, gondolom így utána vége is lett a szerelemnek gyorsan…


 


Letna park Prága


A Letna park a cipőkkel


A mi kis Prágai hétvégénk viszont tényleg a végéhez közelített. Maradt még egy kis időnk, hogy szó ne érje a ház elejét, a közeli zsidó negyedbe (Josefov) is betekintettünk. Lehet, hogy kevés időt töltöttünk itt, de megmondom őszintén ez a városrész nem igazán ragadott magával. Néhány étterem, szálloda, és zsinagóga megtalálható itt, de egyik sem volt hasonlítható Prága nagy nevezetességeihez.


A szálláson végül becsomagoltuk a cuccainkat, beszélgettünk még kicsit a portás lánykával, aki ezúttal meglepően jó angoltudással rendelkezett, megköszöntük egymás nyelvén az itt töltött éjszakákat, ő magyarul, mi meg csehül, majd elindultunk a vonatállomás felé.


A Budapestre tartó vonatra felszállva furcsa volt ismét magyar szót hallani a járókelők szájából. Beültünk a kabinba, majd megmozdult alattunk a vonat, és szép lassan magunk mögött hagytuk a várost. Még egy utolsó pillantást vetettünk a távolban kanyargó Moldvára, a sok, kicsi kapocsként rajta átívelő hídra, a templomtornyokra, amik mint valami éjjeli őr, egyenként, vagy párban vigyáztak az alattuk elterülő városra, az élményekre, emlékekre, és a Prágai hangulatra… Na jó, dugjuk zsebre a könnyáztatta zsebkendőket, és megállapíthatom, hogy nagyon színes kis hétvégére sikeredett ez az egyszerű kis utazás, mindenkinek ajánlom ezt a várost. Az emberekről pedig annyit, hogy mikor keresgéltük, hogy mi is jellemző rájuk, a Csehekre, nem igazán találtunk semmi egyedit, vagyis Rencsi mondta ki az egyetlen dolgot: rengeteget mosolyognak. És tényleg. Színes kis város, vidám emberekkel, legyen ennyi a végítélet Prága felett!


Hollós Tamás
Fotó: Bozóki Renáta


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Csehországról >> 


Hollós Tamás írásai az Útikalauzban >>   











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Hollós Tamás: Színes város, vidám emberekkel – Prága – Csehország – 2012" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár