Bor Andrea – Szantorini – Amikor egy álom valósággá válik – Görögország – 2020

Szantorini - Egy vakítóan fehérre festett kiszáradt fa a kaldera permén, háttérben a tengerrel - Fotók: Bor Andrea

Tömör beszámoló egy négynapos nyaralás gazdag programjáról. Hozzá sok látványos fotó Szantorini különleges világáról, és praktikus információk más utazók segítségére. A felkeresett helyek: Görögország, Santorini, Kamari, Ocean Wiev, Lioyerma Lounge Cafe Pool Bar, Kokkini, Paralia, Mesa Pigadia, Vlychada Beach, Red Beach, Perissa Oia, Amoudi öböl, Fíra, Athínios kikötő, Neo kameni, Katharos Beach.

 

A vágyakozásom a sziget megismerése iránt már nagyon régi. Anomáliája az egésznek, hogy egy vírus elterjedése is kellett ahhoz, hogy anyagilag elérhetővé tegye számunkra ezt az álmot.

8 évvel ezelőtt egyszer nagyon közel jártunk az utazáshoz. Már a foglalásunk is megvolt az Apollón Travel szervezésében, amikor bedőlt a MALÉV. Így végül maradtunk. Igaz, bécsi vagy athéni átszállással mehettünk volna bármikor, de ezekhez az utakhoz anyagilag nem volt kedvünk.

Nem régen a híradásokban hallottam, hogy két új célponttal bővítik a Budapestről induló járatokat. Ekkor indult el nálunk a bogár. Egy vasárnapi napon 12-én a párom szétnézett a neten, és látta, hogy az első gép július 15-én indul, és a 19-i visszautat különösen kedvező áron kínálták. Intéztünk egy gyors foglalást. Kerestünk egy hozzá illő szállást 15 méterre a parttól, igaz, hogy ellátás nélkül, de talán kibírjuk annak terhére, hogy a tenger hangjára, látványára ébredhetünk. Elképzelni sem mertem még ekkor!

Már csak két nap volt hátra az utazásig. Regisztrálni kell a görög hatóságoknál 48 órával az utazás előtt. Az indulás napjára a QR kódot is megérkezett. Ez nagyon fontos! Már a felszállásnál is ellenőrzik. Volt egy család, akinél ekkor derült ki, hogy nem intézték el, és így sajnos emiatt nem tudtak utazni. A repülés alatt kötelező volt a maszk használata. Már csak fent a gépen vettük észre, hogy egy járaton utazunk Rubint Rékával és Schobert Norbival.

A Szantorini repülőterén vízsugárral várták a Wizz Air első járatát, és egy táblát tartottak a nagy széllel szemben, amin ez állt: Welcome to Santorini.

 

Vízsugárral köszöntötték az első járatot!

Terminálba lépéskor szintén ellenőrizték a QR kódunkat, és szúrópróba szerűen vírus tesztet végeztek. Mindezek után egy kis ajándékkal is kedveskedtek, ásványvíz, üdítő és az az ő szezám magos édességük volt egy lufikkal díszített asztalon. Nem mondom, meglepődtünk. Gyorsan ment a fel- és leszállás, mert csak kézi poggyászunk volt.

A repülőtérről Busszal mentünk Fírába, majd átszállás után Kamariba. Persze ez nem így lett volna, ha tudjuk, hogy a Fírából induló busz is kimegy a repülőtérre.  A főutak sugárirányúak és mindegyik Fíra kicsi buszpályaudvarára érkezik. Jegyeket a buszon kell megvenni nem a sofőrnél, hanem a jegyszedőnél. 1.60 EUR egy menetjegy. Kamariban több buszmegálló is van (7). A taxi 20 euróért vitt volna el a repülőtérről Kamariba.

Végighúztuk a bőröndöt a hosszú parti sétányon, és sehol nem találtuk az apartmanunkat, mert a Booking térképére hagyatkoztunk, és az nem pontosan jól jelöli a helyet. Utca nevek viszont nincsenek jelölve. Itt csak a hotelek, szálláshelyek neve alapján lehet keresni. A sétány körülbelül 2 kilométer hosszú, és fáradtak is voltunk, de amikor az Ocean Wiev szállásadó nénije kinyitotta a zsalugátert az ablakon, és megláttam a kilátást, mindent elfelejtettem.
Későre járt már, de ez nem tántorított el bennünket, hogy keresünk egy arra alkalmas helyet és betoljuk az első gyrosunkat. Az éttermek, üzletek java része nyitva volt, de vendég nagyon kevés.

 

Kamari főútcája

Másnap strandoltunk Kamariban. A napágyakért nem kellett fizetne, de ilyenkor illik azért fogyasztani. Kamari strandját kisebb nagyobb fekete, gömbölyű kavicsok borítják. A vízben vannak nagyobb lapos elterülő kövek is, amik nem élesek, ennek ellenére a cipő minden képen kell, kiváltképp, mert a fekete kavics nagyon fel tud forrósodni. A víz itt olyan tiszta volt, mint sehol máshol. Leláttam az aljáig.

 

A Kamari beach

 

Kamari kora reggel. Ami szép az reggel is szép!

Mivel a repülőtér mindössze 3 kilométer volt Kamarihoz, így a fejünk felett szálltak el a gépek, de egyáltalán nem volt zavaró. Sőt a párom percre készen követe a járatokat a telefonján. A Kamarit szegélyező kopár, világos sziklás Mesa Vouno-hegy nagyon egzotikus hangulatot adott az egész tengerpartnak. Ennek a hegynek a tetején 360 méter magasan van a Théra ókori város.

Délután még javában tűzött a nap, amikor megindultunk busszal Fírába, ami nemcsak a sziget, hanem a Kikládok fővárosa is egyben. A sziget legnépesebb városa mintegy kétezer pár száz lakossal. Húsz perc volt az út. A buszokon van légkondi. Mindenki viselte a maszkot. A meglepően kicsi fírai buszállomásra úgy tolatnak be a buszok. A buszállomástól mindössze 200 méter séta és máris Fíra lüktető központjában voltunk.

 

Fíra – Csodálatos város a kaldera peremén

A fő utca vonalát követve a lépcső tetején találtuk magunkat, ami levisz a kikötőbe. Az elején még kékre festve, számozva voltak a lépcsők, és az 586. számúval kezdődött.

 

A lépcső a főutca végén

Észrevétlenül megindultunk lefele, mert ámulatba ejtett minket a kilátás a kalderára. Csacsik jöttek, mentek, de túl sok fuvarjuk nem akadt.

 

A csacsi-taxinak nem sok utasa volt

Ők is 6 euróért szállítmányoznak akár csak a felvonó, ami a lépcső mellett halad. Ez némi megnyugvást adott a felől, hogy nem kell gyalog visszajönni.

 

A felvonó a lépcsőről

Leérve a régi kikötőbe, több bezárt vendéglátóhely és egy üzemelő étterem is volt telve vendégekkel. Az egyik kishajó tulajdonosa egy jó kis sziget és vulkán túrát kínálgatott, csak kettőnknek 120 euróért. Mivel egyikünk sem úszik túl nagy biztonsággal, ezért Neo kameni (jelentése: új kő) kicsi lakatlan szigetét inkább kihagytuk, mert ott hajóról kellett volna kiúszni az öbölbe.

Ez a sziget a bizonyíték arra, hogy a vulkáni tevékenység nem ért véget a minószi kitöréssel. Kitörések még a századunk elején is előfordultak. Gyakran tört elő füst vagy kisebb mennyiségű láva a kalderéban lévő két sziget, a Nea kameni és a Palia kameni belsejéből. Az utolsó kitörés 1950-ben volt.

Egy jó 45 perces út volt, míg leértünk a lépcsőkön a kikötőbe. Nem sok emberrel találkoztunk útközben, de mi ezt ettől csak még jobban élveztük. Visszafele már felvonóval jöttünk. A négy személyes kabinba csak két ember ülhetett.

Mivel korán kelők vagyunk, reggel már időben elindultunk, hogy reggelizzünk valahol, utána béreljünk egy járgányt. De meglepődve tapasztaltuk, hogy reggel 10 óra előtt itt még a fű sem nő. Végül szombati napra béreltünk egy quadot, kétszemélyest a nagyobbik fajtából, 35 euró volt per nap. A tulaj azt mondta, este 10 órára vigyük vissza. Több mint 10 euróval olcsóbb volt nála ugyanaz a motor, mint máshol. Ráadásul szinte új, mindössze 55 km volt benne. Fölszerelt minket egy térképpel, amin a fontosabb látnivalókat bekarikázta, és a lelkünkre kötötte, hogy ne menjünk le a motorral a földútra.

Emporion, majd Pirgoson keresztül 10 kilométert motoroztunk a sziget belső peremére, ahol egy függőleges falon lekígyóztunk Athínios kikötőjébe. Ez az új kikötő, a túlterheltség miatt már tervbe van a 3. kikötő megépítése is.

 

Athinios kikötőjébe vezető út

Pirgoson keresztül mentünk vissza, mert csak így tudtunk eljutni a szomszédos Perissa 6 kilométer hosszú strandjára. Helyenként szőlő földek mellett robogtunk el, ahol érdekesen, a földön kör alakban összefonva fekszenek a szőlőtövek. Talán a szőlő az, ami igazán kedveli ezt a savanyú, sok szilícium-dioxidot tartalmazó kovaföldet és a nagy szárazságot.

 

Szőlő a földön összetekerve

Itt-ott láttunk paradicsom földet is, de az mindenhol félig ki volt száradva. Tó és folyó nincs a szigeten. Az esővizet nagy víztárolókban gyűjtik.
Végül is gyalog csak át kellett volna mászni a Mesa Vouno hegyen, hogy Perissába jussunk. Hosszú és széles Perissa strandja. Sokkal apróbbak a kavicsok (már-már fekete homok) mint Kamariban. A sétányt egy autóút választja el a parttól. Emberek csak elvétve voltak a strandon.

 

A Perissa Beach

Egy fürdés, kávé és már indultunk is tovább. A következő strand a Perissához 7 kilométerre lévő Vlychada Beach volt. Könnyen megközelíthető. Nekem a legszebb! Ámulatba ejtett a strandot szegélyező sziklák vonulata. Mintha fehér színű faragványok lennének. Ezekről a sziklafalakról lemorzsolódott fehér törmelék lepte a fekete kavicsot, festői volt. Azt csak utólag tudtam meg, hogy Szantoriniben ez a strand a melegek kedvelt helye. Azóta már több képet is láttam ahol fiú párocskákkal reklámozzák a partot.

 

Vlychada Beach

 

Vlychada Beach

Motorra fel! Újabb 8 kilométer és Kokkini Paralia földöntúli vörös partja, a Red Beach következik. Ahogy haladtunk felé, itt már csak 2,5 kilométerre szűkül a sziget szélessége tengertől tengerig. A vörös part csak gyalog, és nem éppen könnyen megközelíthető. Kőomlást jelölő táblák között kell le mászni egy hegyről. A táblák ellenére sokan megteszik ezt. A párom már majdnem elbizonytalanodott, de látva elszántságomat nem ellenkezett. Izgalmas látvány nyújtott ez a hatalmas vörös lávaszikla alatt elterülő part. A sötét tónusú sziklák miatt a hely nagyon misztikusnak tűnik.

 

A Red Beach – a misztikus

Eljövet a partról már nagyon megéheztünk, ezért megálltunk egy hatalmas gyrosra egy αναψυκτηριο-ba, azaz, büfében. A további gondolatunk az volt, hogy lemegyünk egészen a világítótoronyig. De az a felismerés ért bennünket, hogy hamarosan tankolni kell. Egy helyitől kapott útba igazítás útján kerestünk benzinkutat. Kár volt! A faluba, ahova beküldtek minket, nem volt üzemanyagkút. Az utolsó tankolási lehetőség a foktól kb. 11 kilométerre van. A kút előtt 200 méterrel kifogyott a benzinünk. Elsétáltunk a kútig és egy fél literes műanyagpalackba kértünk benzint.
Tankolás után irány a világítótorony. A szép és nyugodt Akrotiri faluban található ez a jól ismert különleges építmény, 18 kilométerre Szantorini fővárosától egy magas szikla szélén áll, közvetlenül a tenger felett. Kikládok egyik legjobb és legszebb világítótornya.

 

A világítótorony

Az út végén, a torony tövében tudtunk a quaddal parkolni. Az épület zárva van, de ilyen közelségben lenni hozzá nagyon felemelő érzés. Kimásztunk a sziklákra, és bámultuk a csodás geológiai képződményeket. Azért a rettenetes hőség ellenére egy-két növény megbújva virágzik a sziklák között. A meleget ellensúlyozva volt a torony tövében egy büfé, ahol hideg üdítővel hűsítettük magunkat, hogy kibírjuk a legközelebbi strandig, ami cirka 3 kilométerre lévő Mesa Pigadia kicsi strandja volt. Ráadásul, egy kilométer hosszan el kellett hagynunk a főutat, és a földes út egyenesen a strandra vezet. Nem nevezném egy kozmopolita helynek, inkább meghittnek és festőinek. Kicsit mintha el lenne dugva a turisták elől. Fehér és fekete nagy sziklák veszik körül a strandot, ahol vannak aprókavicsok és nagy méretű kavicsok is. És számomra olyan érdekes barlanglakások, egy taverna és néhány napozóágy található még itt. Olvastam valahol, hogy yposkafa-nak hívják ezeket a kükládi stílusban épült barlangházakat.

 

Mesa Pigadia – az eldugott strand

A vízparti felújított barlanglakások népszerű szálláshelyek a booking-on. 77.000.- akciósan egy éjszaka két főre. Hát… döntse el mindenki hogy megéri-e? Az biztos, hogy különleges élmény lehet egy ablak nélküli barlangszobában aludni.

Ahogy eljövünk Mesa Pigadiából, és felérünk a főútra, ami a kaldera peremén halad, kies és kopár a táj, nincs semmi növényzet, csak a délibáb és a fehér házfalak ragyognak a napsütésben.
A kaldera peremén az út mellett van egy étterem, “alali” – azt hiszem, úgy hívják. A lejárójánál egy kiszáradt és vakítóan fehérre festett fa áll, a háttérben ott a türkiz kék tenger és az egész kaldera. Ez valami gyönyörű! Festő vásznon volna a helye. Muszáj volt megállni egy pár kattintásra, de fénykép nélkül sem fogom elfelejteni soha ezt a látványt.

 

A kaldera déli, belső peremén Akrotiri közelében

Egy rövid pihenőre visszaugrottunk a 15 kilométerre lévő Kamariba, majd elindultunk egy kötelezően ajánlott programra Oiaba, a naplemente városába.
Útközben még egy pillantást vetettünk az Oiahoz egy kilométerre lévő Katharos strandra, majd bekukkantottunk Amoudi öbölbe. Meglepően csodálatos látvány volt. Kis falu a fehér házaival, beékelődve a vörös sziklaoldalba az előterében a kishajó kikötővel. Ilyet nem látni bárhol, és ez az álomszerű kép vezetett be minket Oia csodáiba.

 

Az Ammoudi-öböl

A finálé következik: Nem tervezetten, de az utolsó esténkre esett a 300 méter magasan fekvő Oia városa naplementéstől. Ennek a fantasztikus utazásnak pont így volt szép a vége! Ez a mesébe illő „hupikékfalva” teljesen levett a lábamról. A nap még jócskán fent járt, így volt időnk jobbra-balra őgyelegni Oia szűk sikátoraiban, ahol minden fehér és kék és kicsi. A vírus miatti sajnálatos helyzetnek köszönhetően nem kellett több száz turistával együtt hömpölyögni.

 

Oia - Szantorini

Oia

 

Oia esti utcakép velem

Brutális érzés volt ott lenni, ahol eddig csak a képzeletben jártam, és sétálni a kaldera peremén lévő tufafalba épített városkában. Kinézni a sehova nem vezető ajtókon. Ezekből a különleges és megkapó ajtókból sokat látni a szigeten.

 

Ajtó a semmibe

 

Oia alkonyat idején

 

Oia alkonyat idején

Ezek után Oia legcsücskében egy pohár bor mellett a Lioyerma Lounge Cafe Pool Bar teraszáról vészeltük át a naplementét. Nem mondom, szép látvány, de azért egy kicsit túl van értékelve. Ha összevetem a Kamariban látott napfelkeltével, akkor főként így érzem, de ez az én személyes véleményem.  Csodálatos kilátás mellett üldögéltünk a kaldera belső, legészakabbra eső pontján a sós párával átitatott alkonyatban.

 

Oia naplemente

Nem volt még kedvem visszaindulni, de szorított az idő, le kellett adnunk a motort. A quadunkal a forró júliusi éjszakában, mintegy 30 perc alatt visszarobogtunk a sziget keleti oldalára, Kamariba.

Misztikus és rejtélyes a múltja, varázslatos a jelene ennek a kicsi szigetnek. És igazán boldog lehetek, hogy én is kaptam belőle egy szeletet, ami csak az enyém. Benne lenni és átélni az illatokat, színeket, ízeket ez az, ami fantasztikus. Egyszer még visszatérni ide, az egy újabb állom, ami ezután motiválni fog a hétköznapokban.

Bor Andrea

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Bor Andrea – Szantorini – Amikor egy álom valósággá válik – Görögország – 2020" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár