Kovácsné Bor Annamária: Őrség – 2008

Szerzőnk meglátta és megszerette az Őrséget. Az írásával valószínűleg rávesz másokat is arra, hogy legalább egyszer elutazzanak hazánk egyik legszebb vidékére

Soha nem szerettem a telet, de ebből is látszik, hogy mennyire öregszik az ember: lám, lám mostanra valahogy sikerült elfogadnom téli évszakunk időjárásaival együtt járó kellemetlenségeket. Így az idei télen például nagyon vártam és örültem is a hónak. Csodaszép tud lenni egy zúzmarás vagy havas fa, táj, és kifejezetten élvezni tudom a friss hó nyújtotta örömöket.

Még októberben terveztük el férjemmel, hogy a karácsony és szilveszter közötti pár napot pihenéssel töltjük hazánk valamely, számunkra még ismeretlen vidékén. Így jött szóba közöttünk az Őrség, mint tájegység, hiszen egyikünk sem járt még azon a környéken. Jó messze van… ez volt az első megállapításunk. Majd a világháló által nyújtotta lehetőségekkel élve rögtön utánanéztem, hogy azon a vidéken merre érdemes megszállnunk, mit érdemes megnéznünk.
Azt rögtön tudtam, hogy az Őrség centruma Őriszentpéter. Kedves kis város, szép házakkal, üdülőkkel, barátságos emberekkel. Ami a szállást illeti, valami nyugisabb helyre vágynánk… HEURÉKA, megtaláltam! Akárcsak Arkhimedesz, amikor felismerte a róla elnevezett törvény lényegét, én is megleltem szállásunk színhelyét: Szalafőn egy nagyon szimpatikus, 6 gyermekes házaspár által vezetett bemutató biogazdálkodás közepére csöppentünk.

20 évvel ezelőtt költöztek e varázslatos tájra, felszámolva addigi budapesti életüket. Azóta 6 gyermekük született és folyamatosan fejlesztik a gazdaságot. Bennünket, állatbarátokat paradicsomi állapotok fogadtak: egy csomó kecske, megannyi vietnámi csüngőhasú malacka és bocik látványában és természetesen simogatásában részesülhettünk, amit rettenetesen élveztünk. Harmadnapra a malackák a férjem hangja hallatán már sorban álltak az ól kerítésénél, és egymás után dugdosták ki nózijukat egy üdvözlő vakarásra. Előkerült a kecske- és disznóólak irányából egy nagyon aranyos házicirmos is, akit majdnem hazavittünk barátnőnek az otthoni cicánknak.
A biogazdaság mellett nem régóta néhány apartman kiadásával is foglalkoznak.  Kecskesajt, különféle ízesítésű tehénsajt, friss fejésű tehéntej állandóan kapható a portán, ezt a cégér is elárulja.

Csudaszép környékre csöppentünk, az már egyszer biztos. Feltérképeztük a környező favakat, amelyeket az ott töltött pár nap alatt bejártunk: Szentgyörgyvölgyben Krisztáék tanácsára meglátogattuk Csótár Rezső fazekasmestert, aki kupica pálinkával és egy nagy adag barátsággal fogadott bennünket. Megnéztük a fazekasműhelyt is, sajnos kipróbálni nem akartam, holott lett volna rá lehetőségem. Bekukkantottunk piciny boltjába is, és mint ahogy az várható is volt, nem tudtunk üres kézzel távozni. A mester gyönyörű munkái mellett látható nem egy elismerés is, pld. a népművészet mestere.

Szalafőről

Kedvelt kirándulóhely, nyáron sokan látogatnak el ide. A község nevezetessége a Pityerszeri Skanzen, ahol eredeti helyén lehet megszemlélni azt, hogyan milyen körülmények között éltek a maguk építette lakóházakban a szalafői gazdák, milyen bútorok, használati tárgyak, ruhaneműk jellemezték a múlt század eleji szalafői ember életét. Sajnos mi nem tudtunk eljutni Pityerszerre az útviszonyok miatt, így elterveztük, hogy legközelebb mindenképpen meglátogatjuk.

Az őrségi településeknél felfedezhető a történelmileg kialakult tájszerkezet, amelyet legjobban Szalafő őrzött meg hagyományos építészeti arculatával, különösen szép, gazdag természeti adottságaival. Az ilyen terület Magyarországon is rendkívül ritka, ezért védelme különös figyelmet igényel. Őrvidék lévén a környék településeit sajátságos építkezés jellemzi, vagyis a házak, házcsoportok egy-egy domb tetejére épültek, ezeket a házcsoportokat szereknek hívják. Szalafő hét szerből áll, mégpedig: Templom-, Pap-, Felső-, Alsó-, Pityer-, Csörgő- és Gyöngyösszerből.

Szalafő rendkívül jó kiindulópont a környék felfedezésére. Pár kkilométeres kacskaringós, nem túl jó minőségú út után Őriszentpéterre érkezünk, majd onnan dél felé továbbhaladva Bajánsenye következik, amely már határos Szlovéniával.
Továbbhaladván Magyarszombatfára érünk, ezen a településen csak keresztülmentünk, de számos ház előtt láttunk kirakva cserepeket, különféle edényeket, csuprokat. Magyarszombatfa is híres a fazekasságáról. Velemér volt az úticélunk, hiszen nevezetes gyönyörű, Árpád-kori templomáról. Az elragadó, XIII. századvégi, késő román, kora gót templom távol az országúttól, (ma Paprétnek nevezett terület) az erdő mellé bújva áll immár hét évszázada. 1378-ban a radkersburgi Aquila János festette ki a templombelsőt, teljesen beborítva a falat a Bibliából és a Szentek legendáiból vett ábrázolásokkal. Páratlan értékű freskótöredékek találhatók az egyhajós, tornyos, sokszögű szentéllyel záródó apró templomban.

A veleméri templom igen ismert a házasulandók és a keresztelőt tartók körében, messzi földről járnak ide a hívek, hogy ebben az ősi épületben mondják ki a boldogító igent, vagy gyermekük itt legyen megkeresztelve.
Őriszentpéterben is felkerestük a templomot, amely csak 40 évvel később épült, mint elődje, a veleméri templom. Sajnos sok mindent nem láttunk, mert a templomot előzőleg feltörték és kirabolták, így ajtaja csukva volt. Csak a kórus karzatáról leshettünk be, de megállapítottam, hogy koránt sem annyira szép, illetve eredeti, mint a veleméri.

Hazafelé jövet, ha már azon a tájon jártunk, benéztünk Jákra. A jáki templom nemcsak hazai szemmel páratlan alkotás. A román kori épület gótikába hajló díszítéseivel, rafinált arányaival szelíden emlékeztet elmúlásra és örökkévalóságra. A templom különös ötvözete a földi és égi szépségnek. Tankönyvekben is gyönyörű, de valódi arca csak a hűvös falak tövében rajzolódik ki igazán. Még sosem láttam személyesen, de már írtam róla a főiskolai szakdolgozatomban. Így muszáj volt megnézni, hisz amiről írunk, azt látnunk is kell 🙂

Az őrségi táj télen is gyönyörű, s mint megtudtuk, a turisták igen kedvelt úticélja az év bármely szakában. Csodálatos házakat építettek itt egykor a mesterek, tátottuk a szánkat a kódisállásos, fagerendás mennyezetű parasztházak láttán. (A téglaépítkezés elterjedésével a konyhai bejárat elé timpanonos, oszlopos kis előtornácokat, ún. kódisállásokat emeltek.)
Végérvényesen és visszavonhatatlanul beleszerettünk e tájba, oly annyira, hogy mire ennek az írásnak a végére érek, már egy, az Őrségi Nemzeti Park területén álló, 108 éves kúriának lehetünk boldog tulajdonosai.

Kovácsné Bor Annamária