Döbrentei István: Autóval, vonattal, felvonóval, hajóval a svájci hegyek között – Svájc- 2012



Döbrentei István: Autóval, vonattal, felvonóval, hajóval a hegyek között – Svájc- 2012



Nagyon szűkszavú, inkább csak a több mint száz látványos képet összekötő leírás, de így is sok információt adhat egy svájci utazás tervezésénél


Giswil, Zürich, Felsenegg, Bern, Interlaken, Les Brenets, Morteu, Neuchatel, Sörenberg, Alpnachstad, Pilatus Bahn, Pilatus Kulm, Luzern, Frakmüntegg, Kriensig, Goldau, Meiringen, Kleine Scheidegg, Grindelwald, Beatenbucht, Niedernhorn, Oberwaldban, Furka Pass-hágó, Belveder, Grimsel Hospiz, Sidelhornbahn, Handegg, Reichenbach Falls


Közös családi döntés alapján egy hetet terveztünk eltölteni Közép-Svájcban 2012 nyarán. Interneten előre lefoglaltunk egy apartmant.


1. nap. 
Az előttünk álló 960 km-es út miatt Győrből egy szombati napon kora reggel indultunk autóval. Ausztriában Innsbruck után Feldkirchen keresztül  léptünk be Lichtensteinbe, majd rövidesen Svájcba. Azért választottuk ezt az utat, mert korábbi tapasztalatunk szerint Németországon keresztül autózva igen sokszor komoly torlódásokba keveredtünk.
10 órás – tankolással, rövid pihenőkkel megszakított – zavartalan út után érkeztünk meg Giswilbe, a Luzerntől 30 kilométerre délre található kisvárosba.
A lakhelyünk minden kényelemmel ellátott 50 négyzetméteres lakás volt, a háziak nagyon barátságosan fogadtak bennünket.
A kipakolás után egy rövid sétára indultunk a településen, bizony jól esett egy kis mozgás a hosszú autózás után.    


 



 



Giswil


 


2. nap. 
Az előre megtervezett program alapján Zürichbe mentünk autóval. A délelőttöt a repülőtéren töltöttük, mert fiunk nagyon szereti fotózni a repülőket. Egy új építésű nagy kilátóteraszról, tényleg karnyújtásnyi távolságból szemlélhettük a repülőtér elképesztő forgalmát, a gépek előkészítését, a le-felszállásokat. Külön élmény volt, hogy láttuk a világ legnagyobb utasszállítójának, egy A 380-as óriásgépnek a felszállását is.   


 



 



Zürich repülőtér


Ebéd után egy nagykabinos felvonóval Felseneggre mentünk. Innen csodálatos panoráma nyílt a városra és a Zürichi tóra.     


 



 



 



Felsenegg


Egy rövid városnéző séta következett Zürichben.      


 



 



 



 



Zürich belváros


Városnézés után fiunkat az állomásra kísértük. Mivel imádja a vasutat, Ő a híres francia gyorsvasút, a TGV innen Párizsba induló járatával utazott Baselig.


 



Zürich pályaudvar TGV vonat


Mi kocsival mentünk érte és a találkozás után a Giswilbe indulással ért véget a nap.


 


3. nap.  Erre a napra ígért az előrejelzés kicsit rosszabb időt, ezért a programban a főváros, Bern szerepelt. Ide vonattal utaztunk, az itthon megvásárolt InterRail jegy segítségével (ez az érvényesség ideje alatt korlátlan vasúti utazásra és kedvezményes hajó, valamint kötélpályákon történő utazásra jogosít)
Bern egy hihetetlenül nyüzsgő város. Rengeteg ember az utcákon. A centrumban egyes helyeken nincs külön járda, teljesen egy szintben van az úttest, villamos- trolipálya, és a “járda”. Emberek mennek amerre akarnak, köztük jönnek-mennek a villamosok, trolik, autók… A buszok úgy „pittyegnek” előremenet is, mint nálunk, mikor tolatnak. Mindenki türelmes, senki nem mutogat, a hazai viszonyokhoz képest ez valami csoda!


 



Sétálva megnéztük a város több nevezetességét:
A Münster Székesegyház, ami egy csodálatos gótikus templom. A tornyát épp felújították, ezért oda nem mentünk fel. Elnézést, de olyan képet nem tudtam készíteni, amin az egész templom rajta van, mert egyszerűen nem fért bele a fényképezőgép látómezejébe.


 



 



Bern – Münster Székesegyház 


 



 



 



 



Berni  óratornyok


 



 



Rengeteg ivókút díszes oszloppal, szoborral a tetején


Az egész belváros egy ékszerdoboz, nagyon szép és hibátlan állapotú házakkal, palotákkal, szállodákkal, csillogó üzletekkel, éttermekkel, szinte a várost átszelő folyóba  beépített házakkal


 



 



 



 



 



Berni városképek


 



Medvepark: itt szabadban élnek barnamedvék 


Bernből visszafelé a Berlinből érkező ICE vonattal utaztunk Interlakenbe. (Az ICE a németek nagysebességű vonata)  


 



ICE vonat


Interlakenben egy késői ebéd után az eső miatt csak egy rövidebb városnézés volt. A város egy turisztikai központ, sok szállodával és üzletekkel. A híres hegy, a Jungfrau közelében és két tó, a Thunersee és a Brienzersee között települ el.


 



 



 



 



 



Interlaken


Interlakenből vonattal utaztunk haza Giswilbe. Szerencsére ez az egy esős napunk volt, a továbbiakban végig szikrázó napsütés, kimondottan meleg időjárás volt a jellemző.


 


4. nap.
Ismét autós napot terveztünk, Svájc észak-nyugati része volt a célpont. Első megállónk Biel volt. Itt egy siklóval mentünk fel a Magglingen nevű városrészbe. Nagyon szép panoráma nyílt a Bielersee-re, sajnos kicsit párás volt a levegő. Itt található egyébként e csodás környezetben egy főiskola, szálloda és a Svájci Olimpiai Bizottság  több intézménye. Orvosi központ, szálloda a sportolóknak, de még postájuk és egy kis kápolnájuk is van.  


 



 



 



 



Biel-Magglingen


Következő megállónk Les Brenets volt. A névből is látszik, itt már a francia határnál voltunk. A falu kikötőjében hajóra szálltunk. Indulás után hamarosan egy kanyonban találtuk magunkat, melyet lenyűgöző, magas  sziklafalakkal  határolt sűrű erdő övezett. a 20 perces hajóút végén nem szálltunk partra, hanem az idő rövidsége miatt indultunk is vissza.   


 



 



 



Les Brenets


Mivel a francia határnál voltunk, úgy döntöttünk Franciaországban fogunk ebédelni. A 10 kilométerrre levő, Morteu nevű városba ruccantunk át. Olcsón, bőséges franciás ebédet kaptunk, nagyon barátságosak voltak az étteremben.


Folytattuk utunkat Neuchatel felé. A város az azonos nevű tó észak-nyugati részén terül el. Egy kicsit hasonlít Monacóhoz. Teraszos építkezés jellemzi, a hegy felé építették az újabb városrészeket. A régi városrészben sok szálloda, múzeum, rengeteg virág található. Nyüzsgő élet a kikötőben, sok-sok turista.


 



 



 



Neuchatel


Mi is befizettünk egy hajós körutazásra a tavon, amelyen élénk vízi sport életet láttunk.
A fárasztó nap végén indultunk vissza Giswilbe.


 


5. nap.  Reggel autóval mentünk Sörenbergbe. Csodálatos, nevéhez méltó volt a Panoráma út. 7-8 kilométeren 1200 méter volt a szintemelkedés. Szerpentin volt a javából. Egy nagykabinos felvonóval jutottunk fel a 2350 m magas Brienzer Rothorn hegyre. Teljes körpanorámát élvezhettünk. 


 



 



 



 



 



Sörenberg


Elsétáltunk a hegyre másik oldalról felkapaszkodó gőzmozdony vontatású fogaskerekű állomásához is. 


 



 



 



Brienz Rothorn Bahn


Ebédre visszamentünk Giswilbe, majd vonattal indultunk egy újabb körutazásra.


Alpnachstad volt a kiindulópont. a Pilatus Bahn volt az uticél. Kellemetlen meglepetés ért bennünket: másfél órával későbbi indulásra kaptunk csak jegyet, mint hogy odaértünk. Addig egy tóparti sétával, hattyúk etetésével ütöttük el az időt. A világ legmeredekebb fogaskerekű vasútjával jutottunk fel a Pilatus Kulm hegy csúcsára. A 30 perces út alatt leírhatatlan látványban volt részünk.


 



 



 



 



 



Pilatus Bahn


Fent a hegy sajnos jórészt felhőben volt, de néha azért kitisztult az ég.


 



 



 



 



 



Pilatus Bahn – Pilatus Kulm


Ismét elég sokat kellett várni, hogy elindulhassunk lefelé Luzern irányába. A fényképen látható nagykabinos felvonóval indultunk Frakmünteggig.
Rövid, 5 perces út után már kisebb kabinos felvonón folytathattuk utunkat lefelé. Ezeken a szakaszokon már napsütésben, tiszta időben csodálhattuk az alattunk elterülő panorámát. Ez az út 18 perces volt és Kriensig tartott, itt ért véget a kötélpálya.


 



 



 



 



Frakmüntegg-Kriens


Egy rövid sétával értük el a troli állomást (a troli jegy is benne volt a körút árában), ahonnan a luzerni vasútállomásra mentünk, majd vissza Giswilbe.


 


6. nap.  Ismét „vonatos” napot tartottunk. Reggel indulás Luzernbe. A Rigi és a Pilatus hegy lábainál elterülő városban töltöttük a délelőttöt. A vizek, hidak, szállodák, templomok városa nagyon sok látnivalóval szolgált. Az Óváros, a Rathaus, a legendás fahidak: Kapellbrücke és Spreuerbrücke, illetve néhány templom: a Mattheuskirche, Horkirche,  Jesuitenkirche megtekintése mind emlékezetes élmények maradnak. Az egész város olyan, mint egy ékszerdoboz.


 



 



 



 



 



 



 



 



Luzern


Délutáni körutunk kezdeteként Luzernben hajóra szálltunk és majd egy órás hajózással Weggisbe mentünk. Egy emelkedőkkel tarkított sétával felmentünk a felvonó állomásáig.
10 perces libegéssel  Rigi Kaltbadig jutottunk fel. Itt volt lehetőség, hogy átszálljunk a hegytetőre, Rigi Kulmig felkapaszkodó fogaskerekű vonatra.
A hegytető itt is többnyire felhőben volt.


 



 



Rigi Kulm


Egy rövid túrázás után a hegytetőről az ellentétes oldal felé indultunk le. Goldauba érkeztünk meg a másik végállomásra. Itt rövid sétával eljutottunk a pályaudvarra, s Luzernbe vonatoztunk, ahonnan tovább utaztunk egy panorámavonattal Meiringenig, majd vissza Giswilig.   


 



 



 



 



 



Luzern-Meiringen vonattal


7. nap. Autóval mentünk Interlakenbe.  Egy 80 perces vonatozással Lauterbrunnenen keresztül eljutottunk Kleine Scheideggbe, ami egy hágó az Eiger és a Lauberhorn hegyek között. A Jungfraujoch lábánál voltunk.


 



 



 



Interlaken-Lauterbrunnen-Kleine Scheidegg


Rövid túrázás után egy másik útvonalon, Grindelwaldon keresztül mentünk vissza vonattal Interlakenbe. Nagyon szép, sziklákkal, hegyi patakokkal, hófödte hegycsúcsok látványával színezett volt az út mindkét irányban. 


 



 



 



Kleine Scheidegg-Grindelwald-Interlaken


Interlakenből autóval Beatenbuchtba mentünk, a Thunersee mellett fekvő településre. Itt a tóparti állomásról siklóval először Beatenberg állomásig mentünk.


 



Beatenbucht


Innen átszállva kabinos felvonóra, az 1950 méter magas Niedernhornig mentünk fel. Itt nagyon szép kilátás nyílt a tóra, a környező hegyekre. Rövid túrázás során félelmetes mélységű szakadékokat, illetve meredek sziklafalakat csodálhattunk meg.


 



 



 



 



 



Niedernhorn


 


8. nap. A mai napon Grimselweltet, a természet, a vizierőművek, duzzasztógátak, hegyi utak nagyon szerencsés ötvözetét kerestük fel.
Autós utunk első megállójában  felszálltunk a Meiringen-Innertkirchen vonatra. Az oda-vissza út alatt gyönyörködhettünk ennek az élményvasútnak köszönhetően a tájban. A  vonat a folyó által a mészkőhegységben kivájt kanyon vonalát  követi.


 



 



Meiringen-Innertkirchen


Visszaérkezvén folytattuk utunkat első célállomásunk, Oberwald felé. Útközben kisebb-nagyobb völgyzárógátakkal, tavakkal találkoztunk.


 



 



 



 



Meiringen-Oberwald


 


Oberwaldban sikerült egy tökéletes állapotban levő gőzmozdony húzta nosztalgiavonatot megcsodálni.      


 



Oberwald nosztalgia vonat


 


Oberwaldból a Furka Pass hágóig mentünk, útközben megálltunk egy kis frissítőre Belvedernél. Ez már a gleccserek világa. Az út szerpentin a javából, 600 méterről 2500 méteres magasságig jutottunk fel.


 



 



 



 



Furka Pass


Visszafelé Grimsel Hospiz volt az újabb megálló. Itt található egy hatalmas duzzasztógát, a Grimselseet hozva létre. A gát magassága 114 méter. 100 millió köbméter vizet tart a gát, az erőmű Svájc energiaszükségletének 7%-át termeli meg.


 



 



Grimsel Hospiz


Itt található a Sidelhornbahn, egy kabinos kötélpálya. Az erőmű épületéből indul és a tavat övező egyik hegycsúcsra visz fel a víztározó fölött. Különlegessége, amivel még sehol nem találkoztunk, hogy mi magunk kezeljük. A megvásárolt jegy egy kódkártya, ezzel jutunk be a felvonóig. Ha nincs ott a kabin, mert fenn van a hegyi állomáson, akkor egy hívógombbal lehívhatjuk. Beszállva, a kabinban lévő irányító panellel indíthatjuk el. Innentől minden automatikus, az ajtó záródása, a kabin elindulása, megérkezéskor a nyitása. Félelmetes érzés a víztározó felett a nagy magasságban ezen a kis szerkezeten utazni, de igazán csodálatos látvány. A fényképen a víz fölött látható kis pont a kabin, talán érzékelhető a látványból amit előzőleg leírtam.  


 



 



Sidelhornbahn


Tovább indultunk visszafelé, újabb megállónk Handegg volt. Itt van a Handeckfallbrücke. Ez egy 70 méter magas függőhíd. Az imbolygó hídról lenézve a mélységben hatalmas sziklákat és egy vízesést látunk.  


 



 



Handegg


Megálltunk még Meiringennél és felmentünk egy siklóval a Reichenbach Falls-hoz a vízeséshez. Ez volt svájci túránk utolsó helyszíne. 


 



 



Reichenbach Falls


 


9. nap. Reggel összepakoltunk, elbúcsúztunk szállásadóinktól és elindultunk hazafelé. Ugyanazt az útvonalat választottuk. Németországi autópálya szakaszokon történt torlódásokat leszámítva most is zökkenőmentes utunk volt hazáig. A 9 nap alatt 2988 km-t tettünk meg, minden gond, probléma nélkül.


Svájc gyönyörű ország, mindent megtesznek a turistákért. Bárhol voltunk kiváló tájékoztató anyagok, segítőkész, barátságos emberek igyekeztek gondtalanná tenni az ott töltött időnket. Kiváló utak, jól szervezett, pontos tömegközlekedés, tisztaság, biztonság jellemzi az országot. Csak egyetlen példa a közbiztonságra: lakásunk közelében volt egy virágbolt, az üzlet előtti és melletti területre kirakott sok tucat cserepes virágot amíg ott voltunk, egy pillanatra sem szedték be, éjjel-nappal kint voltak.
Mindenkinek ajánlom, ha tehetik látogassanak el Svájcba, nem olcsó ország, de mindenből minőséget kapni a pénzünkért.


Döbrentei István


Döbrentei István: Felső-Ausztria kis kitérővel Csehországba és Németországba – 2013    


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Svájcról >> 


 








A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés


 



Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár