Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo – 2007

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Az alábbi írás szerint még mindig lehet újat mondani a legkedveltebb útirányokról is. A naplószerű beszámolónak különösen hasznos elemei az epidauroszi, mükénéi, napflioni, athéni és a Meteoráknál, illetve a Korinthoszi-csatornánál tett kirándulásról szóló részek

Augusztus 23. (csütörtök)
Végre indulunk! Utolsó nagyobb nyaralásunk óta eltelt 3 év… sok minden történt ezalatt. Zolival összeházasodtunk, megszületett Milán – aki szeptemberben lesz 2 éves – és visszaálltam dolgozni Bácsalmáson gyermekorvosként.
Mostani görög nyaralásunkra magunkkal visszük anyukámat és nagynénémet – Ica Nénit – is. Ők még sosem voltak tengeren, így, 60 évesen éppen ideje… Tündéri emberkék, megérdemlik.
Délután 3-kor indultunk, őrült melegben. Úgy tervezzük, hajnalra érünk első szálláshelyünkre Kalambakába. A 2004-es nyaralásunkhoz képest a jugóknál szinte semmi sem változott: gyors és egyszerű határátlépés, elfogadható út a „fél-autópályán” Szabadka után. (Amit kicsit furcsállottam, hogy az úgynevezett autópályán láttunk 2 biciklist és egy kamionost, aki lazán útközben visszafordult…) Autópálya díjként 800 dinárt (Belgrádig) + 13 Eurot (Nisig) + 3 Eurot (Kocaniig) fizettünk.
Dilemmáztunk, merre menjünk tovább – Bulgária vagy Makedónia felé – végülis utóbbi mellett döntöttünk, helyesen. Makedónián késő este átszáguldottunk, egy árva rendőrt se látva, csak az autópálya őrök állítottak meg bennünket (2×3 Euro). Annyi „atrocitás” ért csupán minket, hogy a jugoszláv-makedón határon a vámos lenyúlta (bocsánat, elkérte… 🙂 ) az Adrenalin italunkat. Hiába no, hosszú még az éjszaka, kell neki az energia…
Éjjel fél 1-kor léptük át a görög határt, félálomban.

Augusztus 24. (péntek)
Amilyen szépen haladtunk idáig, ugyanúgy csorogtunk lefele Görögországban is. Éjjel már nem álltunk meg pihenni, Zoli kivételével mindnyájan bóbiskoltunk a kocsiban.
Hajnali 4-kor csak 60 km választott el a Meteoráktól, az viszont annál messzibbnek bizonyult. Kanyargós, meredek utakon kellett Zolinak vezetnie, alig 30 km/h-val. Hihetetlen, milyen jól bírja! Tompától (határtól) Kalambakáig több mint 1060 km-t nyomott le 16 óra alatt, 1 pihenővel. Nagyon csodálom. Milán is csudajól bírja, épp alszik a babaülésben, semmi komolyabb baj sem volt vele. Egyelőre mi, nők – anyu, Ica Néni és én – szintén kitartunk.
7 órakor értünk Kalambakába, már világosban. A városról annyit tudok, hogy időszámításunk előtt is létezett, régen Stagoi-nak hívták, majd a törökök a középkorban elnevezték Kalambak-nak. Jelenleg a környező kis falvakkal 32000 ember lakja, túl sok nevezetessége nincs, viszont annál több a szállodája és a boltja… Igazából a Meteorákból él.
Elég gyorsan megtaláltuk a szállásunk – Hotel Odysseon – nagyon tetszik. Egyrészt mert közvetlen a hegyek lábánál fekszik, másrészt pedig a személyzet kedvessége miatt. Bár csak délben foglalhattuk volna el a szobáinkat, mégis elintézték, hogy 7.30-ra legyen egy négyágyas szobánk. Ráadásul vendégül láttak 1-1 kávéra (…eléggé lestrapáltnak tűnhettünk). Angolul beszélgettünk, ügyesek. A szobák egyszerűek és tiszták, gyönyörű kilátással.
Majdnem délig aludtunk, aztán összeszedtük magunkat és elindultunk a kolostorokhoz. Kasztrakin át (egy kis falu) megérkeztünk az Aijosz Nikolausz Anapafsza épületegyütteséhez. Kutya meleg van, de lelkesen felgyalogoltunk a lépcsőkön. A belépő fejenként 2 Euro, Milcsike ingyenes. A földszinten egy kis templom látható, feljebb egy nagyobbacska, a kilátó pedig egy gyönyörű kertre nyílik. (Oda sajnos nem lehetett bemenni.) A kolostor boltjában vettem egy könyvet a Meteorákról és 2 képeslapot. (Halkan jegyzem meg, hogy a képeslapok olcsóbbak lent a városban, mint itt fenn…) Az eladó-apácának nagyon tetszett Milán, adott neki ajándékba egy könyvjelzőt. Ezután egy kis ösvényen felbaktattunk egy közeli kilátóhoz – tényleg szuper a kilátás, bár közepes kardio-edzésnek is megfelelt az út -, majd vissza.
Innen a Metamorfoszisz-ba, a nagy kolostorba mentünk.
A metamorfoszisz szó magyarul az Úr színeváltozását jelenti, a kolostor régi neve „Széles kő” volt. 1. lakója Szent Athanásziosz (a Meteorita 🙂 … nagyon hangzatos ez a szó!) a XIV. sz.-ban keresztelte át. 613 m magasan van az épület, 146 sziklába vájt lépcső vezet fel hozzá. (Csak 1923-tól vannak lépcsők! Korábban hágcsóval és hálóval /= vrizoni-val/ közlekedtek. Fél óráig tartott 1-1 felhúzás.) A főtemplomban gyönyörű freskókat láttunk, bár számomra eléggé horrorisztikusak… (főleg a szentek igen kreatív és sokféle kivégzéseit mutatják be.) A templom csillárjai, mécsestartói, a faragott, intarziás szószékek és imakönyv tartók szintén csodálatosak. A másik, ami nekem nagyon tetszett, a koponyák terme (…szobája) Érdekes látvány a  polcokra helyezett több száz koponya…

 

A kis, régi konyha; a nagy, impozáns ebédlő és a múzeum is szép. A Metamorfosziszban nem vettünk ugyan semmit, de megérte megnézni.
Mivel Milcsike nagyon elfáradt és melege volt, mára befejeztük a kolostorozást. Vettem 4 hideg ásványvizet (fél Euro/db) és hazajöttünk.
Estefelé lementünk vásárolni anyuékkal. Baba aludt, Zoli otthonmaradt vele. Anyuék végül semmit sem vettek, én viszont költöttem… Miután hazaértünk, Milán felébredt, így ötösben is elmentünk sétálni. Ica Néni vett Mavrodaphnét (isteni finom édes bor).

Augusztus 25. (szombat)
Körülbelül 8 órakor keltünk, megreggeliztünk a hotel földszintjén – finom svédasztalos reggeli volt – majd lepakoltunk a kocsiba.
9 után indultunk el, Delphi felé (időnk már nem volt megnézni…), áthajtottunk a Korinthoszi-csatornán, és elértük Napfloi-t. Nagyon furcsa, sőt inkább borzalmas volt látni, hogy körülöttünk sok helyen ég az erdő. Hatalmas füsttel szinte egész hegyoldalak lángoltak… Tűzoltóautók, repülők próbálták oltani, szerintem nem túl nagy sikerrel. Este a tv-ben is csak erről beszéltek.
Mi szerencsésen megérkeztünk Tolo-ba délután 5-re. Mobilon utolértem az IBUSZ-os közvetítő lányt, gyorsan meglett a szállásunk. A Maria apartman nem nyerte el igazán a tetszésünk. A prospektusban jóval többnek mutatták, mint ami valójában. Nincs parkolója (mellette, az utcán álltunk le), a szobák igen puritánok – pedig nem vagyunk válogatósak! – pl. a hálószobában csak egy konnektor volt, a tévéé… Igaz, a légkondi annyit működött, amennyit akartuk, és az erkélyről pont a tengerre láttunk, de akkor is az az érzés alakult ki bennem, mint gyermekkoromban a táborozások szoc.reál „minimál”szállóiban. Főleg, hogy gyakran még meleg zuhany sem jött…
Estefelé lementünk a tengerre pancsolni. Milán istenien érezte magát! Gyorsan megtanulta, hogy a tengervíz nem iható, csak fürdeni jó, nem is volt vele többé semmi gond. Meglepődtem, rengeteg a turista, mégis kristálytiszta a tenger. Még kisujjnyi halacskákat is láttunk. 🙂 A tengerpart homokos, lassan mélyülő, a víz langyos – ideális kisgyerekes családoknak.
Késő este elmentünk mindnyájan sétálni, habár 10 óra elmúlt, mégis nagy a forgalom. A boltok reggel 8-tól este 11-ig vannak nyitva… Sok az árus, az étterem, taverna, rengeteg a gyümölcs. Tetszik. Vettünk alap élelmiszereket és hazajöttünk.
Tolo 1925-ben csupán pár házból álló halászfalu volt. Az Argoliszi-öbölben fekszik, több pici sziget öleli körül. Szemben a Rombi és Coronaris-szigetek vannak, az egyiken kis kolostor épült, a másik kettőt pedig csak állatok lakják. A hegy oldalán görögül felirat: „El a kezekkel a szigettől!” Nem is épültek ide szállodák…

Augusztus 26. (vasárnap)
Jót aludtunk Milcsikével, Zolika kevésbé – egyrészt mert 2 méter és nem fért el az ágyon, másrészt meg még mindig bántja a telefonja, amit tegnap este véletlenül eltört. Délelőtt lementünk a tengerre, baba megint alig akart kijönni a vízből. Én inkább napoztam. Dél körül bevásárló körútra indultunk, anyuék szintén odavoltak, tőlünk külön, ők is vásárolgattak.
Délután mind lementünk tengerezni. Anya és Ica Néni életükben először. 🙂 Ahogy láttam, nagyon élvezték. Késő délután Milcsinek vettem egy delfines, Tolo feliratú pólót.
Estefelé vacsorázni indultunk. Ica Néninek pár napja volt a szülinapja, ezt ünnepeltük meg. Az egyik kis tavernában ültünk le, anyu és nagynéném gyrost és görög salátát ettek; én muszakát tzatzikivel; Zolika olívaoljban sütött apróhalat; baba pedig rántott sajtot sült krumplival. Ittunk hozzá uzot, Zoli metaxát, és desszertként – ingyen – kaptunk 1-1 nagy szelet görögdinnyét. (Mindez 44 Euroba került.) Aztán sétáltunk egy kicsit – le kellett járni a vacsit…- végül hazajöttünk aludni.

Augusztus 27. (hétfő)
Féltem, hogy a kiadós vacsora megüli a gyomrom, de nem így lett. Nehéz ételeket ettünk, de a zöldség, gyümölcs és az alkohol semlegesítette… Akkorát aludtam hogy csak na! Milánka is. Zolika forgolódva, de szintén nagyot durmolt. 8-kor ébredtem, a baba is felkelt, úgyhogy kettesben lementünk vásárolni. Útközben összehaverkodtunk egy angliai néger családdal. Megkerestük a postát, feladtam a képeslapokat. Visszafelé betértünk a szupermarketba, Milcsinek venni kellett egy kisautós nyalókát. Az apartmanba visszaérve tízóraiztunk és pihentünk. A tv-ben még mindig az erdőtüzeket mutatják, leégett Olimpia és a Peloponnészoszi-félsziget nyugati oldalának jó nagy része… Szörnyű.
Délután újra kollektív tengerpartozást csináltunk.

Augusztus 28. (kedd)
Ma kirándultunk. Először Epidaurosz (Epidavrosz)-ba mentünk, ahol a „város szélén” megnéztünk egy kicsiny, XVI. sz.-i templomot – tárva-nyitva volt és nagyon tetszett – majd a színház felé vettük az irányt. Epidaurosz az ókorban gyógyüdülőként funkcionált. A papok imádkoztak Aszklépioszhoz és kultikus szertartásokat végeztek – sőt, operáltak is itt! – a betegek meg gyógyultak és szórakoztak. Ez utóbbi célt szolgálta a kimondottan jó állapotban megmaradt színház. I.e. IV. sz.-ban épült, 55 széksora van, melyen kb. 12000 ember fér el. Akusztikája olyan, hogy a leejtett pénzdarab csörgését és a gyufa sercenését is meg lehet hallani még a legfelső sorban is. Ezenkívül megnéztük a múzeumot – felejthető – és az ásatásokat is. Több épület romjait tárták fel, pl. a katagiont, ami kétemeletes épület volt, 160 helyiséggel, valószínűleg szállóként működött; a gimnasziont, ami a birkózóversenyek színtere volt; Aszklépiosz szentélyét… A szentély egész területén – pl. a múzeum oldalfalán – gyógyforrások találhatók. (Belépő 6 Euro/fő)
Innen Mükénébe mentünk. Az ásatásokhoz vezető úton először Átreusz kincsesházát néztük meg, ami egy sír az i.e. XIII. sz.-ból. Olyan, mint egy nagy méhkas belülről… (a valódi sír egy kis oldalkamrában volt.) A kincsesház 13,5 m magas, átmérője 14,5 m, a bejárati kapu 5,4 m-es, az odavezető út 36 m – eléggé monumentális. Ezután felmentünk a fő ásatáshoz. A bejárat után a híres oroszlános kapu látható, le is fotóztam, 4 tonnás kőtömbből áll. Majd megmásztuk a hegyet, a királyi palota csomó maradványát megtekintve, köztük a titkos lépcsőket is (99 db), melyek a citadella alatti ciszternákhoz vezetnek. Nem volt lezárva, lementünk. Igaz, csak kb. a 20. lépcsőig jutottunk, onnastól tök sötét volt… (tanulság: máskor legyen nálunk elemlámpa!) (1 belépő kell mindenhova – ezért a jegy megőrizendő! – 8 Euro/fő)
A mükénéi sírokat Heinrich Schliemann német régész és csapata tárta fel. (Ugyanúgy mint Tróját…) Mükénében 1874-ben megtalálta Agamemnon halotti maszkját, bár azt, hogy valóban a királyé volt-e, sokan vitatják.
Agamemnonék históriája kész családregény. A teljesség igénye nélkül, távirati stílusban elmesélem: Agamemnon apja, Átreusz király lemészárolta saját bátyja, Thüesztész gyermekeit, majd megetette őket apjukkal. De Thüesztész lánya, Pelopia életben maradt, és fiat szült saját apjának, Aigiszthoszt. Ő megölte Átreuszt, így újra Thüesztész lett a király. De Agamemnon, Átreusz fia, visszaszerezte a trónt. Agamemnon sokat háborúzott, pl. Paris miatt, aki elrabolta Agamemnon testvérének feleségét, Helénát. Agamemnon, hogy jó szelet kapjon, feláldozta saját lányát. Mikor visszatért, saját felesége és annak szeretője (Klütaimnészta és Aigiszthosz) megölte őt. A gyilkos párt viszont Agamemnon gyermekei, Oresztész és Elektra végezték ki. Röviden ennyi…
Továbbmentünk Napflionba. Nagyon szép kisváros, 12000 lakosa van, a modern Görögország első fővárosa volt. Nekem egyáltalán nem tűnik görögösnek, inkább olaszos… A kikötő nagy és büdös, a panoráma viszont fantasztikus! Közvetlen a part előtt egy kis szigeten áll a Burtszi (Burdzi)- erőd, a velenceiek építették a XVII. sz.-ban. 1930-ig itt dolgozott a helyi hóhér. Az erődítmény fő feladata az volt, hogy egy lánc segítségével éjszakára lezárja a kikötőt (a láncot az erőd és a part között feszítették ki.) A másik, amit megnéztünk, a Palamidi vár volt. 220 m magas hegyen áll, a XVIII. sz.-ból származik, szintén velencei. 2 módon közelíthető meg: a rövidebb, de nehezebb út 850 (mások szerint 999) tükörsimára koptatott kőlépcső, ami úgy csúszik mint a rosszseb; a hosszabb, de egyszerűbb egy 3 km-es aszfaltozott autóút. Az erőd Homérosz Palamédész nevű hőséről kapta a nevét, 7 tornya van, hatalmas. És ami nagyon tetszik, hogy szinte végig bejárható. Igaz, romos – néhol életveszélyes a korlát(ok) hiánya miatt – de érdekes és a panoráma is csodás. Sok-sok kisebb-nagyobb járatot láttunk a termekben, gyakran félig befalazva, amik ki tudja hova vezetnek…
Este értünk haza, kicsit még tengereztünk. Bár kezdett sötétedni, de a víz még mindig langyos volt. Otthon gyorsan elaludtunk.

Augusztus 29. (szerda)
Ma hajnal 6-kor keltünk és 7-kor elindultunk Athénbe. Így, kora reggel még nem volt nagy a forgalom, szépen haladtunk. 9 körül már zárt parkolót keresgéltünk a belvárosban… Találtunk is egyet, egész napra 13 Euro-ért. Innen indultunk fel az Akropoliszra. Szó se róla, nem a legfényesebb részén kellett átkelnünk Athénnak! Szerintem ez a pakisztáni-kínai negyed lehetett…elég félelmetes és lerobbant. Az Akropoliszhoz érve a kép egészen megváltozott. Tiszta és levegőssé vált. Továbbra is rombadőlt volt minden, de egészen másként. 🙂 Az Akropolisz valóban lenyűgöző. Nekem olybá tűnt, mintha csak most építenék, mindenütt állványzatokat láttunk. Nem a főbejáraton közelítettük meg, hanem „hátulról”, az Akropolisz melletti sziklára másztunk fel. A felvezető lépcsőket a sokezer turista életveszélyesen simává koptatta, ezért én inkább a fém lépcsőzetet választottam. A kilátás odafenn tökéletes, mindent végig lehet szemlélni a városban. Tovább folytatva az utat a valódi főbejárathoz értünk (belépő 12 Euro/fő), áthaladtunk a Propülaián – i.e. V. sz.-ban épült monumentális, oszlopos bejárat, mellette a kis Niké templommal -, elsétáltunk a Parthenonhoz – tető nélkül is csodálatos… Pallasz Athéne templomát a tökéletes szimmetria (9:14 arány) jellemzi -, láttuk az Erektheiont – itt vannak a kórák (nő alakú oszlopok), régen az összes többi isten szobra itt volt – és gondolkodtunk az Akropolisz múzeumon, de ez utóbbit nem néztük meg, százezren álltak sorban előtte. Felhívtuk Esztit, anyósomat, kifogástalan volt a térerő. Egyébként az egész Akropolisszal meg voltam elégedve… Sok a segítő személyzet, rendőr, tisztaság van, még a WC is szép.
Lementünk az ókori Agórára, Attalosz Sztóájában (nagy oszlopcsarnok) végignéztük a kiállított szobrokat. Végül kb. dél körül átmentünk a Plakára. Ez Athén piaca… nagyon nagy, kapható benne minden, KGST piac-szerűen és kis butikokban is. Ahogy bogarásztam, régibbnél régibb dolgokra akadtam (porcelán, ősi filmfelvevő, több száz éves bútorok, könyvek, stb…) Lenyűgözött teljesen! A kevés kis pénzemből vásárolgattam is. Teljesen elfeledkeztem az időről. Nem is mentünk máshova, hanem hazafelé vettük az irányt. Korinthosznál megnéztük a csatornát. A Korinthoszi-öböl 1893 óta kapcsolódik össze a Szaroni-öböllel. 6 km hosszú, 8 m mély a csatorna és a víz színén 24,5 m széles (a fenekén 21 m). az oldalsó sziklafalak 76 m-esek. A híd felette 45 m-re nyújtózkodik, elég hajmeresztő lenézni róla. De azért megtettük… 🙂 A Korinthoszi-csatorna ötletét már Néró császár javasolta, hogy ne kelljen megkerülniük a hajóknak egész Peloponnészoszt. Állítólag egy aranylapáttal ő maga állt neki az ásásnak. Hatezer zsidó fogollyal dolgoztatott, de az építkezés félbe maradt. A XIX. sz.-i elkészültére mi is büszkék lehetünk, hiszen tervezésében Türr István és Gerstner Béla is részt vett. Vettünk pár képeslapot és mostmár tényleg hazajöttünk. Baba a kocsiban elaludt, mi megérkezés után nem sokkal.

Augusztus 30. (csütörtök)
Gondolkodtunk, hogy ma mi legyen… Délelőtt tengereztünk egy kicsit, majd elindultunk Monemvasziába. Tolo – Nafplion – Mylai útvonalon kezdtük, rátértünk a tengerparti panorámaútra – tényleg az, gyönyörű a kilátás… -, elmentünk így egészen Leonidion-ig, ahol elfordultunk a hegyek felé. Erre már lényegesen kevesebb a nyaralnivágyó, „túl” délen van…
Hát… a tenger se volt kutya, de ezek a hegyek! Keskeny, sokszor korlát nélküli utakon haladtunk a hatalmas szakadékok felett. Bár csodálatos a táj, mégis ijesztő. Zoli kb. 30-40 km/h-val vezetett, de még így is veszélyesnek tűnt. Ahogy kanyarogtunk felfelé, az egyik függőleges szikla oldalában – több száz méter magasan – feltűnt egy kis kolostor. Hihetetlen látvány! Mintha odaragasztották volna…
Nagyon szerettük volna megnézni. Felérve a sziklatetőre – ahová az út semmivel se különb, mint eddig… – meg is találtuk a bejáratot. Ami meglepett, hogy itt, a világ végén, mennyi a turista. :/ (Rajtunk kívül még 4-5 autó állt a parkolónál. Igaz, egy sem magyar.) A kolostort a késő középkorban alapították, úgy láttam csak apácák lakják – ottlétünk alatt 4-5-tel találkoztunk – van egy kis temploma is. Odabenn a sötétben 20-30 arany(ozott?) mécsestartó pislákol. Valami meseszép! Olyan, mint az ezeregyéjszaka meséiben… A monostor televan virágokkal. A fehérre meszelt falak és a sok növény igazi nyugalmat árasztanak. Tartanak egy kis boltot is, ahol vettem gyöngyből készült keresztet (nyaklánc) és egy kézzel készített petróleumlámpát. Vásároltunk képeslapokat, innen tudom, hogy a kolostort Elona-nak hívják (monastery of Elona).
Nem mertünk továbbmenni – esteledett, és az út egyre rázósabbnak tűnt… – inkább visszafordultunk. Ahogy jöttünk, ugyanúgy a tengerparton kocsikáztunk most is végig. Leonidionban megálltunk egy zöldségesnél, rengeteg gyümölcsöt vettünk. Késő este lett, mire hazaértünk. Zolikával még bementünk a szupermarketba, majd sütöttünk kolbászt és krumplit. Túl sokat ettem, eléggé megülte a hasam.

Augusztus 31. (péntek)
Ma nem utaztunk sehova… az utolsó napunkat a tengerparton töltöttük. Isteni az idő, meleg a víz. Nagyon jólesik. Vásárolgattunk is – anyuék külön szintúgy. Zoli kedve továbbra se az igazi, nem élvezte igazán ezt a nyaralást. Én és Ica igen. Aki mindig abszolút jókedvű: Milcsike. Ő mindenkit szeret, puszilgat, nem vitatkozik senkivel, élvezi az életet, a tengert. Egy kavicsban a tengerparton is meglátja a szépet… Tanulhatnánk tőle.

Szeptember 1. (szombat)
Utazunk haza. Kb. reggel 7 órakor indulunk, szép tempóban haladunk. Hétágra süt a Nap. Az autópályán repeszthetünk… Egyszer álltunk csak meg, enni… A makedón határon rutinos és gyors átengedés. Ahogy megtettünk 100 métert Makedóniában, az ég beborult és eleredt az eső. Ekkor tudatosult igazán bennem, hogy végetért a vakáció. Makedónia – még borúsan is – gyönyörű. Hatalmas hegyek, vad folyók, érintetlen táj… Gyorsan átmentünk rajta. Következett Szerbia. 🙂 Semmi különös, megyünk tovább az autópályán, néha megállunk fizetni a kapuknál.
Éjfélkor érjük el a magyar határt. A magyar vámosok viszont megnézték a csomagjainkat! Nem kekeckedtek, de ez a formalitás is meglepő volt a többi határon tapasztalt lazaság után. Hamarosan szerencsésen hazaértünk, anyósomék vártak bennünket. 🙂
Viszlát, Görögország!

Somogyiné Eszter

Olvasói kérdések válaszokkal

Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo – 2007 című írásával kapcsolatosan szeretnék Esztertől kérdezni.
1) Hogyan tudott Toloból Hydra szigetére magánúton átjutni? MIlyen hajó vagy komp lehetőségek vannak, honnan indulnak, kb milyen időközökben és mennyi az áruk felnőttnek és 12 éves gyereknek. Hol lehet jegyet venni rájuk?
2) Meg tudná kérem írni, hogy Toloban az éttermek ára milyen határok között mozognak.Nem luxus étteremre, hanem normál, átlagpolgár által megfizethető étteremre gondolok? Tudna esetleg ajánlani egyet? Hasonlók az árviszonyok mint pl. Parálián?
3) VAn-e a közelben esetleg bevásárló központ, bolt, LIdl vagy hasonló?
4) Quad és kismotor bérlése lehetséges-e Tolon?
5) VAn -e benzinkút Tolo környékén?előre is köszönettel , ha tudna válaszolni. MInden egyéb hasznos információt szívesen veszek.
Üdvözlettel: Kálmán Raymond

1, Hydrára csak 2-naponta járt komp, egyik nap oda, másnap vissza, ezért mi nem mentünk át. (Nem fért bele az időnkbe…) Szerintem érdemes utánanézni a net-en, változott-e a helyzet.
2, A tolo-i éttermek jók, nagy adagokat adnak és közepes árkategoriájúak Mi négyen (+ kisfiam) 44 Euroból tökéletesen jóllaktunk, és még ingyen desszertet – görögdinnyét – is kaptunk. Általában a többi étterem is hasonló árfekvésű. Igazán egyedit nem tudok kiemelni név szerint, bátran javaslom az összeset. Toloban utcai gyros-osokat, palacsintásokat nem láttam, viszont több elegáns étterem is van a tengerparton (azok árát nem tudom).
3, Legközelebb Napflionban láttunk nagyobb áruházat. (Számomra egyébként is érdekes, hogy Görögben csak a városok határán vagy azon túl engedik a bevásárló-központok építését. A “belvárosokban” nincs ilyen!) Viszont az is igaz, hogy mindent meg lehet venni a kis boltokban, elfogadható árakon. Igaz, több helyre kell bemenni, de ugyanúgy megkapsz minent…
4, Kismotor bérlés van, több helyen is. Nem akarok helytelen árat írni, csupán arra emlékszem, hogy olcsó volt. Quadot láttunk, de nem tudom, hogy bérelt volt-e…
5, Benzinkút van (1-2 Tolo közvetlen közelében), a magyar benzináraknál (átszámolva) pár forinttal volt olcsóbb a tankolás.
Remélem sikerült segítenem. 🙂
Eszter

A szerző írásai az Útikalauzban

Somogyiné Eszter – Nyugat-európai kirándulás déli kitérővel – 2015

Somogyiné Eszter: Kirándulás a Sóvidékre és a Fogarasi-havasokba – Erdély – Románia – 2009

Somogyiné Eszter: Sárvár – osztrák dinóparkos kiruccanással – 2009

Somogyiné Eszter: Schönbrunn – Bécs – Ausztria – 2007

Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo – 2007

Somogyiné Eszter: Horvátország, Vis-szigete – 2004

Somogyiné Eszter: Görögország – Sarti – 2004

Mivel az oldalt rövidesen bezárom, eladó az utikalauz.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyoker@utikalauz.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Somogyiné Eszter: Görögország, Tolo – 2007" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár