Egerszegi Imre: Isztambul – Törökország – 2003


Egerszegi Imre: Isztambul – 2003. november


2003 november 19-én reggel 8 kor indultunk Mályiból kocsival Budapestre. 10 óra után értünk a Korvin parkolóba. Itt egy kicsit meglepődtek, hogy korábban érkeztünk, mert a kocsi épp a reptéren volt. Szerencsénkre háromnegyed 11-re megérkezett az Opel Astra kombi. Egy jópofa sofőr vitt ki a reptérre, 11 előtt néhány perccel már ott is voltunk.
Bejelentkeztük az indulásnál, leadtuk a két bőröndöt, majd egy kávézóban ittunk két kapucsínót és egy kávét, nagyon jutányos áron 1300-ért. Ezután elindultunk a beszálláshoz. Először az útlevélvizsgálat, majd a biztonsági kapu következett. Itt lekellett venni a kabátokat, kiüríteni a zsebeket, majd át kellett menni a fémdetektoros kapun. Itt megfeleltünk, így már beléphettünk az indulásra várakozók közé.
A mi gépünkhöz a 23-as kapunál kellett jelentkezni, 12.35-től. A megadott időben megnyitották az ajtókat, majd lementünk egy lépcsőn a várakozó buszhoz. Közben vettünk egyet-egyet a kikészített napilapokból. Mivel résen voltunk, volt ülőhely a buszon. Kis várakozás után indult a busz, a közeli felszállóhelyhez, ahol a Fokker 70-es várt. Ez a gép 31 méter hosszú, szárnyfesztávja 28 méter. Hatótávolsága 2000 kilométer és 67 utast tud benyelni. Szépen besoroltunk a többiek mögé, a sztyuvik mindenkit üdvözöltek a fedélzeten. Hamar megtaláltuk a Vigyázó Gábor által lefoglalt helyünket. Harmadik sorban két hely és a negyedikben egy, az ablaknál.
Menetrend szerint 13.05 kor kellett volna felszállni, de 10 percet késtünk. A fősztyuvi a kamerát azonnal kiszúrta, így elkellett tenni, így az indulásnál nem készült felvétel. A felszállás nem volt semmi, a két Rolls-Royce motor pillanatok alatt feltolt a magasba. Kicsit furcsa volt innen nézni Budapestet. Nyugat felé szállt fel a gép, majd egy pazar kis fordulóval beálltunk déli irányba. A pilóta, Rotermer László köszöntötte az utasokat, közölte a repülés idejét ami 1 óra 45 perc lesz. Kis idő múlva megláttuk a Tisza csillogó szalagját. Ezután elkezdték a kajaosztást a lányok. A táp nem volt rossz, de kis csalódás ért, mert a Malév weboldalán azt írták, hogy ilyenkor ebédet szolgálnak fel, ezzel szemben elég laza volt, sonka, sajtba göngyölt körözött, paradicsom, paprika, uborkaszelet. Két kis süti, kóla, majd tea.
Etetés után megkérdeztem, hogy merre járunk, azt válaszolták, hogy megkérdezik a pilótát. Repülés közben szép idő volt, a felhők tejszínhabként fodrozódtak a tiszta kék égbolton. Kis idő múlva megszólalt a hangoson a sofőr, hogy megkezdtük az ereszkedést Isztambul repterére, 20 perc múlva leszállunk. Hoppá, azt hittem, hogy még Románia egét bitoroljuk. A gép ekkor elcsendesedett, majd elkezdett süllyedni. A következő pillanatban megláttuk a várost Isztambult. Tettünk egy hurkot a város felett, majd egy sima leszállást hoztak össze a fiúk.
Pár perc várakozás után átszálltunk a buszba, és elhajtattunk a főépülethez. Itt először megvettük a vízumot, 20 dolcsi, per koponya. Utána útlevél ellenőrzés, majd sikeresen leemeltük a két bőröndöt a szalagról. A vámon, mint kés a vajon, úgy áthatoltunk. Kimentünk a váróba, nem láttuk az emberünket, így bemondattuk az információs pultnál, hogy itten vagyunk mi magyarok. Pillanatok alatt ott termett emberünk, egy magas, mozdonyszőke török csávó. Még várni kellett valakire, de később visszajött Ali, hogy nem várunk, megyünk. Ellibbentünk a kissé kopott fehér Hunday-hoz, majd belevetettük magunkat egy formás kis araszolásba. Később megszűnt a dugó, emberünk a lovak közé csapott és kb. 100-zal rallyztunk keresztül a városon. Láttuk a naplementét, csodálatos narancs színűre festette a tájat. Kis idő múlva beértünk az óvárosba, a szálloda elé. Egy zsúfolt, meredek, sikátoros negyedben van a Grand Yavuz Hotel. Mint az urak, mentünk be, a londiner vitte a csomagokat. Kifizettük a transzfert, 24 dollár. A 601-es szobát kaptuk, a legfelső emeleten. A szoba szuper, tiszta. Mint a filmekben, laza csuklómozdulattal indítottam a hordárnak egy amerikás bankót, amit egy elégedet tenkjúval nyugtázott az emberke.
Kicsomagolás után lementünk sétálni, bekeveredtünk a sikátorok közé, ahol szinte minden sufniban cipőgyártás folyik. Zsongás, jövés-menés mindenfelé. Közben vettünk egy kiló mandarint, 1,5 dolcsiért, és egy liter vizet, 500 000 tl. Betértünk egy szimpatikus kis étterembe, az Orbán Restaurantba. Egy kedves kiscsávó fogadott minket, kiderült, ő volt a tulaj. Szereti a magyarokat, büszkén mutatta ereklyéit, egy naplót, egy névkártyát, amin az állt, hogy Magyarok, ez a hely fantasztikus. Sokat beszélt a kisember angolul, egy vállalkozó a lelkem, Londonban és itt is több üzlete van. Óriásit ettünk, valami vegyes kebab, számtalan finomság volt benne. 36 és fél milliót fizettünk, és megbeszéltük, hogy egy barátja elkalauzol minket Ázsiába. Visszabotorkáltunk a hotelbe, majd írtunk néhány sms-t a hazaiaknak, ezután leteszteltük az ágyakat.


November 20 csütörtök.
Reggel 8 körül keltünk, majd laza észheztérés után lementünk az étterembe reggelizni. Kontinentális reggeli volt, de a jobbik fajtából. Nagyon friss kenyér, (törökül: ekmek) leginkább az igazi francia bagetthez hasonlít. Vaj, sajt, felvágott, főtt tojás, jam, paradicsom, olívabogyó, joghurt, kalács, tea, kávé, gyümölcslé. Kaja után elindultunk felfedezni a város nevezetességeit. Rövid séta után megpillantottuk az Aya Sofia-t, majd szemben a hatalmas Kékmecsetet. Egy helyi önkéntes idegenvezető tanácsára a Kékmecsetet néztük meg, itt nincs belépő. Ekkor még nem tudtuk, de érzékeltük, hogy valami baj van, mert sok szirénázó autót hallottunk. Az okot az otthonról kapott sms-ből tudtuk meg, több robbantás volt Isztambulban.
A mecsetbe csak cipő nélkül lehet belépni. A méretek szinte megbabonázzák a látogatót, hatalmas oszlopok és kupolák, keleti díszítésekkel. Ezután vettünk három nagyon finom szezámmagos perecet egy mozgóárustól, friss volt és ropogós. Ennek elmajszolása közben jót sütkéreztünk a napon, bizony a kabát meleg volt. Tovább ballagtunk a Topkapi szerájhoz. Ez volt a szultán palotája a régi időkben. Megvettük a jegyeket, 36 millió líra volt. Egy díszes kapun keresztül közelítettük meg a bejáratot, ahol egy, a repterekhez hasonló biztonsági ellenőrzésen estünk át. Fémkereső, átvilágítás stb. Megnéztünk néhány kiállítást, fegyverek, képek, és meglepetésünkre egy magyar vonatkozású kódex kiállítást. Eljutottunk olyan teraszra, ahol csodálatos kilátás volt a városra és az aranyszarv öbölre.
Elég fáradtan estünk ki a kapun, de még megkerestük a nagybazárt is a közelben. A bazár mellett leültünk egy “étterembe”, ami egy lemezbódé volt mellette néhány kör alakú asztal, székkel. Itt a luxus érzését az aránylag tiszta terítő jelentette. Döner kebabot kértünk, üdítőkkel. Meg kell említeni, hogy a személyzet itt is rendkívül udvarias, és figyelmes volt. Szívem szerint minden magyar vedéglátó iskola hallgatóját kötelező isztambuli gyakorlatra rendelném. Halvány feketepont csak az asztalok elhelyezéséért jár, mivel nagyfokú jóindulattal is inkább domboldalnak nevezném a placcot, mint síknak. Ez még belefér. Kis séta után megtaláltuk a bazár bejáratát. Egy kis incidens volt a kaput őrző rendőrök és a helybeliek között, mert a robbantások miatt nem lehet nagyobb csomagot a bazárba bevinni, és ezt nem akarta tudomásul venni egy kisebb csapat, ezért rögtönzött szabadfogású birkózó menetbe kezdtek a hatóság képviselőivel.
A bazár most is a csillogást jelenti, a sok ékszerbolt sorfalként fogadja a betévedőt. Itt csak a vevőből van kevés, minden másból túlkínálat van. Kb. fél óra bámészkodás után tovább álltunk, láttuk az Isztambul Egyetemet is. Egy édességboltban vettünk a helyi specialitásból, a halvából. Pisztáciás, kókuszos csokis. A szállodába nagyon fáradtan érkeztünk, vettünk 5 liter vizet egy kis boltban. A naplementét a szálloda tetején lévő kávézóban néztük meg egy-egy almatea mellett. Olcsó nem volt, 10 milliót csengettünk.
Most nézzük a tv-t, a robbantást mutatják, nagy a káosz.


November 21. péntek
Ma korábban mentünk reggelizni. Nagyon finom az itteni kenyér, ezt kihasználtuk, jól bekajáltunk. Most készülünk a városba. Eredetileg ma akartunk átmenni Ázsiába, de az ismert események miatt ez most kimarad. Útközben beszólunk újdonsült ismerősünkhöz, hogy nem megyünk, ugyanis leszerveztük, hogy egy ismerőse vigyen át bennünket taxival.
Helyi idő szerint fél kettő van, most értünk vissza a mászkálásból. Elsétáltunk a negyed főutcáján, vettünk egy pofás boltban néhány kiló halvát. Induláskor váltottunk 100 dolcsit. A halvavétel után az egyetem előtt leültünk egy padra a kellemes melegben pihenni. Nagyon szép idő volt. Délben elkezdték az imát nyomatni, felvettük videóra. Előtte néztük, ahogy a rendőrség sűrű tömött sorokban busszal érkezik az egyetemhez, de megjelent két páncélozott szállító harcjármű is, valamint néhány tv társaság. Később megtudtuk, hogy a rendőrség bombát talált az egyetemen, de még nem robbant fel. Mi mindezt 200 méterről élvezhettük végig.
Tovább indultunk a bazáron keresztül, minden bejáratnál rendőrök, fémkeresővel vizsgáltak minden belépőt. Nagyon kevesen voltak, de ennek később tudtuk meg az okát. Fuat barátunk szerint felhívták a turisták figyelmét, hogy ne menjenek olyan helyre, ahol sokan vannak, mert veszélyes.
A bazár közelében beültünk egy cukrászda félébe és megkóstoltuk az igazi baklavát. Egy adagban kettő diós és kettő pisztáciás kis kocka volt, a pisztáciás nagyon finom volt, de a diós sem volt rossz. Kalóriabomba a javából. Ezután vettünk egy fél kiló pisztáciát is. Útközben Fuat barátunk az étterme előtt üdvözölt bennünket és meghívott egy teára. Reggel megtalálta a papírunkat, amiben leírtuk, hogy nem megyünk Ázsiába a robbantások miatt.
A szállodában lepakoltuk a csomagokat, magunkhoz vettük az egyik szilva páleszt, amit ajándékba hoztunk, és felmentünk az étterembe. Itt kaptunk néhány infót a városban történtekről. Ittunk két alma teát és egy török kávét, majd barátunk lerajzolta nekünk a tengerhez vezető utat. Figyelmeztetett, hogy legkésőbb naplemente után induljunk haza, mert a sikátorokban nem biztonságos kódorogni este.
Valóban közel volt a part, útközben igen régi deszkaházakat láttunk, a legtöbb lakott volt. Érdekes, de itt rengeteg kóbormacska van mindenhol, rettenetesen csúnya girhesek, de volt néhány ápoltnak tűnő is. Leérve a partra, az első a ami feltűnt, a rettenetes bűz és a szeméthalmok. A parton sétálva megláttunk egy partra sodródott, oldalára fordult teherhajót. A terjengő bűzből azt gondolom, a gázolaj még most is szivároghat belőle, pedig a rozsából ítélve nem a napokban érte a balszerencse. Lassan megtaláltuk az átjárót a vasúton, ahol érkezésünkkor a kisbusszal befordultunk a Szultanahmet negyedbe. Sikátorok között haladtunk a hotel felé, ezen a részen sok kis tv szerelő műhely van. Megláttunk egy jópofa kis éttermet, majd behatoltunk.
Szószerint kicsi volt, mert kb. 3×4 méteres lehetett. A fiatal török csávó nem beszélt sem angolul, sem németül, ezért elmutogattuk, hogy mit kérünk. Háromféle kaját vettünk, a kettő erős hasonlóságot mutatott a paprikás krumplihoz, a harmadik egy papírba csomagolt és abban párolt burgonya, borsó, padlizsán, marhahús. Finom friss kenyeret ettünk hozzá. Ali kihozott egy kólásüveg vizet is, de mi inkább három kólát kértünk, jobb a békesség. A kaja nem volt drága, 6 és fél millió, de a három kólával már 11 milla volt. (962 Ft és 1700 Ft) A jó vacsi után találtunk egy pékséget, ahol most is sütötték a kenyeret. Beálltunk a sorba, majd kértünk egy lepényszerű vékony kenyeret, amit láttunk a helybeliek kezében, ahogy hatoltak hazafelé. Az egyik eladó kivett egyet a kupacból, majd egy laza mozdulattal berakta egy újságpapírba. Ekkor egy idősebb Alibaba odaugrott, elkapta a kezéből a lepényt, és ízes török hadovázás mellet visszadobta, majd egy szebb és frissebb (forró) darabra cserélte az anyagot. 750 000. Olyan meleg volt a kenyér, hogy alig tudtuk vinni. Még cseréltünk egy kis pénzt vízért, majd felmentünk a szobába. Itt betöröltük a lepényt, egy kis szőlő, narancs, pisztácia kíséretével.
November 22 szombat
Reggel felvettem a napkeltét, bár egy kicsit elkéstem vele. Majd holnap korábban kelek. Reggeli után megrendeltük a transfert, kifizettük. Beváltottunk egy százast, mindjárt milliomosok lettünk, 150 milliót adtak. Kiértünk a főútra, itt megvettük az újabb halvaellátmányt. Ezután visszafelé sétáltunk a Kékmecset felé. A parkhoz érve vettünk egy mézes karikát egy mozgóárustól. Kissé folyt a méz belőle, nem egy diétás kaja. Leültünk egy padra napozni. Nagyon jó idő volt. Bámészkodtunk, láttuk, hogy a helyiek sietnek a déli imára a mecsetekbe. Időnként megszólítottak a cipőpucolók, hogy kitisztítsák lábbelimet. Lazán nemet mondtam, ekkor kérdezték, honnan jöttünk Erre kért magyar pézt, mert gyűjti. Ezt sem adtam, ekkor cigit kért. Mondtam, nem dohányzom, erre ingyen tisztítást ajánlott, így visszajutottunk az elejére.
Ezután visszaindultunk a bazár felé táskát venni. A két csaj bement egy kis boltba, láttak egy megfelelőt. Ali 60 dollárról indított, a végén 20 lett belőle, és még így is keresett vagy 10 dolcsit a bolton. Következett egy textiles üzlet, ahol kispárna huzatot vettünk. Utána visszajöttünk a szállodába. Kis pihenés után újra útrasenderedtünk. A főutcán lesétáltunk a Kékmecset előtti parkig. Itt betértünk egy étterembe, ahol a megszokott kedves török fogadtatásban volt részünk. Az első kérdés, honnan jöttünk. Mikor monduk, hogy magyar, az egyik Ali elővette a mobilját és büszkén mutatta benne egy honfitársunk nevét és számát. Beinvitált a kaják közé, hogy válasszunk. Mindenféle zöldséges kaja volt, Bettivel birka kebabot ettünk. Az ár meglepően barátságos volt, 25 millió. Egy kis emésztésre leültünk a parkban egy padra, Bettit akartam épp lefényképezni, mikor odatoppant Fuat barátunk a képre. A megszokott nyájas üdvözlés után, továbbsietett. Kis idő múlva elsétáltunk a bazár mellé a tegnapi cukrászdába baklavát enni. Most csak pisztáciásat kértünk, nagyon finom volt. Az asztalon lévő üveglap alatt cetlik voltak, üzenetekkel. Mi is ott hagytuk kis írásunkat magyarul. Visszafelé vettünk egy kiló pisztáciát 6 millió zsetonért. Útközben vásároltunk egy napilapot, amin a török eléggé elcsodálkozott. A szálloda mellett konvertáltunk megint vizet, lentebb pedig 2 kiló nagyon édes magnélküli mandarint. Felsiettünk a szobába, és megnéztük a tűzlépcsőről a naplementét. Hirtelen ötlettől vezérelve felmentünk Alihoz elköszönni. Már várt minket, de most annyira teleettük magunkat a sok finomsággal, hogy csak egy alma teát ittunk. Most is jól elbeszélgettünk, a két csaj kapott egy-egy kendőt ajándékba. Lassan elköszöntünk, nem engedte kifizetni a teát. Betti írt az emlékkönyvébe pár sort is. Elköszöntünk, bár azt mondta, hogy holnap indulás előtt feltétlen menjünk fel hozzá.


November 23 vasárnap
Reggel itteni idő szerint negyed 7-kor felkeltem, hogy levideózzam a napkeltét. Sajnos ahol a nap kel, azon a részen felhős volt az ég, így nem sikerült az akció. Fél nyolc körül készülődni kezdtünk a reggelihez. Ma is jó idő várható, de a Boszporusz felett vékony köd van.
Reggeli után bámészkodtunk az ablakon, azt vettük észre, hogy ma is dolgoznak, annak ellenére, hogy vasárnap van. A szálloda mellett lévő ötemeletes házban is egy cipészüzem működik. A környéken minden kihasználható centiméter helyet belaktak a szószerinti manufaktúrák. Többségük cipő- és annak alkotórészeit gyártó üzemecskék, de van itt textiles és vasas műhely is. A sarkon egy étterem átalakítása folyik, most ásnak valamit mélyen az utca és épület alatt. Itt jegyzem meg, hogy erre teljesen ismeretlen szavak az építési engedély, minőségellenőrzés, munkavédelem. Amennyiben valakinek van egy ötlete, hogy kell egy fal, vagy lépcső, vagy bármilyen toldalék, azt úgy, ahogy van, azonnal megépíti, a már meglévőhöz ragasztja, tákolja. így születnek itt olyan lépcsők, amit a mesebeli Óriás is csak a nadrág teleszarása árán tudna legyőzni. Aki Isztanbulban sétál, az egyben egy érdekes akadályversenyt is teljesít. Az egyik feladat, hogyan haladjunk a “járdán” úgy, hogy miközben megpróbálunk nézelődni, ne essünk be akaratlanul a pinceboltocskába. Tudniillik itt a tulajok úgy oldják meg a lejárat kérdést, hogy ahol az üzlet van, egyszerűen csinálnak egy lyukat a járdába, leburkolják azzal amit találnak, ha nem veszed észre, máris van egy “érdeklődő” a boltban. Másik feladat, a szlalom. A járdán kis kézikocsikkal, de annál hatalmasabb csomagokkal hatolnak a helybéli hordárok. Mivel őket a lendület hajtja, kerülni nem tudnak, így a megoldás a mi kezünkben van. Ami nagyon kontrasztos volt azok a szagok. Az utcán rettenetes bűz terjeng, ez abból adódik, hogy az üzletek tulajdonosai kínosan ügyelnek a tisztaságra, de szigorúan az úttest szélig. Oda seprik, mossák a felgyülemlett szemetet, ott aztán szépen rohad minden. A másik véglet az éttermek. Itt olyan finom illatok terjengenek, hogy aki evés után jön erre, az is azonnal éhes lesz. Persze ehhez a látvány is segít.
Lassan elkészültünk a pakolással, lementünk a hallba. Leadtuk a kulcsot és vártuk az autót. 12 óra után 5 perccel jött meg az autó, ugyan az a fehér Hunday, de másik ember vezette. Ő sem vezetett lassan. Búcsúzóul köd ereszkedett a városra, de helyenként látszott a nap is. Vasárnap nem nagy a forgalom, legalábbis a normál hétköznapokhoz képest. Az utak mellett modern autószalonok és deszkakalyibák váltják egymást. Többször feltűnik a régi városfal, helyenként meglepően épen maradt szakasza. 20 perc alatt kiértük a reptérre, ahol a csarnokba lépés után jobbra és balra is fémdetektoros kapuk és átvilágítóalagutak fogadtak minket. Minden kapunál sokan sorakoztak, de gyorsan ment a vizsgálat.
Az Atatürk nemzetközi repülőtér nem kicsi, de jó a tájékoztatás, érthetően vannak az irányító táblák elhelyezve. Az indulások idejét a sűrűn elhelyezett monitorokon lehet leolvasni, mivel a budapesti járat ideje még nem volt kiírva, kerestünk egy éttermet. Találtunk is egy nemzetközi ételeket kínáló műintézményt, amit letámadtunk. Én itt még utoljára kebabot ettem, a csajok lasagne-t választottak. Magamhoz vettem még egy adag pisztáciás baklavát is. Az anyagi kár 41 millió líra volt. Becsekkoltunk, de közölték, hogy 2 órát késik az indulás, még nem tudjuk, miért. Sorbanállás közben megjelent egy tv stáb és a Malév beszállóktól kértek interjút, gondolom a véleményüket kérdezték a kialakult helyzetről. Most egy rettenetesen büdös cigarettafüstös kávézóban várjuk a kávét, nagy a tömeg, sokan akarnak utazni. Sikerült elkölteni a maradék pénzt a kávézóban, így már erre sincs gondunk. Ekkor már igen lassan teltek a percek, üdítő látvány volt megpillantani a Malév logóját a közeledő gépen. Örömünk kettős volt, ugyanis a gép egy Boeing 737-400-as volt. Ez a gép 36 méter hosszú, a szárnyfesztáv 29 méter. Utazómagassága 11 000 méter, sebessége 750-850 km. 143 utas fér a gépre.
A beszállás előtt még egyszer átestünk a biztonsági ellenőrzésen, először a férfiak, majd a nők. A fémdetektoros kapunál bejelzett a masinéria, így a nadrágszíjamtól is megkellett válni. Most érdekes mutatvány lett volna a futás… A vizsgálat után lebaktattunk a beszálló folyosón a gépmadárba. A szokásos magyar újság, majd a sztyuvik üdvözlése fogadott. A jegyünk a 17. sorba szólt. Ezen a gépen az ülések két sorban és hármasával sorakoznak.
Lebontottuk magunkról a kabátot, és a kézitáskákkal együtt a felettünk lévő zárható csomagtartóba tettük. A gépen két hölgy és két fiatal férfiember gondoskodott az utasokról. Közben az ablakon kinézve láttuk, hogy sűrű köd ereszkedett a repülőtérre, a késés is ennek volt köszönhető. Sajnos ez a késés még tovább nőtt, mert nem kaptuk meg a felszállási engedélyt a rossz látási viszonyok miatt. Nagyon pozitív volt, hogy elkezdték az üdítőitalokat szétosztani. Fél 6-kor végre megkezdtük a felszállást, mert a szél a ködöt kissé megmozdította. Most is csodálatos érzés volt a magasba emelkedni. Érdekes módon a köd csak a reptér felett tanyázott, a város többi része felett tiszta volt az idő. Az utazó magasság elérése után elkezdték felszolgálni a vacsorát. Ismerős menü köszönt ránk, kicsit más összetevőkkel, mint az odaúton. Sonka, sajt, zöldségek, édesség, tea, kávé, üdítő. A személyzet nagyon ügyesen és udvariasan tette a dolgát, többször is végigkínálták az utasokat a péksüteménnyel és a hideg-meleg italokkal. Így gyorsan elrepült az egy óra negyvenöt perc, megkezdtük a süllyedést. Közeledve a földhöz, többször is korrigált a pilóta, kissé libegősen közelítettünk a kifutóra. A landolás mesterien sikerült, amit tapssal jutalmazott a kissé fáradt közönség. Rövid gurulás után rácsatlakoztunk a kiszálló alagútra.
Kiszállás után csomagvadászat, utána útlevélvizsgálat következett. A kocsi már várt minket a kijáratnál, a kis forgalom miatt hamar eljutottunk a Korvin parkolóházba, ahol átvettük az autót, majd egy sűrű köddel kísért miskolci úttal nyugtáztuk keleti kirándulásunkat.


Egerszegi Imre


A szerző írásai Az Útikalauzban

Egerszegi Imre: Ausztria-Grünau – 1995

Egerszegi Imre: Bibione – Olaszország – 2000, 2001

Egerszegi Imre: Isztambul – Törökország – 2003

Egerszegi Imre: Salou – Lloret de Mar- Spanyolország – 1996-1997

Egerszegi Imre: Tossa de Mar – Spanyolország – 2002


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Egerszegi Imre: Isztambul – Törökország – 2003" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár