Pártai Zoltán: Görögország nagycsaládosoknak – Platamonas – 2005


Pártai Zoltán: Görögország nagycsaládosoknak – Platamonas – 2005.



Írásom elsősorban azoknak szól, akik nagy családosan, vagy nagy társasággal utaznak először Görögországba (Macedónián keresztül) kisbusszal. Az utazással kapcsolatos dolgokat már Marcell és Ákos is részletesen leírta, így csak az eltéréseket írom le,


A két család (4 felnőtt + 4 gyerek) este 1 9-kor indult Szegedről, érkezés másnap reggel 1 10-kor Platamonasba (autóúton 80, pályán 100km/ó, mi nem hajtottunk).
A Magyar-Szerb határ simának bizonyult, nem volt komoly fennakadás, bár ez köszönhető a csütörtök esti időpontnak. A szerb autópálya díjak enyhén szólva elképesztők, VIII. kategória Dinárban, sorrendben:




Novi Sad: 1.240,-
Belgrád: 1.070,-
Nis: 3.220,-
Kocant: 830,-

Ennek ellenére esti időpontban nem javaslom a családosan végrehajtott kapu kikerüléseket.


A DIESEL üzemanyagárak általában 61,9 Dinár/liter (J/P), de elvétve láttunk “noname” kutakon 50 körül is!


Odafelé a határon váltottunk Dinárt, 3,2Ft/Dinár volt a váltás.
Visszafelé a Dinárt a határon váltottuk 1,-Eu-ért 83,1644-Dinár jár írásom pillanatában.


A szerb rendőrök az esti órákban is dolgoznak. Módszerük az autópályára merőlegesen való elhelyezkedésből áll, melyet kiegészítenek az autó orrának a leálló sávba való kitolásával, ezt tetézik az autó kivilágítatlanságával. Csak a gyorshajtókkal foglalkoznak.


A Szerb-Macedon határ sem probléma ebben az időpontban (bár meg kell jegyeznem, hogy visszaérkezésünkkor 10km-es sor alakult ki a belépő oldalon a német szabadságolások miatt, itt rendőri felvezető autó próbál rendet tartani)
Autópálya díjak nem veszélyesek, Dénárban:




I. Kapu: 50,-
II. Kapu: 115,-
III. Kapu: 90,-

Dénárt a határon váltottunk 1,-Eu = 60,- Dénár volt
A kapuk koszosak, a személyzet unott arccal dolgozik, a környék szemetes.
A DIESEL 51,5 Dénár/liter (BP)


Jó jel, hogy több helyen is folyamatosan épülnek az autópályák, reméljük jövőre tempósan lehet majd haladni ! Addig is marad a gyönyörű táj:








A Macedon-Görög határ:


Melegen ajánlom Ákos intelmeit betartani az érkezéssel kapcsolatban, ha reggel 8-9 között értek a határra, akkor számítsatok 2-3 órás sorbaállásra, mert a görögök csak 3 sávon dolgoznak.
Előre lehet ugyan pofátlankodni az EU-s jogainkkal, de nem mindenki tolerálja ezt, és ezt az autónk bánhatja ! A határőrök barátságosak a magyarokkal, a papírjainkat meg sem nézték, “tovább” .









A görög autópálya díjak már barátságosabban, 2,-Eu kapunként, az úthálózat pedig jó !


Szállás:


Hát nagyon érdemes körülnézni, főleg ha valaki ezen szeretne sokat spórolni (persze ehhez sok megalkuvás is kell). Az általunk megnézett hotelszobák (felszerelése: 2 felnőtt ágy + emeletes ágy a gyerekeknek + fürdőszoba) ebben a szezonban 45-65 Eu/nap áron kaphatók, picit lehet alkudni. Mivel mi főzni is akartunk, így tovább álltunk. Az apartmanok 35-45 Eu/nap-ba kerülnek. Ezek már tartalmaznak hűtőgépet, főzési lehetőséget. Végül Platamonasban találtunk elfogadható szállást a 2 család részére egy helyen, mely rövid alkudozás után 25 Eu/nap/család áron került átadásra és mindent tartalmazott a leírtakból megtetézve egy automata-mosógéppel, nagy zöld placcal, hintával a gyerekeknek, nagy terasszal, mely a tengerre néz (nem az utópályára, vagy a gyorsvasútra). 🙂









Ételek:


Családosoknak ajánlom a MENU-t (ez persze nem a hazai értelemben vett menüt jelenti). Általában három részből áll, főétel, saláta, ital féleség, melyek választhatók, 6,5 Eu áron adják









Főételek:



















Mousaka (darálthús körettel) Souvlaki (nyárson sült görög hús specialitás)
Giros (“utcai” változata : 1,5-2 Eu) Sültcsirke
   

Saláták:
















Görög saláta (FETA sajt) Paradicsom saláta
Tzatziki (uborka, fokhagyma) Hot Cheese (enyhén csípős sajt)


Szórakozás:


A parton a fürdés ingyenes, de vigyázat az extra szolgáltatásokért (külön medence, napágy, napernyő használat) fogyasztani kell.
A part változó jellegű. Egymást követik a homokos (zavaros), illetve a kavicsos (kristálytiszta) szakaszok. Ajánlott a papucs, szandál használata (kavicsok, forró homok!).


Játékok terén gyakorlatilag minden rendelkezésre áll kicsitől felnőttig, reggeltől estig:


– Izgő-mozgó játék autók, vonatok, lovak stb: 0,5Eu
– Ugrálóvár: 2,5Eu/25perc
– Felfújt csúszda: 2,5Eu/25perc
– Városnéző vonat: 2Eu/fő 6 évtől, alatta ingyen, illetve 3Eu/fő felnőtteknek (1 órás utazást jelent)
– Bérelhető motor 80ccm 5Eu/óra (minimum 3 óra, illetve 1 napra 30Eu)
– Quad 5Eu/óra (-||-) benzinnel feltöltve kell visszahozni !
– Motorcsónakkal vontatott tárgyak 10-20Eu/alkalom, ejtőernyőzés 30Eu/alkalom
– Jetski vezetővel 20Eu (vezető nélkül nem viheted el !)









Érdekességek:


A melegvíz szolgáltatást a házak tetejére szerelt napkollektorok és melegvíz tárolók adják. Ha nincs napsütés, vagy este van, marad a hideg víz.
A görögöknél mint riasztó szerelő vállalkozó valószínűleg éhen halnál. Ne csodálkozz, ha nyitva hagyott ajtós kocsit látsz a tengerparton, vagy a gyújtásba, ajtóba hagyott kulcsú járművekkel találkozol, legtöbbször az ablakok is le vannak eresztve. Mi eleinte mindent zártunk, de rájöttünk hogy felesleges időtöltés, a kutya sem kíváncsi az értékeinkre. A parton éppúgy találkozhatsz felügyelet nélkül nyitva hagyott táskákkal, felszerelési tárgyakkal. Egy esetben még a pénztárcáját is ott hagyta valaki mellettünk, mi éreztük kellemetlenek a helyzetet. Beszélgettem egy helyi emberrel, aki elmondta, hogy ha itt valaki lopna és észrevennék, azt egyszerűen megverik.
Rendőri jelenlétet nem nagyon láttam, de az elmondottak alapján nagyon nincs is rájuk szükség. Van viszont Lifeguard minden parton. Észrevétlenül vannak jelen jó időben, de azonnal dolgoznak és nagyon tisztelettudóan, de határozottan kiparancsolnak a vízből ha vihar közeledig. Ilyenkor le- és fel járkálnak a parton.


Mindenki beszél angolul, sok helyen a magyart is megértik.


A szieszta 14-17 között van általában, néhány bolt 18-kor nyit ki (vigyázat 1 órás időeltolódás van !).
A helyi zöldségesek, gyümölcs kereskedők elképesztő állapotú kocsikkal járják az utcákat értékesítendő a portékájukat. Egy-két “hibátlan” állapotút érdekességképpen lefotóztam:
A közlekedési szabályokat eléggé sajátosan értelmezik, a parkolási tilalmakat vészvillogóval oldják fel, gyakorlatilag bárhol megállnak függetlenül a tiltástól. Gyakran előfordul, hogy szűk utcákban a forgalom feltartásával rakodást végeznek, tárgyalnak, vásárolnak, beszélgetnek. Semmiképpen ne türelmetlenkedjünk, ne dudáljunk, a helyzet pár perc múlva megoldódik (a görögök egyébként ezt természetesnek veszik).









Slusszpoén:


Nagyon vigyáztunk végig az úton, hogy ne büntessenek meg sehol a rendőrök, Sikeresek voltunk, így felszabadultan jöttünk hazafelé, az utolsó fizetőkapu után kiugrottunk a kocsiból dolgunkat végezni (nem bírtuk tovább hajnali 1-kor). A kocsi mögül egy rendőr jött elő, aki tiszteletlen viselkedés miatt megbüntetett minket 20,-Eu-ra, illetve 15 perces fejmosással is jutalmazott minket a rendről (aki ismeri ezeket a fizető kapukat, az tudja, hogy a helyzet a rend terén enyhén szólva komikus volt, a fizetés nem annyira. (:
2005. augusztus 9.


Pártai Zoltán


A szerző írásai Az Útikalauzban

Pártai Zoltán: Egy hét Isztambulban – 2006

Pártai Zoltán: Görögország nagycsaládosoknak – Platamonas – 2005

Pártai Zoltán: Thassos 2007

Pártai Zoltán: Villámlátogatás Prágában – 2005


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár