Németországban adventi vásárok – 2002

Adventi vásárok Németországban 2002-ben


(A Német Turisztikai Központ – DZT – információi alapján)


Aachen


Aachen városházát övező utcák és terek idén is csillogó fények, színek, ünnepi zenék ás csábító illatok hangu-latos kavalkádjává változnak.
Az ünnepi vásár forgataga ás a széles választék kicsiket és nagyokat egyaránt elkápráztat: míg a gyerekeket körhinta repíti a magasba. a felnőttek forralt bor mellett melegedhetnek, a különféle frissen sütött karácsonyi sütemények ás édességek pedig min-den korosztálynak örömet okoznak reggel ás este.
Az adventi vásárt évente 1,5 millióan látogatják, ás a külföldiek körében is egyre népszerűbb.


München


Már maga a karácsonyfa is igazi látványosságszámba megy: a 30 méter magas, tetőtől-talpig égőkkel díszített fenyő minden évben büszkén áll a Marienplatz-on. A sötétedés beálltakor felgyulladó fények valósággal elvará-zsolják a vásárt: a szájjal fúvott üveg-gömbök, a sok kis üvegtárgy és a hosszú angyalhajak csak úgy csillog-nak a fényben. Némelyik standon fából készült játákszereket, apró babaháza-kat ás plüssmacikat kínálnak, éppen úgy, mint nagyanyáink idején. A vásár-
ból természetesen a kolbászsütők, for-ralt bor- és sült mandula -árusok sem hiányozhatnak, akik illatfelhőbe burkolják a karácsonyi lázban égő várost. A Müncheni Karácsonyi Vásár időpontja: 2002. november 29.-decem-ber 24.


Bréma


A 170 standból álló Brémai Karácsonyi Vásár a legszebbek közé tartozik Németországban: a történelmi dísz-letek, a bájosan feldíszített bódék ás standok, a romantikus megvilágítás, különleges hangulatot teremt ás évről-évre egyre több látogatót vonz. Gőzöl-gő forralt bor, sült alma, fahéjas sütemény illata és karácsonyi dalok halk hangja száll a levegőben. Min-demellett orgonakoncertek, betlehemi előadások, mesés színielőadások ás karácsonyi kiállítások gondoskodnak az ünnepi hangulatról. A Weihnachts-markt in Bremen elnevezésű tu-risztikai csomag ára (kb. 84,- EUR) tar-talmazza a szállást 1 éjszakára kétá-gyas szobában, a reggelit, 3 fogásos menüt, sült almát ás forralt bort, és az idegenvezetést Bréma óvárosában.
www.bremen-tourism.de


Ulm


A világ legmagasabb templomtornya előtt nyílik meg november 25-én Németország egyik legszebb kará-csonyi vására, mely december 22-ig hétköznap 10-től 20.30-ig, vasárnap pedig 11 -től 20.30-ig tart nyitva. Az ulmi dóm lábához simuló több mint 120 feldíszített stand hangulatos díszletéül szolgál a karácsonyi nézelődésnek, bevásárlásnak. A vásár külön-legessége idén is az üvegfúvóbódé lesz, ahol a közönség szeme láttára készülnek majd a tárgyak, csakúgy mint ezer évvel ezelőtt. Az érdeklődők sokféle, színes rendezvény közül válo-gathatnak: színvonalas koncertekre látogathatnak el, ás olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Káthe Kollwitz szobraiból ás grafikáiból készült kiál-lítás, illetve Gerda Ott babagyűjte-ménye. A turistáknak lehetőségük van idegenvezetés keretében megtekinteni a várost ás a templomokat, melyek hétköznap 10 órakor, hétvégén pedig 11 órakor indulnak, de előzetes egyeztetés alapján is szerveznek városnéző sétákat.
Internet: www.tourismus.ulm.de


Bayreuth


A nyári zenei ünnepi játékokról híres bajojországi település, Bayreuth már most ismerteti különleges adventi aján-latait: koncertek, városnézés, kará-csonyi vásár (november 29.-december 23.), előadások állnak a város ren-dezvénynaptárában. Ezen kívül a bajor város egy különleges karácsonyi aján-lattal kedveskedik az idelátogatóknak:
a csomag ára (101,- EUR) tartalmazza a szállást két éjszakára, egy vacsorát, orgonakoncertet ás egy Bayreuth Card-ot.


Dinkelsbühl


Az idei advent idejére Dinkelsbühl városa karácsonyi díszbe öltözik: a karácsonyi vásárt ezúttal a történelmi kórház idilli kertjében rendezik meg november 28-a és december 22-e között, a St. Georg templomban pedig 12 m2-en betlehemet építenek Dinkels-bühl óvárosával a háttérben. Aki pedig
különleges idegenvezetás keretében kíván sétálni a karácsonyi hangulatú utcákon, a város idegenforgalmi hivatalánál kérhet felvilágosítást.


Heidelberg


A november 27-től december 22-ig tartó Heidelbergi Karácsonyi Vásár számtalan látványossággal kecsegtet:
a Főutca Universitátsplatz és a Markt-platz közötti szakasza karácsonyi hangulattal várja az érdeklődőket, a Városháza homlokzata pedig vetítőgépek segítségével 17 óra után mindennap színes adventi naptárrá változik. A vásár szervezői különösen nagy hangsúlyt fektetnek a családok szórakoztatására: a piac egyik részén számtalan játékszert árusítanak, és a gyerekek felülhetnek a kisvasútra, körhintára ás megcsodálhatják az “élő betlehem” állatait is. A vásár másik felén több mint 30 fabódé kínál kerámia-, fa- ás üvegtárgyakat, ék-szereket ás kulináris specialitásokat. Az Universitátsplatz több mint 80 feldíszített házikója festett selymekkel, szájjal fúvott üvegtárgyakkal, fazekas-ás egyéb kázművestermékekkel várja a vásárlókat, ás hogy teljes legyen a karácsonyi hangulat, az Óváros temp-lomai adventi koncerteket adnak.


Egyéb adventi vásárok időpontja


Celle (Niedersachsen) – 2001.11.28. – 2002.12.22.


Düsseldorf (Nordrh.-Westf.) – 2002.11.21. – 2002.12.23.


Erfurt (Thüringen) – 2002.11.29. – 2002.12.22.


Frankturt am Main (Hessen) – 2002.11.25. – 2002.12.22.


Goslar (Niedersachsen) – 2002.11.27. – 2002.12.29.


Göttingen (Niedersachsen) – 2002.11.27. – 2002.1 2.23.


Halle (Sachsen-Anhalt) – 2002.11.30. – 2002.12.22.


Hamburg – 2000.11.25. – 2002.12.23


Hannover (Niedersachsen) – 2002.1 4.28. – 2002.1 2.22.


Hildesheim (Niedersachsen) – 2002.11.28. – 2002.12.22.


Kassel (Hessen) – 2002.11.25. – 2002.12.23.


Koblenz (Rheinland-Pfalz) – 2002.11.28. – 2002.1 2.22.


Konstanz (BW) – 2002.12.01. – 2002.12.22.


Köln (Nordrh.-Westf.) – 2002.11.25. – 2002.12.23.


Ludwigslust (Meckl.-Vorp.) – 2002.11.28. – 2002.12.01.


Magdeburg (Sachsen-Anhalt) – 2002.11.23. – 2002.12.24.


Osnabrück (Niedersachsen) – 2002.11.27. – 2002.12.22.


Rostock (Meckl.-Vorp.) – 2002.11.29. – 2002.12.22.


Rüdesheim am Rhein (Hessen) – 2002.11.27. – 2002.12.23.


Schwerin (Meckl-Vorp.) – 2002.11.27. – 2002.12.22.


Siegburg (Nordrh.-Westf.) – 2002.11.30. – 2002.12.22.


Stuttgart (BW) – 2002.11.28. – 2002.12.23.


Trier (Rheinland-Ptalz) – 2002.11.21. – 2002.12.22.


Wernigerode (Sachsen-Anhalt) – 2002.11.29. – 2002.12.19.


Wismar (Meckl.-Vorp.) – 2002.11.30. – 2002.12.22.


Wittenberg (Sachsen-Anhalt) – 2002.12.07. – 2002.12.08.


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár