Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai – Franciaország 1. – 2005 és 2008
Ismét egy olyan beszámoló, amire mindig vártunk. Rengeteg információ, tanács, vélemény a közlekedésről, a látnivalókról és az életről, ahhoz, hogy könnyen eligazodjunk Párizsban, vagy akár kicsit itthon is átéljünk egy kirándulást. A beszámolót látványos fotók és a szerző saját rajzai illusztrálják
Párizsba eljutni ma már könnyű. Két óra repülőút, már útlevélvizsgálat sincs, nem beszélve az egyéb tortúrákról. Nekem olyan szerencsém volt, hogy két alkalommal, 2005-ben és 2008-ban összesen 10 napot tölthettem ott, szabadon barangolva a városban. Több arcát ismerhettem meg: a fényes nagyvárost, a békés parkokat, a reprezentatív főúri lakhelyeket, a középkori várost, a vidék nyugalmát idéző csendes utcákat, a bevándorlók iszlám negyedét, a művészetek fővárosát, stb.
Nagy izgalommal készülődtem, előre „tanultam” Párizst, lógtam az interneten. A helyszínen a leghasználhatóbbnak azonban a Panoráma mini útikönyvek „Elzásztól Párizsig” kötete bizonyult. Elfér a táskában, kis részlettérképek segítik a tájékozódást, tömör leírásokat tartalmaz a látnivalókról.
Mindkét alkalommal repülővel utaztam, így élményeim és beszámolóm magára a városra koncentrálódnak. Természetesen én is bejártam a mindenki által kötelezőnek vélt helyeket (Notre Dame, Eiffel torony, Champs Elysées, Louvre, a nagy bulvárok, Montmartre, La Fayette áruház, stb.) Bár ezek gyönyörűek, érdekesek, nagyszabásúak és nagyvonalúak, számomra Párizs mégis más. Talán, mert több időt tölthettem benne, mást is észre vettem. Egy-egy helyre többször is visszatértem – részben azért, mert először nem tudtam bejutni, vagy mert nagyon tetszett, vagy mert útba esett más látnivalók felé tartva, vagy mert a nappali kalandozások eredményeként tett felfedezéseket meg akartam osztani férjemmel, aki csak munka után, vagyis este 6 után tarthatott velem.
Első benyomások
Nagyon élő, lüktető város. Mindenütt hatalmas a tömeg, és ez este sem ritkul, csak éjfél után csöndesedik a város – már ahol, mert van, ahol csak hajnal tájt. A városnak nincs egyetlen központja, hanem sok-sok „központ” van, amelyek egymással érintkeznek. Nyilván van különbség az egyes „központok” minősége és jellege között. Más a Champs Elysée elegáns forgataga, a Montmartre bohém vidámsága, a Defense modern üzleti világa, vagy a Cyté történelmi hangulata. Ha autóbusszal utazunk keresztül Párizson, úgy érezzük, mindenütt valaminek a közepén vagyunk. Ha azonban mellékutcákba térünk be, nyugalmat és csöndet találunk. A párizsiak szeretik és élvezik a városukat. Munka után, ha szép az idő, nem rohannak haza, hanem megtöltik a parkokat, egészen zárásig. (a parkok ugyanis este 8-kor zárnak). A diákság is este 5-6 után áramlik ki az iskolákból, legalábbis a tizenéves korosztály.
A Vosges tér este 7-kor, októberben
A kávéházak kiülős székeit sem a turisták töltik meg, hanem a párizsiak. A franciák nagy része házon kívül reggelizik: egy kávét és egy croissant-ot a közeli kávéházban. Csodás kávékat főznek. A kávéházak, bisztrók (Vigyázat! Párizsban más típusú vendéglátóipari egység a bisztró, mint nálunk!) közül aki csak teheti, kitesz a járdára néhány kis asztalt és széket. A székek kivétel nélkül az utca felé fordulnak, onnan figyelik a járókelőket, az utcán történő eseményeket. Én is leültem nézelődni persze. Néztem én is a járókelőket. Vártam, hogy lássam a francia nőket, akik divatosak, jól öltözöttek. Hát nem. A nők egyen-farmerban és egyen-pólóban járnak. Akik viszont adnak magukra, ötletesek, merészek – nos ők feketék, de legalábbis félvérek. Hihetetlen eleganciával öltöznek, és tudják is viselni, ami rajtuk van, nyúlánkak, jó alakúak. A francia férfiak viszont alacsonyak. A metróban csupa velem azonos magasságú francia férfi, aki magasabb, az vagy angol, vagy néger. A francia pasiknak jellegzetes domború, gall homlokuk van. Ők is egyen-farmerban járnak. Még a művész-negyedben sincs kalap, piros sál, stb. más extravagáns öltözék. Szemét azonban rengeteg. Állítom, hogy Párizs szemetesebb, mint Pest. (Azért a Köki környékét nem tudják túlszárnyalni…). Az utcákon hömpölyög a szemét. Hajnalonként négereket látni nagy seprűvel, de a szemét nem lesz kevesebb a söprés után. Az utcákra időnként árvizet bocsátanak: a járda alatti nyílásokból víz tör elő, és rohan a járdaszegély mellett az úttesten. Erre valamelyik polgármester nagyon büszke volt, hogy lám megoldotta Párizs tisztaságát. A víz magával is sodorja a mocskot, de a sok műanyag flakon, nylonzacskó fennakad a lefolyó nyílásokon – és napokig ott marad. A parkok viszont tiszták. Kerítés veszi körül még az oly kicsi parkot is (némelyiknek gyönyörű kerítése van!). Reggel kinyitják, este becsukják. Kutyát bevinni tilos, viszont fűre lépni szabad. A lehullott lombot összesöprik (összeporszívózzák). Padok, szemetes edények és virágok, virágok. Egészen más a virágültetési trendjük, mint nálunk. Színek és formák kavalkádja virít a virágágyásokban.
Virágok Versailles-ban, a Nagy Trianon palota előtt
A múzeumokban mindenütt kapunk ingyenes prospektust, legtöbbször francia, angol, német, olasz, japán nyelven. Magyar nyelvű ismertetővel sehol nem találkoztam. Francia, angol nyelvű autoguide is szinte mindenütt van, legtöbbször ingyen. Még a kisebb múzeumokban is van üzlet, ahol a múzeum témájában kaphatók könyvek, képeslapok, poszterek, ajándéktárgyak, CD-k, VD-k, játékok. Ezekre érdemes figyelni, mert másutt nem lehet őket beszerezni. 8-12 €-ért már nagyon szépkiállítású könyveket lehet kapni a múzeumról. Mindenütt találunk tiszta WC-t, ami nem elhanyagolható a várost járó turista számára.
Sok az étterem, bár a nevük nagyon eltérő csakúgy, mint árfekvésük. A pincérek kötényt viselnek, és bal kezükkel magasra tartva egyensúlyoznak a hatalmas tálcákkal. A legutolsó lebujban is a tulaj kis tányéron hozza ki a számlát. Szemérmesen behajtja a papírcetli sarkát. Minden létező náció tart fenn éttermet a városban. Van magyar étterem, meg tibeti is. Kedvencem a savoyai ételkülönlegességeket kínáló étterem a Quartier Latin-ben, ahol raclettet, tartiflettet, fondüt, mon’d’or-t lehet enni megfizethető áron.
Az utcákon rengeteg a kerékpáros és a motor. Ahová autó nem tud eljutni, oda a biciklis és a motor igen. Nincsen kijelölt bicikli út – vagy csak nagyon kevés, így a biciklisek az őrült forgalomban cikáznak. A hivatalok előtt végtelen sorban állnak a motorok. 5 után kijönnek a munkából a hivatalnokok (öltöny, nyakkendő), előveszik a csomagtartóból a bukósisakot és felpattannak a motorra…
A közlekedésről
Párizsban könnyű közlekedni, ha nem autóval van az ember. Autóval szörnyű. Állandó dugók, nincs felfestés, rengeteg egyirányú utca, lehetetlen parkolni. A dugóban mindenki hangosan dudál (mintha ettől bármi is megoldódna), nem zavarja őket, hogy hány óra. Első szállásunk ablaka alatt éjjel fél kettőkor is dugó volt, a dudálástól alig lehetett aludni. A tömegközlekedés azonban remekül szervezett. Bérletet bármely metrómegállóban lehet csináltatni, csak fénykép kell hozzá. (Carte Orange Hebdomadaire). 2008-ban az 1-2. zónára szóló bérlet ára 16,80 € volt. A város és környéke (Ile de France) ugyanis hat zónára van osztva. Bérletet azonban az 1-2 zónára érdemes váltani, ezzel mindenhová eljuthatunk a Periférique-n belül. Érvényes St Denise-be, Vincennes-be, kiutazhatunk a Defense negyedbe. Ha messzebbre vágyunk, oda érdemes külön jegyet váltani. A bérlet jó a metróra, a RER-re, autóbuszra, siklóra. A metrómegállókban ingyenes térképet kaphatunk a metró- és buszhálózatról. Három RER és 14 metróvonal hálózza be a várost. Az egyes vonalakat számozás és színek különböztetik meg. A közlekedéshez nem szükséges nyelvismeret, mert minden nagyon jól ki van táblázva. A buszmegállókban ügyes kis térkép mutatja az egyes buszjáratok útvonalát, megállóit, átszállási lehetőségeit. Magán a buszon fényújság közli a következő megálló nevét. A buszokra az első ajtónál kell felszállni, és fel kell mutatni a jegyet a sofőrnek. A metrónál a bérletszelvényt be kell dugni egy kis résbe, amely gyorsan kiköpi, és automatikusan kinyílik a bejárati ajtó. Bőrönddel, nagyobb csomaggal sokszor pórul jár az ember, mert a csapóajtó lendületesen, keményen és gyorsan zár. Bliccelés kizárva. Technikát kell kidolgozni a bőrönddel való utazásra. Metróval utazni néha kész kaland, mert a kőzet, amelyben a metróalagutakat fúrták, nagyon könnyen alakíthatónak bizonyult. Hihetetlen mennyiségű lyukat fúrtak. A bonyolult járatok között azonban mindig van eligazító tábla: ha a kiírásokon a metróvonal végállomására figyelünk, valószínűleg nem fogunk eltévedni. Akit érdekel, megfigyelheti, hogy egyes szerelvények gumikerekeken járnak. Bonyolultabb feladat a metróvonalak kereszteződésénél lévő nagy állomásokról feltalálni a felszínre a kívánt helyen. A Les Halles és a Hôtel de Ville megállóknál egyszer sem sikerült ugyanott felszínre bukkannom. A legszörnyűbb a Chatelet megálló: itt két metróvonal és a RER találkozik. Mozgólépcsők és mozgójárdák áttekinthetetlen egyvelegében bolyonghatunk. A táblákat kell követnünk kitartóan, és előbb-utóbb megérkezünk oda, ahova szeretnénk.
Egyszer egész zenekarra bukkantam, akik Brahms Magyar táncait játszották
Emeletes RER szerelvény megy Versailles-ba
A gumikerekű metrószerelvények csendesebbek
Metróval utazva egyben francia nyelvleckét is vehetünk. A szerelvényen hangosbemondó közli a soron következő megálló nevét. A RER mélyvasút: a mozgólépcső több emelet mélységbe visz le. Itt már figyelnünk kell, melyik vágányhoz megyünk, mert a RER inkább a vasútra hasonlít, mint a metróra. Három nagy vonala van (piros, sárga, kék). Ezek átkanyarognak a belvároson ugyan, de távoli külvárosokat kötnek össze, mintha nálunk Gödöllőről Dunaújvárosba mennének. Pontos menetrend szerint járnak, 10- 15- 20 percenként követik egymást. Vannak gyorsított szerelvények is, akik a kisebb külvárosi megállókon átrobognak megállás nélkül. Mivel a RER igen hamar kijut az 1-2. zónából (a legtöbb embernek ide szól a jegye, bérlete), a kijáratnál is át kell esni a jegykezelési procedúrán. Ha túlléptük a bérlet érvényességi körét, fizetünk kell. Versailles-ba a sárga C RER-rel kel kiutazni. Jegyet a RER állomásokon lehet kapni.
Ne mulasszunk el este a 6-os metróval utazni (legalább a Trocadero és Dupleix között), ugyanis a szerelvény a Szajna előtt kibukkan a föld alól és hídon robog át a folyó fölött. Felejthetetlen látvány innen a kivilágított Eiffel torony.
Újra és újra elcsodálkoztam, hogy az utcákon alig van felfestés, inkább csak a parkoló autóknak. Az utcák többnyire egyirányúak. A bonyolult kereszteződésekben mégis elboldogulnak gyorsan. Kell lennie valamilyen szabálynak, mert kétszer is láttam, hogy a rendőrök „lesípoltak” egy-egy autóst. Nem büntettek, de alapos figyelmeztetésben részesültek a vezetők.
Ezt látni az Arc de Triomphe tetejéről
A buszoknak többnyire külön sávjuk van, gyakran szegéllyel ellátva. Egyirányú utcában akár szembe is mehetnek a forgalommal, ezért a gyalogosnak célszerű nagyon körülnéznie, mielőtt átkel az úttesten. Sétáló utca alig van. A régi negyedek (Marais, Saint Germain, Quartier Latin) szűk utcáiban sem tilos az autóknak bemenni. Itt azonban türelmesek az autósok, kerülgetik a gyalogosokat.
A látnivalókról
Az útikönyvek a leggyakoribb látnivalókat javasolják. Nem is lehetne kihagyni, mert nélkülük Párizs nem Párizs.
Néhány praktikus tanács a főbb látnivalók megtekintéséhez:
Aki Párizsba megy, látni akarja Louvre-t. Szezonon kívül is mindig hatalmas a tömeg. Az első óra után kábultan járjuk a termeket, de futunk a pénzünk után. Ezt a kellemetlen élményt megspórolhatjuk, ha múzeumbérletet (Museum pass-t) vásárolunk. 2, 4 és 6 napos változata létezik. Minden múzeumban kapható, 2008-ban a 2 napos ára 35 €, a 4 napos 55 € volt. 37 párizsi, és 23 Párizs környéki múzeumba érvényes. Maga a bérlet egy kihajtogatható nagy lap, rajta a látogatható múzeumok, címük, megközelíthetőségük, nyitva tartási idejük. Felsorolják, melyek vannak felújítás miatt zárva. Hála Istennek, nem egységes időben tartanak szünnapot, így a rövid időre Párizsba látogató turista nem marad hoppon. A bérlettel aztán annyiszor térhetünk vissza egy-egy múzeumba, ahányszor csak akarunk. Ráadásul sehol nem kell sorba állni (csak a Notre Dame tornyába való felmenetelkor). Így már a Louvre is elviselhető. A második, harmadik látogatáskor kiismeri magát végre az ember. Amikor először bejut az ember az üvegpiramisba, elveszettnek éreztem magam. Hatalmas tömeg hullámzik ide-oda. Három irányba is mozgólépcső visz felfelé a különböző szárnyakba. Az információs pultnál ingyenes térképhez lehet jutni. Elkerülhetjük a piramisba való bejutás nehézségeit (kordonok, motozás, stb.), ha az 1-es metró Palas Royal – Museum Louvre megállójától, a Richelieu passzázson megyünk be. Nekem ez elsőre nem sikerült. De első látogatásom után a „metro” kiírást követve kifelé megtaláltam az utat, és ezután csak így jártam. Alapos tanulmányozás után érdemes kiválasztani azokat a részeket, amelyeket meg szeretnénk nézni: az ókori gyűjteményt, a képtárat, vagy a legkorábbi Louvre alapjait, a milói Vénuszt, vagy a Mona Lisát. Tapasztalatom szerint két-három órát eltölteni egy múzeumban épp elegendő, a további idő csak kuszaságot teremt a fejemben. Amire nem számítottam, hogy le lehet menni a pincébe, a Louvre alapjaihoz, ott látható a kezdeti donjon (lakótorny) valószínűtlenül széles fala. Hogy a csudába tudták megcsinálni, hogy a hatalmas barokk-reneszánsz épület alatt feltárták az alapokat, és még be is tudják mutatni?
Nekem az asszír szobrok és a szamotrakéi Niké a kedvencem
Ki hinné, hogy legalább 4000 éves?
III. Napóleon pompája nekem egy kicsit sok
Az üvegpiramisban ragyogó könyvesbolt van. Minden könyv kapható, ami művészettel kapcsolatos. Egy dolog nincs a Louvre-ban: pihenési lehetőség! Az ember lába leszakad a sok mászkálásban. Se a szobrok között, se a képtárban nincsenek kis ülőalkalmasságok, ahol elgyönyörködhetnénk a kiállított képekben, szobrokban, egyben megpihenhetnénk.
A másik kihagyhatatlan múzeum a d’Orsay, ahol az impresszionisták láthatók. Megközelíthető a RER sárga „C” vonalán a Musee d’Orsay megállótól. Én egyszerűbbnek találtam a 24-es autóbuszt, amely a Szajna parton megy. Régi pályaudvart alakítottak át kiállítócsarnokká. A földszinten az akadémikusokat látjuk, az impresszionistákért fel kell liftezni az 5. emeletre. Monet, Manet, Renoir, Courbet, Cezanne, Van Gogh, Degas, Seurat… Megéri. (Belépő 2008-ban 8 € volt.) A földszinten gyakori a időszakos kiállítás, ezekre külön belépőt kell venni, a Musem Pass nem érvényes. Egyébként a d’Orsay-ban van a legszebb étterem, a régi resti.
Ebédidőben nem lehet beférni
Mindig áll egy kis sor, de ha szerencsénk van, délután, vagy kora délelőtt meg tudunk itt inni egy kávét.
Az Eiffel torony is a meglátogatandó látványosságok közé tartozik. A lifteknél hosszú sorok kígyóznak, szinte reménytelen a feljutás. Ha azonban felmegyünk két emeletet a kilátóteraszra (ez sokkal olcsóbb belépőt is jelent), onnan különösebb gond nélkül liftezhetünk már tovább. A liftből látszik, milyen nagy az egész vasszerkezet. Fentről lélegzetelállító a látvány. Aki nem vállalkozik sem a lépcsőmászásra, se az órákig tartó sorbaállásra, de kíváncsi Párizsra felülről, menjen fel a La Fayette áruház tetőteraszára – ingyen.
A La Fayette három háztömböt foglal el. Utca fölötti, földalatti átjáróval kötötték össze az egyes épületeket. A bejáratoknál térképet adnak, hogy kiismerjük magunkat, de reménytelenül eltéved az ember. Mivel rajtam nem tört ki a vásárlási láz, nem érdekelnek a parfümök sem, más érdekességet találtam magamnak. Kellő kitartással mentem fölfelé, és sikerült kibukkannom a tetőteraszra. Ott álltam egymagasságban a párizsi háztetőkkel. Nem tudom, másodszor is sikerülne visszatalálnom. Azt tudom, hogy a lifttel elérhető legmagasabb szintről még egy lépcsőn kellett felmenni. Más talán ügyesebb nálam.
Ott álltam egymagasságban a párizsi háztetőkkel
A nagybulvárok – ahol a La Fayette is van – valóban „nagyok”: szélesek, nagyra nőtt fák szegélyezik, a házak sokemeletesek. Mind hasonló stílusban épültek. Kovácsoltvas franciaerkélyek az ablakok előtt. Ha figyelni kezdünk, rájövünk, hogy az erkélyrács minden házon más és más. A magasban manzardtető (hiába, ebben az országban élt a nagy Mansard, aki kitalálta a tetőbe vágott ablakokat), legtöbbször két sor ablakkal egymás fölött. Az erkélyek ott fönt már nem is annyira „franciák”, nagyobbra nőttek, ahol elfér sok zöld, akár cserje, fácska is. Az erkélyek miatt a homlokzat beljebb húzódik, így nem is érzékeljük, milyen magasak a házak.
Az első emeleten végig húzódik a kovácsoltvas erkély
A gótikus templomok etalonját, a Notre Dame-t mindenki ismeri. Új elem a szentélyt körülvevő kápolnákban egy makett, amely bemutatja, hogyan építik a katedrálisokat.
Újra fel lehet menni a nyugati toronyba, befejezték a tatarozást. Ide is érvényes a Museum Pass. Hosszú a sor, ha nyitás előtt érkezünk pár perccel, van esélyünk, hogy felkapaszkodjunk a szűk lépcsőn a kilátóteraszig.
 |
|
A toronyban szörnyecskék vigyázzák a templomot, szédületes a kilátás a templomra és a városra
Aki szereti a gótikát, annak ajánlom a homlokzattól jobbra eső parkot. Innen jó rálátás nyílik a kereszthajó rózsaablakára, a támpillérekre, a szentélyre. A park végén átjáró nyílik a Szt. Lajos szigetre.
A Champs Elysées-en végigsétálni este a legszebb. A fények pazarok, az üzletek nagy része nyitva van, az éttermek kávézók éjfél után is nagy forgalmat bonyolítanak le. Még viszonylag késői órákban (este 11-kor) is fel lehet jutni az Arc de Triomph-ra. Ide is érvényes a Museum Pass
A Diadalív tetejéről igazán grandiózus az éjjeli Párizs
A Montmartre nappal is, este is élvezetes hely. Én késő délután mentem fel. 12-es, zöld metróval a Lamarc-Caulaincourt megállóig, onnan a Montmartrobus kicsi autóbuszával. Ez körjárat, le is mehetünk vele a az Abesses metrómegállóig. Megnéztem a Sacre Court-t, a Montmartre múzeumot, tiszteletem tettem Szent Dénes (Párizs első szentje, sokáig védőszentje) ősöreg temploma előtt, tébláboltam kicsit a Tertre téren.
 |
Egész nap ott festeget a Tertre téren
Teljesen olyan, mint Oláh Gusztáv színpadképe a Bohémélet második felvonásából
A tér közepén működnek a festők, körben üldögélnek a turisták az éttermek, kávézók teraszán, és élvezik, hogy ott vannak. Vacsorázni mégsem a Tertre teret ajánlom, hanem néhány lépéssel arrébb. Több kis vendéglő működik, az áraik sem szörnyűségesek, a konyhájuk jobb.
Néhány asztal fér csak el benne
Lefelé a siklóval érdemes menni – ekkor már nincs tömeg (érvényes a Orange bérlet). A felfelé jövő kocsik üresek. A kilátás pedig pazar. Egy hibája van. Amíg az alsó állomástól eljutunk a metrómegállóig, át kell verekedni magunkat az éjszakai mulatók, szexboltok, peep show-ok, utcalányok és stricik nyújtotta látványosságon.
Mit nézzünk még meg?
Ha a modern festészet érdekel bennünket, ellátogathatunk az l’Orangerie-be, a Tuileries kertben. Legegyszerűbb megközelítése a metró Concorde megállójától. A téren körbe-körbe óriási a forgalom, de az áthaladást lámpák segítik. A kert hátsó frontján két kapu is van, a Musée l’Orangerie a Szajna parti oldalon van. Évekig zárva volt, 2008 tavaszán nyitották meg újra. A földszinten vannak Monet tavirózsás (Les Nymphéas) termei – tulajdonképpen ennek készült az Orangerie. Három terem közül kettő hatalmas. A hosszanti falakon lévő képek mérete elképesztő. Monet az impresszionisták minden trükkjét beveti. Az embert elbűvöli a víztükör játéka, a tavirózsák pompája. Monet csak tudta, hiszen a kertjében minden nap láthatta. Több sorozatot is készített a tavirózsákról, de ez a legnagyobb hatású. Az alagsorba láthatjuk Jen Walter és Paul Gaullaume modern gyűjteményét, Cézanne-tól Picassóig. Nem nagy, annál érdekesebb. (Belépő 2008-ban 7,50 € volt.)
Részlet Monet tavirózsáiból
Már a múzeum udvara felkelti a figyelmünket, valami különleges következik. |
Kedvencem a középkori emlékeket bemutató Musée National du Moyen Age. Már az épület is csodás: a Cluny apát gótikus palotája maga is szépséges kívül-belül. A valamikori apát római kori fürdőkre építette, annak romjai is megmaradtak. Az utóbbi években újjáépítik, hatalmas daruk állnak a kertben. A múzeum a Boulevard St Michael és a Boulevard Saint Germain sarkán áll. Megközelíthető a 10-es metró Cluny – la Sorbonne megállójától. Én felsétáltam a St Michael tértől, nincs messze. Többnyire kerülővel, mert a Quartier Latin mindig elbűvölt. (Belépő ára 2008-ban 7,50 € volt.)
Az ismertető alapján könnyű tájékozódni a múzeumban. Csak a belépés talányos, mert a múzeumi üzleten keresztül lehet bemenni, amire az ember nem is gondol. Elméletileg körben járunk az épületben, 2008-ban azonban néhány termet zárva tartottak az átépítés miatt, ezért a kápolnában vissza kellett fordulni, és újra végigélvezni az egészet. Az egyik fő attrakció a Hölgy egyszarvúval faliszőnyeg sorozat. Külön, körlakú teremben helyezték el a hat faliszőnyeget a félhomályos teremben. Középen pad, amelyen ülve lehet csodálni a brüsszeli gobelinszövő mester remekét. A többi teremben képek, szobrok, gótikus oltárok, kelyhek. (Ami itt nem látható, azt megtaláljuk a Louvre oldalszárnyában lévő Musée Les Arts Décoratifs-ban.).
A hölgy egyszarvúval faliszőnyeg sorozatból
A kápolna menyezete – későgótikus csoda
A földszinti kőtárban, a római fürdő egykori csarnokában láthatjuk a Notre Dame eredeti szobrainak egy részét. Ahogy Firenzében a Dávid, Prágában a Szt György szobor, itt a Notre Dame eredetije került múzeumba. A nagyváros roncsoló levegőjében újra faragott másolatok állnak.
A Rodin-múzeum az Invalídusok közelében van, a Rue de Varenne utcában. Megközelíthető a 13-as metró Varenne vagy Invalides or Saint-François-Xavier megállójából. A XVIII. századi épület és a kert ad otthont a Rodin-szobrok legnagyobb gyűjteményének. (Belépődíj 2008-ban 6 € volt.). 9 évig élt itt Rodin, az állam bocsátotta rendelkezésére a házat. Így a kiállítás egyben a művész otthonáról is tájékoztat.
A nyikorgó padlón járva csodás hangulat uralkodik
A szobrok fehér márványa néhol áttetsző, ahogy a napfény keresztül tör rajta
A Gondolkodó közvetlenül a ház mellett gondolkodik. A kerti sétányokon még számtalan szobrot láthatunk. A fák alatt bájos kávézó van, igazi kerti hangulattal.
A Monceau park mellett találni a Nissim Camondo Múzeumot. Megközelíthető a 2-es metró Monceau állomásától. Szép kis palota, egy szafard zsidó családé, akik az oszmán birodalomból települtek Párizsba a XIX. században. Hihetetlen gazdagok voltak, királyoknak, államoknak, így Franciaországnak is hiteleztek. Moise Camondo már grófi rangot is kapott. Híres műgyüjtő volt már a papa is, Moise nem különben. Modern festménygyűjteményét felajánlotta a Louvre-nak. Ez végül is ma a d’Orsay-ban látható, benne Van Gogh-gal, Toulose-Loutreck-kel stb. Lakóházuk is műgyűjtemény. Minden darab régiség. A palotában szabadon bolyonghatunk.
Szalon a Camondo Múzeumban
Konyha a Camondo Múzeumban
A pénztárban kapunk egy alaprajzot és autoguidet. Tetszésünk szerint hallgathatunk kevesebb, vagy több információt. Sajnos a liftet nem használhatjuk, bár különleges, fából készült csoda az is. Megnézhetjük a fürdőszobát, konyhát. Mivel Moise Camondo fia, Nissim elesett az első világháborúban, a gróf örökös híján az államra hagyta a műkincsekkel telezsúfolt palotát.
A Pont d’Alma mellett találjuk az Eiffel torony oldalán a Musée des Egouts de Parist (csatorna múzeumot). Megközelíthető a 9-es metró Alma-Marceau megállójától gyalog, át a Pont de l’Alma-n. Bebújhatunk a föld alá. Aki olvasta Victor Hugo Nyomorultak című regényét, vagy látta a filmet, bizonyára kíváncsi a valóságra. Kissé büdös – de ezt hamar megszokja az ember. A párizsi csatornák történelme mellett technikatörténeti emlékeket is láthatunk, hogyan tartották tisztán a csatornarendszert.
Itt cipelte Jean Valjean a sebesült Mariust
Ezzel a golyóval tisztították a csatornát
A legújabb múzeum a Branly, közel az Eiffel toronyhoz a Quai Branly-n. A legjobb, ha 42-es busszal megyünk, így kell a legkevesebbet gyalogolni. A főkapun át érdekes növényzetű parkba jutunk. Kialakítása modern, mint az épületek. Bambusz, nád, virágok és örökzöldek. Én mindig ősszel jártam Párizsban, de még így is mutatós volt a kert.
Részlet a „lélegző falból”
„rituális szobrok Polinéziából” – csak ennyi volt a megnevezés |
A kertben kanyargós út vezet a pénztárig, onnan tovább a bejáratig. Itt szembesülünk azzal, hogy a múzeum nem is egy épület, hanem több, amelyet keskeny átjárók, hidak kötnek össze. Még ott sincs vége a sétának. Hosszú, kanyargós rámpán megyünk felfelé. Itt végre ráakadunk a kiállításokra. Afrika, Óceánia, Ausztrália, Ázsia, Dél-Amerika törzsi művészetét mutatja be a kiállítás. Igazi útvesztő, nincsenek nyilak, haladási irány, kiírás se nagyon. Holott az anyag érdekes, többet érdemelne.
Kis szobácskákra bukkanunk, amelyekben film pereg, (a négy falon négy film), amely az afrikai zenéről, táncról szól, de nem azok a hangszerek szólnak, amelyek a tárlókban vannak… A múzeum megépítését Jacques Chirac államfő szorgalmazta (ő se maradjon le Pompidou és Mitterand mögött). Összes problémájával együtt érdemes megnézni. A földszinti termekben időszakos kiállítások vannak. Amikor 2008-ban ott jártam, egy japán iparművész tárlata volt látható.
Kevéssé ismert Párizs város múzeuma, a Carnavalet palota. Ide ingyenes a belépés, ezért ne keressük a Museum pass kínálatában. Kis sétával megközelíthető a Hôtel de Ville vagy a St Paul metrómegállóktól. A Rue de Sévigné és a Rue des Francs Bourgeois sarkán található, bejárat a Rue de Sévigné felől. Valójában két szomszédos palotát nyitottak össze. Mindkét épület szépséges reneszánsz, a Párizsban szokásos rózsaszín kőből, valamikor a 1500-1600-as évekből. Persze a nagy Mansard keze nyoma is rajta van (mint minden régi épületen Párizsban). A bejáratnál itt is van egy kis könyvesbolt, sok érdekes kiadvánnyal. A gyűjtemény a főváros történetéből mutat be részleteket – ahogy ez már a helytörténeti múzeumoknál szokás. Kissé nehéz kiismerni magunkat a bonyolultan egymásba kapcsolódó termek rendszerén (több lépcsőház is van), előbb-utóbb kitalálunk belőle egy valódi francia kertbe, majd a Rue des Francs Bourgrois-ra. A környék maga is érdekes – de erről később.
A palota első udvara
A palota másik udvara a kerttel
Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai című írásának II. része innen hívható be
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés