Lenkei Péter: Kerékpártúra a Zemplénben 1998

Lenkei Péter: Kerékpártúra a Zemplénben 1998. október 23-24.


Ünnep révén a vonat már jóval az indulás előtt dugig telt utasokkal, így pajszerrel kellett bekényszerítenünk a kerékpárokat a peronra. Francois barátom – aki egyébként svájci – örömmel fedezte fel, hogy a szlovák gyorsvonati kocsin a budi meglepően tiszta, és ott van még egy szabad ülőhely. Sárospatakig a 4 órát szerencsére nekem sem kellett végigállnom. Egy ilyen híres történelmi városban nem hagyhattunk ki egy rövid várlátogatást.
A 37-es út felé haladva kipróbáltuk az új kerékpárutat, kár, hogy ilyen rövid. Keresztezve a főutat észak felé tekertünk. Makkoshotykán már régebben jártam, így könnyen ráakadtunk a kék sáv jelzésre. A templom előtt balra fordultunk, kereszteztük a patakot, majd jobbra tartva be az erdőbe. Kezdetben meredek ösvényen, majd sáros erdőgazdasági úton. 2 km kaptató után kellemesebb sík rész következik. Balra egy nyiladékban hatalmas parlagi sas ült a földön, lomha szárnycsapásokkal emelkedett a levegőbe érkezésünkkor. Egy szélesebb tisztásra érve kettévált az út, bal felé a kék négyzeten ereszkedtünk Újhutáig. A Zemplén legszebb faluja nevet adományoztuk a patak partján fekvő csodálatos kis településnek. Követtük tovább a jelzésünk felfelé a Szpalanyica-völgyben. Néhol fekete obszidián – vulkáni üveg – csillog az úton, melyet korai elődeink nyílhegyként hasznosítottak. 4 km mászás után ismét csatlakoztunk a kék sáv jelzéshez és hatalmas bükk, és lucfenyő erdőket hagytunk magunk mögött. István-kút – következő pihenőnk – a Nyírjes TVT közepén fakad. Vizet bőven ad, melyet az arasznyi védett szalamandrák is kedvelnek. A forrás alatt duzzasztott kis tó gátján átkelve ismét meredek kaptató izzasztott minket. Fenyő és nyír erdők nőnek a Zempén e magasabb részein. Nagy-Péter-mennykövet nem könnyű megtalálni, az út jobb oldalán elterülő, nyírfákkal tűzdelt rétet kell keresni. A kék háromszög jelzést csak sejteni lehet a zsombékok között kanyarogva a méteres fűben. Túlpartján az erdőben kemény küzdelem várt ránk, fejméretű köveken zötyögtünk.


A kilátásért megérte a kilométeres kitérő. Körben látszott az alattunk elterülő táj és a párás levegőben a Nagy-Milic vonulata emelkedett. Folytattuk az utat a kéken, egy nagy lucfenyvesnél kanyarodtunk rá a kék+ jelzésre. Sajnos két kilométer után eltévedtünk rajta, de nem bántuk. Az erdőgazdasági út szintben haladva megkerülte a Sas-bércet, és a Vajda-völgyben belefutott a Kemence-patakba. A patak mentén 14 kilométert gurultunk Kishutáig. A faluközpontban ismét elértük a kék sáv jelzést és bal felé követve Szuha-völgyön át értük el a szállásunkat Bózsva faluban.
A szállásadónk nagy adag tojásrántottával búcsúztatott minket, mely sokáig ellátott kellő kalóriával. A napi táv teljesítése érdekében belegyorsítottunk, és aszfalton tekertünk keresztül Nyíri, Füzérkomlós és Füzér falukon. A Füzéri várba sajnos nem lehet teljesen feltekerni, és a bringát sem akartuk egyedül hagyni, így cipeltük. A várat lassan próbálják felújítani, szerencsére korhű építési eljárással. Körbejártuk a középkori falakat és elköltöttük a tízórai zsemlét. A Vár-forrást nagy kőfal fogja közre hatalmas bükkfák árnyékában. Idáig már nem jutnak a várat felkereső érdeklődők, pedig csak 50 méterre van a parkolótól. Kulacsainkat feltöltve, mindenre elszántan láttunk neki a következő 400 méter szint legyűrésének Nagy-Milicig. Ahogy haladtunk felfelé, úgy nőtt az út meredeksége. Az utolsó 200 méter szintet már csak tolva tudtuk leküzdeni. Ezért inkább a másik oldalról ajánlom minden kedves bringás társamnak a hegy leküzdését. A legmeredekebb részeken gyönyörű kilátás nyílik a hegységre. A csúcson nagy csapat magyar turista pihent, Szlovákiából nem vezet fel út. Lefelé tovább követtük az országos kéket a Lászlótanya Kastélyszállóig. Innen aszfalton halad lefelé az országos kék, majd balra leágazik, de mi maradtunk a kocsiúton. A Hollóháza fölötti elágazásnál a Kéked felé vezető országútra fordultunk, mely keresztezte tervezett útvonalunkat a Rákóczi út névre hallgató piros sáv jelzést. Nagyon kényelmes utat találtunk, kis emelkedőkkel és hosszú lejtőkkel. Telkibánya előtt egy kilométerrel értünk ki a műútra. A faluban kicsit nehezen találtuk meg a piros jelzés folytatását, és nagyon meredeken indult neki a hegynek. Egy kisebb gerincen átkelve, legurultunk a Potácsházhoz. Patakátkelés után próbáltuk megtalálni a Pálos kolostorromot, de a sűrű szederrel benőtt ösvény elvette a kedvünket a történelmi kutakodástól. Szerencsénkre kikeveredtünk valahogyan a bozótból a piros + jelzéshez, ahol a délutáni nap csodálatos aranyszínűre varázsolta a lombjukat hullajtó tölgyeket.
Túránk végéhez közeledett, Göncről áttekertünk az országúton Hidasnémetibe. Hazafelé sokkal tágasabb helyünk volt a vonaton, és a kerékpárok is kényelmesen elfértek. Itt pedig mellékelem a túra magassági térképét.


Lenkei Péter


(Az útibeszámoló képekkel és más, bicikliseknek szóló anyagokal együtt elolvasható a http://www.extra.hu/lenkei címen.)


A szerző írásai Az Útikalauzban

Lenkei Péter: Az EKE XIV. Vándortábora, Kapnikbánya – 2005

Lenkei Péter: Erdélyi túra – 1999

Lenkei Péter: Kerékpártúra a téli Tátrában – 1994

Lenkei Péter: Kerékpártúra a Zemplénben 1998

Lenkei Péter: Tekergések Taljánországban


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár