Györgyi Gábor: Kerékpárral a Francia Riviérán és a Francia-Alpok hágóútjain – 2004


Györgyi Gábor: Kerékpárral a Francia Riviérán és a Francia-Alpok hágóútjain – 2004. július


2004. júliusban kerékpárral jártam a Francia Riviérán (Cote d’Azur) és a francia Alpokban. Célom a világ harmadik legnagyobb sporteseményének, a Tour de France legendás emelkedőinek, hágóinak legyűrése volt. Mivel minél több időt a hegyek között, emelkedőkön akartam tölteni, az olasz Riviéráig, pontosabban Impériáig vonattal és kerékpáron (80 km-t első nap még magyar földön, második nap már főleg szlovén területen Ljubljanától Triesztig) utaztam le. Hazafelé a már bevált szisztémát alkalmaztam, csak akkor a Mount Blanc közeli Aostában szálltam vonatra.


Impéria és Aosta közt kerékpárral tettem meg az utat; közben több helyen egy–egy „pihenőnapon” közeli hágóutakat kerestem fel könnyű, egy napi csomaggal. A túrát magam szerveztem, éjszakáimat kempingben (két éjszakát vedkempingezéssel) töltöttem.


Az alábbiakban tapasztalataimat foglalom össze: árakról, kempingekről, turizmusról, esetleges nyelvproblémákról, közlekedésről, üzletekről, időjárásról, stb.


Időjárás:


Indulás előtt voltak kisebb félelmeim a Francia Alpok időjárásával szemben, melyeket szerencsére nem kellett megtapasztalnom. 2-3 bringás túraleírásban is olvastam olyat, hogy havazott némely hágón. 2001 július közepén pl. havazás miatt lezárták a Col d’Iseran hágót, illetve rossz időt követő napon Bramansban egyesek sátrát majd’ lebontotta, széttépte a szél. 2002. július 14-én egyik bringás srác 4 fokot mért a 2802m magas Bonette hágón; a szél majd’ lefújta az útról.


Egy másik honlap felhívja a figyelmet, hogy hágóutakon járva számítsunk rá, hogy 1000m szintemelkedéssel kb. 6-7 fokot hül a levegő (én 100m-ként 0,5 fokról hallottam); valamint, hogy mivel erős a napfény a hegyekben, érdemes 20 faktorúnál erősebb napkrémet használni.


Brianconról nem győzik kihangsúlyozni, hogy évente 300 napon süt a Nap.


Saját tapasztalataim: Az olasz Riviérán található Impériától az Alpok utáni Aostáig 13 nap alatt hatszor volt esőben részem, néha éppen gyorsan kigurultam alóla, ám jellemzően 1-2 óra hosszúak voltak. A nagy eső épp az Olaszországon keresztüli vonatozás során kapott el.


A hőmérséklet az 800-1000m-es völgyekben kb. 26-28 fok volt, ám ez már ott meleg; érdekesmód pl amikor simán egy rövid mezben felértem La Plagne-ba (2000m), ott a hőmérő 17 fokot mutatott és nem fáztam. Ilyen magasságokban más a 17 fok, mint lent, a Duna-parton. A hágókon valóban sokszor elég volt a rövidujjú, de a lejtőkre néha nem ártott hosszút venni, a 2500 m fölötti hágókról induló lejtőkre pedig még akár fejkendőt, kesztyűt, hosszúnadrágot is. Az Iseran hágón nagy élményben volt részem: 2000 m körül járva tűnt fel, hogy egy felhőpamacs egy nem túl magas hegy elé szállt; nem jelentett jót. Fél óra múlva a hágó tetejét meglátva, ott fokozatosan romlott az idő. 2500 m fölött már esőben hajtottam. Mire 3 km ázás után felértem, rövidben tekerő lábaim éppen kezdtek volna áthűlni. A tetőn alaposan felöltöztem (hosszú melegítőnadrág, esőnadrág, fölülre még egy hosszúujjú, alulra kamásli, fejemre fejkendő), és míg más bringásokkal beszéltem illetve fotóztam, filmeztem, az idő 10 percenként javult. Előbb csak a köd, felhő oszlott szét, majd át lehetett pillantani a völgy túloldali hegyére, nem sokkal később észak felé is, amint egy felhőpamacs jött fölfelé; sőt 5 perc múlva a Nap is kisütött és fantasztikus kilátásban lehetett gyönyörködni körbe-körbe.


A völgyben, Barcelonette-ben – ahogy útleírásokban is olvastam – több helyen locsológépekkel öntözték a mezőket; ami annyit jelent, nem lehet túl gyakori az eső. Guillestre környéke nagyon meleg volt; nem véletlen tekert egy srác kendővel védve a nyakát. A sziklaszorosban a hegyek csak úgy ontották magukból a meleget.


A legtöbb faluban, településen találni Tourist Office-t, ahol – általában tudnak angolul – a bent található sok prospektus mellett információt is lehet kérni, ráadásul kívül (ajtón, vagy hirdetőtáblán) ki van rakva a 2-4 napos időjáráselőrejelzés. Bár mindenhol olyan lett volna, mint Jausiersben, ahol mind a négy napra a hőmérséklet mellett, kis rajzocska (napkorong, felhő) is szerepelt. Máshol sajnos mindenütt csak francia szöveges előrejelzéssel találkoztam; a hőmérsékleteket ebből is ki lehetett olvasni. (talán érdemes a kulcsszavakat otthon kijegyzetelni: eső, zivatar, felhőszakadás, havazás, stb)


Érdekes és kellemes tapasztalat volt, hogy 2200, de akár 2744 m magasan is (Agnello hágó; igaz meleg környéken) akár este 7-8 óra tájban, napsütötte részen tekerés után elég volt fölül a rövid mez. Ebben persze közrejátszott valószínűleg az is, hogy bringázás után az ember jobban fel van melegedve.


Július 14.:
Egy picit szintén tartottam ettől a naptól, hogy vajon minden zárva lesz-e. Előző nap, Jausiersben a Tourist Office-ben kérdeztem meg, hogy mi várható másnap: mennyire lesznek nyitva üzletek és a hölgy válaszából azt lehetett leszűrni, hogy a turizmus miatt lesznek boltok, amik kinyitnak. Úgy tűnik, a franciák is változnak picit (ezt erősítette, hogy akadtak, amikor angolul is tudtam kommunikálni.) Több helyütt valóban ki is volt írva, hogy 14-én meddig lesznek nyitva. Pl. pékségek, illetve bisztrók egy része valóban kinyitott, sőt Barcelonnette-ben piac is volt a téren: sok zöldség- és gyümölcsárussal, de ruhákat is kínáltak.


Üzletek, boltok, áruházak:


Bár egy magyar útleírás az olcsó L’eclerc áruházat ajánlotta, túrám során eggyel sem találkoztam (egyet éppen előjelzett egy tábla, ám végül nem kerestem fel.) Utam során leginkább Casino és Champion áruházakkal találkoztam, de akadt itt-ott Spar is. (Úgy érzem vasárnap még a nagy áruházaknál is kérdéses a nyitva tartás. Néhol nagybetűkkel írták ki, hogy vasárnap délelőtt nyitva vannak!) (A Bourg St Mourice melletti áruház pl. reggel is csak 8:15-kor nyitott; minden nap.) A pékáru-üzletek (Boulangeries) legfőbb áruja a baguette és hasontársai (facille: ez rövidebb), de sok finomság, péksütemények; nem is nagyon álltam ellen nekik. Ezen boltok általában sokat vannak nyitva, talán vasárnap nem.


Egy külföldi forrás : http://earlybirds.users.btopenworld.com/Practical.htm szerint a nyitvatartások:



    Kedden, csütörtökoön és pénteken bőséges nyitva tartás.
    Szerdán: csak délután nyitnak ki
    Vasárnap és hétfő közül pedig csak egyik nap nyitnak ki.


Ez talán régiónként is eltérhet, ám fontos megjegyezni, hogy pl Olaszországban is, Bolognábaan a recepciónál felhívták a figyelmem, hogy vasárnap az üzletek általában zárva vannak; egyet-egyet találhatok csak. És hiába a Riviéra, még ott is zárva volt majdnem minden. Csak kis presszók (bar) akadtak, némelyikük árult egy-két féle péksüteményt, csokit is, majd végül San Remo végén egy Spart találtam nyitva.
Meglepetés volt számomra, hogy a francia áruházakban hiába kerestem, nem találtam vákumcsomagolt felvágottakat. Halból, sajtból és vértől vörös húsból volt bőven. Egyébként többnyire az áruházakban is árultak pékárukat.


 


ÚTIRÁNY + hágóutak


Az elolvasott angol- és német nyelvű túrabeszámolók többsége azt javasolja a Francia-Alpokba készülő kerekeseknek (de ez igaz az autósokra is), hogy inkább érdemesebb délről menni észak felé, mert a hágók többsége tájképileg délről szebb. Ezt most már én is meg tudom erősíteni; egyetlen egy érv szól ellene: É-D irány esetén az ember a túra végén ér le a Földközi tengerhez: a rengeteg hágós élmény után, a Francia Alpok átszelése után kellemes érzés (lehet) megpillantani a víztömeget, majd akár úszni benne.




  • A Bonette hágó (2802m) mindkét irányból szép, bár délről hosszabb.


  • A Vars hágó (2109m) mindenképp délről szebb (havasok, fenyők, sziklák); az északi lejtő egyetlen érdekessége a távolban feltűnő négyezres és annak gleccsere.


  • Az Izoard hágót (2361m) szintén délről javasolják megmászni, ennek az oka pedig a híres Casse Déserte, a morénás hegyoldalból kiemelkedő sziklaalakzatokkal. Lefelé gurulva az ember nem sokat látna belőle. A Casse Déserte végén található két Izoard hágó legenda, Fausto Coppi és L Bobet emlékműve. Az északi lejtő fölső része szép erdei úton, tájon vezet.


  • A Lautaret hágó (2058m) egy mindkét irányból csak közepesen látványos főutas hágó: dél felől az utolsó kilométereken klassz meglátni a Galibier hágóutat, és a La Meije gleccserét, nyugat felől pedig a La Meije alatt végigkerekezni. Utóbbi emelkedő alsó 20-30 km-e hosszan érdektelen és unalmas; jóformán csak La Grave után válik igazán széppé a táj.


  • Galibier hágó (2645m): délről szép volt nagyon: visszanézni a Lautaret hágóra, a La Meijére, havasokra, stb. Az északi rész hoszabb, de nem olyan szép itt sem: kicsit egyhangú, szürke. Valloire előtti kilométerek unalmasak, a Col d’Telegraphe utáni lejtő pedig végig erdőben vezet.


  • Glandon (1924m) és Croix de Fer hágók (2068m): itt fordult elő talán először, hogy „rossz” irányból kerekeztem. A Glandon hágóút eleinte lombos fák, üde növényzet között vezet, igazából az utolsó 6 km-en lesz mind szebb a táj, bár kevés havast látni. A szomszédos (3 km) Croix de Fer hágó lejtője St Jeanba változatos és szép: középrészt gyönyörű sziklás hegycsúcsokat látni, lentebb pedig vadregényes és szinte függőleges sziklaoldalban vezet az út.


  • Col d’ Iseran (2770m): Talán ezt is inkább délről érdemes legyűrni. Lanslevillard után gyönyörű tájon, nemzet park közelében, majd Bonnevaltól nemzeti parkban vezet az út. Közelben fantasztikus vízesések, virágok, csendes mezők, erdők. Bonneval után a szembülső 3500m fölé magasodó csúcsok havasaiban lehet gyönyörködni. A lejtő fölső fele még kifejezetten szép, gyönyörű, ám Val d’Isere után már egyhangú.

UTAK:


Az utak minősége általában jó volt, de meglepve tapasztaltam, hogy többször éppen városokban találkoztam sok foltozással, úthibával: Mentonban, Monaco előtt, Barcelonnetteben; ezekre biztosan emlékszem. Az útjelzésekkel nem volt gondom. Egyes hágóutakon (a Route des Grandes Alpes mentén nagyobb eséllyel) nagyon klassz / hasznos kilométerjelző táblákkal találkoztam: jelezte a következő nagyobb településig, vagy hágóig hátralevő távolságot, az aktuális magasságot és a hágóút meredekségét egy biciklis-rajz mellett.


A Col d’Iseran előtt, még a völgyben tekerve Lanslebourg felé, az alábbi szövegű tábla fogadott (rajta a Savoie emblémával): Az Önök biztonsága érdekében fejlesztjük hegyi útjainkat! „Jó minőségű utak terv 2005-7”


COTE D’AZUR:


Olaszország felől érkezve a francia Riviérára, bár a táj gyönyörű volt, a mentoni rossz utak egy picit kiábrándítottak. A forgalom a Riviérán elég nagy, de kamionokkal nem nagyon találkoztam: azok talán az autópályán haladhattak. Monaco messziről kifejezetten nem tetszett: egy szép tájba (hegyoldal + tenger) illesztett betondzsungelnek tűnt. Közelről már picit más volt: gyönyörű, rendben tartott, kőfaragott házak, üzletek, járdák, kandeláberek, virágok, nyírt fák és nagy forgalom, valamint gyakori rendőrök. A vár (hercegi palota) oldalába kapaszkodó úton már alig volt forgalom; szép kilátás nyílt az jachtokkal teli öbölre és a toronyházrengetegre. Bőven akadnak háztetőkön kialakított parkok. A vár udvarán kellemetlen meglepetés ért, ami egy kicsit tovább is fokozta Monacóhoz való hozzáállásom. Miután a várfal szélén már készítettem pár fotót és filmet, a tér széltében közepén, hosszában viszont a szélén szerettem volna újabbakat. Kerékpárom egy láncot tartó kőtömbnek támasztottam, mire az őr jött kedvesen és udvariasan: franciául arra kért, ne támasszam oda. Látván, hogy a két kőtömb között emberek is járnak, egy másiknak támasztottam, ahol emberek sem jártak, ám az őr – szintén udvariasan – ezt sem engedte. Angolul kérdeztem meg, hogy akkor mit tehetek: a házfalnak nekitámaszthatom, vagy egyáltalán minek? A válasz: Ne támasszam semminek, fogjam meg és toljam. Nonszensz!


Miután a 14+24 kg-os kerékpárt tartva és tolva nem igazán lehet az ajándékárusokhoz, képeslapárusokhoz odamenni, innentől egy kis filmezés (kissé a látótérből kikerülve) után jóformán már el is hagytam Monacót (zivatar is fenyegetett). Még emlék-képeslapot sem vettem (fotó készült elég).


Nizza végére kissé már elegem lett a forgalomban, városi nyüzsiben való tekerésből, mely állandó figyeléssel, gyorsítással, lámpánál megállással járt, így kifejezetten öröm volt megtalálni a kb. 5 km hosszú tengerparti sétányt és bringautat, a Plage-t (plázst), ahol 25-30 km/ó-val is bátran lehetett haladni. A plage vége felé a repülők nem sokkal a tengerpart fölött repülnek el.


KEMPINGÁRAK, egyéb tapasztalatok: (1 fő, 1 sátor, 1 bicikli)


Túrám előtt – nem véletlenül – tucatnyi angol nyelvű kerékpártúra élménybeszámolóját elolvastam, ezekből, illetve adott kempingek honlapjáról is kiderült, hogy bizony a franciák szívesen nyaralnak belföldön, így július közepétől megtelhetnek a kempingek; érdemes előre helyet foglalni. Mivel nem voltam mindig biztos, hol szállok meg, én nem tettem meg; igaz július elején indultam útnak.




  • Bologna, Camping Cittr’ di Bologna (via Romita) kemping: 13 EUR

Egy holland házaspárhoz csatlakozva sikerült csak sok kérdezősködés árán megtalálni a város széli kempinget. Taxis, az aki biztosan tudott segíteni. Kulturált, megfelelő, rendezett kemping, a recepció mellett büfé mely kenyeret, kekszet, tejet is árul. A recepciós tud angolul!




  • Camporosso (fr határ előtt) International Villaggio kemping: 13 EUR

Bár tengerparti v tenger közeli kemping, egyes részei megfelelőek, másik része „elmegy”: nem mindenhol füves, sátram egy már nem használt kutyaól mellett állíthattam fel; közelben koszos műanyagszékek. A meleg zuhanyért fizetni kell. Mivel nem sokat voltam a kempingben, nekem gondot nem okozott.




  • St Saveur sur Tinee (municipal – önkormányzati – kemping): 6,5 EUR

Ár érték arányban szuper, de piciri kemping. Kb. 25-30 férőhelyes lehet a szűk sziklaszorosban, a falu végén található. Vízszintesre kialakított, füves sátorhelyek, melegvizes zuhanyozó, két kirakott asztal székekkel. Az információ ugyan franciául van csak kiírva, de nem nem lett problémám. Reggel fél 8 – 8-ra már meg is érkezett a takarítást, egyebeket és a pénz beszedését intéző emberke.




  • Barcelonnette: Camping Peyra (?) : 2 éj = 10,2 EUR

Egy idősebb házaspár által vezetett kemping 300 m-re a központtól, egy hagyományos utcában: kb. 200 férőhellyel, gyerekeknek játszótérrel. Zuhany- és mosdórész talán kicsit kevés, bár elég volt. Meleg vízért külön kell fizetni. Bár itt sem volt gondom, érdekesmód az előző kempingnél úgy éreztem, az sokkal jobban kielégíti igényeimet. Sajnos fák közé irányítottak, így ott állíthattam fel sátram, így nem sok kilátásom nyílt a szép hegyekre. A kemping a városközponttól kb. fél kilométerre fekszik. A tulajok csak franciául beszélnek, de azért elboldogultam.




  • Guillestre, La Ribiere camping 8,2 EUR

Bár elég jól szoktam tájékozódni, ez a város körül, egy-két körforgalomnál nem mindig tudtam, hol vagyok. A kellemesen árnyas – napos kempinghez vezető kis utacska egyik északi körforgalomból ágazik le. Bőven van férőhely és minden igényt kielégít: bár itt is be van osztva ki hová kerüljön. Nem minden sátorhely vízszintes, bár nekem szerencsém volt. A mosdórész nagyon klassz, van külön mosogatóhely, sőt vasaló és mosógép is.



    Le Bourg d’Oisans: Piscine kemping 2 éj = 20 EUR


www.camping-piscine.com


Ebben a kempingben a Tour de France érkezése előtt 4-5 nappal aludtam; már akkor jócskán gyülekeztek a drukkerek; sőt mivel ilyenkor engedélyezik; többen a város szélén vertek sátrat, álltak meg lakóautóikkal. A szintén napos – árnyas kemping elég nagy, de a Tour-ra tekintettel, a szomszédos focipályán is lehetett sátrat verni. A tömeg miatt a mosdónál picit már várni kellett, de kulturált volt. Este még buli is volt, fönt talán biliárdasztal, bár. Mindazonáltal nem volt sokáig zajongás. A recepciós beszél angolul !



    St Michael de Maurienne (municipal kemping): 2 éj = 7 EUR


Napos, köves, mégis viharmentes időben megfelelő kemping. A mosdórészt két konténer alkotja, ám bennük minden megvan, amire szükség van: kulturált WC, mosdó, zuhanyozó és mosogatórész is. A kemping egyik szélén még két fa asztal is van asztalokkal. Sajnos köves a talaj, így a cövekelés – kalapács nélkül problémás. A takarítást, egyebeket és pénz beszedését reggel, ill. este intézi helybéli – angolul nem beszélő – hölgy. Rendes volt, amikor pl. bevallottam, hogy egy órára videoakku feltöltésre vennék áramot, nem számolt fel érte semmit.



    Bourg St Mourice: Le Versoyen kemping 3 éj = 24,x EUR (átlag 8 EUR / éj)


A kemping a várostól Les Arc felé vezető út mentén, a városközponttól 1 km-re, néhány áruháztól 300 m-re található. Utóbbi kifejezetten hasznos volt, amikor reggelente vásárolni mentem. Maga a kemping kellemesen napos-árnyas, kulturált, rendezett. Szabadtéri játéklehetőség is van gyerekek részére, sajnos ottlétemkor, fiatalok csoportja éjfélig hangosan beszélt, mígnem valaki rájuk nem szólt. Mivel 8 óráig volt nyitva a recepció én viszont utána érkeztem, ahol találtam helyet (akadt), sátrat vertem, ám az angolul jól beszélő recepcióstól megtudtam, hogy elvileg minden hely foglalt. Mázlim volt. (A közeli SEEZben is van egy nagy kemping; az út mellette vezet el.) Bár nem néztem meg, de a bejáratnál levő épületben talán Tvnéző szoba, mosógép, stb… is lehetett.


ÁRAK:


Általában nem nagyon írtam fel az árakat, amit mégis, azok az alábbi listában szerepelnek:




  • Isolában:

1 péksütemény 2,9 EUR


2 banán 1,25 EUR




  • St Etienne d Tinee

2 alma, 1 baguette, 2 csoki 5,71 EUR




    liter ásványvíz 0,55 EUR



  • Barcelonnette

2 baguette, 3 péksüti 4,3 EUR


3 pirospaprika (piacon) 2,55 EUR


4 banán (piacon) 1,19 EUR




  • Barcelonnette

4 konzerv, 3 banán, 2 alma 6,5 EUR


3 péksütemény, 2 vékony baguette 2,9 EUR




  • Guillestre



  • 1 péksütemény, 2 baguette és 4 zacskós, előrecsomagolt croissont 3,74 EUR

– Champion áruház: 2 banán, 4 ceruzaelem 3,06 EUR




  • Bourg d’Oisans (Casino áruház)

Füzet, 3 konzerv, 3 alma, 4 ceruzaelem, 4 banán, 5 zsemle, baguette, 1 gyümölcskonzerv, 4 együttcsomagolt csokis péksüti(2,25) = 14,59 EUR




  • Bourg d’Oisans:

– 1 baguette, 1 péksütemény 2 EUR




  • Lautaret hágó:

– 2 db 0,33l-es üdítő 4 EUR


– bisztróban 2dl üdítő és 2 croissont 4 EUR




  • Valloire

2 csoki, 2 alma 3 EUR




  • St Michael du Maurienne (Champion áruház)

2 banán, 2 alma, 1 konzerv, 1 csoki, 1 puding, 1 normál (0,9 EUR) és egy fél baguette + 4 db mazsolás, vaniliás tekercs. 8,09 EUR




  • La Plagne 3 gombócos fagyi (drága helyen) 4 EUR


  • Bourg St Mourice (áruház)

2 mazsolás, vaniliás péksüti, Powerade 2 paprika, egy normál és egy kis baguete, puding (0,19 EUR), 2 banán, 1 konzerv 7,07 EUR


Györgyi Gábor


Gábortól a kalauzban további kerékpáros anyagok olvashatók – a szerzők szerinti tartalomjegyzékben kereshetitek őket.
A képekkel és más információkkal bővített írásait a saját honlapján találjátok. A címe:
http://www.angelfire.com/pro/gyorgyigabor/index.html



A szerző írásai Az Útikalauzban

Györgyi Gábor: Adria – Alpok kerékpártúra – 1999

Györgyi Gábor: Bringatúra a Tour de France legendás hágóin – 2004

Györgyi Gábor: Bringázgatás a salzburgi havasok közt – 1998

Györgyi Gábor: Kerékpárral a Francia Riviérán és a Francia-Alpok hágóútjain – 2004

Györgyi Gábor: Kerékpárral az Adriaparton 2003

Györgyi Gábor: Kerékpárral az olasz vasúton – 2004

Györgyi Gábor: Ötletek, javaslatok egy szlovén kerékpártúrához – 2003

Györgyi Gábor: Szlovák kerékpáros túrajavaslatok, tanácsok – 2003



A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Légy te az első hozzászóló a(z) "Györgyi Gábor: Kerékpárral a Francia Riviérán és a Francia-Alpok hágóútjain – 2004" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár