Érdekes beszámoló egy saját szervezésű kellemes kirándulásról. Az írás második részében szinte minden alapvető információ azoknak, akik hasonló utazást terveznek. A beszámolót szép képek illusztrálják.
Hello Szakartvelo! Szia Grúzia! – Így köszöntöttük vágyaink tárgyát, Grúziát 2015. augusztus 4-e hajnalán. Kutaiszi repülőtere olyan párás levegővel és keleties hangulattal fogadott, hogy azt hittük, tévedésből Ázsia mélyére érkeztünk meg, nem “csupán” 2500 kilométerre, a Kaukázusba. Megértettük, itt valami más vár ránk, nem a megszokott európai standard létforma. Hogy mi minden, azt az elkövetkező napok tartogatták számunkra.
Már a városba bejutás is izgalmas volt. Taxisok kínálták szolgáltatásukat. Kettő nem magyar, két honfitárs, s mi ketten a fiammal alkottuk a megfogadott taxis utastársaságát. Indulás után zeneszolgáltatás próbálta elterelni a figyelmünket a “szovjet” valóságról. Nekem ez a trükk teljesen bejött, mivel a hangszóróból felhangzó rekedtes Viszockij dal az 1980-as évekbeli fiatalságomat idézte fel.
Többszöri eltévedés és a helyiektől való útbaigazítás után végre a szállásunkhoz érkeztünk. Mosolyogva mondtunk búcsút Alekszándrnak, a Grúziában elsőnek megismert férfinak. A szállásunk környékét meglátva már nem nevettünk tovább, annyira lepukkant volt, hogy az is átfutott az agyunkon, vissza kellene mennünk “Európába”. De később rájöttünk, hogy jól tettük, hogy nem futamodtunk meg az első pillanatban.
Az épületbe bejutva egy múzeum szépségű hatalmas szoba plusz fürdőszoba meg étkező-konyha fogadott bennünket 10 lariért per fő (1 lari= 125Ft). Mindehhez “járt” egy hiperaktív aranyhal, a kívánságainkat leső házaspár és két tüneményes kislány, akikkel jól elbeszélgettünk – ők grúzul, mi magyarul. 🙂
A második benyomásunk tehát jó volt. Egy kis alvás után elmentünk felderíteni Kutaiszit. A boltban is hatalmas érdeklődéssel fogadtak, s mint később kiderült, mindenütt így viszonyultak hozzánk. Grúz ismerősöktől tudtuk meg, hogy ők mindenkivel ilyen vendégszeretőn bánnak. 🙂
Kutaiszi szállásunk
A város központjában ismét kellemes meglepetések vártak: egy csodaszép szökőkút, ultramodern gyógyszertár, hangulatos park, a Rioni folyó hangulatos partja és Dzson, egy étterem tulajdonosa. A két kedvenc városa Debrecen és Sárospatak, és a kutyáját Sándornak, becézve Sanyinak hívják. (Ennyi konkrétum már gyanús volt nekünk. Persze, mindez nem a véletlen műve, Dzson hosszabb ideig élt Budapesten.)
Délután a Bagrati katedrális felkeresését tűztük ki célul. Tudni kell róla, hogy ez a műemlék része az Unesco világörökségnek. Bennünket teljesen lenyűgözött. Grúz barátaink nincsenek megelégedve a helyreállításával a stílusához nem illő elemek beépítése miatt. A képek alapján mindenki eldöntheti, hogy kinek van igaza.
Kutaiszi szökőkút
Rioni folyó
Bagrati katedrális
Következő nap már egy másik város várt ránk s grúz barátaink. Tamrikóval négy éve él bennünk a kölcsönös szeretet egymás iránt. Akkor mindketten egy másik ország, Ukrajna, azon belül, a Fekete-tenger melletti nemzetközi ifjúsági tábor, Artek vendégei voltunk. Itt ismerkedtünk meg egymással, s döntöttük el, hogy majd felkeressük egymás országát és egymást…
Kutaisziből Szuramiba, Tamrikó városába vonattal nem lehet eljutni, csupán Hasuriba, ami 5 kilométerre fekszik Szuramitól. Úgy beszéltük meg telefonon, hogy majd ezen a településen fog várni ránk. Hangulatos utazás – például egy 313 másodperc “hosszúságú” alagút – után értünk a tetthelyre.
Ezután kezdődött el grúziai nyaralásunk legmeghittebb, legfelejthetetlenebb szakasza. Szurámiban, az ország legegészségesebb levegőjű gyógyhelyén egy szerető család várt ránk: Tamrikó nővére, unokatestvére lányával, unokájával. A grúz konyha remekeit varázsolták elénk folyamatosan az ünnepi asztalra. A hacsapuri több formáját (adzsáriai, imereti) – ez az egyik leghíresebb grúz étel, sajttal töltött lepény. A phalit, ami babos pástétom dióval, korianderlevéllel fűszerezve. Ugyanezzel a pástétommal töltik meg a padlizsánt is. A mamaligát – puliszka, amit köretként használnak, gyakrabban, mint a burgonyát vagy a rizst, gyakran sajttal ízesítik, sőt, sózva lepénynek is kisütik. A töltött káposztát a magyartól eltérő fűszerezéssel – petrezselyem, korianderlevél, kapor, rozmaring. A tremalit – grúz szilvából készült szósz, amit főtt nyelvhez, sült csirkéhez és halhoz kínálnak.
Grúziában a levesek nem olyan elterjedtek, mint nálunk. Vendéglátóink borsópürélevessel és húslevessel kínáltak, Tbilisziben gombalevest, Kazbegiben lecsóhoz hasonló, nagyon sűrű, úgynevezett zöldséglevest ettünk. A grúz korianderlevél (kindza) kesernyés íze volt a meghatározó több ételükben, ami a fiamnak annyira nem nyerte meg a tetszését. 🙁
Az asztalon köretnek kétfajta kenyér, grúz lepénykenyér és házikenyér állt állandóan. Ezek után érkezett meg a gyümölcstál sokféle gyümölccsel – barack, nektarin, sárgadinnye, görögdinnye, alma, szilva, körte. Majd a snickers névre hallgató, a csokiról elnevezett sütemény, melynek krémje sűrített tejből készül és mogyoródarabokkal van ízesítve, tetején csoki bevonattal. Az innivalókról sem felejtkeztek el barátaink. A grúz bortól mi magyarok többet vártunk, többféle vörösbort kóstoltunk, illetve mustot is, szerintünk egyik kiváló magyar vörösbor ízvilágát sem közelítik meg a grúz borok. Üdítőnek népszerűek a szénsavas gyümölcslevek, például a körte és az orosz morszhoz hasonlítható “kompótlé”. Illetve a kefír és a tejföl között álló madzoni, ami a világon egyedül itt ehető, csak Grúziában lakó, egyedi tejbaktériumának köszönhetően.
hacsapuri
grúz ebéd
terített asztal
A kulináris élvezetek után egyik délután elvittek kirándulni minket Bordzsomiba, egy Szovátához hasonló stílusú üdülőhelyre, amely Kelet-Európa-szerte híres ásványvízéről. Már a település fekvése is gyönyörű. Magas hegyek veszik körül, az egyikre lanovkával lehet feljutni, a másikról pedig több száz méter magas vízesés zúdul alá. A forráskút környéke pihenőhely, turisták százainak sétahelye és a gyerekek vidámparkja is egyszerre.
Borjomi lanovkatávlatból
Borjomi, lanovka
vízesés
Borjomi gyógyvízforrás
Következő nap barátaink megmutatták nekünk Szurámi nevezetességeit is. A grúz és örmény templomot, az ősi várat, a zsinagógát és a gyógyvízforrást, mely még az éleslátást is visszaadja. 🙂 A vár felépítéséhez egy szomorú legenda kapcsolódik, amely nagyon hasonlít a mi Déva vári mondánkhoz, csak itt egy kisfiú befalazása állította meg a leomló falakat.
Szurami grúz temploma
Szurami gyógyvízforrás
Szurami vára
Ezek után újabb élmények már Tbilisziben vártak ránk. Ide – a változatosság kedvéért – nem vonattal, hanem úgynevezett marsrutkával (=iránytaxi) érkeztünk meg. Mint minden “becsekkolás”, ez is nem várt fordulatot tartogatott számunkra. A fővárosnak annyira a szélén robbant le a kocsi, amely még a Tbiliszi térképünkön sem volt jelölve. A sofőr közölte az utasokkal, nem tud mit tenni, ki kell szállnunk, s önállóan eljutnunk az úticélunkhoz. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha nem éppen este 9 óra lett volna, és egy milliós nagyváros –
számunkra ismeretlen – zugában rejtőzött volna a leendő szállásunk.
Ahogy mondják, ahol az ínség, ott a segítség. Hozzánk ez Otár képében érkezett meg. Taxival eljutva a metróig épp azon filozofáltunk, innen hogyan tovább, mikor hozzánk lépett egy középkorú, soványabb, alacsonyabb férfi, s felajánlotta segítségét. Milyenek a magyarok?! Nem feltételezik az önzetlenséget… Első körben Otár eljuttatott metróval a kulcsállomásig, a Freedom Square-ig. Magunkban gondoltuk, ezért a szolgáltatásért 1 larit fog kérni bizonyára. Második etapként eljött velünk a térről a mi utcánkig is. (“2 larinál tartunk”- gondoltuk) Majd a házat is felkutatta velünk. Nagyon boldogan fogadott a szállásadónk, mi pedig behívtuk a szobánkba, Otárt, hogy kifizessük “járandóságát”. A fiam 3 larit nyújtott feléje. A férfi ledöbbent, hátrálni kezdett, és zavartan mondta, hogy nem ezért tette. Rettenetesen elszégyelltük magunkat. Kértük, hogy fogadjon el tőlünk egy országunkat bemutató prospektust és egy kulcstartót. Elérzékenyült. Hosszasan beszélgettünk, s ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőlünk: “A szívemet Önöknél hagyom.”
Ezután kiléptünk mi is a fővárosi éjszakába, s az ezeregyéjszaka meséje tárult a szemünk elé. Tíz óra volt. Ottani idő szerint éjfél, s az utcákon hömpölygött az ezer nemzetiségű, vallású, öltözetű emberáradat. A hangulat elragadott bennünket, s a forgatag minket is magával ragadott. Része/se/i lettünk mi is egy mesének, melyben tudjuk, minden megeshet. Nem is lepődtünk meg a továbbiakban azon, hogy a török fürdők közelében levő parkban társasjátékot játszó felnőtt férfiak megszólítottak bennünket. Megkérdezve minket országunkról mosolyogva bizonygatták, hogy Magyarország szuper, Budapest gyönyörű. De ismerték még Debrecent, és tudták, hogy híresek a focistáink. 🙂
Egy boltba betévedve egy 12 éves kisfiú perfekt angolsággal szolgált ki minket. Kérdésünkre, hogy milyenek lehetnek az azeriek, mosolyogva felelte, hogy az ő családja is az. Szülei is közelebb lépve bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Észre sem vettük, hogy legalább egy óra eltelt. Ekkor már frissítővel is kínáltak, ajándékot is adtak, bakui ismerőseiknek is bemutattak, címet is cseréltek velünk, sőt a kisfiú népi hangszeren való játékával is szórakoztatott bennünket. 🙂
A szállásadó grúz háziasszonyunk oroszul tanítja meg egyéves unokáját beszélni, s a többi családtagjával is ezen a nyelven társalgott. Ez természetes. Ő orosz iskolába járt. A grúzt nem tudja ilyen szinten. Ez Grúziában nem meglepő. Nyína gyermekkora legfinomabb íz-élménye pedig a magyar Glóbusz barack konzerv. Ez is természetes – neki. 🙂
A város felett lomhán elterülő Narikala-erőd mellett kvasz (=erjesztett kenyér-lé) oltotta szomjunkat, s Haza-Anyácska védelmezett bennünket. (Szovjetunió-feeling) 😉
Lenézve a dombról az ortodox templomok, zsinagógák, mecsetek békésen megfértek a 21. század legmenőbb, legradikálisabb stílusát képviselő hídjával (Béke-híd), futurista épületeivel, épülő felhőkarcolójával.
A teljesség érzetét fokozta a Szabadság tér felett “uralkodó” Szent György 7 tonna színaranyból megformált szobrának ragyogása. (Én úgy tudom, hogy csak aranyozott, de ha ez igaz, sürgősen befizetek egy útra, hogy legalább a sárkány farkát elhozhassam – a szerk.)
A Didube megállónál található “szovjet” piac kofái, kioszkjai, hangosan beszélő marsrutka sofőrei is egy újabb ízt jelentenek a városnak.
Az aluljárók kezüket némán felénk tartó koldusai, a két gyermekével egy földre leterített pokrócon utcán alvó asszony… S ezek mind-mind egy-egy darabjai ennek a hihetetlen hangulatú puzzle-képnek, melynek a neve, Tbiliszi.
Tbiliszi éjjel
Tbiliszi, a török fürdők és a Narikala erőd
Narikala erőd a török fürdő hátával
A modern Tbiliszi
Szent György szobor a Szabadság téren
A következő nap Grúzia újabb nevezetességét akartuk megnézni, a fővárostól 170 kilométerre északra található Kazbegit. Ez a Kaukázusban fekvő település a 5033 méter magas Kazbek-hegycsúcs mellett bújik meg, és fő turistaattrakciója a hatalmas hegyek mellett a Gergeti kolostor. Ebbe a településbe marsrutkával vagy taxival lehet csak eljutni. Sokat olvastunk az utazásunk szervezése idején a grúz vezetési morálról, na most nyílt lehetőségünk ezt a saját bőrünkön is megérezni. A lényeg a következő: kanyarban előzz, de dudálj! Így – bár nem látnak a szembejövők -, de van annyi reakció idejük, hogy a jelzést hallva, oldalra rántsák a kormányt. Így elkerülve a saját és a Schumacherként száguldó, még láthatatlan sofőr halálát. Legfeljebb rosszallásuk kifejezéseként ők is visszadudálnak egyet.
A szerpentineken tehát őrülten vágtató kocsik verik fel a port, s időnkénti dudazaj töri meg a csendet; s mindezek okoznak nemtetszést az országúton békésen átbattyogó sovány, barna hegyi teheneknek, illetve örök megnyugvást a libacsalád libasorban áthaladó utolsó libájának nyakán áthaladva. 🙁
Kazbegi, Grúziából ezt vártuk a legjobban. A hófödte csúcsokat, a hegy méltóságát. Az odavezető út is lélegzetelállító volt és a település is varázslatos. A haladási sebességünk 20 és 120 km/h között ingadozott az út minőségének függvényében. Kazbegihez közeledve az aszfaltozás hiányában egész döcögősen ment az előrehaladás.
Mint minden új városban/helyszínen Grúziában, Kazbegiben is nem várt fordulatok tették izgalmasabbá a nyaralásunkat. Tudtuk a szállásadónktól és az odaúti sofőrünktől, hogy az utolsó marsrutka este 6-kor tér vissza a fővárosba. Ezért ért igazi meglepetésként bennünket, hogy háromnegyed 5 körül csupán taxik álltak a főtéren. Marsrutka egy sem. Hitetlenkedésünkre úgy válaszoltak a sofőrök, hogy sok turista volt ma itt, ezért hamarabb elment az összes marsrutka vissza Tbiliszibe. Majd kéjesen vigyorogva folytatták, vagy elmegyünk velük kétszeres árért, vagy itt alszunk szintén jó pénzért. Na, ez a helyzet két német fiatalnak sem nyerte el a tetszését, társultak hozzánk, s ekkor már négyünkért alkudoztunk a dörzsölt fuvarozókkal. Az indulási 80 larit kb 20 perces komoly pszichológiai hadviseléssel 55-re tudtuk levinni.
A Zsinvali-víztározó útban Kazbegi felé
Kaukázusi csendélet
gleccserek
Kaukázus
Kazbegi,a hegy tetején a Gergeti-kolostorral
valahol a Kaukázusban
Az utolsó napot ismét Tbiliszinek szenteltük nem tudván betelni multikulturális bájával, zsibongásával. Külvárosának egyik szeletét – benne a magyar nagykövetséggel – megnéztük, új hídján sétáltunk, pályaudvarán egzotikus úticélok iránt érdeklődtünk, egy ukrán étteremben (Hutorok)(Szentségtörés!) isteni borscsot, uborkalevest, blinit és hutorok ételt ettünk.
Tbiliszi, a Béke hídja
Így búcsúztunk Grúziától, régi és új barátainktól és természetesen Tamrikótól, aki nevét a grúzok legnagyobb uralkodónőjétől, Tamartól (12.-13. század fordulója) kapta. 🙂 De bízunk abban, hogy utánunk még több magyar is bátorságot nyerve útra kel, hogy felfedezze magának Grúziát, s megtalálja az ő Tamrikóját vagy Otárját!
Gamar dzsoba, Szakartvelo!!
Hogy az elindulásban segítsünk, a cikkünk második felében álljanak itt a hasznos tudnivalók Grúziáról – fiamtól.
Ne felejtsék, csak az elindulás nehéz, a többihez már ott lesznek a grúz segítő kezek! 🙂
Grúziát én igazából azoknak a kalandvágyóbb turistáknak ajánlanám, akik a gyönyörű tájakért, hatalmas hegyekért és szép belvárosokért cserében nem riadnak vissza a Magyarországon megszokotthoz képest lepukkantabb vidékektől, romosabb külvárosoktól, kátyús utaktól. Ha nyaralásod során igényled az ausztriai, németországi tisztaságot, rendezettséget, illetve az olaszországi színvonalú műemlékeket, akkor azt tanácsolom, hogy inkább ne Grúziába váltsd meg a következő repülőjegyedet! Ha viszont Erdélyben vagy Kárpátalján is megtalálod a szépet, jól érzed magad, és nem zavar az ottani, kicsit lepusztultabb épített környezet, akkor ott a helyed Grúziában is! 🙂
ez is Tbiliszi
A grúzok a latin és a cirill ABC-től is teljesen eltérő írásmódot használnak. ABC-jük 33 betűből áll, amelyek között több olyan hang is szerepel, amit mi magyarok nehezen tudunk kiejteni (torokhangok). Érdekesség, hogy az első nyomtatott grúz ábécét Misztótfalusi Kis Miklós készítette Grúzia akkori királya, Artsil megbízásából. A grúzok szerint az abc-jük betűit a szőlőkacsok formái ihlették. Grúziai utazás előtt nem árt barátkozni a grúz betűkkel, mert sok helyen (pl. marsrutkák feliratai) csak grúzul vannak kiírva az információk, és nem jó, ha az ember analfabétának érzi magát. 🙂 A legfontosabb betűk 1-2 nap alatt viszont elsajátíthatók, tapasztalatból tudom.
A szovjet múltból adódóan a 30 évnél idősebb korosztály közül mindenki jól beszél oroszul, náluk az orosz az elsőszámú összekötő nyelv. Angolul csak a fiatalabbak és a főbb turistaközpontok vendéglősei, árusai beszélnek, nem mindig magas szinten. Mi szerencsére beszélünk oroszul, de a hazafelé megismert, Grúziát járt honfitársaink elmondása szerint ők orosz tudás nélkül, angolul is elboldogultak.
grúz betűk
Grúziába való utazás terén jelenleg a legolcsóbb opció a Wizz Air Budapest-Kutaiszi járata. A jegyárak széles skálán mozognak, nyáron drágábbak, az év többi szakaszában olcsóbbak. Mi egy akció keretében 26 ezer Ft-ért vettünk augusztusra oda-vissza jegyet nagyméretű kézipoggyásszal. Ettől olcsóbban idén nem láttam nyárra Kutaiszibe repjegyeket. Ősszel/télen/tavasszal viszont akár 18-20 ezerből is kihozható egy retúr út nagyméretű kézipoggyásszal. Magyar állampolgárok vízummentesen utazhatnak Grúziába.
Kutaiszi repülőteréről a városokba legegyszerűbben a Georgian Bus társaság taxijaival, illetve marsrutkáival lehet bejutni. Minden érkező repülőjárathoz vannak Georgian Bus járatok Kutaiszibe, Tbiliszibe és Batumiba is. Jegyeket a reptéren a társaság standjánál lehet váltani, ami közvetlen a kijárat mellett van. Lehetetlen eltéveszteni, mert a társaság emberei még le is szólítják az arra járók többségét. 🙂
A jegyek interneten is foglalhatóak a http://georgianbus.com/ címen. Állítólag internetes foglalás és oda-vissza utazás esetén 10 százalékos kedvezmény is jár.
Kutaiszibe a Georgian Bus társaság taxijaival 5 lari egy út. A taxiba több turistát is beültetnek egyszerre, és Kutaisziben a kért szálláscímre visznek mindenkit. Tbiliszibe 20 lari a jegy egy útra. Utazás marsrutkákkal történik, amelyek Tbilisziben a Szabadság tér (Freedom square) Puskin téri részén állnak meg. Az utazás körülbelül 4 óra hosszú. Visszafelé a járatok 22.30-kor indulnak a budapesti géphez. A társaság diszpécsere azt mondta, hogy senkit sem hagynak ott, ha több utas van, mint hely a marsrutkán, akkor hívnak egy újabb kisbuszt és elvisznek mindenkit. A Tbiliszi-Kutaiszi reptér magán marsrutkákkal 15 lariból is megtehető, mindez megegyezés és alkudozás kérdése. 🙂
Az országon belüli távolságok leküzdésére 2 közlekedési eszközt ajánlanék: a vonatot és a marsrutkát. Mivel a grúzok nagyon veszélyesen vezetnek, a közlekedési morál sokkal rosszabb, mint nálunk, sőt még a Balkánhoz képest is, ezért én az autóbérlést nem javasolnám igazán senkinek. A vonat ritka és lassúbb, mint a marsrutka, de olcsóbb, Kutaiszi 1-es pályaudvarából Tbiliszibe napi egy járat van 12.25-kor. Ára egy útra 8 lari. Előnye még, hogy sokkal kényelmesebb, mint a marsrutka. Országos vonatmenetrend angol nyelven itt érhető el: http://www.railway.ge/?web=1&action=page&p_id=479&lang=eng
A marsrutka a legelterjedtebb közlekedési eszköz Grúziában, ez szovjet típusú, 10-16 fő elszállítására alkalmas minibusz. Drágább, mint a vonat, de gyakrabban jár. Tbiliszi-Kazbegi út marsrutkával 1 útra 10 lari volt, Szurami-Tbiliszi pedig 5 lari. Sajnos a marsrutka-menetrend kiszámíthatatlan.
Városi közlekedésben Kutaisziben a marsrutkák az egyeduralkodók, a jegyár 30-40 tetri között mozog egy útra (37,5 Ft-50 Ft). Probléma az, hogy csak grúzul vannak kiírva a marsrutkára a megállók. Az 1-es a vasútállomás – városközpont – MC Donalds (marsrutkaállomás) között jár.
Tbilisziben már nagyobb a választék: marsrutka, metró, lanovka és sikló is jár. Első használat előtt kell venni egy mágneskártyát, 2 lariért, erre kell feltölteni mindig pénzt, amit majd a mágneskapuhoz kell hozzáérinteni utazás előtt. Metró 50 tetri, lanovka 1 lari. A Tbiliszi metró 2 vonalból áll, a megállók ki vannak írva angolul is, sőt be is mondják menet közben. (A marsrutkaállomás Didube metrómegállónál van, vasútállomás a Vagzlis square, az óvároshoz legközelebbi metrómegálló pedig a Tavisuplebis square (=Liberty square).
A lanovka nagyon népszerű közlekedési eszköz Grúziában, mivel sok helyen nagyok a szintkülönbségek, találkoztunk vele Kutaisziben, Tbilisziben és Borjomiban is.
metróállomás Tbilisziben
Az árak tekintetében a grúz vidék sokkal olcsóbb, mint Magyarország, Tbiliszi és Kazbegi pedig valamivel olcsóbb, mint hazánk. Batumiban mi ugyan nem voltunk, de a Grúziában vendégeskedő honfitársaink elmondása alapján a fekete-tengeri nyaralóváros is a drágább kategóriába sorolható grúz viszonylatban.
A grúz pénzeszköz a lari, a grúz fillér a tetri. Jelenleg (2015. augusztus) 1 lari 125 Ft-ot ér. Magyarországon larit csak Budapesten lehet váltani, állítólag nem is annyira kedvező árfolyamon, ezért mi eurót vittünk és azt váltottuk át larira. Egy euróért 2,46-2,52 közötti larit fizettek. Pénzváltók Tbiliszi belvárosában egymást érik, Kutaisziben is többel találkoztunk a belvárosban, illetve a reptéren is van egy, igaz, itt nem érdemes sokat váltani, mert itt volt a legrosszabb az árfolyam.
Jöjjön most néhány példa a grúz árakra: benzin 1,95-2,10 lari; 1 pohár bor átlagos étteremben 1-2 lari, sör szintén étteremben 2,5-3 lari, ásványvíz 0,5 l-es 0,7-1 lari kisboltban, ásványvíz 1,5 l-es 1-1,3 lari, tej 2 lari, kenyér 1,5-2 lari, péksüti 0,4-0,9 lari, diós-mézespuszedli vonaton áruló nénitől 6 db 1 lari, ebéd Kutaisziben 2 főre 21 lari, ebéd Tbilisziben 2 főre 30-40 lari, jégkrém Szuramiban 0,5-0,7 lari, taxi Tbilisziben kb. 2 km 2 lari (ezért sokat kellett alkudni), hűtőmágnes 2-3 lari, képeslap 1 lari.
A szállások terén Grúziában is széles a választék. Nagyon sok grúz család adja ki a saját lakása néhány szobáját szezonban turistáknak. Mi ilyen magánszálláshelyeken szálltunk meg Kutaisziben és Tbilisziben is, és nagyon jók a tapasztalataink. Mindkét szállás a belvárosban volt, Kutaisziben az egyetemmel szemben, Tbilisziben pedig a Szabadság tér és a török fürdő – a város legfontosabb nevezetességei – között félúton. Ahol mi szálltunk meg, kívülről lehet, egy kicsit lepusztultabb háznak tűnt, de belülről mindkettő nagyon szépen és európai színvonalon fel van újítva. Közös fürdőszobás volt mindkét szállásunk (3 szobához tartozott 1 fürdőszoba), amelyek nagyon szépen néztek ki, modernebbek, mint sok magyar családnál. A háziak naponta többször, minden fürdés után takarították őket. A fürdőszobákban volt a vendégek rendelkezésére bocsátva tusfürdő, szappan, hajzselé, hajszárító, wc papír és törölköző is. Árban nagyon barátiak voltak, Kutaisziben 1 éjszakára 10 larit kértek/fő, Tbilisziben 20 larit. A Tbiliszi szálláson klíma is volt a szobában. Reggelit is lehetett kérni a szállásadóktól, teát és kávét ingyen kínáltak egész nap. Aki oroszul beszél, annak ez az oldal hasznos lehet szálláskeresésben, mi is itt találtuk a magunk szállásait: http://za7gorami.ru/ads/hotels
fürdőszobánk Tbilisziben
A telefonálás terén is több lehetőség van Grúziában. A roaming nagyon-nagyon drága: 1136 Ft/perc, fogadott hívás 393 Ft, SMS 243 Ft, nem érdemes csak vész esetén használni. Sokkal jobb és olcsóbb megoldás: vinni kártyafüggetlen telefont és venni SIM kártyát a Beeline társaságnál. Náluk van olyan nemzetközi díjcsomag, amivel 1 perc telefonálás Magyarországra kb. 40 tetri (50 Ft), grúz számok hívása pedig 11 tetri (14 Ft). Beeline stand a kutaiszi reptér kijáratánál van, a Georgian Bus-é mellett, ezt sem lehet eltéveszteni. 🙂 Beeline SIM kártya 5 lariba kerül, a telefont pénzzel feltölteni majd segít a kislány, akitől a SIM kártyát veszed, de Grúziában úton-útfélen is vannak telefonegyenleg-feltöltő automaták. Egyenleglekérdezés a *102# kóddal működik, mint nálunk a T-mobile-nál. Internet mindkét szállásunkon volt, hozzá számítógép is, ami a vendégek rendelkezésére állt, WIFI is, aki vinne magával laptopot vagy okostelefont.
Azoknak az érdeklődőknek, akik valamilyen témában még több információhoz szeretnének jutni, ha tudunk, szívesen válaszolunk.
Oroszné Kardos Ágnes