Horvátország – enyhített beviteli korlátokkal várják a turistákat

A horvátok enyhített beviteli korlátokkal várják a turistákat – 09.05.19.
 
Egy évvel ezelőtt Európa szerte nagy felháborodást váltott ki a horvát kormány új szabályzata, amely 2008 június 1-től megtiltotta volna minden hús, tej és belőlük készült termék, valamint tojás bevitelét az országba. A nemzetközi tiltakozás hatására később ezt visszavonták, így csak a máshol is megszokott élelmiszeregészségügyi és áruforgalmi korlátozások maradtak érvénybe.
A Horvát Idegenforgalmi Közösség (HIK) tájékoztatása szerint 2009. május 21-től tovább enyhülnek a korlátozások. Több termék esetén akár az eddig engedélyezett mennyiség tízszeresét is bevihetik majd a turisták az országba.
Az Európai Unió országaiból érkező vendégek például húsból, tejből, illetve húsáruból és tejtermékből 10 kilogrammot, csecsemőtápszerből, csecsemőételből és a különleges táplálkozási igény kielégítését szolgáló élelmiszerekből, ha felhasználásuk előtt nem igényelnek hűtést, a gyártó védjegyével ellátottak és a csomagolásuk sértetlen (hacsak nem áll pillanatnyi használatban) 10 kilogrammot. Húsz kilogrammot lehet bevinni friss, szárított, főtt, marinált vagy füstölt halból, egyes kagylófélékből, nem élő kagylóból és nem élő osztrigából. Ugyanakkor élő osztrigából, kagylóból és csigákból 10 kilogramm a maximális kvóta. A házi kedvencek – vélhetően kutyák, macskák – számára maximum 10 kilogramm lehet az utasoknál olyan “különleges élelemből, melyet egészségügyi okokból adnak az állatnak” és felhasználásuk előtt nem igényelnek hűtést, a gyártó védjegyével el vannak látva, a csomagolásuk sértetlen, hacsak nem állnak pillanatnyi használatban.
A tájékoztató anyag szerint korlátlanul lehet bevinni a jövőben kenyeret, süteményeket, cukrásztermékek (beleértve az édességeket), melyek nincsenek összekeverve, vagy nincsenek megtöltve hústermékkel, élelmiszeradalékok, leveseket és fűszereket, melyek a végfelhasználó számára vannak becsomagolva, húskivonatok és húskoncentrátumok, hallal töltött olívabogyót, tésztát, amely nincs összekeverve, vagy nincs megtöltve hústermékkel, valamint más élelmiszertermékeket, melyek nem tartalmaznak friss, vagy feldolgozott húst és tejtermékeket és 50 százaléknál kisebb százalékban tartalmaznak feldolgozott tojást vagy halászati terméket. A HIK közleménye szerint az utóbbi termékekre a jövőben nem is terjed ki az ellenőrzés.
(Utikalauz.hu – 2009. 05.19.)


A személyi poggyászban a Horvát Köztársaság területére bevihető állati eredetű termékek megengedett mennyiségei 2009. május 21-től


 





















































SZEMÉLYI POGGYÁSZBAN BEVIHETŐ MENNYISÉGEK


Mennyiség/


kg


ORSZÁG


TERMÉK


FELTÉTELEK


10


Európai Unió (ezen belül Magyarország)


-hús


-tej


-húsáru


-tejtermék


 


 


10


Európai Unió (ezen belül Magyarország)


-csecsemőtápszer


-csecsemőétel és a különleges táplálkozási igény kielégítését szolgáló élelmiszerek


 


– felhasználásuk előtt nem igényelnek hűtést,


a gyártó védjegyével ellátottak


          a csomagolás sértetlen, hacsak nem áll pillanatnyi használatban


           


10


Európai Unió (ezen belül Magyarország)


– különleges élelem házi kedvencek részére, melyet egészségügyi okokból adnak az állatnak


 


– felhasználásuk előtt nem igényelnek hűtést,


a gyártó védjegyével ellátottak


 


          a csomagolás sértetlen, hacsak nem áll pillanatnyi használatban


           


20


Összes ország


-friss, szárított, főtt, marinált vagy füstölt hal


-egyes kagylófélék, mint például scampi és homár


 


-nem élő kagyló és nem élő osztriga


ha a hal ki van belezve


– hogy a halászati termék súlya ne haladja meg a 20 kg-ot, vagy az egy hal/személy súlyát, attól függően, hogy melyik súly a  nagyobb.


          a mennyiség nem vonatkozik a Feröerszigetekről vagy az Izlandról származó halászati termékekre


           


10


Európai Unió (ezen belül Magyarország)


–méz, élő osztriga és élő kagyló és csigák


 


Korlátlan mennyiség


Összes ország


– kenyér, sütemények, kekszek és cukrásztermékek (beleértve az édességeket), melyek nincsenek összekeverve, vagy nincsenek megtöltve hústermékkel


– élelmiszeradalékok, melyek a végfelhasználó számára vannak becsomagolva,


– húskivonatok és húskoncentrátumok


– hallal töltött olívabogyó


– tészta, amely nincs összekeverve, vagy nincs megtöltve hústermékkel


– levesek és fűszerek, melyek a végfelhasználó számára vannak becsomagolva,


– más élelmiszertermékek, melyek nem tartalmaznak friss, vagy feldolgozott húst és tejtermékeket és 50 %-nál kisebb százalékban tartalmaz feldolgozott tojást vagy halászati terméket


 


-nem kerülnek ellenőrzésre-


Korlátlan mennyiség


Összes ország


Összes termék


-amennyiben eleget tesznek a kereskedelmi küldeményekre vonatkozó feltételeknek, ami magában foglalja:


a)      megfelelő certifikáció


b)      a megfelelő dokumentációval ellátott áru bejelentése az állategészségügyi ellenőrzéshez az erre jogosult határ állategészségügyi szolgálatnál


További korlátozás


Összes ország


Védelem alatt álló állat eredetű termékek


-például veszélyeztetett kagylófajta, a súly korlátozás 125 gramm/fő


Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár