Fenyvesi Noémi: Fapadossal Berlinben – 2007


Fenyvesi Noémi: Fapadossal Berlinben – Németország – 2007



A város talán legfontosabb látnivalóiról egy ötnapos kirándulás alapján – praktikus információkkal és jó képekkel

Ahogy a 20. század elején Párizs volt a modern művészet központja, érzésem szerint a 21. századi művészet, az új irányzatok Berlinben születnek. Csak látni kell a multikulturális város falfirkáit, vagy a foglalt házak rögtönzött magánkiállításait, vagy a Reichstag kupoláját, vagy a nemrég épült Potsdamer Platz ultramodern, monumentális high-tech épületeit, hogy megérezzék, mire gondolok. Berlinben valóban a hétköznapi élet része a művészet a kifestett berlini faltól kezdve a Ku’damm luxusszállodáinak a virágcsokráig, szalvétájáig. Látszik, hogy van pénz és igény is a műalkotások befogadására, hasznosítására. Berlin nagy pillanata a két városrész egyesítésekor 17 évvel ezelőtt kezdődött és ezt ki is használja a rendelkezésre álló társadalmi gazdagságra támaszkodva. Nem kétséges, hogy az új művészetnek, beleértve az építészetet is, itt kellett, ebben a pillanatban megszületnie. Wim Wenders angyala leszállt.
A vizsgaidőszakot kipihenni utaztunk el barátnőmmel 5 napra Berlinbe. A repülőjegyet már jó előre, fél évvel korábban lefoglaltuk az easyjet-nél, így csupán 16000 ft/fő volt a repjegyünk oda-vissza. Ugyanígy a szállásunkat is lefoglaltuk, érdemes böngészni a fapados légitársaságok szállásajánlatait, kedvező ajánlatokkal találkozhatunk. Mi a happy bed hostelben szálltunk meg (
http://www.happybed.de/), ahol nagyon kedvesek voltak, a reggeli felért egy 5 csillagos hotelével. Úgyhogy megérte a 4000 ft/fő/éj árat.


A Berlin Schöenefeld reptérre érkeztünk kb. 1 órás út után Budapestről, ahonnan rengeteg busz indul a város minden pontjára, így mi is könnyedén eljutottunk egy U-Bahn állomásig. A tömegközlekedéshez több turista bérlet is kapható, érdemes megnézni melyik a, megfelelőbb számunkra, ugyanis van Welcome card és City Card is, áruk közel azonos, de más múzeumokra, éttermekbe stb. jár hozzájuk a kedvezmény (akár 50%-os is). Ezek egyébként 16 euro körül vannak, a napijegy 8 euro. Megszámlálhatatlanul sok U-Bahn és S-Bahn vonal van, főként annak, aki a pesti metrózáshoz szokott, így mindenhová el lehet velük könnyedén jutni, nincs tömeg, nincs tülekedés és hasonlók.
Első nap délután érkeztünk, elfoglaltuk a szállást és egyből útnak is indultunk a Tachelesbe. Ez Berlin legelső és legkommerszebb foglalt háza, szerintem kihagyhatatlan. Az Oranienburger Starsse-n található, egyébként ezen az utcán található Berlin éjszakai szórakozóhelyeinek jó része is. (Érdemes nem elfelejteni, hogy Berlinben a házszámok sokszor az egyik oldalon nőnek, majd “megfordulnak” és a másik oldalon folytatódnak – ez pl. az Oranienburger Strassén is így van.) A Tacheles államilag szponzorált művészeti központként működik, most is 4 kortárs kiállítást lehetett megnézni, de már maga a ház is egy alkotás, emellett 2 kocsma is található itt, ahol szinte mindenki alkoholmentes beck’s-et szürcsölget, így rendkívül szimpatikusak voltunk a pultos fiúnak, hogy mi egyszerűen 2 korsó csapolt sört kértünk. Egyből szóba is elegyedett velünk, elmondta, hogy ő is volt már Budapesten, be is rakott bizonyítékul a lejátszóba egy egész illés albumot és ezt hallgatta a bár rendkívül vegyes, főként turistákból álló vendégserege. Érdemes itt meginni valamit, közben a kényelmes kanapékról figyelhetjük a szomszéd ház falára vetített videó installációkat.
Másnap az Alexanderplatz-ra mentünk, itt található a Fersehturm és mellesleg itt van a helyi punkok gyülekezőhelye, igazi látványosságok ők is. A tv-toronyba még nem mentünk fel, ugyanis esett az eső, átsétáltunk Engels és Marx szobrához, a Rotes Rathaushoz és a Marienkirchéhez, majd pedig a Dómot láttuk meg hirtelen a Spree partján, gyorsan be is menekültünk az eső elől, felmentünk a kupolájába is, ahová senki más nem ment, szerintem nem tudták az emberek, hogy fel lehet menni, hisz nincs igazán kiírva, mint pl. a Szt. Péter Bazilikában. De mi azért útvesztőkön és csigalépcsőket megmászva felértünk és megnéztük fentről a Múzeum Szigetet.
A Múzeum Szigetet sokan ajánlották, hogy érdemes bemenni a múzeumaiba, de mi nem mentünk be, a Pergamonmuseum ugyan csábító volt antik gyűjteményével, de az számomra nem annyira kapcsolódik Berlinhez, a kortárs művészete jobban igazgatta a fantáziánkat. Mivel ide közel volt az Unter Den Linden sétálgattunk rajta, megnéztük a híres Humboldt egyetemet is. Az Unter Den Linden találkozik Berlin egyik legjobb bevásárló utcájával, a Friedrichstrasséval. Itt rengeteg H&M üzlet és egyéb ismert márkabolt csábít pénzünk azonnali elköltésére. Rendkívül exkluzív üzletek is vannak egyébként pl. a Galeries Lafayette egy darabka Párizs Berlin szívében, ahol úgy viszik a méregdrága gucci, prada, givenchy, armani táskákat, mintha ingyen adnák. Amiért érdemes benézni, az az, hogy az áruház közepén egy hatalmas üvegkúp áll, amely visszatükrözi az üzletek belsejét. Berlinben még a bevásárlóközpontok is művésziek. Visszatérve az Unter Den Linden-re, ennek végén található a Pariser Platz a Branderburgi kapuval. Ettől újabb pár 100 méterre pedig a Reichstag, ami iszonyú sok vendéget vonz, mi többször be akartunk menni, végül csak harmadik alkalommal döntöttünk úgy, hogy most már kivárjuk a sort, bármi is történik. Számítani kell minimum 1 órás várakozásra, de a belépés ingyenes és annyira lenyűgöző a kupola, nem véletlenül vált Berlin szimbólumává. Osztogatnak sok nyelven tájékozatót, magyarul még sajnos nem, de érdemes azért kérni, van hozzá “kilátási útmutató” is, hogy milyen híres épületek láthatók a kupolából.








A közelben van a park végén a Haus der Kulturen der Welt, amit azért néztünk meg, mert egyszerűen nem tudtuk eldönteni mi lehet az a fura stadion alakú épület a Reichstaggal szemben.
Harmadik nap úgy döntöttünk felfedezzük a kettéosztott város emlékeit, így a Checkpoint Charlie-hoz indultunk, ahová érdemes útlevelet vinni, mert pecsételnek bele amerikainak öltözött katonák.








Kicsit csalódtunk, mert nem állt fal sehol, csupán egy kb. fél méter széles darab volt mutatóba. Gyorsan meg is néztük, hogy hol van hosszabb megmaradt falrész és nagy örömünkre megláttuk az East Side Gallery-t az útikönyvünkben. Ez a Mühlenstrassén található, S-Bahnnal a Hauptbahnhof megállótól közelíthető meg. De még mielőtt elindultunk volna körülnéztünk a Checkpoint Charlie környékén, nagyon izgalmas színes házak vannak a Schützenstrassén és itt van az ún. GSW Hochhaus, amit a Liza csak egy van sorozatból ismerhetünk. Az épület gyönyörű látványt nyújt, ablakain tükröződik az ég.








Ezután elmetróztunk az East Side Galleryhez, ahol meglepetésünkre nagyon kevesen voltak, nekem viszont ez volt az egyik legnagyobb élmény. Az 1300 méteres fennmaradt falon 21 országból 118 művész izgalmas grafittije található.








Este még elmentünk a Potsdamer Platzra, ott lenni egyenesen olyan érzés, mintha a jövőben járnánk. Itt egyébként van egy nagyon jó bevásárlóközpont is, nemrég épült és olyan kívülről, akár a párizsi Pompidou Központ. Mivel már késő volt, eldöntöttük, hogy ide még eljövünk mindenképp nappal is.
Negyedik napon a Hamburger Bahnhofba mentünk el, ez a múzeum egy speciálisan átalakított reneszánsz épületben található, ami még 1847-ben épült és ez volt a Hamburgi Vasútállomás. Ez Európa egyik legjobb modern művészeti múzeuma, ahol nem csak ábrázoló művészet, de film, videó, zene és dizájn is található. Van diákjegy és ingyen audio guide is. Engem lenyűgöztek Warhol, Rauschenber és Lichtenstein képei.

















A múzeum után Tv-toronyba mentünk fel, még világoson, de megvártuk, hogy besötétedjen, hisz az éjjeli fényekkel is érdekes a város. Innen egész Berlin látható és ami nagyon jó, hogy éjfélig nyitva tart. Itt is nagy sor szokott lenni, de mi épp jó időpontot fogtunk ki, így nem kellett várnunk. A belépő 10 euro körül van, lifttel visznek fel. A torony aljában is volt medve szobor, ahhoz hasonlóak, amilyenek Pesten voltak a Cow Parade kereti közt, csak Berlinben helyi specialitásként medvék vannak.








Az utolsó napon eredetileg a Gemeldegalerie-be szerettünk volna menni, de mivel gyönyörű tavaszi napunk volt, úgy döntöttünk ezt meghagyjuk a következő berlini látogatásunkra. Elmentünk a Potsdamer Platzra, megnéztük a Sony Centert, ahová olyan érzés bemenni, akár egy űrbázison lennénk és sokáig gyönyörködtünk a három nagy toronyházban is.












Ide közel van a Holokauszt emlékmű, ahol sokáig fogócskáztunk, nagyon könnyen el lehet veszni a kőállványok között. Mindemellett nagyon megható szerintem, eléggé elgondolkodtatja az embert. Ezután a Ku’Damm-ra mentünk, szerencsétlenségünkre vasárnap volt, így egyetlen bolt sem volt nyitva, pedig itt voltak a legvonzóbb üzletek. Úgyhogy csak kívülről nézegettük a kirakatokat, láttuk az állatkertet is, de mivel barátnőmnek nem gyengéi az állatok nem mentünk be, de legközelebb biztosan bemegyek, hisz itt van Bao-Bao és Yan-Yan a két óriáspanda. Ezután felszálltunk a 100-as buszjáratra, ez egy speciális vonal, itt csak emeletes buszok járnak és a város legszebb részein haladnak. Szinte csak turisták utaznak rajtuk és tényleg minden fontos helyen elhaladnak, arra gondoltunk nekünk is ezzel kellett volna bejárnunk a várost. Mindenesetre még egy utolsó pillantást vethettünk így a városra, másnap reggel repültünk haza. Jó lenne, mondjuk Erasmus ösztöndíjjal visszajönni.


Fenyvesi Noémi


A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár