Ligeti Csákné Zsuzsa: Tizennégy nap a Baltikumban – Litvánia, Lettország, Észtország – Lengyelországon keresztül 1. – 2010

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.



Ligeti Csákné Zsuzsa: Tizennégy nap a Baltikumban – Litvánia, Lettország, Észtország – Lengyelországon keresztül – 2010



Részletes beszámoló a nevezetesebb helyek látnivalóiról, sok háttérinformációval, szép fotókkal és a szerző saját rajzaival


1. rész – bevezetés, Litvánia


Igen kedvező ajánlatot kaptunk egy csoporttól, akik szakmai tanulmányútra készültek a Baltikumba. Az autóbuszt nem töltötték meg a szakmai érdeklődők, így kerültünk mi is az igen előrelátóan, alaposan – és nagyon gazdaságosan – megtervezett útra. A kedvező ár mellett csábító volt a programok sokszínűsége és gazdagsága. Tudtuk, hogy a nagy távolság miatt sokat kell ülnünk a buszban, de ezt a kényelmetlenséget tudomásul vettük. További kényelmetlenséget jelentett, hogy a 13 éjszakát 9 szállodában töltöttük. Mindezzel együtt csodálatos élményben volt részünk, amely megérte a fáradságot. Férjem és köztem a szokásos munkamegosztás működött: ő fényképezett, és rajzoltam.


Az úti élményekről nem a meglátogatás sorrendjében, hanem országonként számolok be, mert van, amit odafelé, és van, amit visszaútban láttunk. Külön választottam az általános érvényű tapasztalatokat.


Határátlépés és pénzváltás
Átutaztunk Szlovákián, Lengyelországon, Litvánián, Lettországon és Észtországon, és nagymértékben élveztük “Schengenföld” áldásait. A határokat szinte észrevétlenül léptük át. Ennél csak az lett volna jobb, ha az eurót már mindenütt bevezették volna: néhány naponta változott a pénznem, és ez megkeserítette életünket. A pénztárcámban kis cédulát hordtam, amelyre ráírtam, hogy a zloty, a lat, a litas és az észt korona hogyan is viszonylik a forinthoz és az euróhoz. (2010-ben megközelítőleg 1 litas 85 forintot, 1 lat 400 forintit, 1 észt korona 55 forintot ért). A pénzváltás itthon nehézségekbe ütközött: Magyarországon nem lehet előre pénzt váltani a balti államokba, az MNB nem foglalkozik a lat, litas és észt korona forgalmazásával. Kint pedig a forint nem szívesen látott. Eurót kellett vinni magunkkal. A szlovák-lengyel határon a Dukla-hágónál, valamint a lengyel-litván határon van pénzváltó, ahol elfogadható feltételek mellett lehetett pénzt váltani. A litván-lett határon nem lehet pénzt váltani, de egy közeli városban, Bauskában egy bevásároló központban volt bank és automata, A lett-észt határon Valga -Valka határvárosban közvetlenül a határ után egy bevásárlóközpont emeletén volt bank. Visszafelé a maradék pénz elköltése volt gond, hiszen itthon nem váltják vissza. Ezt a problémát maradéktalanul meg tudtuk oldani egy-egy bevásárlóközpontban.


Lengyelországban a nagyobb üzletekben, a balti államokban jóval kisebb helyeken is lehetett kártyával fizetni. Érdekes módon a hitelkártyákat nem, a bankkártyákat viszont mindenütt elfogadták.


Útviszonyok






Útvonalunk:
1. nap: Budapest – Tornyosnémeti – Dukla-hágó – Krosno – Haczów – Rzeszów
2. nap: Rzeszów – Lublin – Białystok
3. nap: Białystok – Kaunas – Trakai – Vilnius
4. nap: Vilnius
5. nap: Vilnius – Kernave – Rundale – Bauska – Riga
6. nap: Riga
7. nap: Riga- Taraida – Araisi – Cesis – Tartu
8. nap: Tartu – Parnu – Tallin
9. nap: Tallin
10. nap: Tallin – Virtsu – Liiva – Päide -Karja – Angla – Kaarma – Kurassaare
11. nap: Kurassaree- Kaali – Virtsu – Riga
12. nap: Riga – Kedainiai – Agusztów – Białystok
13. nap: Białystok – Kozłówka -Zamośč
14. nap: Zamośč – Przemyśł – Dukla-hágó – Tornyosnémeti – Budapest.
Összesen 4250km.


Magyarországon Miskolcig lehet autópályán utazni, Szlovákiában Kassát elkerülő út gyorsítja az utazást, Lengyelországban Lublin környékén rövid szakaszon van autópálya, Litvániában Kaunas-Vilnius és Vilnus-Panevézys között, Lettországban Riga előtt néhány kilométer. Az autóbusznak mindegyik országban úthasználati matricát kellett váltani, úgy tudom, a személyautóknak csak az autópályákra.
A főútvonalak mindenütt jól járhatók. Gyakran találkozni útépítéssel, javítással, szélesítéssel. Igen nagy a kamion-forgalom a Litvániából Lengyelországba tartó úton, mert ez az egyetlen főút, amely a balti államokból az Európai Unióba vezet Oroszország vagy Belorusszia és Ukrajna érintése nélkül. Lengyelországban a mellékutak gyengébb állapotban vannak, de nem járhatatlanok. A balti országokban a mellékutak is jól karbantartottak, felfestéssel, gondozott szegéllyel. A Dukla-hágóra jól kiépített szerpentin visz fel. Szerencsére a hágó nem túl magas. Fent, közvetlenül a lengyel határ után kamionos pihenő van, pénzváltóval, igen szerény bolttal, gyorsétteremmel és mellékhelyiséggel. Benzinkútnál csak végszükség esetén álltunk meg, mert a mellékhelyiségek száma és állapota kívánni valót hagyott maga után. A Kárpátokon való átkeléstől eltekintve gyakorlatilag alföldön vitt az utunk. Az országutak nyílegyenesen vezetnek kilométereken keresztül Lengyelországban és a balti államokban egyaránt. Végtelen nagy erdőségek szegélyezték az utat: kezdetben lombos erdő, majd fenyvesek és nyírfák. Sok a tó. Mocsár, láp, legelő mellett vitt el utunk. Feltűnő volt a réten bóklászó gólyák sokasága. Elterjedési helyük északi határán jártunk, Finnország déli részén már ritkaságnak számítanak. A folyóvizekben, tavakban, vizes élőhelyekben gazdag vidék megéri az 1000 km-es többlet utat a gólyáknak. A főutak elkerülik a településeket, többnyire jól ki van táblázva minden kereszteződés – egyedül Saaremaa szigetén találkoztunk hiányzó táblával.
Észtországban Virtsunál kompra kellett szállni, mert átmentünk Muhu és Saaremaa szigetére. Félóra az út. Két komp jár, félóránként indul. Egy hónappal előre lehet jegyet venni. Lekésni nem tanácsos, mert másik kompra nem lehet átiratkozni, pénzt vissza nem adnak. Személykocsival valószínűleg könnyebb feljutni soron kívül, mint autóbusszal.


Szállás és étkezés
A 13 éjszakát kilenc szállóban töltöttük, a három fővárosban aludtunk csak egymás után két éjszakát. Az állandó helyváltoztatás bizony nem kényelmes, de velejárója a hosszú útnak. Az utat alaposan előkészítették a szervezők. Minden apró részletet e-mailben tisztáztak jó előre. Egyszerű szállodákban volt a szállásunk, a fővárosokban közel a belvároshoz, másutt kicsit messzebb a központtól. Az egyszerű szállodák is tiszták és rendezettek voltak, kétágyas szobák fürdőszobával. Rigában légkondicionáló működött, Kuressaareban szúnyogháló tartotta távol a vérszívókat. Lift szinte mindenütt volt, csak a kétszintes szállókban nem. Mivel egész úton szinte kánikula volt, a szobák melegek voltak, a szellőzés kívánnivalót hagyott maga után.
Általában sehol nem készültek fel ekkora melegre, nincsen szellőztetés a zárt helyeken (múzeumok, éttermek). Zamośči szállásunk erősen emlékeztetett egy régi szakszervezeti üdülőre, a rigai pedig luxus-kategória volt.
Minden szállással reggeli járt együtt, egy kivételével büféreggeli. Különösen a lengyeleknél volt változatos, ötletes, ahol túrós palacsintától, pástétomoktól, különböző imbisz-falatokig bőséges választék volt. Fehér és barna kenyérből, péksüteményből mindenütt választhattunk. Egy valami volt híjával: nem gondolnak a cukorbetegséggel bajlódó emberiséggel: nem vágják elég vékonyra a kenyeret, nincs diabetikus lekvár, méz, stb., pedig egyre több embertársunk küzd ezzel a betegséggel.
Vacsorát minden szállónál lehetett előre rendelni, néhány alkalommal éltünk is vele. Több fogást kaptunk minden esetben, a desszert a cukrosok számára elfogadhatatlan volt. Igaz, az étlapokat nézve sem lehetett számukra semmit találni. Az előre rendelt vacsorák nem igazán jellemezték az egyes országok konyháját.
Azokon az estéken, amikor szabadon választottunk éttermet már betekinthettünk a helyi gasztronómia világába. Leginkább csak az étlapokat nézegettük, mert a balti országok árai igen magasak, különösen a fővárosokban. Egy pohár sör ezer forint, egy capuccino szintén. Egy főétel 3-4000 forint, sőt több, így szerényebb megoldásokhoz folyamodtunk. Kedvencünk a hideg céklaleves volt, amelyet forró krumplival tálaltak – külön tányéron hozzák a leves tetején. A litvánok specialitása a zeppelin: reszelt nyers krumpliból készült, darált húsos töltelékkel, melyet kifőznek, és sajtos, hagymás mártással tálalnak. Nevét az alakjáról kapta: két végén hegyesre keskenyedő gombóc. Nagyon laktató, ára tűrhető, de tetszésünket nem nyerte meg. A hideg céklaleves receptjét megszereztem, azóta is főztem már, zeppelint nem. Rigában nagyon finom gombalevest ettünk. Nagy tálkában hozták. Erdei gombából készült, zöldségekkel, tejföllel. Kenyeret tálaltak hozzá. Egy pohár sörrel laktató vacsora volt. Ketten tíz euróból megúsztuk. Aki mélyebben el szeretne merülni a helyi konyha élvezetében, bizony mélyen a pénztárcájába kell nyúlni.
Mindegyik országban kedvenc fűszer a kapor, bőségesen szórják a levesre, köretre, levesre. A férjem nem szereti a kaprot, ráadásul allergiás is rá. Minden étkezés előtt kézzel-lábbal magyarázta a pincéreknek, hogy kapor nélkül kéri az ételt. Úgy néztek rá, mintha nálunk valaki a pörköltet pirospaprika nélkül kérné… Segítségül azok számára, akik szintén nem szeretik a kaprot: lengyelül koper, észtül till, lettül dilles, litvánul krapas.
Ebédet többnyire a buszban fogyasztottunk, utazás közben. Ez első néhány nap után elfogyott a hazulról hozott útravaló, helyi boltokban vásároltunk hideg ennivalót. Nagyon finomak az előre csomagolt, teljes kiőrlésű zsömlék (előre felvágva), nagyszerű a kefir.
Mindhárom balti ország későn kelő. Az üzletek 9 előtt nem nyitnak ki, még az élelmiszerboltok sem. A nagy bevásárlóközpontok Tallinban csak 9-kor nyitottak. Amelyik városban épp ott ért a dél, megpróbáltunk utcán árult, vagy önkiszolgáló étteremben helyi specialitást enni.


Kommunikáció
Lengyelországban mindenki beszél lengyelül. Más nyelven alig. Mivel mi nem a fővárosban jártunk, hanem a kevésbé látogatott keleti országrészben, tapasztalnunk kellett, hogy az angol mégsem világnyelv. A balti államokban viszont nem korlátozódott az angol nyelvtudás a fővárosokra. Főleg a fiatalok beszélnek angolul, de minden idegenforgalmi helyen (múzeum, étterem, stb.) akadt egy-egy ember, akivel megértethettük magunkat.
Észtországban semmi hasznát nem láttuk a nyelvrokonságnak. Mindössze két szó alakjában véltünk hasonlóságot felfedezni a szupermarket felirataiban: a ‘kala’ (hal) és a ‘voj’ (vaj). Sok nehézségünk volt a szavak kiejtésében. A magánhangzók hosszúságát kettőzéssel jelölik. Pl. a Saaremaa nevet Száremá-nak kell ejteni. Ismerik a zárt e hangot (ë-vel jelölik). Hanglejtésük azonban hasonlít a miénkre. Észt beszédet messziről halva magyar beszédnek gondoljuk, és csodálkozunk, hogy miért nem értjük. Észt-magyar szótárunk nem volt, így néhány szó megfejtése érdekes vadászat volt.
A lett és a litván nyelv indogermán eredetű. Ennek nyomait nehezen lehet felfedezni. Akkor is inkább a középkorban itt tanyázó német-dán-svéd megszállóktól ittragadt szavakra bukkanunk. Mindhárom országban többnyire megértik az oroszt – ha előzőleg demonstráltuk, hogy nem vagyunk oroszok. Sajnos mi azon honfitársaink közé tartozunk, akiknek bár 10-12 évig tanították az orosz nyelvet, jó, ha a cirill betűkre emlékezünk.


Idő, időjárás
Mindhárom ország a kelet-európai időzónában van, az óránkat át kell igazítani, odafelé egy órával előbbre, hazafelé eggyel hátra. Mivel jóval északabbra voltunk Magyarországnál, jól érzékelhető volt a rövid éjszaka. Tallinban este 10-re lett sötét, és 4 órakor már hajnalodott.


Mindenki arra készített fel, hogy hűvös, szeles, esős időre számítsunk. Az útikönyvek. Lexikonok hűvös nyárról adtak hírt. Ennek megfelelően csomagoltunk esőkabátot, esernyőt, dzsekit, meleg ruhát. Ezzel szemben szinte végig kánikula volt, míg itthon Magyarországon vacogtak a hűvös nyárban az emberek. Meleg, harminc fok körüli hőmérséklet volt, fülledt levegővel. Gyakran volt enyhén felhős az ég, a fényképezéshez nem éppen szerencsés módon – ez látszik is a fényképeken. Tallinban és Saaremaa szigetén volt kellemesen meleg az idő, Kuressaareban este még kardigánt is kellett venni. Esett is az eső, de leginkább éjjel, vagy a buszon ültünk. Egyszer kellett ernyőt nyitnom, amikor Cesisben egy rövid futózápor kapott el. A meleg ruhát érintetlenül hoztuk vissza. Mások viszont arról számoltak be, hogy két éve ugyanebben az időszakban halálra fagytak az esőben.


 


Litvánia


Alig több területen fekszik, mint Magyarország fele. Ez leginkább alföld, jég gyalulta hullámos a felszíne. Az utak nyílegyenesen haladnak a fenyőerdők, mocsaras területek között. A balti országok közül az egyetlen, mely a XX. századot megelőzően is volt állandó, független állama. A ködös múltban kis fejedelmek uralkodtak, majd ezeket Mindaugas egyesítette nagyfejedelemségbe. A pogány litvánok sokáig ellenálltak a kereszténységnek, akkor tértek át, amikor Jogaila (Jagello) elvette feleségül a Hedviget, a mi Nagy Lajosunk lányát (litvánul Jadwiga) és lengyel királlyá koronázták. Mindkét népnek szüksége volt a szövetségre a Kievi fejedelemség és a Német Lovagrend ellen. A történelem során a litván Jagelló uralkodóházból Magyarországnak három uralkodója is volt: I. Ulászló, II. Ulászló és II. Lajos. Litvánia történelmében kiemelkedő szerepet játszott Báthory István, Erdély fejedelme, Litvánia nagyhercege és Lengyelország királya (1576 és 1586 között). Különös érdeme, hogy megerősítette a litván államot, annak igazságügyi rendszerét, az ország hadi erejét. A litvánok mai napig jó szívvel emlékeznek rá. A lengyel-litván unió 1795-ig maradt meg, Lengyelország első felosztásáig, ekkor zömében Oroszországhoz került, és megszakításokkal 1918-ig így is maradt. Ekkor jött létre a független Litvánia, 1939-ig, előbb szovjet, aztán német és újra szovjet megszállási terület lett. 1990-ben elszakadtak a Szovjetuniótól és ma már az ország az Európai Unió tagja. Bár sok az orosz nemzetiségű lakos, a hivatalos nyelv egyedül a litván, sőt a megszálló hatalom orosz nemzetiségű tagjai az állampolgárságot sem kapták meg. Ez így van a többi balti államban is, mely még számos konfliktushoz vezethet, különös tekintettel arra, hogy a kereskedelem az oroszok kezében van.


A függetlenség megszerzése óta hihetetlen tempóban hozzák helyre a szovjet uralom okozta károkat. Az utak (mellékutak is!) jó minőségűek, az üzletekben minden kapható. A fővárost, Vilniust gyönyörűre kipofozták, a műemlékeket folyamatosan tatarozzák, az idegenforgalomra nagy hangsúlyt fektetnek. Ennek áldásait mi is élveztük. Mivel mindhárom balti ország “Schengenföld” része, a határátlépés egyszerű. Csak a pénznemek különbözősége figyelmeztet, hogy másik államban vagyunk. Eltűntek a Ladák. Nyugati kocsik futnak mindenütt, és nem csak az agyonstrapált, uraságoktól levetett, használt autók. Méregdrága új modellek!


 



Baltikumi utazások – Észtország Lettország Litvánia nagyobb térképen való megjelenítése


Vilnius a főváros. Az óváros 1994 óta a világörökség része. A mi szállásunk a Neris folyótól nem messze volt. A Neris kiépített, gyors folyású folyó. Két híd is kínálkozott az óváros felé: az egyik a Zöld híd szocreál szobrokkal, illetve Mindaugas király hídja, roppant érdekes tartószerkezettel.


 



A híd közepéről remek kilátás nyílik a Gediminas-dombra


A domb tetején áll a szépen kicsinosított felsővárból megmaradt Gediminas-torony. Hatalmas litván zászlót lenget rajta a szél. A Zöld hídon elég hamar a Gediminas sugárútra értünk. Élénk élet, szép üzletek, színházak, sok kiülős, elegáns étterem. A Mindaugas hídon azonnal a Katedrális elé értünk – ide torkollik a Gediminas sugárút is. A domb aljában az alsóvár megmaradt épületei jelenleg múzeumok, de mivel hétfő volt, ezeket csak kívülről tekintettük meg. Elkerített részen őrült tempóban építik a régi nagyhercegi/királyi palotát. Régi képeken látszik, hogy nem sok maradt belőle, most viszont régi ábrázolások alapján teljesen újjáépítik. A homlokzata kész van, a belsején és az oldalhomlokzatokon dolgoznak. Reprezentatív célokra kívánják használni.


 



Újjáépül a nagyhercegi palota


 




Ez a homlokzat már kész van


A Katedrális hatalmas fehér tömbje világít a tágas téren. Helyén eredetileg egy pogány viharistent imádtak, majd az 1300-as években épült az első fa-, majd egy gótikus kőtemplom. Az eredeti hatalmas gótikus székesegyházat annyiszor átépítették már az idők folyamán, hogy nem lehet ráismerni. Mai, klasszicista külsejét a XIX. század elején kapta. A szovjet időket megúszta, képtárnak használták. Felszentelve (a litvánok katolikusak), frissen tatarozva a halványsárga falak előtt a hófehér szobrok (sok van belőlük) erősen emlékeztetnek a madártejre, különösen este, amikor kivilágítják. Hatalmas, impozáns belső térbe lépünk. A litvánok büszkesége, a Szent Kázmér-kápolna nem nyerte meg tetszésemet. Túl barokk. A katedrális előtt torony áll magányosan, a régi városfal megmaradt része, ma harangtoronyként szolgál. Előtte a tér kövezetébe illesztve kerek kőlap. Állítólag aki ráállva megfordul boldog lesz (vagy kívánsága teljesül), így mindig van bárgyún körbeforgó turista, aki nem egészen érti a litván szöveget. A hatalmas téren sötétvörös kőlapok jelzik a városfal valamikori helyét. A tér közepén áll Gediminas szobra, amint álmot lát – itt kell várost alapítania. A szobor gyenge – legjobb esetben is alvajárónak látszik a nagyfejedelem, kevésbé jóhiszeműen azt várjuk, hogy a lova lelöki a talapzatról – de a város igencsak jól sikerült.


 



Katedrális


Az Katedrális teréről nyíló Universiteto gatvén indultunk el Vilnius felfedezésére. A Neristől az óváros folyamatosan emelkedik. Szerencsére lapos sarkú szandált vettem, más lábbeli a macskaköves utcákra nem alkalmas. Magas sarkú cipőben csak a helybéliek tudnak járni. Hamarosan kis terecskére értünk, virágokkal és állami zászlókkal, itt van az államelnöki palota. Valaha a vilniusi püspöké volt, majd a kormányzóságé. Megszállt itt annak idején sok híresség, köztük Napóleon és Kutuzov is. A rácsos oldalkapun tekintgetünk befelé, de csak a díszőrséget látjuk. De ha hátra kerülünk, egy kapun át hátsó kertekbe jutunk, ahonnan rálátunk az elnöki palota kertjére (itt nincs se dísz-, se más őrség).


 



Az egyetem régi kapuja…


 



… és az új


Az elnöki palota után kezdődik az egyetem hatalmas épületrengetege. 1579-ben emelte egyetemi rangra a jezsuita líceumot Báthory István. Azóta folyamatosan építették, formálták. Tizenhárom udvara között lehet bolyongani. Egyénileg valószínűleg jegy nélkül is be lehet menni, egy csoport viszont nagyon feltűnő. Némi nyelvi nehézségek árán – épp egy egyetem portáján nem tudnak a litvánon kívül más nyelvet – csoportos kedvezményes jegyet vettünk, viszont adtak egy térképet az udvarokról és átjárókról. Bejártuk a zegzugos tizenhárom udvart. A legnagyobb udvaron az árkádok alatt emléktábla őrzi az alapító, Báthory István emlékét. A litvánok azt mondják, az utolsó nagy uralkodójuk Báthory volt. Megkapó a tábla latin nyelvű felirata (hevenyészett magyar fordításban):
A templomban több volt, mint pap.
Az államban több volt, mint király.
A harcban több volt, mint lovag.
A városban több volt, mint polgár.
Az emberségben több volt, mint barát.

A szép gondolat Martius Cromerustól származik.


 



A Báthory emléktábla előtt



Az Obszervatórium udvar


Az udvarra nyílik az egyetem Szt. János temploma, frissen tatarozott homlokzata szinte világít. Különálló tornyát még állványerdő borítja. Ebben az udvarban mindig nagy a nyüzsgés, a legtöbb turista csak ebbe az udvarba látogat el (ragyogó mellékhelyiségek vannak az árkádok alatt), van egy pici bolt is képeslapokkal, emléktárgyakkal.


Szépséges utcácskákon sétáltunk a városban. Templomok egymás hegyén-hátán. Akármerre nézünk, templomtornyot láttunk. Még nincs mindegyik tatarozva, mert a szovjet időkben teljesen lepusztultak. Többnyire raktárnak használták. A lakosság jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy minél előbb használatba lehessen venni a templomokat. Különös tiszteletnek örvend a Hajnal-kapu Mária kápolnájában lévő ikon. Nyár lévén, az emeleten lévő kápolna ablaka nyitva volt. Balra nyílik a kapu, lépcsőn mehetünk fel a kápolnához. Az ikon előtt sokan térdelnek, imádkoznak. Fiatal pap vigyáz a rendre.


 



Messziről látszik a csodatévő Szűz ikonja a Hajnal-kapu kápolnájában


 



A lepusztult Szentháromság templom belseje


Rosszabb állapotban van a bazilita Szentháromság templom. Gyönyörűséges rokokó kapun lehet felmenni a templomhoz. Be is lehet lépni, bent teljes a lerobbantság. Egy része fel van állványozva, de hihetetlen mennyiségű munka van hátra.


A Pilies gatvén (gatve – utca) egymást érik a középkori házak, szépséges téglagótika mindahány. Ahol nyitva a kapu, benéztünk, mert érdekesek, szépek. Nyüzsög a tömeg, sok a turista, bár a helybéliek is soknyelvűek. Vilniusnak még ma is jelentős a lengyel és az orosz lakossága. A ferdeszemű japánok valószínűleg nem helyi lakosok… Az egyik utcasarkon teáskannákat építettek a falba, a másikban a litván írókról készült művészi táblácskák díszítették a falat. Sok a galéria és nagyon szép, érdekes alkotásokkal vannak teli. Még az ajándéktárgyak is ízlésesek, eltekintve az ikon-szentkép-borostyán kínálattól. Egyes művészek műhelye nyitva, be lehet menni, beszélgetni (már ha tudunk litvánul), igaz kis táblácska figyelmeztet, hogy a fotózás 1 euró.


 












Pilies utca Egy udvar a sok közül

 



Teáskannák a falban


Egy kis utcából kibukkanva hirtelen elibénk magasodott a Szt. Anna templom piros téglatömege. A gótika amúgy is felséges, de hogyan lehet téglából ezt a légies könnyedséget kihozni… Állítólag Napóleon, amikor itt járt, megcsodálta, és kijelentette, hogy szívesen elvitte volna magával Párizsba – szerencsére nem lehetett megmozdítani. Ezzel a mondásával valószínűleg megmentette a templomocskát, mert így nem lovakat, csak szénát raktároztak bele… A csoda kívülre koncentrálódik, mert bent szegényesen barokk berendezés húzódik meg. Nyitvatartási ideje van ugyan, de ennek a valósághoz vajmi kevés a köze. Időnként jön egy néni és kinyitja, majd egyszercsak megjelenik csörgetve kulcsait és kitereli a népet, bezárja az ajtót. Na, ő csak litvánul tud. Ha a Szt. Anna kicsi is, a mögötte magasodó Szt. Bernát templom annál nagyobb. Az alsó rész gótikus, a homlokzata reneszánsz, kora barokk. A két templomnak kivételesen nincs nagy tornya, nosza a XIX. században építettek melléjük egy neogótikus tornyot, de szépségeset, amely teljesen belesimul a templomegyüttesbe.


 



A Szt. Anna templom még Napóleonnak is tetszett


A városháza előtti téren ültünk le ebédelni: én a hideg céklalevest, férjem a ceppelint kóstolta meg. Finom volt mind a kettő. Egy-egy pohár sörrel együtt még jól is laktunk. Nézegettük az éttermeket, hol vacsorázzunk. Útikönyvünk több éttermet is ajánlott, ahol jellegzetes litván ételeket főznek, de vagy drágák voltak, vagy nagyon levegőtlenek. Az egyikkel sokáig kacérkodtunk. Rusztikus berendezés, régi paraszti szerszámok, még kakas is kapirgál egy ketrecben. Hiába volt hangulatos, az árai is elfogadhatóak, szörnyen meleg és levegőtlen volt. A többi étterem is nagyon ötletesen berendezett, hangulatos volt. Sok közüle az előző század polgári ízlésében készült, nagyon hatásosan. Van magyar étterem is. Bekukkantottunk, már csak kíváncsiságból is. Szép polgári miliő, sok magyar bor, az ételek között azonban nem akad magyar (tehát nincs magyar szakács) és magyarul tudó alkalmazott sincs. A Szt. Anna templomhoz vezető utcácskák egyikében bukkantunk rá a Gabi étteremre. Árai is kedvezőek voltak, és a nagy melegben csábítónak hatott az árnyas udvar. Nem is csalódtunk. “Parasztok álmát” ettem: sült vékonykolbász, zöldségköret, paprikaszósz. Férjem a “Nagymama kedvencét” ette: két burgonyalángos között fűszeres darált hús. Az étlap kétnyelvű, viszonylag könnyű volt megfejteni az ajánlatot.


 












Itt vacsoráztunk Egy sikátor a sok közül

Az utcákon való bolyongás közben akadtunk Mickiewicz szobrára, közel a Vilna folyóhoz. Mickiewicz ugyanis litván földön született, meg is verselte szépen szülőföldjét, de lengyelnek vallotta magát. A Vilmiusi egyetemen tanult, itteni szerepléséért száműzték Oroszország belsejébe. Mindenesetre a litvánok épp oly büszkék rá, mint a lengyelek. A szobor mellett híd ível át a Vilnán, a hídra töméntelen lakatot aggattak az erre járók. Nagy divat mostanában, Nézegetve a lakatokat, láttuk, hogy rágravírozzák a nevet és a dátumot. Nem nehéz cipelni egy hosszabb utazás alkalmával, vagy helyben lehet beszerezni, és élelmes mesterek vállalják azonnal a bevésést? Mindenesetre a szomszédos híd is tele van egyedi lakatokkal. Volt köztük egykilós monstrum és filigrán kis darab egyaránt.


A Vilnán túl kezdődik Užipis, a művészek köztársasága, ahol mindenkinek szabad boldognak lenni, és mindenki mosakodhat meleg vízzel is. Állítólag tele van galériával, nyüzsögnek a művészek, de mi csak egy galériát találtunk nyitva (Az viszont jó volt, vettem is egy nyakba akasztható kerámia izét, szép.). Hiába volt a nyitvatartási idő nagybetűkkel kiírva, az üzemeltetők nem olvasták el. Vajon a turistaszezon kellős közepén miért nincs nyüzsgés?
Így Užipis angyala csak nekünk fújta a trombitát. Viszont a Vilna-parton nyitva volt az Cafe Užipio. A vízben kőtorony, egy kis sellő üldögél a kőfalban, az árnyas teraszon jó kávét és sört mértek.


 











Sellő vigyázza a Vilnát Užipis angyala fújja a trombitát

Az idegenforgalmat még tanulniuk kell. Van ugyan egy információs hivatal a városházánál, ahol némi írásos anyag is összeszedhető, de kevés. A közlekedésről sehol semmi… A nyitvatartási időkel feltüntetik a boltokon, de ettől teljesen független a valóság. Táblák, jelzések elvétve akadnak – igaz akkor kétnyelvűek, a litván mellett angolul is olvashatjuk. Férjem angolul és németül beszél, én csak németül valamicskét. Sikerült becserkészni egy német nyelvű könyvet Vilniusról nem túl mellbevágó áron. Mert drága a város. A számtalan templomba szerencsére szabadon léphetünk be. Ahol a mi kedvünkért nyitottak ki, ott a templom tatarozására pénzt dobtunk a perselybe.
Kissé messzebb a központtól áll a hatalmas barokk Szent Péter és Pál templom. A belseje csupa fehér stukkó. Habos torta, de gyönyörű. Kész szerencse, hogy nem akarták bearanyozni, elveszett volna a habosság.


 



Szt. Péter és Pál temploma


 




Több mázsa stukkó


Az igazság az, hogy Vilniusnak nagyon szép modern városrésze van, felhőkarcolókkal, különösen este mutatós. Szállodánktól nem is volt messze, de mi az óvárost részesítettük előnyben.


Trakai alig 25-30 km-re van Vilniustól. Három szépséges tó között, keskeny földnyelven helyezkedik el. A két kilométer hosszú városka maga is érdekes a tavak között, de az igazi attrakció a XIV. században épült piros téglás vár. Van egy Félszigetvár is a településen, de ennek csak romjai vannak meg. A piros téglás vár (Gediminas építtette) egy kis szigeten áll, fahídon lehet bemenni, ez a Szigetvár. Nem bíztak a tó védelmében az építők: vastag falak, felvonóhíd, vizesárok védte a központi lakótornyot. Számtalan udvar, melléképület zsúfolódik a várba, amely jelenleg Trakai Történeti Múzeum otthona. A vár története jellemző Litvániára: a Német Lovagrend ellen épült védelmül. Egy ideig a nagyhercegség központja volt, virágzó várossal a vár körül. Vitautas itt tartotta fővárosát, sok illusztris vendég megfordult a falak között, pl. a dán király. Ebből az időből származnak a városban élő karaiták, mohamedán hitű tatárok leszármazottai, akiket Vitautas nagyfejedelem hozatott testőröknek az 1300-as években. A vár a XVII. században elvesztette jelentőségét, pusztulni kezdett – ja, ehhez hozzájárult az orosz hadsereg pusztítása is. A falak ledőltek, a termek beomlottak. A XIX. században a litván nemzettudat kialakulásával és a romantika előretörésével kezdtek el törődni a romokkal. A második világháború után újjáépítették, és múzeummá alakították. A nagy lendület persze 1990 után történt. Ma a litvánok ősi államiságuk jelképeként tisztelik. A vár, a városka a Trakai Történelmi Nemzeti Park része. Hatalmas tömegek keresik fel – persze ennek nagy szerepe van annak is, hogy közel a főváros, és a tavak kitűnő terepet biztosítanak a vitorlázásnak, csónakázásnak, pecázásnak, biciklizésnek.


 



Felvonóhíd


 



Mesevár a víz felől


Amikor mi késő délután odaérkeztünk, ragyogó napsütés volt, a tó vize melegnek bizonyult, sokan fürödtek (mi irigykedtünk). A part zsúfolásig volt borostyán- és emléktárgyárusokkal, fagylaltozókkal, sörözőkkel, nyüzsgött a sok kiránduló. A várhoz vezető fahíd közvetlen szomszédságában vitorlások kínálták magukat. Megalkudtunk az egyikkel, 40 perc – 25 euró. Ha ez egyáltalán lehetséges, a vár szebb a vízről. Hozzá a kellemes szél, a vitorlázás öröme. Megérte. Utána még bőven volt időnek bemenni a várba, körbe tekeregni a számtalan termet, kápolnát, átjárót, lépcsőt, stb. (belépő 12 lat, nyugdíjasoknak 8 lat) időnkbe belefért még egy kávé és egy fagylalt is.


 










Vitorlázni jó Vitorlással a Galvé-tavon

Kaunas Litvánia második legnagyobb városa. Főváros a két világháború közötti független időben volt. Ma csendes városka (legalábbis az óváros), bár látnivalóban bővelkedik.








Azonnal szembetűnnek a templomtornyok. A Neumas partján áll a szépséges Vytautas-templom. Gyönyörű téglagótika, belsejében viszont modern freskók (Kaunast állítólag tizennégyszer rombolták le). A közelében áll a Perkunas-ház, valaha kereskedőház volt, ma múzeum van benne (jobbról). Homlokzata lángoló gótika, a téglákat a mintához külön gyártották egyenként. Ingyen léphettünk be, vagy pontosabban senki nem kért tőlünk pénzt. A földszinten a kereskedőházhoz tartozó emlékek, az emeleten Mickiewicznek szentelt emlékszoba van, mert itt tanított a szomszédos jezsuita iskolában. Nevét a tatarozáskor talált ősi viharisten szobrocskáról kapta.
Innen néhány perc a főtér. A legszebb torony itt a városházáé. Fehéren magasodik a tér közepén, árnyas fák közt. A toronyhoz képest kicsiny a városháza, inkább hasonlít templomhoz, mint városházához. Aljából nyílik a Kerámia Múzeum. A téren áll a jezsuiták kéttornyú Szt. Ferenc-temploma. Ez járt legrosszabbul a szovjet időkben: a kriptájában szaunát működtettek. A tér másik oldalán frissen felújított, piros cseréptetős, reneszánsz Szentlélek templom vonja magára a figyelmet. A teret kedves régi házak veszik körül. Az egyikben van az információs iroda. A Főtérből kiinduló Vilniaus gatvé elején egytornyú, pirostéglás templom áll, szép gótikus ablakokkal, de pazar barokk belsővel. Ez a Szent Péter és Pál-székesegyház. A sétálóutcaként működő Vilniaus gatvén egymást követik a gótikus kereskedőházak. Sok kiülős étterem, kávézó között rengeteg turista, ez az óváros legnyüzsgőbb része.


 



Vitautas templom


 



A főtér polgárházai


 



Gótikus kereskedőház


Mi még elrohantunk a kicsit arrébb, a házak közt megbúvó Szt. Gertrúd templomhoz, amelyben szépen keveredik a román és a gótikus stílus. Ráférne egy alapos tatarozás, a szép téglagótika omlik, mállik. Belülről nem láthattuk, csak a délelőtti órákban volt nyitva. Csak a szentély mögött nyílt egy terem tele gyertyával. Általunk ki nem deríthető okból a kaunasi polgárok előszeretettel gyújtanak gyertyát a Szt. Gertrud templomban, annyira, hogy ennek külön helyiséget biztosítottak. A Szt. Gertrúd közelében találkoztunk azzal a csapattal, akik az újvárostól sétáltak az óváros felé, mert megnézték az Egység terén lévő Čiurlionis Múzeumot. Čiurlionis zeneszerző volt, 1875-1911-ig élt, de volt az életében egy időszak, amikor festészettel foglalkozott, és csodálatos, álomszerű képeket alkotott. (Čiurlionis: A világ teremtése X. – jobbról)


Buszunkkal a találkozó Kaunas vára mellett volt, de a vár romjait éppen tatarozták, állványerdő takarta. A valaha nagy várat a Neumas és a Neris találkozásánál építették, nem túl szerencsésen, mert a négy bástyából három már a folyóba csúszott. Rövid faldarab és egy bástya jelzi a hajdani harcok emlékét.


40 km-re Vilniustól fekszik Kernavé, 2005-től a világörökség része. A Neris völgyében fekvő “kultur-rezervátum” területén már 10 000 évvel ezelőtt is éltek, az ásatások számtalan emléket hoztak felszínre. Mi reggel fél kilenckor érkeztünk ide, a múzeum még nem nyitott ki. A hatalmas parkolóban csak a mi buszunk árválkodott. Táblák mutatták az utat a történelmi emlékpark felé. A szép sétány elvezet a templom és Mindaugas szobra mellett. Állítólag Mindaugas itt tartotta koronázását 1253-ban. A templom mögé kanyarodva érünk ki egy kilátóhelyre, ahonnan lelátni a földvárakra és a kanyargó Nerisre. Keskeny ösvények vezetnek a földvárak között, lépcsőkön lehet meghódítani egyet-egyet. A zöld fűvel benőtt halmok között csodás nyugalom honolt. A nyári napfordulókor és július közepén színes mulatságokat tartanak, akkor bezzeg hangos a táj, amikor felelevenítik a középkorban és a még korábban itt élt emberek életét. Csak sajnálhattuk, hogy nem csöppentünk bele.


 



Földvárak


 


A Keresztek hegye (Kryžiu Kalnas) Litvánia közepén található. Nem hegy, kis mesterséges domb. Keletkezéséhez számtalan monda kapcsolódik: csatában elesettek fölé emelték a dombot, illetve fogadalomból horda össze egy kétségbeesett apa. Másutt pogány eredetűnek olvastuk az eredetét. Mindenesetre az első kereszteket a XIV. században emelték.








A cári Oroszországgal szembenállás jelképévé vált, majd a szovjet időkben a litván ellenállásé. A keresztek száma nőtt-nőtt az idők folyamán, bár a szovjet vezetés többször megsemmisítette. Ma már nemcsak a mesterséges halmon állnak a keresztek, hanem több nyúlványa is van a felvezető út mellett. Minden litvánnak életében legalább egyszer el kell látogatnia ide (és keresztet állítania), ezenkívül az idegenforgalom is felfedezte. Látogatóközpont épült, parkoló. Bódékban árulják a kereszteket és minden kegytárgyat, a mi a helyhez kapcsolható. Járt itt II. János Pál pápa. Az oltár, ahol misézett, ma is áll. A közelben ferences kolostor épült, akik vigyázzák a helyet.
A sok kereszt látványa megkapó és zavarba ejtő. Eleinte kissé bizarrnak találtuk, majd fokozatosan meghatónak, egy nép összetartozásának a megnyilvánulását láttuk benne. Vannak hatalmas faragott keresztek, és kisebbek, vaskeresztek és egészen kicsik, amiket nem is tudnak a földbe szúrni, hanem felaggatnak a nagyobbakra. A nagyobb kereszteken táblák, rajta az állítók neve, évszám. Néhánynak tetőcskéje is van, akad szép népi faragás is. Lépcsők, kis ösvények vezetnek a keresztek között, lehet bóklászni.
Ha akarunk, vásárolhatunk a látogatóközpontban lévő árusoktól keresztet, előzékenyen már szöget is vernek az aljába, hogy beszúrhassuk a földbe. A sors fintora, hogy az árus (vagy a készítő) orosz. Hja az üzlet az üzlet.


Ligeti Csákné Zsuzsa
Fotó: Ligeti Csák


 


Az írás többi része


1. Tizennégy nap a Baltikumban – Livánia




2. Tizennégy nap a Baltikumban – Lettország



3. Tizennégy nap a Baltikumban – Észtország



4. Tizennégy nap a Baltikumban – Lengyelországon keresztül


A szerző írásai az Útikalauzban >>


 










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Ligeti Csákné Zsuzsa: Tizennégy nap a Baltikumban – Litvánia, Lettország, Észtország – Lengyelországon keresztül 1. – 2010" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár