Vickos Árpád és Ildikó: Motoros túra az Alpokban öt országon át – Szlovénia, Ausztria, Svájc, Franciaország, Olaszország – 2010




Vickos Árpád és Ildikó:  Motoros túra az Alpokban és Közép-Olaszországban – Szlovénia, Ausztria, Svájc, Franciaország, Olaszország – 2010



Motorosoknak és több keréken utazóknak is érdekes olvasmány lehet a két héten át tartó, közel 4700 kilométeres út története, melyet érdekes képek illusztrálnak


Szenttamás, Hercegszántó, Kaposvár, Odranci, Lavamünd, Völkermarkt, Villach, Lago di Dobbiaco, Cortina d’Ampezzo, Segonzano, Trento, Tremosine, Gardola, Merano, Stelvio Pass, Gordola, Lavertezzo, San Gotthard-pass, Rhönegletscher, Forclaz, Mont Blanc, Milano, Lucca, Pisa, Livorno, Firenze, Sienna, Grosseto, Saturnia, Martinsicuro, San Marino, Nova Gorica, Hódmezővásárhely, Szenttamás


Ez az útleírás nem sok hivatalos információt és adatot tartalmaz, inkább arról szól, hogy a feleségem és én hogyan éltűk meg, és fotókkal bemutatjuk, hogyan láttuk ezt a kalandot.
Először 1991-ben voltunk együtt, akkor MZ ETZ 250-el Montenegróban, akkor még legény és nagylány, utána néhány év szünet (baba), majd tizenévig autóval és ismerős családokkal, klassziker, nyaraló bérlés, és szinte egy helyen tizenpár nap. Mi már akkor is inkább csillagtúráztunk, úgyhogy Montenegrót kiismertük kívülről-belülről (nem csak a tengerpartot, mert Montenegró sokat kínál másfelé is).
Az elmúlt néhány évben megint elkezdtünk kettesben motorozni, mint a legény és a nagylány. Nem riadunk vissza a vadkempingezéstől sem. Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk, szóval bevásárlóközpontokban megvesszük a legjobb falatokat, olcsóbban, mint egy étteremben a menüt. Még annyi, hogy nálunk ilyenkor 100 kilométerenként cserélünk, a feleségem is imád motort vezetni. Végül ez egész jól működik.
Ezt a nyaralásunkat megterveztem, tavaly jöttem rá igazán, hogy a sokak által állított No Plan Is Best Plan, nem az igazi. Tavaly Barcelonáig és vissza sok látnivalót elmulasztottunk csak azért, mert nem volt terv, hanem a feleségem rábökött a térképre, ide megyünk, és csak úgy elmentünk. Persze az utazást azért élveztük, szép volt, de lehetett volna szebb is.


 



Vickos Árpád és Ildi túrái nagyobb térképen való megjelenítése


A Google korlátozott lehetőségei és a hiányos információk miatt a fenti térképen megjelenő vázlat csak nagyjából követi a túra eredeti útvonalát  – a szerkesztő 


 


1. nap – 2010. július 2.
Reggel fél hét tájban elindultunk Szenttamásról, Zomboron keresztül, Hercegszántónál át a Magyar határon, Újmohácsról komppal át Mohácsra, Pécs, Kaposvár, Nagykanizsa, majd Szlovénia.


 


Mohácsi komp


A mohácsi komp


Szlovéniában a benzinkutassal dumába keveredtünk, mondtaTemplom Odranciban, hogy nem messze van a Mura partján motoros találkozó, menjünk oda, estére ott találkozunk. Nemsokára borzasztó felhőszakadás lett, úgyhogy ott húztuk meg magunkat. A Szlovén srácok nagyon lelkesek voltak, marasztaltak bennünket, lezuhanyoztunk, megittunk velük egy italt, és amikor felszáradt kicsit az út továbbmentünk. Szlovénia leírhatatlanul szép és tiszta. Gyönyörű és minőséges útjaik vannak. Odranciban a kijáratnál egy gyönyörű templom van, egy fotót mindenképp megér. (Templom Odranciban – jobbról)
Amikor átértünk Ausztriába, a Bor útján mentünk balra. Fantasztikus gyors, és hosszú kanyarokkal felemelkedtünk a felhők felé, ahol az egész napos 30 fok után 17-re csökkent a hőmérséklet. Utána leereszkedtünk  Lavamünd-be a Dráva partjára. Ahogy ereszkedtünk az éles kanyarokban, érezhetően emelkedett a hőmérséklet. Most itt a Dráva partján este 20 fok Celsius van. Ma 532 kilométert tettünk meg.


 


2. nap – 2010. július 3.
Ma reggel elindultunk, nagy köd volt, de gyorsan szétoszlott,és gyönyörűen sütött a nap. Jól haladtunk, szépek az utak, és dél tájban 34 fok volt. Az már túl meleg, de tűrtük. A Dráván Völkermarkt-nál van egy alacsony S alakú híd, ott megálltunk egy kicsit pihenni, majd Klagenfurton és Villach-on keresztül tovább haladtunk Lienz felé. A táj gyönyörű.
Lienz után átértünk az Olaszokhoz. A gyönyörű alpesi tájakon a tipikus alpesi házak látványa lenyűgöző.


 


Griffen Ausztria


Griffen Ausztria


 


Híd a Dráván Völkermarktnál


Híd a Dráván Völkermarktnál


 


Alpesi házak


Alpesi házak


A Lago di Dobbiaco után odaértünk a várva-várt Dolomitokhoz. Rengeteg kanyar és hágó vár ránk. Elmentünk a Tre Cime csúcs mellett, a Lago di Landro-nál lefotóztuk a Monte Cristallo-t.
Utána még megálltunk a Misurina tónál, és Cortina d’Ampezzo-n keresztül irány az első komolyabb hágó. Ez a Falzarego Pass 2117 m magas. Itt már több felé van hó, és nagyon közel. Továbbmentünk, és következett a Gardena Pass, majd a Sella csoport, illetve a Sella hágó.


 


Monte Cristallo


Monte Cristallo


 


Falzarego Pass


Falzarego Pass


 



Gardena Pass


Már délután volt, amikor beborult, és nagyon elkezdett esni az eső. Később, ahogy tovább haladtunk, az eső elállt, de mi nem vettük le az esőköpenyt, mert itt egyik pillanatról a másikra minden lehet. Úgy is lett, amikor a Sella Pass-ra indultunk, az eső úgy elkezdett esni, mint amit öntenek. Úgy gondoltuk, majd a csúcson félreállunk valahová, de amikor felértünk, elkezdett esni a jég. Vártunk vagy fél órát, de az idő nem változott. Továbbindultunk, és a hőmérő lassan +7-re süllyedt. Nagyon hideg lett, minden bepárásodott, de ahogy ereszkedtünk lefelé, a jégeső átváltott  esőre. Örültem is neki, mert eddig, mintha morzsolt kukoricán vezettem volna 


 


Sella hágó


Sella hágó


Tovább mentünk, úgy terveztük, addig megyünk, még nem érünk száraz helyre, vagy szálást keresünk. Lassan kiértünk a felhős részből és Moline-nál szárazon felállítottuk a sátrat. Kellemes idő volt a sátorállításnál, de most este itt is elkezdett egy kicsit szitálni az eső. A Dolomitok hágói és az egész látvány lenyűgöző, még egy jégesőt is megér. Ma 431 kilométert mentünk, ami nem is rossz a feltételekhez viszonyítva, de minden kilométer megérte. Rengeteg motorossal találkoztunk és bringással. Ezek előtt le a kalappal.


3. nap – 2010. július 4.
Reggel nyugisan keltünk, nem siettünk, az éjjel nagyon hideg volt. 13,5 fok volt, de a nap gyorsan ránk sütött, mi meg mint a gyíkok, szívtuk magunkba az energiát. Nem is csoda, hogy az éjjel hideg volt, hiszen jó magasan voltunk, úgy 1000 m a tengerszint felett. Elindultunk a Segonzano-i piramisokat megnézni. Hát nem nyűgözött le annyira mint, ahogy gondoltam, ezek ugyanis óriásiak, úgy 50m magasak is, de nincs belőlük sok. Szerbiában Nis környékén sok van belőlük, de nem ilyen magasak. Azonkívül rettenetesen meleg lett, itt pedig 45 percig kellett felfelé lépcsőzni, utána pedig vissza lefelé. Igazán fárasztó volt.


 


 










Segonzano-i piramisok
Segonzano-i piramisok A piramisok csúcsánál

Utána Trento alatt, egy alagúton megkerültük az egész várost, majd délre fordultunk a Garda-tó felé. A tó nyugati oldalán mentünk dél felé, alagutakon keresztül, majd az egyik alagút után élesen jobbra fel a hegyre Tremosine felé. Ezt a néhány kilométer utat egy regénybe lehetne igazán leírni, mert egy természetes hasadékban kígyózik felfelé, nagyon keskeny, a falai függőlegesek, és még egy patak is csörgedezik benne. Szerencsére mindenki nagyon óvatosan közlekedik ezen a keskeny úton és alagutakban. Ez az élmény minden pénzt megér, de ingyen van. A fotók valamennyire idevarázsolják a tájat.


 










Út Tremosine felé Szinte visszhangzik minden a kanyonban

Ugyanezen az úton vissza lementünk a tóhoz, hosszú alagutakon délre mentünk, és Gardola-nál strandoltunk, és úsztunk a Garda-tóban. A hőség nagy volt, de a víz nagyon hideg. Úgy hullámzik mint a tenger, ugyanolyan átlátszó, ugyanolyan hideg, csak nem sós.


 


Úszás a Garda tóban


Úszás a Garda tóban


A Garda-tótól északra mentünk Trento felé, csak most egy másik úton, utána Bolzano-nál nyugatra fordultunk, és egy kis falu közelében letelepedtünk. Nagyon meleg volt egész nap, még este is. A sátrat felállítottuk, és megint elkezdett szemerkélni az eső. Az utak nagyon jók, a sebességkorlátozást senki sem tiszteli, nagyon hajtanak, de nagyon óvatosak. Ma mindössze 274 kilométert mentünk, de szép volt.


4. nap – 2010. július 5.


Az éjjel nem esett az eső, meleg éjszakánk volt. Merano-t elhagyva, Forst falu után van egy zsilip, amely nem csak arra szolgál, hogy a vízszintet szabályozzák, hanem itt szűrik le a törmeléket, amit a folyó magával hord a hegyekből. A látvány, ahogy a víz zúdul lefelé, és ködben kicsapódik az útra is, nagyon szép.


 


Zsilip Forstnál


Zsilip Forstnál


 


Továbbmentünk a Stelvio Pass felé. Azt, tudtam, hogy tetszeni fog a negyvenvalahány kanyar felfelé, és ugyanannyi lefelé, de hogy a látvány ilyen lesz, azt meg kell élni. Gyönyörű idő volt, és az egészre a krém, hogy rengeteg hó van, még most is júliusban.


 



Itt nagyon kicsinek éreztem magamat


Trafoi után megkezdődtek az első enyhe kanyarok és a lélegzetelállító távolságok és mélységek. Itt az ember nagyon kicsinek érzi magát. Rengeteg motoros megy fel, és jön le. Erre minden a motorosok és a biciklisek körül zajlik, még az éttermeken is azt írja Bikers Wellcome! Igazi motorosparadicsom. Fent a hágón, 2760 m-en a tengerszint felett, nagy vásár van, és nagyon hideg. Útálom a vásárokat, de ez itt valami más. Minden van itt a Brat Würste-töl, a ruházaton keresztül, a biciklibelsőig.


A hágó előtt is és után is 34-35fok Celsiusban főttünk a motoron, de a hágón csak 13 fok van. Szóval az elmúlt napokban igencsak próbára lettünk téve, ami a hőmérséklet tűrőképességünket illeti. A feleségem csizmában, úgy 170 cm, mint a hómaradvány. A Stelvio Pass-ról lefelé még havasabb tájak vártak ránk, és még hűvösebb.


 


 



Bazár a hágón


 



Ennyi hó maradt Júliusra


 



Betonkígyó


A hágó után megint bele a hőségbe, és nyomultunk a Como-tó felé. A tó valahogy nem tűnt barátságosnak, nagyon hullámzott, és zavaros volt. Csak térdig mentem be. Egy kampban megpihentünk, de nem maradtunk, továbbmentünk a Lugano-tó felé. Itt meg sem álltunk, hanem továbbmentünk át Svájcba. Egy benzinkúton váltottunk eurót frankra, és egy-kettő ideértünk Gordoláig, a Lago Maggiore partján.
Holnap Lavertezzoba megyünk, ez egy kis kerülő, remélem nem fogok csalódni az internetes információban, hogy ott is valami szépet fogunk látni.  Ma 316 csodálatos kilométert mentünk.


 5. nap 2010. Július 6-a
Ma reggel elindultunk a terv szerint a csodálatos Lavertezzoba, közben megnéztük a duzzasztógátat, ahol a James Bond egyik filmjének részlete játszódik. Na, Lavertezzo pontosan olyan csodálatos, vagyis a folyó medre, mint ahogy azt a neten láttam. Hihetetlen, hogy a természet mire képes.
Szerencse, hogy a vízállás alacsony, így le tudtunk menni a mederbe, amelyet a víz a kő keménysége függvényében, különböző mélységben vájt ki, ki tudja mennyi idő alatt.


 


Lavertezzo


A csodálatos Lavertezzo


 


Lavertezzo


Ez is a mederben


 


Lavertezzo


Hogy hömpölyöghet itt a víz magas vízálláskor!?


Amikor Lavertezzoból visszafelé jöttünk, egyik jobbas hajtűkanyarban, ahol az út az út mellé kanyarodik 180fokban, miközben az első kerék legalább 30 centiméterrel lejjebb van a hátsótól, a feleségem elvesztette az egyensúlyt, és elbuktunk mint egy krumpliszsák. Az egész kb. -2-vel történt. Mindenki megállt, segíteni akart, egy bringás eldobta a biciklit, segített felemelni a motort az Ildi lábáról. Abban a pillanatban úgy tűnt, nincs itt semmi komolyabb baj, az Ildinek fájt a lába, nagyon mérges volt saját magára, hogy miért pont vele történt meg, és szégyellte magát. Nagy nehezen lecsillapítottam, hogy ez bárkivel megtörténhet, ami igaz is. Itt ezeken az utakon mindig 100%-ig oda kell figyelni. Úgy gondoltuk, csak egy ütés, holnapra minden OK lesz. Szerencse, hogy a csizma és a szerkó rajtunk volt, különben a motor súlya összetörte volna a bokáját A motoron a tükör alatt egy kis repedés lett, ami nem nagy ügy, meg szétrepedt a tanktáska, amit Powertape-el megragasztottam. Ez mindig van nálam. Csak kipufogó javításra nem jó.
Amikor teljesen lenyugodtunk, az Ildi nem akart tovább vezetni, úgyhogy én lehajtottam a hegyről, és utána megint ő vezetett, de későbbre már bedagadt a lábfeje, és már nem bírt vezetni, mert a jobb lábával nem bírta megtartani a motor súlyát. Úgy döntöttünk, megyünk még nyugatra egy-két hágón a Mont Blanc-ig, utána a terv szerint Milano jön, ha a lába rendbe jön, folytatjuk az utat, ha nem, akkor megyünk haza.
A következő cél a San Gotthard-pass, amely 2091m magas. Fent a hágón megint sok ember, motorokkal. Szép napos időben is nagyon hideg van, +10fok, és ezt több órán keresztül kellett tűrni. Itt még megvan az Alte Strasse is, amely macskaköves, de azt már csak a fogatos postakocsi használja, persze most már turistákat visz, és a motorosok járnak rajta.


 


Airolo a San Gotthard Pass


Airolo a San Gotthard Pass-ról


 


Allte Strasse


Az Allte Strasse


Leereszkedtünk a hágóról, és a völgyben balra fordultunk, a Furkastrasse-ra, amely a Furkapass-ra vezetett bennünket. Ez az út sok km-en 2000m körüli magasságban fut, hideg van, és meglepően rossz minőségű. A hágó 2436m magasan van a tengerszint felett.


 


Furkapass


A Furkapass-on


Innen nem messze van a Rhönegletscher. Itt is megálltunk, bementünk a sorompón, most már bánom, hogy nem mentem le a jéghegyre. Az Ildinek nagyon fájt a lába, nem akart a rossz úton sokat gyalogolni, mondta, hogy én menjek nyugodtan, ő majd megvár, de én szolidaritást vállaltam mellette. A képen éppen rálépett egy kőre, amikor fotóztam.


 


Rhönegletscher


A Rhönegletscher


A Rhönegletscher után továbbmentünk nyugatra, tipikus svájci településeken keresztül, itt van még az Aletsch gleccser, amely Európa leghosszabb gleccsere, 24 km, de nagyon fogy. Valahol elvétettem az utat, amely felvezet a gleccserhez, és nem mentem vissza, most már ezt is bánom. Végre leereszkedtünk a völgybe, és 23-24fokos napsütéses időben motoroztunk. Az Ildi nem vállalta a vezetést.


 


Svájci faházak


Svájci faházak


Jó hosszú út volt még a francia határig, közben még egy kisebb hágó, a Forclaz, és utána az Argentiere gleccser, amely lenyúlik majdnem az útig. Itt is megálltunk egy-két fotó erejéig, és mentünk tovább a Mont Blanc alagútig. Megvettük a méregdrága egyirányú jegyet, a 11.6km hosszú alagútra, és átjöttünk Olaszországba. A Mont Blanc csúcsát, a maga 4810m-vel nem igazán tudtuk lencsevégre kapni, mert szinte állandóan felhőkbe volt burkolva.
Az egyik vágyam közé tartozott ez is, hogy átmotorozzak ezen az alagúton, de csalódtam, ez egy igen homályos, füstös, meleg alagút. A biztonság van itt mindenekelőtt, de sokkal látványosabb alagutakban is jártam már. 


 


Argentiere gleccser


Az Argentiere gleccser


 


Mont Blanc alagút bejárata


A Mont Blanc alagút bejárata


Az olasz oldali kijáratnál van nyilvános WC, meleg vizes zuhanyzóval, főként a kamionosok részére, ezt mi ki is használtuk. Ezt csak azért említem, mert itt történt az, hogy, ahogy mi a törölközővel a vállunkon mentünk a tusolóhoz, egy olasz kamionsofőr valószínű felfigyelt rá, hogy az Ildi biceg, és utánunk rohant egy tubus kenőccsel a kezében, hogy ezzel kenje be a bokáját, és holnap már jobb lesz. Elmagyarázta, hogy ő is mocis. Azért el tudom képzelni, hogy mi kombinálódott ki a fejében, amíg nézett kifelé a kabinjából: megáll egy motor, leszállnak, nézelődnek, fogják a tiszta ruhát és a törölközőt, mennek a zuhanyzóba, és a hölgy sántít. „Ezek eltaknyoltak!” Szinte biztos, hogy így volt. Remélem a sofőrnek igaza lesz, hogy az Ildi lába holnap jobban lesz, mert ha valami eltört, az nem lesz jó. Továbbmentünk dél felé, Aosta-t meghaladtuk, itt a völgyben enyhe a levegő, egy alkalmas helyet találtunk a sátorunknak. Ma 381 kilométert mentünk, a természet több csodáját is megcsodálhattuk, de ez a kis pech hatása alatt voltunk.


6. nap – 2010. Július 7.
Reggel összecsomagoltunk, gyorsan meleg lett, folytattuk utunkat Ivrea felé. Az Ildinek a lába reggelre megpihent, lelappadt, de fájlalta ha rálépett, nem vállalta a vezetést. Ivrea-ig még hegyes terepen mentünk, utána Milano felé már síkság van. Ivrea is szép város, csak a macskaköves utcái olyan rapancsosak, mint a mogyoróscsoki hátulja. Egy látványos széles lépcsőn folyik a folyó, erős zúgókkal. Milanóban nagyon nagy a forgalom,és a 3-4 sávos utakon nagyon nyomják a digók. 100-110-el mennek a városon keresztül, úgyhogy nagyon ott kell hogy legyen az ember esze, hogy időben be tudjon sorakozni a megfelelő sávba. Sikeresen kijutottunk ebből borzasztó forgalomból, és kicsit nyugisabb utakon megtaláltuk a Castello Forzesco-t, a szökőkútjával együtt, utána a Santa Maria delle Grazia templomot, ahol Leonardo da Vinci, Utolsó Vacsora eredeti freskója van. A templom után mentünk a milanói dómhoz.  Na, az valami meghökkentő, amikor a keskeny utcából az ember odaér az óriási térhez, és szinte pofán vágja ez a csodálatos építészeti mű látványa! Ezt tovább nem is részletezném, az interneten sokkal többet írnak, mint amit én meg tudnák fogalmazni.


 


Milanói dóm, a 140 tornyával


Milanói dóm, a 140 tornyával


Az Ildi lába megint bedagadt, de azt mondta, ez végett nem szakítjuk félbe az utunkat, menjünk tovább a terv szerint. Milanóból kijutni sem egyszerű, de azért használtam a motor előnyét, amit az Olasz motorosoktól tanulok lassan el. Milano után, sok városon át borzasztó a forgalom, a motorosok persze semmi teli vonalat, és sebességkorlátozást nem becsülve, mindent leelőznek. Nagyon veszélyes! Utána, mikor már kicsit ritkult a forgalom, már nem volt szükség az előzésre, mert az autósok, ahol 70 km/h a sebességkorlátozás, ők ott is 110-120 km/h-val mennek. Nincs mást tenni, haladni az árral. Láttunk egy csúnya balesetet. Egy Punto frontálisan ütközött valamivel, az első kereke nem is volt a láthatáron, a féltengelye pedig az autótól vagy 20 m-re volt a betonon, az alakot pedig az útszélén hanyatt fekve ápolták. Ilyenkor azért az embernek átszalad a fején, hogy ez bárkivel megtörténhet, bármivel is közlekedik. Észrevehetően nyugisabban vezetett mindenki. Tovább haladunk Pisa felé. Ma is nagyon meleg volt,  most Sospiro mellett vadkempingezünk. Ma 342 kilométert mentünk.


 


7. nap – 2010. Július 8.


Az éj kellemesen meleg volt, jót aludtunk. Indulás után, nemsokára átkeltünk a Pó folyón, ezzel Lombardiából, Emilia Romagnaba. Sesso után, egy kis kitérővel megnéztünk három hidat, amelyek nem is csak
hidak, hanem a modern művészet egy formája ( Calatrava hidak).


 


Calatrava hidak egyike


Calatrava hidak egyike


Tovább mentünk Pisa felé, dimbes-dombos utakon. A Passo Radiciről nem gondoltam, hogy ilyen veszélyes. Nem nagy emelkedőkkel, de borzasztó éles kanyarokkal és szinte semmi gyorsítókkal, és ez felfelé 64 km. Nagyon fárasztó a keskeny gyönyörű aszfalton ilyen sokáig összpontosítani. Az Appenninekről lefelé, már lankásabb az ereszkedő, és nagyobb a sebesség is. Útközben látni lehetett a Monte Cimone hegycsúcsot is. Ez a hágó nem olyan vadvilágos mint a Dolomitokban, ez erdős, és 1500 méter körüli a magassága. Tovább ereszkedve, Piano della Roccanál van egy érdekes boltíves gyalogos híd, át a folyón, a 12. századból. Ponte delle Maddalena a neve.


 


Ponte delle Maddalena


Ponte delle Maddalena


Pisa ferde toronyLuccaba is betértünk, de csak egy kicsit voltunk, mert benn az óvárosban nagy a hőség, és az egyirányú útvesztőkben pedig tudni kell kiigazodni, sétálni pedig nem nagyon akartunk. Tovább Pisa felé egy alagút után már látszik Pisa. A város előtt elfordultunk balra, hogy az aquadukt mellett menjünk be Pisaba.
A ferde tornyot nem a főbejáratnál közelítettük meg, hanem egy szemközti kisebb bejáratnál, és itt rögtön elénk tárult a ferde torony látványa. Hát nagyon ferde! Körbejártuk a tornyot, a Santa Maria Assunta dómot, és a keresztelő kápolnát is. Pisa nagyobb hatással volt rám, mint ahogy azt elvártam. Lenyűgözött! Fogalmam sincs, hogyan tudják a környéket, és a füvet ennyire karbantartani, ennyi turista mellett.


Késő délutánra járt már az idő, és az Ildi most már nagyon akart tengert látni. Elmentünk Livornoba, ami nem tetszett. Az egy nagy ipari kikötőváros. Már majdnem besötétedett, amikor visszajöttünk Pisa környékére, és itt fogunk aludni. Ma 327 kilométert utaztunk.


 


 


Pisa-i aquadukt


Pisa-i aquadukt


 


8. nap – 2010 Július 9.
Reggel Firenze felé vettük az irányt. Firenzében nem sokáig voltunk, néhány nevezetességet megnéztünk, és már mentünk is Sienna felé. Egy dombon, egy parkolón, gyönyörű kilátás nyílik Firenzére, Toscana székhelyére.


 


Firenze, Toscana székhelye


Firenze, Toscana székhelye


Tovább mentünk, és Siennaba is csak egy kis betérőre futotta. A Doumo Santa Maria előtt nézelődtünk egy kicsit, és már indultunk is tovább délre. Úgy 30 kilométerre Sienna-tól van a Terme di Petriolo meleg vizű forrás, amely 43 fokos, kibírhatatlanul meleg. Ez egy teljesen vad, nem urbanizált hely, ahol a forró víz keveredik egy folyó vizével, és így ki lehet bírni. Érdekes látvány, ahogy az ásványok kikristályosodnak a vízből a parton, állandóan formálva azt. Erős kén szag árasztja el az egész környéket. Egy nagyot sziesztáztunk, és este 6 óra tájban úgy döntöttünk, hogy megyünk tovább a Terme di Saturnia-hoz, amely szintén egy meleg vizű forrás, csak az nem 43 fok Celsius, hanem 37. 


 


Terme di Petriolo


Terme di Petriolo


Jó autóúton haladtunk, egészen Grossetoig. Ahol az út sziklás részen haladt, a kövek csak úgy sugározták a hőt, a hőmérőm menet közben is 37-38 fokot mutatott délután 6. 30-kor. Grossetotól bő 50 kilométert mentünk igazi kanyargós utakon. Még, hogy csak az Alpokban lehet a gumi oldalát koptatni?! Na ez az 50 kilométer igazán szép volt, és jól is esett. Ezek elég gyors kanyarok, az utak tiszták és simák mint a tükör, de ragad mint a smirglipapír. Csak egy kis részen volt amolyan amortizőrnyaggató, de az nem sok. Amikor megérkeztünk Saturniaba, megállt a lélegzetünk, de nem a kén szagától, hanem a látványtól! Ez még szebb, még bővízűbb, és még nagyobb, mint Petriolo! Már jól alkonyodott, de én még egyet úsztam a kellemes 37 fokos vízben. Itt a kádak akkorák, hogy lehet bennük úszni. Holnap majd itt élvezzük a szép időt. Ma 325 kilométer távot tettünk meg.


 


Terme di Saturnia


Terme di Saturnia


 


Terme di Saturnia


 


9. nap – 2010 Július 10.
Ma reggel megint elmentünk a fürdőhöz, és rögtön belecsobbantunk. Már korán reggel is van itt nép. Egyébként, nincsenek sokan, valahogy, ahogy jönnek, úgy mennek is az emberek, és ez nekem nagyon stimmel. Nem szeretem az olyan helyeket, ahol sok az ember. Meglepően sokáig élveztük a vízsugár és a buborékok masszírozását, de valahogy dél tájban összecsomagoltunk, és elindultunk Ternibe, a 150 méter magas vízesés-együtteshez. Ebből a legfelső 80 méter magas és a többi 70 méter több ”kisebb”  vízesésből áll.
Úgy a 150 kilométer úton  útba esett Pitigliano, egy város amely tufasziklákra épült, és éjjel meg van világítva, lehet, hogy akkor még szebb.



Pitigliano, tufasziklákra épült város


Pitigliano, tufasziklákra épült város


Jó kanyargós úton még elhaladtunk a Lago de Bolsena mellett, és tovább mentünk Ternibe, a Cascata delle Marmore-hoz. A vízesés aljához érkeztünk, ahonnan látszik a felső nagy, és egy alsó kisebb vízesés. Már ez is látványos, de innen még nem látszik, hogy ez az egész mit rejt magában. Megkerestem a vízesés tetejéhez vezető utat. Lent is be lehet menni, ott is meg lehet venni a jegyet, de akkor rengeteg lépcsőn állandóan felfelé kell menni. így, hogy mi felmentünk, fent vettünk jegyet, és lefelé gyalogoltunk, és csodáltuk a vízesés zegét-zugát.
Nem siettünk, és több órán át csatangoltunk a kiépített ösvényeken. Van egy alagút, amely végén a vízfal mögött találjuk magunkat. Fantasztikus látni a borzasztó nagy mennyiségű víz erejét, néhol nem lehet szót érteni a robajtól.  A lenti kijáratnál van egy buszmegálló, ez a busz visszavisz a fenti parkolóba. Ez benne van a jegy árában. Ugyanez fordítva is működik. Igencsak kifáradtunk, és úgy döntöttünk, hogy ebben a fenti kampban éjszakázunk.
Az Ildi lábának nem tett jót ez a megerőltetés, és itt komoly döntést hoztunk. A terv szerint, az útvonal innen Romába, Vatikánba, minimum két nap gyaloglás, utána Nápoly, szintén gyaloglás, majd a Vezúv és Pompej, és csak ezután mennénk a keleti partra, a sarkantyúra, amely az információim szerint gyönyörű. Ezt a megterhelést egyszerűen nem merjük bevállalni. Majd talán máskor. Nem könnyű egy ilyen tervet félbeszakítani, de eddig gyönyörű volt, nem szeretnénk bosszúsággal befejezni. A mai nap igazi élmény dús volt, kevés kilométerrel, ami jó, mert az idevezető úton, délután 1-kor 38.5 fok Celsius volt menetközben. Szegény motorom, de az is hősiesen visel mindent, csak a dugattyúi össze ne ölelkezzenek!  Ma mindössze 172 kilométert mentünk.


 


Cascata delle Marmore


Cascata delle Marmore


 


10. nap – 2010 Július 11.
Reggel kicsit friss volt az idő, de gyorsan és hirtelen meleg lett. Kicsit fájó szívvel, az eredeti tervtől eltérve, kelet felé fordultunk, az Adriára. Erősen kanyargós úton jutottunk el az SS4-re, amely elvezetett egészen a tengerpartra. Martinsicuro-nál értük el az Adriát, északra fordultunk, és néhány kilométer után, egy lejáraton lementünk a strandra. Jó hely volt, mert a vasúti híd alatt hagytuk a motort, és így szemmel bírtuk tartani a strandról is. Jobbra-balra, ameddig a szem ellát strand. A víz meleg. Én még ilyen meleg tengervízben nem úsztam. Nagyon jól éreztük magunkat, ingyenes hideg vizes zuhanyzó is van. Nekünk ennyi elég. A probléma csak az, hogy a környéken nincs egy hűvös, csak a homok, ezenkívül minden tökéletes. Nem tudom miért gondoltam, vagy valaki úgy mesélte, hogy az olasz Adria nem szép, mert hínáros a víz. Most kristálytiszta volt. A strandolás után továbbmentünk Ancona felé, minden parkoló dugig volt autókkal és motorokkal, rengeteg ember a tengerparton. Na itt már nyilván nem éreztem volna olyan jól magamat. Nem szeretem a tömeget! Riminihez közeledve, mindig nagyobb a tömeg az utakon is, meg a tengerparton is. Rimini előtt elfordultunk balra, San Marino felé, és most itt vagyunk 20 kilométerre San Marinohoz. Ma 348 kilométert tettünk meg.


 


Az Olasz Adria


Az Olasz Adria


 


11. nap – 2010 Július 12.
Reggel korán keltünk, és bezúztunk San Marinoba. Fél kilenckor értünk fel a tornyokhoz, még minden csukva volt, a parkolók üresek. Összejártuk a két tornyot, a harmadikhoz nem gyalogoltunk el. Azért, elképesztő, hogy a háborúk, és a vallás micsoda építkezésekre hajtotta rá az embereket a történelem folyamán. Utána még megnéztük a Palazzo Publico-t, már fél egy volt, és rengeteg turista.


 


San marinoi képeslap


San marinoi képeslap


 


San marinoi képeslap


San Marino bejárata


Felpattantunk a motorra, és elindultunk a szlovén határ felé. A 309-es úton mentünk, amelyen a kamion a kamiont éri. Az út is ennek köszönhetően nagyon rossz, de ennek ellenére jól haladtunk. Velencét most kihagytuk, tavaly a spanyolországi túra alatt átsétáltuk. Alkonyatkor már elértük Nova Gorica-t, a szlovén határt. Még mentünk egy kicsit és Ajdovscsina után kerestünk egy kamphelyet. Ma 416 kilométert mentünk.


12. nap – 2010 Július 13.
Reggel összecsomagoltunk, és elindultunk. Nem kerestünk semmi nevezetességeket, csak nyomultunk a jó szlovén utakon, élveztük a tájat. Mikor átjutottunk Magyarországra, akkor született az ötlet, hogy nem megyünk egyenesen haza, hanem egy haveromhoz  Hódmezővásárhelyen bejelentkezünk egy ott alvós vacsira. Úgy is lett, és a mai napra ennyi elég is, 694 kilométer volt a mai szakasz.


13. nap – 2010 Július 14.


Reggeli után pillanatok alatt ledörgöltük a maradék 130 kilométert Szenttamásig (Srbobran).
Összesen 4688 kilométer utat tettünk meg.


Két hét múlva az Ildi bokája teljesen rendbejött, csak egy kiadós pihenésre volt szükség. Zlatiboron volt egy motoros találkozó, a szenttamási motorosok elcsaltak, az Ildi is tudott vezetni, onnan lementünk Montenegróba, a tengerre, de csak 2 napra, itt kb. bepótoltuk az olaszoknál lerövidített kilométereket, de ezt már nem részletezem, csak néhány fotóval.


 


A Stopity Petyina parkolóján, Zlatiboron


A Stopity Petyina parkolóján, Zlatiboron


 










A Stopic Pecinaban A gostiljei vízesés
A Stopic Pecinaban A gostiljei vízesés

 


Háttérben Buljarica, a kedvenc helyem


Háttérben Buljarica, a kedvenc helyem


 


Slansko jezero, Niksic közelében



Slansko jezero, Niksic közelében


Még egy jó hír: én vagyok a legbüszkébb apa, megvettük a fiunknak az első nagyköbcentis motort, már hétvégi 150-200 kilométeres túrákat kóstolgatunk, remélem jövőre összehozunk valami közöset!


 



Apa büszkesége


Vickos Árpád és Ildikó











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Vickos Árpád és Ildikó: Motoros túra az Alpokban öt országon át – Szlovénia, Ausztria, Svájc, Franciaország, Olaszország – 2010" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár