Ligeti Zsuzsa írásai az Útikalauzban

Ligeti Zsuzsa: Délnyugati szomszédolás – Horvátország, Szlovénia, Ausztria – 2021

Állandó szerzőnk egy újabb közeli kirándulásra invitál mindenkit. Igaz, most a határ “külső” oldalán, három szomszédos ország hét érdekes helyét mutatja be sok információval, képpel és a megszokott saját rajzokkal.

Ligeti Zsuzsa: Három nap az Ormánságban és Villányban – Magyarország – 2021

Állandó szerzőnk folytatta Magyarország felfedezését. Tavaly őszi túrájuk alapján egy olyan vidékre kalauzol el bennünket, ahol a sokunk által a Szatmári- és Beregi-Tiszahát templomaiból ismert kazettás díszítések méltó párjait fedezhetjük fel. Az információban bővelkedő tömör leírást a fotók mellett most is saját rajzaival illusztrálja.

Ligeti Zsuzsa: A haranglábak földjén – Őrség és Göcsej – 2020 – Magyarország

Állandó szerzőnk a megszokott precizitással, ugyanakkor könnyedséggel mutatja be a nyugati határvidék harangláb- és templomépítészetét, kitérve a népi lakóházakra, gazdasági épületekre, a hagyományos ételekre és kézműves mesterségekre. A fotók mellett most is saját rajzaival illusztrálja a közel 40 települést érintő utazásról szóló beszámolót.  Az ételekről szóló záró fejezet olvasása előtt hasznos lehet, ha egy kupica csödei törkölypálinkát is előkészítünk.

Ligeti Zsuzsa: Négy nap a Bakony körül – 2018. április

Egy kellemes élményekben gazdag észak-dunántúli kirándulás története. Az beszámolót a szép fotók mellett hagyományosan a szerző rajzai illusztrálják. Az útvonal Mór, Pannonhalma, Győr, Pápa, Bakonybél, Zirc, Csesznek, Tapolcafő, Városlőd, Veszprém volt.

Ligeti Zsuzsa – Albán-Alpok – Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina – 2018

Autós kirándulás úttalan utakon Albánia északi részén, előtte és utána több megállóval – Skodra, Theth, Stari Bar, Budva, Kotor, Trebinje, Mostar.

Ligeti Csákné Zsuzsa: Nyugat-balatoni barangolás – Magyarország – 2013

A nyugat-balatoni térség fontosabb látnivalóinak élményszerű bemutatása sok hasznos információval, szép fotókkal és a szerző saját rajzaival 

Ligeti Csákné Zsuzsa: Eldugott ékszer a Keleti Dolomitokban: Sappada/Plodn – Olaszország – 2013 –

Érdekes leírás egy kis síközpont hagyományairól, építészetéről, életéről – jó fotókkal és a szerző saját rajzaival illusztrálva

Ligeti Csákné Zsuzsa: Magyarok nyomában az Adrián Horvátország 2012

Rendkívül tartalmas beszámoló, ami kicsit más oldalról mutatja be az Adriát, mint ahogy megszoktuk. A sok érdekesség, információ miatt nagyon hasznos segítség lehet útiterv összeállításához. Az írást szép fotók és a szerző rajzai illusztrálják

Ligeti Csák Zsuzsa: Az ismeretlen Albánia – 2012

Egy igazán érdekes útikalauz sok információval Albánia minden napi viszonyairól, a közlekedési lehetőségekről, a fontosabb szolgáltatásokról, a strandokról, a főváros és más vidékek látnivalóiról. A beszámolót látványos fotók és a szerző szép rajzai illusztrálják

Ligeti Csákné Zsuzsa:  Hat nap Rómában – Olaszország – 2012. április

Igazi segítség a Rómába készülőknek. Egy rendkívül gazdag programú kirándulás részletes bemutatása sok hasznos információval. A beszámolót szép fotók és a szerző saját rajzai illusztrálják

Ligeti Csákné Zsuzsa: Nagyon drága és nagyon érdekes – Norvégiai kalandozás – 2011

Az év egyik legjobb beszámolója az Útikalauzban. Érdekes leírás egy különleges tájakon tett két hetes kirándulásról, sok hasznos információ, szép fotókkal és a szerző saját rajzaival illusztrálva

Ligeti Csákné Zsuzsa: Dél-baranyai kirándulás – Horvátország – 2010

Mohácsi bázisról lebonyolított háromnapos horvátországi csillagtúra egy sokunknak még ismeretlen vidékre. Hasznos információkkal, érdekes képekkel

Ligeti Csákné Zsuzsa: Két nap Európa kulturális fővárosában – Pécs, Magyarország – 2010

negatív tapasztalatok, pozitív élmények, információk és érdekes képek egy villámkirándulás nyomán

Ligeti Csákné Zsuzsa: Négy nap Gömörben – Szlovákia – 2010

Élvezetes és információkban gazdag olvasmány az Andrássy-család nyomait követő kirándulásról, barlangi élményekkel, pásztortalálkozóval fűszerezve, szép fotókkal és a szerző rajzaival

Ligeti Csákné Zsuzsa: Al-dunai, partiumi, bánsági kirándulás – Románia – 2008

Az Útikalauz számára eddig ismeretlen vidékre utazhatunk el népszerű szerzőnkkel. Az információkban gazdag írást a szép fotók mellett saját rajzok is illusztrálják

Ligeti Csákné Zsuzsa: Montenegró – 2006

Rendkívül érdekes beszámoló az ország talán legfontosabb látnivalóiról – sok információval és nagyon szép képekkel

Ligeti Csákné Zsuzsa: Tizennégy nap a Baltikumban I-IV. – Litvánia, Lettország, Észtország – Lengyelországon keresztül – 2010 – 1., 2., 3., 4

Részletes beszámoló a nevezetesebb helyek látnivalóiról, sok hasznos háttérinformáció, szép fotókkal és a szerző saját rajzaival

Ligeti Csákné Zsuzsa: Kétezer kilométer Galíciában – Ukrajna, Lengyelország – 2007

A beszámoló az Osztrák-Magyar Monarchia egykori észak-keleti tartományába kalauzol el bennünket – gyönyörű képekkel

Ligeti Csákné Zsuzsa: Salzkammergut és Salzburg – Négy nap autóbusszal – Ausztria – 2008

Rövid leltár információkkal Melk, Hallstatt,   Bad Ischl, St Wolfgangban, St Gilgen, Salzburg nevezetességeiről, hazaúton kremsi, bécsi megállóval – mindez szép fotókkal és a szerző saját rajzaival illusztrálva

Ligeti Csákné Zsuzsa: Karintiai kalandozások – 2008  –

A Klagenfurt közelében található  kirándulóhelyek  bemutatása  – az írást a fotók mellett a szerző saját rajzai illusztrálják

Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai – Franciaország – 2005 és 2008 –  1., 2.,

Ismét egy olyan beszámoló, amire mindig vártunk. Rengeteg információ, tanács, vélemény a közlekedésről, a látnivalókról és az életről, ahhoz, hogy könnyen eligazodjunk, vagy akár kicsit itthon is átéljünk egy kirándulást. A beszámolót látványos fotók és a szerző saját rajzai illusztrálják

Ligeti Csákné Zsuzsa: Luxemburg – 2007

Rövid, de kerek beszámoló egy apró országról – különlegessé teszi, hogy a szerző saját rajzaival illusztrált

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Utikalauz.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár