Bokor Gitta: Az első nyaralásunk Pag-szigetén – Horvátország – 2008



Bokor Gitta: Novalja, Pag-sziget – Horvátország – 2008. június 21-28



Rövid, információkban gazdag, ugyanakkor szívhez szóló beszámoló Pag-szigetről – szép fotókkal


A horvátországi Pag szigetről nem sok mindent olvastam, talán éppen ezért határoztunk úgy, hogy ezen a nyáron megnézzük.
A senj-i letérőig sztrádán mehettünk, innen pedig a szépséges tengerparti úton, ahol bal oldalt a Velebitek hegyvonulata, jobb oldalt pedig a tenger s a közeli szigetek kísérnek.
Innen aztán már lassabban haladunk, de korántsem a forgalom miatt, sokkal inkább azért, mert meg-megállunk csodálni ezt a temérdek szépséget, ami utunkat kíséri.
Prizna kikötőjéből indul a komp, hosszú sorban állunk a tűző napon, mégsem kellett sokáig várakozni, a kompok folyamatosan közlekednek. Az út a szigetre mindössze tíz-tizenöt percig tartott. Személyenként 16 kunába került, az autóért pedig 94-et fizettünk. Kártyát nem fogadtak el .

A szárazföldről csupán a sziget kopárságát láttuk, most, hogy földet értünk ugyanezt, de így közelről egészen másként.


Pag-sziget


Kopasz, homokszínű hegyek vettek körül, sehol semmi sincs, csak egy út. S ahogy felfelé haladunk ezen a hegyen, itt-ott fűcsomók jelennek meg, majd kövek, aztán gyér növényzet, a tüskés bozót, a macchia. Ez pedig a birkák elsőrangú tápláléka. Pagon ugyanis birkatenyésztésből élnek, látni is a sok kövekkel elhatárolt parcellát, amelyek nyilván legelők. Deréknyi magasságig felrakott kövek mintegy határvonal-kerítésként szolgálnak, mindenütt egyformán, ki tudja hány száz éve lehetnek már így. Állatot a nagy hőségben nem látunk, biztosan hűsölnek valahol a kőkarámokban. A kopárság ellenére a sziget vízellátása nagyon jó, bővízű forrásai vannak.
S ahogy álmélkodunk ezen a köves pusztaságon, egyszercsak elént tárul egy szépséges öböl, az egyik partján néhány házból álló falucska.
Talán hét kilométerre a kikötőtől elérjük Novalja nevű várost, szélén hamar megtaláljuk a Straško kempinget, ezt választottuk. A szigeten két nagy kemping működik, Novaljában és Šimuniban. Mindkettő közel van a városhoz, napi 200 kunát fizettünk összesen /2 személy+autó/ az utóbbi egy picit olcsóbb.
A kemping közvetlen a tengerparton található, itt már nyoma sincs a kopárságnak, hatalmas hűs fák alatt terül el kb. két kilométer hosszúságban. A strandja szépséges. Fehér kövek, a víz széle is köves, néhány méterrel beljebb pedig homokos. A víz átlátszóan tiszta, szélében növények és rengeteg színes hal látható, olyan, mint az akvárium. Reggelente kiváltképpen szép, amikor még nem keverik fel a fürdőzők.
Mégcsak június van, s mégis nagyon sokan vagyunk a kempingben, talán mert ekkor rendezték meg a 9. Adria camping ralyt, melynek keretében a tagok olcsóbban jutottak hozzá itt a helyhez és a szolgáltatásokhoz. Emellett rengeteg szabad helyet lehetett még találni. Minden van, ami egy kempingben kell, nemcsak sátrakban és lakóautókban laknak, hanem kis házikókat is lehet bérelni. A vizesblokkokat állandóan takarítják, szépek és kényelmesek. Vannak boltok, zöldségesek, éttermek, időnként zenekar, fagyizó, gyerekeknek játékok, kölcsönzők, egyszóval minden ami kell.
A város másfél kilométernyire van, de ha nincs kedvünk a melegben gyalogolni, akkor bevisz a kisvonat, igaz, nem olcsón. Személyenként 20 kuna, ám amennyiben megvesszük a menettérti jegyet, akkor csak 30 (oda-vissza – ha valaki nem értené a vasuti magyart – bocs! 🙂 – a szerk.). A városban ingyen parkolni sehol sem lehet, csak 15 percig. Ha tovább maradunk, óránként 10 kuna, sorompóval ellátott parkolókban a városközpontban.
Novaljában nincs sok látnivaló, egyszerű, aranyos turistaközpont. Kikötőjéből indulnak a környékre a sétahajók, de láttuk a Jadrolinija nagyobb tengerjáró hajóját is. Kora reggel hajóról árulják a friss halat, található halpiac is a téren. A rengeteg kávéház kora reggeltől éjfélig tele van emberekkel, mintha itt mindenki ráérne. Egy zöldséges piac is működik késő éjjelig. Itt vettünk a híres pagi sajtból. Ára vetekedik a drága olasz sajtok árával, de megérte, élvezetessé tette az esti tengerparti borozást.
Pag az ország harmadik legnagyobb szigete, hossza 58 km, szélessége legfeljebb két kilométer. 24 kisebb-nagyobb településén 8000 ember él. A kis távolságok miatt könnyen bejárható az egész sziget s a szépséges táj miatt megéri megnézni.
Novaljától úgy húsz kilométerre található északra a sziget “csücske” s ott Lun nevű falucska. Az odafelé vezető úton egy kis kitérővel Stara Novalját is megnéztük s amint a hegyeken át vezetett utunk, valahol a bozótos-nádas közepén, lent a semmiben megpillantottunk egy kis templomot, körülötte mintha autók csillogtak volna. Keskeny úton jutottunk oda, akkor kezdődőtt a vasárnapi mise, részt vettünk hát, bár be se fértünk, olyan sokan összejöttünk, mégpedig nemcsak a környékbeli tanyákról és falvakból, hanem mindenféle nemzet megtalálta ezt az eldugott templomot.
Stara Novaljában egy szép strandot is felfedeztünk, egy kis öbölben, érintetlen természetben a hegyek közt.
Lun felé ugyancsak elvarázsolt a táj. Madár se sok jár errefelé, mégis jó az egyetlen út, most ugyan valami vezetéket fektettek le, de nyilván hamarosan megcsinálják. Itt-ott jelzőtábla jelzi valamelyik útmenti tanyát. Meseszép öblöket látunk. S ha már pár ház egy kis települést alkot, akkor biztosan találunk egy kis kőkápolnát, templomot. Mivel épp vasárnap volt, az emberek mindenütt ünneplőbe öltözve templomból jöttek vagy mentek. Szépséges öreg olajfákat csodálhattunk meg, egy tábla fel is hívja figyelmünket a híres luni olajfákra. S ahogy elérjük Lunt, begurulunk a pici kikötő pici parkolójába, elvarázsol!



Innen már tovább sétálunk a tengerparton s leülünk a falu végén egy padra s nézzük a távoli Cres és Losinj szigeteket. Mondanám, hogy soha se láttam még ehhez fogható szépséget, de valahányszor ilyen helyeken járunk, mindig ugyanezt sóhajtozom.
Nyaralásunk első fele úgy telt el, hogy a reggeli úszás után egy kis szigetnézés, megint fürdés, este pedig séta a városban, vagy a tengerparton, esetleg a kemping utcáin.



Esténként megvacsoráztunk valamelyik étteremben, bőven van belőlük választék. Megemlítem, hogy a szigeten az éttermi árak jóval magasabbak, mint általában a horvát tengerparton. A kétszemélyes haltál ára itt júniusban 220 kuna volt s egy kiló különböző halat tartalmazott, Sibenik környékén ugyanez 180 kuna körül volt általában, s az ország tengertől távolabb eső pontjain valamelyik útmenti étteremben akár 150-ért is kapható egy ilyesféle haltál.
Novaljától csupán néhány kilométerre délre van Simuni, ahol a sziget másik kempingje található. Ez is nagyon szép, fák alatt, a vízparton van, a település egész kicsi, nem sok szórakozási lehetőséggel, pihenni viszont ideális. A két helység közt az úton leereszkedhetünk egy-egy szépséges öbölbe, az egyik a Szentlélek-öböl, másik a Tiszta-öböl, nyilván nem ok nélkül kapta nevét, már messziről látni, hogy a víz különösen szép. Egy hátránya van, hogy sehol egy fa, semmi árnyék sincs.


Pag Szentlélek-öböl


A Szentlélek-öböl


Pag Tiszta-öböl


A Tiszta-öböl


Nyaralásunk második felét a Sibenikhez közeli kedvenc kempingünkben kívántuk eltölteni, tehát Pagon déli irányba autóztunk addig, amíg el nem értünk a hídhoz, amely a szárazfölddel összeköti a szigetet. A sziget fővárosa az azonos nevű Pag a sziget közepetájt fekszik. Kanyargós, magas hegyeken vezet az út, lélegzetelállító látványokkal tarkítva. S a város feletti kilátóban mindenki megáll, mert ilyen szépet – mondanám megint – még sehol sem láttam! A kopár hegyek tövében, a tengeröbölben egy pici város, házacskái összebújva szorosan. Két híd vezet át, az egyik elkerüli a várost, a másik épp oda visz. Autóval bemenni ugyan nem lehet, de nem is kell, hisz gyalogosan fél óra alatt bejárható. Fizetős parkolók vannak, de mindössze 5 kuna egy órára ahol megálltunk. Az öbölmenti sétányon pálmafák, leánderek és hangulatos kávézók. A városka keskeny utcáiban kellemes hűvös fogad a kánikulla ellenére, az asszonyok kint ülnek kis székeiken otthonaik előtt s kézimunkáznak. Az elkészült szép csipkéket aztán eladásra kínálják. Időnként belépnek a házba s itt-ott belátni, ahogy az apró konyhában aprócska edényekben fő az ebéd. A főtéren egy 14.századi templom áll, falai vakítanak a tűző napsütésben, mint ahogy az egész tér burkolata is.
A főváros közelében sólepárlást látunk, majd néhány kisebb települést s elérjük a hidat. A lenyűgöző látvány ismét megállásra késztet. A Velebitski kanal déli bejáratánál vagyunk, ahol 1409-ben a szigetet elfoglaló velenceiek egy erődöt építettek, melynek romjai ma is szépen láthatók. A híd tövénél egy Mária-szobor, melyet a pagiak hálából állítottak azért, hogy a legutóbbi délszláv háború elkerülte őket. Itt mi is elbúcsúzunk a szigettől((pag-8.jpg)) s Zadar irányában folytatjuk utunkat.


Pag a Velebitekkel


Pag – háttérben a Velebitek


Pag Velencei erőd


A veleceiek által épített erőd


A híres pagi birkát nem sikerült megkóstolni, legtöbb helyen előre kell megrendelni, ám ezen az úton szerencsésebbek voltunk. Éppen akkor húzták le a sült birkát a nyársról, amikor betértünk valahol Šibenik közelében egy kellemes étterembe, melynek szellős teraszán egy igazi jót ebédeltünk. A birkához friss házi kenyeret kínáltak és zöldségeket.
Nyaralásunk második fele leginkább a pihenésről szólt. Előre lefoglalt helyünk a kis kempingben közvetlenül a vízparton van. Itt nincs semmi, mégis minden volt. Csend, nyugalom, víz, tisztaság, természet. Sok-sok próbálkozás dacára halat még most sem tudunk fogni, ezért reggelente beugrunk a šibeniki piacra, ahol bő a választék. A kempingben aztán elkészítjük azokat, közben nagyokat fürdünk.




Este a legszebb, nézzük a vizet, hallgatjuk a csendet. S aztán a hajnal a legszebb, amikor a felkelő nap sugarát a tükörsima viz tetején megpillantjuk, mert ilyen szépet – mondanám megint – még nem láttam!
Bokor Gitta


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu


turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár