Denke Gergely: Krakkó, Wroclaw – Lengyelország – 2006


Denke Gergely: Krakkó, Wroclaw – Lengyelország – 2006. ősz



A szerző újabb írásában precízen sorra veszi a két nagy múltú város középkori építészeti emlékeit, miközben oda-vissza rövid megállót tesz a Felvidéken. A jó képekkel illusztrált beszámoló hasznos lehet azoknak is, akik elsősorban síelni vagy túrázni indulnak Dél-Lengyelországba

november 1. szerda: Besztercebánya – Árva vára – Turdossin – Orawka – Spitkowice
november 2. csütörtök: Wroclaw
november 3. péntek: Krakkó
november 4. szombat: Krakkó
november 5. vasárnap: Rózsahegy – Selmecbánya


Krakkó már évek óta a látókörünkben volt, idén már kétszer konkrét lehetőségről is szó volt, de aztán nem lett belőle semmi. Egy családi fuvarozási feladattal összekapcsolva azonban az őszi szünet alatt összejött, sőt most, hogy a mindenszentek szerdára esett, így összesen 5 nap volt – utazással együtt.
A tervezésnél gondot okozott, hogy november 1-jétől a műemlékek legnagyobb része már délután háromkor bezár, így azért elég nehéz sokfelé benézni. Ezzel együtt az oda-vissza útra is szokásos módon látnivalókat iktattunk be – igaz, visszafelé a várható csapadék és a fagypont körüli hőmérséklet miatt nem mertünk az eredeti útvonalon (a Tátrát keletről kerülve, Késmárk, Poprád felé) jönni, – így azok a napok is maradandó élményeket tartogattak.


A szállást a hugom intézte a www.limba.hu honlapon keresztül. Ez egy szlovák cég, de magyarul is lehet “ügyintézni” velük, főleg írásban. Nem volt rossz tapasztalatunk, bár volt némi kísérletük drágább szállást ajánlani. Végül a nekem is eleve tetsző helyet sikerült lefoglalni: Krakkó óvárosától nyugatra 5 km-re, két nyugatra kifelé vivő főbb út közötti észak-déli összekötő út – a Piastowska – déli végétől 3 házra levő közben egy emeletes házban levő apartman. A pontos cím: ulica Kudlinskiego 3., www.secesja.az.pl ; e-mail: secesja2@wp.pl. Valószínűleg egy családé az egész emeletes ház, amelyben a földszinten és valamelyik emeleten is van egy-egy négyágyas apartman.
Mi a földszintiben laktunk, amely egy kis előszobából, az azzal egy légteret alkotó jól felszerelt konyhából, az ebből nyíló normális méretű zuhanyzós fürdőszoba-WC-ből, és az előszobából boltívvel nyíló közel 40m2-es szobából állt. A bejárattól jobbra étkezősarok, utána TV és interneteléréses(!) számítógép, balra pedig három ágy, derékszögben a negyedik (még pótágyat be tudnak tenni) – köztük éjjeli szekrénykékkel. A bejárattal szemben egy kicsike füves kertre nyílt az ajtó – amely nyáron kellemes helyecske lehet. Most, így zimankós időben jó meleg volt, és nagyon jól éreztük magunkat a jól felszerelt, új berendezéssel és bútorokkal rendelkező helyen.
A háziak figyelmesek és kedvesek voltak. Parkolni a közben tudtunk, így nem kellett őrzött parkolót keresnünk – erre hívták fel a figyelmet, még itthon a turisztikai irodában.
A háztól 100 méterre volt a buszmegálló, óránként 2-4-szer járó busszal 4 megálló, vagyis pár perc alatt az óváros nyugati szélén voltunk – jegyet a buszon is lehet venni, de ott természetesen kicsit drágább, mint elővételben. Nekünk fontos volt a nyugati elhelyezkedés, mert a wroclawi menetnél így nem kellett a városon átvergődni oda-vissza. Szóval remek helyen volt a kiváló szállás, és az ára is kifejezetten kedvező: valamivel több, mint 3.500.-Ft/fő/éjszaka – ez a nyári áruk is.


Az út előkészítése során eljutottam a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviseletre (Bp. Károly krt. 11. V. emelet tel: 1/269-78-09) is, ahol nagyon kedves eligazítást, és sok hasznos prospektust kaptam – aki még nem tudja, pontosan mit szeretne látni, remek ötleteket is kaphat. A fiatal hölgy – a lengyel nevek kiejtéséből, és a lengyel honlapok igen magabiztos kezeléséből lengyel gyökereket véltem – impulzívan, szenvedélyesen ajánlotta az országot, az internetet is használva együtt gondolkodott velem – láthatóan értékelte, hogy a lengyel kultúra emlékei érdekelnek, s tudom, hogy alapvetően mit szeretnék látni. Teljesen felvillanyozva, számos új anyaggal gazdagodva jöttem el, pedig már ekkor is határozott elképzeléseim voltak, és néhány alap-prospektust az évek során az Utazás kiállításokon már begyűjtöttem – no és útikönyveink is vannak erről a területről. De az itt kapott Wroclaw részletes, kicsit térhatásúnak rajzolt óvárosi turistatérkép – hátoldalán rövid leírásokkal a számozott műemlékekről – alapeszközként szolgált, sőt a beszámoló megírásakor is nagy hasznát veszem. De ugyanígy a fatemplomokról szóló prospektust, vagy a krakkói zsidónegyed térképét – bejelölve az összes zsinagógával – is említhetném. Vagyis mire indultunk, az új prospektusok alapján még felkészültebbnek éreztem magamat, tudtam, hogy mit kellene megnéznünk – ami azért döntő részben igaz is volt.


Budapestről, így már elég korán Besztercebányára értünk. Szerda reggel hatkor már gurultunk A temető mellett tudtunk leparkolni, mert az óvárosba bevezető utcát épp lezárták valamilyen építési munkálatok miatt, nagyon nem küzdöttünk hogy még közelebb kerüljünk az innen láthatóan közel levő műemlékekhez. Épp kilenckor sétáltunk be a központba, így a harangjáték fogadott bennünket. A németek gótikus templomában TV közvetítéses mise volt, így a XV. századi Mátyás-ház – volt királyi szállás – mellett mentünk be a kicsi, de igencsak hegyes-völgyes temetőbe, amelynek egyik oldala a Szlovák templom erődszerű, homlokzati végének bástyás kőfala. Maga a templom késő gótikus, nem jutottunk be – a könyv szerint barokkizálták. A régi Városháza XVI. század végi késő reneszánsz, jellegzetes térközepi középület, toronnyal. Mellette van a régi vár, amit az utóbbi években részben újraálmodtak. A lejtős, kiszélesedett főutca – ami jellegzetes főtérforma különösen a Felvidéken – több magyar történelmi emléket hordoz: az egyikben választották magyar királlyá Bethlen Gábort, a másikban lakott Bél Mátyás, van Thurzó-palota, Beniczky-palota. Ezek jelentős részben reneszánsz épületek, sgrafittós díszítéssel, de persze sok barokk épület is van. A főtér számunkra érdekes építménye a Várostorony a XVI. század közepéről. Lesétáltunk a Szt. Erzsébet-templomhoz is – az az óváros széle -, amely kívülről kis méretű gótikus épület, nem jutottunk be, pedig gótikus faragott faoltárt írt a könyv, de nem lennék meglepve, ha már nem lenne ott. A séta közben a hó is el kezdett esni, így jó volt, hogy a mise végeztével bemehettünk a régi, eredetileg román, de gótikussá átalakított, majd részben barokkizált Német templomba. A legérdekesebb része az oldalkápolna gótikus faragott faloltára, de mivel vastag felhő volt és kevés ablak, a világítást pedig már lekapcsolták, szinte semmit nem lehetett látni belőle. Pedig nagy élmény lehetett volna, mert ilyen közelről igen kevés helyen lehet hozzáférni. Itt gyakorlatilag teljesen hozzá lehet menni, és nem több méter magasságban vannak a szobrok, sőt az egyik oltárszárny hátsó oldalát is meg lehetne nézni. Persze a fényképezőgépnek esélye sem volt, hiszen szabad szemmel is alig láttunk valamit. Mire végeztünk ezzel a kis körrel – amivel azért a látnivalókat végigjártuk -, épp 10 óra lett, így újra a harangjáték köszönt nekünk – immár búcsúzott.


A következő helyet már nagyon vártam, úgy húsz éve mutatott róla képeket egy barátom: Árva vára jött. Sziklaszirten álló, igen magas vár, amely az idők során lefelé terjeszkedett, így a mai, gyakorlatilag XVII. századi állapota egy többudvaros, a falakon belül is jelentős szintkülönbségű impozáns erődítmény. Ha északról közelítünk, akkor látszik igazán, hogy csak az épület szélességű maga a sziklaszirt is, amelyen épült, így még félelmetesebbnek tűnik az egész. A folyó szintje és az épület teteje között több mint 100 méter van, ebből legalább 60 a váron belül – szóval jó kis lábtorna. Csak vezetéssel látogatható, turistaszezonban 100, novembertől 150 korona a belépő. Nem terhelik túl a látogatót kiállításokkal, magyar emlékekkel pedig különösen nem, ezzel együtt óriási élmény.








A magyar történelem több nagy családja szerepel történetében: Thurzó, Erdődy, Pálffy. De van itt emléktáblája Tranosciusnak is, az énekeskönyvéről ismert cseh evangélikus lelkész-költő reformátornak is.


A következő megállót Turdossinba terveztem – ez a kis hely a lengyel határ felé tovább az Árva völgyében van (korábban Tordasin illetve Turdosin néven található a történelmi atlaszban). A XIV. század végén épült fatemploma festett, kazettás belső díszítéssel. Ez a fatemplom az egyik legrégebbi Európa belsőbb részein, gótikus stílusa megejtő, üzenet a régi világból – amit idealizáltan érzékelünk. A temetőben van – minthogy régen a templom körül volt mindig a temető – a helységen átvezető úttól alig száz méterre (ha délről megyünk északra) balra, a dombok felé egy utcával feljebb, a templom után az első utcában kell megközelíteni – barna tábla is jelzi, amit persze alig vettünk észre. Mivel mindenszentek napja volt, bár a mise alatt nyitva volt, csak a nagy tömeg miatt a fejek fölött lehetett legfeljebb egy négyzetméternyi belső festett részt látni. Népi barokknak véltem e pici rész alapján. Maga az épület kicsike, de erőteljes – szinte földig érő fa tetőszerkezete erős védelem képzetét teremti meg. Szóval ezt a helyet is nagyon tudom ajánlani mindenkinek – július-augusztusban nyitva is van, a belseje is látható.


A lengyel határ után pár km-re már újra érdemes volt megállni – még mindig valaha magyar területen jártunk, amely Trianon után került Lengyelországhoz. Orawka fatemploma, bár több, mint 250 évvel később épült, akkora különbség azért nincs közöttük. Ezzel együtt már a méretében is sokkal jelentősebb – legalább kétszer akkora minden mérete -, a gótikához közel álló a szerkezete. Barokk bővítése és részben belső díszítése van, de nekünk, magyaroknak mégis a XVIII. század elejéről való teljes magyar szentek festett képgyűjteménye a templombelső felsőbb részein. Ennek oka, hogy ellenreformációs központként demonstratív templomnak szánták. Mára ennek csak a szépségét látjuk, és egyedülállóan teljes, főleg Árpád-ház korabeli magyar szentek seregében gyönyörködhetünk. Orgonája 1670 körül készült, vagyis nagyon régi hangszer, ha kicsit hamarabb érkezünk, talán még hallhattuk is volna. Itt a mindenszentek ünnepi mise miatt viszont bejutottunk a templomba, épp akkor lett vége, amikor kívülről körbejártuk az épületet, így a néhány perc alatt, amíg még égtek a lámpák, meg tudtuk nézni és megkísérelni képek készítését. Ez is a kihagyhatatlan helyek sorát bővítette.
Ha Krakkó felé megyünk, akkor baloldalt van az út mellett kb. 30 m-re a templom, egy kaptató végefelé, az útnál valamivel magasabban – a templom “felett” van a parkoló, vagyis túl kell menni a templomom egy kicsit.


Még egy templomi kísérletünk volt, Spitkowicében, ami szintén útba eső fatemplom, de későbbi építésű, vagyis már teljesen barokk. Itt már senki sem volt a mise után, így korán beértünk Krakkóba a szállásunkra.


Mivel még maradt bennünk energia, bementünk a krakkói óvárosba, a Wawel alatt parkoltuk, és a szemerkélő esőben megmozgattuk lábainkat. A Ferences templomnál több száz fős gyülekezet előtt volt szabadtéri ünnepi mise – ami az esőre tekintettel különösen jelentős. De tele volt a dominikánusok gótikus temploma is. Az esti, kivilágított Krakkó még így, nedves hidegben is szép volt – hát még milyen gyönyörű lehet jó időben.


Másnap korán indultunk Wroclawba, mert 300km úthoz még sztrádán is elég sok idő kell – 2×6,5 zloty irányonként a díj, vagyis 26 volt összesen. Idén készülhetett el a sztráda Katowice körüli szakasza – a jelek szerint -, így a tervezett időben, kilenc óra után nem sokkal már az óváros szélén levő Dominikánus üzletközpont parkolóházában tettük le az autót. A városba bemenetre/kijövetre hosszabb időt kell számolni, mert Wroclaw több, mint hatszázezres város, és igen jelentős az átmenő forgalma is – csak délről halad el mellette sztráda. Az üzletközpont remek hely, mert mindenféle szükségeket el lehet intézni az épületben, és még nagyon keresgélni sem kell – sokféle gyorsétteremlánc található benne. A parkolási díj sem volt kibírhatatlan: 5 órára 14zl – kb. 1.000.-Ft. A város megismeréséhez is remek kiindulópont, gyakorlatilag a mi érdeklődési körünkbe tartozó helyeket egy, kicsit kacskaringós körre fel tudtuk fűzni. De milyen helyeket! Elámultam, hiába írta le az útikönyv, hogy mennyi gótikus temploma van – s a második világégés után, az óriási háborús károkat szépen tették rendbe, helyreállították az eredeti állapotokat – amennyire lehetett. Régen Szilézia központja volt Breslau névvel – magyarul Boroszlónak hívták a történelem során -, tőle délre közel a Szudéták hegyei vannak, sok várral. Lengyelországhoz csak a Párizs környéki békével került – tanulságos volt a történelematlaszt átlapozni e tárgyban.


A XV. századi, gótikus Szt. Kristóf-templomnál kezdtünk, de ez evangélikus, így nem volt nyitva. A XIV. századi, torony nélküli, téglagótikus, háromhajós, ferences Szt. Dorottya-templom következett – vékony oszlopsora szép tiszta vonalú boltozatot tart, azonban tele van barokk oltárokkal. Egy lépéssel tovább már az Opera klasszicista épülete állított meg egy pillanatra. Átellenben vele a szintén torony nélküli, háromhajós – a főhajó kétszer olyan magas, mint a mellékhajók – Oltáriszentség-templom a XIII. századból áll, amely régi fényétől megfosztva is emlékezetes hely. Gótikus berendezése elpusztult, azonban egy-két díszesebb köve ékessége az épületnek. Mára leginkább a külseje, főként a bejárati homlokzata a fő dísze – a csipkeszerű tégladíszítés az alapvetően lépcsős, kissé Hansa jellegű falon.
Visszafordultunk, és a XIV. század közepén épült kéttornyos, háromhajós gótikus Mária-Magdolna-templomot kerestük meg az utcácskák és épületek között – jó középkori módra teljesen körül van építve, így a nagy méretek miatt igazából nincs jó rálátás. Az oldalába egy román kori templom díszes, gyönyörű kapubéllete van beépítve – a legalább harmincéves útikönyvünk szerint ez a legrégebbi román stílusú lengyelországi műremek. A templom bejáratánál tablókon a templom története képekkel illusztrálva volt követhető – a világháborús pusztítást is beleértve. Hogy mekkora volt a veszteség, azt a régi képek és a mai állapot összehasonlítása mutatta meg. A teljes falfelület – ami igen nagy volt, mert a mellékhajók sokkal alacsonyabbak, mint a főhajó, és a nem túl magas ablaksor és a mellékhajó ívsora között kb. 5m magas falsáv és a gótikus boltozat kazettái – freskóval borított volt, amely ma fehér. Így is szép, sőt nekem nagyon tetszik, de micsoda értékek mentek itt is veszendőbe! Ebben a templomban volt egyébként 1523-ban az első evangélikus istentisztelet (akkor Breslauban), s amíg német terület volt, addig evangélikus templom lehetett – ezt mutatta az egyik régi fényképen a padok szószékhez igazodó elrendezése, a mai szentély felé fordítottal szemben. A két torony igen magas, bár a hajó igen magas tetőszerkezete miatt ez nem tűnik fel. A mellékhajóban van egy szép 1499-ből való kő Madonna a gyermekkel.
Egy utcányira innen már az óriási – bár jelentős mértékben beépített – főtér van, a négyszögletű tér közepi városháza szerkezettel, körben gótikus, de főleg barokk lakóházakkal, amelyek ma éttermek, cukrászdák, sörözők. A Városháza maga a XIII. századtól több évszázad alatt, a XVI. századra alakult ki, csodálatos, 66m magas tornyos, gótikus csipkecsoda. Ez külön építészettörténeti dolgozatot megérne – nem kell megijedni, nem következik erre még kísérlet sem részemről. Most múzeum is van benne, épp magyar ’56-os kiállítás volt, de nem mentünk be. Innen már csak egy lépés az egytornyos, háromhajós gótikus Szt. Erzsébet-templom. De előbb még a tér sarkán levő két apró, de emeletes lakóházat, az ún. Jancsi és Juliska házat kell szemügyre venni – XVI. illetve XVIII. századiak, és aranyos legendákat fűztek hozzá. A templom tornya 91m magas, fel lehet menni – most nem, de nyáron igen – jó lett volna fentről is megnézni ezt a remek óvárost, biztos, hogy sok jó képet lehetett volna készíteni. Belülről is nagyon tetszett a templom, remek részletei vannak, nekem a legnagyobb élmény az 1455-ben készített, kb. 8 méter magas, gótikus kő szentségtartó. A torony alatti fénytelen részben számos síremléklap között, középen az orosz (a lengyel idegenvezető nem használta a “szovjet” kifejezést) hadsereg 1940-ben végrehajtott katyni mészárlására emlékeztető emléktábla van – előtte gyertyák, mécsesek, virágok, koszorúk.


Innen az Odera felé közeledve, a Szt. Mátyás-templom következett. Ez egy kicsi téglatemplom a XIII. század második feléből – sajnos nem volt nyitva. Pedig jó arányai voltak – ahogy az egyik képemen látszik, belülről nem túldíszített. Pár lépésre innen már a Szt. Jakab templom állt előttünk – amely most görögkatolikus – ide sem jutottunk be. A téglagótikus épület láthatóan két szakaszban épült, a szentély szinte teljes magasságban ablakokkal, a volt homlokzat síkjában egy karcsú, bár nem túl magas toronnyal az oldalánál. A hajó felső részén az ablak formája teljesen barokk – bár a belső keret gótikus jellegű – és a templom köré is barokk és későbbi ízléstelen kápolnákat “tapasztottak”, ezek alapján a belseje is átépített lehet. A szentély mögött már az Odera egyik kis ága folyik, s a hídon átmenve az icipici Piasek-szigetre a szintén gótikus, zömök, alacsony homlokzati tornyos, háromhajós Sand-templom – egy román kori templom helyén áll. Itt is számos kápolnával bővítették az épületet, részben gótikus, részben barokk stílusban. Belülről azonban ez volt talán a legnagyobb meglepetés. A háború 75%-ban újjáépített, karcsú oszlopokkal szegélyezett, magas hajók, de az ámulatot a régi faoltárok sora okozta – a világos hajóban közelről jól volt nézni. S itt volt a nagy kedvenceim közé tartozó gótikus keresztelőmedence. A szigetről muzeális, több, mint 110 éves vashíd vezet át az Ostrów Tumskira, ami egy soktemplomos partszakasz az Odera északi partján. A hídfőnél az első épület a kicsi, torony nélküli, XV. századi, gótikus Péter-Pál templom. Alig vettük észre, mert a tekintetünket a két nagy templom, a Szt. Kereszt és Bartolomeus, illetve a Katedrális magas tornyai vonták magukra – amelyek előttünk voltak úgy 200 m-es távolságon belül mind a kettő. Először a XIV. századi gótikus Szt. Kereszt és Bartolomeusba (ukrán ortodox) kíséreltünk meg bejutni, sajnos sikertelenül. Ez valójában két templom, amelyeket még a helyi turisztikai kiadvány is kifejezetten szépnek ír – a legtöbb épületnél csak szakszerű leírás található. Így különösen rosszul esett, hogy nem lehetett megnézni, pedig különleges építészeti csemegét ígért, és még a berendezése is érdekelt volna. Egy kicsit visszafordultunk az Odera irányába, hogy XII. és XIII. századi részekből álló román stílusú Márton-templomhoz. A régibb része egy oktogon, a későbbi a hozzá épített hajó – persze ezt is csak kívülről nézhettük. A kanonoksor mögött mentünk el a Katedrális melletti, XIII. századi Szt. Egyed-templomhoz, amely szintén tégla román stílusú – egy Y elágazásban áll, a szentély van az Y elágazásánál. Nagyon aranyos, szép, láncszerű díszítéssel, kőből készült egyszerű kapubéllettel. Az ilyen kis gyöngyszemek mindig különös élményt jelentenek.


A XIV. századi, gótikus, háromhajós, szentélykörüljárós, 4 tornyos, kápolnakoszorús Keresztelő Szt. János-Katedrálist a szentély felől közelítettük meg – ebből az irányból a barokk kápolnák rontották az összhatást. Innen jól látszott a szentély végében levő két zömök, alacsony torony. A déli oldalon előre menve megcsodáltuk az oldalkapu előterének gótikus boltozatát – a prágai Szt. Vitus hasonló helyére emlékeztetett. A két nyugati torony igen magas, a gótikus kőrész fölött még keskeny, magas, tűszerű toronysisak teszi látványosabbá. A háborús pusztítás itt is 70%-os volt, különösen a nyugati tornyokat érintette, csak a ’90-es évek elejére állították helyre. A nyugati főbejárat előtt díszes előtér is van, melyhez a korábbi románkori templom oszlopait is felhasználták. A templombelső tetszett, a főhajóban sok történelmi zászlómásolat lóg, ami vélhetően korábbi díszített állapothoz képest kárpótlás jellegű lehet. A főoltára is említésre érdemes aranyozott faoltár. A kápolnasorból túl sokat nem láttunk az igen kevés fény miatt – legalábbis fényképet még csak meg sem tudtam kísérelni készíteni.Egy kis keleti kanyarral a teljes Odera feletti hídon tértünk vissza az óváros felé, s a Panoráma (az ópusztaszerihez hasonló jellegű) mellett a jelenleg Lapidáriumnak helyet adó későgótikus Bencés templom és kolostor irányában közeledtünk az utolsó célponthoz. A bencés templomot barokkizálták belülről, és egy nyugati (bejárati) felsőhomokzatot is hozzátettek a gótikus alsó részre – így együtt eléggé bizarr -, de a többi része kívülről gótikus maradt. A XIII. századi építésű Adalbert (Dominikánus)-templom felé – és ezzel a mellette levő bevásárlóközpont felé – keletről, a szentély felől haladva először a templom tükörképe tárult szemünk elé – a bevásárlóközpont üvegfalán tükröződik a gótikus csoda, így nem annyira zavaró ez a nagyméretű, modern épület ennyire közel a többszáz éves templom mellett. Egyhajós, kereszthajós, a hajók találkozásánál levő karcsú, nem túl magas toronnyal épített egyszerű templom. A belső berendezése modern, egy-két kivételtől eltekintve – pl. a keresztelőmedence. Az üvegablakai mai alkotások, uralkodó színe a kék és a piros volt. A falak fehérségéhez (ez gondolom szintén a háborús rombolás következménye) ez a színélénkség jól is jön.
Ezzel be is fejeztük a napot, már ami a kulturális részét illeti. Ez nyáron csak az első felét jelentené, de így, a korai sötétedéssel és hideggel nem fért bele több.


A visszaút már nem volt kalandos, bár az utolsó 40 kilométeren erős hózápor volt szakaszonként, de az útra nem tapadt még rá.


Péntek reggel Krakkóban a Wawel felé vettük az irányt, hogy nyitásra már ott is legyünk. A buszról leszállva egy kicsit keringeltünk az óvárosban, majd a déli bejárat felé vettük az irányt – az óváros felől közelebbi, északi bejárathoz vezető úton munkálatok voltak, ezért csak dél felé lehetett bejutni a várba. A Grodzka utca végénél, a Szt. Egyed templom melletti kis térségen egy 15-20 db kb. 90x60cm-es képkiállítással emlékeztek az 1956-os magyar eseményekre, “Budapeszt ’56” címmel. Az egésznek az adott még külön “ízt”, hogy a templom falán van a katyni mészárlásra emlékeztető egyszerű, fekete fakereszt (Katyn 1940-1990 felirattal), előtte több friss virágcsokorral. Ez már jó felütést adott a napnak.
A Wawel, a lengyel királyi várpalota külső udvarára jutottunk be, ahol a még korábbi templom alapjai láthatók a füves térségben.Először a reneszánsz királyi palota udvarára mentünk – monumentális, három szintes, zárt épületegyüttes, amely több épületből áll, és nem alakították át mindet reneszánsz stílusúvá. Elsőként a vezetés nélkül látható részeket néztük meg, vagyis alapvetően a 2. emeletet (reprezentatív királyi termek), az 1. emeletet (Királyi lakosztályok) angol nyelvű vezetéssel a jegyre írt időpontban. Eredetileg a mai két emelet magas volt a palota jelentős része, bár így is 4-6 méter magasak a termek a reneszánsz átalakítás után. Ide fészkelte be magát – amikor a két diktátor felosztotta Lengyelországot – a náci hatalom is, sajnos a háborús károk itt is jelentősek voltak. A boltozatok szerkezetét, annak díszítését még helyre tudták állítani, de a kazettákban volt festményeket, freskókat már nem lehet pótolni – néhol jelzik a hatást, de többnyire egyszínű falak vannak a kazettákban. A legnagyobb élményt az eleve ide készíttetett, és csodálatos módon megőrződött, sőt visszakerült középkori (XVI. századi) faliszőnyegek jelentették. Ezek nagy része allegorikus. Nekem a több helyen látható városképek tetszettek, amelyeken az akkori, vagy kissé archaizált városépítészet látható. A Képviselő-terem plafonjának kazettáiban a rendeket jelképező, színes, faragott fejek vannak. A királyi lakosztályok még gazdagabb díszítésűek, feltűnt a falak különleges, kb. 60x60cm-es darabokból összeálló tapétája. Mint kérdésünkre elmondták, kecske és báránybőr tapéta, aranyozott, festett mintájú.De igen érdekesek voltak a középkori, festett, olasz utazóládák megmaradt példányai, és a még további szintén megmaradt néhány ládafestmény. Pár teremben lengyel középkori egyházi művészeti kiállítás volt, csodaszép gótikus oltárok, táblaképek, faszobrok és egyéb alkotások – erre kicsit több idő lett volna jó, de a 12 fős csoport okán ez nem volt kezelhető. A palota többi kiállítását (Kincstár és fegyvertár; Az elveszett Wawel; Sárkánybarlang) nem néztük meg, inkább a Waweli katedrálisba mentünk. Eredetileg gótikus, de mint a lengyel királyi pantheon, folyamatos átalakításon, bővítésen ment át, így mára a panteon jelleg elhomályosít mindent. Több magyar emlék is van itt, ezek közül a Báthori-kápolnát épp felújítják, így oda nem lehetett bemenni. Néhány királyi síremlék tetszett, ezek jelentősek, mint alkotások is. A toronyba is felmentünk, a Zsigmond-harangot megnéztük, de a kilátás a városra is megérte. Az altemplom több részből áll, benne különböző királyi dinasztiák, híres lengyel személyiségek sírjai, szarkofágjai – vezetéssel hosszasan lehet lengyel történelemórát hallgatni. Ennek megfelelően igen nagy a tömeg, folyamatosan csoportokkal találkoztunk.


A Wawelből délről kezdtük el az óváros felfedezését. Ehhez kézenfekvő útvonalnak a Grodzka utca kínálkozott. Elsőként az este már látott Szt. András-templom került utunkba – kéttornyú, kőből épült, román kori templom, azonban ezzel minden jót el is mondtunk róla, mert belülről teljesen barokk. Egy kis kerülőt tettünk a Kanonoksor felé, több reneszánsz házon és kapudíszítésen akadt meg a szemünk. Aztán újra a Grodzkán folytattuk az utat, a Dominikánus-templomig. Ez ma is működő kolostor temploma, amit mi is láttunk, amikor mise idején értünk oda. A templom eredetileg gótikus, de az évszázadok során többféle stílusú hozzáépítés, majd pedig tűzvész, egyéb rombolás után újjáépítés alapján ma jobbára neogótikus – ami néhol nem könnyen választható el a régi gótikustól. Nappal tán még jobban tetszett, mint az esti derengő fényben – bár annak hangulata volt. Kis utcákon, reneszánsz paloták között – Prelátus-ház, Rákfigurás-ház – haladtunk a Slowacki Színház mögötti Szent Kereszt-templomhoz.








Ez egy kicsi, homlokzati tornyos, egyhajós, gótikus téglatemplom, sajnos csak misekor van nyitva. Mint este, egy ott vásárolt Krakkókönyvből kiderült, belseje nagyon szép – középoszlopról induló, gótikus pálmaboltozata van, amelyet jó lett volna látni, de másnap nem bírtuk a nedves, szeles, hideg idő miatt kivárni az este 6 órás misét. Innen már vagy 150 méterre volt csak a Városfalmaradvány és a Barbakán. A Városfal része a Flórián-kapu, amelynek védelmére építették elé a XV. század végén a kapuvédő tégla körbástyát, a Barbakánt – nekem nagyon tetszett, az éppen kitörő hózáporral együtt is. Sajnos ilyenkor nem lehet már bejutni az udvarára, így csak körül tudtuk járni a közel 25m átmérőjű, kis tornyokkal díszített impozáns építményt. A városfalat a XIV. században építették – akkoriban kettős városfala volt – mostanra kevés része maradt meg, a legimpozánsabb része a Flórián-kapu melletti szakasz, három megmaradt bástyával együtt. A kb. 20m magas Flórián-kapu 1307-ben épült, a nyolc kapu közül egyedül maradt meg, és akkoriban is a legjelentősebb volt. Innen egyenes út – a Florianska – vezet a Mária-templomhoz, a Főtérre. Az utat természetesen itt is régi házak övezik, pl. a Rózsa Szálló – szép reneszánsz kapuportállal. Mivel a hózápor nem akart csendesedni, szinte bemenekültünk a Mária-templomba – mielőtt kívülről körbejártuk volna. A főkapun is be lehet menni, ez ingyenes, de csak kb. a főhajó feléig juthatunk el, azt is inkább a mellékhajóban. A főhajó első részébe és a szentélybe az oldalbejáraton lehet bejutni – nem túl magas belépti és fényképezési díj ellenében – hogy ne kelljen burkoltan fényképezni, főleg, hogy ilyen fényviszonyok mellett (alacsonyan levő vastag hófelhő) erre még jogosan is kevés esély volt. A templom Krakkó emblematikus épülete, két, eltérő magasságú (81 és 69m magasak) tornya sok helyen visszaköszön. Ezt a háromhajós templomot – részben a korábbiak helyén – a XIV. század második felében építették fel. A templomot, kiemelt szerepe okán, természetesen kápolnakoszorú vesz körül, melyben a város előkelő családjai temetkeztek. Ezek már inkább barokk stílusúak. De a templomban a boltozat, a hajó és a szentély közötti óriási gótikus fakereszt és különösen Wit Stwosz (németül a nürnbergi mester nevét Veit Stoss-nak írják) hatalmas gótikus faoltára vonja magára a figyelmet. A falak sötét színekkel vannak festve, nemkülönben az arany csillagokkal díszített sötétkék égboltot mutató boltozat. Az oltár a mester legnagyobb alkotása, 14 évig készült, óriási mű. Elég közelről lehet megcsodálni, de szinte befogadhatatlan. Szóval valóban kihagyhatatlan ez a templom. Mire kijöttünk, már szinte elállt a hózápor, így körbe tudtuk járni, és a templom szentélye mellett levő Szt. Borbála-templom homlokzatát is megnéztük. A térre visszatérve a két tornyot is jobban szemügyre tudtuk venni, nekem az 1401-re elkészül, magasabb, díszesebb, sok fiatornyos, magas toronysisakos tetszik – a művészettörténészek szerint azonban az eredeti tervek szerint az alacsonyabb épült meg. A Főtéren sétáltunk egyet, elsőként az Adalbert-templomot néztem volna a tér sarkán, de annak mára már csak története van, teljesen barokká tették. A Posztócsarnok részben felújítás alatt áll, bár nem volt felállványozva, így a XIX. században átformált épületet különösebb zavarás nélkül lehetett látni. A csarnokban levő árusok sora előtt végigmentünk, de ez nem az a fajta hely, ahol mi bármit is vennénk – igazi turistákra kihegyezett árukészlettel, bár csak részben árulnak bóvlikat. A XIII. századi városháza tornya remek építmény, nagyon kár, hogy a városháza épületét elbontották a XIX. században – ezt az érzést erősítette pl. a wroclawi gótikus városháza előző nap látott épületének pazar volta. A Ferences-templomhoz folytattuk utunkat – immár nappal az első, esős este után – amely kívülről téglagótikus, belülről azonban az újraépítések eredményeként már igencsak vegyes. Szecessziós üvegablakai híresek, de a felhős ég miatt ezekből nem sokat láttunk. A templommal szemben van a barokk püspöki palota, ahol Wojtyla-érsek, a későbbi II. János Pál pápa, székhelye volt krakkói érsekként, s a bejárat feletti ablakban most is az ő képe van – emlékeztetve arra, hogy onnan folytatott “párbeszédet” már pápaként a fiatalokkal lengyelországi útjain. Elmentünk a régi egyetemi épület, a Collegium Maiushoz, de már épp bezártak – elvégre 15 óra volt – így csak a figurás óra zenés játékát vártuk meg, sokakkal együtt. Egy utcával lejjebb fordultunk vissza a főtér felé, majd a Czartoryski Múzeum irányába mentünk. Utunkba esett a Szt. Márk-templom, amely XIII. századi téglaépület, román stílusban, bár a gótika is erős nyomokat hagyott rajta. Érdekes a formája, nem szimmetrikus, egy kis toronnyal az épület sarkán és egy késő gótikus nagyobbal a túlsó felén. Ekkor már kezdett besötétedni, így a terveink szerint az estig nyitva levő Czartoryski Múzeumba mentünk be. A hercegi család gyűjteménye van kiállítva, amely ideális méretű, többrétű, ám fantasztikus anyagot jelent. A főépület, eredetileg reneszánsz épülete egy átjáróval van összekötve az Arzenál épületével. A fegyverkiállítás néhány szobája XV. századi fegyvereket is tartalmaz, szép kardok, pajzsok, nyergek voltak. Az ókori részbe átvezető részen van a Chopin-emlékszoba, egy Pleyel zongora (!) is ki van állítva. Az ókori terem egy fantasztikus gyűjtemény, egyiptomi, etruszk, görög, római tárgyak – etruszk sztéle, egyiptomi múmiák – ember, macska, sólyom – szobrok, domborművek. És ezután még jött a festmények sokasága – főleg a XVII. századból. Természetesen a Leonardo Hölgy hermelinnel a leghíresebb, de egy sor egyéb értékes és érdekes alkotás is van, ki-ki választhat közülük kedvenceket. Egész nap nézegettem a könyvespultokat, kerestem a magyar nyelvű és jó képeskönyveket a városról, de nem találtam. Itt viszont, a múzeumi boltban egy helyi kiadó által készített keskeny, magasabb formátumú – mint a Panoráma mini útikönyvek – puha fedelű Krakkó képes útikönyvre leltünk. Minden duplaoldalon egy negyednyi tömör és jó szöveg, valamint 3 szép kép van, és a borító kihajtható belső oldalán várostérkép, illetve óváros-térkép – bejelölve a könyvben szereplő műemlékeket. A remek szállásunkra visszatérve ezt lapoztam át, hogy hátha még találok olyat, amit még mindenképpen meg kellene nézni – minél teljesebbé téve az összképet – találtam is, csak másnap sem sikerült bejutni a Szent Kereszt-templomba.


A szombatot a Collegium Maiusban kezdtük a nyitáskor, a gótikus és reneszánsz elemeket élményszerűen ötvöző épület nagyon tetszett, a kiállítás méltó az egyetem múltjához. Teremészetesen Kopernikuszról kiemelten emlékeznek meg. Nekem a könyvek hiányoztak csak – elviseltem volna jónéhány régi könyvet a könyvtárteremben kinyitva kiállítva – nemcsak a gerincüket látva az üveges szekrényekben.
Az óváros turistának épp jó méretű, nem túl nagy, de elég sok néznivaló van – különösen az építészetet jobban kedvelőknek. Aki pedig “élni”, létezni szeret, annak ott van a sok söröző, cukrászda, étterem – nyáron különösen sok kiülős hellyel.
Az látszik, hogy rengeteget fordítottak az óváros épületeinek felújítására, a műemlékek korhű helyreállítására, de a teljes rendbetételig még sok idő telik majd el – iszonyatosan sok pénz kell hozzá. A volt szocialista tömbhöz képest jól állnak, de a nyugati szint, pl. a német, érthetően még messze van – a háborús károk nagyjából azonosak voltak, ami természetesen nem jelenti az abban való felelősségük azonosságát.


Az óvárosi látnivalók megnézése után a Kazimierz-városba mentünk, amely régen külön város volt, különlegessége a zsidó és a keresztény kultúra elkülönülten bár, de együttélése. A Szt. Katalin-templom lett volna az első megnézett épület, azonban ide nem jutottunk be, sőt semmilyen kiírást nem láttunk ezzel kapcsolatban, pedig amennyire lehetett, körbejártuk. A régi könyv szerint délelőtt 10-ig be lehet jutni a gótikus templomba, de ez bizonytalan információ. Mellette működő kolostor van, így annak középkori szépségeit sem láthattuk. A Kazimierzi városháza XVI. századi, bár a XIX. századi átépítése elég markáns változást hozott különösen az arányaiban, de így is tetszetős épület, és a régebbi részei is nagyjából észrevehetők, tornya pedig eredeti formájú. A városháztól egy sarokra van az Úr teste-templom, amely háromhajós, téglagótikus remek épület a XIV-XV. század fordulójáról – tornya két évszázaddal későbbi. Homlokzata díszes lépcsőzetes tégla variáció, az építők fantáziáját dicséri. Belülről már nem olyan egységes a kép, a falak és a szerkezet gótikus, berendezése azonban barokk. Érdekes, hogy a templomhajó belső falfelületei döntő része kőből vannak, csak a kiegészítése tégla, azonban a szentély teljesen tégla.


Innen már a zsidónegyed területére értünk, ahol a Schindler listája film egyes részeit forgatta Spielberg – ezt sok helyen meg is említették. A prágai zsidónegyedet már láttuk, így elképzelésünk már volt, mit várhatunk – de nem pontosan azt kaptuk. Körbejártuk az összes zsinagóga épületet.
Az első a Magas-zsinagóga volt, amely ma könyvesbolt és kiállítóterem – csak az előtérbe mentünk be. Maga az épület belülről láthatóan felújított, azonban kívülről igencsak megkopott. A következő, pár méterre a működő Izsák-zsinagóga lett volna, de az időzítésünk nem volt a legjobb, hiszen szombaton, a zsidó ünnepnapon nem lehet bejutni. Épp istentisztelet következett, egy fiatalokból álló fele lány fele fiú nagy csapat ment oda – igen hangosan. A Régi-zsinagóga ma múzeum, oda be lehetett menni. Maga az épület a XVI. századi kinézetére van felújítva, persze némi későbbi “beütéssel”. A kiállítási anyaga a zsidó vallási élet kellékeit mutatja meg elsősorban, a megejtően egyszerű és szép teremben. A legrégebbi tárgyak a XVII. századból valók. Az egyik teremben a híres krakkói, jobban mondva kazimierzi zsidókról volt tablós kiállítás, de külföldiként nagyon nem tudtam értékelni. Az egyébként teljesen általános szociológiai ismereteket erősítette meg ez a kiállítás is – mármint, hogy a zsidóság milyen pályákon érvényesült a holokauszt előtt. Egy még kisebb teremben néhány megmaradt falfestés részlet jelezte, hogy milyen lehetett régen. A zsinagóga előtti tér a zsidónegyed központja – a szélesebb Szeroka utca – itt több épület is felújítva várja az érdeklődőket. Az egyik udvarban van a Popper-zsinagóga, amely felújítottan képzőművészeti kiállítóterem. A tér másik oldalán van a Remuh-zsinagóga és a temető – a szombat miatt ide sem juthattunk be. Ez az épület XVI. századi, ma is működő zsinagóga, a temetőben többszáz reneszánsz sírkő van, amelynek történetét máshogy írja a magyar és máshogy a lengyel útikönyv. Az utóbbi szerint a XVII. században a svéd támadások elől rejtették el a többszáz reneszánsz sírkövet, amelyek azonban csak a második világháború utáni helyreállítás során kerültek elő. A könyv képe alapján talán a prágai temető a maga szabálytalanságával a kívülállónak érdekesebb látvány. A tér túlsó végében van egy étterem és könyvesbolt is. A következő a Kupa-zsinagóga volt, városfalrészlettel, felújított épülettel – de ez nem látogatható. Végül a neoromán Tempel-zsinagógát néztük meg – ide be lehetett menni annak ellenére, hogy működő neológ zsinagóga. Nagyon látványos a felújított épület kívül-belül, a korábban már említett fiatal csapat itt épp bent volt, amikor érkeztünk, és itt is nagyon hangosak voltak, ami kifejezetten zavaró volt.De mikor elmentek, akkor már nyugodtan szét lehetett nézni az épületben. A belsőben az arany szín dominált, a kékkel és a bordóval kiegészülve – az ünnepélyes fényesség és gazdagság képét teremtve meg. A karzati üvegablakokat a közösség tagjai adományaiból építették (mint valószínűleg az egész épületet), és az adományozók nevei is fel vannak írva.
Összességében a zsidónegyed sokkal kopottabb, romosabb volt, mint ahogy a könyv és a turisztikai információk alapján számítottunk rá. Sok épület teljesen lakatlan volt, s ezen kívül még soknak csak egy részét lakják – de maguk az épületek nagyon rossz állagúak. Persze azt tudom, hogy egy ekkora tömbrekonstrukciónak milyen mérhetetlen költségei vannak, a történelem ismeretében – a zsidó közösség iszonyatosan lecsökkent létszáma miatt is – ennek nem nagy az esélye varázsütésre. Az is igaz persze, hogy amit felújítottak, az szép, és a nyári időszakban, amikor sok rendezvény van, és a természet is jó takarónak bizonyul, biztosan sokkal kellemesebb képet mutat a Kazimierz.


Ezzel érdemben be is fejeződött a krakkói nézelődésünk, még a lengyel édességspecialitást, az étcsokiba mártott aszalt gyümölcsöket kerestük – sikerrel. Nekem legjobban a feketeribizli és az egres ízlett – czerny porzeczki illetve agrest – ezeknél a savanykás íz az étcsokival csudajó. A Főtéren két édességboltban is lehet kapni, kimérve – jó ajándéknak is, helyi specialitás, ami megmaradt ebben az egyenre szabott művilágban.


Vasárnapra is nulla fok körüli maximumot és csapadékot mondott a meteorológia, ezért nem mertem a Tátrát keletről megkerülve a Késmárk-Poprád útvonalon jönni, ugyanarra jöttünk, amerre mentünk. Az útikönyv alapján Rózsahegyre terveztem az első megállót, de ez teljes félreértésnek bizonyult. A templomot megtaláltuk, de annyira átalakították, hogy elvesztette számunkra érdekességét, sőt mintha még a gótikus faoltár sem lett volna az igazi – olyan érzésem volt, mint pár éve Garamszentbenedeken, ahol minden szent szőke hajú és kék szemű, kerek arcú volt a “középkori” freskókon. Az útikönyv még vízivár-romokat ígért, de az meg egybe van építve – már, ha valóban az – az új Hypermarket bevásárlóközponttal, a főút mellett. Vagyis megállni sem érdemes igazán.


Viszont Selmecbánya még esőben is nagy élmény volt. A Világörökség része címmel büszkélkedő, az egykor volt bányaváros, egy kicsit Mikszáth városa is, a Mária Terézia alapította bányászati főiskola városa, amely fénykorában 25 ezer lakosú volt, ma kb. 10 ezres kicsi város. Ennek megfelelően rengeteg az üres, romos ház, még a főútvonalakon is számos üres épület van, s a magasabban fekvő részekről jól lehet látni, hogy a tetők milyen, sok esetben nagyon rossz, állapotban vannak. De ennek az elmúlás ihlette helynek is igen erős kisugárzása van, a nyári turistaszezonban, nagyobb rendezvényekkor megéledve ünnepi arcát mutathatja. Az autót a Városháza mögött, a Szentháromság-téren tettük le – az információs irodában egy használható prospektust kaptunk, a városka térképével. Pár házzal feljebb van a gimnázium épülete – ide járt valaha Petőfi, Mikszáth és Emil Boleslav Lukác is. (Ő szlovák költő, 1979-ben halt meg, csodaszépen, palóc tájszólásban beszélt magyarul, emlékezetes élmény volt Arany Tetemrehívását hallani tőle Egerben a ’70-es években.) Az épület láthatóan évek óta üresen áll, állaga romlik. Érdekes volt az épület mögött induló kis utcába bemenni, ahogy emelkedik kanyargóasan az út, a még meredekebb részen lépcsőkkel kombinálva, feljebb kerítéssel leválasztva az egy szinttel magasabbi utca kertje/udvara – szinte évszázadokat lép vissza az időben a látogató.A Szt. Katalin-templom későgótikus, boltozata a képek szerint gyönyörű, de nem jutottunk be – mint ahogy sehova sem Selmecbányán. A Városháza egy tetszetős, tornyos – barokk toronysisakkal, XIV. századi eredetű, de átépített épület. Az Öregvár egy erődített templom, kifejezetten kis alapterületű, 10-15 méter magas falakkal, néhány sarokbástyával rendelkező erődítés. Múzeum van a felújított épületben – az udvara és az épületek biztosan érdekesek lehetnek. Innen remek rálátás nyílt a Klopacskára – Kopogtató – amely középkori épület, s nyitott tornyában kalapáltak műszakváltáskor.








Másik útvonalon értünk vissza a városházához, s Hegybányai-kapu és a mellette levő gótikus templomhoz kapaszkodtunk fel. Útközben a zsinagóga épülete mellett mentünk el, ami szintén a régi Selmec módosságát bizonyította. A Hegybányai kapu a városfal része volt sokáig, ma kétharmada áll még barokk valóságában, a harmadik részét a kétsávos út miatt elbontották. A temetői gótikus templomot (Havasboldogasszony) bekukucskálva megnéztük, de túl nagy különlegességet nem véltem felfedezni – már ami látszott az ablakon benézve. Innen igen közel volt a mindenhonnan jól látható Leányvár hófehér épülete, a XVI. század második felében épült, gyakorlatilag egy négyszögletes, zömök toronyból álló – sisakja magas ma már -, alsó részén a sarkain körvédműves váracska. Mindezeket már kapucni vagy esernyő alól néztük, mert az eső egyre jobban eleredt, de így is nagyon fellelkesültem a múlt eme halódó emlékétől.


Ezzel ért véget a rövid túra.


Denke Gergely

Denke Gergely írásai az Útikalauzban >>


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Lengyelországról >> 


Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Szlovákiáról >> 











A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

Légy te az első hozzászóló a(z) "Denke Gergely: Krakkó, Wroclaw – Lengyelország – 2006" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár