Almási Márta: Kalandozás a Bodeni-tónál – Németország Svájc – 2009



Almási Márta: Kalandozás a Boden-tó partján – Németország, Svájc – 2009



Tömör beszámoló sok információval és szép képekkel – rendkívül jó segédanyag lehet hosszabb kirándulások megtervezéséhez is









A tavalyi, 2009-es évi nyaralásunk élményeit szeretném megosztani az olvasókkal, melyet a Boden-tó mellett töltöttünk. Azért gondoltam, hogy leírom mi szépet láttunk, mert úgy tapasztaltam ez a vidék a magyar emberek körében kevésbé ismert és felkapott – úgy gondolom méltánytalanul.



Nagyobb térképre váltás –  Almási Márta kirándulásának fontosabb helyszínei. A Google által valószínűsített útvonal nem feltétlenül esik egybe az valós utazással. A plusz és minusz jelre kattintva a térkép nagyítható illetve kicsinyíthető, a kurzorral megfogva mozgatható – a szerkesztő.


Szóval akkor a történet.


Július 24-én indultunk útnak, egy éjszakára megálltunk a Zillertaler Alpokban Mayrhofenben. Az egész későbbi nyaralás hangulatát befolyásolta a gyönyörű Bauernhof, ahol megszálltunk. Reggelivel a szállás egy éjszakára 23 Euro/fő volt.
Másnap fél 10 körül indultunk tovább, Innsbruck- Landeck- Bludenz- Feldkirch- Bregenz- Lindau- Friedrichshafen érintésével Uhldingenbe. A falucska Oberuhldingen részében volt az apartmanunk, ahova kb. 15 óra tájékán érkeztünk. A tulajok egy nagyon kedves 50-es házaspár, akik az egész ott töltött 11 nap alatt nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, a házinéni akárhányszor sütött valamit, mindig hozott kóstolót belőle.
Az érkezés napján nem igazan volt energiánk semmire, kirakodtunk, a fiúk elmentek terepszemlét tartani, mi hol található, bevásároltak, leven másnap vasárnap, az üzletek zárva voltak.
Vasárnap délelőtt a tó partján sétáltunk. Az előző nap borult idő volt, így a levegő eleinte hűvösebb volt, viszont délre mar szinte hőség lett, így azt határoztuk, hogy elmegyünk a négy lévő Affenberg Salem majomparkba. A salemi kastély után van, jól kitáblázott az út, könnyű odatalálni. A park egy erdőben terül el, és jellegzetessége, hogy a majmok szabadon vannak a fák közt, vagy az út széli korlátokon üldögélnek, várva, hogy a látogató a kirakott pattogatott kukoricával megetesse őket. Mégpedig úgy, hogy azok a látogató tenyeréből kiveszik a kukoricát.







Affenberg Salem majompark Affenberg Salem majompark

A park végén őzikéket is lehet etetni, simogatni, gyerekeknek nagy élmény az egész.


Hétfőn délelőtt a faluban található skanzenszerű múzeumba látogattunk el. A tóban cölöpökre épült korabeli házakról van szó. Az egész megtekintése idegenvezetővel együtt kb. 3/4 órát vesz igénybe. A skanzen bejáratánál korabeli használati tárgyakból kiállítás is megtekinthető.


Uhldingen vízi skanzen


Délután a Ravensburger Spieleland melletti Minimundusba látogattunk el. Az egyetlen olyan látnivaló volt, ami nekünk kissé csalódás volt. A Wörthi-to melletti Minimundus után kissé szegényes volt a park, kevesebb a látnivaló, és ami azt illeti, az odavezető út sincs rendesen kitáblázva, bolyongtunk is jó ideig Ravensburgban, mire rátaláltunk a helyes irányra. A parkolás 3 Euróba került, a pénztárnál kellett kérni a parkoloticketet.


Ravensburger Spieleland melletti Minimundus


Ravensburger Spieleland melletti Minimundus


Ravensburger Spieleland melletti Minimundus


Kedden Mainau-virágszigetet vettük célba. Kellemes 27-28 fokos napos idő volt, optimális a hosszú délutáni sétikáláshoz. A szigetre Konstanzból lehet átmenni, illetve Meersburgból közlekedik komphajó, aki nem akarja körbeautókázni a tavat, az kompozhat. A sziget gyönyörű volt, a parkolás 4 euro volt.
A szigetre a parkolóból hídon keresztül lehet átsétálni, ill. a mozgássérültek autóval is behajthatnak a sziget területére. Bár mi is mozgássérült gyerekkel voltunk, a sétát választottuk ami jó választásnak bizonyult. Az egész virágsziget egy hatalmas park, virágokból kirakott alakzatokkal, rózsakerttel, pálmakerttel, vizesessel, halastóval, gyönyörű panorámával.


Mainau-virágsziget







Mainau-virágsziget Mainau-virágsziget

Mainau-virágsziget


Szerdán ismét kánikulára ébredtünk, aznap Svájcba mentünk át, Európa egyik legnagyobb vízeséséhez, a Rajna-vizeséshez. A vizesés Neuhausen városában található. A parkolási díjra már nem emlékszem pontosan, de olyan 2 Euro körül volt. A parkólótól a látványosság jó negyed óra séta. A vizeséshez közeledve már messziről hallani a lezúduló víz hangját, a látvány pedig lélegzetelállitó. A part mentén le lehet sétálni egészen a folyóhoz, a másik irányban a domboldalban pedig fel lehet sétalni a hidhoz. Másnap mindannyiunknak hatalmas izomláza volt, mivel bizony jó kis erőfeszitésbe telt a 32 kilos sérült lányomat feltolni a meredek domboldalon.


Rajna-vizesés  Neuhausen


Rajna-vizesés  Neuhausen


Csütörtökön Lindauban jártunk. Már a kepeken is megfogott a világitótorony, azt mindenképpen látni akartam. Az idöjárás kellemes volt, nem volt tűző napsütés, kellemes 25 fok körüli hömérséklet. Felmentünk a világitótoronyba – a jegy 1, 50 Euróba került -, ahonnét csodás kilátás nyílt a tóra és Lindau gyönyörű óvárosára. A nézelődés után az óvárosban sétáltunk, hangulatos éttermek, sörözők, kávezók, ajándékboltok, utcai zenészek közt.




Pénteken ismét egy kellemes hőmérsékletű nap következett, így újra Svájcot vettük célba, Conny Land élményparkot, ahol Európa legszebb delfinlagunája található. Maga az élménypark inkább a kisgyerekeknek való, mi is inkabb a delfin- és fókashow miatt mentünk csak el. A show hatalmas élmény a gyerekeknek, a közönség soraiból választottak ki gyerekeket, akik közül páran megsimogathatták a delfineket, egy kisfiút pedig csónakkal húztak a delfinek.





Szombaton ismét kánikula volt, Meersburgban jártunk, ami a “mi” falunktól 3 km-re található csupán. Meersburg óvárosát mindenkinek ajánlom, gyönyörű, hangulatos, meseszép és még sorolhatnám. Alig győztem kattintgatni a fényképezőgéppel, legszívesebben minden zegzugot megörökítettem volna. Látni kell!!! Viszont itt ért minket az egyetlen kellemetlen élmény a parkolás során. Minden parkolohely dugig volt, a 8 mozgássérült parkolhely felét is kártya nélküli autók foglalták el, jogtalanul. Hosszú ideig várakoztunk, mire egyáltalán le tudtunk parkolni. A városban órák hosszat bolyongtunk a szűk utcácskákban. Ez a városka szerelem volt első látásra….






Vasárnap borult időre ébredtünk, hol szemerkélt, hol nem, így azt határoztuk, hogy megnézzük Donaueschingenben a Duna-forrást, ill. a Fekete-erdőben Titiseet.
Mindannyiunknak nagy élmény volt látni a helyet, ahonnét a Duna ered, ami valójában egy szökőkúthoz hasonló kút, főleg, hogy idehaza a Duna menten élünk… A forrásnál azoknak az államoknak az emléktáblái vannak, ahol a Duna keresztülfolyik. Magyarul József Attila A Dunánál ímű. versének egy részlete található.


Donaueschingenben a Duna-forrás


Donaueschingenben a Duna-forrás


Donaueschingenben a Duna-forrás József Attila


Titisee néhány km-rel arrább van, a Fekete-erdőben, nekem a Csorba-tó jutott róla eszembe, éppúgy fenyvesekkel van körülvéve, lehet rajta sétahajózni.


Elérkezett az utolsó nap, hétfő, szinten Meersburgba mentünk át, meg egy utolsót sétálni es gyönyörködni a városban, illetve a várban, ahová a belépő 8, 50 euróba került.


Kedden indultunk hazafele, szinten 1 éjszakára megálltunk Tirolban az Achensee partján, Pertisauban. A tavalyi évhez hasonlóan megint kifogtuk itt az őszi 11 fokos, esős időjárást, de most ez sem vette el a kedvünket a sétától. Ha mar ott jártunk, akkor nehogy mar az időjárás fogjon ki rajtunk.


Achensee partján, Pertisauban


Achensee partján, Pertisauban


Szerdán reggel sok élménnyel gazdagodva indultunk haza.


És most néhány adat
Győr mellől indultunk, Opel Vivaro kocsival. 2600 km-t tettünk meg a 12 nap alatt, itthonról tele tankkal indultunk, először Zillertalban tankoltunk 60 Euróért, aztán Boden-tó mellett szinten 60 Euróért, a hazafele úton Tirol után 80 Euróért.


Almási Márta, Szlovákia


 


A szerző írásai az Útikalauzban >>










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

1 Comment on "Almási Márta: Kalandozás a Bodeni-tónál – Németország Svájc – 2009"

  1. Konyáriné Terebesi Júlia | 2018.02.06. at 20:11 |

    Nagyon tetszett a leírás, a fotók. Tudnának-e segíteni, hogy Hegyeshalom után milyen útvonalon menjünk tovább szintén a Bodeni tóhoz. Mi Oberreute-ban foglaltunk szállást, ez kb . 30 km-re van a tótól, innen indulunk majd kirándulni. Nagyon köszönöm, ha segítenek az útvonalban. Üdvözlettel: Konyáriné Terebesi Júlia

Comments are closed.

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár