Somogyiné Eszter: Görögország – Sarti – 2004

Mintha több ezer SMS-t kapcsoltak volna össze egy hosszú üzenetbe, olyan Eszter írása a tíz napos görög utazásukról. A rövid mondatok tengernyi ismeretet közvetítenek a bejárt vidékről, Sartiról, a Chalkidiki-félsziget érdekes településeiről, az Olümposzon, a Meteoráknál és Delphiben tett kirándulásról. A sok apró információ azonban csak másodlagos. Az írás elsősorban arról szól, hogy szerzőnk hogyan érezte magát első tengeri “nyaralásán” a kicsit esős, kicsit szeles előszezonban.

Május 17.
Az autónk kitakarítva, holmijaink összekészítve. Zolika még fodrászhoz is elment… 🙂 Indulás előtt fullig tankolunk – 80 l (~ 20.000Ft).
Délután 2-kor elindultunk. A magyar-“jugó” határon kb. 5 perc alatt átengedtek, nem volt igazi vámellenőrzés. Furcsa volt, hogy mi már az EU-s sávon közlekedünk, a szegény vajdasági és más autók pedig hosszú sorban várakoznak. Szabadkán egy debil srác 200 Ft-ért lemosta a szélvédőnket – ha akartuk, ha nem… -, közben elég érdekesen udvarolt: “Szép a pólód (…nézi a melleim)…szép a szemed…szép a pólód…szép kerek. :/
Szabadka után ráálltunk a fél-autópályára. Érdekes megoldás, szó se róla! Feketicsnél – talán útépítés miatt lezárták, le kellett térnünk. Csak Srboban után tudtunk visszamenni rá (kb 6-10 km kerülő). Pár km-rel lejjebb jött az első fizetős autópálya-kapu – 6 Euro. Leperkáltuk…
16 óra: vizet akartam forralni porleveshez, erre lerobbant az autó. Szerencsére csak az egyik biztosíték olvadt szét. Kicseréltük, megyünk tovább. (Zolika azért lesápadt.)
Lassan közeledünk Belgrádhoz, már átmentünk a Duna-hídon. Belgrád előtt újabb fizetős kapu – 6 Euro (legalább következetesek.) Az autópálya szinte Belgrád közepén vág át, furcsa. Igazából csak áthajtottunk a jugoszláv fővároson, nem sokat láttam belőle. Nagy, de nem tűnik olyan “fővárosiasnak” mint pl. Budapest. Belgrád után újabb autópálya-kapu, itt csak ticket-tet kapunk, amivel majd Nis-nél fizetünk.
Az 1. pihenőnk a magyar határtól 296 km-re, egy étterem+panziónál van. A WC tűrhető és ingyenes. Zolika vett nekem szőlőt (1 kg = 4,5 Euro) az étterem előtti zöldségestől. Isteni finom! Amíg Zolika wc-zett, a parkolóban levő pasik sandán kerülgettek… kellemetlen volt.
19 óra: Nis felé tartunk, de meg kell állnunk. Az autópályára borult egy rakomány tégla, ami miatt leállították a forgalmat. Kb. 10-15 percet várakoztunk. Mögöttünk vagy 100 autó… Szakad az eső.
20 óra: Végetért az autópálya, újra fizetünk. Itt már 15 Eurot! (autópálya összesen 27 Euro) 21 óra után kezd esteledni. Gyönyörűek a hegyek, minden oldalról körülvesznek bennünket. Így, hogy sötétedik, még hatalmasabbaknak tűnnek. Zolika nagyon jól vezet, pedig veszélyes az út. Szinte alagút alagutat követ – a leghosszabb ami ki volt írva 270 m-nyi.
22 óra: Átléptük a bolgár határt, gyorsan ment. Fertőtlenítésért (autó) és útdíjért elkértek 3+5 Eurot. Éjfélkor megállunk egy benzinkútnál pár percre. Álmosodunk…

Május 18.
0 óra: Jólesett a friss, hűvös levegő. Felélénkültünk, megyünk tovább. Már nem esik. Fél egy: Lemeszeltek bennünket a bolgár rendőrök. Szerintük túl gyorsan mentünk. Igazuk volt. Közölték, hogy kapunk (illetve Zolika kap) az útlevelébe egy pecsétet, amiért “cserébe” a határon 300 Eurot fizetünk. Némi alkudozás után nem kaptunk pecsétet, de adtunk a rendőröknek 10-10 Eurot. (Még szerencse, hogy lefizethetők! :/ ) Ja…azt is mondták, hogy pár km-rel feljebb áll a másik rendőrautó, ha elkapnának, csak hivatkozzunk rájuk. (Nem kaptak el…)
2 óra: megérkeztünk Kulitába, a bolgár-görög határra. Idáig a magyar határtól 800 km-t jöttünk. ( A jugoszláv-bolgár határ tőlünk 560-565 km volt.) Csodák csodájára ezen a határon semmit sem fizettünk! A vámos még tudott is néhány szót magyarul. Zolika jól bírja a vezetést, a rendőrök óta nem álltunk meg. Én már el-elbóbiskolok… 3 körül félreállunk 1 órát aludni. Aztán megyünk tovább (…én alszok, fél 6-kor ébredek csupán.) Thessaloniki kimaradt egyelőre az életemből…
Rájöttem, hogy itt nem is 5.30, hanem 6.30 van… (Görögországban +1 óra az időeltolódás!) Kel fel a Nap. Gyönyörű! De az eső esik…
A tele tankunk 900 km-ig bírta, akkor feltöltöttük a magunkkal hozott 20 l-rel. Fél 8: már a Sithonia-félszigeten vagyunk ( A Chalkidiki középső “szarván”). Tankolunk 20 Euroért (1 l benzin = 240 Ft) Nekem furcsa, hogy itt, Görögben az út mentén egymás mellett van a fenyő és a pálmafa… (na meg az olajfák!)
8 óra: elértük Sartit. Hegyes úton jövünk lefelé, megállunk a város (?) előtt. Nagyon szép a kilátás! Kristálytiszta kék tenger, sárga homok, fehér házak… tisztára mint egy képeslapon. Kár, hogy még mindig csepereg az eső. Fél 9: Megtaláltuk az apartmanunk. Cselesek: nekünk Sideras apartmanház volt írva, de az a Maria Haus része… A takarító/tulaj (?) néni angol-német-görög nyelven közölte, hogy fél óra múlva beköltözhetünk. Ez jó! Ugyanis Zolika az előbb felhívta az utazási irodánkat (Mo-on…), és ők azt mondták, hogy majd csak délután… Megkerestük az itteni utazási iroda képviseletet, de csak 10-kor nyitnak. Addig kv-ztunk egyet. Én ‘sima’ kv-t kértem…háát, mit ne mondjak. Pörkölt, zaccos, kicsit büdös, de kutya erős. ( Jó! 🙂 ) Zolika frappét – jeges kv-t – ivott, az embernek való volt. Az áruk kevésbé: össz 4 Euro ( ~ 1000 Ft) Bementem pisilni is… Most láttam – és próbáltam – életemben először pottyantós wc-t. :/ (Csak egy lyuk a földben/padlón, föléállsz és célzol…Kegyetlen! Ja..és a wc-papírt egy külön szemetesbe kell gyűjteni, mivel a görög vízvezetékek vékonyak, és könnyen eldugulnak.)
10 óra: Végre megtaláltuk az idegenvezetőnk! Beköltöztünk az apartmanba, a 2. emeletre, tengerre nyíló szobával. 1 szoba + kicsi fürdő + kis konyharész – egyszerű, de tiszta. A wc normális… Nagyon hideg van!
Nem írtam, de a kv után lementünk a tengerpartra. Kb 30-40 cm-es hullámok vannak, de már nem esik. Bokáig belemerészkedtem a vízbe – jó hideg! Életemben most vagyok először tengerparton.
A bepakolásunk után kidőlünk és elaludtunk…valamikor délután 1 körül ébredtünk fel. Csináltunk porleveseket – a szendvicseket útközben már megettük – és kóláztunk. 2 óra: kisütött a Nap! Le is mentünk a partra – a házunktól 10-20 méternyire -, napozunk. Jó meleg van, a víz viszont még mindig hideg. Ennek ellenére Zoli bemerészkedik egy kicsit úszni. Én nem vagyok mazochista…
Délután város-néztünk. (Fogalmam sincs róla, hogy Sarti város-e…) Betértünk Maria vegyesboltjába. Zolika, amióta Sartira jár nyaralni, itt vásárol. Maria tényleg aranyos – középkorú mosolygós hölgy – és mindent lehet nála kapni. Továbbmenve vettünk képeslapokat (0,25 Euro + 0,65 Euro rá a bélyeg/db), még nézelődtünk. Sok az ajándékbolt, de turista egyelőre kevés. Július-augusztusban állítólag mozdulni se lehet tőlük.. A város szélénél van egy kis templom, görögkeleti. Szerencsénk volt, épp takarították, bemehettünk. Nagyon szép, tele van ikonokkal. Ami engem megfogott, az az illata…viasz keveredett füstölővel. Különleges volt. A templomon túl – egy kis sziklán – van egy vallásos ’emlékhely’. Igazából nem tudom megnevezni… egy kb. 3m magas torony, amin van egy ablak, azon belül egy kis fülke, és a fülkében ikonok és égő gyertya. Az emlékhely mögött pedig a tenger. Körös-körül pedig virágok :), a legmutatósabb egy croccus-szerű rózsaszín, ami csomókban nőtt. Az emlékhely mellett, lent a tengernél, van Sarti kikötője. Zolika megígérte, hogyha lenyugszik a víz, kijövünk ide és szed nekem csigákat és kagylókat. A halászok itt reggelente visszaszórják a vízbe a felesleges dolgokat, ezért sok a kagyló tengerisün, stb…
Visszafelé jövet palacsintáztunk. Van édes és sós is. Én vanília+fehércsokis+banánosat ettem (…fogyókúrás 🙂 ), Zolika meg fetás+ húsos+ki tudja mi-st… A 2 együtt 5 Euroba került. Kicsit sokalltam, de hatalmasok voltak, én pl. az enyémet nem is tudtam megenni teljesen. Amikor hazaértünk, elhatároztuk, hogy kártyázunk. Lementünk Mariához, vettünk 2 paklit, meg mini Metaxa-t. Most iszok először ilyet… az uzonál jobb… Pókereztünk – 6:3-ra megvertem Macit (=Zolikát). Éjszaka nagyon hideg volt, hiába a 4 pléd, még így is fáztunk. Úgyhogy éjfél körül odabújtam Zolikához – jó puha és meleg… 🙂

Május 19.
Még tegnap elhatároztam, hogy 7-8 óra felé felkelek, és lemegyek futni. Hát…nem jött össze. 10-kor keltünk, Zolika lement Mariához meg a pékségbe, hozott reggelit. Sütöttünk kolbászt, kukoricakenyérrel ettük (kicsit kemény) és olyan szezámmagos kenyérrel, ami úgy néz ki, mint nálunk a fonott kalács. Vettünk kukorica-“margarint” is, az íze olyan mint a kacsazsíré… :/ Kiültünk az erkélyre enni – finom az étel, előttünk a tenger… el lehet viselni.
Délelőtt kifeküdtünk napozni. Jó meleg van, de a víz még mindig hideg. A felhők eltűntek, és a hullámok is jóval kisebbek. Zolika ma megint úszott egyet, de elszédült tőle. (A hideg víz a fülbe, hallójáratba jutva reflexesen szédülést okoz a félkörös ívjáratok ingerlése révén. – Bocs, orvos vagyok! 🙂 ). Csak 1 kagylót talált odalenn, nagyon szép.
Szemben látszik a Chalkidiki 3. félszigete, az Athos heggyel. Ez egy külön világ. Autonóm szerzetesi köztársaság – csak férfiak lakják. Kb. 1500-an vannak, görögök, szerbek, bolgárok, oroszok – mind görög-keleti vallásúak. Nőket nem engednek be a köztársaságukba – még tyúkot, kecskét, stb-t se… (Hogyan szűrik ki az alsóbbrendű állatokat??!! :/ ) Kb. 20 kolostor és számos remeteség van odaát, a legrégebbi X. sz.-i 21 év feletti férfiak külön kérvényezett vízummal mehetnek be az Athos-ra. A hegy egyébként 2033 m magas, és a csúcsán szinte mindig felhők ülnek.
Délután pihentünk. Zolika olvasott, aludt, én meg írogattam. 4-5 óra körül elhatároztuk, hogy átmegyünk Neos Marmaros-ba. A Sithonia-félszigeten (azaz ahol mi is vagyunk) az út a tenger mentén kétoldalt fut. Hiába van tőlünk légvonalban Marmaros kb. 10-20 km-re – mivel a másik oldalt fekszik -, le kellett mennünk a félsziget csúcsáig, majd onnan fel. Gyönyörű, hegyes-völgyes az út. Erre divat a motorozás, sok a motorkölcsönző, és így a motoros is. Mi “francolunk”, kocsival megyünk. Megálltunk Porto Callas-nál, ami egy kis halászfalu egy öbölben. Sok hajó, égkék víz, nyugalom… Neos Marmaros már nagyváros. Kb. 5-10 000 lakosa lehet. Rengeteg benne az üzletsor, étterem. A kikötőjében jó nagy, 3árbócos hajók állnak. Most láttam először a vízben medúzákat! Kb. tenyérnyi, átlátszó állatkák. Marmarosban vettünk gyümölcsöt, meg más ennivalót is. Visszafele szépen látszott a teknősbéka sziget. (…nem tudom, mi a hivatalos neve, de tényleg úgy néz ki, mint egy teknős). Sarti előtt letértünk egy kis földútra, ami egy pici templomhoz vezetett. Az egész kb. 4-5 m hosszú lehet. Gyújtottunk 1-1 gyertyát és otthagytunk fél Eurot.
Miután hazaértünk, elindultunk vacsorázni. Én már tegnap kinéztem magamnak egy polip sültet. Az éttermet Avra-nak hívják, az egyik pincér srác beszél magyarul. Kiderült, hogy német és görög szülők gyereke, de Mo-on nőtt fel. Kedves, intelligens ember. Beszélgettünk, érdekes dolgokat mesélt. Pl. hogy Sartiban még télen is langyos az idő (volt olyan karácsony, hogy +24 °C-t mutatott a hőmérő), de tavaly télen nagyon hideg volt (-7 °C), még a növények is megfagytak. Azt is mondta, hogy az Athos-on tényleg megállt az idő, olyan, mint a középkorban. Csak földutak vannak, érintetlen erdőségekkel. A vízumot nem veszik olyan szigorúan, felnőtt férfiakat anélkül is beengednek. A kolostorokban ingyenes a szállás és az étel, ha elfogadod az ottani szokásokat (hajnali kelés, imádkozás…) Akár hónapokig is lehet maradni… Visszatérve a menüre: Zolika sült apróhalat rendelt, paradicsomos uborkasalátával; én pedig polip salátát és sült polipot krumplival. Finom volt, leginkább a hal- és a disznóhús íz keverékére hasonlított. A végén az étterem – a főnök – ajándékaként kaptunk egy tányér nutellás + tejszínhabos palacsintát. Összesen 20 Eurot fizettünk.
11 óra: hazaértünk. Kellemesen langyos az idő. Bedőltünk az ágyba és már alszunk is…

Május 20.
9 óra: felébredtem. Most én mentem le reggeliért. A pékségben és Mariánál 5,5 Eurot fizettem. Délelőtt hajat mostam, irogattam. Kiültem az erkélyre, szép a kilátás. (Mellettünk fecskék és verebek is laknak, aranyosak …bár nem ették meg a szezámmagot, amit kitettem nekik! ) Zolika alszik és olvasgat.
A mai napunk a tengerparton telt. Megkóstoltam végre a tengert, tényleg nagyon sós. Ma egy csomó medúza úszott/sodródott a partra. Csészényi, tányérnyi átlátszó kis állatok, amelyik él, az pulzál is. Megfogtam párat, olyan a tapintásuk, mint a zselének (“vizes gumicukor”). Ahogy partra vetődtek, pár perc alatt teljesen összeestek, töredékükre zsugorodtak. A parton talltam kicsi – 1-2 cm-es – kagylókat is. Főleg ugró- és vénuszkagylók, de van 1-2 csészecsiga és szívkagyló is köztük. Rettentő jót napoztunk, én naptejjel kentem magam, Zolika viszont nem. Vörös is mint a rák…
Estefelé sétáltunk a városban, vettem egy Chalkidiki-ről szóló útikönyvet 7 Euro-ért. Nagyon tetszik! Külön fejezet szól Athos-ról… A nők kitiltása a XI. sz.-tól van életben. Kb. 12000 kódexet és több mint 20000 (ős)kiadványt őriznek. Naponta 120 ortodox és 10 egyéb vallású látogatót engednek be.
Vacsorára pizzáztunk (illetve Zolika spagettizett…), a pincérlány itt is beszélt magyarul. Az étlapokon – több-kevesebb magyarsággal ugyan, de mindenütt feltüntetik az ételek magyar neveit is. Az én görög tudásom szintén fejlődik… 🙂 Kaliméra = Jó napot!, (a Herete is hasonlót jelent), Jaszu(sz)=Szia(sztok), Adio=Viszlát, efhariszto=köszönöm, ne=igen, ohi=nem, poszo kosztizi?=mennyibe kerül?
Este szép csillagos az ég, langyos a levegő…

Május 21.
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar hasznát veszem a könyvemnek! Szegénykét a nap végére rongyosra lapoztam… Ugyanis reggel felébredve megállapítottuk, hogy leégtünk. (Zolika totál, nekem meg az arcom.) Nem mertünk napozni, ezért elhatároztuk, hogy kirándulunk. Petralonát vettük célba, de természetesen bejártuk a fél Chalkidikit… több mint 500 km-t mentünk ma.
Kezdem az elején: elindultunk Petralonába. Nikitin, Metamorfoszin és egyéb kisvárosokon mentünk keresztül. Petralona Sartitól kb. 90-100 km-re van, ezért tankoltunk. Egy idősebb bácsi volt a benzinkutas, minimális némettudással. Azt még megértette, hogy 20 Euroért szeretnénk tankolni, és hogy magyarok vagyunk (…sanda gyanúm szerint azt már nem tudta, merre van Magyarország.) Utána az autónkra pillantott és megkérdezte: holland? ( hátul ott volt a “H”…) Mi egyszerre válaszoltuk, hogy német – mármint Rudi, az Opelünk. A bácsin látszott, hogy teljesen összekavarodott. Először azt mondjuk, magyarok vagyunk, aztán a kocsin észreveszi a “holland” jelet, majd a végén közöljük, hogy németek vagyunk… Örök kétségek között hagytuk ott.
Petralonába szépen odaértünk. Amiért célba vettük, az az itt található barlang. 1959-ben egy pásztor fedezte fel a bejáratát a Kacika hegység oldalában, 642 m magasan. Maga a barlang 2 km hosszú, de ebből csak kb. 700 m látogatható. 1960-ban egy ősember koponyát találtak itt és számos állati csontot és kőeszközt. Na, ide jöttünk. A belépőnk (2 db) 10 Euro volt. Egy fiatal lány vezette a csoportot körbe, angolul beszélt. (..de az istenkéért se akarta megérteni, hogy bár magyarok vagyunk, de nem budapestiek!) A barlang csodálatos – tele szebbnél szebb cseppkövekkel, termekkel. Fotót nem lehetett csinálni (videózni se), ezért vettem képeslapokat róla. A barlang mellett van egy múzeum is, ahol ősi állati és emberi csontokat és szerszámokat állítanak ki. A múzeum mellett pedig – a kertben – az itt talált ősállatok életnagyságú szobrai állnak. (Nekem a zsiráf-szerű tetszett a legjobban.) A barlang utn még nem volt kedvünk hazamenni, ezért elindultunk az Athos-ra.
Petralonából lementünk Nea Moudania-ba, majd onnan Gerakinibe. Innen 2 lehetőségünk volt: vagy a Sithonia-félsziget felé megyünk, vagy felfelé Poligirosznak. Utóbbit választottuk. Poligirosz – az itteni viszonyokhoz képest – nagyváros, Chalkidiki megye fővárosa. Kanyargós, szűk utcái vannak, hegynek föl, hegynek le… jobb, mint egy 3D-s labirintus. Állítólag szép a régészeti múzeuma, de nem mertük megkeresni. Annak is örültünk, hogy ki tudtunk keveredni a városból. Vrasztama felé vettük az irányt. Itt, a könyv szerint eredeti szamócapálinkát lehet kapni. Amikor betértünk a helyi ivóba, a 3 bácsi (vendégek) és a csapos hölgy hitetlenkedve nézett ránk. Olyan érzésem volt, mintha mi lennénk az első turisták a faluban. Ráadásul csak görögül beszéltek. (A szamócapálinkát elég nehéz elmutogatni!) A végén a hölgy ‘kapcsolt’ és egy 0,75 l-es üvegbe áttöltött egy adag pálinkát, amiért 7 Eurot fizettünk. Egyébként kumaro-nak nevezte… Miután visszamentünk a kocsihoz, megkóstoltam: méregerős ánizspálinkát vettünk…
Továbbhaladtunk Gomati(o) felé. Ez már a szárazföldi rész, mindenütt hegyek. Folyton bedugult a fülem a föl-le menéstől. A Poligirosz-Gomati út érdekes: földutak váltakoznak autópálya szélességű és minőségű utakkal (utóbbiak mellett mindenütt ki van írva, hogy EU-s támogatással készült.) Gomati után elértük Ierisszoszt. Ahogy olvastam az útikönyvben, igen lázadókedvű városka… Már a perzsák óta küzd, többször fel is égették. Áthaladtunk rajta. Ezután Xerxész csatornája mellett mentünk el, de nem láttuk. I.e. V. sz.-ban kezdték el ásni ezt a 12 stadion (~ 2900 m) hosszú és 2 háromevezős hajó széles csatornát, azért, hogy Xerxésznek ne kelljen megkerülni az Athos-félszigetet. Ma már sajnos kivehetetlen… Átmentünk Tripitin (innen mennek hajók a part menti Ammuliani szigetre) és megérkeztünk Uranopoliszba. (A helyi városnév-táblán “Ouranoupolou” szerepel…) Ez az utolsó település az Athos-i köztársaság előtt. 1 tere van, itt áll a város szimbóluma, egy nagy bizánci torony. Mögötte található a kikötő. Amikor megérkeztünk, pont akkor kötött ki egy hajó. Furcsa volt, hogy csak férfiak szálltak le róla. ‘Civilek’ és hosszú, fekete papi ruhát viselő nagy szakállú szerzetesek. A városban amúgy sok a nő, de kivétel nélkül mind turista. Uranopolisz – mint a többi Chalkidiki-s település – tele van kis üzletekkel. Vettem 1-2 Euroért nagyon szép csigákat és ettünk 1-1 fagyit Zolikával. (Uranopolisz után még van egy frank rom: Frangokasztro, és utána már csak az athos-hegyi őrség áll. Zolikát kérdeztem, szeretne-e bemenni a kolostor államba, de azt felelte, hogy nélkülem nem.)
Visszaindultunk Sartiba. Úgy terveztük, hogy szépen a part mentén megyünk, de Ierisszosznál elvétettük az irányt és Stratonio felé letértünk. Tettünk egy nagy kerülőt Neochori, Paleochori és Megalo-Panagia felé (ez utóbbi búcsújáró hely. Egy asszony álmában látott egy Szűz Mária ikont a földben, amit másnap meg is talált. Azóta szentként tisztelik ezt a helyet…) innen Pyrgadikia felé jöttünk, majd végig le a Sithonia-félszigeten. Fél 8 volt, mire hazaértünk. Bedőltünk az ágyba…

Május 22.
Ma csak a parton napoztunk… mindkettőnk bőre lenyugodott, mehettünk a tengerbe. Zolika búvárkodott, én meg kagylókat szedegettem. Rájöttem, hogy a part televan 0,5-1 cm-es (kicsi de szép) vénusz- és ugrókagylókkal. Ezenkívül találtam egy parti csigát, egy kis fülkagylót, néhány csészecsigát és 2-3 szívkagylót is. Egész izomlázam lett a derekamban a sok hajolgatástól.
Délután ettünk 1-1 gyrost a kedvenc ‘pecsenyésünknél’ és vettem 1,5 Euroért 2 újabb csigát. (Évek óta gyűjtöm a puhatestűek házát, kb. 700 db-om, 56-58 fajom van már!) Elsétáltunk a sziklás tengerpart felé, ahol egy bácsi épp polipokat vert a sziklákhoz. A szomszédos étteremnél már ki volt akasztva néhány… És pont most nem volt nálam a fényképezőgépem! (: 6 órakor kitaláltuk, hogy teszünk egy sétát Sarti másik “csücske” felé. A sziklás öblökhöz. Eleinte szépen haladtunk a homokos tengerparton, de aztán jöttek a sziklák… Aki próbált már mezítláb vizes kövön menni, tudja, mennyire csúszik. Ráadásul nem csak vízszintesen, hanem le-föl is kellett haladnunk. Ennek ellenére nagyon élveztük. A vízben egy csomó tengeri sün, kagyló és csiga volt. De mivel mind élt, nem gyűjtöttem belőlük. (A kedvenceim azok a kis csigák, amikbe remeterákok költöztek. Amikor felemeltem a csigákat, a rákocskák igen mérgesen integettek felém.) Kb. 4-5 km-t sétáltunk – másztunk, kúsztunk… – amikor visszafordultunk. Visszafelé már a kövesúton jöttünk, Zolikának fájt is a talpa tőle (ő mezítláb volt, én hoztam magammal papucsot).
8 óra: megéheztünk. Elmentünk az Avra-ba vacsizni. Zoli carbonara-s spagettit evett én meg kagylópörköltet. (Ugyanúgy néz ki, mint nálunk a pörkölt, csak olajjal és paradicsomos mártással készítik.)
Mikorra hazaértünk, hányingerem lett. Már délután is volt egy kicsi, de akkor ráfogtam a Napra. De úgy tűnik, mégiscsak a gyomrom rossz. Ezért ittam 3-4 korty méregerős ánizspálinkát – avagy az alkohol öl, butít, de fertőtlenít! A hányingerem el is múlt, sőt a nyelvem se éreztem egy jó darabig…

Május 23.
Újabb tengerpartos nap… de most a sziklás részhez mentünk napozni. (A polip-verő nem volt ott, legnagyobb bánatomra…) Viszont Zolika búvárkodott és a sziklák közt nagyon szép, 5-10 cm-es csigákat, kagylókat talált (“tüskés”-kagylót, csésze-, kulcslyuk csigát, stb…). Nagyon meleg van – legalábbis az előző napokhoz képest. A tenger viszont még mindig csak 20 °C körüli.
Ebédre a kedvenc gyrosunknál ettünk grillcsirkét sült krumplival (14 Euro). Egész összehaverkodtunk a tulajjal, kaptunk 1-1 kupica uzo-t és még le is fényképeztem. Ebéd után sétáltunk egy kicsit. Bár meleg van, de szerintem a séta egészséges. Zoli szerint egyszerűen meg akarom ölni őt…
Délután pihentünk, aludtunk, olvasgattunk. Zolika nem figyelt és átment a szúnyoghálón, ami az erkélyajtóra volt kifeszítve. Szerencsére helyre tudta tenni. Estefele elővettük a Görögország térképet, és elterveztük, merre megyünk tovább. Még 2 napig van szállásunk Sartin, Akkor elindulunk délre a Meteorákhoz, Delphibe majd Igumenitsaba. Ott – ha minden igaz – kompra szállunk, és meg sem állunk Dubrovnikig. Lementünk az internet kávézóba, megnéztük a komp menetrendet. Dubrovnikba nem találtunk ‘hajót’, csak Triesztbe és Velencébe. Utóbbi 245 Euro (autó+ 2 személy). Visszafelé az apartmanhoz ettünk újra gyrost, és megvettem a Görög mitológia könyvet. Hazaértünk, olvasgattam… (miért nem lehet ezt itthon is kapni?!) Valahol a közelben disco van, jó a zene.

Május 24.
Jót aludtunk. Eléggé fúj a szél, bár nincs hűvös. Ma végre kimentünk a Narancspartra – Sarti-tól pár km-re. A sziklák színe miatt kapta a nevét, nagyon szép. Zolika nem volt megelégedve. Szerinte ahhoz képest, amilyen évekkel ezelőtt volt, most piszkos és felkapott. Az tény, hogy az út melletti bokrokban már ott landoltak az újságok és üdítős palackok… de a tenger átlátszóan tiszta. Meglepően sok turistát láttunk erre, magyarokat is. És itt él 2 kiskutya: egy fehér és egy fekete kölyök. Nagyon aranyosak! 🙂
Beborult, úgyhogy 1 óra körül hazajöttünk. Visszaúton megálltunk Sarti kikötőjénél. 4-5 m mélyen, a tengerfenéken rengeteg kidobott kagylóhéj van… A víz felett meg rengeteg sirály. Kora délután aludtunk egy nagyot. Arra ébredtünk, hogy dörög. A hegyekről csak úgy omlottak lefelé az esőfelhők. Eső kevés esett, inkább a víz felett villámlott és fújt a szél.
Este lementünk vásárolni. Pár napja kinéztem egy hosszú ujjú blúzt, fehér alapon kék “görög” mintás (17 Euró). A próbafülke ajtaján volt egy csigákat, kagylókat ábrázoló poszter, azt is elkértem. (Az ingyen volt, bár tuti lököttnek néztek…). Vettünk ajándékba egy asztali órát, olíva-szappant valódi szivaccsal, (étkezési) tengeri sót, ‘echte’ olíva olajat, görög édességeket (kemény, de finom magvak, mézzel összetartva) és Zolikának a biciklizéséhez egy sárga hajpántot. Este már csak pakolunk. Holnap 6-kor kelünk és elindulunk a Meteorák felé!
Este, az eső után az Athos-hegy előtt lett egy szivárvány. Gyönyörű volt! A félsziget elbúcsúzott tőlünk.

Május 25.
(Meteorák)
Kb. 7 órakor keltünk. Hűvös van, épp csak nem esik. Úgy megyünk el Sartiról, ahogy jöttünk… Az úton láttam egy szép nagy kutyust -valószínűleg nemrég tehették ki. Nagyon sajnáltam…
Thessalonikiig aránylag csendes utunk volt, de Szalonikiben megélénkült a forgalom. Hivatalosan az út 3 sávból állt, de előttünk legalább 5 sorban közlekedtek. Zolika nagyon jól vezet. Észrevettem mellettünk egy sok-milliós mercédeszt, benne egy idős úr a fiatal, kigyúrt sofőrével. Tiszta Onassis!
Lefelé Katerinenél le akartunk kanyarodni az Olümposz mögé, de nem találtuk a városban a helyes irányt. (Egy supermarketben vettünk kenyeret és felvágottat – 3,5 Euró). Végül a tenger mellett az autópályán haladtunk tovább. 0,5-1 órát vesztettünk a keresgéléssel…
Az Olümposz a maga 2917 m magasságával tényleg lenyűgöző! A csúcsokon még hó is látszott! Nem csodálkozom, hogy az ókori görögök ide képzelték az isteneik lakhelyét.
Átmentünk a Tembi-völgyén mindkét oldalról magas, meredek sziklák vettek körbe bennünket. (Kivéve közvetlenül az út jobb oldalát, ahol mély szakadék volt – ott folyt a Tembi.)
Gonnos-nál le szerettünk volna kanyarodni egy rövidebb útra, de az egy kis falunál – talán Elia-nak hívták, 10-20 házból és töménytelen virágból állt… – végetért. Nem mertünk a keskeny földúton továbbmenni, inkább visszafordultunk. Újra az autópályán voltunk… Larissát a külső körgyűrűn kikerültük, és folytattuk tovább utunkat Trikala felé. Onnan Kalambakába mentünk. Itt már lehetett látni a Meteorák szikláit.
A Meteora kolostorai a Pindosz-hegység szikláinak a tetején épültek, több száz méter magasan. A “meteora” annyit jelent: levegőben lebegő. Aki meglátja az építményeket, rögtön megérti, miért ez a nevük… Az első kolostort 1350 körül Szt. Athanasziosz alapította. (A legenda szerint egy angyal vagy sas emelte fel a sziklatetőre.) Őt sokan követték, kb. 30 kolostort, illetve zárdát hoztak létre. Ma már csak 6 működik. Az 1900-as évekig a szerzetesek (30 m hosszú) létrákon és kötélen jutottak fel-le. Nem sokan zavarták őket. Viszont a turizmus fellendülése óta kiépítették az utakat, lépcsőket vájtak a sziklákba – így elérhetővé tették az épületeket mindenkinek. (Szó se róla, így is elég fárasztó!) Mi először az Ajia Triada kolostorba bandukoltunk fel. Itt csak 1 pap él, aki nekem nagyon ellenszenves volt. Amikor mi körbenéztünk, egy német család (apa, anya, kislányuk) is fent volt. A pap szépen beszélt németül, körbepuszilgatta őket, adott nekik gyertyát – látszott a német férfin, hogy eléggé feszeng, adott is a papnak 10 Eurot… Minket is megkérdezett, honnan jöttünk, és amikor mondtuk, hogy Mo-ról, otthagyott bennünket. Felhúzott! A németek aranyosak voltak, a kilátás Pazar, a kolostor is szép és érdekes – csak a pap nem illett oda. Ezután a Megalo Meteora-ba (a legnagyobb…) szerettünk volna bemenni, de az épp szünnapos volt (kedden mindig az.) Viszont az Ajiosz Sztefanosz kolostor – apácazárda – nyitva volt, azt megnéztük. Nagyon szép, ápolt a kertje, van kis boltjuk is (saját készítésű ajándéktárgyakkal) és egy kis múzeumuk. A múzeumban i.sz. V. sz.-i kézirat töredéktől kezdve aranyszálas miseruháig minden van… Vettem tőlük egy gyönyörű boríték-levélpapír szettet és egy kis ikont ( – 6 Euro, belépő 4 Euro). Nagyon furcsák voltak a falfestmények…szörnyűbbnél szörnyűbb inkvicíziós jeleneteket (pl. megégetés, mell levágás, karóba húzás…) ábrázoltak. Fura, negatív érzésekkel távoztam. Zolika nem lepődött meg.
Innen elindultunk Delphi felé. Karditsán és Lamián keresztül vezetett az út. Estefele már nagyon hegyes-völgyes volt a táj. Úgy terveztük, hogy Amfisszában (Delphi mellett) megszállunk, de ott csak egy hotelt találtunk, ezért továbbmentünk. Elértük Delphit (a görögök csak Delfoi-ként értik meg a város nevét…) Azt elfelejtettem leírni, hogy Lamia után leállítottak bennünket a rendőrök. Valamit nagyon kereshettek, mert sorozatosan, mindkét irányban átkutatták az autókat. Minket továbbengedtek.
Delphiben a Sun View panzióban szálltunk meg (40 Euro, reggelivel). Aranyos, tiszta, kábel tv-s a szobánk, és gyönyörű a tengerre a kilátás. Este még elmentünk sétálni és vacsoráztunk is (én muszakát, Zolika spagettit.) Márkás, őrült drága motorokat láttunk az egyik szálló előtt, meg is kérdeztük a mellettük álló pasit, hogy mennyi a bérleti díjuk. Meglepődve nézett ránk, és közölte, hogy ez mind saját… Motoros csapat kirándult arra…

Május 26.
(Delphi)
Reggel arra ébredtem, hogy a kezem tiszta ragya. Allergiának tűnik, de nem típusos. És persze nem találom az antihisztamint… (:
Miután megreggeliztünk a panzióban, elindultunk a jósdához. A delphoi ásatások 2 részből: a felső és az alsó ásatásokból állnak. A felső közelebb van a városhoz és sokkal nagyobb is. A bejárat mellett (belépő 5 Euro/fő) van egy kis múzeum, az aranybika maradványaival és a kocsihajtó szobrával. Mögötte már a szabadtéri ásatásokat láthatjuk. Először az agórát, majd a kincsesházak maradványait (minden város, aki jóslatot kért, hozott kincset ajándékba. A nagyobb városoknak külön kincsesházuk volt…) Ezután jön az Apolló templom, ebben jósolták a püthiák (egyszerre csak 1-1 jósnő, persze…) Zolika elkeresztelt engem is püthiának… A templom mögött egy magas, faragott kövekből álló fal van. A kövekre a felszabadított rabszolgák neveit írták. Rengeteget… A templom fölött-mögött a színház áll, majd még feljebb az amfiteátrum, stadion. Szépen kivehető még most is, milyen lehetett régen. Zolika – biztatásomra – futott benne egy kört, 1 perc 40 sec. alatt. A japán és francia turisták megtapsolták… Én meg lefotóztam. A lenti bejárattól a stadionig “felfelé” kb. 200 m…kész cardio-edzés! Ezután lementünk az alsó ásatásokhoz, ahol Athéne Pronaia szentély és a gümnaszion (tornacsarnok) maradványait láttuk. Az alsó ásatás bejárata előtt egy forrás található, aminél a jóslatkérők megmosakodhattak annak idején.
Delphiből lefelé, Galaxidion felé indultunk. Az út mentén olajfa erdők zöldelltek (ennyi olajfát még az életemben nem láttam!) Vettem is Delphiben extra szűz oliva szappant…
A Korintoszi-öböl mellett haladtunk el, kegyetlenül élénk-kék volt a tenger. (Bár nem írtam, de tegnap elmentünk a Thermopülai-szoros mellett is, ahol Leonidászt és csapatát megölték a perzsák. Semmit sem láttunk belőle…) Visszatérve a Korintoszi-öbölre…ami nekem a legérdekesebb volt benne: az osztriga-telepek (EU-s támogatásból, persze). Áthajtottunk Nafpaktoszon / a hajdani Lepanto-n. 1571-ben itt verték meg a keresztények a törököket egy tengeri csatában. Ma Lepantó egy kellemes nagyváros… Mellette pár km-re a Peloponnészoszi-félsziget felé egy jó nagy hidat építenek. Kicsit a Lánc-hídra emlékeztet…
Innen északra, Agrinion felé vettük az irányt, majd Amphilochiába. Itt már látszott az Ambrakikosz-öböl. Hatalmas Shell-benzintartályok álltak a parton, gondolom innen osszák szét az üzemanyagot. Nyugatra fordultunk, a tenger felé. Aktion-nál meglepődtünk… Ugyanis szinte előttünk szállt le keresztben egy nagy repülőgép. Mint később rájöttünk, a közelben egy katonai reptér van. Aktion-ból Prevezán át mostmár egyenest Igoumenitsába mentünk. (2 napba telt, mire megtanultam a nevét…) Ez délután 6-7 óra felé történt, ekkorra már tiszta kiütés voltam.
Igoumenitsa dugig van komp irodákkal és bankokkal. Az orvosi ügyeletet már nehezebben találtuk meg, de sikerült. Az ottani nővérke és doktornő (??) próbált segíteni, de olyan bizonytalanok voltak, mintha nem is értenének az egészségügyhöz… Megkértem őket, írjanak fel bőrnyugtató kenőcsöt és per os (tabletta) antihisztamint. Megtörtént, úgyhogy elindultunk megkeresni az ügyeletes gyógyszertárat is. Miután ez is megvolt, bekentem magam és bevettem a gyógyszert – kicsit megnyugodtam. Zolikával elkezdtük végigjárni a kompjegy árusokat. Nekem wc-znem kellett, ezért átmentem a szomszédos hotelba. Itt egy kis öreg görög néni és az unokája fogadott. A kissrác – kb. 16 éves – jól beszélt angolul, le is foglaltam éjszakára egy szobát (- 30 Euro). Nagyon otthonos volt az egész. Megnyugodtunk, szállásunk – este 8-ra ugyan…de – már volt. Komp még sehol…ugyanis mint kiderült Igoumenitsából nem megy közvetlen járat Dubrovnikba. Kezdtünk frászt kapni. Miután végigjártuk az összes irodát, és meggyőződtünk róla, hogy sehonnan se megy úticélunk felé komp, tervet változtattunk. Eldöntöttük, hogy Olaszországba, Bariba megyünk. Kaptunk is jegyet Bariba – este 9 órára! Ekkor kb. este 8.15 volt… Száguldás a hotelba, visszamondtuk a szobát (10 Euro bánatpénz (: )és sprinteltünk a Syren-hez (így hívták a kompunkat). A jegyünk 185 Euroba került (=2 személy + az autó). A deck (azaz csak ülőhely éjszakára) és a kabin között választhattunk. Az utóbbi kicsit ugyan drágább, de százszor kényelmesebb. A kabin 4 ágyas volt, kis fürdőfülkével. Eleinte nehéz volt megszokni a hajó rázkódását. Mi a legfelső szinten laktunk, és alattunk legalább 3 szinten autók és kamionok álltak. A be- és kiállás a kocsikkal nem piskóta! Még a kamionok is egymástól max. 10-15 cm-re kellett hogy elhelyezkedjenek, a tökéletes helykihasználás miatt. Kb. 8-10 ember csak a parkolást/pakolást felügyelte… Odafent, a fedélzeten és a kabinoknál is sokan dolgoztak. A személyzet vagy az étteremben, vagy a kis kaszinónál, vagy a szobáknál, vagy pedig a kompirányításnál vett részt. Megnéztük az indulást – kellemes hűs szellő fújt -, megvacsoráztunk, és utána én lezuhanyoztam és elaludtam (…és persze viszkettem, mint a nyavalya…). A kaja felejthető volt, “menza-muszakát” ettem. Zolika éjfél körül még megnézte a korfui kikötést, nagyon élvezte.

Május 27.
8 óra: kopogtattak a kabinajtón… nemsoká megérkezünk Bariba. Mi már összepakoltunk. Vettünk reggelit (5 Euro), és lecuccoltunk Rudihoz. Túl optimisták voltunk… A kiszállás csak 9 után kezdődött el, mi majdnem 10-re jutottunk le a kompról. Aztán meglepődtünk…sehol egy határőr. Rájöttünk, hogy hiába Olasz-ban vagyunk, ez hivatalosan egy “állam” Görög-gel… Itt már tényleg Európai Unió van…
Ekkorra már igen rosszul éreztem magam. Egész testem merő kiütés volt, viszketett és fájt. Felmerült bennem, hogy (rózsa)himlős vagyok… :/ Na mindegy, megyünk tovább. Ma 1700 km vár ránk. Szörnyű!
Gyorsan rátértünk az autópályára, egy fiatal olasz srác segített a feljutásnál. (Arra a kérdésre, hogy merre kanyarodjunk innen, egy komplett Olaszország leírást adott. Amikor már Pisát ecsetelte, leállítottuk…) 110-130 km/h-val hajtottunk az úton, és még így is mi voltunk a leglassúbbak… Az még hagyján, hogy egy Ferrari leelőzött, de amikor egy kis Fiat is… (:! Nem részletezem az utat…mentünk mint a meszes. Átmentünk San Marino-n, estére Velencébe értünk, majd Fiuménél kis híján elvétettük a helyes irányt. Átmentünk Szlovénián és Horvátországon… Napfelkeltekor léptük át a magyar határt. Zolika félelmetesen jól bírja a vezetést! Csodálom. És nagyon szeretem!

Május 28.
Epilógus…
Reggel látott bőrgyógyász, lichen-szerű (allergies?) bőrelvátozásom van, talán a Nap vagy a naptej miatt…de teljesen meg fogok gyógyulni pár napon belül. Zolika is jól van, csak a talpa fáj a sok vezetéstől. (Szerencsére speciális Nike cipője van, tartja a lábfejét.) Hazaérve hatalmasat aludtunk mindketten… Másnap a fotókat előhivattam, szépek lettek. Sajnos a szivárványos Athos-hegy és a stadion-futás nem sikerült. (:
Holnaptól vár a munka. Hiányzik a tenger és a napsütés…

Somogyiné Eszter

Légy te az első hozzászóló a(z) "Somogyiné Eszter: Görögország – Sarti – 2004" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár