Müller Anikó: Kunfehértó, Kiskunhalas – Magyarország – 2012



Müller Anikó: Kunfehértó, Kiskunhalas – Magyarország – 2012



A kunfehértói tó bemutatása régi emlékek és egy idei nyaralás alapján. Mindez egy rövid kiskunhalasi kitérővel színesítve. A tömör beszámoló sok információt ad a környékről, mindehhez saját benyomások és érdekes képek kapcsolódnak



10 éve jártam utoljára Kunfehértón, akkor a tó épp kiszáradóban volt, s most, 2012 nyarán meglepett, hogy mennyire megváltozott minden.
Ez a Duna-Tisza közén elhelyezkedő tó, mint a szikes tavak általában, egy szél által kifújt, sekély mederben jött létre, s vize a talajvízből, csapadékból származik. Gyermekkoromban a strandról belátható volt az egész egybefüggő tó, átláttunk a túloldalra, ahol tehenek legelésztek békésen, csónakok ringatóztak és mindent nádas és erdő szegélyezett. Ahogy a tó kezdett kiszáradni a 90-es években, gátakkal szorították a vizet a strandfürdő részére, így jött létre egy gyalogút a tavon félkörívben. Mára újra feltöltődött a terület, s több kisebb vizes, vagy nádas terület alkotja az egykori kunfehértói tavat.


 




A település Budapesttől kb. 180 kilométerre található, megközelíthető az M5 és M6 autópályán is, majd az 54-es, 53-as főutakon. Két szomszédja: Kiskunhalas és Jánoshalma. Maga a tó kb. 3-4 kilométerre található a falutól, ahol kb. 800 ingatlanból álló üdülőövezet épült ki az idők során. A hely gépkocsival kényelmesebben látogatható, mint vonattal, mert a falutól sokat kell gyalogolni az üdülőövezetig.


 



Magyarországi útibeszámolók helyszíneinek nagyobb térképen való megjelenítése



A strandfürdő minden irányból kerítéssel körülvett, s mivel három kapun át közelíthető meg, az üdülőterület bármelyik részéről gyalogszerrel könnyen elérhető. A belépő nem olcsó, egy család számára kb. 1800 Ft, így hosszabb ottlét esetén érdemes szezonbérletet venni. Hiányosság, hogy heti/havi bérletet nem kínálnak. További hiányosság, hogy egyetlen bolton és zöldségesen kívül, az összes többi vendéglátó ipari egység a kapun belül van, így ha csak étkezni tér be a vendég, akkor is meg kell fizetnie a belépőt.
A strandfürdő 9-től 19-ig van nyitva, 19 után díjmentesen lehet belépni a területre. Szombati napokon discot tartanak, ekkor este 7 után sem látogatható ingyen a part, de ami ennél is nagyobb gond, hogy a rendezvény nagy számú ittas és randalírozó embert termel, akik azután az utcán folytatják az őrjöngést, s a sokszor garázda magatartást. Ennél már csak az évente megrendezett Kunfehértói Nyár elnevezésű rendezvény okoz nagyobb sokkot azoknak, akik pihenni és nem lerészegedni mennek Fehértóra. A rendezvény ugyan színvonalas, 3 napon keresztül nyújt jobbnál jobb programokat, koncerteket, de sajnos a közönség egy masszív – javarészt tinikből álló – része estére eszméletvesztésig issza magát, s számomra, mint békés, pihenni vágyó családanya számára, ez rendkívül visszataszító, így ha tehetem, fesztivál idején nem megyek többet Fehértóra. Bár, hozzátartozik az igazsághoz, hogy a nyaralóházunk a Fő úton, a főbejárattól kb. 200 méterre volt, ami elég frekventált ahhoz, hogy a legtöbb atrocitás ott alakuljon ki.


 



Az üdülőtelep javarészt békésnek mondható, az egész terület pihenőövezet, így autók sem száguldozhatnak rajta, de nem is igen tudnának, mert jellemző a homokút.
A Fő út végén található az ifjúsági tábor, ami legalább 30 éve szolgálja a környékbeli diákok nyaralási igényeit. A tábor mellett elhaladva az erdőbe juthatunk, ahol érdemes sétát tenni, hátha találkozunk egy őzikével, vagy vaddisznóval.


 



A tó környékén lévő erdős terület a Kiskunsági Nemzeti Park része, s a 70-es évek óta védett. Hazánkban egyedül itt található meg a virginiai holdruta, az ősi páfrányok rokona. Hogy ez a növény hogyan került a hozzánk, azon a kutatók is vitatkoznak, mindenesetre az egész kontinensen ritka, így védenünk kell. Nem ez az első védett növény a területen, 1941-ben az itt növő kocsányos tölgy nyerte el a védelmet, s legutóbb 2007-ben a tizenhárom egyedből álló fehér eperfasort nyilvánították védetté.


A strandfürdő gyönyörűen rendezett. Folyamatosan sürögnek-forognak az alkalmazottak, mindig locsolnak, vagy nyírnak egy területet; minden reggel takarítanak, leszedik a hínárt, békanyálat, amit az áramlat reggelre a partra vet. Európai Uniós forrásból egy külön gyermekeknek szánt homokos partszakaszt hoztak létre, ahol egy hullámvonalú csúszda örvendezteti meg a csobbanni vágyókat.
Meglepő, de a csúszda ingyenes, reggel tíz óra körül beindítják, s amíg van rá kereslet, addig csobog benne a víz. Véleményem szerint a gyerekek számára az egyik legnagyobb élményt ez a játékszer okozza. Ezen kívül még két hatalmas felfújható játék úszik a vízen, s a parton fajátékokból álló játszótér is van a gyermekek számára.


 



 



A felnőttek sem maradnak szórakozás nélkül, egyrészt pesztrálhatják a gyerekeiket, homokvárat építhetnek velük, és ők is csúszhatnak a csúszdán, másrészt a felfrissülni vágyó emberek a büfésoron múlathatják az időt. A minőség általában megfelelő, sőt, a fokhagymás hekk a legjobb volt, mint amit a nyáron bárhol ettem. Az élelmiszerbolt a strand irányából is megközelíthető, rendkívül finom pékárut kínálnak, amit saját üzemükben sütnek Kiskunhalason. A bejáratnál pedig zöldséges található, tehát semmiért nem kell autóba ülni, ha az ember elfoglalta a szállását, onnantól kezdve a nyaralás végéig gyalogszerrel tud közlekedni. A strandfürdő területén free wifivel örvendeztetik meg a vendégeket, így a frissen készült fotók rögtön kerülhetnek is a hálóra.


 



A tófürdő körül – a korábban kialakított gát helyén létrejött gyalogösvényen – érdemes végigsétálni. Minden irányban horgászokat, nádast és az élővilág sokszínűségét figyelhetjük meg. Az út vége felé egy kilátót is találunk, ahova aranyos kis hídon juthatunk át. A kilátó mögött hatalmas – számtalan állatnak otthont adó – nádas terül el, így itt a hőmérséklet legalább 10 fokkal hűvösebb. Fentről belátható az egész tó, az azt körülvevő erdők, a strand, a csúszda. Jól kivehető, hogy a tavat több kisebb egység alkotja, ahova a horgászok könnyűszerrel bejutnak a kialakult ösvényeken. Körbeérve a gyermekcsúszdánál találjuk magunkat, az ide nyíló kaput napközben – a belépti díj miatt – zárva tartják. Ebből következőleg ez a séta belépés nélkül is megtehető, az erdőszélen lévő hármas kapu felől közelíthető meg az ösvény, ami még a kapu előtt indul.


 




 




 




Ha meguntuk volna az itt tartózkodást, vagy a rossz idő miatt nem tudunk strandolni, Kunfehértótól kb. 15 km-re találjuk Kiskunhalast, ahol a fölösleges időt gazdagon eltölthetjük. A város a valamikori mocsarak helyére épült, a határoknál most is nádasok szegélyezik, s innen ered a Halas elnevezés is. A mocsaras, tavas vidék egyetlen maradványa a városhatárban lévő Sóstó, amely ma már ismét kedvelt fürdőhelyévé vált a halasiaknak, valamint az ide látogató turistáknak.


 




Praktikus szemmel nézve, Halason gyakorlatilag mindent megtalálhatunk, amit esetlegesen keresünk. Esti időtöltés gyanánt érdemes a mozit választani, amely hangulatosan felújított, kényelmes, és csak 750 Ft egy előadás. Ezen kívül számtalan étterem és egyéb vendéglátó kínálja portékáját, sőt a cukrászdák is híresek a fagylaltjaikról, süteményeikről. A város központjában, a piactól nem messze van a termálfürdő, ahol kicsik és nagyok is megtalálják a számukra megfelelő medencét.
A strandolás után, Kunfehértóra visszamenet, az 53-as főút és a Kossuth utca kereszteződésénél megnézhetjük a Csipkeházat, a Csipkemúzeumot, már amennyiben nyitvatartási időben érkezünk.


Kunfehértó üdülőterületén javarészt víkendházakat találunk, több lakásos apartmannal talán nem is találkoztam. A házak általában a közelben lakók tulajdonát képezik, és már 5000 Ft/éj áron bérelhetők, általában irodán keresztül. Jelen válságos helyzet az ingatlanárakon is meglátszik, mint bárhol az országban, de úgy érzem, hogy a csodás környezethez képest itt méltatlanul alacsonyak az árak. Mellette szól, hogy az utcák rendezettek, általában csendesek, a környezet otthonos, a tópart gyönyörű, a víz tiszta, a terület infrastrukturálisan jól ellátott. Ellene szól esetleg, hogy a nagyvárosoktól viszonylag távol helyezkedik el, és közvetlenül autópályáról nem közelíthető meg, főként autóval látogatható, valamint, hogy nincs szabad strand és néha nagy ott az őrület, rendezvények alkalmával.


 




Összegészébe véve, a balatoni nyaralásoknál megszokott hangulatot és élményt itt, országunk déli részén is elérhetjük, megspékelve egy kis természetjárással, ráadásul úgy, hogy minden fontos csomópont pár száz méter gyaloglással megközelíthető. Éjjel a hatalmas fenyők és jegenyefák suhogására alhatunk el, míg reggel egy kis szerencsével arra ébredhetünk, hogy egy mókus ropogtatja békésen a fenyőtobozt a fán, miközben a madarak reggeli áhítatra sorakoznak a villanypóznán.
Müller Anikó – 2012. augusztus


Müller Anikó írásai az Útikalauzban >>   


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Magyarországról >> 











A szerkesztőnek a következő címre küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár