Szabóné Antal Éva: Ahol a fecskék megpihennek – Rodosz – Görögország – 2007


Szabóné Anral Éva: Ahol a fecskék megpihennek – Rodosz – Görögország – 2007



Lírai beszámoló egy őszeleji kirándulásról – szép képekkel


„A pillangók völgyében tündérek élnek”
(Szabó Magda: Zeusz küszöbe)


Az Égei tengerben, a török partok közelében található a talán legszebb, látnivalóiban, történelmében, mondáiban és hagyományaiban bővelkedő, a Dodekanezoszi szigetcsoporthoz tartozó és Héliosz, a Napisten szigeteként emlegetett Rodosz-szigete. Ide csak hajóval vagy repülőgéppel utazhatnak azok a felüdülni vágyók, akik még az európai ősz beköszöntése után is szeretnének néhány kellemes napot eltölteni a mediterrán környezetben, és 24 fokos tengervízben lemosni a munkában eltöltött forró nyári hónapok fáradtságának emlékeit.


A Rodoszról szóló útikönyvet szinte csak az utazás előtti napokban vettem elő, tisztelettel vegyes kíváncsisággal kezdtem olvasni a számomra eddig ismeretlen szigetről szóló leírásokat. Már az első oldalak olvasásakor tudtam, hogy nem mindennapi élmények várnak rám az elkövetkező 8 napban. És azt is tudtam, hogy ez a néhány nap csupán arra lesz elég, hogy egy halvány képet kapjak majd a görög mitológiáról, a sziget történelméről és természeti adottságairól.
Bár az egy hetes program nem volt telezsúfolva fakultatív kirándulásokkal, mégis megtaláltuk a módját annak, hogyan lehetne a test és lélek felüdülését együttesen szolgálni a legjobban e rövid idő alatt.


Vasárnap este sógornőmmel, Jolikával és a nyaralótársakkal együtt feszült várakozással indultunk el Ferihegyről, és késő éjjel értünk földet Rodosz repülőterén, ahol az itthoni őszies időjárás után szinte mámorítóan balzsamos, simogató szellő fogadott minket kitárt karokkal. Gyors vám és útlevélkezelés után ugrás a buszba, majd pár perces utazás után Ialissos üdülőközpont Blue Bay nevű szállodájában lévő lakosztályunk teraszáról csodáltuk az éjszakai fényekben csillogó tengert, és a szálloda parkjában létesített arborétumot. Mindez annyira kézenfekvőnek, természetesnek tűnt, hogy eszünkbe sem jutott arra gondolni, vajon ezeket a csodálatos növényeket ezen a száraz szigeten hogyan tudják ilyen nagyszerűen öntözni, karbantartani. Hiszen az év 300 napjában itt egyáltalán nem esik eső, és aminek mi annyira örülünk, az bizony az itt élők számára  komoly gondokat okoz. Szerencsére a tenger közelsége miatt nagy a páratartalom, és ennek köszönhetően a szebbnél-szebb trópusi virágok, bugenviliák, hybiszkuszok hónapokon át képesek elbűvölni környezetüket.


Másnap a sós tengeri szellő, és a tenger halk mormogása nem hagytak sokáig lustálkodni bennünket. Már fél hatkor a teraszon könyökölve vártuk a napfelkeltét, és azon tanakodtunk, itt vajon melyik oldalon jön majd fel a nap, igazából azt sem tudtuk hirtelen, merre van észak és dél, kelet vagy nyugat. Jót nevettünk, amikor néhány perc múlva jobbról megpillantottuk az első fénysugarakat, hát igen! Itt nem volt segítségünkre a Duna, amihez igazodva kántálhattuk annak idején az iskolában tanultakat: előttünk van észak, hátunk mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbra pedig kél……..


Hét óra körül leballagtunk reggelizni a szálloda tágas és kényelmes éttermébe, és az all inclousive ellátásnak köszönhetően ettől kezdve szinte folyamatosan ettünk és ittunk egész nyaralásunk alatt. Az étterembe vezető lépcső legfelső fokán állva már első nap szöget ütött a fejembe a gondolat: vajon hogy tudnak ennyi ételt és italt (velem együtt) az emberek magukhoz venni, és hogy győzik a szálloda alkalmazottjai folyamatosan újra és újra feltölteni a kínálatot a három napszakban, reggel, délben, este, miután mindenki jóllakottan távozott. És ami kevés idő a fő étkezések között kimaradt, azt betöltötte a tengerparti snack-bár, jeges italaival, frissensültjeivel, édességeivel, boraival, söreivel, fenséges ízű gyümölcseivel. Csupán egyre tudtam gondolni: ez itt valószínűleg nem más, mint maga a tejjel-mézzel folyó Kánaán! Mindehhez kék ég, ragyogó napsütés, halkan morajló tenger, és feszített víztükrű úszómedence biztosított teljes megelégedést.


Idegenvezetőnk egy kedves, fiatal kis magyar lány, aki öt éve kísérgeti a turistákat a görög szigetek látnivalóihoz. Mi is jelentkezünk egy egész napos kirándulásra, autóbusszal végigjárjuk majd a nevezetességeket. Lyndos, Pillangók völgye, egy igazi görög fazekas műhely megtekintése, ebéd egy barátságos, kék-fehér kockás asztalterítővel terített asztalú kis tengerparti tavernában, fácánrezervátum, ahol egy csigalépcsővel ellátott kereszt tetejéről csodás panoráma tárul majd a lábaink elé.


Mindez csábítóan hangzik, rászánjuk a keddi napot, és korán kelünk. Legtávolabb Lyndos található az úti programban, ezért először ide látogatunk. Az ötven kilométeres buszos utazás alatt szép és érdekes történeteket hallgatunk az idegenvezetőtől, de a látvány, ami Lyndos közelében fogad minket, felülmúlhatatlan. A tengerparti öbölből a buszunk felvisz minket a hegyi parkolóig, innen gyalogosan, vagy szamárháton mehetünk fel, egészen az Akropoliszig. A csacsik kettesével összefogva mennek a vezetővel, a hátukon ülő turistákat egykedvű megadással himbálják a „csacsi ösvény” kövein, mi inkább a saját lábainkra bízzuk e nemes feladatot. Bár a számos szűk kis utcácska rengeteg kísértésnek tesz ki minket szebbnél-szebb portékáival, csipkéivel, dísztárgyaival, azért szerencsésen felérkezünk az Akropolisz aljába.


Az Athéné templomból az időjárás viszontagságainak következtében az évezredek folyamán csak romok maradtak, bár a restaurálás folyamatos, az eredeti négyszintes épületegyüttes helyreállítása merész vállalkozás. Mégis – a hőség ellenére – megmásszuk a falak tetejére vezető lépcsőket, pontosan 76 lépcsőfok (megszámoltam), és tisztelettel gondolunk az építőkre, akik valaha létrehozták ezt a töredékeiben is nagyszerű alkotást. A hegy tetejéről gyönyörű kilátás nyílik az öbölre. A monda szerint Pál apostol ide menekült hajójával a viharos tengerről, ezért róla nevezték el Szt. Pál öbölnek. A kis félszigeten az apró, fehér „kapitányházak” szikrázva verik vissza a nap sugarait, festők palettáira kívánkozva. A kapitányházak valamikor stratégiai fontosságúak voltak, innen figyelték lakóik a tenger felől az öbölbe érkező hajókat. Mára kisebb panziókat alakítottak a házakból, eredeti formájukat megtartva, a házak néhol barátságos tavernákat, kávézókat rejtenek magukban az ide látogató turisták örömére.




Pillangók völgye, avagy Petaloúdesz


Szabó Magda „Zeusz küszöbe” című regényéből idézek egy részletet, mielőtt bármit is írhatnék erről a csodálatos ligetről.



“A Pillangók Völgyében tündérek élnek. Jókai, felejthetetlen mester, neked kellett volna itt járnod az Édenkert csücskében, amely világcsodájára itt maradt, neked, aki mesterséged bűvös anyagával, az egyszerű szóval mindent fel tudtál éleszteni az olvasó előtt, akinek leíró készsége számára nem volt megoldhatatlan ábrázolási feladat, nem volt lehetetlenség. Ám hogy írjam meg én, mit láttam ott, hogy próbáljam meg én rögzíteni a napsugárnál csillogóbbat, az éjszakai homálynál sötétebbet, a fénynél gyorsabban illanót, a fűszerillatút, a titkos vizűt, a nevető patakút, a titokzatosat, a rózsaszínt, a barnát, a lélegző cseppeket, a síró sziklafalakat, a rezgő meseutat, a faóriásokat; melyek odvában medve is elférhetne, a búvó patakokat, a vízesések sorozatát, a fényt, amely nem sárga, nem is zöld, a barna fényt, a szürke fényt, a higany módjára csorgó rezgő fényt, hogy írjam én le a Pillangók Völgyét? Lehetetlen.”


Rhodosz városától 23 kilométerre, árnyas fák között, hatalmas kiterjedésű völgyben található az egyik legszebb látnivaló, a Pillangók völgye. A csíkos medvelepkék ezrével lepik el a fák törzsét a július-augusztusi nyári időszakban, az itt honos storax fa jellegzetes, vanília illatú gyantájának köszönhetően. A magas páratartalom is igen kedvező számukra, mivel számtalan kis patak, zuhogó, vízesés teszi varázslatosan széppé az erdőt. Falépcsőkön, lengőhidakon, keskeny ösvényeken át lehet közlekedni az erdő zegzugos útjain, s bár a párzási időszak elteltével már igen kevés pillangó marad a völgyben, azért néhány szép példányt még a szeptemberi és októberi hónapokban is megtalálhatunk, ha igazán szerencsések vagyunk.


Kedves kis halászkikötőben találunk rá a kék-fehér kockás terítőjű asztalokra, egy igazi görög tavernában. A pergolára vadszőlő fut, kellemes árnyékot adva az alatta lévő asztalkáknál ülő vendégek számára. Speciális görög ételekkel, frissen halászott sült hallal kínálnak minket a felszolgálók, békés hangulatban, hideg görög sörrel öblítjük le a remek falatokat.


A régi fazekasműhely minden igényt kielégítő kínálata felülmúlhatatlan. Az idős fazekasmester szemünk láttára készíti el a kancsót, melyet elkészülte után azonnal – kettévág. Miközben sajnálkozva nézzük a műveletet, megmutatja nekünk tettének okát. A kancsó belseje redős, ha vásárolunk majd ajándékot, ebből megállapítható, eredeti-e a dísztárgy, vagy hamisítvány. Ami tucatáru, annak nem redős, hanem „tök” sima a belseje. A szép görög motívumok felkeltik bennünk a vásárlási ösztönt, jó néhány kecses kancsó, amfora, fali tányér talál gazdára, melyek megvásárlása után elégedetten távozunk.


Dimbes-dombos táj, a szárazság jelei, ennek ellenére gyönyörű az út melyen tovább megyünk a közeli hegy tetején álló kereszthez. A kolostor parkjában kis kávézó fogadja a fáradt és szomjas turistát, aki gyanútlanul leül a hatalmas fa árnyékában álló asztalokhoz egy pohár sörre, vagy kávéra. Ám néhány perc múlva a fa lombkoronája megelevenedik, megütközve látjuk, hogy a fák ágain a magasban néhány szép kövérre hízott páva ücsörög, kíváncsian figyelve áldozatát. De nincs olyan fáradt vendég, aki ezt látván továbbra is ülve maradna. A közeli pávarezervátum lakói ugyanis néha barátságosan „megtisztelik” a gyanútlan látogatót!
A kilátóból elénk tárul a tengeröböl, madártávlatból látjuk a gyönyörű szigetet körülvevő tenger indigókék, türkizkék, türkiz zöld színekben pompázó, csillogó víztükrét.


Rodosz város


Rodosz fővárosát nem idegenvezetővel, hanem egyénileg akartuk felfedezni. Ezért csütörtökön kora reggel felkeltünk, és egy kedves nyaralótársunk segítségével, aki néhány napra autót bérelt családjának a sziget megismerésére, beautóztunk az óvárosig. Csupán a térkép és az útikönyv segítségére hagyatkozva elindultunk a kikötővel szembeni első kapun, és bízva a jó tájékozódási készségünkben, megjegyeztük magunknak, hol lesz a délutáni találkozó.
A sziget északi csücskén elhelyezkedő város több kultúra nyomát viseli, bizánci, római, török korabeli épületekkel, műemlékekkel. 1306-ban a johannita rend vásárolta meg a szigetet. A kolostorvárost számtalan erődítmény és palota díszíti, melyeket a bizánci korból származó városfalon építettek. Ezekben éltek az un. Nagymesterek, akik évszázadokon át uralkodtak itt, a török uralom előtt. Miután a törökök átvették a hatalmat Rodoszon, a johanniták Máltára vonultak, és megalapították a Máltai lovagrendet, melyet a mai napig ezen a néven ismerünk.


A városfal első kapuján belépve elénk tárult egy mesevilág. A tengeri kavicsokból mozaikszerűen kirakott járdákon még alig láttunk embert, csupán néhány leleményes bazártulajdonos nyitotta ki üzletét, számítva a korán kelő látogatókra. A nap opálos fényekkel vonta be a keskeny kis sikátorokat, tereket, pálmaligetek, bugenvilia zuhatagok fürödtek a reggeli fényben.


Csak mentünk az orrunk után. Nem is mentünk, ballagtunk. Minden épület, forduló, kiszögellés bámulatba ejtett minket, és csak sejtettük az irányt, amihez tartani akartuk magunkat. Nem volt igazán elképzelésünk, hogy mit is akarunk majd megnézni. Ösztönösen haladtunk, közben apró kis tavernákat, üzleteket, kávézókat fedeztünk föl megbújva a szűk utcák védelmében, mielőtt még az igazi turistaroham elérné őket. Néhány régi ház nyitott kapualjában fekete-fehér kavicsokból kirakott mozaikokban gyönyörködhettünk.


Az Old Town egyik boltíves kapuján át hangulatos kis vendéglő terasza csábított minket betérésre. A kertben Héliosz, a Nap istenét ábrázoló rodoszi kolosszus kicsinyített mása hívogatóan állt szétterpesztett lábakkal, alatta stilizált vitorlás hajó makettje, amint éppen megérkezik a rodoszi kikötőbe.
A monda szerint 2000 évvel ezelőtt ugyan így állt az eredeti szobor az öböl bejáratánál, melyet ma is az ókori világ hatodik csodájaként emlegetünk. A megsemmisült kolosszus helyén most két dámszarvas szobra látható, amint egyik oldalon egy szarvasbika, a másik oldalon egy szarvastehén őrzi a kikötő bejáratát.
A finom görög sör jól esett a városi séta közben. Mialatt kortyolgattuk az italunkat, rikoltozó madárhang ütötte meg a fülünket, egészen közelről. És lám, egy gyönyörű, színes tollazatú papagáj szabadon ült egy közeli fa ágán, onnan veszekedett a gazdájával, aki nem elég gyorsan adta csőrébe a finom falatokat. Jó fotótéma, talán megengedi a gazda, hogy megörökítsük a madárkát. De arra nem is számítottunk, hogy odahozza majd az asztalunkhoz, és ráülteti az ujjunkra. Na így fényképezzenek a hölgyek, ne féljenek, nem csíp ám!
Valóban, a kis kedves nyugodtan hagyta magát fotózni, kellemes a meglepetés, a gazda nem kért fizetséget érte!
Mintegy véletlenül pillantottuk meg a török uralom idejéből származó épületet, Szulejmán szultán palotájának kerek kupoláját, és a mellette magasló mecset szikrázóan fehér sziluettjét. Ma már a palota nem látogatható, csupán vallási célt szolgál.
Az óvárosban lévő középkori kút tetején galambok oltják szomjukat a vízsugárban, a teret középkori házak veszik körül, bennük számtalan kis üzlet, csábítóan szép árukínálattal.


A szőrmeüzlet török tulajdonosa hízelgő szavakkal próbálja megnyerni az arra haladókat, hátha sikerül egy potenciális vevőt találnia. Mi sem vagyunk kivételek. Német nyelven szól hozzánk, úgy látszik német turistáknak gondol minket.


– Hogy lehet, hogy két ilyen csinos hölgy egyedül sétálgat itt a városban? És a férfiak hol vannak?
Mi sem maradunk adósak, hamar jön a válasz:
– A férfiak a város másik felében nézelődnek, később találkozunk majd velük!
Huncut mosollyal nyugtázza a feleletet, biztosan rájött, nem mi leszünk azok, akik a kánikulában már a télre gondolnak.


Szinte alig vesszük észre az idő múlását. Beülünk egy barátságos kávézóba, egy igazi görög kávé elfogyasztására. Közben a város megtelik a turistákkal, bábeli hangzavarban, hőségben és hatalmas áruválaszték között alkuszunk a bazárok tulajdonosaival, ami itt minden útikönyv szerint kötelező. Mindenhol sikerül néhány eurót megspórolnunk, bár ki tudja, ki az aki jól járt? Eladó, vagy vevő, igazából nem számít, a lényeg, hogy eredeti környezetből vigyük haza majd a kedveseinknek szánt ajándékokat.


Túl kevés ez a néhány óra, amit itt tölthetünk, még alig láttunk valamit, és máris itt a 14 órai találkozó ideje. Szinte egyszerre lépünk ki a városkapun, ahol vár ránk az autó a megbeszélt időpontban. Csupán a kocsi ablakából tudok felvételt készíteni az Emborio kikötőben álló szélmalmokról, melyek a középkorban őrölték a búzát, miután a hajókról kirakodtak.


A hátralévő napokat a tengerben való gyönyörködéssel, pihenéssel, úszással, evés-ivással akarjuk eltölteni. Aki nem szereti a tenger morajlását hallgatni, vagy netán nem merészkedik beljebb néhány lépésnél a parti köveken, az gyönyörűen kialakított belső udvaron pihenhet pálmafák alatt, és úszhat a kék vizű medencében naphosszat. Jóllakottan pihenünk a napágyakon, élvezzük a csöndet és nyugalmat, ami a kis belső park hihetetlenül nagy előnye. Most még nem gondolunk arra, hogy néhány nap múlva véget ér ez a kellemes állapot, és ismét vissza kell térnünk majd a jelenbe.
De mi ez az ismerős csivitelés itt? Csak nem? Fényesen kéklő hátú fecskeraj játszadozik a medence fölött, néha megérintik csőrükkel a víz felszínét, lubickolnak cseppet, majd pajkosan tovaszállnak. Jellegzetes, v alakú fecskefarkuk látványa elbűvöl minket, és csupán arra tudunk gondolni, otthon Magyarországon bizony véget ért a nyár. Hiába van itt még gyönyörű idő, szinte kánikulai meleg még éjjel is, a vándormadarak már megkezdték útjukat a melegebb tájakra. És éppen itt, Rodoszon állnak meg egy kis pihenőre, hogy megerősödve induljanak már az igazi végcél, Afrika partjai felé. Kedves kis fecskemadarak. Jövőre otthon újra találkozunk majd!


Egy csepp a görög mitológiából, néhány korty a rodoszi történelemből, és számtalan szebbnél-szebb látnivaló a sziget természeti adottságaiból, ennyi fért bele a nyolc napba, amit itt töltöttünk. Élményekben gazdagon, egészségesen lebarnulva szállunk fel ismét a repülőre, s miközben a stewardess vörösbort tölt a poharunkba, boldogan gondolunk a kis Magyarországra, ahová visszatérni mindig a legnagyobb ajándék!


Budapest, 2007. október 6.


Szabóné Antal Éva


Szabóné Antal Éva írásai az Útikalauzban










A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Szabóné Antal Éva: Ahol a fecskék megpihennek – Rodosz – Görögország – 2007" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár