Ágoston Ilona: Öt nap Lisszabonban – Portugália – 2014

 

Óriási információs bomba azoknak, akik a portugál fővárosba készülnek. A legfontosabb tudnivalók a metró, busz és villamos közlekedésről, autóbérlésről, éttermekről, boltokról és népszerű helyek belépődíjairól, látványos fotókkal illusztrálva

Lisszabon, Sintra, Cabo de Roca, Cascais, Portugália

Valamikor tavasszal megkérdeztem a férjemet, melyik európai nagyvárost szeretné megnézni. Azt válaszolta Lisszabont, vagy Madridot. Én meglepetésként gyorsan lefoglaltam a repülőjegyeket októberre (ki is fizettem) Lisszabonba és kinéztem egy jó szállást.
Majd mondtam a férjemnek, a meglepetést, hogy utazunk! és oda, ahová ő szeretne menni. Erre közölte:- Ja csak vicceltem, azt hittem Párizsba megyünk.
Hát így mentünk Lisszabonba.

1. nap

A lisszaboni közvetlen repülőjáratnak köszönhetően hétfőn reggel fél 8-kor már ott voltunk a lisszaboni repülőtéren (a gép reggel 5-kor indult Ferihegyről) és szerencsére a pár éve meghosszabbított piros metróvonalnak, 30 perc alatt – 1 átszállással – a belvárosban, a Rossio téren voltunk.

A metró kényelmes és gyors volt, a jegyeket automatákból lehet megvenni, lehet választani, hogy 1 jegyet, 24 órás jegyet, vagy gyűjtőjegyet (zapping) vesz az ember. Mi 1 jegyet vettünk, (viagem carris metro) ami 1,40 euró volt és 1 óra hosszáig lehet használni korlátlan átszállással.
Bármit is veszünk, előtte meg kell venni egy mágneskártyát (cartao viva viagem) 0,5 euróért, és onnantól mindig arra fogja az automata feltölteni az újabb és újabb jegyeket. A metróban vásárolt jegyek jók a villamosokra is, és az autóbuszokra is. A vonatra nem, arra más fajta automatából kell venni a vonatállomáson jegyet, de az utóbbi helyen általában van normál pénztár is.
A metrón kapuk vannak, amihez hozzá kell érinteni a mágneskártyát befelé is és kifelé is. A metrók kb. 3-4 percenként járnak, a villamosok és buszok ritkábban, kb. 15 percenként. Az aktuális árak: 1 jegy 1,40 euró, “Zapping” vagy nálunk gyűjtőjegy: 1,25 euró/db, 24 órás jegy: 6 euró.

Mi a Rossio és a Praca de Figueira térnél laktunk, ami egy közlekedési csomópont is egyben, és ezen a környéken van az összes sétálóutca és üzletek százai. A 3*-os szállodánk rendben volt, bárhol lehetett volna Európában, ugyanazt kaptuk, amit megszoktunk. Furcsa, de ez mindenhol így van, hogy a reggelihez nem adnak zöldségeket, ezért nekünk az első dolgunk volt boltot keresni és paprikát, paradicsomot venni a reggelihez. A belvárosban sok kis bolt van, szerintem kicsit drágák, de a legközelebbi szupermarkethez is min. fél órát kell kifelé utazni a városból. Egyébként az árak olyanok, mint itthon, de a belváros az mindenben drágább (mint itthon).

Első napunk délelőttjén rögtön a Szent György Várat céloztuk meg (Castelo de Sao George).
Kisebb sorbaállás után megvettük a jegyeinket potom 8,5 euró/fő-ért. Ezért körbe lehet járni a falakat alul és felül, pár tornyot, lehet sétálni egy kertben, és gyönyörködni a szép panorámában.
Utána bejártuk gyalogosan a híres Alfama negyedet, ami tényleg gyönyörű, de aki nem szeret lépcsőzni, az hagyja ki. Sok a meredek, és hosszú lépcsősorokból álló szűk utca, de nagyon hangulatos. Egy kis terecskén ebédeltünk, egy étteremben. A helyi tőkehalat ettük grillezve, burgonyával és salátával, egy adag 12 euró volt (mindenhol a tengeri kütyük a legdrágábbak, a többi étel olcsóbb, de ez egyértelműen turistás ár, kevésbé frekventált helyen 7-9 euró).
Utána lesétáltunk a csodálatos Sé Katedrálishoz. Maga a katedrális ingyen látogatható, de a mögötte lévő kerengő és a felette a karzaton lévő kincstár már pénzért. Itt vagy egyben veszünk belépőt a kettőbe 4 euróért, vagy külön is lehet, ha csak az egyik érdekel 2 euróért. Én a kerengőt ajánlom, nagyon szép (mi véletlenül vettünk kombi jegyet, és ha már kifizettük, akkor megnéztük a kincstárt is).
Mivel aznap hajnali 2-kor keltünk, így korán visszamentünk a szállodába, és szégyen nem szégyen este 6-tól másnap reggel 6-ig aludtunk.

Castelo de Sao George

Castelo de Sao George

Sé Catedral

Sé Catedral

kilátás a szállodai szobánkból

kilátás a szállodai szobánkból

2. nap

Ezen a napon rögtön kipróbálhattuk a vonatozást. A vonatok a Rossio pályaudvarról indulnak Sintrába 15 percenként. és a jegy 2,15 euró/fő. (oda-vissza 4.30 euró/fő).

Sintráról bővebben kell írnom, mert kötelező és kihagyhatatlan látnivaló. Szeretném tisztába tenni, hogy mi van ott és mivel lehet közlekedni. A látnivalók sokasága van, de min 5 fő látnivaló, amire mi nem készültünk fel, így kicsit ráérősen sétálgatva kedden sikerült belőle 3-at megnéznünk.
A fő látnivaló Sintra óvárosi szépsége mellett a Nemzeti Palota (Palacio Nacional de Sintra). Ide potom 9,5 Euróért lehet bemenni, Ezért végig lehet járni a palota termeit, szobáit. Nagyon szép. Maga a palota Sintra belvárosában van, a vonatállomástól 900 m sétára. Ez még nem vészes, de Sintra meredekebb hegyek között fekszik, mint Lisszabon, ezért vannak helyi buszjáratok, amit érdemes igénybe venni. Mi szeretünk gyalogolni, bírjuk is, de a végén mégis ráfanyalodtunk a buszra, mert a terepviszonyok és a távolságok olyanok, hogyha mindenhova gyalog mentünk volna, nem lett volna erőnk megnézni a paloták szintén meredek és nagy kertjeit.
Szóval Sintrába 3 buszjárat van. Mindegyik a vonatvégállomásról indul. A buszjáratokból 2 körjárat, (434, 435) és úgynevezett. Hop on Hop off típusú járatok, ami azt jelenti, hogy az elején veszel 5 euróért jegyet rá és onnantól azt mutogatva minden megállóba le és felszállhatsz. Ha külön csak 1-1 megállót mész vele az 3 euró, és szerintem megéri rögtön az 5 euróst venni. A buszok menetrendje ki van írva a végállomáson (de azért ez nem Anglia, órát ne igazítsunk hozzá).
Az első a narancsszínű vonal, a 434-es, amely megáll a Nemzeti Palotánál, a Mór Várnál, és a Pena Palotánál. Szinte egész nap 15 percenként jár.
A második vonal a zöld 435-ös, amely megáll a Nemzeti Palotánál, a Quinta da Regaleira Palotánál, a Palacio De Seteais Szállodánál és a Monserrate Palotánál és 30 percenként közlekedik.
A harmadik vonal már egy távolsági buszjárat, a kék vonal, a 403-as. Ez elmegy Cabo de Rocába, és Cascais a végállomása. Erről majd később még lesz szó.

A Nemzeti Palota megnézése után (ami tényleg nagyon szép volt), nyitva 9.30-tól, nyáron 19-ig, télen 18-ig, átsétáltunk (435-össel mehettünk volna) a közelben lévő Quinta da Regaleira Palotához. Nyitva 10 órától, nyáron 20 óráig, február, március, októberben 18.30-ig, télen pedig 17.30-ig. Ezt egy gazdag milliárdos üzletember építette, és bár a palota is gyönyörű, de a kertje külön izgalmas felfedezésekkel van tele. Kutak, tavak, barlangok… Elemlámpát érdemes vinni! Mi itt fél napot eltöltöttünk, nem tudtunk betelni vele, főleg a föld alatti labirintust imádtuk.
Fáradtak voltunk, de mégis elsétáltunk az innen 3 km-re lévő Monserrate Palotához (jegyár: 9,5 euró). Ha nem pont az orrunk előtt megy el a 435-ös busz, akkor a 30 percenkénti járat gyorsabb, de legalábbis kényelmesebb. Érdemes eljönni. Gyönyörű a ház (indiai beütéssel) is és a 33 hektáros park is. Az óriáspáfrányok fantasztikusak. Innen visszabuszoztunk a sintrai vasútállomáshoz a 435-össel, majd visszavonatoztunk Lisszabonba 30 perc alatt.

Palacio Nacional de Sintra

Palacio Nacional de Sintra

Quinta da Regaleira Palotánál

Quinta da Regaleira Palotánál

Quinta da Regaleira Palota kert részlet

Quinta da Regaleira Palota kert részlet

Monserrate Palota

Monserrate Palota

Monserrate Palota zeneszoba mennyezete

Monserrate Palota zeneszoba mennyezete

Monserrate Palota kertje

3 nap.

Mivel Sintrának csak a felét láttuk (nem találtunk ilyen remek összefoglalót és ott rögtönöztünk :), kénytelenek voltunk visszavonatozni másnap is, és az elmaradt Mór Várat és Pena Palotát megnézhessü. A 434-es körjáratra pattantunk, és már vettük is a kombinált jegyet a 2 helyre, 18 euro/fő-ért. Mindkettő elég meredek terepviszonyok között nézhető meg.
A Mór Várnál csodálatos a kilátás, végig lehet sétálni az ezer éves falakon, toronyról, toronyra, míg a Pena Palota, megdöbbentő kinézetével érdekes látvány, nem érdemes kihagyni, nekem a kertje az előző napi kertekhez képest egyszerű (bár meredek) angolparkhoz hasonlított.

Mivel volt még időnk, és én nem szerettem volna úgy hazamenni, hogy nem látom, szagolom, érzem az óceánt, ezért fogtuk magunkat, és felszálltunk a 403-as buszra, majd kb. 50 perc múlva már ki is szálltunk Cabo de Rocába. (jegy: 7,50 euro)
A távolsági buszok nagyon drágák. Ezen a napon már megérte volna autót bérelni (amúgy a híresztelésekkel ellentétben, mindenhol lehetet volna parkolni, legalábbis amikor mi voltunk, nem főszezonban).

Autóbérlés
Mi nem béreltünk autót, de terveztük, és utána érdeklődtünk az áraknak.
Egy Opel Corsa 1-2 napra 40-50 euro/nap, ha 3 vagy több napra bérel valaki, akkor már csak 25-35 euró ugyanez. Mi sajnáljuk, hogy nem béreltünk, (a parkolást nem tudta volna megoldani a szálloda), mert akkor elmehettünk volna a 120 km-re fekvő Batalhába és Alcobacaba (vannak remek barlangok is útközben). Nyáron biztos megéri, mert a homokos óceánparti strandok főleg autóval közelíthetőek meg. Kivétel Estoril és Cascais, ahová olcsón ki lehet menni vonattal.

Vigyázat a 403-as óránként jár, és az utolsó busz 18.07-kor indul Sintrából. Cabo de Rocában (ez Európa legnyugatibb csücske egyébként) nincs semmi, csak egy sziklaszirt, egy világítótorony (nem lehet odamenni) de cserébe ott az óceán fantasztikus látványa.
Érdemes kicsit elsétálni a turisták által kijárt, kitaposott ösvényen is. Még szebb a látvány, mint a kereszttől. Itt eltölteni egy órát nekem kicsit rövid volt, de mennünk kellett, mert jött az igen csak ritkán járó (és mindig turistákkal tele lévő) busz. Ha szép az idő érdemes itt eltölteni 2-3 órát is, lehet pihenni, nézni a végtelen óceánt, hallgatni a hullámokat, megenni a sziklaszirten egy kis szendvicset, szóval sok gyaloglás után lehet kicsit semmit tenni.
Kb. 30 perc alatt bent voltunk Cascaisba (jegyár: 3,25 euró). Ide eredetileg nem is szerettem volna elmenni, de megérte. Nagyon édes kis óceánparti nyaralóváros, hangulatos sétálóutcákkal, jobbnál jobb éttermekkel, és kb. olyan drágák, mint Lisszabon sétálóutcás belvárosa. Érdemes itt vacsorázni, mi 2 személyes tengeri tálat ettünk 32 euróért (ami 3-4 más főétel összára). Mivel imádjuk a tenger gyümölcseit és a halakat, mi minden nap a kedvenceinket ettük, és ezen nem spóroltunk, mármint szerettünk volna, de hát ennyibe került, egyébként a kétszemélyes tengeri tál is kb. 4 fajta ételnek felel meg.

Cascaisból 15 percenként járnak a vonatok Lisszabon belvárosába éjjel 1-ig, és 40 perc az út. Az automatákból könnyen lehet jegyet venni, ha nincs apród az sem baj, papírpénzzel és kártyával is lehet fizetni. Nekünk érdekes, hogy akárhányszor akartunk papírpénzzel fizetni, először felváltotta aprópénzre, majd utána apróval sikerült jegyet venni. Ezért senki se ijedjen meg, nem nyeli el a papírpénzt, csak felváltja (illetve ijedés előtt számolja meg, mert lehet ugyanannyit kapott vissza, mint amit betett). A vonat egyébként Cais de Sodré-ra érkezik, ami 5 perc sétára van a sétálóutcától, és a Praca do Comercio tértől (Ez olyan, mint a mi Hősők terünk, csak itt a Tejó folyó partján van.)

Mór Vár

Mór Vár

Pena Palota

Pena Palota

Pena Palota angol kertje

Pena Palota angol kertje

Cabo de Roca

Cabo de Roca

Cascais sétálóutca részlet

Cascais sétálóutca részlet

Praca do Comercio tér

Praca do Comercio tér

4. nap

Ezen a napon is kötelező látnivalókat terveztünk be, nevezetesen a Belém Tornyot és a Jeromosok Kolostorát. A Rossio tér melletti tér a Praca de Figueira tér, innen indulnak a 15-ös villamosok. Ez visz ki a fent említett látnivalókhoz. A villamos mindig dugig van turistákkal, és több mint fél óra mire odajutottunk vele. Ez 30 fok melegben elég szörnyű volt. Később jöttünk rá, hogy ha azon a vasútvégállomáson, amelyre a Cascaisból érkező vonattal jöttünk, vagyis a Cais de Sodréról, felszálltunk volna egy kényelmes vonatra, akkor kb. 2.-3. megálló lehet a Belém (ezt érdemes leellenőrízni azért), és gyorsabb is lett volna az utunk. Mi erre nem gondoltunk így a 15 percenként induló zsúfolásig megtelt villamossal utaztunk, de előtte feltöltöttük a mágneskártyánkat jegyekkel, és így nem kellett a villamoson vennünk 3*-os áron jegyet.
A Belém Toronyba kis sorbaállás után lehet bejutni, és érdemes rögtön ott megvenni a Jeromosok Kolostorába is jó kombinált jegyet, hogy ott ne kelljen sorba állni.
Van Liszabon kártya is, aki egy nap ennél többet, vagy több nap alatt sok múzeumot szeretne megnézni, számolgasson, a kártyával a tömegközlekedés is ingyen van, viszont ugyanúgy sorba kell vele állni, hogy lehúzzák, plusz nem mindegyik múzeumba jó!. Viszont, ha valaki arra gondol, hogy olyan kombinált jegyet vesz, ami még jó a kolostor másik felében lévő archeológiai múzeumba is (ahogy mi tettünk, és ez 18 euro/fő volt), az felejtse el. A lisszaboni Museo Nacional de Arqueologia egy vicc (legalábbis ahhoz képest, amire számítottunk). Pár arany ékszeren, egy múmián, meg két kődisznón kívül semmi érdemlegeset nem sikerült kiállítaniuk.
Visszatérve a toronyhoz, érdemes rá felmenni, szép a kilátás, és nem probléma a szűk csigalépcső sem, mert minden emeleten piros, ill. zöld fény jelzi, hogy mehetsz-e és azt is hogy fel vagy le. Jópofa.
A Jeromosok Kolostorát nem érdemes kihagyni. Nagyon szép, itt van Vasco de Gama sírja is, de a kerengője, még annál is szebb. Nem lehet vele betelni. A felfedezések emlékművét említi még minden turistakönyv, mint látnivalót biztosan mindenki meglátja, mert a folyóparton miközben a Belém Toronytól átsétálsz a Kolostorba pont előtte kell elmenni. Aki akar, felmehet rá pénzért lifttel, de nem hiszem, hogy többet látsz róla mint a toronyból, ezért mi kihagytuk.
Az elmondhatatlanul szép kerengő után még mindig szépre vágytunk, ezért a kolostortól kb. 100-200 méterre lévő Tropical Gardenbe (jegyár: 2 euró) is ellátogattunk, de ennek fő oka a maggyűjtés volt. Én személy szerint imádom a pálmákat és mindenhonnan ahol jártam eddig próbáltam pálma magokat szerezni, sikerült is már magról kikeltetnem párat. Hát itt most a hátizsákom megtelt brazil és mexikói pálma magokkal, amelyeket azóta, már elültettem, és várom a fejleményt…

Ezen a napon ennyi telt tőlünk. Visszavillamosoztunk a belvárosba, és kicsit alaposabban feltérképeztük az éttermeket. Azt vettük észre, hogy a Rossiohoz közel minden hely drága (nem meglepő módon). A fő sétálóutca (ez a legszélesebb) a Rua Augusta. Itt is drágák az éttermek. Vele párhuzamosan is van egy szűkebb sétálóutca, a Rua dos Correeiros. Itt már kicsit olcsóbbak az éttermek, de ahogy ezen az utcán sétálunk a Tejó folyó irányába, egyre olcsóbbak, itt a vége felé már kifejezetten a magyar árszinttel találkozni, tehát itt a kaják már csak 6-7 eurók voltak. Persze mi nem úsztuk meg ennyivel, mert a tenger gyümölcsei itt is 9-10 euró körül vannak (a külvárosban persze ennél is olcsóbb). Az étlapok mindenhol többnyelvűek, minden étteremben beszéltek angolul (sőt minden járművön is, még a buszvezetők is tudnak angolul, értsd: néhány szót, mondatot, ami pont elég).
Az helytálló, hogy lehet kérni mindenhol a ház borát, olcsóbb, mint a víz, és viszonylag finomak voltak, sőt itt még a sör is olcsóbb a víznél. Azt, hogy mi a borunkat felöntöttük bubis vízzel több helyen megrökönyödéssel fogadták.

Belém Torony

Belém Torony

Felfedezések emlékműve

Felfedezések emlékműve

Jeromosok Kolostora

Jeromosok Kolostora

A kolostor kerengője

A kolostor kerengője

Tropical Garden

Tropical Garden

5. nap

A szuper éjszakai repülőjáratnak köszönhetően (éjfélkor indult a gép, és 4.20-kor szállt le Budapesti idő szerint) még volt egy teljes napunk.
Így volt időnk csak úgy sétálgatni, szuvenírt venni, és villamosozni is. Délelőtt felmentünk a Glória Elevátorral egy utcaszintet (itt is érvényes, az hogy vagy feltöltöd a kártyádat jeggyel és akkor 1.40 euróért utazol, vagy ott veszed a fogaskerekűn 2.85 euróért! Mi tudtuk, hogy ezen a napon sokat fogunk utazni, ezért 24 órás jegyet vettünk. Nem tudjuk miért, de új mágneskártyát kellett vennünk, mert amin már jegyek voltak feltöltve, arra már nem lehet 24 órás jegyet rátölteni. Mindegy 0.5 eurónk bánta, csak azért írtam le, hogy más ne álljon az automata előtt értetlenül úgy, mint mi.
A Glória Elevátor jó pofa, de csak pár száz méteres utat tesz meg, mire elindul, már meg is áll, és kb. 15 percenként megy. Nem érdemes megvárni, csak ha hamarosan indul. Egyébként a Rossio pályaudvar mögül indul a róla elnevezett kis utcácskában.
Fent van Miraduro (ilyenekkel tele van a város) tényleg mindegyikről szép a kilátás, és a közelben van a Museo Arqueologico do Carmo, (jegyár: 3,5 euró) amit szerintem érdemes megnézni. Ez egy gótikus templom, aminek összedőlt a teteje a nagy 1755-ös földrengés idején, és nagyon bizarr látvány egy tető nélküli templomban sétálni, mellékesen az itt lévő múzeum hasonló nagyságrendű, mint a fizetős a kolostor mellett. Innen (a templom oldalánál lehet átmenni) a Santa Justa lifttel szerettünk volna lemenni, de mivel 15 percenként jár, hamarabb leértünk gyalog.
Elsétáltunk a Martim Moniz térre, hogy felszálljunk a híres 28-as villamosra, de olyan sor állt, hogy megfutamodtunk, és inkább metróra szálltunk, és kimentünk az Óceanárioba.
Erről 2 dolgot kell tudni, az első az, hogy ez kicsit leegyszerűsítve, lényegében nem más mint 1 db giga akvárium és több kisebb, némi pingvinnel és vidrával. Semmi más, ennél többet ne várjunk tőle, de annak viszont elég nagy (a világ 2. legnagyobb akváriuma), a másik tudnivaló, hogy 14 euró egy jegy, de ha interneten előre megveszed, akkor 11,90 euró. Mi a szállodában megvettük a neten, és reggel kinyomtattuk, és így olcsóbban mentünk be (plusz ezzel elkerültük sorban állás, mert rögtön lehet vele felhaladni. Ez főszezonban fontos lehet, mert akkora kordonok vannak, mint a reptéri vizsgálatnál, mi az előreváltott jegyünkkel sikeresen megelőztünk egy négy fős német családot, akik aztán a lépcsőkön visszaelőztek :). Mindenkire rábízzuk, hogy érdeme-e megnézni, mindenesetre érdekes látvány, szerintem ezt főleg a gyerekek élveznék.
Maga a hely is érdekes (Metró piros vonal Oriente megálló) a Tejó partján egy modern üzleti negyed, érdekes épületekkel, a folyó partján lévő libegővel (pár száz métert megy vízszintesen, oda 6 euró/fő, oda-vissza 8 euró/fő.) és itt van egy giga bevásárló központ a Vasco de Gama ismerős nemzetközi üzletekkel (mi ezen csak keresztülmentünk). Ide járnak a helyiek bevásárolni (legalábbis nekünk úgy tűnt).
Innen visszametróztunk a Martim Moniz térre, de villamosnál álló sor nem lett sokkal kisebb, ezért beálltunk. Örömmel vettük tudomásul, hogy a villamos sűrűn, 7 percenként jár délután, ezért csak 2-őt kellett várnunk, és a 3-ra már fel is fértünk, sőt üllőhelyünk is volt! Jópofa, tényleg meredek, szűk utcákon megy, de az igazán izgis rész, az nagyon rövid, mi minden esetre levideóztuk (nem érdemes nagyon távolra kidugni a fényképezőt az ablakon, mert a legszűkebb bal kanyarban könnyen rákenődhet a házfalra).

Museo Arqueologico do Carmo

Museo Arqueologico do Carmo

Oceánárium

Oceánárium

Vasco de Gama bevásárló központ

Vasco de Gama bevásárló központ

28-as villamos

28-as villamos

Még mindig volt időnk, ezért vásároltunk pár dolgot, pld. portoi bort, csempe alátétet, pólókat stb., és vacsiztunk rákot, polipot, tintahalat, majd a 28 fokból hazarepültünk a nem túl barátságos 4 fokba.

Ágoston Ilona

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Portugáliáról >> 

Ágoston Ilona írásai az Útikalauzban >>    

A szerzőnek  szerkesztokukacutikalauz.hu a  címen küldheted el kérdéseidet
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés

1 Comment on "Ágoston Ilona: Öt nap Lisszabonban – Portugália – 2014"

  1. Ormándlaky Ágnes | 2016.11.12. at 19:14 |

    Kedves Ilona!
    Mos megyek 1 hétre Lisszabonba, és nagyon örültem a leírásodnak.
    Nagyon szeretnék szerezni egy város térképet, remélem, hogy sikerül.
    Azért nagyon sok pénzetek elment, nekem nincs ennyi, és sajnos a lábammal sem tudom helyettesíteni, mert 60 éves vagyok.
    Ha még tudsz nekem mondani Lisszabonról, nagyon örülnék neki.
    Üdv: Ági

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár