Június 20-án, életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, aki nem csak vallotta, de életével is példázta, hogy a Duna-medencében csak a békés együttélés hozhat igazán jót magyarnak és nem magyarnak.
2011-ben is erről beszélgettünk a kettős állampolgárság és a határon túl élőknek szánt szavazati jog kapcsán. A találkozásunk idején hét évvel voltunk a kettős állampolgárságról rendezett népszavazás után, már féléve hatályban volt a kedvezményesen honosításról szóló törvény, és alig fél évvel voltunk a választási törvény módosítása előtt, ami kimondta, hogy a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is szavazhatnak a pártlistákra.
Halálakor ennek a beszélgetésnek az újraközlésével szeretném megidézni gondolkodását.
– Ma is azt tartom, hogy a kettős állampolgárságról rendezett népszavazás egy nagy szamárság volt – vezeti fel véleményét a 82 éves költő. – Martonyi Jánossal, a mostani külügyminiszterrel értek egyet, aki a népszavazás előtti pénteken a Duna Televízióban azt mondta egy vitaműsorban, hogy a szerelmet nem lehet népszavazásra feltenni. Ugyanakkor igaz az is, amit édesapám, egy négyelemis falusi ember mondott: a fontos az, hogy kicsi hazám számon tart. Tehát nem valami haszonlesés a kettős állampolgárság célja.
Kányádi Sándor szerint nagyon fontos, hogy az ilyen ügyeknek az esetleges negatív következményeivel is számoljunk.
– Azt mondják, mindenki maga dönti el, hogy él-e a kettős állampolgárság lehetőségével. De mi történik akkor, ha ennek valamilyen rossz következménye lesz?! A szlovákiai magyarság például nem nagyon siet jelentkezni, mert rossz tapasztalataik vannak korábbról. Őket a háború után kiebrudalták. Németországban sincsen kettős állampolgárság. Mi lesz, ha valahol azt mondják, hogy vagy-vagy? Romániában például az első világháború után fel kellett esküdni a közhivatalnokoknak a román államra. Aki nem esküdött fel, az vehette a kalapját és elmehetett. Tíz éven át vagonokban laktak az elmenekült tisztviselők a Mária Valéria lakótelepen. Nehogy megint ez előforduljon.
Kányádi Sándor – Fotó: Győrffy Árpád
Hasonlóan kényes kérdésnek tekinti a szavazati jog megadása is. Kell is, de veszélyes is lehet, ha nem megfelelően használjuk a lehetőséget.
– Ha megtalálják azt a módot, hogy itt is szavazhatok, meg ott is, akkor lehet két helyen. Ha volna például Magyarországon egy szenátus, abban nekünk is lehetne delegáltunk. De kettős állampolgárság ide, kettős állampolgárság oda, nekünk igazán az a fontos, hogy aki román-magyar kettős állampolgár, az otthon mindenképp leadja a szavazatát. Nem szabad engedni, hogy a román parlament magyar képviselők nélkül maradjon, hisz elsősorban otthon kell az ügyekbe beleszólnunk, elsősorban az ottani állampolgári jogokkal kell élnünk. Ha nem így teszünk, akkor halottak vagyunk.
Kányádi Sándor szerint ezeknek a dolgoknak akkor lehet a legjobb eredménye, ha tárgyalásokon tisztázzuk a vitás kérdéseket.
– Meg kell egyezni, hogyan csináljuk, hogy mondjuk Romániának is jó legyen és nekünk is. Szabédi László, a tragikus sorsú kolozsvári tanár és költő mondta azt 1956 szeptemberében az ottani központi bizottság emberei előtt: Romániának érdeke, hogy a romániai magyarság jól érezze magát ebben a hazában. Ma is azt kell nekünk megtalálni, hogy jól érezhessük magunkat ott, hogy ne kelljen eljönnünk, hogy a két ország között béke, harmónia és együttműködés legyen.
A cél elérését nem tartja lehetetlennek, mert szerinte egyaránt ez az érdeke magyarnak és nem magyarnak ezen a vidéken.
– Annak idején Pázmány Péter, a nagy katolikus gondolkodó Nagyszombatról levelezésben volt és könyveket cserélt I. Rákóczi György protestáns erdélyi fejedelemmel. Pázmány egyszer azt írta Rákóczinak: Kentek ne hagyják abba a törökkel való traktálást, mert, ha abbahagyják, könnyen a gallérunk alá pökhet a német. Nekünk sem szabad abbahagyni a románokkal, szlovákokkal, szerbekkel való traktálást, mert könnyen a gallérunk alá pökhet Európa. Nekünk Európa elsősorban a mi régiónkat jelenti, a Duna-medencét, a Kárpát-medencét. Nekünk együtt kell egymásért szorítani.
Kányádi Sándor – Fotó: Győrffy Árpád
Szerinte azokról a területekről kell példát venni, ahol együtt élnek a különböző nemzetiségek, mert ott fel sem merül a szembenállás.
– Ahol a román földműves együtt él Erdélyben a magyarral, és elpusztul az egyiknek a tehene, ott nem örülnek a másik bajának. Inkább azt mondja: szomszéd, hordd a tejet tőlem, amíg új tehénre teszel szert. Ha elpusztul a lova, akkor a másik azt mondja, fogd be a lovam, szántsd fel a földedet azzal, amíg új lóra teszel szert. Így kell nekünk egymás mellett élni a Duna-medencében. Ahogy az az öreg néni is élt, akivel egyszer együtt utaztam a régi világban Segesvár felé. Már vagy félórája beszélgettünk, amikor rájöttem, hogy nem magyar. Mondom: – Jaj, néném, maga milyen jól tud magyarul.
– Én éppen olyan jól tudok, mint a szomszédasszonyom beszél románul, pedig ő meg magyar.
Nem is volna semmi baj, ha az ezt nem értő pofák és politikusok nem volnának.
Győrffy Árpád – 2011. július, 2018. június 20.
Ráadásként egy verse Koncz Zsuzsától
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)
[ninja_form id=6]
