Szatmári Tamás-Tomatás Tímea: Diósgyőr vára – 2007


Szatmári Tamás-Tomatás Tímea: Diósgyőr vára – 2007


Már jó ideje Miskolc városának egyik kerületét jelenti a Bükk keleti magaslatai alatt megbújó Diósgyőr, melynek vára egy kisebb sziklaszirten magasodik. A régészeti feltárások és a régi oklevelek tanúsága szerint, ezen a helyen az évszázadok során három vár is épült.
A magyar törzsek Kárpát-medencében történő letelepedését követően a Borsod nemzetség verte fel itt szállását, melynek védelmére készített faszerkezetű erődítmény alapjait megtalálták a régészek. Az 1241 – 42-es tatárjárás elpusztította a vidékkel együtt, helyébe 1300 körül Ákos nembeli István nádor emeltetett kőből várat.














István nádor fiai ugyanúgy saját tartományuk létrehozásán küzdöttek erőszakos úton, mint a korszak többi bárója, ezért hatalmuk megdöntésére Anjou Károly király hadjáratot vezetett 1316-ban. Győzelme után a királyi kamara kezelésébe került a váruradalom.
Nagy Lajos király – testvére, Endre meggyilkolása miatt vezetett – itáliai bosszúhadjáratai után, az 1360-as években teljesen lebonttatta. Helyébe egy négy saroktornyos, szabályos alaprajzú várpalotát építtetett.















A XV. század jelentette Diósgyőr virágkorát, az egymást váltó uralkodók, mint nászajándékot adták át asszonyaiknak a diósgyőri várbirtokot. Így magáénak mondhatta Luxemburgi Zsigmond neje, Cillei Borbála, majd Habsburg Albert felesége, Erzsébet úrnő, de talán a legismertebb királyné közülük Aragóniai Beatrix {Beatrice}, Hunyadi Mátyás király asszonya is.
A törökkel vívott vesztes mohácsi csatát követően, a kényelmes uralkodói székhelyet átalakították az ágyúkkal vívott ostrom hadászati szabályainak megfelelően. Lebontották egyik külső kaputornyát, helyébe kazamatasort, sarkaira kerek ágyúrondellát és kisebb, szögletes bástyát építtettek a várkapitányok.











Ennek ellenére sem számított a jelentősebb végvárak közé, így a közeli Eger várát 1596-ban elfoglaló török csapatok két esztendő múltán megrohanták és felégették. Bár az országgyűlés többszöri határozatban sürgette újjáépítését, egyre inkább pusztultak védőművei, melyeket végül az 1670-es években Thököly Imre kuruc hadjáratai idején döntöttek romba, nehogy a felkelők befészkeljék magukat.
Végleges eltűnésétől csak az 1960-as évek óta zajló régészeti feltárások és korszerű műemlékvédelmi helyreállítások mentették meg, de még a következő nemzedékeknek is rengeteg munkát jelent, hogy ismét életre keljen a diósgyőri vár.


Szatmári Tamás-Tomatás Tímea


A fotókat a Civertan Bt. készítette – www.civertan.hu
Az írás, más várak bemutatásával együtt megjelent a Magyar várak sorozat, Északi várak című albumában, ami megvásárolható a
www.var-webaruhaz.hu oldalon.


A szerzők írásai Az Útikalauzban

Szatmári Tamás-Tomatás Tímea: Boldogkő vára – 2006

Szatmári Tamás-Tomatás Tímea: Diósgyőr vára – 2007


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár