Ligeti Csákné Zsuzsa: Tizennégy nap a Baltikumban – Litvánia, Lettország, Észtország – Lengyelországon keresztül 3. – 2010

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.



Ligeti Csákné Zsuzsa: Tizennégy nap a Baltikumban – Litvánia, Lettország, Észtország – Lengyelországon keresztül – 2010



Részletes beszámoló a nevezetesebb helyek látnivalóiról, sok háttérinformációval, szép fotókkal és a szerző saját rajzaival


3. rész – Észtország


A három balti köztársaság közül a legészakabbra fekvő ország. Területe fele Magyarországnak. Lapos alföld, magassága sehol nem éri el a 100 métert. Két nagyobb és sok kicsi szigete van. Az ország lakóinak száma 1 300 000, ezek 65 %-a észt, a többi túlnyomórészt orosz (vagy a Szovjetunió más területéről való), fehérorosz, ukrán, és kevés finn. Az oroszok zömmel városlakók, míg az észt lakosság fele-fele arányban él városon és falun. Ez azt jelenti, hogy a városok lakóinak fele, vagy több mint fele orosz. 1991-ben szakadt el a Szovjetuniótól, de a szovjet csapatok csak 1994-ben távoztak. 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. Gazdasága hihetetlenül gyorsan fejlődött, 2011. januárjában térnek át az észt koronáról az euróra. Ezért az árak mindkét pénznemben ki vannak írva, és sok helyen az eurót is elfogadják.
Lakói, az észtek, a finn-ugor nyelvcsalád finn ágához tartoznak. Az észtek és a finnek kölcsönösen megértik egymást. Nagyon is tudatában vannak nyelvrokonságunknak. A tartui Nemzeti Múzeumban láttuk a legszemléletesebb ábrát a finn-ugor nyelvcsaládról, az egyes nyelveket beszélők számáról.


Történelmük hasonló a lett és litván történelemhez, csak itt nem a svédek, hanem a dánok voltak a hódítók. Később ugyanúgy a Német Lovagrend, a Hanza-városok német polgársága, a svéd és orosz uralom között őrlődtek. Abból is látszik, hogy rokon népek velünk, mert a dán hódítóktól hamar eltanulták a fortélyokat és az észt kalózok a német városokat fosztogatták. Több lázadásról tudunk, melyet a különböző hódítók ellen folytattak. Legutolsónak vették fel a kereszténységet Európában a 1200-as években. Legtovább Saaremaa szigetén tartotta magát a pogány vallás, és később is többször lázadtak fel a kereszténység ellen. A reformáció idején svéd hatásra az evangélikus vallást vették fel. Az észt nemzettudat a XIX. században alakult ki. Jelentős szerepe volt ebben a Kalevipoeg nemzeti eposz megjelenésének. A finn Kalevala adta az ötletet Friedrich Kreutzwaldnak, hogy megírja az észt Kalevipoeg-et. Ehhez össze kellett gyűjtenie a hősről szóló összes mítoszt és legendát. Kevés verses dalt, annál több mesét, mitikus történetet talált. Ezekből állította össze a Kalevipoeget. A prózai szöveget megverselte, egységbe foglalta. Az első változatot a cenzúra állítólagos orosz-ellenessége miatt betiltotta. A végleges változat 20 énekből áll, ennek mintegy 8 százaléka eredeti népköltészeti alkotás. A mű sokat segített az észt nemzettudat kialakulásában, megerősödésében. Az eposz Kalev fiának csodás történetét meséli el. Magyarul Rab Zsuzsa fordításában olvashatjuk.
Menet közben a buszon észt népzenét hallgattunk. Volt a dalok között néhány, amely erős német és lengyel befolyásról árulkodott. Többségében pentaton dallamok, ereszkedő dallammal, az egyik kvintváltó volt. Amerre jártunk nem találtam sehol népzenei CD-t. Az óvárosban sehol nem volt ilyen bolt.


 



Baltikumi utazások – Észtország Lettország Litvánia nagyobb térképen való megjelenítése


Tallinn, német neve Reval. 1918 előtt csak a német nevével találkozunk. Az észt név a dán alapításra utal, mert a várost a dánok alapították egy kis észt halászfalu közelében a Finn-öböl partján. 1248-ban városi jogot kapott, majd hamarosan csatlakozott a Hanza-szövetséghez. A dán király 1347-ben egyszerűen eladta a Livóniai Lovagrendnek. A Lovagrend vára sok átalakítás után még mindig áll a Toompean (Felsővárosban). Sok átépítés után volt az orosz kormányzó lakhelye, ma a köztársasági elnök palotája, és a Parlament is itt ülésezik. A lovagvárra már csak az Öreg Hermann torony utal.


 



Hátul az Öreg Hermann, elöl a köztársasági elnök palotája, jobbra az orosz katedrális


Szállodánk közvetlen az óváros közelében volt, hetedik emeleti ablakunkból gyönyörű kilátás nyílott a városra. A másik oldalon lévő szobákból a kikötőre láttak rá, hatalmas hajókkal. A szálloda egy régi gyártelepen épült, talán maga is része volt egy gyárnak, ma már rá se lehet ismerni. A környékén számos más épület is emlékeztetett az ipari korszakra. De hát Észtországban ugyanúgy összeomlott a szocialista ipar, mint nálunk, az idegenforgalom viszont jó befektetésnek tűnik. A régi gyárépületeket szállodává, irodaépületté alakították-alakítják. Izgalmas épületegyüttes alakult ki a régi gyártelep helyén.










A Viru-kapu


Az információs irodában (a Városháza közelében, a Niguliste és Kullissepa utcák sarkán) lehet Tallinn-kártyát vásárolni 6, 24, 48 és 72 órás időtartamra. Mi egy 6 órás kártyát vásároltunk megérkezésünk estéjén (az információs iroda este 8-ig tartott nyitva). Mivel tízen vásároltunk egyszerre, némi kedvezményt kaptunk 185 korona helyett 166-ért. Másnap 10 órától volt érvényes a kártya, délután 4-ig. A kártya mellé kis füzetkét kaptunk, amelyben fel vannak sorolva azok a látnivalók, múzeumok, programok, amelyekbe a kártya felmutatásával mehettünk be. Mi mindent elkövettünk, hogy kihasználjuk. Este összeszámoltuk, megérte-e a kártyavétel. 385 koronányi belépőt kellett volna venni, ha nincs Tallinn-kártyánk. Mi a következő helyeken használtuk fel: Tallinna Linnamuseum/Városi múzeum (50 EEK), Városháza (60 EEK), Városháza tornya (45 EEK), Püha Vaimu Kirik/Szentlélek templom (15 EEK), Neguliste (50 EEK), Oleviste tornya (30 EEK), Kiek in de Kök (70 EEK), Linnamüür/Városfal (15 EEK), Tengerészeti Múzeum (50 EEK). Megérte!


Tallinn óvárosába nem akárhol lehet bejutni, mert középkori városfalának nagy része ma is áll, 26 bástyával. A szállodánk felől a Viru-kapunál és a Tengeri-kapunál lehetett bemenni.


Tallinni sétánkat a Tengeri kapunál kezdtük, valaha közvetlen a tengerre nyílt, ma jóval arrébb van a kikötő. A kapu előtt park, itt áll az Estonia nevű komphajó 1994-es szerencsétlenség emlékműve. A komphajó Tallinn-Stockholm útvonalon közlekedett, meghibásodott az orrkapuja, és az erős viharban elsüllyedt. 852 halálos áldozata volt a szerencsétlenségnek. Az emlékműre – hosszú ívelt fekete fémszalag – mindnyájuk nevét felvésték.


A Nagy tengeri-kapuhoz csatlakozik egy kerek bástya, a Kövér Margaréta. Itt van a Tengerészeti Múzeum. Bejárata a tengeri kapu alatt nyílik. Kisebb hajók, vitorlások eredeti méretben, a nagy hajókról modellek, a hajózáshoz használt eszközök. Több emeleten keresztül vezet felfelé a kiállítás, végül ki lehet menni a tetőre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a kikötőre. Hatalmas hajók állnak a part mellett, innen indulnak a kompok Stockholmba, Helsinkibe.


 



Kilátás a Kövér Margaréta tetejéről


A kapun belépve jobbra fordultunk és a városfal mentén, szűk utcácskába jutottunk. A városfal többnyire szabadon látható, másutt házak épültek mellé. Ezen a szakaszon a városfalon két kapu is nyílik. Kívülről is nagyon impozáns a látvány. Számos torony áll még. Az egyikbe fel lehet menni, sőt a várfalra épült folyosón több tornyot is meg lehet látogatni.


 



A városfal egy szakasza


A felsőváros közelében álló Kiek in de Kök nevű bástyából indul naponta egy vezetett séta a városfal belsejében, de ide nem jutottunk be, mert csak korlátozott számú látogatót fogadnak, és már betelt a létszám. A bástyába magába fel lehet menni (csigalépcsők!) A város életéről látható benne kiállítás, pl., hogyan temették a pestises halottakat… Érdekesebb maga a bástya. Furcsa nevét onnan kapta (Kiek id de Kök pongyola németséggel “kukkants a konyhába”), hogy a katonák láthattak, mit főz a konyhában a háziasszony. Ha a konyhákba nem is lehetett belátni, mindenesetre jó magasan voltunk. A Viru-kapu közelében a Müürvahén árusok kínálják a kötött pulóvereket, sapkákat, szőtteseket.


 



Itt lehet igazi észt sapkát kapni


Az óvároson végig vezet a Pikk és a Lai utca. A keskeny utcákon számtalan régi raktárépületet láttunk. Itt is van “három nővér”, sőt “három fivér” is.


 



A tallinni “három fivér”


Akármerre indulunk is, eljutunk a főtérre, a Raekoja platsra. A tér közepén áll a középkori városháza, a Baltikum egyetlen megmaradt gótikus városházája. 1371 és 1407 között épült. Gótikus árkádsor jobb oldalán nyílik a bejárat. Aki a belső termeket is akarja látni, jó, ha július-augusztusban érkezik, mert ekkor látogatható, máskor koncerteket, zártkörű rendezvényeket tartanak benne. Legalsó szintje a borospince, felette a Vásár terem (itt tárolták az árut), felette a szépséges Polgárok terme. Felmehetünk egészen a fedélszék alá. A földszinten a városháza történetével foglalkozó kiállítás van, és itt látható Öreg Tamás is, a torony tetején lévő figura. A torony olyan magas, hogy alulról nehezen lehet kivenni a részleteket. Az első Tamás a Városi Múzeumban látható, a következő itt a földszinten, fenn a tornyon egy új Tamás pompázik. Fényképezni alulról szinte nem is lehet, csak valamelyik templom, vagy a Toompea kilátójáról teleobjektívvel. A magasban, a tető alatt hatalmas zöld sárkányok köpik a vizet – már ha esik az eső. Az árkádok alatt gitáros társaság tanyázott, van egy kis barátságos kávézó is. A falon látható az a nyakörv és négy vaskarika, amellyel a középkorban a bűnösöket a pellengérhez rögzítették. A Városháza mögötti kis utcában lévő volt városi börtön ma múzeum.


 



Öreg Tamás korábban a Városháza tornyán állt


 



A Polgárok termében 1970-ig tanácskoztak


A toronyba fel lehet menni sok-sok csigalépcsőn. A lépcsők egyre magasabbak, ahogy kapaszkodtunk felfelé, szerencsére itt látni is lehet, a keskeny ablakokon fény jön be. Fent hat ablakon nézhettünk ki, a szél süvített, de a kilátás a városra káprázatos.


A téren szép öreg házak, sok éterem, természetesen ernyőkkel. Nagy élet volt, a Szamovár nevű étteremből időnként kirajzott egy-egy csapat orosz népviseletű lány és a Kalinka dallamára táncoltnak. A téren áll az az épület, amelyben 1422 óta működik patika, így ez a világ legrégebben folyamatosan működő gyógyszertára. További érdekessége, hogy 1583-tól 1911-ig a Bélaváry-Burchart, egy magyar család birtokában volt. A család magyarországi ága számon tartotta, tartja a távoli rokont. A patika nyitvatartási idejében szabadon látogatható.


 



Sok nemzedéken át magyar családé volt a patika


A patika mellett nyíló átjáró Kalács köz vezet a Szentlélek templomhoz. Ugyanolyan keskeny tornya van, mint a városházának. Ez Tallinn egyetlen temploma, a mely megőrizte eredeti gótikus formáját, nem építették át. Belsejében szép faragványok, gyönyörű szárnyas oltár, melyen Árpádházi Szent Erzsébet is látható. Bár a szentélyt egy zsinórral elzárták, a pénztárnál lévő fiú készségesen megengedte, hogy körbejárjuk az oltárt és a szárnyak rejtett felületeit is megnézzük.


A Vene utcában találjuk a Városi múzeumot. Szépséges gótikus kapuja van. Itt láthatjuk egy régi polgári lakóház elrendezését. Alul a pincében, és a felső emeleteken raktárak, a bejárattal szemben díszes lépcső, mögötte nagy szabad kéményes konyha. Ha szerencsénk van, a Városháza mögötti utcában a Kullo galériában is láthatjuk mindezt – kiállítás nélkül. A régi házaknak se szeri, se száma. Bennük éttermek kínálják magukat. A Régi piac (Vana turg) különösen bővelkedik benne. Egy öreg házon a felső darun bábú lóg zsákkal együtt, mintha mászna felfelé – ez a Peppersack-ház. Szemben a Püspök-ház, udvarán kápolnával. Csodás kis üzletek, mind a középkorral kacérkodik sok-sok ötlettel. Régiség minden mennyiségben. Kapni szappant, fűszert, mindent, amit egy turistának drágán el lehet adni. Mellette az Old Hansa étterem előtt középkori ruhában lányok pörkölték a mandulát és kínálták az arra járóknak.











Szentlélek templom a Kalács köz felől

Vendégcsalogató lányok pörkölt mandulát kínálnak


 



Old Hansa középkori étterem


A várost négy nagy templom uralja: a Szt Olav (vagy Oleviste), a Szt Miklós (vagy Negoliste), a felsővárosban a Dóm és az ortodox Alexander Nyevszki. Az Olevistenek hihetetlen magas a tornya, pontosabban a toronysisakja. (jobbról) Sokáig ez a templom tartotta a magassági rekordot 159 méterrel, de leégett, és a helyreállítás óta csak 124 méter magas. A templom maga gótikusnak épült, de a nagy tűzvész után a XIX. században neogót stílusban átépítették. A mi sétánk során délután értünk a templomhoz, de nem mehettünk be, mert esküvőt tartottak. A toronyba azonban felkapaszkodhattunk. Szűk csigalépcsőn mentünk felfelé, csak felfelé, lógott a nyelvünk. A lépcsők magasak, szűkek, ha szembejövővel találkoztunk, a falhoz kell lapulni. Végre kibukkantunk a torony tetejére, ahol keskeny erkély vezet körbe. Ahol a fiatornyok vannak, alig fér el az ember. Ahol kiérünk az erkélyre, piros nyíl mutatja a haladási irányt, de mindig van néhány őrült, aki ellenkező irányba óhajtja kerülni. Az egymás melletti elhaladás nehézkes, kész tornamutatvány, mert a torony felőli oldalon meredeken ível fel a zöld bádogtető. A kilátás csodálatos, de nem hiszem, hogy szeretnék a közeljövőben csigalépcsőzni. Nem is tudom, mi a rosszabb: felfelé, vagy lefelé menni. A csigalépcsőknél fentről egy kötelet lógattak lefelé, ebbe kapaszkodtunk felfelé és lefelé jövetelkor egyaránt. Eleinte nem nyúltunk hozzá, de később ráfanyalodtunk, különösen lefelé jövet vettük nagy hasznát.


A lépcsőmászás ideje alatt még mindig nem adták össze a párt, a templom még mindig zárva volt, sőt még estefelé is tartott az esküvő, amikor hazafelé menet próbálkoztunk a bejutással.


A Neguliste templomban nem szabadott fényképezni, pedig csodálatos belseje van. Alapvetően múzeum, és hangversenyeket rendeznek benne. Néha újra evangélikus istentiszteletet is tartanak. A Negolisteban gyűjtötték össze az észt templomok középkori emlékeit. A bejárat kicsit meglepő: előbb lefelé kell menni, az alagsorban bolyongani egy kicsit, majd újra lépcsőzni felfelé, és csak ekkor jutunk be magába a templomba. A 2. világháborúban súlyosan megsérült, a templom déli oldalán emlékmű figyelmeztet a szörnyű bombatámadásra.


 



A Negolistén minden kor épített egy kicsit


Ha felkapaszkodunk a felsővárosba, két utat választhatunk. Vagy a Hosszúláb utcán (Pikk jalg), vagy a Rövidláb utcán (Lühike jalg) kell mennünk








. Különösen kedveltem a Lühike jalgot, már csak a neve miatt is. Meredek utca, jobb oldalán lépcsőkkel, bal oldalán macskakővel. Fent át kell menni egy torony alatt. Mostani állapota is romantikus, de régi fényképeken látni, hogy néhány évvel korábban a kövezet még “macskább” volt, a lépcsőkön sem segített korlát. A Pikk jalg kevésbé keskeny és meredek, ennek az utcának a kezdetén van kaputorony. A Toompeára felérve beleütközünk az ortodox katedrálisba. Az 1800-as évek végén, a nagy oroszosítási hullámban építették be a széles teret. Szép, szép, de sehogy se illik ide. Egy utcácskával arrébb áll a Dóm hófehér épülete. (jobbról)


Belsejét számtalan címer díszíti. A Kardtestvérek nagymesterei, svéd és orosz tartományfőnökök fegyverekkel díszített sírfeliratait láthatjuk, összesen 107-et. A Dóm tornyába is fel lehet menni (50 korona), de ezt nem tartalmazta a Tallinn-kártya, különben sem tudtunk már csigalépcsőre nézni. Helyette kisétáltunk a Kohlu utcán a Toompea város fölötti kilátójára, ahonnan szabad kilátás nyílt a városra. Közvetlenül alattunk állt a Lühike jalg kaputornya, szemmagasságban nézhettük a szélkakast. Ha kihajoltunk a vastag falon, láthattuk, hogyan járnak ki-be a turisták.


 




Modern szélkakas a régi tornyon


Délután négykor, amikor “lejárt” a Tallinn-kártya, lerogytunk az első étteremben a Vene utcában. Kiderült, hogy nem is étteremben, hanem cukrászdában tettük mindezt. Ám kiderült, hogy lehet meleg ételt kapni elfogadható áron, így ide tértünk vissza vacsorázni. Nagy tányéron színes salátaágyon alufóliában megsütött (felmelegített?) porhanyósra sült húst hoztak 125 koronáért.
Az uzsonna és a vacsora között olyan helyeket kerestünk fel, amelyekbe nem kellett belépőjegyet venni. Ilyen volt többek közt a Katalin-köz.
Akkor bukkantunk rá, amikor a dominikánus kolostort kerestük, melynek kerengőjében gótikus-reneszánsz kőtár van. Sajnos sehol sem találtuk meg a bejáratát, pedig nyitva kellett lennie a tájékoztatás szerint. A legígéretesebb kapu – bár ezen sem volt kiírás – zárva volt. Néhány utastársunk délután szerencsésebb volt, nyitva találta. A Péter-Pál templom mögött a Müürvahéből nyílik egy egyszerű bejárat, közel a Katalin közhöz. A Katalin köz macskaköves, a lábunk elé kell nézni. Érdemes feltekinteni a kéményekre, az egyiken bronz macska üldögél. Nézi a keskeny közbe kirakott asztaloknál a pizzaevőket. A valahai Katalin templom falán régi-régi sírkövek.
Aztán csak bolyongtunk az utcákon és szívtuk magunkba a csodát.


 













A Katalin köz


Egyik utcácska szebb, mint a másik


 


Tartu egyetemi város. Nagyon hamar megtanultuk az ülikooli szót. Egyetemet jelent észtül. A város minden pontján lehet találni táblát, amely jelzi, hogy az egyetem egy részlege ott működik.


 



Ebben az épületben működött az egyetem klinikája 1808-1992-ig


A lakosság ötöde diák, de mivel mi a nyári szünet idején voltunk Tartuban, ezt egyáltalán nem érzékeltük. Sőt, ennek köszönhettük, hogy egyetemi diákszállóban kaptunk szállást egy éjszakára. Egyszerű, de tiszta kétágyas szobák, fürdőszobával, konyhafelszereléssel, tűzhellyel, hűtővel. A vacsora is egyetemista étvágyra volt méretezve. Irgalmatlan nagy adagokat kaptunk.
Az egyetem megalapításában Báthory István is segédkezett, kollégiumot létesített a diákoknak. Észt és lengyel nyelvű emléktábla őrzi nevét, 2005-ben állította a tallinni lengyel nagykövetség. A húszas években magyar vendégtanárok tanítottak az egyetemen, 1992 óta magyar lektorátus működik. Az egyetemnek szép klasszikus épülete van. A nyári szünetre való tekintettel nem tudtuk megnézni híresen szép auláját, ahol még Liszt Ferenc is hangversenyezett. Az egyetemi múzeum érdekes módon az amúgy romos dóm szentélyében van. A dóm dombja (Toomelmägi) közvetlenül az egyetem mögött van, meredek dombocskákra, régi moréna halmokra épült. A mély völgyecskéket két híd íveli át: az Angyal- és az Ördög-híd, illetve lépcsőkön, meredek utcákon jutunk fel.


 



Az Ördög-híd a szebb ívű


Állítólag onnan kapták a nevüket, hogy a diákok késő éjjel inkább az Ördög-hídon mentek haza a mulatozásból, minthogy az Angyal-híd közelében lakó professzorokat felébresszék. A professzoroknak a dóm dombján szép emléket állítottak. Árnyas fák alatt állnak a szobrok. Még az egyetem pecsétjének is van szobra.


 



Mögöttük magasodik a dóm romjaiban is impozáns épülete


Állítólag pogány szentély helyén emelték a gótikus épületet. Hihető, mert valamivel arrébb áldozati követ találtak a régészek. Tartu sokat szenvedett a háborúkban, állítólag kilencszer pusztult el. A katedrális sem kerülte el sorsát. A XIX. században a szentélyt rendbe hozták, itt rendezték be az egyetemi könyvtárat, ma múzeum. Lejtős utcákon sétáltunk le a főtérre. Széles, kissé lejtős ez is, lejt az Emajogi folyó felé. Felső részén áll a városháza, itt van az információ. Sok jó tájékoztató anyagot, térképet lehet kapni, nyelvek szerint csoportosítva.
A főtértől nem messze, a folyó partján lévő bevásárlóközpontban pénzváltó is működik, valamint egy minden igényt kielégítő élelmiszer áruház.


A városban sok a szobor, ráadásul jó szobrok. (A városháza előtt áll egy aranyos szobor, egy csókolózó fiatal pár – jobbról)
Nagyon ötletes betonkoloncokkal találkoztunk: csibék, fókák, teknősök. Elmozdítani nehéz, kedvesen bumfordiak. Csak ebben a városban találkoztunk ezzel, bár másutt is találkoznánk ennyi ötlettel. Meglátogattuk az Észt Nemzeti Múzeumot. Nagyon érdekes múzeum, alapvetően az észtek néprajzával és népművészetével foglalkozik. A paraszti élethez szükséges eszközök mind fából készültek, még a lovak papucsai is, melyet a mocsaras vidéken használtak. Itt is találkoztunk a szövőkereten készült szépséges szalagokkal. Legnagyobb döbbenetemre az egyik tárlóban azt a hímzésmintát láttam, amelyet mint német gótikus hímzésként rekonstruáltak a londoni Victoria and Albert Múzeumban. Annak alapján készítettem a visegrádi Mátyás Király Múzeum számára egy hímzésrekonstrukciót. Hogyan került ez a minta a délnémet területről az észt Peipsi tó mellé, ráadásul az óhitű orosz lakossághoz? Igaz, ők a XIX. században hímezték, a németek a XIV. században. Izgalmas kutatómunka lenne…


 



Hímzésrekonstrukció a visegrádi királyi palotában


 



Hímzés a Peipsi-tó mellől


Sok szép dolgot láttunk, faragott sulykolókat, szőtteseket, szoba- és műhelyberendezéseket, viseleteket. Legjobban azonban a faragott söröskorsó-gyűjtemény tetszett. 3000 darab van a múzeum birtokában, a tárlóban csak töredékét állították ki.


 



Több mint egy liter fér bele


Nem csak az Észt Nemzeti Múzeum van Tartuban, hanem néhány minisztérium, és több kormányhivatal is. Komolyan vették a decentralizációt.
A dómon kívül még egy szépséges gótikus templom van Tartuban. A Szt. János templom (Jaani kirik). Piros téglás gótika, valaha több ezer terrakotta szobrocska díszítette, ma legfeljebb háromszáz.


 



Kint és bent egyaránt gazdag a díszítés


Ez a szoborbőség egyedülálló Európában. A most látható szobrocskák másolatok, az eredeti darabok a múzeum féltve őrzött kincsei. A Szt. János templomot ajánlják megtekinteni azoknak, akik az észak-európai téglagótika emlékeit látogatják. Nekünk szerencsénk volt, a templomot nyitva találtuk, sőt, egy hölgy gyakorolt az orgonán, így szép zeneszó mellett nézhettük végig. Belépődíj nem volt, de a templom fenntartására adakoztunk.
Mivel mindenki szabadon fedezte fel a várost, délben a Botanikus kertben adtunk találkozót egymásnak és a busznak. Ingyenes a belépés, csak az üvegházak látogatásáért kell fizetni. A kert szintén a moréna halmokon létesült, érdekes dimbek-dombok között, sőt egy tavacsaka mellett, szépen karban tartott parkban járhatunk. Minden növény mellett táblácska, sehol semmi elhanyagoltság.


Pärnau városa a tengerparton fekszik, pontosabban az üdülőterülete, maga az óváros kicsit messzebb. Nem nagy a távolság, de a rendelkezésünkre álló időben csak az egyik városrész megtekintése fért bele. A hosszú utat (Kuressaareból Rigába) szakítottuk meg egy kis sétára, nézelődésre. Mi az óváros mellett döntöttünk. Néhány utca, de nagyon kedves épületek és parkok. Az egyik parkban ettük meg szokásos ebédünket: kefir és zsömle. Az utcákon régi házak váltakoztak régi faházakkal, raktárházakkal.


Paide vára egy kis település a Tartuból Tallinba vezető úton, valahol félidőben. Érdekessége egy vár, amelyből csak a tornya maradt meg. Arra számítottunk, hogy az első emeletén lévő kávézóban isszuk meg délutáni kávénkat, de tatarozás miatt a vár, a kávézó és a múzeum egyaránt zárva volt. Körbesétáltuk, mert a megmaradt torony igen impozáns. Sok ablak nincs rajta. Maga a vár nagy területű, impozáns méretű rom.










(Pärnau – Az egyik régi házban étterem, malacos cégérrel – és napfürdőző alkalmazottal) Paide – Csak egy magas torony áll a várból


Észtországhoz több sziget is tartozik, ezek közül Saaremaa szigete a legnagyobb. Csak komppal vagy repülővel juthatunk oda. Komp félóránként indul Virtsuból. Virtsu is majdnem sziget. A félszigetet, amelyen fekszik, keskeny nyak köti össze a szárazfölddel. Az odavezető út mellett fenyőerdők, nyírfák, mocsárvidék, tavak, tengeröblök váltakoztak. Emberi településsel, faluval vagy tanyával nagyon ritkán találkoztunk. Az autóforgalom sem volt jelentős. A kompra előre meg kellett venni a jegyet, és nem volt tanácsos lekésni a járatot. Jó korán érkeztünk, a komp környékén semmi, csak pusztaság. Kicsit arrébb egy kicsi bolt, és egy kis kávézó, fellendítettük a forgalmát. Ahogy közeledett az indulási idő, gyűltek az autók. Végre befutott a komp. Kinyitotta az orrát, olyan volt, mint egy cápa nyitott szájjal és hatalmas fogakkal. Az autók, buszok teherautók csak úgy özönlöttek ki belőle. Aztán mi következtünk. Elnyelte a komp a buszt. A teherautók, buszok a földszinten álltak, a személyautók egy részét felterelték az emeletre. Minden négyzetcenti ki volt használva. Ki kellett szállnunk, lépcsőkön felmenni a fedélzetre. A tenger a legjobb arcát mutatta, ragyogó kék ég, apró, fodrozódó hullámok, vijjogó sirályok. Alig lehetett észrevenni, hogy elindultunk.


 



Nézzük, hogy hasítja a komp a hullámokat


A komp előbb Muhu szigetére érkezett, ahol a kikötőben ugyanúgy nem volt semmi, mint Virtsuban. A busz kigördült a komp kinyitott orrán, és néhány perc múlva már le is kanyarodtunk a főútról, mert megérkeztünk Liiva faluba, ahol egy bűbájos torony nélküli templomocska állt a falu közepén. A templomot ma is használják, 1972-ben tatarozták, viszonylag jó állapotban van. Belsejében falfestmény maradványok, melyeket a “Gotlandi mester” készített.


 



Nagy fák között állt Liiva temploma


 



Régi falfestmények nyoma látszik a szentélyben


Az út tovább fenyőerdőkben vezetett, majd hosszú töltésen robogtunk keresztül. Eleinte még nádasok kísérték az utat, majd nyílt víz hullámzott a töltés mellett. Sok vízimadarat láttunk. A töltés valamikor a 70-es években készült, el is vágta azóta a víz áramlását, mocsarasodni kezdett a vidék. Mostanában híd építését tervezik. Mi megállás nélkül robogtunk át a töltésen, vágyakozva néztük az időnkénti kilátó parkolókat. Még negyedórát sem utaztunk Saaremaa szigetén, amikor Pöide templomához értünk. A falun kívül, erdő közepén áll Saaremaa legnagyobb temploma. Hatalmas templom, nem is értettük, mit keres erre egy ekkora templom. Erdő fefőfi oldalán az erdő felé ásatások nyomai. Jól kivehetők a korábbi falak, valószínűleg erődített templom volt. Tábla jelzi a bejárat mellett, hogy a XII-XIV. században épült. Nagyon rossz állapotban van. 1940 nyarán felgyújtotta egy villám és leégett. Kifosztották, azóta is kihalt állapotban van.


 



Tornyán hatalmas repedés fut


Hiányzik tornyáról a sisak, belseje szinte teljesen üres. Tatarozásra vár. Néhol már láttunk állványt, de munkásokat nem. Félórás út után érkezünk Karjába. A település szélén áll a templom, kisebb dombon. Tornya nincs, egyhajós templom. A gótikus templomban kívül és belül gyönyörű faragványok.


 



Karja temploma a XIII. században épült


Sokáig gyönyörködtünk a faragott oszlopfőkben: pletykázó asszonyok, Szt. Katalin, a templom védőszentje és Szt. Miklós. Kívül van az igazi csemege az úgynevezett “Karjai mester” Golgotája. A templom viszonylag jó állapotban van, ma is egyházi szertartásokat tartanak benne. Neogótikus oltár dicséri az urat.


 



A két lator éppen kileheli a lelkét


A szobrok egyértelműen román hatást mutatnak, míg a templom gótikus. De érthető a stíluskeveredés: Saaremaa szigetének lakói vették fel utoljára a kereszténységet. Sokáig ellenálltak a térítésnek. Többször fellázadtak a papok ellen. (Később is minden megszállás ellen lázadoztak). A templomok ilyenkor áldozatul estek a lázongással járó pusztításnak, de ezeket a lázadásokat mindig leverték, és a templomot a legújabb divatnak megfelelően helyrehozták. Persze a megmaradt díszítőelemeket felhasználták.








Karjától csak néhány perc Angla. A szélmalmokat már messziről láttuk. Szépen sorakoztak egymás mellett. Mindegyik más és más. Észtországban már eddig is sok szélmalmot láttunk. Az egyik út menti malomban alul autóspihenőt rendeztek be, itt meg is álltunk, valamivel Tartu után. A saaremaai malmok sokkal kisebbek és ami fontos, működőképesek. Nagy autóparkoló várja a látogatókat, a mellette lévő étterem még nincs kész. Szabadtéri múzeumként működik, de belépőt nem szedett senki. Az első szélmalomban találtunk becsületkasszát. (jobbról)


A szélmalmok kicsik, forgathatók a szélnek megfelelően. Nagy rúd támasztja ki (vagy rögzíti?) Van holland típusú is, nagy gombakalappal. Mindegyikbe be lehet menni, megnézni az őrlőszerkezetet. A nagy szélmalomban zsákvászonból készült kitömött bábuk színesítik a bemutatót. Van molnár, tejet ivó gyerekek, öregasszony, még egy egér is. Ezeket nem tudtuk lefényképezni, mert éppen lemerült a fényképezőgép akkumulátora.
A parkoló mellett furcsa szürke kőből készült vázákat, mozsarakat árultak. Némi kommunikációs nehézség árán megtudtuk, hogy saaremaai dolomitból vannak. Egyedül itt, a sziget közepén található ez a fajta kőzet, amely jól faragható, csiszolható.


 



Már messziről látni


 



Saaremaai dolomitból készült ajándéktárgyak


Nehezen értettük, mert nálunk a dolomit könnyen porló kőzet, építőkőnek sem használják. Angláig minden falut, templomot, malmot könnyen megtaláltunk. Kaarma kifogott rajtunk. GPS ide meg oda, sehol nem volt. Apró földutakon döcögött a busz, de a templomnak nyoma sem volt. Persze, mert a kaarmai templom nem Kaarmában van, hanem egy másik faluban! Kaarma a 86-os és a 79-es utat összekötő mellékúton van. A kaarmai templom viszont néhány kilométerrel nyugatabbra. Eikla felé vivő úton, alig 10 kilométerre Kuressaareetől, Kirikuküldben. Megérte a keresgélés. A XV. századi templom kívülről is impozáns, kéthajós templom. Itt is láttunk szép faragványokat, néhány kereszt a templom külső oldalán az ír keresztekhez volt hasonló. Ha pöidei templom volt a legnagyobb, a kaarmai a legrégebbi.


 



Ritka a kéthajós templom


Itt látható az első írásos kőtábla a karzat alatt. A szószék mellett festett faszobor, szintén a legrégebbi nyugat-észtországi szigeteken. A saaremaai templomokról sehol nem találtunk ismertető anyagot. A tallinni információs pontnál sikerült egy kis füzetet begyűjtenem a saaremaai templomokról, igaz, ez a bennük tartott komolyzenei reklámozta, mindenesetre Kaarma és Karja templomáról bővebben olvashattunk észt, finn és angol nyelven. Jóval több információt találtunk az észt templomokról készült 2010-es kiadványban. Területi felosztásban tartalmazza a templomok listáját, a közepén térkép, minden templom bejelölve, a száma alapján kikereshető a listában. Rövid leírást tartalmaz észt és angol nyelven, mellette fénykép, a nyitvatartási idő, az istentiszteletek, misék időpontja és telefonszám. Nagyon használható kis füzet! Az ingyenes kiadványt minden működő, azaz felszentelt templomban megtaláltuk.


Kaali 18 kilométerre van Kuressaaretől Kuivastu felé vivő úttól 3 kilométerre északra. A táblák jól mutatják az utat. A laza településen nagy parkoló várja a látogatókat. A Kaali-keskus, vagyis hotel, múzeum, kávézó és információs központ várja az ideérkezőket. Végre megfejtettük a keskus szó rejtélyét. Központot jelent. Maga a falu is aranyos, de az igazi érdekessége a helynek, hogy erre a környékre meteor csapódott be 3000 évvel ezelőtt, kisebb-nagyobb krátereket hagyva maga után. Kilenc darab van belőle. A legnagyobb és leglátványosabb a kívül-belül durva mészkőből épült keskus mögött van. Fel kell sétálni a kráter peremére, máris megpillantjuk a lent meghúzódó tavacskát.


 



Európában egyedüli ez a meteorkráter


1937-ben mutatták ki meggyőzően, hogy meteorit becsapódásról van szó, addig vulkanikus eredetre gyanakodtak. Úgy számítják, hogy 5-10 kilométer magasságban a meteorit darabokra tört és a törmelék Kaali környékére zuhant. A tudósok azt gondolják, az ütközés energiája a hirosimai atombombáéhoz hasonló lehetett. Az elhamvadt erdőket 6 kilométer sugarú körben mutatták ki. A legnagyobb kráter átmérője 110 m, mélysége 22 m. Kiépített lépcsősor vezet a tó partjára, körbe lehet járni. A víz szintje az időjárásnak megfelelően változik. A többi kráter – nyolc van belőle – jóval kisebb. Mindez körülbelül egy kilométer sugarú körön belül található. A krátereket tanösvényen lehet végig járni
Az irodalmárok szerint a Kalevalában megtalálható a kaali meteor leírása. Ukkó szikrát üt a vason, rábízza az ég leányára, de az leejti.


“Száll alá a tűzsziporka,
A piros sugár suhogva,
Végigvillan az egeken,
Átsüvölt a fellegeken,
Kilenc égen végigszárnyal,
Hat tarka tetősön által,
Szétrepedt az ég lyukakra,
Mind a mennybolt-ablakokra.”
Vikár Béla fordtása


Kuressaare a legnagyobb város a szigeten. A déli partján fekszik, aranyos kisváros szép üdülőterülettel, közelében jó strandokkal. A nyári idényben van itt igazán élet, jönnek a finnek, svédek, németek nyaralni. A szovjet időkben határsáv volt, elzárt terület, így évekig nem fejlődött, ahogy az egész sziget sem. Ez most a szerencséje, ebből tud idegenforgalmat csinálni. Mindenki keresi a háborítatlan természet és nyugalmas tengerpart örömeit. Az élvezeteket fokozza, hogy itt áll a nyugat-észtországi püspökök által emelt vár. Kivételesen nem a Kardtestvérek emelték, hanem a püspökök az 1200-as években. A vár épségben vészelte át az évszázadokat, különösebb átalakítás nélkül. A hódítók ugyan folyamatosan erősítgették, az oroszok pedig a XIX. században hatalmas erődítménnyé építették, de ezek nem érintették a püspöki várat magát. A sokszögű erőd vastag falaival ugyan hamarosan rommá vált, most azonban ragyogó keretet nyújt a szépen tatarozott várnak.


 



Bonyolult vizesárok veszi körül a várat


 



A vár kívülről is impozáns


 



A várudvar


 



Az emeleti folyosó, innen nyílnak a szép termek


A város felől érkezve szép park mellett álltunk meg. A parkban pavilonok padok, kioszkok. Fahíd vezet át a vizesárkon. Még éppen megnézhettük zárásig a várat, szerencsénk volt. (belépő 50, nyugdíjasoknak 25 EEK) Igaz, valami rendezvényre készültek, így nem juthattunk el minden részletébe, de azért alaposan bejártuk. Az emeleten szépséges gótikus folyosóról nyíltak a reprezentatív termek, sok-sok boltív, masszív kandallók, kőpadok. Lépcsők vezettek feljebb. Itt voltak a múzeum kiállítóhelyei, a szokásos helytörténeti emlékek az ókortól napjainkig. Bonyolult átjárók rendszerébe keveredtünk, valószínűleg az egyik saroktorony mellé egy hidacskára. A tovább vezető út és lépcső zárva volt. Viszont a híd alatt több emeletnyi mélység tátongott, és időnként oroszlánordítás és hörgés hallatszott. Állítólag itt valóban oroszlánokat tartott a püspök, és a nemkívánatos elemeket közéjük dobatta. Nem lett volna olcsóbb megoldás? Oroszlánt tartani drága Miután kiélveztük az összes termet, folyosót, átjárót és csigalépcsőt, körbejártuk a várat és a vizesárkot. Hatalmas vastag falakon, töltéseken jártunk, helyenként látszottak a sarokbástyák, a vastag töltésbe épült kazamaták. A déli oldalon hangos zenére figyeltünk fel. A várfal külső tövében vidámpark működött. Színes hánytatók forogtak, emelkedtek és süllyedtek bömbölő zene kíséretében. Rosszat sejtettünk. A szállodánknak a környéken kellett lenni, mert kilátást ígértek a tengerre és a várra. Ja és csendet. Gyanúnk beigazolódott. Ha a vidámpark nincs, valóban csendes hely, kívül a városon, csak egy stadion választotta el a tengerparti mocsaras vidéktől. Nyugati oldalán le is lehetett menni a vitorláskikötőhöz. Néhány vállalkozó szellemű útitársunk meg is fürdött a tengerben – meglepően meleg volt a vize. A kikötőn túl terült el Kuressaare üdülő része, szállodákkal, drága éttermekkel, sétányokkal. A mi szerény szállónk barátságos, tágas, világos volt. Az ízletes vacsora után besétáltunk a városba, igazából az időt akartuk húzni, mert sejtettük, hogy a vidámpark zenéjétől nem nagyon fogunk tudni aludni. Szerettük volna megkóstolni a saaremaai sört is, az útikönyvek külön felhívták rá a figyelmet. Sajnos egyik vendéglátóipari egységben sem sikerült ilyet kapni. Megnéztük a kisváros helyi nevezetességeit, a városháza oroszlánjait, az evangélikus templom furcsa tornyát, az ortodox templom kertjét, a szabadságharcos szobrát, végül a régi mázsaházzal szemben telepedtünk le, itt sötétedett ránk. A bömbölő zene végül éjféltájban ért véget, de mi addigra a fáradtságtól mélyen aludtunk.


Kurassaare volt utunk legnyugatibb pontja, innen már hazafelé tartottunk, meg-megállva a hosszú úton.


Ligeti Csákné Zsuzsa
Fotó: Ligeti Csák


 


Az írás többi része


1. Tizennégy nap a Baltikumban – Livánia



2. Tizennégy nap a Baltikumban – Lettország



3. Tizennégy nap a Baltikumban – Észtország



4. Tizennégy nap a Baltikumban – Lengyelországon keresztül


A szerző írásai az Útikalauzban >>


 










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Ligeti Csákné Zsuzsa: Tizennégy nap a Baltikumban – Litvánia, Lettország, Észtország – Lengyelországon keresztül 3. – 2010" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár