Denke Gergely: Csehország 2005


Dr. Denke Gergely: Csehország – 2005




Tizenkét nap száguldás Csehország 41 településén, szebbnél szebb román, gótikus és reneszánsz stílusú műemlékek között – sok-sok építészeti és turisztikai háttérinformációval
Helfstyn, Sternberk, Olomouc, Litomysl, Hradec Králové, Pardubice, Kutná Hora, Caslav, Kolín, Krivoklát, Konepruské, Karlstejn, Libis, Melnik, Kokorin, Bezdez, Nymburk, Cesky Sternberk, Konopiste, Tábor, Prága, Bechyné, Ceské Budejovice, Cesky Krumlov, Rozmberk nad Vltavou, Vyssi Brod, Trebon, Telc, Trebic, Velka Bites, Tisnov-Predklasteri, Jihlava, Zvíkov, Blatná, Strakonice, Rabí, Pisek, Milevsko, Sobeslav, Cervena Lhota, Jindrichuv Hradec, Znojmo, Brno

Ebben az évben a valaha volt Osztrák-Magyar Monarchia területén maradtunk, és Cseh- Morvaország tájait vettük célba. Az előkészítés aprólékos, sok mindenre kiterjedő volt, így a megismerhetőség határait földrajzilag és időbelileg is meghúztuk, természetesen a minket érdeklő művészeti korok terén is – vagyis a reneszánsszal bezárólag kerültek górcső alá.
A csehek a turizmust igen jól csinálják, remek propaganda-anyagokat találtam már a 2004-es Utazás Kiállításon is, és a 2005-ösön pedig kifejezetten kerestem ezeket. Igaz, ekkorra már az út váza készen volt, de újabb átgondolásra késztetett, többnyire megerősítve az elképzeléseimet, de néhol újabb helyeket tett fel a térképünkre. Így sikerült a 12 napra tervezett utat sok-sok látnivalóra felfűzni, a korábbi évek gyakorlatának megfelelő taktikával. Vagyis várak, városok, templomok és egy cseppkőbarlang várt ránk: szám-szerűen – várak, kastélyok, romok száma 29, a belülről is látott templomoké 46 – ebből 43 gótikus és régebbi, a csak kívülről látott templomok száma 32 – ebből 27 gótikus és régebbi.


A szállások jók voltak, bár az első az egyszerűség alsó határán mozgott. Hűtő nem volt egyik helyen sem, ez egy tanulságos helyzet volt. A szállást egy szlovák utazási irodán – Satur – keresztül intéztük, napi 15.500Ft volt éjszakánként – reggelivel együtt – összesen négyünknek. A második helyen a szoba és a reggeli is jobb volt, ezt a helyet bátran ajánljuk mindenkinek: Novy dvur – Tyn nad Vltavou-tól északra, Hosty falu mellett pár km-rel – www.novydvursro.cz . Prágától délre van kb. 120 km-re, vagyis innen a dél-csehországi célpontok jól bejárhatók. Ők “rekreációs központ”-nak nevezték, én “reaktivációs”-nak, mert innen úgy 15 km-re van a temelini atomerőmű – az egyik főbb út párszáz méterre megy el a hűtőtornyoktól. A reggeli svédasztalos volt, és lehet ebédet és vacsorát is előfizetni. Van itt 28 szoba, camping, étterem, söröző és többféle sportpálya. A Luznice folyó kanyarulatában van – a Moldvába beömlés előtt közvetlenül-, a horgászok álma egy ilyen hely. Voltak is ott többen.


Az út hossza 3.872 km volt, ami szintén a tervezettnek megfelelő, a Kolínban levő illetve Tyn nad Vltavou melletti szállásról barangoltuk be a területet csillagtúrával. Az utak jobb állapotúak a hazaiaknál, igaz, a sztráda viszont a régi M7-esnek megfelelően zötykölődős – bár a sztrádákon nem túl sokat mentünk.


Az élelmiszer hasonló árban van, mint itthon, ott is vannak a nagy nemzetközi hálózatoknak üzletei, pl. Interspar, Billa, Lidl – ezekben vásároltunk. Az viszont feltűnő volt, hogy a pizzériák, éttermek árai barátságosabbak a hazaiaknál. Igaz, mi ezekből túl sokat nem tettünk próbára, csak amit a gyerekek megesznek, olyanra mentünk be – pizza, McDonald’s, KFC. Egyébként magyar termékek is voltak szép számmal, kolbászok, szalámik. Többször vettünk – amikor meleg volt – jégkrémet, fagyit, ezek is elég jók voltak, bár különbségek azért voltak.


Kaptunk egy friss, ottani kiadású térképet tavasszal, azt nagy haszonnal forgattuk. Nagyobb eltévedés így nem volt, mindössze egyszer kerültünk kb. 20 km-t, és egy-két esetben fordultunk. Most a városokból való kimenetekkel nem voltak akkora gondjaink, több szerencsénk volt, mint szokott lenni. Igaz, hogy Prága belső részébe nem mentünk be autóval, a városba bevezető úton csak egy villamos végállomás melletti lakótelepig mentünk, ott tudtuk hagyni – parkolási díj nélkül – egész napra nyugodtan.
Tankolni minden gond nélkül tudtunk, az utolsót kivéve – amikor is a maradék készpénzt költöttük el – mindig bankkártyával fizettünk, dombornyomásúval. Ez az átváltás szempontjából is jó volt, én még 8,70-ért vettem a készpénz koronát, és 8,30 volt a legmagasabb, amit a bankkártyás átváltáskor számítottak. A bankkártya-elfogadás elterjedtsége ugyanolyan, mint itthon, vagyis jól lehet támaszkodni rá a nagyobb boltokban, de a múzeumokban ritkán. Azért vittünk készpénzt is rendesen.


A belépők igen változatosak, és nem lehet korrelációt felfedezni a belépődíj nagysága és a látnivaló nagyszerű-sége között. A “pálmát” a prágai zsidó múzeum vitte el családi szinten 1.680 koronával, vagyis 14.500 Ft-tal, amelyet két részre osztottak – az egyik fele a Régiúj zsinagóga gótikus épülete, a másik fele a régi temető és a többi zsinagóga és zsidó emlék – vagyis a két valóban szenzációt ketté vették, és ha mindenhova veszel jegyet, akkor sincs kedvezmény, egyszerűen összeadták a két rész árát.
Az ellentétes példánk Zvíkov vára, amelybe 150 koronáért mehettünk be, és ami egy fantasztikus, részben romos vár.


A belső turizmusuk igen nagy, pl. Zvíkovba a nyitáskor érkeztünk, a miénk volt a 8. autó, amikor eljöttünk kb. 100 volt és szinte kivétel nélkül cseh rendszámúak voltak. De ezt tapasztaltuk máshol is, a nem prágai felkapott helyeket, meg Kutna Horát kivéve. Magyar nyelvű füzet, leírás egy helyen volt, de az is nagyon rossz fordítás, valószínűleg szótárgéppel ferdítették – nem is lehetett minden mondatát megérteni. Francia nyelvű prospektus több helyen volt, de igazából csak az angol/német nyelvűeket lehet biztosra venni. Sajnos pl. Zvíkovban nem volt semmilyen füzet, pedig arról nagyon szerettünk volna venni.


Az bevett dolog, hogy egy kb. 2 óra alatt megnézhető várhoz parkolásnál napijegyet kell megvenni, ami 20-50 korona között van. Ezt egyszerűbb a belépőjegy részének tekinteni, mert egyébként bosszantó.


Csehországban a természeti szépségekből is bőven van, mi ezeket csak a cseppkőbarlangban és néhány megálláskor csodáltuk, no meg a Moldva (Vltava) felső, déli szakaszán irígykedtem a vízitúrázókra. Itt volt egy olyan 20-25 km-es rész, ahol többen voltak a folyón, mint az úton. A várak tornyaiból is gyönyörű kilátás volt a környékükre.


Ennyi bevezető után itt a megvalósult út menetrendje, majd pedig a részletes leírás. A cseh ékezeteket nem használom, bajos lenne, ezért előre is elnézést kérek.


Július 26. kedd: Helfstyn; Sternberk; Olomouc; Litomysl
Július 27. szerda: Hradec Králové; Pardubice; Kutná Hora; Caslav; Kolín
Július 28. csütörtök: Krivoklát; Konepruské; Karlstejn
Július 29. péntek: Libis; Melnik; Kokorin; Bezdez; Nymburk
Július 30. szombat: Cesky Sternberk; Konopiste; Tábor
Július 31. vasárnap: Prága
Augusztus 1. hétfő: Prága; Bechyné
Augusztus 2. kedd: Ceské Budejovice; Cesky Krumlov; Rozmberk nad Vltavou; Vyssi Brod; Trebon
Augsztus 3. szerda: Telc; Trebic; Velka Bites; Tisnov-Predklasteri; Jihlava
Augusztus 4. csütörtök: Zvíkov; Blatná; Strakonice; Rabí; Pisek
Augusztus 5. péntek: Milevsko; Sobeslav; Cervena Lhota; Jindrichuv Hradec
Augusztus 6. szombat: Znojmo, Brno


A terveknek megfelelően reggel 6-kor már gurultunk Győrben, így a gyors két határral együtt negyed tízkor már leparkoltunk az Olomouc melletti Helfstyn morva vára parkolójában – 500 méterre a vár bejáratától, szintben pedig úgy 30 méterrel alatta. A hegy tetejétől lefelé építették a XIV. századtól kezdődően, 3 udvarral, van, ahol közöttük árokkal – a mai romvár megőrizte régi jellegét. Egy-két kisebb tornyában, alsó épületében van kiállítás, de az is képzőművészeti. A belső vár épületegyüttese romosságá-ban is igen tetszetős, tető nincsen, de két szintnyi falak vannak, jó kamara méretű részek a termekből nyári előadásokhoz. A belső vár egyik bástyáját kilátótoronynak fabrikálták – fából lépcsőt és kilátóhelyet csináltak belülről, ahonnan jó kilátás nyílt a vár udvaraira és a környékre is.


A második Sternberk vára volt, a könyv szerint a morva várak öcsikéje. Ez annyira igaz, hogy alig találtuk meg, beleveszett a városka egyébként is dimbes-dombos környezetébe. Harmadik nekifutásra aztán csak meglett a XIII. század második felében elkezdett váracska. Ahova be lehetett menni ingyen, azt meg-néztük, de az órakiállítást nem nagyon akartuk, így a külső szépségekkel megelégedtünk. Alapvetően szép reneszánsz épület a mai múzeum, de vannak gótikus részei is – pl. a kápolna.


Olomoucban (Olmütz) kis keresgélés után az óváros szélén csak sikerült találni egy ingyenes parkolóhe-lyet, és még árnyékos is volt. Ahogy mentünk “torony eránt”, egy részben magyar nyelvű emléktáblára lettünk figyelmesek: Bolyai János, a matematikus itt szolgált tisztként. Elsőként a Szent Vencel katedrálist néztük meg, amely oda-vissza gótikus, ami azt jelenti, hogy az eredetileg románnak indult bazilikát gótizálták a XIII. században, majd barokkizálták, s végül a XIX. században kapta vissza – valószínűleg nem teljesen – a gótikus mivoltát. A berendezés így is eléggé barokk, gazdagon faragott padsorai, a két Premysl-házi király síremlékével együtt azért nem rossz. A Premysl-ház a mi Árpád-házunknak felel meg, a kihalásuk is szinte azonos évre esik – bocsánat, ha tudja mindenki. Az altemplomban van egy kicsi, de jó kiállítás, gótikus faszobrokkal és barokk kegytárgyakkal – az előbbiek jobban tetszettek.
A Káptalan utca reneszánsz, és főleg barokk házai, palotái ismerős hangulatot árasztottak, Egerben éreztem magamat a Kossuth utcán. A főtér közepén álló Városháza sorsa nagyjából megegyezik a katedráliséval, azzal a különbséggel, hogy itt a barokkosításon kívül a reneszánsz részek igen hangsúlyosak. Mindennel együtt nekem nagyon tetszett az épület, az udvarába beengedtek egy fotó erejéig, de a termekbe sajnos nem lehet bemenni – most hivatal. Az óratorony nem rossz, de nekem a reneszánsz loggiák és lépcső volt a kedvencem. A téren van a Világörökség részét képező Szentháromság-oszlop barokk szoboralkotása – óriási méretű, sok szoborral, természetesen aranyozva. Vigyáznak rá nagyon, a körben futó vastag vasláncra leült egy kisgyerek, de jöttek is pár percen belül a rendőrök letessékelni!
A főtérhez igen közel van a Szent Móric-templom. Két, különböző formájú, erődszerű csonkatornya robosztus külsőt ad neki, de belépve a gótika könnyedsége elvarázsolt. Híres orgonája van, de nem hallottuk – egy Cesar Franck CD-t vettünk itt a magyarul is tudó őr bácsinál – a magyarul tudóval való találkozás az egyetlen volt egész utunk során. A bordák az errefelé nem ritka erősebb rózsaszínnel voltak kiemelve, és még némi freskó is maradt a régi időkből. Nagy barokk orgonaszekrényben van a hangszer, de a szószék (valószínűleg neo)gótikus.
A templomból kilépve egy másik gótikus templomból is lehetett valamit látni, amiről viszont semmit sem írt a könyvünk, nem is említette. Ez dominikánus templom, a hajója klasszikusan gótikus, azonban itt találkoztunk először a szintén gótikus, de óriási méretű, látványtömegű és magas tetővel a hajó felett. Óriási élmény volt, azzal együtt, hogy csak a belépőbe lehetett lenni, vagyis “kukucska” helyzet volt. De amit látott az ember ezen a szűk keresztmetszeten is, az gyönyörű volt – jelentős méretű freskótöredékekkel, tiszta gótikával.


A nap utolsó néznivalója Litomysl városa volt, ami szintén a Világörökség része. Remek kisváros. Egy gótikus templom mellett parkoltunk, amelynek a sekrestyéje vagy kápolnája talán még érdekesebb és szebb volt, mint maga a főhajó – tisztább ívek a boltozaton, freskórészletek a falakon, sőt egy dombormű is. A templomhoz hozzáépített épületszárny alatt vezet át egy utca, hasonló, mint amilyet Rostockban láttunk. E templom mellett van egy kolostor, templommal, de ez most kiállítóhely. A kertje egy szabadtéri szoborpark, kellemes vizes medencékkel, jópofa alkotásokkal, nagy zöld felületekkel. Sok gyerek és fiatal volt ott, nagyon belakták. Ezt követően mentünk a kastélyhoz. Sajnos a régi serfőzdét, amelyben Smetana született, éppen renoválták, és teljesen beborította az állvány és a védőfonat – vagyis semmit nem lehetett az épületből látni.
A kastély egy igen jellegzetes, emblematikus és méltán híres reneszánsz épület – egy régi várból átépítve. Monumentális, mégis könnyed, vidám hatása van. A XVI. század második felében építették át, van benne minden, ami egy ilyen épületben kell, sajnos épp zártak, amikor odaértünk. A falakat kívülről sgraffitó díszíti mindenütt. Ez a reneszánsz korban igen kedvelt technika volt, a falat egy alapvakolattal látták el, majd egy másik színűvel újabb réteget hordtak fel. Ezt követően a felső réteg levakarásával mintákat, rajzolatokat készítettek – a két színt így használták. Ezzel a technikával rengetegszer találkoztunk Csehország minden részén, változatos díszítéseket készítettek az egyébként sima falakra – néhol párkányzatokat, máshol grafikus rajzokat, óriási képeket, bordűröket. Az épület földszint + két emelet magas, szép árkádsorral a folyosókon, amelyek közül egy a homlokzaton is díszül szolgál. A kápolna ablakai gótikusak, de az egész hihetetlen harmóniában van a reneszánsz stílussal. Van még több kiszolgáló épület is, amelyeket szintén felújítottak az utóbbi években. A kastély parkja egy szabadtéri színházban végződik, ezt csak a kastélytól néztük. A közelben volt még a Vörös torony, amely szintén a középkori épületek egyike. Egy fedett lépcsőn leereszkedtünk a főtér felé, útközben még egy apró gótikus templomot körbejártunk – sajnos ez is zárva volt, pedig szép, tiszta vonalai voltak. A főtér lábas házak sorával, és egy reneszánsz városháztoronnyal dicsekedhet. Körbejártunk, kellemes hely – a lábas házak alatt mindenütt üzletek, kávézók vannak, s természetesen információs iroda. Egy szép tornyot is láttunk még, de ellenfényben csak az – egyébként nekem nagyon tetsző – sziluettjét.


Ezt követően már a Kolínban levő szállásunkra igyekeztünk, innen azért még jó másfél órát kellett menni. Hála az interneten talált nagyon részletes cseh térképnek, teljesen pontosan tudtuk, hova kell mennünk, így csak a kinyomtatott részletes térképen be kellett azonosítanunk magunkat. Mivel a főtér egyik oldalának túlsó oldalán volt az utca, ahova mentünk, így a városcentrum irányt kellett csak tartani, no meg a forgalom elől elzárt területet megfelelően kikerülni. Mindez jól sikerült, és hamarosan el is foglalhattuk a szlumosodott utca hasonló, söröző/étterem feletti szobáinak egyikét. Tiszta, kicsit kopott négyágyas szobánk ezzel együtt jó volt, de mint a bevezetőben jeleztem, az alsó határát súrolta a megfelelőségnek.
Még lefekvés előtt sétáltunk egyet, az itteni főtér azon ritka kivétel volt, ahol még nem újítottak fel mindent. Természetesen itt is van sgraffitós épület. Itt is egy méretes gótikus templom van, amelynek három tornya van, a harmadikat azért építették, hogy a hatalmas harangot elbírja. Fantasztikus épület, később egy vecsernye előtti pillanatokban sikerült belülről is megnéznünk. Különleges abban a tekintetben, hogy csak az egyik oldaláról lehet látni, mert a többi vagy be van építve, vagy pedig kerítéssel lezárva. Egyébként ezen a templomon is dolgozott az egyik Parler, aki a prágai Szent Vituson is dolgozott. Nekem az érkezéskori pirosas lemenő napfényben tetszett legjobban az épület, szinte fajellegűvé varázsolta a követ.


A következő napot a régi Königgraetzben, a mai Hradec Královéban kezdtük. Jókor reggel sikerült még egy ingyenes parkolót találni az óváros szélén, az Elba partján – itt folyik bele egyébként az Orlice nevű folyó – e két folyó közötti magaslaton van az óváros. A főtér egy háromszög alakú régi tér, oldalán több-nyire lábasházakkal. A legrövidebb oldalának két meghatározó épülete a XVI. századi reneszánsz Óvárosháza – amit azóta azért alakítgattak, de így is tetszett, valamint a Szentlélek-katedrális. 1307-ben épült tégla, koragótikus stílusban. A két tornya impozáns, ezekhez képest a templom kicsi. Sajnos itt is csak a “kukucska” helyzet volt, vagyis a gyönyörű gótikus boltozatból csak ízelítőt kaphattunk. A boltozati kazettákban címerek voltak, szépen látszanak, ha a fényképet felnagyítom a számítógépen. A Főtérről régi lépcsősoron mentünk le az Orlice partjára, ahol egy parkban egy XVIII. század elejéről való szlová-kiai fatemplom van, és itt a mókusok is szinte szelídek – nagy sikerük volt a lányoknál.


Következett Pardubice. Egyébként itt nem volt könnyű az óvárost megtalálni, mert nem emelkedett ki a modern épületek közül, csak akkor látszott, amikor már odaértünk. Egyébként kellemes város, több jó épülettel. A Szent Bertalan késő gótikus templom, némi reneszánsz beütéssel, festése ornamentális díszítésű, de jóval későbbi. A szentély felől nagyon kecses. Ezt követően a várkastélyt néztük meg, amely gótikus eredetű, de a reneszánsz külső és belső alatt ezt elég nehéz észrevenni. Kívül felújított sgraffitó díszítésű, belül pedig nem kevés feskórészlet maradt meg. A gazdagon díszített teremmennyezetek él-ményszámba mentek. Végül a kis utcákon a főtérre mentünk, amelyet szokásosan szép és rendbe tett házak öveznek. Itt van a Zöld-kapu is, amelynek erkélyéről remek kilátás lehet – sajnos épp déli szünetet tartottak, így erről le kellett mondanunk.


A következő állomás Kutná Hora volt – szintén a Világörökség része. Először a ciszter templom akadt az utunkba, amely kívülről gótikus, belülről már kissé barokkizált – épp renoválás alatt áll, de legalább a munkálatok miatt be tudtunk nézni. Innen közel van a Csontkápolna, amelyben a renoválásokkal a barokkból az eredeti gótikus felé alakítgatták vissza az épületet. Az alsó részben kb. 200.000 csontvázból van sokféle, nekem borzalmas dolog, a csillártól kezdve a címeren át egyéb díszekig – csupa emberi csontból. Elborzasztó, még ha tudja is az ember, hogy a huszita háborúk, járványok miatt meghaltak csontjairól van szó, hogy kellően fertőtlenítették. Nem éreztem a méltóságot, csak a szinte perverz extremitást – persze mindenkinek megvan a joga a saját véleményéhez. A felső részben volt egy régi kicsi orgonakópia, jó lett volna megszólaltatni. A Kőház következett, amely egy XV. század végi polgári ház, szép zárt loggiával, majd pedig ugyanebből az időszakból a Kőkút – vagyis gótikus, kb. 10m átmérőjű, tizenkét szegletű kútház, amin szép díszek vannak faragva.
Szerettük volna a XIV. századi Szent Jakab-templomot is megnézni, de sajnos nem volt nyitva, pedig a külseje tiszta vonalú volt. A templom mellett van az ún. Olasz-udvar, amely egy XIV. század eleji gótikus palota, persze később alakítgattak rajta, de reneszánsz stílusban, ami még azért nem nagy baj – most restaurálás alatt áll egy része, de az épület nagy része már készen van. Az épület belsejébe nem tudtunk bemenni, de az udvara mély benyomást tett rám, ahogy a régebbi boltozatokat, fülkéket láthatóvá tették. Az épület részben körüljárható, így számos szép részlet szolgált a szemnek “eledelül”. Továbbmenve a Hradek (váracska) későgótikus épülete állított meg, amelyben most bányászati múzeum van – nem mentünk be, csak bekukkantottunk az udvarra. Szép szobafülkéi a gótika tipikus díszítési sémáit mutatták kívülről, nyugodt harmóniát árasztva. Belül az ajtóbélletek tetszettek – ahogy a kiállításra beláttunk.
Végül a nap csúcspontja következett: a Világörökség része, öthajós Szent Borbála-katedrális. Óriási gótikus alkotás, három óriási, sátor formájú tetőszerkezetével különleges kinézete van. Az egyik Parler kezdte építeni (prágai Szent Vitus), majd tanítványai folytatták. A főhajó feletti boltozat bordázata virágokat alkot, amelyekben címerek, egyéb freskók vannak, a szentély fölötti részen a bordázat hálózata lélegzetel-állító, és a csomópontokban faragott zárókövek díszítik, közben pedig minden mezőben címerek vannak. Egy heraldikus itt aztán kiélhetné magát. A szentély körül a fülkéknél legyezőszerű bordacsodákat ámulhattunk meg, s ezen a részen még az 1500-ból való freskók is virítanak. Szóval kívül-belül, elölről-hátulról nagy kedvencem lett ez a templom.


A nap végén még Cáslav, a cseh történelemben kétszer is szerepet játszott gótikus templomával. Tornya már messziről utat mutatott, bár kissé becsapós volt, hogy egy neogót templom is van, amely igencsak hasonlít a régihez – ez a protestáns régi templom, mert van egy még újabb – kissé szocreál. A gótikus templomba úgy jutottunk be, hogy két hölgy rendezte a templomot, s ők nyitották ki nekünk az ajtót. Sajnos nem engedtek videózni – bár sem képeslap, sem másféle anyag nem volt kapható a templomról. Egyébként egy szép, néhol megmaradt freskókkal rendelkező templom, amelynek reneszánsz a szószéke, és néhány külső része.
A folyó felé még városfalrészek is vannak, többféle formájú bástyákkal – romos állapotban. A protestáns ingatlanok sora következett, a régebbi, úgy 100 éves neogót templom; az új szocreál templom, majd a régi protestáns iskola – Komenskyről, vagyis Comeniusról elnevezve, amiről régi emléktábla is van. Az épület egyébként egy kétemeletes, tipikusan a szocializmus alatt tönkrement, valaha igényesen megépített épület, amit teljesen fel kellene építeni. Most többcélú pedagógiai intézményként hasznosítják az épület alsó részét.


Az újabb napon Krivoklát várába mentünk. Prágától nyugatra van ez a vár, úgy 40 km-re, így eléggé felkapott (lehet bankkártyával is fizetni, ami az ilyen helyeken ritkaság). A XIII. században kialakult a mai formája, bár kétszer a tűzvész után kellett újjáépíteni. Alapvetően egy nagy udvara van, ehhez az épületek között még továbbiak is csatlakoznak. Román és gótikus stílus a jellemző rá, némi reneszánsz felhanggal; csak vezetéssel látogatható, mai nagy időveszteséget jelent. Sajnos nem mutatnak meg mindent, pl. a könyvtárat sem, és az egyik nagyobb terem is házasságkötő terem – itt is nagy divat történelmi helyen tartani az esküvőt -; amikor vártunk, akkor kezdődött egy ilyen esemény. A nagyterem falán sokévszázados gyermekrajzok is láthatók voltak, ami érdekes lelet.


Ekkor még kánikula volt, így a megváltozott útirányban egy hűsítő célpontot kerestem – a Koneprusy cseppkőbarlangot. Ez egy kb. háromnegyed óra alatt bejárható, háromszintes kisebb cseppkőbarlang, amit réges-régen pár évig egy pénzhamisító banda műhelyül is használt. Szép kövek voltak, meg egyálta-lán jó dolog egy cseppkőbarlangban a rekkenő hőségben sétálni. Utána nem is esett jól újra a hőségben folytatni az utat.


De rövid autózás után ott állt előttünk a Világörökség része címre pályázó Karlstejn vára. A parkolás lent a völgyben van, s innen eléggé hosszan kell felfelé kapaszkodni – mindkét oldalon üzletecskék sora között. Minden második üveg-, kristály- és féldrágakő díszeket árul – ezt mi sem hagytuk ki a végén, egy nyaklánc erejéig. Sajnos itt is a vezetéses metódus van. A cseh nemzeti állam megalapítóját, IV. Károlyt emlegették folyamatosan, tény, hogy ez a fénykoruk – XIV. század. A könyvhöz képest vagy nem mutatnak meg már mindent, vagy kissé felüldicsérték a helyet. Így is szép, de én a kápolnára nem emlékszem, mint fantasztikus helyre. Vannak régi freskórészletek, van két kb. 1×1 méteres alapvetően keresztet formázó díszítésű aranykép – a háttere pedig sötét színű féldrágakő, amely kiadja a mintát. Volt itt egy olyan akció, amely nem tetszett túlzottan – egy pár perces tételt játszott egy vélhetően főiskolás vonósnégyes, és utána várták az adományokat. Kicsit furcsa volt az egész, pedig szeretem a zenét is. Egyébként nem ját-szottak rosszul. Kívülről különben látványosabb az épület – pedig régen ez királyi vár volt, vagyis belülről is gazdag lehetett. Ezzel a kis fanyalgással együtt is kihagyhatatlan, már csak a Prágához való közelsége okán is.


A másnapot Prágától északra terveztük. Az első állomás Libis lett – Neratovice északi része – ahol az evangélikus templomban magyar nyelvű felirat is van – mi nem jutottunk be megnézni. Ennek oka, hogy a türelmi rendelet után protestáns lelkészeket kértek a cseh testvérek, és több mit nyolcvanan mentek Magyarországról, főleg avangélikusok. A városban elterelés volt, így azt sem tudtam, merre vagyunk pontosan, csak az érzék vitt előre. Aztán próbáltunk templomtornyot keresni, de az nem volt sehol, aztán épp a jó utcába fordultam be – egy torony nélküli kis templom volt, amit keresnünk kellett. A templom-kertben két magyar származású lelkész sírja is van (Molnár és Tardy) -, amelyeket a temlomkertkapuból látni lehetett, ami egyértelművé tette, hogy jó helyen vagyunk.


Melnik városa ismét több látnivalót nyújtott. A Péter-Pál-templom román indítású gótikus épület, tornyának sisakja már reneszánsz. Gótikus boltozata teljes, a kazettákban a szentélyben freskók, a hajóban ornamentális díszítés van. A szentély alatti altemplomban csontkamra van, 10-22 ezer ember csontjai van-nak itt – ez sokkal kisebb és a borzalmasságával együtt is elfogadhatóbb, mint a Kutna Hora-i volt. A koponyákból az Ecce mors – “Íme a halál!” feliratot rakták ki. Csehországban egyébként 30 csontkamra van – a könyv szerint. A templom mellett van a főleg reneszánsz várkastély, amelyet a tulajdonosok visz-szakaptak, és így magánmúzeum. Nem is olcsó, és azért nem is olyan nagy szám. Főleg a XIX. századi dolgok dominálnak, előtte néhány barokk bútor volt csak. Maga az épület remek, sgraffitós falakkal, loggiával, napórával. Az a része tetszett, amelyben régi nagy metszetek voltak Európa híres városairól. Főleg azokat volt jó nézegetni, amelyekben jártunk már, és a régi és a mostani képét gondolatban összevetni. Az étterem falán is sgraffito díszítés volt a rövidebb oldalakon, a mennyezet gerendázata és borítása festett mintás díszítésű. A kápolnában volt egy-két nagyon szép részlet és egy csodás gótikus fa corpus.
A város főtere a szokásos gótikus és reneszánsz lábasházakkal, néhol a vakolat alól kibontott régi boltozatokkal, ablak- és ajtókeretekkel. A főtér alatti részen vannak városfalmaradványok is, de ezek nem túl jelentősek. Egy XVI. századi városkapu, a Prágai-kapu megmaradt, emblematikus épülete Melniknek. Van még egy Szent Ludmilla-kápolna fából, de annak a kora meghatározhatatlan – valószínű, hogy nem olyan régi. Egyébként Szent Ludmilla Szent Vencel (Szent Istvánnak megfelelő) nagyanyja volt.


Innen Kokorin várát vettük célba. Természetvédelmi terület közepén fekszik, egy folyócska – több helyen duzzasztott tavacskával – mentén poroszkáltunk, aztán egy szokásos parkolóból vezetett fel a gyalogút egy szikla tetejére, a várba. Ez a 20-30 perc gyönyörű volt, nemcsak a dús növényzet, hanem a sziklák formája, színei, darabolódásuk, stb. Volt, ami úgy nézett ki, mint egy hatalmas méhkaptár. A fák élniakarása is csodálatos, ahogy ezen a sziklás talajon minden kis földrögöt megfognak, fölhasználnak. Volt, ahol két szikla közötti arasznyi résben nőtt fel 3 métert is egy fa. Az út fölött összeértek a fák koronái, így délben is csupa nedvesség volt az út, pedig kánikula volt. Az 1320-ban épült vár a XIX. század-ban már igencsak romos állapotban volt, bár még akkor is elbűvölő és sokat sejtető volt. Ebből az állapotból álmodták újra, ami nem sikerült rosszul, de azért csak nem eredeti. A tornyából jó kilátás nyílik a vár többi részére. Itt is vezetéssel mehettünk be. A kiállítás kicsit csalódás volt, romantikus újjáálmodás az egész.


Elindultunk a következő úticél felé: Bezdez vára már messziről látszik, ahogy egy magas hegy tetején csábítóan – régen fenyegetően – vár a látogatókra. Csodálatos látvány a gerincen lenyúló, keskeny, több udvaros, romos vár. Ez egy fantasztikus, XIII. század végén épült gótikus vár, amelyhez az utolsó 2-3 km-t gyalog lehet csak megtenni, részint aszfalton, de jobbára erdei úton. Az utolsó 800 métert köveken kell felfelé kapaszkodni, igen meredek, ide autóval nem is lehet felmenni – nem lennék az építők, felújítók helyében. A végén ráfordulunk a hosszú várudvarra. Az első épület az apró gótikus kápolna. Aprósága inkább előnyére szolgál, közvetlen közelről nézheti az ember a régi mesterek keze munkáját, a hihetetlen harmóniát közvetítő kőcsipkéket. Az oltár helyén lévő lekopott szikladarab is olyan helyénvalónak ítélte-tik általam, így az itteni teljességet nézhetjük, nem zavar semmi. A fényképezőgép látószögének persze kicsi a hely, az erkélyrészre nem lehet felmenni – onnan lenne ideális a fényképezés. Az ablakok két sor-ban vannak, egy sor a külső falon, egy pedig egy belső falon. Alul ülőfülkék teszik gyakorlatiassá a lát-ványt. A kápolna folytatásában a vár főépülete van, amelynek a belső födémei hiányoznak, így a két szint minden megmaradt szépsége egyben látszik termenként – jobban mondva szobánként. A legszebb részle-tek, ahol a régi boltozatok falból indításai kezdődnek, ahol meg még egyéb is van, pl. kandalló maradvá-nya, az már egészen varázslatos. Van olyan épület is, amelynek nincsen teteje, és van olyan is, amelyet helyreállítottak teljesen – most kiállítóterem. Jó volt felmászni a kerektoronyba, s visszanézni az alul levő épületekre, és a gerincen leszaladó védművekre.


Visszafelé még rávettem a családot arra, hogy, ha már útba esik, menjünk be Nymburk városába, egy kis körre. A templom mellet parkoltunk le, mert a főtér zsúfolt volt. A XIII. századi gótikus téglatemplom inkább a tégla miatt számít érdekességnek errefelé, bár a tornya kőből van. Belülről is letisztult gótikát mutat, freskókkal a bordázat kazettáiban. Az ablakok felső részének kődíszítése ablakról ablakra más és más, szóval volt fantáziájuk az építőknek. Ide közel van egy igen épen megmaradt városfalrész, vagy öt tornyocskával, az Elba partjára megy le ez az erődítés. A főtéren volt még egy nagyon szép lábazatú reneszánsz régi városháza épület, de ezt a forgalom miatt nem vettük észre, csak az utolsó pillanatban, az autóból.


Reggel korán elindultunk, így még korán is odaértünk Cesky Sternberk várához. Ez is egy magas sziklán épült vár, amelyet a tatárok elleni védekezésül kezdtek el építeni. Mivel semmilyen érdemi támadás nem érte, teljes pompájában megtekinthető ma is – vezetéssel. 1949-ig birtokolta a család, így a technikai fejlődés vívmányai az összképet “kellően” árnyalják. Ennek megfelelően gyakorlatilag a XVIII. század második feléből van a legrégebbi berendezési tárgy, inkább még későbbiek. Ami végülis teljesen érthető, ha ott lakik az ember – turistaként mást tartok érdekesebbnek. Szóval nekem nem nagyon tetszett, annak ellenére, hogy a nagyteremben két magyar címer is van, amely a Sternberk család Mátyás királlyal való rokoni kapcsolatát jelképezi – ami inkább sógorság volt. Van egy alsóvárnak is nevezhető alsó udvara, ebben kis franciakertet építettek. A vár udvarán sólymok, sasok, baglyok vannak kikötve, a turisták is részt vehetnek a bemutatókban – a kezükre ülteti a madarász az állatokat- persze vastag madarászkesztyűben. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel, buzgón fényképeztették magukat.


Következett Konopiste vára – itt is a völgyben volt a parkoló és párszáz méteres séta vezetett a dombon levő várkastélyhoz. Egy XIV. századi várat építettek át többször is, amely így egy kényelmes kastéllyá vált – alapvetően tetszetős, reneszánsz külsővel. Leghíresebb tulajdonosa Ferenc Ferdinánd volt, aki sok időt töltött itt, tárgyalásokat is folytatott itt. A régi főbejárat vizesárkában most medvék vannak – a látogatók nagy örömére. Maga a vár teljesen rendbe van téve, és a hírverés is igencsak megfelelő körülötte – szóval nagy a tömeg. Van egy alsóépület vagy lehet hogy pincebejárat, netán családi kripta, amelynek a falán több régi sírkő és egyéb márványemléktábla van – szépek. Mivel fegyver-, trófea-, porcelán- és szoborgyűjteményt írt a könyv, így a belső megtekintéstől elálltunk – valószínűleg nem is lett volna olcsó a belépő, de már azt sem néztük meg. Ameddig lehetett, bementünk, vagyis a belső udvarra is, amely igencsak lejtős, így nem lehet egyébre használni a teret, mint várakozásra – hangversenyre, színházra nem. Épp ekkor játszott az egyik sarkot – későbbi építésű – negyedkörösen lezáró erkélyes “negyedtorony” erkélyéről négy kürtös vadászdallamokat. A kastélynak óriási a parkja, van, ahol madarászprogramra invitáltak, volt, ahol halásztanyára – mert kisebb tó is van a park szélén, és egy szép üvegházat is meg lehet nézni trópusi növényekkel. Mi az ingyenes programot választottuk, sétáltunk egy kicsit a parkban és a rózsakertben. Itt barokk szobrok is voltak, a kor szokásának megfelelően és négy “mini obeliszk”, ami minden valószínűség szerint utánzat – 4-5 méter magasak voltak.
Tábor városa mint a husziták fellegvára, névadó helye nem maradhatott ki a programunkból. Nem is bántam meg, mert valóban remek kis hely. Az első műemlék, ami utunkba került, az a Kotnov várának maradványa a henger alakú öregtoronnyal a XIII. századból és a vele egybeépített Bechynei-kapu. Ennek helyére sejtik a csehek a markomann fejedelmek székhelyét is, de ezzel nem foglalkozott a múzeum. A kiállított anyag helytörténeti, természetesen leginkább a huszita időkre fókuszálva. Szép kis anyag, eredeti régészeti leletek váltakoznak kiegészített leletekkel, vagy újra elkészített tárgyakkal – pl. egy gyönyörű cserépkályha nagyon tetszett – gótikus mintákból volt áttört díszítéssel az egész. A torony tetejéből szép kilátás nyílt az óvárosra. A kis óvárosi utcákon a főtérre baktattunk, amelynek szinte minden háza szemet gyönyörködtető. Természetesen itt van a késő gótikus plébániatemplom – oromdíszei már reneszánsz stílusban készültek el. Belülről kissé vegyes a kép, bár a boltozatok szépek. A hajó “klasszikusan” gótikus, vagyis a bordák kőből vannak – ezzel szemben a szentélynél vakolt és fehérre festett mozgalmasabb későgótikus bordarendszer kápráztat el. Ez a megoldás rajzosabb, több fény-árnyék játékot mutató képet ad, a fehérségével együtt nagyon tetszett. A városháza épülete szintén gótikus épület – bár ma inkább reneszánsznak hat -, 1440-ben építették, különösen tornya emlékezetes – ezt a fajtát látjuk mindenütt az országban, a később szokásos csúcsban végződő helyett ezeknél egy, a homlokzattal párhuzamos gerincben végződő toronysisakkal találkozunk. A múzeumban az egyetlen igazi érdekesség a huszita szekér másolata – bár ez a kapulajban van, így akár belépőjegy nélkül is megnézhető. A többi – a huszita mozgalommal foglalkozó terem – nem annyira érdekes, főleg, hogy minden másolat és reprint, esetleg nagyítás. A Panoráma keskeny sorozat 1983-as kiadásában szereplő “rendkívüli élmény” nekem nem jött be, bár ez csak a múzeum megnézése után derülhetett ki.
Tábort már 1492-től a Jordán nevű (természetesen a bibliai Jordánra utaló) mesterséges víztároló látta el vízzel, amely ma is létezik, egy vízesés energiáját használták fel már akkortájt a magasabb részek ellátásához és a ma is meglévő reneszánsz víztorony feltöltéséhez. Maga az épület egyszerű, de szép oromzati díszítésekkel rendelkező sgraffitós díszítésű épület. A sgraffitóval bástyaszerűvé kívánták tenni, jól néz ki. A technikának nagyon szép grafikus képi megoldásait is láttuk az óvárosban a házakon, nagyon tetszett, mert igencsak feldobja az épületeket. A víztorony a régi városfal belső oldalán van, ezen a szakaszon többszáz méteren megmaradt a városfal, a kisebb kiszögellésekkel együtt – ma sétányok, játszóterek vannak itt.


A vasárnap és a hétfő Prágára volt szánva, e két nap alatt kellett megnéznünk azt a rengeteg dolgot, amit kinéztem a könyvekből, prospektusokból. A hétfői nap itt is gondot okozott, de legalább volt, amit ekkor is meg lehetett nézni. Persze maradt olyan is, amit nem láttunk – pl. a Boldog Ágnes-kolostort belülről, ami most Szépművészeti Múzeum. Igazából az Éhség fal elmulasztása a legbosszantóbb, mert az gyakorlatilag XIV. századi gótikus városfalmaradvány, és kb. 70 méterre voltunk a végétől, de amelyik könyv-ből alapvetően dolgoztam, az a térképen nem jelölte, és említeni is csak teljesen felületesen, az apró betűs részben. Persze itt volt a legszembetűnőbb a templomok egy részébe be nem jutás problémája – ebben ugye a protestáns templomok viszik a prímet, de a kisebb katolikus templomokkal is sokszor ez a helyzet, és a Psemysl-kori rotundákkkal (körtemplomokkal) meg még inkább – ezekben többnyire hetente egyszer miséznek.
Prágában viszonylag kisebb területen összpontosulnak a műemlékek – ez azért a mi esetünkben tágabb kört jelentett – így semmiképpen nem akartam autóval bemenni a város belső részeire, már csak a parkolódíj miatt sem. Böngészgettem a térképeket, és a Prága térképen követve a Kolinból bevezető 12-es utat, egy villamos-végállomásra találtam, ahonnan 3 vonal is indult, és mellette lakótelep látszott a térképen. Így volt a valóságban is, ennek megfelelően a végállomástól 500 méterre tudtunk parkolni, házak között, nyugodtan, és még fizetni sem kellett. Mindkét nap ide jöttünk, mert innen kifelé is nagyon egyszerűen tudtunk menni, szóval semmi gond sem volt. A térképen a villamosok útvonalát követtem, és összevetve a mi menetünkkel, megfelelő köröket találtam mindkét napra, így végül elég volt fejenként 5 menetjegy- vagyis nem érte volna meg napijegyet venni.


Vasárnap reggel átvillamosoztunk a városon a Kisoldalra, és a Petrin-hegy aljában szálltunk le róla – ekkor voltunk 70 m-re az Éhség-faltól. A Moldva felé indultunk el, és az első említésre méltó épület a XIII. századi, koragótikus Szent-János templom volt. Tulajdonképpen román jellegű, de a szerkezete már könnyedebb, az ablakai még a román jelleget mutatják. Kicsike, 12 méternél nem hosszabb az egész. Az Ördögárokkal elválasztott Kampa-félsziget felé sétáltunk, majd vissza a Kisoldalra, barokk paloták – amelyek ma közintézmények, vagy nagykövetségi épületek – a Lánc-alatti Szűz Mária-templomhoz mentünk. A románkori templomból, kissé gótizált formában igazából csak a két tornya maradt meg, azok is töredékesen. Beljebb a templomot újjáépítették, de az mára teljesen barokk.
A Károly-híd kisoldali hídfőjéhez, a Hídtoronyhoz – ami ugyebár két, időben is igencsak eltérő torony – jutottunk ki, és a Három strucc fogadó 1585-ös reneszánsz épületét is csak megtaláltuk – mert elsőre a nagy tömeg miatt nem vettük észre. Eljutottunk a Kisoldali Városházához, amely azonban szerintem igencsak rondára van festve, hiába írja a könyv, hogy 1610-ből származó későreneszánsz. A kapuja 1660-ból azonban szép. A lépcsőkön felkapaszkodtunk a várhoz, de mielőtt bevettük volna magunkat, egy kis kört csináltunk – a Schwarzenberg-palota hátsó traktusa felé indulva a Városház-lépcsőn értünk fel a Várkerületi Városházhoz – egy 1596-ból származó sgraffitós címeres kis épülethez. Nagyon tetszett, és eddig még elviselhető volt a turista-sűrűség. Aztán ráfordultunk a Vár főbejáratára, a Mátyás-kapura. A Schwarzenberg-palota főhomlokzata tejesen fel volt állványozva, így csak elképzelni tudtuk, milyen szép is lehet, a hátsó traktus alapján. Na itt már irdatlan mennyiségben rajzottak az emberek. A bejáratnál TGM felirattal áll Masaryk szobra. A vár udvarán majd elsodorják az embert, annyian vannak, aztán csak elvergődünk a Szent Vitus-katedrálishoz. Sajnos ekkortájt kezdődött egy mise a szentélyben, ezért lezárták a szentély körüli részt – vagyis csak a neogót részben lehetett mászkálni, a régi helyekre csak meszszebbről tudtunk benézni. Így nem láttuk a Zsigmond-kápolnát sem, és a többi szépséget. Fényképezni lehetett, mert bár ki volt téve itt is a tiltó piktogram, ekkora tömeggel nem tudnak mit kezdeni – mindenki úgy videózott, fényképezett, ahogy akart. Mire jöttünk kifelé, épp kezdték lezárni a bejáratot a mise miatt – ami egyébként sehol sem volt jelezve. Igazából csak kívülről tudtuk rendesen megnézni. A régi részt láttuk, az oldalbejárat alátámasztásos boltívei nagyon tetszettek. Ezt követően a királyi palota kiállításra mentünk be, amiben sajnos nincs benne a trónterem (Ulászló-terem). Ez a kiállítás egyébként szép volt és befogadható mennyiségű. Kisebb nehézségek után végül csak bejutottunk a Szent György-templomba. A gond az volt, hogy ide jegy kellett, amit nem lehetett sem a templom bejáratánál megvenni, sem a mellette levő kolostor-múzeum pénztárában (ez érthetetlen), hanem a nagy pénztárakba kellett visszamenni. De hát ez a csodálatos román stílusú templom megérte még ezt a bosszankodást is – ne zavarjon meg senkit a barokk homlokzata. Ezt követően a lépcsőn keresztül visszaereszkedtünk a XIV. században épült Károly-híd felé, átsétáltunk rajta. Az Óvárosi hídtorony valóban nagyon szép, az átjáró boltozata is nagyon tetszett, a címerekkel, virágmintákkal, képekkel a kazettákban. A rekonstruált gótikus Betlehem-kápolna felé vettük az utat – sajnos renoválják, így nem lehetett megnézni belülről. A Szent Márton-templom szenzációs gótikus épület, sajnos ez a Cseh Testvérek egyházáé, vagyis protestáns, így természetesen nem jutottunk be, pedig belülről is csemege lett volna. Ekkor már kellően elcsigázottak voltunk, így a közelben levő TESCO áruházban vettünk egy óriási pizzát és hozzá italt, amivel mindenki jóllakott, s újult erővel folytattuk utunkat.
A Szent Kereszt-rotunda (körtemplom) XII. századi, román stílusú, az első volt az ilyenek sorában, amit láttunk. Ezek alaprajza a katicabogárra emlékeztet, hiszen a szentély is körformájú, a bevilágító pedig osztott ablakú. Innen a Vysehradba mentünk, villamossal és jó nagyot sétálva, mert sikerült a távolabbi megállót kiválasztani a térképen. Itt a talán legjelentősebb műemlék a Szent Márton-rotunda a XI. század második feléből. Az egy évszázad különbség nem is látszik meg a két épületen, a méretek, a megformálás szinte teljesen ugyanolyan, viszont ennek a bejárata szép béllettel van díszítve. Itt még az ún. Libuse-fürdő romjait néztük meg – egy falszakaszról lehet rálátni -, ami a középkori vár része. Az itteni neogót templom és a többi nemzeti panteonná kiépített emlékhely nem váltotta ki érdeklődésünket. A Szűz Mária és Nagy Károly temploma igencsak ambivalens érzéseket szított fel bennünk. Valóban gyönyörű gótikus ablakai, szentélye van kívülről, de a falakat rózsaszín vakolat borítja, és a födém és kupola barokk. Sajnos belülről nem tudtuk megnézni, épp akkor zárták be, amikor odaértünk, és még észrevenni sem voltak hajlandók minket, pedig három perc alatt végeztünk volna – bár lehet, hogy belülről is barokkosították, és akkor jobb, hogy nem láttuk. Innentől kezdve már a villamosmegálló felé közelítettünk, de útközben volt még a Szent Apollonius-templom – IV. Károly alapította a XIV. században. Ide sem tudtunk sajnos be-menni, pedig nemcsak kívülről szép gótikus, hanem a freskói is eredetiek.
Hétfőn reggel a Szent István-templommal kezdtünk. Ezt is IV. Károly alapította, 1351-ben, gótikus az épület ma is. A tornya XV. századi, az errefelé szokásos fiatornyosból a két szintben fiatornyos változat. Falába régi sírkövek vannak beépítve. A harmadik rotunda következett, a Szent Longinus, amely XII. századi, és a legkisebb a három prágai közül. Ennek a bevilágítója nyolcszögletű, a falai nagyrészt vakoltak, ezekben eltér a másik kettőtől. Az utunk az Emmauszi-kolostor felé vitt, amely a 45 év után újra a bencéseké, ahogy 1347 óta is volt. A II. világháborúban megsemmisült a tornya, ezért egy modern, vasbeton kettőstornyot emeltek, ami az összhatást nem is rontja el – icipicit emlékeztet Rouen modern, de hasonló okból gótikus templomrészeket magába foglaló templomára. Itt épp misére készülődtek, így bejutottunk a gyönyörű templomba. Három hajója azonos magasságú, oldalfalain a világháború viszontagságait túlélt freskórészletek vannak, 1360-ból. A szentély boltozatán a kazettákban itt is címerek vannak. A jobboldali kápolnában a teljes külső fali freskó megmaradt, a teljes kompozíció látható. A Szent Vencel-templom szintén a Cseh Testvéreké, így csak kívülről csodálhattuk meg az újabb XIV. századi gótikus templomot – a belseje pedig szép boltozatot és freskót rejt. Egy pillanat erejéig a modern építészet jó példájaként emlegetett Ginger és Fred elnevezésű irodaház mellett mentünk el. Érdekes épület, ezzel együtt nekem egy jó kis gótikus épület sokkal többet ad. A Moldva partján a Sítkovi víztorony XV. szá-zadi, később reneszánsz stílusban újjáépített épülete mellett mentünk tovább. S jött a Szent Adalbert-templom – szintén kívülről. Román indítását ma már nem látni, de a gótikus stílus még mindig a legjel-lemzőbb rá, ám barokk beütésekkel – egyébként itt volt orgonista 4 évig Dvorák. A következő megállító épület az Újvárosi városháza gótikus és reneszánsz elemeket mutató épülete. Maga az épület és a tornya impozáns, kár, hogy a nagytermébe nem lehetett bemenni – pedig megpróbáltuk. A Vencel tér mélyebb végénél kicsit vissza kell kanyarodni, és ott találjuk a Havas Boldogasszony templomát, 1347-ből. Európa egyik legkarcsúbb templomának mondják, valóban igencsak nagy a magassága a hajó szélességéhez viszonyítva – úgy 3-4-szeres. A boltozata gótikus, díszítése azonban valóban reneszánsz lehet (csillagos), ahogy a könyv írta. Óriási élmény, és itt alig néhány ember nézelődik, a Vencel tér forgalma után különösen jól esik egy kis nyugalom. Folytattuk a gótikus listát a Szent Henrik-templommal és az utca közepén szigetszerűen emelkedő Henrik-toronnyal. Ez utóbbi 1475-ből való, vagyis mintegy száz évvel fiatalabb a templomnál. Maga a templom is gótikus, a kisebb, egybeépített tornya reneszánsz sisakot kapott; oldalába itt is sírkőlapokat építettek. Mellette nagyon szép sgraffitós épület van, 7 angyali-emberi alakkal, de nem tudom, mit jelképeznek, talán a hét szabad művészetet, de lehet, hogy teljesen mást.
Következett a Lőportorony, amelyet egy korábbi városkapu helyén 1475 körül kezdtek építeni. Prágát annakidején 13 kapu védte – először azt hittük, hogy körbejártunk és újra a Henrik-toronynál vagyunk. Ekkor került az utunkba a KFC étterem, s már épp elég éhesek voltunk, az itthonihoz hasonló árakon megebédeltünk, és a többi szükséget is elintéztük, hogy gond nélkül folytathassuk utunkat.
Az Óvárostéren levő Tyn-épületnek különösen az árkádos része tetszett, a gótikus ívek sora. A Tyn-templom építése 1365-ben kezdődött, csodaszép gótikus épület, amelynek a tornyai a kettős fiatornyos kialakítással kis várkastélyoknak hatnak. A belseje már kicsit kevert stílusú, de azért így is tetszett. Az óvárosi Városháza – szép, de itteni mértékkel nézve egyszerű tornyával – is emblematikus épülete Prágának, ennek az oldalán van az Óratorony, az Orloj. Itt óriási volt a tömeg, alig lehetett fényképezni is, mindig jövés-menés volt. Nagyon szépek voltak a kisebb épületek is, itt is volt természetesen sgraffitós díszítésű is. Ezt követte a zsidóvárosi (Josefov) séta. Mint már írtam, ez volt a legdrágább belépődíjas hely. A jegyen nemcsak a helyek sorrendje, hanem egy időintervallumos lista is meg van adva. Ez azért furcsa, mert mi van akkor, ha én másmilyen sorrendben megyek, vagy hosszabb ideig nézelődöm a helyeken. A Maisel-zsinagógában kezdtünk, amely a harmadik formájában áll most, neogót stílusban. Valóban gazdag anyaga van a kiállításnak, bár ezek engem kevésbé érdekeltek, mint maga az épület. Itt a zsinagóga mű-ködéséhez szükséges tárgyak voltak jobbára kiállítva, jellemzően a XVIII. századtól kezdődően. Gyönyörű és nagy menórák voltak a karzaton, kecsesek, nemes vonalúak. A Pinkász-zsinagóga eredetileg gótikus épületét reneszánszra építették át, de pl. a boltozata megmaradt vagy visszaállították gótikusnak. A bordák élét arany színűre festették, így még vékonyabbnak, grafikus könnyedségűnek hatnak. Ez a templom a holokauszt áldozatainak állít emléket, hetvenhétezer mártír neve van a falakra felírva. Az emeletén is e témakörben van egy megrendítő, kis kiállítás. A Régi zsidótemető sajátos emlékhely, hiszen 1439-1787-ig használták, azóta csak az emlékezést szolgálja és az ősök tiszteletét. Az út a Klaus-zsinagógába vezetett, ahol a zsidó népszokások kiállítása nézhető meg. A ravatalozó neoromán épülete után a leghíresebb zsidó épület, a Régiúj-zsinagóga következett. Ez valóban kihagyhatatlan épület, 1270-ben kezdték el építeni. Érdekes keveredése a gótikának és a keleties zsidó motívumoknak. Magáról az épületről nem lehetne megállapítani, hogy zsinagóga, csak a berendezési tárgyak utalnak erőteljesen a vallási hovatartozásra. Végül a Spanyol-zsinagógába mentünk – itt a karzaton templomi eszközök vannak kiállítva, arany és ezüst igen jelentős számban. Ez az épület a XIX. század végéről való, spanyol-arab jellegű díszítésű, uralkodó az arany, a piros és a zöld szín. Innen a Boldog Ágnes-kolostorhoz mentünk, amely most a Nemzeti Galéria kiállítóhelye. Sajnos nem volt nyitva – hétfő volt -, pedig a cseh középkori művészet érdekelt volna minket, no meg maga az épület belülről is. A Szent Castullus-templom – XIV. századi gótikus, részben átépített – mellett vitt tovább utunk a Szent Kelemen-templomhoz. Ez a templom románnak készült, de gótikussá építették át. Szinte mellette áll az 1606-ból származó újvárosi reneszánsz víztorony. Az utolsó prágai templomunk a Szent Péter lett – ezt is románnak építették a XII. század közepén, de a XIV-XV. században gótikussá alakították át. Ennek megfelelően a szokásosnál robosztusabb építmény, tornyai is egyszerűek, bár hosszú csúcsban végződnek. Ez utóbbi templomok egyikébe sem tudtunk bemenni, pedig biztos lett volna számos érdekesség, szépség, lencsevégre való részlet.
Így viszont visszaértünk egy megfelelő villamoshoz, és az autóhoz mentünk, hogy a második szállásra igyekezzünk.


Mivel minden szerencsésen alakult a Prágából kimenetelnél és a megfelelő útra rátalálásnál, gyorsan haladtunk Tyn nad Vltavou felé, sőt maradt még időnk útközben egy városka megnézésére. Választásunk Bechynére esett. Ez egy apró városka, amelyet egyébként még részletesen is van értelme megnézni – igaz, csak idegenvezetővel lehetne, ami azért túlzás. Először a volt minorita kolostorhoz mentünk, ami most művészeti iskola, épp nyári tábor volt. Sajnos a gótikus temploma nem volt nyitva, viszont a parkja nagyon jó kis hely, remek kilátás van a kb. 30 méterrel alatta folyó szurdokszerű medrére és a völgyhídra. Van itt egy reneszánsz várkastély is, ennek udvarára bejutottunk, annak ellenére, hogy már bezártak. Ebben van egyébként a porcelánmúzeum – a városban 3 kerámiagyár is van, vagy volt. A plébániatemplom is gótikus, bár barokkosításon is részben átesett – de így is volt fényképre való része. A tornya inkább reneszánsz jellegű.


Kisebb keresgélés után ráakadtunk a Tyn nad Vltavou mellett 10 km-re levő szállásunkra. A reggeli nekünk késői időpontja miatt a további napjainkat át kellett teljesen forgatni, sőt egy kicsivel kevesebb is fért bele, ez leginkább a hazafelé jövő napon volt sorsdöntő. Azt az alapelvemet kellett feladni, hogy reggel korai felkelés után a múzeumok nyitására oda kell érni az aznapi legmesszibb helyre, és onnan csorgunk visszafelé, így a délután hat óra körüli befejezés után már csak rövidebb utazással vissza is érhetünk. Így viszont többnyire 10 után értünk a legközelebbi helyre, és a legtávolabbi helyen végeztünk, vagyis legalább 1 óra aktív nézelődési időt vesztettünk – és sok hajszálat, mert a gyerekek sokkal nehezebben viselték a napi menet után a hosszadalmasabb autózást visszafelé. Az is igaz azonban, hogy így is többet meg tudtunk nézni, mint amit bejárhatónak véltem, de kevesebbet, mint lehetett volna.


Az első déli napot Ceské Budejovicében kezdtük. Elég korán érkeztünk, így a főútról a városba bevezető utcán, az óváros szélén találtunk parkolóhelyet. Vizekkel körülvett, gyakorlatilag zárt terület az óváros, ezen a párszáz méteres átmérőjű körön belül van minden komolyabb műemlék. Hangulatos lábasházas utcán mentünk a reneszánsz stílusú, négyszögletes Fekete-toronyig – ez uralja a várost. A feljárata egy aprócska tégla kerektoronyban van – amit hozzáépítettek, így elég mulatságosan néz ki. Nagyjából mellette van a Szent Miklós-templom, amelynek a szentélye gótikus kívülről, de a többi része inkább barokk, mintsem reneszánsz. Óriási a tetőzete, ez teszi egyedivé. A főtérnek itt is a szokásos jó hangulata van, természetesen díszkúttal a közepén – itt egy barokk Sámson-kút. A városháza épülete nekem nem tetszett, csak a sárkány alakú vízköpői. Viszont a főtéri lábasházak némelyike igen régi, volt egy gyönyörű gótikus épület is köztük. Az íveket szépen kibontották, az árkád alatt pedig egy kapu és egy háromosztatú, négy-szög alakú ablak kőkeretei, díszítései bűvöltek el. Néhány városfalrészletet, kisebb tornyocskákkal is megnéztünk a folyó- és csatornapartokon, majd a Szűz Mária-templom következett – gótikus stílusú dominkánus templom. Sajnos csak kívülről láthattuk, a kolostor is megvan mellette, de ott is csak bekukkantani tudtunk, egy-két részlet azonban ott is szép volt. A templom mellett a régi Fegyverház épülete büszkélkedik – egy hatszintes, gótikus épület reneszánsz átépítéssel, fehérre meszelve, lépcsőzetes oromzattal. Még egy látványos, nagyobb várfalbástya várt ránk, s be is fejeztük a sétánkat.


Cesky Krumlov jött, és fel is iratkozott a nagy kedvencek sorába – egyébként is a Világörökség része. A város a Moldva kanyarulataiba épült, tulajdonképpen egy fordított S betű belső részeit tölti ki az óváros. Persze mindez elég nagy szintkülönbségekkel van fűszerezve. Ezen a részen a turisták hada hömpölyög. Itt már igen nehezen találtunk parkolót, azt is elég messzire a műemlékektől. A Budejovicei-kapun keresztül “törtünk be” a városba, ez a régi városfal egyik kapubástyája volt – 1598-ban építették. A mélyebb, Moldva-parti részen elég elhanyagolt állapotú kolostor és egyéb épületek voltak, sörfőzde és a csuda tudja még mi – egy kerektoronynak volt hangulata, a többi inkább lehangoló volt – rengeteg pénz kellene a rendbetételére. Kis utcákon elvergődtünk a vár bejáratához. Itt van a torony is, amiből remek kilátás nyílt nemcsak a vár udvaraira, hanem a város nagy részére is. A várnak két nagy udvara van, további két kicsi is – ezek az épületek belső udvarai és még egy nagy parkja. A múzeumokat 3 körben lehet megnézni, ez legalább 5 órát jelentene, így sajnos le kellett mondanunk róla. Itt van Európa egyik barokk színháza, az eredeti állapotban – (már Gödöllőn is kész van a renovált és restaurált szintén barokk színház). Természetesen évszázadok alatt alakult ki a vár mai képe, a XIII. századtól a XVII. végéig alakítgatták – 300 helyiséget mondanak benne. Ami jellegzetessé teszi többek között, az egy viaduktszerű szintkiegyenlítő építmény, amely egy völgy feletti keskeny épületet “alapoz meg”. Kis jóindulattal van némi római jellege. A várépületek inkább külső oldalukkal várszerűek, belső homlokzataik sgraffitósak, vakoltak-festettek – szóval inkább kastélyszerűek. Ha valakinek sok ideje van, itt egy teljes napot el lehet tölteni. És akkor még nem beszéltünk a Moldváról! A kanyarokban kis zúgók vannak, ahol sikongatva jönnek le rengetegen, a víz elég alacsony és tiszta, kánikulában – mint ekkor is volt – kifejezetten csábító. Újabb sodródással a főtérre értünk, ahol körbe-körbe ismét lábasházak voltak. A régi városháza épülete 1580-ból datálódik, két gótikus ház összeépítése – homlokzatán címerekkel. Innen már toronyiránt közelítettük meg a gótikus Szent Vitus-templomot, amelyben jó jezsuita szokás szerint amit lehetett, azt barokkosítottak – pl. egy óriási oltárt tettek be. Mellette van ugyanis a jezsuita kollégium hatalmas épülettömbje – egyéb-ként szép sgraffitós díszítéssel – mintha kövekkel volna kirakva, azt mintázza. A templom hálóboltozata egyszerű és nemes vonalú. Ezen az utcán még számos jó épület hirdeti építői dicsőségét – kisebbek-nagyobbak egyaránt.


Déli irányban folytattuk utunkat Rozmberk nad Vltavouba. Ez az út volt az, amikor a Moldván többen voltak kajakokon, kenukon, mint az úton. Fantasztikus hely, a kicsi és tiszta víz óriási lehetőséget ad a vízitúrára -a környezet pedig természeti és építészeti téren is igen gazdag látnivalókat tár elénk. Először a gótikus templomot jártuk körbe, amelyen néhány apró freskó és festett díszítésrészlet látható, a belsejét most renoválják. Eredetileg 1271-ben épült, bár két évszázad múlva bővítették – de megmaradtak a gótikánál. Egytornyú, tornya az errefelé megszokott csúcséles toronysisakos. A folyó túlpartján, jó magasan van a két vára, az újabb, XVI. századi Felsővárból csak a kerektorony maradt meg, de az egyébként régebbi, XIV. századi Alsóvárat többször átépítették – ma neogót. Remek kilátás nyílik a városkára, a folyóra, a sok vízijárműre, ahogy csurognak lefelé – északi irányba.


Pár kilométert délebbre mentünk tovább a Moldva partján, és Vyssí Brodba értünk. Itt egy óriási ciszter kolostor gótikus épületkomplexuma vonzza a látogatókat. Az évszázadok alatt persze itt is voltak átalakítások, de végül neogót stílusban renoválták száz éve. Ezzel együtt jelentős része eredeti gótikus, a templom 1260-as kezdésű. Ide is csak vezetéssel lehet bejönni, viszonylag drága, és a belépővel a könyvtárat is megmutatják – na ezt mi már nem bírtuk cérnával, és oda nem mentünk át. A szembeötlő részek valóban vagy barokkok vagy neogótok, de sok apró részlet a díszítésből tényleg régi. Ezek a részletek azonban nekem nagyon tetszettek.


Még Trebonba is átmentünk, ez már – fogjuk rá – “hazafelé” volt. Tipikus cseh kisvárosnak írja a könyv, valóban egységes és kedves hely, kényelmeseknek akár egy napot is jelenthet – sörrel, knédlivel, stb. Az egyik középkori városkapun – persze a XVII. század elején kicsit kupáltak rajta – a Budejovicei-kapun mentünk be, amely mögött szinte közvetlenül volt a gótikus Szent Egyed-templom. Sajnos csak “kukucska” volt a templomban, így pl. a főhajó boltozatát nem is lehetett látni az orgonás karzat miatt. Pedig gótikus boltozata van, de minden berendezési tárgy barokk. A főtere nagyon szép, kikövezett, az épületek is jók. A városháza reneszánsz, a tornya is jó magas, loggiás. Egy másik reneszánsz városkapun is kimentünk, így a városfal-maradványokról is tudtam felvételt csinálni – aranyos kis bástyácskák voltak. A várkastély eredetileg gótikus volt, de reneszánsz kastéllyá alakították. Ekkor már késő volt, nem volt nyitva, a könyv szerint nem rossz hely egyébként.


Másnap egy Világörökséges városka, Telc volt az első célpont. A főtér színesre festett lábasházainak valóban remek hangulatuk van, ezek természetesen barokk és reneszánsz külsejűek, sok esetben gótikus épületeket rejtenek. Itt is van sgraffitós díszítésű, nekem ezek tetszettek legjobban. A tér végén van a gótikus Szent Jakab-templom, amelynek jó magas tornyából szép kilátás nyílik a főtérre és a lábánál fekvő várra. Maga a templom egyszerű, tiszta vonalvezetésű, viszonylag kevés barokkizálással terhelt. A vár gótikus volt, amelyet reneszánsz kastéllyá alakítottak. Van pár udvara, ezek közül egy nagyobbacska, szép loggia az egyik oldala, nyári színház van benne. A másik udvar egy igen nagy területű, szép kerttel, és a körülvevő épületek is szép harmonikusan illeszkednek egymáshoz.


Következett a szintén Világörökség Trebic. Ez is fantasztikus hely. A főtere kissé vegyes, de remek épületek állnak rajta. A legszebb valóban az 1619-ben épített Fekete-ház, amely a nevét a sgraffitós díszítés fekete alapszínéről kapta. A fekete igen ritka, többnyire a szürke világosabb árnyalatai, vagy világosbarnát és vajszínt használtak. Itt frízképeket és nagyobb képeket készítettek ezzel a technikával.
A leghíresebb épület a Szent Prokop-kolostortemplom. Román és gótikus elemek egyaránt vannak benne, kívül inkább a román, belülről pedig a gótikus az inkább jellemző – természetesen itt is van barokk beütés – főként a homlokzaton rondítottak. A bejárat az oldalsó, ún. Paradicsom-kapuján keresztül van – amely egy közepesen dúsan díszített kapubélletes bejárat előtt emelt fedett rész, kívülről román, de a boltozata már gótikus. A templom háromhajós, és a szentélyből egy kápolna nyílik. A gótikus elemeket – érzésem szerint részben újra kibontottak – hangsúlyozták, elég különös vonalvezetése van, két félig lezáró fal is van, egy a szentély előtt közvetlenül, egy pedig valamivel előbb. A szentély is a két stílus ötvözete, alul román oszlopsor, felette gótikus ablaksor – részben csúcsíves, részben körablak -, még felette román ablaksor, még felette kicsi román körbevilágító ablaksorral – persze a boltozat gótikus. A kupola erőteljes, négyzet feletti, így teljesen szimmetrikus. A kápolna 1250-ből való, a freskói középkoriak – igen díszesek, és nagy része megmaradt. Az altemplom is méltó az egészhez, hihetetlenül erőteljes, kis fesztávolságú ívek, néhol még a régi faboltozat is megvan.
A várkastély a régi kolostor helyén épült, most kicsit kopott a külseje – nem mentünk be a kiállításra. Viszont a zsidónegyeden átsétáltunk, amely szintén a Világörökség része. Kis girbegurba utcák, két volt zsinagóga, az egyikben múzeum van – nem mentünk be a prágai kiköltekezés után. Igazából a hangulata a régies, bár a házak nem olyan értékesek.


Ezután hosszabb útra indultunk, azonban útközben, egy kereszteződésnél egy templom megállásra kényszerített. Ez Velká Bítes erődített temploma volt, ahova csak én mentem. Egy román templomot a XV. században építettek át gótikus stílusúvá, a belsejét természetesen barokkizálták, majd visszagótizálták – a szokásos sorrend. Itt is csak kukucska helyzet volt, de megérte. Körülötte a védművek 3-4 méter magasságig megmaradtak, kicsit erdélyi hangulata volt.


Az úticél Tisnov-Predklásteri volt, a kolostor. 1223-ban alapították, aztán szépen az évszázadok alatt óriásivá nőtt. Két templom van egymás mellett – 90 fokban – az egyik a régi, gótikus, a másik valószínű-leg neogót. A régi háromhajós, kereszthajós templom, burgundi ciszter stílusban épült. Ez leginkább a Mennyek kapuja elnevezésű bélletes bejárati kapuján látszik – egy gótikus ív alatt -, amelyen a tizenkét apostol szobra is van, az ív alatt Krisztussal és az őt imádókkal. Ilyen gyönyörű és ívvel lezárt kaput kevés helyen lehet látni. A kolostor környékén óriási gazdasági és kolostori épületek vannak, amiket még nem újítottak fel, de ezekre óriási összegeket kell majd rákölteni, hogy a szocializmus pusztítását ellensúlyoz-zák.


A nap végállomása Jihlava lett. Van három gótikus temploma – a minoritáknál kezdtük. Szép háromhajós templom 1250-ből, a mellékhajóban a boltozaton díszítő motívumokkal. Persze itt is barokk berendezés van. Az utca végén van az egyetlen megmaradt városkapu, az Isten anyja-kapu. A főtéren szép reneszánsz épületben van a múzeum. A szintén XIII. századi Szent Kereszt-templom ma a Cseh Testvérek Egyházáé, így nem lehet bejutni – pedig a gótikus szobrai a könyv szerint gyönyörűek. Kívülről nem nagy szám, bár a homlokzata szép. Az aznapi utolsó templom a szintén gótikus, két tornyú, háromhajós Szent Jakab. Ezt is 1250-ben kezdték építeni, a XVI. században felújították, tornyában Csehország egyik legnagyobb harangja, a Zsuzsanna lakik. Itt már mise volt, amikorra odaértünk, bár ez jó taktika is lehetne, mert így legalább csendben körbe is lehet járni.


A következő nap első állomása Zvíkov vára volt. Erről a várról semmit sem ír a könyv, azonban a cseh kiadványok felhívták rá a figyelmet. Középkori vára folyók által három oldalról körülvett szirten áll, több udvara és néhány ép terme is van – a zömmel romos várnak. Csodaszép hely nemcsak a vár, hanem a környezete is. Az alsóvár kapujától már csak pár méternyi a víz, hajójáratok is vannak – azoknak, akiknek sok idejük van. Fénykorában óriási termei voltak, ezeknek most a gótikus boltozat-kezdetei adják meg a képzeletünk kiindulópontjait. Ami ép, az csak megerősíti a képzeletünket – egy könnyed kiállítás van benne, a főszereplő maga a vár épülete, és a XV. századi freskók. Két teremben több kép is táncmulatság-ról szól, az ún. táncterem egy viszonylag kisebb szoba, de itt a freskók a falak nagy részét beborítják. Az alakok életnagyságúnál nagyobbak. A kápolna sem nagy, bár a kb. 12×5 méteres alapméret azért nem kicsi. A falakon freskók szentekkel, bibliai alakokkal. Lenyűgöző! A 20 méter magas kerektornyából jó kilátás nyílik a környékre is. Ez a vár lett az abszolút győztes nálunk, bár azért volt küzdelem. És itt a 100 autóból egy volt szlovák, meg mi voltunk még külföldiek.


A következő Baltná vízivára volt – egy kis mesterséges tó közepén áll. A bejárati hídnál van a legrégibb része, az öregtorony, amely mellett a gótikus szárny található. A folytatása már reneszánsz, a másik oldalon a barokk szárny van – ebben van a kiállítás. A reneszánsz szárny belső oldala és a belseje felújítás előtt áll, vagyis elég romos, de kívülről az egész vár szépen mutat. Közel van a városka központja, ahol egy gótikus Szűz Mária-templom is áll. A barokk berendezés sem tudja elrontani a szép gótikus épületet, a boltozatok szépségét. A szentély boltozata kőgerincekkel, szokásos megoldású, azonban a hajó vakolt, több osztatú, kisebb részekből összeálló fehér boltozatú – talán a legszebb ebből a fajtából az általunk látottak közül.


Strakonice vára következett, itt bementünk a kiállításra – bár nem volt nagyon sok értelme. A kerektornya azonos a zvíkovival, egyébként a máltai lovagok kezdték építeni 1220-tól. Románkori körablaka művészettörténeti jelentőségű – egy kis átmérőjű ablakról van szó, kb. másfél méteres. Azonban a leg-szebb része a vártemplomhoz kapcsolódó gótikus keresztfolyosón és teremben XIV. századi freskók van-nak. A templomban is vannak freskótöredékek, de ott csak kukucska helyzet volt, méghozzá a rosszabbik fajtából – az üvegen keresztül, amit a fényképezőgép nem szeret. A vár a folyó felől mutatja leglátványo-sabb képét. A folyó túlpartján van az óváros, temploma gótikus, de felújítás alatt áll, bár be tudtunk menni – egy kis freskótöredék azért van benne.


Ennek a várnapnak a vége Rabí vára lett. Itt rengeteg turista volt, és elég sok külföldi is. A parkolással gondok voltak, mi az odavezető út mentén tudtunk megállni, de jól is esett az a kis séta. Onnan viszont remek fotókat lehetett csinálni, amin az egész vár látszott. Innen jól mutatott a gótikus várkápolna, amit a várfalakon kívül építettek fel 1498-ban – felújításra vár, nem lehetett bemenni. Egyébként egy nagy várrom az egész, némi épebb termekkel, de ezekben is igen egyszerű, fagyálló kiállítások vannak – többnyire makettek. Két vezetéses körrel lehet megnézni – a tornyot nyugodtan meg lehetett volna vezető nélkül is oldani. A legmagasabb torony, az öregtorony, a tetejéről jó volt szétnézni és fényképezni – a rom többi részét és a szép hegyes-völgyes környéket. Itt is voltak befogott madarak – sasok, baglyok, stb. Ezzel együtt remek falak, épületrészek vannak, sokkal várszerűbb még ebben az állapotában is, mint sok többször átépített várkastély. Ez a vár is dobogós lett nálunk.


Hazafelé még Písekbe, a táboriták valaha volt másik központjába is bementünk. Az Otava folyó partján parkoltunk, a kőhíd hídfőjénél. Ez a híd kicsiben a prágai Károly-híd – a legrégebbi csehországi hídnak tartják. A XIII. században épült (100 évvel öregebb a prágai Károly-hídnál), és 4 barokk szoborral díszítették. Itt is csak gyalogos forgalom, no meg kerékpár van rajta. A várából főként a későbbi korok épületei vannak meg, ezekre szép kilátás nyílt a folyó felől – a túlpartról. A gótikus XII. századi várból egy épületrész maradt meg, illetve helyreállították, kb. 15 méter hosszú háromszintes, három íves, a folyó felől három keskeny ablakos rész – egy kicsit az egri gótikus palotára emlékeztet. Itt, ebben a nagyobb városban a terek már vegyes stílusúak, vagyis vannak benne ronda modern épületek is. Ezzel együtt többnyire barokk jellegűek, és a turizmust szolgálják. A háromhajós templomuk XIII. századi, és az évszázadok során ez a templom is megjárta a maga kálváriáját – végül megkeresték az eredeti állapotát. Két tornya eltérő magasságú, a magasabb is XIV. századi, sisakja persze reneszánsz. Belülről is nagyon tetszett, a berendezések is neogótok, az egész szépen “egyben van”. A falak még eléggé vaskosak, a kb. másfél méter vastag oszlopok választják el a hajókat, azonban az oldalukon freskók is megmaradtak.


A következő nap már kicsit gyengébbre volt tervezve, hogy este még a lehetséges szintig össze is tudjunk majd pakolni. Azonban így sem maradtunk csodás műemlékek nélkül. Az első hely Milevsko volt két gyönyörű templomával. Egymástól kb. 100 méterre van a premontrei kolostor temploma és a Szent Egyed-templom. Először az 1187-ben elkezdett kolostortemplomot próbáltuk megnézni – reggel kilenc-kor már ott voltunk, mert közel volt a szállásunkhoz. A templom rendesen, keletelve van, így teljes, éles ellenfény volt, a kívülről már szépen rendbetett kéttornyú román homlokzatról nem tudtam normális fel-vételt csinálni. Az épületet belülről most renoválják, szép lesz, ha elkészül. A tömege román stílusú, bár vannak benne gótikus elemek, a szentély pl. már az. A boltozata pedig barokk, de egyszerű, és gótikusra emlékeztető, nincsenek rajta freskók. Szóval nem üt el feltűnően a környezetétől. Ha kész lesz, akkor páratlan élményt fog nyújtani. A templom mellett balra is van egy gótikus épület, a kolostorhoz tartozik, szép gótikus kápolnája van, de ezeket és a templom többi szépségét kívülről akkor lehet megnézni, ha az ember körbemegy a kolostorudvarok felé, vagy a temető és a Szent-Egyed templom felől. Mi ezt tettük, és ennek a sétának során láttuk még egy korábbi templom alapjának jelzését, a templom szentélyét kívülről és az egyik kolostorszárny gótikus részleteit – ez még várni fog a felújításra egy ideig. Van még egy rendbe tett gyönyörű gazdasági épület, ez a templomtól jobbra, látszik jól, ahogy az ember a templomba megy.
A Szent Egyed-templomot 1184-ben, tehát három évvel a másik előtt kezdték el építeni. Érdekes templom, mert a román részből tulajdonképpen csak egy nagyobb toronykezdet maradt meg, a többit gótikus stílusban átépítették, illetve bővítették. Kívülről csodálatos, belülről a szentély boltozata és a freskók, régi feliratok a kazettákban, amik szépek, a főhajóban a gótikának csak a nyomai vannak. Egyébként ezt a templomot ma ravatalozónak használják.


Sobeslav városa következett. A főtéren van szinte minden, ami régi. A Péter-Pál templom kéthajós korai gótikus épülete, a hajó közepén levő oszlop osztja ketté a szerkezetet. A szentélyben kőből vannak a boltozati bordák, viszont a hajókban a vakolt, fehér, többosztatú bordahálózat van – van egy freskó-darab is, egy teljes kép, a berendezése barokk. Magas tornyába nem mentünk fel, mert legfeljebb a városszerkezetet lehetett volna jobban látni – de ez annyira nem volt jelentős. Kb. 100 méterre volt tőle egy valamivel későbbi Szent Vitus-templom. Ez egy apró, de nagyon arányos templom, neogót berendezéssel. Ez is kéthajós, szinte azonos megoldású a másikkal, sőt itt is van freskómaradvány – sajnos csak kukucska lehetőség volt. Még egy-két reneszánsz épület is volt, amelyek hangulatossá tették a teret. Ahogy mentünk vissza az autóhoz, az egyetlen megmaradt városfal-torony felé kanyarodtunk – egy 10-15 méter magas kerek kőtorony, cserépsisakkal.


Egy olyan vár következett, amelyet “ismeretlen ismerős”-nek is nevezhetnék, mert a mi korosztályunk-ban, akiknek volt TV-jük, azok jól emlékezhetnek A névtelen vár filmes feldolgozására – és azt itt, Cervená Lhotán forgatták. Ez egy mesterséges tó szigetére, sziklára 1530-ban épített váracska, amely nagyon látványos. Végül nem mentünk be a termekről készült fényképek alapján. Nemrég renoválták ezt a várat is, szép terrakotta színű a fala. Egyébként itt is óriási tömeg volt, kb. 200 autó a parkolókban.


A napot Jindrichuv Hradec városában fejeztük be. Kissé nehezen azonosítottuk be magunkat a könyv térképén, mert elég kívül álltunk meg az autóval. Az első templom, amely az utunkba került, a Szent Katalin volt, amely a barokkizálás után is mutat valamennyi gótikus jegyet kívülről – nem lehetett bejutni. Végül csak sikerült a megfelelő irányt megtalálni, és a Keresztelő Szent János-templomra rálelni. Ez egy XIV. századi gótikus minorita templom, kolostorral együtt. A kolostor felől lehet bemenni, itt jó és ke-vésbé érdekes kiállítások vannak a földszinti termekben, azonban a termek eleve figyelemre méltóak, pazar részletekkel. Az ámulat igazából a kerengőn kezdődik, ahol gótikus ívek alatt, freskórészletek között sétálhattunk. Az egyik barokkizált kápolnában egy nagyon jó régizene együttes próbált – a karmester egy kópia-orgonapozitívon játszott, ebből is a régifajtán. A hangszertest felett volt a kettéosztott fújtató, amelynek a tetején kősúly volt, ezeket egy lánynak emelgetnie kellett szükség szerint. Egyébként olyan jól esett a lelkünknek is ez a zene – valami barokk kismester kantátáját próbálták. Nyolctagú volt az ének-együttes, egyénileg is fantasztikusan jók voltak – többen is szólóztak a legalább negyedóra alatt, amíg ott voltunk. A zenekar is szólamonként egy játékosból állt, szóval igazi kamara. Szívesen maradtunk volna, de hát az idő fogy. A templom óriási meglepetés volt, mert nemcsak hogy gyönyörű, de igen sok régi részletet megőrző hely. A freskók egy része figurális, másik része nem, és a boltozat is szép, részint sima kő, részint festett. Így, az út végefelé is óriási élményt jelentett. A városban gótikus lábasházak is voltak, amik itt is tetszettek. A város plébániatemploma a Mária mennybemenetele-templom szintén gótikus stílusú, háromhajós. Oltára neogót faszerkezetű. A tornyából remek kilátás nyílt a városra, jókat lehetett fotózni. Innen a várba mentünk, amely egy ötudvaros, öregtornyos épületegyüttes. Itt is csak vezetéssel lehet bemenni – kivéve a tornyot, ahova fel is másztunk Dorcsival – és az egész vár itt is több körre volt választva. Egy dolgot sajnálok csak, egy 1338-ban készült Szent György legendás freskót a vár egyik terméből. Az egyik udvar főlátványossága a háromszintes reneszánsz folyosó-loggia – teljesen olaszos. A többi épület – gótikus, reneszánsz – is jó, erőteljes és látványos. Az utolsó udvar egy barokk kert, a csúcsán egy különálló, kerek, barokk zeneteremmel, ami igen látványos, de nekem nem tetszett. Szóval, ha valaki erre jár és több ideje van, és még nem volt benn sok vármúzeumban, ne hagyja ki.


Elérkezett a hazaindulás ideje is. A reggeli után Znojmo városát vettük célba, a késői reggeli után indulva dél körül értünk oda – a főtéren parkoltunk le. Innen egy kört kellett tenni, hogy felfedezzük ezt a remek várost. A Szent Kereszt-templom gótikusságából csak a szentély külseje maradt meg. Az óvárosi utcákon a sokszor megcsodált sgraffitós technikát, a lábasházakat láttuk, a városfalmaradványokkal, bástyákkal, az óváros egyik oldalát a Dyje folyó jelenti. Az Óvárosháza egy összetett épület, tornya még a gótikus – 68 méter magas, a sokat látott fiatornyos sisakformával, bár itt megkettőzve – a kapuja reneszánsz. A Szent Miklós-templom románnak indult, de gótikussá építették át – nagyon szép -, a belsejét barokkizálták. A külseje már rendben van, belül most renoválják, így nem lehetett bejutni. Mellette van, a folyó feletti szirt szélén a Szent Vencel-templom 1520-ból, amely kétszintű; az alsó szintje román stílusú – ebből nyílik egy körkápolna, amely egy időben csontkamra volt – a felső pedig gótikus, a boltozata 1602-ből való. Az egész nagyon egyszerű és kis alapterületű, berendezése alig van, az is teljesen elkülönül stílusában is – most az ortodoxok használják, egy szimpatikus fiatal pópa mutatta meg a körkápolnát is.
Innen a várba mentünk, ahova esküvő miatt sem juthattunk be. A vár mellett van a XI. századi Szent Katalin-rotunda, amelyben van szintén román stílusú freskó is, de sajnos ez sem volt nyitva.


Következett Brno, amely végül az utolsó megnézett hely lett. A Péter-Pál-katedrálissal kezdtünk, amely mára alapvetően gótikus – román előzményekkel, barokkosítás és viszaalakítás után. A szentélye tetszett, a világos gótikus kőbordákkal. Jellegzetes tűszerű tornyai emblematikussá teszik. A nem tervezett nagy kanyar a Szűz Mária-templomhoz vezetett, amely1322-ből való téglagótikus, kívülről az eredeti szépségét mutatja – ablaksora, oromfala. A Spílberk vár a kezdeti idők óta erődítmény, sok évszázad alatt épült ki a mostani állapotára – ez az egyetlen vár, ami a töröknek is ellen tudott volna állni. Jó kis gótikus részletek láthatók – kápolnának tűnt az egyik rész, de a későbbi stílusok is tetszetősek. A múzeumba nem mentünk be, eléggé elcsigázottak voltak különösen a gyerekek – ekkor már 2 óra körül járt az idő. A várból a Szent Jakab-templomba mentünk, amely a németek temploma volt. XIII. századi csodaszép gótikus 3 hajós templom. Légiesen karcsú oszlopok, nagyon magas hajókat alkotnak, a szentély körül teljesen körülmegy a szélső hajó, s a boltozata pedig elnyűgöző. Ez a templom sokkal jobban elvarázsolt, mint a katedrális. Egyáltalán nem katonás szimmetria jellemzi a hajó és a szentély boltozatát is, de a szentély fölötti óriási fantáziával, elegánsan szinte szövetté szőve. Persze ezt a templomot is körbejártuk, a véleményünk természetesen nem változott meg róla – de az épület belülről sokkal többet mutat.
A főtéren még a reneszánsz Lipa-palotát megnéztük kívül-belül. Az Óvárosháza valóban jó kis épület, a gótika és a reneszánsz keveréke, a tornya igen magas. A bejárat fölötti gótikus díszének jellegzetessége, hogy a középső csúcsdísz vonala nem egyenes, hanem kanyarog. Az udvara is tetszett, no meg természe-tesen a nagy krokodil az átjáróban. Visszafelé az autóhoz még egy-két reneszánsz épületnél megpihent a szemünk, és még egy udvarról képet is készítettem. Ezzel ért véget végül a cseh túránk.


Denke Gergely


Denke Gergely írásai az Útikalauzban >>


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Csehországról >> 











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Denke Gergely: Csehország 2005" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár