Polyák Gergely: Prága – Csehország – 2000


Polyák Gergely: Prága – Csehország – 2000. november


2000. novemberében, az őszi szünetben indultunk meghódítani Prágát. Ha nincs kocsid, és szeretnél minél olcsóbban eljutni a városba, akkor talán segít a következő kis írás.


– Utazás –
Reggel indulás Budapestről Rajkára vonattal. A vasútállomástól a határ kb. két kilométerre. A szlovák oldalon stoppal mentünk Pozsonyig. 10 percen múlt, hogy nem értük el azt a prágai vonatot, amiről Rajkán leszálltunk. Pozsonyban vásároltuk meg a cseh fő városig a vonatjegyet. Oda-vissza az ára 692 SK. Összehasonlítás képen a MÁV egy
Budapest-Prága-Budapest vonatjegyet 15000 HUF-ért árul. Így (a magyar szakaszon diákjeggyel számolva) durván 5500 forintba került oda-vissza az utazás. A határtól nem csak stoppal, hanem busszal is be lehet menni Pozsonyba.
A határ után még pár kilométert kell gyalogolni Rusovce felé, és egy kereszteződésben van az első buszmegálló. Azt sajnos nem figyeltem meg, hogy a sofőrtől lehet-e jegyet kapni, viszont Rosvce-n láttam jegyautomatát. Elég félórás jegyet venni, az ára 12 SK. A vezető a jegyet nem ellenőrzi, így elvileg lehet bliccelni is, bár én nem szeretek.
Visszafelé Rusovce-től gyalog mentünk Rajkáig.


– Közlekedés Prágában –
A tömegközlekedés Prágában nagyon jó. Két féle jegyet lehet vásárolni:
12 CZK: 60 (hétvégén és este 90) percig érvényes
8 CZK: 15 percig érvényes, metróval pedig négy megállót
Szerintem érdemes egy jót villamosozni a külváros felé is.


– Szállás –
Öt éjszakát töltöttünk a városban. A szállás foglalás (http://www.welcome.cz) egy kicsit érdekesen alakult. Hostel Dejvice-be (Zikova 13, Prague 6) szerettünk volna először foglalni, de visszaírtak, hogy csak a Hostel Step-ben (Spojovaci 1141,190 00 Pragu e 9) van hely 300 CZK-ert. Megérkezéskor a Hotel Sunhine-ban (Drahobejlova 17, Prague 9) kellett fizetni. Fizettünk, és már indultunk volna át a Hostel Step-be, amikor mondták, hogy itt van a szállás. Így a Hotel Sunshine-ban aludtunk.
Két szobához tartozott egy fürdőszoba és egy konyha. Nem egy csillogó-villogó hely, de az igényeimnek megfelelt, visszamennék most is oda. A külvárosban található, metróval és villamossal is könnyen megközelíthető az Óváros. Én a villamost sokkal jobban szerettem, mindenkinek azt ajánlom.


– Pénzváltás –
CZK-t Magyarországon érdemes váltani. Szerintem forinttal nem is nagyon foglalkoznak, mert csak egy-két helyen volt kiírva az árfolyam. 1 DM-ért 17-17,5 CZK-t adnak. Rengeteg a pénzváltó. Figyelni kell, mert sok helyen apró betűvel jelzik, hogy x %-ot levonnak költség gyanánt.


– Belépők –
A nemzetközi diákigazolványt a legtöbb helyen elfogadják. A tornyokba (pl.: Városháza, Tűztorony, Károly-híd) a diák 20, a felnőtt jegy 30 CZK-ba kerül. A várba 60, illetve 120 CZK. Néhány templomba is szednek belépőt 5-20 CZK között. A Zsidó negyed belépője nyugati árú, több száz CZK. Mi nem mentünk be, de állítólag nagyon érdekes. Kisebb múzeumok belépője nagyon változó, 20 CZK-tól 100 CZK-ig.


– Étkezés –
Nem érdemes élelmet vinni. Az élelmiszer boltokban körülbelül minden ugyanannyiba kerül, mint nálunk. Az éttermek árai a belvárostól néhány utcányira jóval alacsonyabbak.


– Utazás Karlovy Vary-ba –
Egy nap elmentünk busszal Karlovy Vary-ba, kb két és fél óra. Vonattal hosszú az utazási idő, 4 óra körüli, és a jegy is drágább. A buszok a Florenc-ről indulnak. Érdemes előre váltani jegyet, mert ha nincs több hely, akkor nem enged fel a sofőr. Mi így jártunk, de szerencsére negyed óra múlva indult a követk ező járat. A jegy ára 90 CZK. Visszafelé a sofőr 46 CZK-s jegyet adott a nemzetközi diákra. Ez biztos, hogy nem járna rá, csak ő ezt nem tudta. Karlovy Vary nagyon szép, mint egy habostorta. Ha több napot töltesz Prágában, akkor egy napos kiruccanást mindenképpen megér.


– Link –
Szlovák vasúti menetrend:
Cseh vasúti menetrend
Szállás online foglalással


Prága: a legszebb, amit valaha láttam. A vár alatt elterül a város, vigyázó tornyait ráveti a házakra. Hatalmas, égig érő templomok. Óránként harangszó, és óraütés hangja árad mindenfelől. Zene füleimnek. A középkor levegőjét érzem, a középkor hangjait ha llom. A macskaköves utcácskákon több száz éves házak, paloták vesznek körül. Jé, az egyiken tábla, itt született Kafka. Este kigyulladnak a fények. A piros cserepes tetők felett kibukkan a Hold, előbújnak a csillagok. Az épületek új ruhát vesznek fel, és kivilágítva dacolnak az éjszakával. Európa közepe. Itt vagyok, vagy
csak álmodom. A villamos csilingelése ébreszt, le kell szállni, végállomás.
 
 


Polyák Gergely


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár