Balogh Anikó: Szlovénia, Júliai Alpok – 2005


Balogh Anikó: Szlovénia, Júliai Alpok – 2005. július




Régi szerzőnk újabb hegymászó – hegyjáró – élményeiről számol be, a tőle megszokott fanyar humorral. Beszámolójából megismerhetjük a Triglav Nemzeti Park érdekes helyeit, a vízeséséről nevezetes Vintgar-szurdokot, a Bohinji-tó környékét, a Vogel-hegyet, a Vrsic-hágót és a gyönyörű tó partján fekvő Bledet. Olyan helyeket mutat be a szomszédból, amelyekhez akár már egy hétvégi kirándulásra is érdemes elugrani – a szerkesztő.

Árak: a tolár (SIT) majdnem ugyanannyi, mint a forint, szóval 1000 SIT 1050 Ft.


Benzin: olcsó, 224 SIT


Kaja: boltban hasonlóak az árak, mint nálunk, étteremben kicsit drágább, cukrászdában kifejezetten. Pl. egy szelet süti 350 SIT, éttermi számla 2 főnek, főétel, ital, kávé 5500 – 6500 SIT.


Szállás: kempingben 2 fő egy sátor, egy éjszaka 20 euró. 4 éjszakáért fizettünk kb. 21 000 Ft-t, felszámolnak ugyanis kevés turisztikai adót.


Parkolás: nem mindenhol fizetős, látványosságoknál 600 SIT. Városban 1 óra 200 SIT.


A [] -ben levő megjegyzések S. hozzáfűzései.


Az Őrségben léptük át a határt, és szlovéniai tartózkodásunk első tíz percében a vicces nevű Mackovci helységben egyből meg is büntetett a kulturált és udvarias (nem irónia, tenyleg) szlovén rendőr 5000 tolárra (kb. ugyanannyi forint), mivel szédítő 60-as sebességgel hajtottam 50 helyett. Valószínűleg kifejezetten erre specializálódtak, mivel a postán, ahova bementem váltani, a bácsi már kérdezte, hogy 5000 a büntetés? Mondtam, hogy aha. Mindegy, ezen is túl kell esni.


Ezen felbuzdulva meg sem álltunk Bledig, ahová kisebb kavargás után (nem volt aktuális a 3 éves autótérkép, mert azóta több autópálya épült, érdekes, a szlovének tudják építeni valami miatt) estefelé érkeztünk, felvertük a kempingben a sátrat, és nyugovóra tértünk.


Bled már a Júliai Alpokban fekszik, a Triglav Nemzeti Park szélén. A Triglav a legmagasabb hegy, erről később.
Maga Bled egy nagyon helyes tóparti város erősen tursztikai jelleggel. A tóban szigeten templom, várkastély a hegyen, hattyúk, kaszinó, hotelek, stb. Mivel mi elsősorban hegyet mászni akartunk, a látványosságokat hanyagoltuk. Kivéve, amikor felültünk a motorizált kisvonatra, ami a tó körül szállítja a látogatókat.


Első nap a Vintgar szurdokba mentünk, ami kevés megerőltetést igénylő, mondhatni kocaturista kirándulás. Egy parkolóban hagytuk a kocsit, és elindultunk a patak (potok) mellett fapallókon, kicsit szédültem is. A víz gyönyörű tiszta volt, pisztrángok úszkáltak benne. A hely a tordai hasadékra emlékeztetett. Végül odaértünk a vízeséshez, ahol más kocaturista családok kávéztak, kóláztak, fagyiztak, mi is, ugyanis büfé is volt. Lementünk a vízesés alá, ahonnan nagyon jó fényképeket lehetett csinálni, utána továbbindultunk egy másik úton valami Szent Katalin templom felé. Újabb félórás mászás után ki is értünk az erdőből, ahol valóban egy kis templom fogadott, [büfé, stb.] és nagyon szép kilátás nyílt a hegyekre, amit eddig eltakart az erdő. Egy hegyoldalon mentünk vissza Bled irányába mediterrán növényzet közepette, kakukkfű, fenyők, virágok.


A parkolóba visszaérve úgy gondoltuk, hogy megérdemlünk egy ebédet a helyi jellegű étteremben, ahol is mandulás pisztrángot és áfonyát tejszínhabbal fogyasztottunk. Más kocatúristák is erre az elhatározásra jutottak, ugyanis legalább két házaspár is ott tömte a fejét, akikkel útközben mindig összefutottunk (Jankovics Marcell külsejű nyugdíjas német bácsi és neje).


A városba visszatérve megterveztük a másnapi nagy túrát különböző vezetőket nyaggatva útvonal-ajánlatokért. Végül is a Visevnik nevű hegy mellett döntöttünk, ami elég magas (2050 m), és elég közel van hozzá a Triglav, hogy azt is meg tudjuk nézni. A város amúgy tele van túraboltokkal és ehhez kapcsolódóan hegymászást, evezést, stb. szervező irodákkal.


Tanulván a tavalyi Kriván-kudarcunkból, reggel hatkor keltünk, és nyolckor már az 1350 méter magasan fekvő parkolóban voltunk, ahonnan az útvonalak indultak. A sportos túristák a Triglavot is innen másszák meg állítólag 6 óra alatt. Mi a 1,5 órás Visevniket is 2,5 óra alatt teljesítettük edzetlenségünkből kifolyólag. Mivel tavaly eláztunk Szlovákiában, sok meleg ruhát vittünk magunkkal, amire hál istennek nem volt szükség, viszont cipelni kellett.


Először tehenek és nem üzemelő sífelvonók között másztunk, utána újabb gyönyörű mediterrán erdőben, végül törpefenyős-sziklás gerincen. Szokás szerint suhantak el mellettünk a nyugdíjasok, kisgyerekes családok, de ezt már filozofikusan fogadtuk. S. ráadásul a hátizsákot is cipelte, amit átvettem ugyan egy időre, de aztán közelgő szívrohamomra hivatkozva visszaadtam.Szlovén családapa amúgy is nagyon jól szórakozott, hogy én ott izzadok a hátizsákkal, S. meg ott szökell mögöttem. A szlovén turisták amúgy nagyon barátságosak, minden szembejövő vigyorog és Dobar dan! felkiáltásokkal üdvözöl. Amikor a csúcsra érve gratuláltunk egymásnak, még kedvesen meg is tapsolták az edzetlen külföldieket, a pofám majd leégett, mondom, az átlagéletkor 60 év. Csak neki ott vannak egész évben a hegyek, amiken lehet gyakorolni.


Na jó, azért voltak tesi szakos jellegű fiúk is, akik 3 perc alatt rohantak le egy olyan kőgörgeteges lejtőn, amin mi félóráig kínlódtunk. De itt még nem tartunk.


A csúcson marha meleg volt, és túristákra specializálódott kis legyek szálltak ránk, illetve akkor kezdett el S. nagyon leégni, mivel naptejet elfelejtettünk vinni. Fényképezkedtünk, és megszemléltük a Triglavot. Kétoldalt lehetett látni a két kis házat (dom, ill. koca), ahonnan a túristák reggel indulnak a csúcsra. Még hófoltok is voltak a völgyekben.


Eredetileg az egyik ilyen házba is el akartunk még jutni, de végül is a rövidebb útvonalat választottuk. Ezzel az útvonallal az volt a baj, hogy egy részén a jelzés pontozott piros volt a térkép (Triglavski Narodni Park) szerint, ami azt jelenti, hogy very difficult. [difficult / very difficult]. A többi útvonal csak simán difficult [easy]. Mindegy, próbáljuk meg. El is indultunk a jelzett szakaszon, ahol is pár méter után ún. via ferratába (vas út) ment át az út, ami azt jelentette, hogy kampókon lépdelve [2 kampó az elején] és drótkötélbe kapaszkodva kell menni egy 30 [60] centi széles párkányon, alattad és fölötted pedig több száz [tíz] méteres sziklafal. [Összesen kb. 100 méter hosszú volt a via ferrata] Na, ekkor mondtam, hogy én erre nem, S.nagy bánatára, akinek nincs tériszonya [Tériszony ellen: arccal a vas út felé].


Le is botladoztunk az előbb említett bokaficamító kőgörgetegen a viszonylagos völgybe, ahonnan újabb sziklás-gyökeres erdős útszakaszon újfent hosszasan lefelé kell menni, ez nem tesz jót az ember lábízületeinek. No de végül csak leértünk újabb tehenek közé, jódlizenére, ugyanis a parkolóban egy pacák harmonikázott, és énekelt alpesi dalokat. A büfében is szlovén jódli ment, amitől engem a hideg lelt, S. viszont elfeküdt a padon kimerülve, szlovén anyukák nagy derültségére.


Visszatértünk a kempingbe, még úsztunk egyet a tóban, aztán este 6-kor nyugovóra tértünk, és másnap reggelig húztuk a lóbőrt.


Én másnap alig tudtam menni az izomláztól, ezért erre számítva autós túrát terveztünk a Triglav Nemzeti Parkot megkerülve.


Az első állomás a Bohinji-tó volt, ami kicsit nagyobb, mint a bledi, viszont meg van tiltva az építkezés, fejlesztés, tehát sokkal természetesebb a környezet. Itt is vannak azért kempingek, sportközpontok, de ezek is a túrázásra, télen síelésre specializálódtak. Nagyon szép erdőben vezetett az út, mintha nagy sziklákat dobáltak volna óriások a földre, és ezeken között fák nőttek ki.


A bohinji tónál két fő nevezetesség van: a Savica vízesés és a Vogel hegy felvonója.


Először a Savicához mentünk, ami a szlovén nemzeti érzés egyik szimbóluma (a másik a Triglav), van is France Preseren híres 19. sz-i szlovén költőnek egy Keresztelő a Savicánál c. elbeszélő költeménye, brrr! Ebből kifolyólag a vízesést nem lehet megközelíteni, csak messziről szemlélni egy kilátóból. Emiatt majd megütött a guta, miután 500 lépcsőt gyalogoltam felfelé egy hegyoldalon, izzadt anyukák hónalját szagoljam egy kisebb szobányi alapterületű dobozban tülekedve (ez volt a kilátó). Pufogva vissza is fordulunk rövidesen. Egyébként már az gyanús volt nekem, hogy odaúton a szembejövők arcáról se azt a feledhetetlen élmény olvastam le, amit az útikönyv ígért, mondhatni fapofával kutyagoltak lefelé. És még a parkolás is drága volt!


Gyorsan tovább is mentünk a Vogel felvonójához. Ez hál’ istennek kárpótolt a csalódásért. Egy modern, nagy felvonó visz a hegy oldalába, ahol télen síterep, nyáron pedig a túrák kiindulópontja található. A lomnici csúcshoz képest még viszonylag olcsó, nem emlékszem pontosan, de olyan 2000 körül volt az oda vissza egy főre, plusz 700 [600] a libegő, mert az is indul egy még magasabb helyre. Persze nem voltak ezek komoly hegyek, 2000 alatt mindegyik, de innen lehet szép kirándulásokat tenni a környező csúcsokra, maga a Vogel is odébb van, kb. 2 órás túrával közelíthető meg. Azt is meg lehet csinálni, hogy fölmegy az ember, és szépen visszagyalogol a bohinji tóhoz, de ez elég sokáig tart, viszont nincs hegymászás.


Mindenesetre nekünk leégve és izomlázasan gyógytúrának kiválóan megfelelt. A nap miatt így is hosszúujjú széldzsekiben nyomultam, majd megsültem, de muszáj volt, mert már amúgy is pecsenye volt a karom, orrom. Fellibegőztünk, fényképeztünk, a Triglav innen is látszott, csak a másik oldalról, gyögyörű volt a hegyek panorámája körben.


Visszamentünk a lanovka – vagy minek hívják szlovénül – állomására, visszacsúsztunk a tópartra, és tovább indultunk. A nap második részében a nemzeti park északi részét szerettük volna megkerülni, és az ellenkező irányból visszatérni a kempingbe.


A kempingről még annyit, hogy eredetileg úgy terveztem, hogy áttesszük a bohinji Zlatorog (Arany Szarv, a hegység mondabeli hegyi kecskéje, vagy zergéje, egyébként sörmárka) kempingbe a székhelyünket, de annyira meg voltunk elégedve a bledivel, és annyira közel volt Bohinj, hogy végül is nem költözködtünk.


Az út első fele a Soca (Isonzo, nekem ez is új információ) völgyében vezetett, ami vízitúrák kedvelt színhelye. Sajna, mire mi odaértünk, késő délután volt, és a túrázók már húzgálták ki a kenukat a partra, de a folyó így is gyönyörű, zöld, habzó, stb. volt.


Érdekes lehet még az I. világháborús bunker, amiből múzeumot csináltak, de ezt kihagytuk. Megálltunk rövid időre pihenni egy felduzzasztott tó mellett, nem jut sajna eszembe a neve, viszont ez már nagyon az olasz határon volt, lehetett fogni az olasz adókat nagy örömömre. Ezután következett a kihívás, az 1600 méteres, az útikönyv szerint delightfully named Vrsic (!) [sic!] nevű hágó. 🙂 Ja, és a hegycsúcs az úgy van szlovénül, hogy vrh.


Ettől kicsit féltem, hogy majd lezuhanunk a szakadékba, mert internes útibeszámolók nagyon riogattak, de nem volt semmi problema, [Az egész út nagyon keskeny volt, a szembe jövők mindig az út közepén jöttek. + rengeteg biciklis], sikeresen felértünk, és gyönyörködhettünk a kétezresek közötti naplementében. A hágón büfék, biszbaszboltok és fényképezkedő csoportok voltak találhatóak. Illetve újabb kocák (hegyi menedékház), ahonnan reggel lehet túrára indulni. El is határoztuk, hogy jövőre mi is megszállunk egy ilyen kocában, mert valóban kényelmesebbé teszik a hegymászást.


A Vrsic-hágó tényleg megérte a sok kanyargást, újabb szép magas hegyeket csodálhattunk meg, itt vannak a Júliai Alpok további csúcsai, mint pl. a Jalovec, Razor, és Mangart. Ezek mind 2600 körüliek, és csak biztosítással, vagy via ferratán mászhatók, szóval fájdalmamra nekem a szédülősnek nem elérhetők.


A továbbiakban eseménytelen ereszkedéssel, és a végén autópályával Bledbe értünk, és kis huzakodás után (először a belváros egyik hangulatosnak tűnő éttermében akartunk enni, de a barátságtalan pincérek miatt leléptünk) a kemping éttermében vacsoráztunk, én csevapcsicsit, S.-nak viszont valami paradicsomos-lecsós húst hoztak, ami még csípett is, úh. azért kevésbé lelkesedtünk. Viszont szép a kilátás a tóra és a hattyúkra.


Hétfő volt az utolsó napunk. Gondolkoztunk még egy levezető túrán, de ezt elvetettük a melegre való tekintettel, és inkább Ljubjanába indultunk várost nézni. Ez nem is lett volna baj, mivel tényleg szép barokk-klasszicista város, viszont nem bírtuk a 35 fokot, úh. végigszaladtunk a folyó mellett, aztán a főutcán, benéztünk a piacra, de végül megfutamodtunk, és takarodót fújtunk, borzasztó hőség volt. Du. 4 körül indultunk és este 11-re már Pesten voltunk. Az egyetlen emlékezetes dolgog Ljubjanában egy doboz áfonya volt, amit a piacon vettünk és itthon csámcsogva [én nem!] elfogyasztottunk.


Balogh Anikó


A szerző további írásai

Balogh Anikó: Costinesti – Fekete-tenger – Románia – 1998

Balogh Anikó: Cserhát, Nógrád – 2005

Balogh Anikó: Dél-olasz vulkántúra – 2007

Balogh Anikó: Kairó – Egyiptom – 2000

Balogh Anikó: Nagyvárad – Románia – 1998

Balogh Anikó: Prága – Csehország – 1998

Balogh Anikó: Szlovákia, Kriván-hegymászás – 2003

Balogh Anikó: Szlovénia, Júliai Alpok – 2005

Balogh Anikó: Urbinoban húsvét után – 1999

Balogh Anikó: Velence – 1998


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balogh Anikó: Szlovénia, Júliai Alpok – 2005" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár