Nagy Lajos: Horvátország – Vodice – 2005

Nagy Lajos: Vodice 2005.07.24-07.30.

Azt, hogy feleségem és jómagam is pontosan mikor vehetjük ki szabadságunkat, munkahelyi adottságaink miatt nem tudhattuk előre, azt azonban elhatároztuk, hogy úticélunk újfent Dalmácia lőn.
Nem volt időnk például a világhálón szállást keresni sem, pedig az itt olvasott úti beszámolók buzdítottak erre. Sose próbáltunk úgy útra kelni, hogy ne lett volna előre lekötött szállásunk. Pedig ismerőseink, barátaink némelyike csakis így utazik és még egyikőjük se járt pórul.
Így, mikor úgy két héttel előtte (persze a szezon kellős közepén) biztossá vált a szabi időpontja, utazási irodás ismerősünkhöz fordultunk. Azt kértük, hogy valahol Zadar környékén keressen nekünk kétfős apartmant, csendes helyen, a címbeli időszakra és lelkére kötöttük, hogy nem szombati, hanem vasárnapi kezdéssel.
Ennek nyomós oka egy tíz évvel korábbi utazásunk alkalmával átaraszolt utolsó 30 km pokoli emléke volt, amikoris egy nyári szombaton Rijekától a Krk sziget hídjáig öt óra alatt jutottunk el, előtte hengerfejezett farmotoros 105-ös Skodánkkal.

Úticélunk így lett Vodice. A szállás díja, utasbiztosítással 70e Ft volt és némi alkudozás után a vasárnapi érkezés is rendben lett. Kaptunk egy magyar nyelvű Horvátország Infót, ami tartalmát tekintve már ismerős volt e honlapról, melynek előzetes böngészése során egyébként sok hasznosat tudhattam meg. Az irodától térképet is kaptunk. Egy világhálós útvonaltervezőből az út hossza ismert volt előttünk. Megbecsülhettük az üzemanyag költséget (a horvát benzinár, fogyasztási főszezon lévén sajnos egyezett a honival), a pályadíjak ismertek.

A gépjármű biztosító a zöld telefonszámon közölt kérésre két napon belül postázta a zöld kártyát. Lakóhelyünkön körbekutakodva a kuna árfolyama szinte egységesen 35,34 körül állott. Telefonon megkérdeztem a letenyei pénzváltót (mert azt hallánk, ott legolcsóbb a kuna), ott is szinte fillérre annyi volt. Így itthon váltottunk be 50e Ft-ot.

Vittünk akkuról üzemeltethető hűtőtáskát hűsítővel, szendviccsel telipakolva, napernyőt (leszúrható rész műanyag csúcsát korábban fémre cseréltem), tengeri műanyag cipellőt (1300 Ft), meg két műanyag matracot és kevéske ruhát. Az élelmiszereket az átkosba’ megszokott módon rutinosan elosztottuk a táskák aljára, mivel olyan hírek keringtek, hogy a horvát vámosok elveszik az “egynapin” túli mennyiséget (konkrét esetről senki nem számolt be).

Vasárnap hajnali három órakor indultunk Tatabányáról, Székesfehérváron ráhajtottunk az M7-esre és használtuk úgy az Ordacsehi 29 km-es “vak” szakaszt, mint a határ előtti nyúlfarknyit. A 7-es út Balaton parti, ilyenkor kihalt szakaszain is gyorsan túllettünk. A tankolásra nem figyeltünk, mivel a honi/horvát üzemanyagár egyezett, és bankkártyával bárhol lehet fizetnünk. Hat órakor léptük át a határokat, mindkettő formális volt.
Pár kilométer után a pályakapunál elvettem az automatából nyelvként kilógó jegyet. A pálya kihalt volt, az idő hideg (16°C), ködös. A szórványosan felbukkanó autók fegyelmezetten haladtak, legföljebb 130-cal. Kis hezitálás után fokozatosan emeltem sebességünket F-Astránknak épp nem túlterhelő 160-ig. A jegy visszaadásáért hét órakor a Zágráb körüli ingyenes gyűrű elején 36 kunát kellett fizetni (ki volt írva, mint egykoron az M5-ösön). Négy, látszólag egyforma érmét kaptam vissza, két egykunást, és -mint utóbb kiderült- két “félkunást”, e szituáció lélektanilag kifogástalan kiaknázása bizonyítékául…
A jól táblázott gyűrűn a Rijeka/Split feliratra figyelve, tempósan haladtunk. Az útba eső kapunál újra kihúztam a gép nyelvét. Az úton kevesen haladtak, fegyelmezetten. Én ismét ráálltam a 140, max. 160 értékre. Karlovác után emelkedőre fogtuk. A táblázottság mindenütt jó.
Nemsokára, szinte észrevétlenül eljött az ún. Bosiljevo 2 csomópont, azaz a Spliti irányba fordulás és mi csak faltuk a kilométereket. Végig találhatók üzemanyag kutak, többnyire nagy parkolóval, shoppal, illemhellyel és tájékoztató felirat jelzi a következő kút távolságát. Az idő még mindig hűvös volt és kevesen voltunk az úton. A táj csodálatos, főként a Velebitek jobboldalon feltűnő és hosszan sorakozó szirtcsipkéi. Rendőrt sehol sem láttam. Kismértékű torlódás a két, 5 km-es alagút előtt alakult ki, amik előtt jóval egy sávba terelték az autókat, mivel a két “cső” közül csak az egyik működik. Itt tábla jelzi a folyamatos radarozást. A Sveti Rok alagútból kibújva, mely a parttal párhuzamos Velebit szirtsort fúrja át, hirtelen 12°C-kal ugrott a hőmérséklet és gyönyörű vonalvezetéssel intenzív süllyedésbe kezdtünk. A Pirováci lehajtónál 126 kunát fizettem.
Úgy 30 kilométeres, tőről metszett mediterrán tájon való áthaladás után, végig a Vodice feliratra vetvén vigyázó szemünket, hétórás utazás végén, 10 órakor érkeztünk meg úticélunkhoz. A 700 km-re vetített átlagsebesség így 100 km/órára adódott, a benzin fogyasztás meg 6,8 literre.

A Balcsinál látottakhoz hasonlóan – csodálkozásunkra – páran álldogáltak az út szélén apartman feliratú táblácskával. Az utazási irodát kis bevezető városnézés keretében megleltük és a formaságokat követően az iroda alkalmazottja robogóján szülei domboldalon fekvő házához vezetett bennünket, mivelhogy ott volt a lefoglalt apartman. A háziak kedvesen fogadtak és fölcipeltük cuccainkat. Az emeleti folyosóról több szoba is nyílott, a mi apartmanunk mellett. Hűs szobába léptünk, a plafonon lustán forgott a ventilátor, jótékonyan mozgatva a levegőt. Egy ikerágy és egy kihúzható rekamié is volt, a még így sem nem zsúfolt hálóban, melyből frissen felújított fürdő nyílott. A másik ajtón a nappali-étkezőbe léptünk. Az egyik fal teljes hosszában korszerű tolóajtó volt, nyitva.
Kitekintve felejthetetlen látvány tárult elénk, szemben a Sibeniki-csatorna, melyet egyik oldalról szigetek sora, míg a másikról változatos partvonal fogott közre, a távolban Sibenik, szemben a Velebitek vonulatai. Konyhánk mindennel felszerelve, jókora hűtőszekrény. Törülközök, konyharuha, papírtörlő, stb. A véletlen reánk mosolygott.

Kedves, középkorú házigazdánk németül elmondta, hogy sokan nem szeretik Vodice ezen részét, mivel ez csendesebb, mi azonban ennek is örültünk. Felkaptuk a “partravalókat” és az útmutatás nyomán a kacskaringós utcákon át tíz perc alatt lejutottunk vágyott Adriánkhoz.
A tengerpart itt is a Dalmáciára oly jellemző módon tárult elénk. A partmenti fenyves-sáv mindig árnyékos-árnyas ugyan, de ott megáll a levegő, mivel nem éri a mindig lengedező szellő. E ligetet térdig érő, széles falsáv választja el a part mentén kígyózó, mintegy három méter széles beton járdától, amelynek kétharmada a legkedveltebb napozó hely. A közlekedés a partszéli fennmaradó keskeny sávban zajlik, türelmesen.
Az biztos, hogy itt lopástól senki se tart, autókulcsot, kamerát, fényképezőt, stb. elől hagynak. Csakúgy, mint a partközelbe ügyeskedő, letekert ablakú autókban, robogókon a kulcsot. Ha valaki felmegy hűsölni, pár kővel nehezékezve ottmarad a törölköző, matrac, Polifoam heveredő.
A járda előtt-alatt kezdődik az úgy két méter szélességű, kissé lejtős aprókavicsos tengerpart. Mi rendszerint ide szúrtuk le az ernyőt, a matracról lelógó lábunkat nyalogatták a hűs fodrok. Figyelni csak a parttól távolabb elhúzó nagyobb motoros hajók által keltett hullámok partra érkezésekor kell néha. A tenger kristály tiszta és lassan mélyülő. A vízben a tengeri cipellő obligát viselet. Főleg az egyébként nem éles és nem csúszós köveken való vízi közlekedés gondtalan általuk. Sünöket elvétve láttam, a tengerfenék kicsit beljebb sziklás, törésvonalakkal szabdalt, tehát változatos. Az állandó vízmozgás miatt a víz alatti életnek csak szórványos jelei fedezhetők fel.
A “mi”, meglehetősen hosszú plázsunkon csupán egy illemhely volt, a folyó ügyekkel magától értetődően az Adriát tisztelik meg, ami a kisdedek vízhez szoktatásából kiderült. Hogy a nagy dolgok materializálása miként történik, fogalmam sincs, nekünk a szállás nem nagy távolsága miatt nem volt gondunk.
Nem láttam sem elsősegély-helyet, sem partfigyelést.

Este megtelnek a kacskaringós utcák, terek és persze a számos étterem szabadtéri asztalai mellett is jókedvű népek múlatják az időt. A kitett étlapokon lehet hüledezni a – legalábbis nekünk – igen borsos árakon. A kikötő sétányán emberfolyam hullámzik, számos fagyis kínálja a jó drága nyalogatnivalót, de nem sajnálnak ráadást se adni. Legtöbb a szláv szó, de Európa legtöbb nációja jelen van.


Zora köz	Sveti Kriza templom

Coricev torony	Tribunj – óváros

Boltba pár alkalommal kellett menni Az árak, például a CBA-ban, néhány alapvető árut figyelembe véve úgy másfélszer magasabbak a mieinknél. A városszéli Plodine (Tescohoz hasonló) bevásárlóban picit olcsóbb minden.

Egy alkalommal átautóztunk a 15 km-re levő Sibenikbe, ahol rövid idő után felhagyva a parkolóhely keresgélésbe, beálltunk egy 5Kn/óra díjú parkolóba, a fontosabb látnivalók közelében. Sibenikről nem írok, megteszi ezt bármely útikönyv, szép szavakkal. Aki a közelében jár ki ne hagyja, csodálatos, az a kis szelete is amit szemünk beinni tudott.

Képek Sibenikből


Dóm tér	Dóm

Sveti Mikol erőd	Búcsúzó kép

Másszor elmentünk a Krka Nemzeti Parkba, mely Sibeniken túl fekszik, úgy 20 km-re. A jellegzetes barna jelzőtáblákat figyelve könnyen oda lehet jutni.

a Prokljanski-tó

A hatalmas parkolóban délelőtt megállva leltünk még árnyékos helyet. Autóval nem lehet bemenni a parkba. A belépő 60 Kn/fő, magyar nyelvű ismertetőt kaptunk hozzá. Az öles térképtáblák mellett kedves ifjú hölgyek tájékoztatták a kérdezőket és intettek a várakozó buszok felé, amelyek amint az ülőhelyek megteltek, elindultak velünk a szerpentinen. Lefelé sorban elénk tárult a Prokljanski és a Visováci tó páratlan látványa, melyek tulajdonképpen hatalmas fjordok. A lenti parkolóban ismét profi módon megszervezett, többnyelvű tájékoztatást halhattunk. Mi a négyórás hajókázást választottuk, mely fejenként 100 kunába került, de nem bántuk meg. Fedett hajónk nem zsúfoltan útra kelt. Kellemes szellő kísért bennünket, miközben a változatos parti táj sziklaképződményeiben gyönyörködtünk. Félórát töltöttünk a tavon található bájos ferences kolostor-szigeten. A tó felső végén levő Roski zuhatagnál körbefordult a kapitány, hogy mindenki megörökíthesse a párás vízesést. Egyórás pihenőt tartottunk, fürdéssel a tóban. A visszaérkezés után pár perces séta után értünk a fő látványosságnak számító, valóban csodálatos Skrjadinski zuhatag sorhoz. A legalsó tórész sajátosan elegyíti a legszerényebb népfürdő és a fölötte sorakozó vízesések párját ritkító látványát. A Nemzeti Parkban mindenhol tiszta illemhelyek voltak, árnyas padok és ivókutak találhatók.


a Roski zuhatag	a Skrjadinski zuhatag sor

Kolostor-sziget	zuhatagok

“népfürdő”	ókori jakuzzi

A hét közepén hiábavaló kísérletet tettünk, hogy a szombati éjszakával megnyújtsuk a nyaralást, azonban se a mi szállásunkon, se a közelben nem volt szabad hely.
Így szombat délelőtt kilenckor, rövid búcsú után útra keltünk. Nagyon meleg volt, az autó hőmérője hamarosan 35°C fölé kúszott. A Sveti Rok alagút előtt következett a fekete leves. Az addigi viszonylag jó tempójú haladás a sáv szűkülés miatt azonnal hosszas araszolásba csapott. Azon nemzetek fiai, kiknek otthon a fejükben se fordul meg ilyesmi, klímás nagy autóikkal vad előrefuss-játékba fogtak, úgy a jó előre jelzett elfogyó sávban, mint a leállóban. Emiatt még lassúbbodott a haladásé és a hőmérő 40°C-on “beállt”. Rendőrt ezúttal se láttunk, sajnos… Feleségem előrelátásának köszönhetően tarkónkon cserélgette a hűtőládába betett, fagyos ásványvizes palack tartalmával lehűtött zsebkendőt. Aztán a mezőny szétszakadt, hogy a Mala Kapela alagút előtt megismétlődjék az araszolás. A másik, tenger felé tartó sávon kígyózó hosszú autó oszlopokat látva ismét beigazolódott jó döntésünk, hogy vasárnap indultunk a tengerre. A tartós hőség miatt elfásulva már nem is jegyeztem a részidőket.
A két fizető kapu szintén jelentősen megtorpantotta az autófolyamot és búcsúzóul megismétlődött az önműködő borravaló-effektus is…
A határ előtt az Ina kútnál benzinre váltottuk utolsó kunáinkat is.
Már honi földön, Nagykanizsa előtt, az út menti István fogadóban ebédeztünk. Nemsokára, úgy késő délután megérkeztünk a Balatonhoz. Aki járt már ott ilyentájt, annak, azt hiszem nem kell felidéznem azt az idegtépő csoszogást, amibe csöppentünk. Jó lesz, ha végre a határig nyújtózkodik majd az M7-es aszfalt szőnyege.
Hazaútunk több mint 12 óráig tartott.

Nagy Lajos
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Olvasói kérdések és válaszok:

Téma: Krka vízesés | Név: Losonczy Árpád | E-mail: #bernadetti01@freemail.hu | 2007. Július 08. Tisztelt Nagy Lajos Úr ! Kérdésem a következő. Kisgyerekekkel mennénk, hosszú lenne a négy órás hajóút. Az alsó vízesést meg lehet-e közelíteni gyalogosan vagy autóval ? Válaszát előre is köszönöm: Losonczy Árpád

Ma kaptam meg Győrffy Árpádtól a Krka vízeséssel kapcsolatos olvasói kérdését és izibe tájékoztatom Önt. (A 10 napos késés külföldi utam miatt volt. Bocs! – a szerkesztő)
Hogy ne kelljen végig böngésznie fecsegésem, kérdésére válaszom: igen, gyalogosan.
Eztán kissé bővebb lére eresztve engedje meg, hogy megosszak Önnel pár hasznosnak tűnő idevágó információt. Tavalyelőtti élmény beszámolómból kitűnhet, hogy állomáshelyünk Vodicében volt, s onnan ugrottunk be a csodálatos Sibenikbe. Már az odaúton feltűntek azok a jellegzetes barna színű táblák, mik itthon is egyre több helyen állnak az út szélén és itt a Krka parkra hívja fel az utazó figyelmét.
Nos, azokat híven követve – én azért előtte memorizáltam a térképet – pár jellegzetes falucskán át úgy tíz kilométer után feltűnt a Krka Nemzeti Park Lozováci bejáratának tágas parkolója, mely láss dalmát csodát, ingyenes!
Hatalmas információs tábla teszi egyértelművé a teeendőket/látnivalókat. Ízléses formaruhát viselő kedves ifjú hölgyek állnak rendelkezésre a mindig előálló kérdések megválaszolására. A belépő 60 kuna, nem tudom, van-e gyermekjegy. Ez a vízesések völgyébe nyaktörő szerpentinen busszal való le/visszajuttatást foglalja magába, miután alant a leglátványosabb vízesések többnyire árnyas ösvényeken gyalogosan mind-mind szemre vételezhetők és a legalsó alatti néplavór használható. Több helyen ivókutak vannak. A buszok folyamatosan járnak le – s fel. Személyautóval nem lehet lemenni, bár láttam egy-két járgányt – magyart is, nem tudom miként váltották meg e lehetőséget! Értelmetlen.
Miután a nép kissé szédülten kikászálódik a buszból, több nyelven tájékoztatnak a lehetőségekről, így a Visováci tavon való hajókázásról is, mely 100 kunába kerül.
A busztól a hajóig öt perces séta az út egy jól kitáblázott gyalogösvényen. A hajó fedélzet többnyire fedett és a szellő folyamatosan lengedezik a vízfelület felett. Közben megálló van a kolostor szigeten és a tó túlvégén látható Roski slapnál is – ott másfél órás, lehet dalmát reggelit enni, a tóban pacsálni, stb.
Sibenikből hajóval is el lehet jutni a legalsó vízesés közelébe, s onnan lehet ámuldozva sétafikálni. Ennek a költségéről nincs információm, bizonnyal 100 kuna felett lehet. Becslésem szerint egyórás lehet a hajóút, mely a látványos fjord-szerű öböl hosszában halad.
Nem tudom, gyermekei milyen idősek, soraimból talán kisejlik, hogy én bizony a hajókázás mellet voksolnék, már amennyire bukszájuk (bankkártyájuk) bírja…A vízeséseket a világért se hagyják ki, ha már a dalmát tengerpartra bő félezer kilométert autókáztak. Kérem, ne sajnálják a borsosnak tűnő kétezer forintos belépőt.
Azon reményben kívánok nagyon szép vakációt Önnek és kedves családjának, hogy hasznos tudnivalókkal járulhattam hozzá döntésükhöz. További kérdésére készséggel válaszolok.
Tisztelettel: Nagy Lajos, Tatabánya – 2007. július 18.

Jó napot kívánok, Nagy Lajos Úr!
Érdeklődni szeretnék a Krka Nemzeti Parkban tett látogatásával kapcsolatban információszerzés céljából:
1. Melyik bejáraton közelítette meg a nemzeti parkot? Illetve melyiken érdemes? A hivatalos honlap 3 bejáratot jelöl, de azok közül csak kettő között szeretnék dönteni. Ezek: Skradin, illetve Lozovac felől. A térképem szerint az utóbbi közelebb van Sibenikhez, illetve közelebb esik a Visovacko tóhoz, mint a másik.
2. Itt, ennél a bejáratnál kell megváltani a belépőt, ami a buszozást foglalja magában le a völgybe, és vissza? Ebben az árban ezek szerint akkor más nem is foglaltatik?
3. Miután lenn a völgyben kiszálltunk a buszból, eldönthetjük, gyalog folytatjuk utunkat, avagy befizetünk egy hajótúrára? Jól értem Önt?
4. Ekkor hozzánk a Skradinski Buk helyezkedik el legközelebb és a Roski Slap a legtávolabb?
5. A Skradinski Buk-Visovac-Roski Slap-Skradinski Buk hajótúra miként vehető igénybe? Hogyan működik ott ez a rendszer? Az egyes állomásokon megvan, hogy mennyi ideig várakozik a hajó a továbbindulásig, vagy a hajóforgalom folyamatos, és mindegy, hogy a turista mikor-melyik hajóra száll vissza, hogy folytassa útját a tavon? (Ez utóbbihoz hasonló a Plitvicei N.P. “működése”.) Ha mégis az előző igaz, hol mennyi időt lehet eltölteni a szárazföldön kb.?
6. És ami leginkább érdekelne a tervezés miatt: mennyi idő mindez? Mármint a hajóút, amin résztvett, amiről fentebb érdeklődöm. Illetve, mennyi időt lát elégségesnek (nem kevésnek, de nem is soknak) a park bejárásához – akár gyalog, akár hajóval?
Elnézését kérem a rengeteg kérdés miatt. Amennyiben válaszadásra szánja magát – ezzel nagyon nagy segítséget nyújtva a nyaralásra készülődő családom számára -, azt nagyon szépen megköszönném! Jobban megbízom a honfitársak tapasztalataiban, tanácsaiban, mint ha csak úgy, előzetes információ-szerzés nélkül látogatnánk el egy ilyen helyre. Hiszen nem kevés pénzről, s időről van szó…
Mégegyszer köszönöm az esetleges válaszát – Kis Tamás – 2007. augusztus 18.

1. Kedves Tamás: jól gondolá, mi is Sibenik felől közelítettünk, s utunk önműködően a Lozováci bejárathoz kalauzolt.
2. Kérdése első felére: igen a buszozást és mintegy mellékesen a megtekintés lehetőségét, a másodikra: nem
3. Igen.
4. Igen, a Roski innen hajóval közelíthető meg és csak a fedélzetről tárja fel szépségét, ami azonban messze elmarad a Skradinski esés/zuhatag sokaság nyújtotta ámulattól. A Roski így, a hajóúttal “egy csomagban” érdemesülhet megtekintésre, avagy, ha valaki “felülről”, Knin irányából közelítené meg (csak) azt.
5. A hajóra a Lozaváci szerpentin alján, a buszból való kiszédelgéskor – na jó, ez csak hatás-vadászat – van mód befizetni, amiről ott a többnyelvű, mikrofonos/hangszórós informátotorok kimerítően profi módon tájékoztatnak. A hajóforgalom ott túlzó fogalom, szerintem két hajó, ha közlekedik és a hajókázásra a körút fogalom illik leginkább. Odaúton – ami jó óra – ámuldozhatunk a fjord-szerű tó, hol szélesebb, itt-ott összeszűkülő partjai mentén meredező változatos szikla falakon-kő görgetegeken, és úgy félúton (félóra?) megálló van a bájos kolostorsziget partjánál. Röpke múzeum-látogatás majd újabb hajókázással érik el a tó felső csúcsát, ahol az azt tápláló folyó a Roskin át beléömlik. A hajócska ráérősen manőverezik a vízesés előtt úgy, hogy mindenki megörökíthesse azt, és szeretteit annak háttével. Itt egy jó órás szünet van, lehet egy jó pofa sört venni, hamisítatlan dalmát reggelit elfogyasztani a fák hűsében üldögélve (ez nekünk tulajdonképp az aznapi kora ebéd vala), miközben körülőtte száz erecskére szakadva folydogál a víz a kisdedek legnagyobb örömére. Lehet pacsálni a tóban, “néprajzi kiállítást” megtekinteni és különféle, vízzel hajtott ketyeréket nézni. Én például kipróbáltam egy, általam ókori jakuzzinak elkeresztelt fürdettyűt (ld. beszámolóm idevágó fényképét). Eztán a hajó visszatér kiinduló állomására, mindez – miként írtam volt – négy óra. Ha van idő a hajó indulásáig, addig a Skradinski(k)ból meg lehet kukkantani párat.
6.Ennyi tehát a hajózás “időigénye”. A leginkább látványos Skradinski zuhatagsort gyalogosan lehet végignézni, nem loholva – tempósan úgy erős két óra alatt, de el lehet ott bóklászni akár fél napot is. Aztán “legalul” , ( ld. idevágó fényképemet) a népfürdő sekély vizében lehet fürdőzgetni-pacsálni. Úgy vevém ki, hogy időről-időre jó csomó ember érkezik – szerintem Sibenikből hajóval a Skradinski bejáróhoz, kik kifejezetten ide jönnek fürdeni – hisz unják már azt a sós Adriát ugyebár… A népfürdő melletti tisztáson lepokrócoznak a családok és múlatják az időt.
A világért se kérjen elnézést, ez közösségi oldalunk (egyik) nemes küldetése. Én örömmel válaszolok, hisz midőn első ízben vetődtem a háló e pontjára, nekem is sok hasznos információval szolgáltak a szerzőtársak egyedi stílusu élménybeszámolói.
Ne is köszönjön semmit – nekem a legnagyobb köszönet az a jó érzés, ha egy ici-picit hozzájárulhattam egy olyan családi vakációhoz, mint amilyenre mi magunk is szívmelengetve emlékezünk eztán mindig.
Végül remélem, noha miután hihetetlen megjelenítő erővel bíró leírásomban szinte mindent elmondtam – azért elautóznak a Krka-nemzeti parkba.
Ismeretlenül is üdvözli Önt és kedves családját: Nagy Lajos – 2007. augusztus 20.

Tisztelt Nagy Lajos Úr!
Szeretnék egy két dolgot kérdezni, mivel most megyünk élőször Horvátországba.
Két parkot szeretnénk megnézni a Plitveceit és a Krk nemzeti parkot. Ehhet kérnénk segítséget.A kérdéseim mind a kettőnél fennállnak.
Melyik bejáraton a legcélszerűbb bemenni?
A park(ok) területén vannak olyan magyarul beszélő emberek akik eligazítanak hogy mivel induljunk vagy merre?
A belépő árában benne van a hajókázás és a busszal való szállítás?
A park egész területét be lehet járni egy belépővel vagy attól függ hogy hol léptem be és csak annak a környékét lehet. Ha felszálltunk a járműre amivel elsőként megyünk onnan nekem egyedül nem kell tájékozódnom, visznek és mutatják az utat? A park területén még a belépőn kívül kell fizetni másra is vagy minden benne van. Hogy merre kell menni mennyi idő van az adott látniválóra stb. erre magyarul tudó ember is tájékoztat vagy nekem kell boldogulnom?
Milyen kategóriájú utak között lehet válogatni?- a leghosszabbtól a rövidebbig legyenszíves, és ha nem gond akkor azt is szeretném kérdezni hogy mennyibe kerülnek?
A túra végén visszavisznek oda ahol beléptünk?
Köszönöm hogy megválaszolta a kérdéseimet. Egy kicsit sokra sikeredett mivel elsőnek megyünk Horvárországba és szeretnénk biztosra menni. Köszönettel: Lengyel Balázs (Friday, June 13, 2008 8:43 PM)

Kedves Lengyel Balázs úr!
Szíves-örömest teszek eleget kérésének.
Őszintén szólva azonban nem értem, miért nem sikerült kérdéseire választ kapnia két beszámolómat olvasva, mik ráadásul kiegészültek oly információkkal, mik most az Ön oldalát is fúrják, de ez bizonnyal az én szerzői problémám…

Krka Nemzeti Park
1.) A parknak három bejárata van. 2005-ös élmény beszámolómból kitűnhet, hogy állomáshelyünk a kies Vodicében volt, s onnan ugrottunk be a csodálatos Sibenikbe. Már az odaúton feltűnnek azok a jellegzetes barna színű táblák, mik itthon is egyre több helyen állnak az út szélén és ott a Krka parkra hívják fel az utazó figyelmét.. Nos, azokat híven követve – én azért előtte memorizáltam a térképet – pár jellegzetes falucskán át úgy tíz kilométer után eltévedhetetlenül feltűnik a Krka Nemzeti Park Lozováci bejáratának tágas parkolója, mely láss dalmát csodát, ingyenes!

Sibenikből hajóval is el lehet jutni a legalsó vízesés közelében levő Skradin bejárathoz. Ennek a költségéről nincs információm, bizonnyal 100 kuna felett lehet. Becslésem szerint egyórás lehet a hajóút, mely a látványos fjord-szerű öböl hosszában halad a várostól Skradinig.

A harmadik, Roski slap bejárat azoknak célszerű, kik nem a tengerpart felől közelítenek, hanem Dalmácia belsejéből, Knin irányából.

2.) Magyar nyelvű eligazítás nincs, ellenben a pénztárnál mindig van magyar nyelvű ismertető, mely bőséges ismeretekkel szolgál, továbbá „lent”, ti. a park egy völgyben fekszik, több helyen nyelvismeret nélkül is jól érthető tájékoztató táblák találhatók.

3.) Mi van a belépő árában? A 2005-ben a Lozováci bejáratnál megváltott 60 kunás belépő tartalmazza a vízesések völgyébe busszal való le/visszajuttatást, miután alant a leglátványosabb vízesések többnyire árnyas ösvényeken gyalogosan mind-mind szemre vételezhetők és a legalsó alatti néplavór használható. A Visováci tavon való hajókázásra a buszból való kiszállás után lehet befizetni (100 kuna), amiről ott a többnyelvű, mikrofonos/hangszórós informátorok kimerítően profi módon tájékoztatnak.

4.) A tó felső csücskében levő vízesést leszámítva minden megtekinthető, ha valaki a Lozováci/Skradin bejáraton át lép be, a Roski bejáratnál egy vízesés van és egyéb látnivalók. A busz csupán lejuttatja a népeket a völgybe, s vissza. Tájékozódni a magyar nyelvű ismertetőből és a táblákból – nyelvismeret nélkül is – tud és bízvást mondom ezekkel boldogul majd és Ön határozza meg, mire mennyi időt szán.

5.) Egy fajta hajókázás van, minek időigénye négy óra, s miként írtam volt 100 kunát kóstál. Odaúton – ami jó óra – látványosak a fjord-szerű tó, hol szélesebb, itt-ott összeszűkülő partjai mentén meredező változatos szikla falak és kő görgetegek. Úgy félúton megálló van a bájos kolostorsziget partjánál. Röpke múzeum-látogatás majd újabb hajókázással érik el a tó felső csúcsát, ahol az azt tápláló folyó a Roski vízesésen át beléömlik. A vízesés a hajócskáról fényképezhető jól. Itt egy jó órás szünet van, lehet egy jó pofa sört venni, hamisítatlan dalmát reggelit elfogyasztani a fák hűsében üldögélve. Lehet pacsálni a tóban, “néprajzi kiállítást” megtekinteni és különféle, vízzel hajtott ketyeréket nézni. Én kipróbáltam egy, általam ókori jakuzzinak elkeresztelt fürdettyűt. Eztán a hajó visszatér kiinduló állomására.

Plitvicei tavak
Miként 2006-os beszámolómban írtam, mi Trogírból hazafelé, a tavakat több helyütt jelző barna táblák egyikénél, a Gospiči lehajtón jöttünk le az autópályáról. A 25-ös jelű úton úgy hatvan kilométer után érkeztünk Plitvicébe, a 2. jelű bejárathoz. Sok parkolóhely van. A belépő 85 kuna. A tavak hatalmas kiterjedésűek ezért több fajta megtekentési módot kínálnak a jól értelmezhető tájékoztató táblák és több, így magyar nyelvű ismertetők. Tulajdonképp’ bizonyos részek minden belépő nélkül, kvázi kívűlről is láthatók. Lehet több hosszúságú/árú (oldalt) nyitott buszozást is választani. Páratlan látványt azonban a tóvidék kisebb-nagyobb vízeséseinek körbe barangolása nyújt, amihez hajóval át kell kelni a tavon és ott kérik a belépőjegyet, továbbá „belül” szintén kell röviden hajózni. Mindenütt jól piktogrammált táblák kínálnak színekkel megkülönböztetett hosszabb/rövidebb séta útvonalakat, időtartam megjelölésével. Minden nagyon jól szervezett, a tisztaság kifogástalan. A majd’ fél nap észrevétlenül elrepült. Hatalmas, zöldellő hegyek között kanyargó 52-es jelű úton, újabb hatvan kilométer után Otočacnál tértünk vissza az autópályára.
Kedves Lengyel úr!
Azon reményben zárom soraimat, hogy hasznos információkkal járulhattam hozzá bizonnyal emlékezetes Dalmáciai nyaralásukhoz, mihez minden jót, pazar időjárást kívánok Önnek és kedves útitársainak. Üdvözli: Nagy Lajos (Saturday, June 14, 2008 12:22 AM)

A szerző írásai Az Útikalauzban

Nagy Lajos: Egy hét Okrug Gornjiban (Trogir) – Horvátország – 2006

Nagy Lajos: Horvátország – Vodice – 2005

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu