Eszter naplójával percről-percre végigkísérhetjük bő egyhetes nyaralásukat. Megismerhetjük belőle Vis-sziget látnivalóit. Ott létük szinte minden pillanatának rögzítése közben jut hely a sziget jellemző növényeinek, állatainak, az ott található boltoknak, vendéglőknek, áraiknak a bemutatására is.
Augusztus 6.
Ma hajnalban Zoli (párom) elment dolgozni Rudival (Opelünk)… Az indulás előtt a kocsit ki akartam takarítani, na ennek lőttek. Nagyjából már elpakoltam, összekészítettem a holmiainkat – egyedül még fürdőruhát kellene vennem. Végül is van még egy fél napom rá… A mostani nyaralásunk különleges lesz – visszük Zolika szüleit is. Esztit és Zolit (egyszerűség – és a megkülönbözhetőség – kedvéért csak Zoli papának hívjuk) nagyon szeretem, igazi jó emberek. Végigdolgozták az egész életüket és még sosem voltak külföldön nyaralni. Örülök, hogy most sikerült rábeszélni őket!
Délután fél 5: Zolika hazaért, mindent bepakoltunk az autóba (sikerült bikinit vennem!), és elindulunk. Esztiék annyi ennivalót hoznak, hogy egész Visnek elég lesz…
Fél 7: Elértük a horvát határt. Tompa – Baja – Pécs – Barcs útvonalon jöttünk, idáig minden nyugodt. A határátkelés is zavartalanul zajlott, nem is ellenőrizték a csomagjainkat, csak útlevelet kértek. Nagyon furcsa számomra a “felőlünk” eső Horvátország (azaz a magyar és szerb határral érintkező terület). Bár a háború több mint egy évtizede volt, még mindig állnak a szitává lőtt falú házak és sok az elhagyott épület. Egész más ezt élőben látni, mint a tv műsorokban… Ráadásul esteledik – a szürkület még szomorúbbá teszi a tájat. Ahogy haladunk lefele – Virovitica (Verőce) – Kutina -> autópálya (kb. 20 km = 6 kuna) – Sisak útvonalon, úgy egyre kiépítettebb, élőbb a vidék. Rengeteg pici, csupán pár házból álló falun utazunk keresztül. Ez folytatódik a Petrinja – Glina – Karlovac szakaszon is… Este 11-kor lemeszeltek bennünket a rendőrök, állítólag túl gyorsan hajtottunk. Büntetésünk 50 kuna (~ 1750 Ft), nem vitatkozunk, ez még elmegy… Karlovactól szinte végig lefelé haladtunk egy jól kiépített úton. A pontos városnév felsorolás elmarad, ugyanis éjjel 1 körül elaludtam. Ha jól emlékszem Eszti és Zoli papa is.
Augusztus 7.
Éjjel: gyönyörű tempóban haladunk. Elmentünk a Plitvicei-tavak mellett, át Gracac-on és Obrovac-on. Itt megállunk tankolni. Zoli szedett nekem az ottani kőtörmelékből egy szép kis fehér mészkövet; nagyon mutatós. Jó idő van, nincs forróság, mint napközben.
Az éjszakát fél óra alvás-fél óra ébrenléttel töltöttem… Hajnali 4-kor ébredtem fel, akkor már Split előtt jártunk. Fél 5-re értünk be a városba, Zolika úgy vezet, mintha mindig is itt élt volna, nyílegyenesen odatalált a kikötőhöz. A kompunk csak reggel 9-kor indult Visre (6-tól lehetett jegyet venni rá), volt időnk… Még a sötétben tettünk egy kört a környéken, a kikötő mentén. 6-7 között világosodott, és a hőmérséklet elérte a 20 °C-ot. Elkezdtem fotózni… Fél 9-re futott be a kompunk, egy 4 emeletes nagy hajó. A jegyünk (1 autó + 4 ember) 360 kuna-ba került. A beszállás (kocsiké és utasoké) hasonló volt, mint Görögben. Az autókat és kamionokat az alsó szinteken cm-ekre egymástól bezsúfolva helyezték el, a felső szintek pedig az utasoké voltak.
9 után pár perccel futottunk ki. Gyönyörű kék a tenger! A legfelső, nyitott fedélzeten álltunk-ültünk, láttuk, ahogy elhaladtunk a szigetek mellett ( Solta, Brac, Hvar) és végül kikötöttünk Vis-en. Nagyon fújt a szél, de így is éreztem, mennyire erős a napsugárzás. (Az utazás alatt Zoli papával lementem a büfébe, ő vett egy sört én meg Zolinak egy colát -> 26 kuna /~900 Ft/. Majd’ elájultam!) 11-re értünk Visre – a szigetre és a városba is, innen pedig egyenest Komisa-ra autóztunk. Komisa-n – ahogy az ottaniak ejtik: Komizsán – van a szállásunk. Nem semmi! 1 konyha-étkezős, 2 hálószobás, erkélyes, mindennel felszerelt, full-os 2. emeleti magánlakás. A házinéni is aranyos…
A beköltözés előtt volt egy kis kavarodás… Komisa utcái nagyon keskenyek, nem tudtunk leparkolni. – De amíg nem parkoltunk le, nem tudtuk megkeresni az utazási irodánkat… Zoli papa fogta magát, kiszállt az egyik sarkon, és elindult gyalog megkeresni az irodát. Hiába mondta neki Zolika, hogy maradjunk együtt – hogyan találjuk meg egymást?! -, nem hatott… Továbbautóztunk hármasban… Alig leltünk parkolót, majd azután meg Zoli papát… Zoli teljesen felhúzta magát. Joggal. Végülis elhelyeztük Rudit, és megtaláltuk az utazási irodánkat is. Azonnal be tudtunk költözni a szállásunkra. Miután felpakoltunk mindent az apartmanba, hazatelefonáltunk. Csak az én telefonom működik idekinn – pedig van térerő…
Délután 3 óra: Lezuhanyoztunk, lepihentünk. Mindenki alszik, én meg irogatok.
Estefele lementünk a tengerre, majd amikor besötétedett, sétáltunk a parton. Csomó étterem és árus van… Láttam olyan elemes (gyerek)fülbevalót, ami világit. Venni fogok a keresztlányomnak! Esztivel vásároltunk képeslapokat, este meg is írtuk őket. Kb. 10-kor feküdtünk le aludni.
Augusztus 8.
9-10 körül keltünk csak fel, nagyon jólesett! Reggeliztünk, majd kimentünk a tengerre. A strand a város szélén, a templom mellett van. (A templomot “Gospa ad Gusarica”-nak hívják, ami nagyjából “Kalózoktól védő Miasszonyunk”-at jelent) Igazából bárhol lehet Komisa-n fürödni, de csak itt van hosszabb, folyamatos szabad partszakasz. A tengerpart kavicsos, nehéz rajta menni (vagy csak én vagyok finnyás? :), a víz befelé 8-10 méterre válik 2-3 méter méllyé. A kavicsok között – se a szárazon, se a vízben – nincs se csiga, se kagyló. Ez elszomorított… Zolika hozott fel nekem búvárkodás közben pár tengerisün vázat, azok nagyon szépek. Láttunk pár kishalat is. (A halról jut eszembe… Zoli papa korán felébredt, úgyhogy lement reggeliért. Hozott 4 db 20-25 cm-es halat, azt sütöttük meg. Isteni volt!) Visszatérve a tengerhez: szép, tiszta, de – számomra – kevés benne az élet. Bár Eszti szerintem nem így látta. Megcsípte egy medúza a combján és a másik térdén, szépen bepirosodott és égett neki… Amikor meg visszament a vízbe, a könyökén “kapta el” egy. Napokig meg fog látszani – biztosan fájhat is szegénykének -, de szerencsére enyhe a sérülés. Ezek a kis (tenyérnyi, vörös) csalánozók inkább kellemetlenek, mint veszélyesek. Érdekes, hogy engem és Zolit nem bántottak. (Zoli papa alig fürdött… Kicsit üldögélt a parton, majd hazament. Előtte azért még összevesztett a nyugágyassal. Ugyanis lefoglaltunk 3 ágyat, de Papa sokallta a kért bérleti díjat. Mi akkor a vízben voltunk. Elkezdett veszekedni a pénzszedővel – magyarul. Szegény pasi persze nem értette… Kimentem, segítettem. Megalkudtunk, de akkor meg nem találtunk aprópénzt… Közben meg Esztiék kiabáltak a tengerből, hogy fotózzam le őket. :/ ) Meleg van…
Délután 2-3 körül én sem bírtam tovább (fehér a bőröm, féltem, leégek), mondtam Zolikáéknak, hogy én is hazamegyek. Ők is jöttek. Amíg összepakoltak, felballagtam a strand melletti hegyoldalra. Televan fenyőkkel és agavéval, és köztük rengeteg a kabóca. (Egész nap hallottuk őket, de nem láttunk egyet sem.) A “hegy” tetején pedig egy csomó apartman áll.
Hazafelé menet végre láttam egy kabócát! Igaz, szétlapította egy kocsi. :/ Élőben 5-6 cm-es, fényes szárnyú rovar lehetett. Ők hogy bírják ezt a hőséget?!
Késő délután Zolika és Eszter még visszamentek a tengerre, mi pedig Zoli papával elindultunk túrázni. A házunk mögött felmentünk a kövesútra, és onnét a közeli bencés templomig. Útközben több kiló fügét és szentjánoskenyeret szedtünk és ettünk… 🙂 A szentjánoskenyérfa a sziget jelképe. Kb. 3-5 méter magasra nő, szárnyas levelei vannak és hosszú, keskeny (8-10 cm-es) termései. A termés ehető, édeskés, csak a benne lévő magvak nem. A magok annyira egyforma súlyúak, hogy régen az arany és más drágakövek mérésére használták. Így a szentjánoskenyér latin nevéből (Ceratonia siliqua) ered a karát szó… Manapság a szentjánoskenyeret élelmiszerek sűrítésére és (baba)tápszerekbe használják. Láttunk egy nagy – ismeretlen – fát is, aminek 3 törzse volt, és ahogy Zoli odament, rengeteg lepke szállt fel az ágai közül. Úgy tűnt, mint valami mesejelenet… Hamarosan felértünk a bencés kolostorhoz. Sajnos bemenni nem tudtunk – zárva volt -, csak körbesétáltuk. A templomot a XII-XIII sz.-ban építették (több lépcsőben), és Szent Miklósról, a hajósok és utazók védőszentjéről nevezték el. Az épület mellett van a város temetője.
Ahogy visszafelé jöttünk, láttam egy szép, de ismeretlen cserepes növényt az egyik ház előtt. Rákérdeztünk, hogy mi az. Kiderült, hogy bors! Kaptam 1-2 szem zöld termést róla! Amúgy a házak és kertjeik televannak növényekkel. Láttunk citrom-, narancs-, gránátalma és barackfát is. Zoli papával megbeszéltük, hogy szívesen mennénk szüretelni… J
Este hallottuk, hogy a parton disco van, de nem mentünk le. Jól tettük. Éjjelre akkora vihar lett! Villámlott, dörgött. …De reggelre felszáradt.
Augusztus 9.
Még tegnap megbeszéltük Zoli papával, hogy együtt megyünk reggeliért. Fel is keltünk 7 órakor, lementünk vásárolni. Voltunk a halpiacon, csomó apróhalat vettünk. Láttam murénát, ráját és olyanokat is, amikről fogalmam sincs, hogy mi… A halakat megsütöttük, puha kenyérrel megettük… Jó volt… 🙂
Zoli papa ma is túrázni akart, de igyekeztük lebeszélni. Már reggel hőség volt, őrültségnek tűnt nekivágni a hegyeknek. Mondtam neki, hogy én inkább a tengerhez megyek Zoliékkal, és ő is jöjjön velünk. Zoli papa szívbeteg (műbillentyűs) – nem forró túrákra van kitalálva a ketyegője… :/ – Természetesen elment kirándulni (ő erős és szívós “felkiáltással” – és egyébként se féltsük, kora délutánra itthon lesz. De neki meg kell néznie a hegyi teraszos növénytermesztést… A kertészkedés a hobbija.)
Úgyhogy hárman mentünk le a tengerpartra. Szedtem szép kavicsokat, és fürödtünk is. Nem vagyok egy bátor úszó, de az tetszett, amikor Zoli betolt a gumicsónakkal egészen a bólyákig. Van 3 újabb csigám is! (…gyenge termés) Dél körül hazajöttem, mert elkezdett a bőröm pirulni – napvédők ide-vagy-oda… (apró megjegyzés: orvosként az a tapasztalatom, hogy a rengeteg “jobbnál jobb” reklámozott fényvédő közül mégiscsak érdemes a drágább és gyógyszertárakban is kapható készítményeket venni.)
Miután hazajöttem – Zoli papa még nem volt otthon -, átöltöztem (csíkos miniruha :)), és leszaladtam gyümölcsért. Csinos lehettem, az összes árusnál tudtam alkudni… Csináltam gyümölcssalátát, sárgadinnyében tálaltam, kicsit megöntöttem vörösborral és még pár gombóc fagyit is tettem rá. Könnyű, hűs és finom ennivaló. De csak Zolika örült neki. Ugyanis -kb. fél-1 órával utánam – , amikor Zoli és Eszti is hazaért, Zoli papa továbbra se jelentkezett. Megijedtek, hogy mi történhetett vele, Szerencsére hamarosan Papa is befutott – a lábát összekarmolták az éles, száraz bokrok, sápadt volt, fáradt, de egészséges.
Késő délután Zolikával lementünk vásárolni vacsorának valót. A végén egy étteremben kötöttünk ki, Zoli makaronit én pedig polipos rizst ettem. Keresztlányomnak szerettem volna megvenni a világító fülbevalót, de már nem volt. Bementünk az egyik ékszerészhez is, kinéztünk egy szép arany kísérőgyűrűt. (Tervezzük az eljegyzést…) A gyűrű nem egy, hanem 3 aranykarika – egy fehér-, egy vörös- és egy sima arany – ‘összefonva’, kb. 20000 Ft. Idehaza még nem láttam ilyet. Egyelőre nem vettük meg, csak félretetettük. Alszunk rá egyet.
Este Eszti hazatelefonált, utána én is próbálkoztam, de – legnagyobb meglepetésemre – a kártyámon már nem volt elég keret. :/ Jó gyorsan elfogyott!
Augusztus 10.
Ma is 9-kor keltünk. 11 körül elindultunk kocsival túrázni a szigeten. Komisa és Vis között 2 út van: egy rövidebb (kb. 5 km) és egy hosszabb (~8 km), ami kacskaringósabb, sok falut érint. Mi az utóbbin mentünk; jó meredek az út, ráadásul a sziklás tengerpart mellett vezet – Eszti eléggé félt. Én élveztem. 🙂 Podhumljén át Podspiljéig mentünk, itt elkanyarodtunk a Tito-barlang (Titova spilja) felé. 1944-ben itt élt Tito, innen irányította az ellenállást. Szemben van egy másik, kisebb barlang – ez volt a vezérkar főhadiszállása. Jelenleg pár kivájt, üres sziklaüreg az egész ismertető táblákkal, de érdekes. A barlangokhoz lépcső vezet – jó kis cardio-edzés -, bár lehet szamarat is bérelni. Mi gyalogoltunk. Rengeteg a kabóca és a gyík.
Ezután Plisko Poljén át Rukavacba mentünk, rápillantottunk a közeli Ravnik szigetre (itt van a Zöld barlang), és elindultunk Vis felé.
Vist kb. ugyanolyan meredek úton lehet megközelíteni, mint Komisat. Vis a sziget székhelye, bár kevesebben laknak itt, mint Komisan (2500 fő). Szép kisváros, a kompkikötőjét már megismertük megérkezésünkkor… Elsétáltunk a parton a Battery Museum felé (..amiről komolyan azt hittem elem-múzeum :/ …de kiderült, hogy a fellegvár (Batereja) helytörténeti kiállítása). Nem volt nyitva… Strandot se találtunk… Eszti és Zoli papa haza akartak menni. Zoli mérges volt… Én szerettem volna megnézni a Prirevo-félszigeten levő Szent-Jeromos ferences kolostort, ami a város másik végében állt. Esztiék unták magukat, Zolika leült egy kőre, közölte, hogy ott megvár. Elegem lett… Mondtam is, hogy elmegyek, megnézem a kolostort, aztán meg megyek haza busszal. Ők meg azt csinálnak, amit akarnak. Ezzel el is indultam… sajnos a templom nem volt nyitva. Amikor visszaértem, Zoliék nem voltak sehol. A kikötő melletti utazási irodában megkérdeztem a Komisa-ba induló buszok menetrendjét, és leültem a pálmaligetbe, nézelődtem. A buszom indulásáig kb. 1 órám volt még. Pár perc múlva jött Zolika – hazavitte a szüleit -, és visszaautókázott értem. Nagyon haragudott rám…az úton egy szót sem szólt. Nem érzem hibásnak magam, veszekedés nélkül elmondtam mit szeretnék, és azt is csináltam. Ügyesen elboldogultam egyedül is. Ennyi.
Hazaérkezésünkkor Eszti és Zoli papa lementek a tengerre. Én csináltam kaját, és irogatok. Esztiék kora este értek vissza, örültek a vacsorának. Zolikával nem beszélünk. Gyűrűvásárlásról ennyit…
Este Zoli papával lementem a városba, kis keresztemnek megvenni a fülbevalót. Sikerült! Szív alakú, villogó, aranyos. Bementünk a várnál (óratoronynál, a móló mellett) a tengerészeti-hajózási múzeumba. A földszinten halászeszközök és egy középkori halászcsónak (1585-ös, Falkusa a neve…) van kiállítva, az emeleten pedig hálók és különféle tengerészcsomók láthatók. Legfelül ki lehet állni a tetőre nézelődni, régen itt őrbástya lehetett. Múzeumként 1986-tól működik.
Hazajöttünk, Zolika továbbra is mogorva. Rosszul esik.
Augusztus 11.
Ma reggel még mindig morog Zoli… Kora reggel lement reggeliért, ettünk mind a négyen. Aztán mikor bementem a szobánkba, ott találtam a gyűrűt. Kiderült, hogy még tegnap délután elment értük. Kibékültünk. Nagyon szeretem – hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem haragszik.
11 körül felmentünk a bencés templomhoz Zolikával. (Előzőleg, amikor Papával mentem, nem vittem fényképezőgépet. Most legalább bepótoltam.) De ma se tudtunk bemenni…Innen egy csapáson – nyaki érő fűben… – lementünk a tengerpartig. Most láttam először kifejlett, virágzó agavét. Úgy éreztem magam, mint Gulliver az óriások földjén… Nálunk az agave kis cserepes növény; itt viszont 1,5-2 m magasra nő, a virágja pedig legalább 3 m-nyire tornyosul. A parton láttuk a tűzoltóságot és a helyi halüzemet. Rengeteg ott a sirály… Kora délután értünk haza.
Zoli papa délelőtt kiment a nudista strandra, a várostól nem messze. Délután rábeszélte Esztit is, együtt mentek vissza. 🙂 Imádom őket, nagyon fiatalosak. Mi, Zolikával Doom-oztunk (számgépes, gyilkolászós játék…), a Napra már nem vágytunk. Este még kettesben lementünk a partra fagyizni. Ja, és megvettük holnapra a Bisevo-i jegyeket!
Augusztus 12.
Ma reggel én mentem le péksüteményért. Megreggeliztünk, és fél 9-re leértünk a kishajóhoz, ami átvitt bennünket Bisevo-ra, a Kék barlanghoz. A kapitánnyal együtt 14-en voltunk, köztük 7-en magyarok (mi, négyen + egy házaspár a kisfiukkal. Érdekes, más magyarokkal nem is találkoztunk…) Kb. fél-egy óra alatt értünk a szigetre (~9 km-re van…), eléggé hullámzott a tenger. Bisevo kikötője mindössze pár házból áll… Itt átszálltunk egy kis motoros csónakba, amit egy fehér fejkendős férfi vezetett (…el is neveztük Arafat-nak). A csónakokkal megkerültük félig a szigetet, és becsorogtunk a barlangba. A bejáratnál le kellett hajtani a fejünket, olyan kicsi volt. Viszont a benti látvány gyönyörű! A barlangba 2 úton – egyrészt ahogy mi is jöttünk, másrészt pedig az ellenkező oldalon, a tenger szintje alatt – lehet bejutni. Délelőtt a napsugarak a 2. módon hatolnak be, alulról világítják meg a falakat a vízen keresztül. Emiatt az egész belső tér olyan, mintha neonkék lenne… Pár percig voltunk csak itt, de így is maradandó élmény.
Bisevo-ról még pár szót: a XI. sz.-ban a bencések itt alapítottak kolostort, aminek ma csak a romjai állnak a sziget közepén. (A bencések átköltöztek Vis-re a XIII. sz.-ban.) Bisevo a XIX. sz.-ban lett igazán felkapott, a Modra spilja (Kék barlang) felfedezésével. A barlangot 1884-től lehet látogatni, ha jól tudom, ma a világörökség része. Belülről 6 m magas, az alsó – tenger alatti nyílása – 10 m széles.
Ezután visszacsónakáztunk a kishajóhoz, és elindultunk Komisa-ra. A magyar kisfiú mesélte, hogy nemrég a halászok egy 5 m-es cápát fogtak Jabuka mellett (kis sziget a part mentén…). Azt is megtudtuk, hogy Komisa-tól nem messze, a tengerparton van egy elhagyott katonai támaszpont, ahol lövegek és egyéb katonai cuccok vannak szabadon. El is határoztuk, hogy holnap megnézzük.
Délután 5-kor Zolikával átkocsiztunk Vis-re megvenni a kompjegyeket visszafelé (361 kuna a 4 fő + 1 autó). Simán ment a vásárlás, meglepően jól beszélt mindenki angolul. Még én is. :/ El is határoztam, hogy otthon újra elkezdek tanulni. Ettünk 1-1 pizzát (30-30 kuna), és nézelődtünk. Tetszenek Vis utcácskái, igazi kis sikátorok! Az egyik boltban vettünk kagyló alakú szappant (37 kuna), csiga alakú durumtésztát (15 kuna), egy halacskás nyakláncot… szóval ajándékokat. Kb. 2 órát csatangoltunk, parkolási díjként 10 kunát kellet fizetnünk ezidőre.
Komisa-n este még mind a négyen lementünk vásárolni. Vettünk csigás nyakláncot és karkötőt, szentjánoskenyér bort, horvátországos törülközőt és egy horvátországos CD-t. Ez utóbbi nekem nagyon tetszik, igazából egy képeslap, ahhoz csatolták a CD-t. Szép, színes, hangos, részletes…
Augusztus 13.
A reggeli – sült sonka és kolbász – illatára ébredtünk. 🙂 Mivel Eszti minden nap főz-süt ránk, egyre kövérebbek vagyunk.
9 körül elindultunk felderíteni a katonai bázist. (2 Zoli és én mentünk autóval…) A bencés templomon túl, a szeméttelepnél kell letérni az útról. (A szeméttelep nagyon büdös.) Keskeny, köves-kavicsos utacskán kell haladni kb. 3 km-t, akkor érjük el a bejáratot. A “támaszpont” területe szerintem több hektár, a sziklákon mindenütt őrtornyok és kis házak állnak. És sehol senki… Teljesen kihalt, elhagyott a terület. Minden tárva-nyitva, úgyhogy bementünk. A házak alatt alagutak vezetnek le a mélybe, ezek az akna-szerű lyukak igen mélyek lehetnek. Ledobtunk egy követ, több mint 3 másodperc alatt ért le! Nem mertünk lemászni a létrákon… A bejárat után van egy központi nagy “bunker” a sziklába vájva, kb. 3×5 m-es bejárattal. Csupa beton és szikla az egész. Azért bementünk. Mivel sötét volt, Rudival tolattunk be, és a kocsi lámpájával világítottuk meg a teret. Minden üres és félelmetes (bár a hűvös félhomály jólesett). Kicsit Doom-os hangulatú…csak a szörnyek és a katonák hiányoztak. :/ A bázison beljebb megtaláltuk a központi épületet (…én legalábbis kineveztem annak.) Egyemeletes ház, kis helyiségekkel és egy nagy “ebédlővel”, előtte betonozott plac (itt sorakoztak reggelente?). Bent a falon volt egy kb. 2×3 m-es festmény, amin fekete kaszás emberek menetelnek… elég depressziós. Odakinn fügefák teremtek, Zoliék le is szüretelték. 🙂 Ilyen isteni, mézédes, tejszínes fügét még sosem ettem! Kimentünk a tengerpartig, ahol kb. 20 m-enként tüzérségi lövegek állnak – mindegyik tönkre volt téve. Itt is látszódtak lefelé a járatok… Kb. 2 óra séta után indultunk haza, félig megfőve. (A talajt fehér kövek borítják, amik visszaverik a fényt, ezáltal még jobban éreztük a meleget.)
Mire hazaértünk, Eszti megcsinált vagy 30 szendvicset a holnapi útra. Én letusoltam és elaludtam. Zolika és Eszti még utoljára kimentek a tengerpartra…
Este lassan összepakoltunk, holnap indulunk haza.
Augusztus 14.
Szép tempóban, szerencsésen hazaértünk. Az útvonalunk nagyjából ugyanaz volt, mint ideúton. Úgy gondolom, mind a négyőnknek emlékezetes marad ez az út. 🙂
Ui (2005 július): Pár napja olvastam a net-en, hogy Vis szigetén egy holland turista aknára lépett. Amputálni kellett a lábát. Habár mi is mindenfelé “elkódoróltunk”, szerencsére semmi bajunk nem lett. De azért nem árt az óvatoság…
Somogyiné Eszter
A szerző írásai az Útikalauzban
Somogyiné Eszter – Nyugat-európai kirándulás déli kitérővel – 2015
Somogyiné Eszter: Kirándulás a Sóvidékre és a Fogarasi-havasokba – Erdély – Románia – 2009
Somogyiné Eszter: Sárvár – osztrák dinóparkos kiruccanással – 2009
Somogyiné Eszter: Schönbrunn – Bécs – Ausztria – 2007
Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo – 2007