Sirhuber András: Norvég kerékpártúra – 2006


Sirhuber András: Norvég kerékpártúra – 2006



András ígérete szerint ez még csak egy vázlat, amit rövidesen kibővít. Ilyen röviden is érdemes elolvasni, megnézni a látványos képeket. Igaz, azt most nem ígérem, hogy jövőre én is megyek.


Vigyázat! Norvégia megköveteli, hogy visszatérj!
Hasonló túrát, a természet szépségeit kedvelő kitartó túrázóknak ill. a meglehetősen gazdag autósoknak ajánlom. Norvégiára 2001-ben kattantam rá, mikor is a teljes túrát oda-vissza kerékpárral tettem meg (4200km), Dánián keresztül komppal. (Hanstholm-Egersund) Idén váltottam repülőre, így 2 hetet megspóroltam és olcsóbb is volt. Így közel egy hónapot lehettem Norvégiában.

1. nap: Irány kerékpárral Kőszegről Budapestre! (200km)


2. nap: A repülés Budapest- Oslo
Az első akadály már a reptér megközelítésénél jelentkezik a gyorsforgalmi út miatt (kerékpárral behajtani tilos), de a probléma “áthidalható”. A repülés előtt célszerű időben tájékozódni a kerékpárszállítás követelményeiről. Ált. szükséges a pedálok leszedése, kormány beforgatása ill. a gumik leengedése. természetesen szerszámról mindenkinek magának kell gondoskodnia, hisz a milliárdos reptéren nincs egy r… villáskulcs sem. Így a túrázó végig cipelheti magával a “pillekönnyű” villáskulcsot. Hogy miért van így…? Felháborodásom azért ily csekély, mert ha nem segít egy kedves autós (nem taxis) lehet, hogy lekésem a járatom! Ezúton is köszönet érte! Norvégiában a reptéri útlabirintus Maura-felé kerékpárral is könnyedén elhagyható!


3-4. nap: Megérkezés Andalsnes-be a Romsdal-völgyön keresztül, kétoldalt ezernyi óriási vízeséssel. Közben érdemes elbámészkodni a Trollveggen-nél, mely egy csodálatos hegyvonulat 1000m magas függőleges sziklafallal. (450km)








5.nap: Aki a Romsdal-völgyön keresztül eljut Andalsnes-ig, mielőtt kipipálja a “Trollok-útját” mindenképp látogasson el a Romsdalsfjord ill. a Langfjord partján a Mardalsfossen-vízeséshez, mely Eikesdal-ból “kis” hegyi sétával érhető csak el. A látvány kárpótol a túráért! Az út melletti vendégkönyvbe sajnos nem sok magyar beírást találtam, konkrétan egyet.
Sátorozáshoz tudom ajánlani a csak helyenként füves, napsütötte fjordpartot. A látvány sem csúnya és volt szerencsém késő este 30 °C-ban napfürdőzni. Egyébiránt ebben a naptári időben itt fenn északon éjszaka is csak félhomály van. Ez mindenképp meglepő volt. (200km)



6.nap: A “változatos” reggeli után a kötelező “Trollok-útja”-felé vettem az irányt. Szerintem ezt senkinek nem kell bemutatni (képről biztos mindenki látta már), de már az odavezető út is egy fennséges “U”-alakú gleccser-völgy, mely a híres szerpentinnel végződik. Felfelé nagy lelkesedéssel kattogtattam a gépem ~200m-ként meg-megállva, sajnálva közben az autósokat, buszosokat, akik sokszor csak menet közben hódolhattak e szenvedélyüknek. Ezt a csorbát kiküszöbölve a csúcson van egy viszonylag nagy parkoló “Troll-os” butikokkal, ahol is mód nyílik a pénzköltésre ill. a táj leírhatatlan szépségeinek befogadására. Én az utóbbit tettem kis sétával megtoldva.








Kigyönyörködés után a túloldalon legurulva hirtelen a szemem elé tárult az amúgy “nem csúnya” Tafjord, ami szintén megér pár órát.
Innen továbbkerekezve, majd átkompozva Linge-ből Eidsdal-ba megjött a várvavárt eső, ami már a hágón is kóstolgatott. Én ezt már csak teljes befelhősülésnek nevezem.(130km)


7.nap: Reggel sűrű ködben (~600m-es hágó) értem el a híres Geirangerfjord-ot. “Szárítkozás” után jöhetett a kötelező hegymászás a Hét-Nővér- vízeséshez. A látványt nem lehet leírni, de meg kell érte dolgozni. A fjord túlsó feléről indul a jelölt turistaút, ami helyenként elég meredek (felfelé és lefelé is), amúgy pedig viszonylag hosszú. Nem árt egy jó túracipő a kb. fél napos túrához. A túrázás mellett van még lehetőség hajókirándulásra ill. kajakozásra is. Én ezt sajnos kihagytam, bár innen sem lehet valami csúnya a táj. (A bérleti díjat nem mertem
megkérdezni.) Talán majd legközelebb! Este pihenésképpen még kigyönyörködtem magam a “naplementében”. (40km)










8.nap: Napi bölcsességem: Norvégia a legszebb ország! Reggel szintén egy hágó várt (1030m), amit gyorsan le is küzdöttem, mivel nem volt még az a nagy meleg. Ez jó tanács lehet minden hágó előtt! Innen gyalogosan folytattam az utam a Dalsnibba-ra (1500m), aszfaltos út hiánya miatt. Amúgy a csúcs elérhető autóval is, de ezért a kis kényelemért fizetni kell. A szűk, kanyargós, meredek szerpentin nagy odafigyelést követel a vezetőtől! (Mindenki “örült” a szembejövő turistabusznak!) A csúcson a látvány pazar volt, még a Geirangerfjordot is látni.











Délután, Grotli felé kikerülve az alagutakat a gleccserek felé vettem az útirányt. Ez szintén kihagyhatatlan, de az odavezető 256-os út számomra nem volt túl nyerő. (A biciklimnek se!) A térképen fő turistaútnak jelölt utat “elfelejtették” leaszfaltozni. A kavicsos, murvás úttal így voltak kisebb problémáim. Országútisok erre mindenképp készüljenek fel! Szerencsére azonban az út minőségét feledtette a vad kietlen táj csodálatos látványa. A csúcson lehetőség van nyári síelésre, amit én kihagytam, viszont innentől az út lefelé oké, aminek nagyon tudtam örülni. Este már a Loenvatnet-ben fürödtem. Itt volt az egyik legszebb sátorhelyem. A hely több napra érdemes! (150km)


9.nap: Ez a gleccserek napja! (Kjenndalsbreen, Bodalsbreen, Briksdalsbreen) Eredetileg a Kjenndalsbreen-t akartam megnézni, ami sajnos le volt zárva (lavinaveszély, kőomlás?), így helyette, mérgemben beterveztem a Bodalsbreen-t. Persze utólag nem bántam meg, de egy könnyebb hosszú gyalogtúrára mindenki készüljön fel. A látvány leírhatatlan! (Ezért vannak fényképek.) Innen továbbtekerve jutottam el a közeli Briksdalsbreen-hez. Ez egy tóba ömlő gleccser, mely rövidebb gyalogtúrával elérhető. Így a nap végére, igaz sok gyaloglás után, de csodát láttam. Kötelező! Este eső. (60km)











10. nap: A gleccserektől elbúcsúzva vágtam neki visszafelé a már ismertetett 258-as murvás úton. Még egyszer kigyönyörködhettem magam a holdbéli tájon, éspedig defekt nélkül. A csúcson ismét bebizonyosodott, hogy a gleccservíz rendkívül tiszta, jéghideg és laktató! Estére megérkeztem Lom-ba. (180km)


11. nap: A mai nap ismét egy újabb hágó várt – Sognefjellsvegen (1434m) – a Lom-i éjszakázás után. (Egyébiránt itt megtekinthető egy gyönyörű szép fatemplom is). Az előjelek az éjszakai ill. a reggeli eső miatt nem voltak túl
biztatóak, de kedvet kapva és felbátorodva az aznapi országútis teljesítménytúrázóktól (több száz kerekes), a borús idő ellenére én is nekivágtam. Később kiderült majdnem vesztemre, ugyanis a csúcson elkezdett esni az eső. A nagy szél és a hasító hideg nem volt túl kellemes, de a völgyben szerencsére napsütés fogadott. Ilyen nagy
magasságban mindenkit fokozott óvatosságra intek!!! Az út amúgy roppant vadregényes és kietlen, s közben még gyönyörködhetünk (gyönyörködhettem volna) a Glittertind ill. a Galdhopigen gleccsereiben is. Lent a csodálatos Lustrafjorden partján délutánra megint utolért az eső, mely másnap „kemény” 0 km megtételére kényszeríttet. Az egész napi esőnézéstől izomlázat is kapott a szemem! Amúgy az egyébként meleg völgyben egész nap csak 13 °C volt! (120km)


13. nap: Délután sikerült továbbindulnom, majd átkompoztam Mannheller és Fodnes között. A komphoz egy 3km-es alagút vezet, majd a túloldalon egy 6,6km-es kerékpárral tiltott alagút vezet tovább a Snovegen felé. Ezen csak másnap kora hajnalban kerekeztem át egy kis kitérő után, mely az Ardalsfjorden partján vezetett végig Ovre Ardal-
ba. A hely kiindulópontja több csodaszép vízesésnek, a végén a Vettisfossen vízeséssel, mely hosszú gyalogtúrával érhető csak el.


14. nap: A hajnali “alag-útazás” után ráfordultam a Snovegen meredek kaptatójára, mely 1300m magasra visz. (Ezt a hágót hidalja át a világ jelenleg leghosszabb közúti alagútja a 24,5km hosszú Laerdalstunnelen.)
Vigyázat! Az úton nem árt ha számítunk rohangáló birkákkal! Ez főleg lefelé abszolút nem veszélytelen!
A csúcson -már mondanom sem kéne- természetesen jött a már ismerős és kiadós eső, mely most a változatosság kedvéért a völgy aljáig tartott. A még eső közben kapott első defektem sem aranyozta be a napom! Leérve Aurland-ba, majd egy “Hytte”-nél 10 koronáért vett 5 perces forró fürdő és gumicsere után kerekeztem el Flam-ba, mely a híres Flamsbana hegyi vasút kiindulópontja. A vasút 20km alatt 2m-ről 866m-re kapaszkodik fel nem kis erőfeszítés árán csodaszép útvonalon. Nekem a gyalogtúra maradt másnap.


15.nap: Szomorkás időben küzdöttem le a Flamsbana vasútvonal szakaszát Flam-tól Myrdal-ig, természetesen kerekezve. Az utolsó 10km szigorúan csak gyalogossan tehető meg a nagyon meredek sziklás szerpentin miatt! Innen Voss felé Mjolfjell-ig csak vasúti közlekedés van. (kb. 20km-40 korona/fő) A vonatról leszállva már esett! (25km)


16.nap: Eső nap. Ez volt az a nap (egyébként 13.-a) amikor is útvonalmódosítást kellett eszközölnöm az eső napok miatt, lecsúszva így pár élményről. De “szabadidőmben” már terveztem a következő évi (2007-es) túrám, mely akkor még csak terv volt ma már pedig konkrétum.
Vigyázat! Az ilyen napok miatt jó ha van a túrázónál mindig elég víz és élelem! Főleg nagy magasságban, elhagyatott vidéken nem olyan jó esőben bolt után rohangálni! (-km)


17.nap: Ma reggel végre láttam egy kis reményt az indulásra. A remény sűrű köd és 5C° képében érkezett, ami nem volt túl kellemes, lévén rövidnadrágban tettem meg! Végül is legurulva Voss-ba, kicsit felmelegedve és megreggelizve folytattam utamat. Könnyed tekerés után érkeztem Bruravik-ba, ahol is átkompoztam Brimnes-be. Innen már gyorsan elérkeztem Eidfjord-ba, mely többnapi gyalogos túrám kiindulópontja. Délután még megnéztem a Simadalen-völgyet a Skytjefossen vízeséssel, mely földes úton autóval is könnyedén megközelíthető. Este a fjord és az azt körülölelő hegyek látványával tértem nyugovóra kedvenc sátramban. (130km)


18.nap: A mai napi túrához is az Eidfjord a bázis. Innen rövid kerekezéssel ill. hosszabb gyalogtúrával (~20km) érhető el a Hjolmadalen pompás vízesése, mely egy óriási sziklakatlanból tör elő. Fenséges látvány! A csúcsra vezető út elég “mocsaras” , nem árt egy jó cipő sem. Bár az út nagy része autóval is megtehető un. földes
szerpentinen, így csak az utolsó pár kilométer kíván kisebb erőfeszítést a túrázótól. Igaz, az én véleményem: gyalogosan többet látni. Lefelé jövet a “Jóisten” küldött egy 17-es villáskulcsot az út szélére letéve, amit ezúton is köszönök neki. (Ezzel pont le tudtam kapni a reptéren a pedált.) Aki teheti. Ne hagyja ki! (40km)


19.nap: Ma egész nap a sokak által ismert Voringfoss vízesésben gyönyörködtem, mely a Mabodalen-völgy egyik fő nevezetessége. Az Eidfjord-tól a vízesés elérhető, a kerékpárral behajtani tilos alagutakkal tarkított főúton ill. a régi keskeny úton. Én az utóbbit választottam. Ez sokkal látványosabb, meredekebb és egyúttal veszélyesebb is, de csak innen érhető el a vízesés “alulnézete”. Ez égészen más dimenzió mint felülről (na az sem csúnya), így minden autósnak javasolhatom, hogy kis időre “dobja el” a füstkibocsátóját és túrázzon. Garantálom, hogy
senki sem fogja megbánni, nem beszélve a lent kapott ingyen zuhanyról! Ez után célszerű (én is ezt tettem) a vízesés felső részét is körbejárni az alsó parkolótól ill. a hoteltől. A vízesés ill. a völgy látványa egészen elképesztő!
Megjegyzés: Mivel itt fent olyan sok vásárlási lehetőség nincs, kivéve a hotel éttermét – de ezt csak gazdagéknak ajánlanám – célszerű még Eidfjord-ban némi élelmiszert raktározni, annál is inkább mivel a fennsíkot átszelve én csak Geilo-ban tudtam bevásárolni, ami viszont 60-80km-re van. Szerencsére az eső miatt nem ragadtam a fennsíkon! (30km)








20.nap: Reggel még “melegében” üres gyomorral hasítottam át a Hardangervidda tavakkal és gleccserekkel szabdalt fennsíkján. (1000-1300m) Egy-két legelésző birkán kívül nem túl sok emberrel találkoztam. A Hardangervidda vége felé található Haugastol, a montisok birodalma. Innen vezet egy hosszú, sajnos földes kerékpárút (Rallarvegen) Myrdal-ba a Flamsbana hegyi vasút végállomásához.
Akinek lehetősége van ne hagyja ki, én országútival nem mertem vállalni, ugyanis nem állt szándékomban sűrűn gyakorolni a gumicserét! Gol-tól viszonylag lankás, sík terepen nyomtam, így este már a Kroderen partján sátoroztam. (200km)


 


21-25.nap: Mivel maradt még egy kis időm elkerekeztem Oslo-ba (jav: Viking- múzeum), a Randsfjord-hoz és strandoltam a Hundalsjoen partján. A szabadstrand csak 38km-re van a reptértől! (460km)


26.nap: Repülés Oslo-Budapest.


27.nap: Kerekezés haza! (200km)

Fontosabb árak: (1 kr kb. 35,5 Ft – a szerk.)



500g-os keksz 10kr (Spar, KIWI,
750g-os kenyér 5kr (KIWI, REMA 1000, Lidl)
200g-os csoki 10kr (REMA 1000)
Rövidebb kompjáratok: ~25-40kr


(Ezek az általam tapasztalt legolcsóbb árak, ettől eltérhet akár 200-500 %-ban is. Amúgy minden nagyon drága!)


Időjárás: A hegyekben sok az eső. A hőmérséklet szélsőséges. (pl. napközbe 17-20 °C, este 30 °C, reggel 5 °C) Esős időben a völgyekben is lehül 13- 15 °C-ra. Meleg öltözék, esőkabát kötelező! A hágókon nagyon megfontoltnak kell lenni!


Jó túrázást minden országútisnak:
Sirhuber András


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár