Urbán István: Nyaralás Ulcinjban – Bosznián át – Montenegró, Bosznia-Hercegovina – 2004


Urbán István: Nyaralás Ulcinjban – 2004


Immár harmadik alkalommal jártunk Montenegróban. Úgy döntöttünk, hogy nem is nagyon keresgélünk más uticélt magunknak, mert itt megtaláltuk mindazt amit kerestünk: sziklát, homokot, napot, és végtelen tengert, meg szigeteket. – és hegyeket és szédítő mélységeket. Nekünk szép.
Első alkalommal szeptember elején mentünk. Az utat úgy terveztük, hogy utazás közben minél többet lássunk Boszniából, Horvátországból és Montenegróból.









A Neretva

Pécs mellől indultunk éjszaka. A hajnal Sarajevónál ért minket. A hűvös napfelkeltében egyszerre szólaltak meg a madarak és a müezzinek. Megindító látvány volt ahogy a nap első sugarai megcsillantak a mecsetek, minaretek csúcsain és átvillantak a romos épúletek foghíjas ablakain. Ezt csak érezni lehet. Itt egy napra meg kell állni. Még akkor is, ha Te a tengerre mész. Aztán jön a második csoda: a Neretva völgye végig. Hogy itt hol érdemes megállni? Mindenhol. Mi három helyen álltunk meg.



 








Jablanica

Jablanicánál ettünk egy kicsit. Isteni a pisztráng és a janetina (nyárson sült birka ). Aztán Mostar. -Végre: mecset mellett katolikus templom, mellette görögkeleti. Újra lehet együtt élni. A romok szívbe markolnak. Fél nap és megyünk tovább. Nem akarunk szembesülni. Pár óra után Metkovic. Mandarinos, leanderes kisváros a Neretva partján. Ja és határ Bosznia és Horvátország között. Aztán megyünk a tengerparti útra. Megállunk Dubrovniknál, de csak rövid pihenőre. Majd visszafelé.









Ulcinj

Hercegnovinál átlépjük a határt. Montenegróban vagyunk. Az égbetörö tuják elkisérnek a tengerpartig. Most már sietnünk kell, mert Ulcinj még messze van és korán sötétedik. A kocsiból látjuk a szeptemberben is elég nyüzsgő várost. Merre menjünk? Kerüljük meg a kotori öblöt, vagy menjünk át kompon? A kerülő mellett döntöttünk. Plusz 40 km. Megérte. Aztán elmegyünk Tivat mellett, átmegyünk Budván miközben ereszkedik le a nap. Mikor Bárba érünk már alkonyodott. Mire Ulcinjba értünk, ránksötétedett. Merre kell menni? Be a városba aztán meglátjuk hogyan tovább. 10 perc alatt megtaláltuk a szállodát. Az utcákon sokan sétáltak.








Kilátás az ablakból

Másnap felfedező körútra indultunk. Hová jöttünk?
A szállodából ráláttunk a tengerre. Jobbra és balra sziklás tengerpart kiépített strandokkal, sűrü fenyvesek árnyékában.
Este indul igazán az élet a városban. Ezernyi kávéház, szórakozóhely egymás mellett.


Majd mindegyikben a déli, albán jellegű zene keveredett a nyugati muzsikával. Nekünk kicsit hangos, de hangulatos egyveleg.


Nappal hol a sziklás partoknál fürödtünk, hol kimentünk a “Velika Plaz”-ra, hol lementünk a Bojana folyó torkolatához az Albán határszélre. Mindegyik szuper volt.


 

























Velika plaza


Mala plaza


A part


Valdanos



Ada Bojana


Mala plaza 2


Ami nekem gondot jelentett, hogy a köztisztasággal még gondok vannak. Látszik hogy a város nagy erőfeszítéseket tesz, de jelenleg meghaladja a kapacitását ez a feladat. és az emberek sem igazán partnerek.Szóval tipikus posztkommunista délvidék, de csodálatos és láthatóan ugrásszerű a fejlődés. Sajnos az árakban is, mert ami régen 1 DM volt az most 1 €.

Urbán István


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár