Ligeti Zsuzsa – Albán-Alpok – Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina – 2018

Theth - katolikus templom, de nem hallottam harangszót

Autós kirándulás úttalan utakon Albánia északi részén, előtte és utána több megállóval – Skodra, Theth, Stari Bar, Budva, Kotor, Trebinje, Mostar.

 

Már többször jártunk Albániában, és nagyon megszerettük az országot és a népét. Sokfelé jártunk, de az északi részen elterülő hegyvidékre nem jutottunk el. Akkoriban még nem voltak utak, csak hajóval lehetett eljutni egy visszaduzzasztott folyón át, ami naponta csak egyszer járt. És ha nem jutott fel rá az ember, mehetett vissza Tiranába. Többi helyre akkoriban csak öszvérrel volt tanácsos utazni. A nehezen megközelíthető hegységre az Albán Alpok nevet a turisták ragasztották, a helyiek csak Pokletije (Elátkozott hegy) néven emlegetik. Két éve viszont hírt kaptunk, hogy megépült egy út – részben aszfaltos -, és magasépítésű kocsival el lehet jutni Thetbe, a hegység szívében rejlő településre. Neki is kezdtünk a tervezgetésnek. Albán barátaink segítségével sikerült szállást találni fent a hegyekben. Most már csak az odautazást kellett megszervezni.

Eredetileg két kocsival mentünk volna, de mindkét család autója épp “gyengélkedett”, így kocsi bérlésre kényszerültünk, ami a későbbiekben nagyon szerencsésnek bizonyult. Fiamékkal (szülők és öt gyerek) együtt kilencen voltunk, épp befértünk egy Ford Tranzitba. Reméltük, hogy eléggé magas építésű ahhoz, hogy bírja a vad terepen a gyűrődést (bírta). Mindnyájan jól elfértünk, és számtalan csomagunknak is volt hely.

Június vége felé este indultunk. Férjem és fiam ömlő esőben váltva vezettek egész éjjel. Az M6-on mentünk délnek, Udvarnál léptünk be Horvátországba. Ott már nem autópályán mentünk Eszék felé. Eszék előtt újabb autópálya szakaszon autóztunk, ezen értük el a horvát A3 sztrádát. Ezen balra kanyarodva egy leágazással arrébb Samacnál léptünk be Bosznia-Hercegovinába. A 17-es utat követtük Szarajevóig. Mivel éjjel autóztunk, nem sokat láttunk a Boszna szépséges völgyéből. Szarajevó előtt újabb autópálya-darab van, ami kicsit gyorsítja az utazást – legalábbis éjjel. Nappal a várost kerülő szakaszon gyakori a dugó. A bosnyák fővárost délről kerülve tértünk rá a 18-as útra Foca felé. Itt már kivilágosodott, amire szükség is volt, mert az út egyes helyeken szép volt ugyan, de kritikán aluli. Foca előtt lekanyarodtunk a montenegrói határ felé. Hum kis határállomásán léptünk be Montenegróba. Az eső már csak csepergett, amikor a visszaduzzasztott Piva partján megreggeliztünk.

 

A Piva felduzzasztott vize

Az eső teljesen elállt, sőt a nap is kisütött, mire Podgorica mellé értünk. A várost kikerülve szép tájon autóztunk Albánia felé, még mindig a 18-as úton (az útszámozás valószínűleg még a megboldogult Jugoszlávia hagyatéka). A Hani i Hotit albán határállomás a Skodrai tó északi nyúlványánál van. Néhány éve jártunk erre, amikor építették, szörnyű volt. Most kiváló aszfalt úton haladtunk Skodra városa felé.
Kora délután értünk Skodrába. Remek szállást sikerült találnunk: a belvárosban, közel a sétáló utcához egy hostelben foglaltunk előre. Nagy fa áll a belső udvaron. Körben fedett, de nyitott folyosó.

 

Kellemes szállásunk volt

Zavarba jöttünk, mert az utca elején tábla hirdette, hogy csak 12-ig lehet autóval behajtani. Amikor érdeklődtünk a járókelőktől, csak legyintettek: mindenki látja, hogy most érkeztünk a hostelbe. Gyorsan kirakodtunk, a recepción elmutogatták, hová vigyük parkolni az autót. Széles pamlagok körbe széles tető alatt, könyvespolcok. Kicsit beljebb konyha, ahol bármikor készíthet a vendég kávét vagy teát. Egy nagy hálószobát kaptunk, emeletes ágyakkal, amin függönyökkel el lehet zárkózni a külvilágtól. Közös fürdő a folyosón. Ja, és macskák mindenütt az unokák örömére. Lefürödtünk és indultunk a város felfedezésére. Száz méterre már a sétáló utca forgatagában találtuk magunkat. Étterem étterem hátán, rengeteg kiülős hely.
Rátaláltunk egy filigránt áruló boltra, ahol nagyon készségesen magyarázták el a filigrán lényegét, pedig látszott rajtunk, hogy nem fogunk vásárolni.

 

Sétálóutca Skodrában

 

Már kevés helyen készítik a filigránt

Kicsit arrébb találtunk egy hot-dogos helyet, ott fogyasztottuk el gyors ebédünket. Felderítettük a Történeti-Néprajzi Múzeumot és a közeli piacot. Belestünk a mecsetbe, és láttuk, ahogy a müezzin lent mondja az imát, ami fent harsog. Skodrában békésen él egymás mellett a katolikus, a görögkeleti és a mohamedán vallás. Mindegyiknek hatalmas temploma van. Skodra történelme a ködös előidőkbe vész, illírek, albánok, rómaiak, velenceiek, majd törökök jártak erre, sőt, az Osztrák-magyar Monarchia is. A város a Buna és a Drin találkozásánál épült. A Buna rövidke folyó, a Skodrai tó vizét vezeti le. A folyók találkozásánál magaslik Rozafa vára, a város tőle északra terül el. Messziről idelátszanak a Skodrai tavat az Adriától elválasztó hegyek és az Észak-Albániai hegyvidék, az Albán Alpok.
Mindenki épített valamit a Rozafa várán. A vár alatt épült a város. De néhány száz éve egy földrengés megváltoztatta a Drin folyását, romba döntötte a várost. Ezért a város arrébb költözött a mai helyére. Így nincsenek régi építészeti emlékei. Van viszont modern építészete, egyeteme, emiatt fiatalos, érdekes város.

 

Érdekes az albán építészet

Este a sétáló utcában vacsoráztunk. A felnőttek jellegzetes albán ételeket, az ifjabbak pizzát választottak.

Másnap nekivágtunk a hegyeknek. Theth, ahová igyekeztünk, 75 kilométerre fekszik Skodrától. Ebből 60 kilométer aszfaltozott, a többi meredek hegyi út. Ahogy haladtunk a hegyek felé egy lassan emelkedő völgyben, az út egyre keskenyebbé vált. Amikor kikapaszkodtunk a völgyből, rengeteg hajtűkanyar volt. Külön kis kitérőket építettek a szembe találkozó autók számára, mert a keskeny úton csak egy autó fér el. Az aszfaltút egy hágóig, a 1735 méter magas Qafe e Tethovesig tart. Itt állítottak emléket báró Nopcsa Ferencnek, paleontológusnak és Észak-Albánia kutatójának.

 

Nopcsa Ferenc emlékműve a hágón

Az emlékművet a Magyar Földtani Intézet, a tiranai Magyar Nagykövetség és a skodrai Magyar Konzulátus állította 2016-ban. 735 méter magasságból kellett lekacskaringóznunk. Amikor kiörültük magunkat, és visszatettük helyére az egyik leesett táblát, végre körülnéztünk. Szédületes kilátás nyílt az Albán Alpoknak nevezett hegyvidékre.

 

Terthoves – Mindenütt hegyek

A hágónál éles vonalban megszűnt az aszfalt. Földútnak is nehéz nevezni, mert kő. szikla bőven akad, nagyon keskeny, meredek hegyoldalban. Ha szembejövő autóval találkoztunk, nagy manőverbe kezdett a két kocsi, hogyan férjenek el egymás mellett. Az 1735 méter magasságból le kellett kacskaringóznunk 800 méterre. A 15 kilométeres távot másfél óra alatt tettük meg. Most örültünk igazán, hogy nem saját személykocsival jöttünk. A Ford Tranzit ha lassan is, de átkecmergett a rengeteg gödrön, sziklakibúváson, kőgörgetegen.

Theth egy völgykatlanban fekszik, 800-900 méter magasan. Szétszórt település. lakói állítólag a XVII. században költöztek ide, a hegyek között eldugott helyre a török elől. Manapság, hogy szabad költözni (Enver Hodzsa idején nem lehetett), alig van állandó lakosa. A telet Skodrában töltik, csak a hó elolvadása után költöznek fel. Elsősorban turizmusból élnek, bár minden talpalatnyi helyet megművelnek, amit a köves talaj enged. A délről nyitott völgykatlanban megterem még a kukorica is. Birka és tehén van bőven. A településen átfolyó bővizű patak kanalas malmot hajt, ahol megőrlik a kukoricát. Forrás bőven akad. Ahol mi laktunk, saját forrása volt. Van iskolája, katolikus temploma, a Thethi Nemzeti Park központja.

 

Thethi Nemzeti Park – Albán nyelvű tábla, kevés információval

Montenegró, Koszovó és Albánia közös határvidékén működik a Balkáni Béke Projekt, amely segíti a környezetbarát turizmus fejődését. A Kihívás Projekt hidakat épít, turistajelzéseket készít. Új híddal találkoztunk, a turistajelzések azonban kritikán aluliak. Nemcsak kevés van belőlük, de sehol sincsenek, ahol szükség volna rájuk. A nemzetközi segítséggel épült központban nincs térkép a hegyekről, turista utakról, könyv a környék érdekes hegyi világáról, de felvilágosítást sem tudnak adni. Ott jártunkkor kétféle szórólappal találkoztunk (a szállásunkon volt az egyik, egy kávézóban a másik), mindkettő albán nyelvű volt, a kettő nem egyezett meg, de a valósággal sem. Turista pedig csak külföldi: angol, ausztrál, norvég, cseh, francia, holland, mi voltunk az egyetlen magyarok. Albánnal csak mint kiszolgáló személyzettel találkoztunk.

Skodrában vettünk egy térképet a hegyvidékről, de azon olyan apróság, mint a szállásunk, nem szerepelt. Találtunk végre egy táblát, amely a megadott név irányába mutatott. Ott viszont patak állta utunkat. gyalog felderítettük, és kiderült, hogy a patakon átgázolva érhetünk a házhoz. Utólag kiderült, van egy másik megközelítési lehetőség is…

 

Ezen kellett átmenni autóval a szállásunkra

 

Ez a híd a másik bejutási lehetőség

Szállásunk egy kullában volt. A Kulle Pracjat 1820-ban építették, a vérbosszú idején. Az érintett családfő ide vonult el a fenyegetettség idején. Bár észak-Albániában a vérbosszú szokása az 1990-es években visszatért, Thethre nem jellemző. Thethben több kulla is van, egy még eredeti állapotában látogatható. A többit átépítették, hasznosították. Jellemzőjük, hogy a bejárat az első emeleten van. A mi szállásunkon a földszinten volt a konyha és ebédlő, illetve itt laktak a háziak, mi a második és a harmadik szinten laktunk. Fürdő a földszinten és a legfelső szinten volt. Ez már a tetőtérben volt, így bizony guggolva lehetett zuhanyozni. A csend és nyugalom azonban tökéletesnek bizonyult, hallatszott a patak zúgása.

 

Itt volt a szállásunk

 

Éjjel is hallottuk a zúgását

Tőlünk a település közepe jó félóra járásra volt. Aznap nem is mentünk oda, csak a környéket fedeztük fel: a patak zúgóit, a malmot, a szebbnél szebb virágokat. A szállással együtt fél panzió járt. Ez lényeges volt, mert Thethben csak egy kis bolt van, annak kínálata sem tökéletes. Reggelit és vacsorát kaptunk, igen bőségeset, és ebédre csomagolhattunk magunknak kenyeret, helyi sajtot, paradicsomot, paprikát, uborkát. Ez egy kis hazai májkrémmel, szalámival már tökéletes ebéd volt.

Másnap kissé felhős időre ébredtünk. A hegyek egy része felhőben. Északon a Harapi csúcsa, nyugaton a Radohines (2569), keleten a Paplakut (2569) és a Boshit (2371) csoport tömbjét sikerült azonosítani. A legmagasabb csúcs, a Jezerca (2694) nem létható Thethből.

 

Paplakut

 

Harapi

A Shesi patak folyik végig a völgyön, amelyhez számos oldal patak csatlakozik. A mi házunk mellett folyó patak is egy ilyen mellékág. Első napi túrának a Grunasi vízesés és kanyon felkeresésére vállalkoztunk. Ezt sikerült a Skodrában vásárolt térképen, és a helyi szórólapon azonosítani. Dél felé indultunk a település főutcáján, el a templom mellett (a templom zárva, nem lehet bemenni). Láttunk táblát a Néprajzi Múzeum felé, de a helyiek szerint a múzeum zárva. Így haladtunk tovább az úton a vízesés felé. Lekanyarogtunk egy mellékvölgybe, ahol új híd vezetett át a víz fölött.

 

Theth-híd – nemrég lett kész. Nélküle sokkal tovább tartana az út a kanyonig

A patakok bővizűek, gyors folyásúak, tele zúgóval, híd nélkül nem lehet átmenni A híd túloldalán a jelzés eltűnt, hát maradtunk a patak mellett. Ez kellemes erdőben vezetett, magasan a patak felett. Sehogy sem sikerült a valóságot és a térképet összeegyeztetni. Végül a vízesés helyett megérkeztünk a Grunasi kanyonhoz. Az alig 30-40 széles kanyon legszűkebb szakaszán (néhány méter csupán) épült híd. Innen legalább részben beláthattunk a 2 kilométer hosszú, 60 méter mély kanyonba.

 

Grunasi-kanyon – Szinte lehetetlen fényképezni, nincs fény, a vaku nem világítja be

Az út a továbbiakban kikanyarodott a völgyből a Nderlysay vezető földútra. Itt végre azonosítani tudtuk a térképen a helyzetünket. Jelzetlen úton lementünk a Shesi patak mellé, ott, ahol kibukkan a kanyonból. Az egész vidék magashegyi jellegű, mégis dús növényzettel teli. Itt az erdőhatár 2000 méteren van. Bár szikla minden mennyiségben előfordul, közöttük a legkisebb repedésben is növények burjánzanak. A hegység alkotó kőzete a mészkő. Ennek megfelelően hihetetlen változatos formák alakultak ki. Számtalan barlang van, sok közülük feltáratlan. Magyar barlangkutatók is jártak erre.

 

Grunasi-szurdok – Csodás környezetben fogyasztottuk el az ebédünket

Csodás környezetben fogyasztottuk el az ebédünket. A térkép szerint a patak túloldalán út vezet a vízeséshez. De a patak olyan széles, gyors folyású volt, tele zúgóval, hogy reménytelen volt az átkelés a gyerekekkel. Így visszatértünk a hídhoz, és amikor találtunk egy felfelé haladó ösvényt, végre elértük a vízesést. Jó magasan egy mellékvölgy letörésénél, mintegy 30 méter magasból zuhog alá a víz. Fölötte és alatta számos kisebb zubogó. Igen látványos.

 

A Grunasi vízesés messziről látszik

 

Valójában egy nagyobb és több kisebb vízesésből áll

A környező sziklákon tanyázik a vízesést látogató turisták csapata. A vízesés alatt, a zúgó szikláin átlépkedve a másik oldalon indultunk visszafelé Thethbe. A vízeséstől szintben indul egy csatorna, amellett kanyarog az ösvény. Időnkét van zubogója, de szép egyenletesen lejt. Végül bekanyarodott egy kertbe.

 

Öntözésre hasznosítják a vizet

 

Az utat szépséges virágok kísérték

Hamarosan egy régi házhoz értünk, ahol a kertben lehetett kávézni, sört inni. Innen meredek út vezetett le a piros hídhoz. Onnan már ismertük az utat hazafelé.
Másnap a Qate e Pejes hágó felé vettük az utat. Bár a jelzés tökéletlen, az utat nem lehet eltéveszteni. Eleinte a Shesi patak völgyében halad, majd a Harapi sziklafala alatt kanyarog felfelé a hágóig. A patak medre valójában széles kőgörgeteg.

 

Shesi patak

Tavasszal, a hóolvadáskor nagy vizek lehetnek, most júniusban már kis patak. Itt is találkoztunk bunkerekkel, a gyerekek legnagyobb örömére. Állítólag ez az ösvény volt a legnagyobb menekülő és csempész útvonal, még tíz évvel ezelőtt se volt ajánlatos idegennek egyedül járni erre. Ahol az út meredeken kivezet a patakvölgyből, kis kávézó bújik meg a sziklák közt. Az ösvény meredek, de szépséges kilátás nyílik a hegyekre. Mindez buja virágok között. Külön élmény volt a hegység jól látható gyűrt rétegei.

 

Bunker mindenütt van

 

Sziklafalak alatt kanyarog az út

 

Ez a szépség jóval ezer méter fölött nyílik

 

Gyűrt hegység, látni a természet erőit

Kis csapatunk létszáma egyre fogyott, ahogy haladtunk felfelé. A hágó után a tóhoz már csak a fiam és a nagyobb gyerekek mentek el. Bár napközben szépen sütött a nap, mindig voltak felhők. Estére a hegyek betakaróztak, csak a csúcsok emelkedtek ki a lemenő nap fényében.

 

Este a teraszunkról nézve

A harmadik napon ketté vált a csapat: a fiamék a gyerekekkel a Valbona felé menő utat választották. Abban reménykedtek, hogy a hágóról megpillantják a Jezerca csúcsát. Nem volt szerencséjük, mert 2000 méter felett sűrű felhőbe kerültek, sőt a hágótól visszafelé jól meg is áztak. Mi a férjemmel az alsóbb régiókban sétáltunk. Végig sétáltuk a falut a Shesi patak mellett. Rájöttünk, hogy csak egy híd vezet a faluba a Skodrai útról, amin autóval át lehet menni. Ezen kívül csak egy gyaloghidat találtunk.

 

Semmi kedvem nem volt átmenni rajta

A közelében akadtunk egy kis kávézóra. Általában mindenütt találni kávézót, és remek kávét főznek, nagyon olcsón.

 

Szép helyen jó kávét, ez az igazi

Innen már nem volt messze az egyik eredeti állapotában megmaradt lakótorony, a Kulle e Njugamit. Pár lekért beléphettünk a csupasz sziklára épített házba. A szikla aljában kis csurgó szolgáltatta a vizet a lakóknak. Bent, ahol hajdan az állatok voltak, a csupasz szikla hasadékain kellett eljutni a létráig, amely az emeletre vezetett. Ez a szint volt a lakószoba és ahol a vendéget fogadták. A falon a régi tulajdonosok és lakók fényképei lógtak. Újabb létra vezetett a felső szintre, amely a hálóhely volt, igen egyszerű fekvőhellyel. Az egyik ablakban még ott feküdt a puska.

 

A bejárata ugyan nem az első emeleten nyílik, de a sziklatömb megnehezíti a bejutást

 

Lakószoba

A kulla közelében a jelenlegi tulajdonosok nemzeti viseletben várták a látogatókat, és helyi ajándéktárgyakat árultak. Tizenkét éves kislányuk remekül tudott angolul, ő intézte a belépőjegyeket, magyarázta el a lakótorony rendeltetését. Tőle kérdeztük meg, milyen hangszert látunk lógni az eladó ajándékok között. Azonnal kézbe kapta és játszott rajta. Skodrába jár iskolába, ott tanult meg játszani a két húrú pengetős hangszeren. Mondta ugyan a nevét, de nem tudtam megjegyezni. Nagyon hálásak voltunk a rögtönzött népzenei bemutatóért.

 

Két húrja van

Ezután felkerestük a malmot. Ehhez át kellett kelni a Shesi patak széles medrén, ahol több ágra szakadva folyt.

 

Ezeket a hidakat tavaszi áradás után helyezik ki

A malom kis jellegtelen épület. Alatta folyik a patak, mely forgatja a függőleges tengelyen lévő kanalakat. Áttétel nélkül forgatja a tengely a malomkövet. Bár a malomba szabadon be lehetett menni, a vele szemben lévő raktárépület le volt lakatolva. Itt tárolták a megőrlésre váró, vagy már megőrölt kukoricát.

 

Kanalas malmot a gyors folyású patakokra telepítik

 

Minden készen áll az őrlésre

A központban beültünk egy kávéra, ahol a helybéliek is elücsörögtek a szép időben.

 

A tehenek előttünk tértek meg a hegyi legelőkről

 

Órákig elücsörögnek egy kávé mellett

Búcsút vettünk a hegyektől, patakoktól, Thethtől. Másnap reggeli után bepakoltunk a Ford Tranzitba, és elkezdtük lassú araszolásunkat felfelé a Qafe e Tethoves hágóra.

 

Búcsú a hegyektől

 

Terthoves

 

Búcsú a hegyektől

Fent a hágón van egy kis étterem remek kilátóval. A teraszon fogyasztottuk el az ebédünket, aztán jártunk egyet a környéken. Épp egy kis gerincen üldögéltem és rajzoltam, amikor birkanyáj érkezett.

 

Birkák a hegyoldalon – Két kutya terelte a nyájat

Lefelé már könnyen gurult a kocsi az aszfalt úton. Hamarosan Skodrába értünk. Délutánra a városban való csavargás helyett felkerestük a várostól délre fekvő Rozafa várát. Az ősi váron mindenki épített: az illírek, rómaiak, velenceiek, törökök, albánok. A várfalakon kívül megmaradtak a középkori katedrális falai, egy minaret töve, egy kútkáva és egy épület, amely most étteremként szolgál. Szerencsére fagylaltot is lehetett kapni, így a gyerekek is könnyebben viselték a várlátogatást.

 

Rozafa vára

 

Katolikus templom romjai a várban

Másnap reggel indultunk hazafelé. Nem a legrövidebb utat választottuk. A gyerekek kérésére beiktattunk egy kis tengeri pancsolást. Átkelve a Drin hídján, az Adria partján kanyarogva átléptünk Montenegróba. Folyamatosan figyeltük a strandokat, de mindenütt hatalmas autóáradat állt, ami elvette a kedvünket. megálltunk egy-egy rövid sétára Stari Barban és Budvában. Stari Barban csak felkapaszkodtunk a város romjaihoz, de nem léptünk be a falakon belülre. Helyette fagylaltoztunk (a gyerekek mindig tudnak fagylaltozni). Budvában az óvárost jártuk körbe, élvezve a szűk utcákat.
A parkolás sehol sem volt egyszerű, hiszen kevés időnk volt, így fizetős parkolót választottunk. Különösen Budvában boldogultunk nehezen. Mióta ott jártunk, rengeteg minden épült, többszörösére nőtt a tömeg.

 

Stari Bar főutcája

 

Budva óvárosa

Végül Tivat előtt, Radovici mellett fürödtünk. Néhány éve még ingyen strand volt, most mérhetetlen mennyiségű autó, óriási tömeg fogadott. Szerencsére a tenger nem vette zokon a sok embert.

 

Strand Radovici mellett – Nem voltunk egyedül

Már kezdett esteledni, mire elértünk előre lefoglalt szállásunkra. Nehéz volt olcsó szállást találni. Herceg Novi mellett Njivicében volt olyan szállás, ahol mind elfértünk egy helyen, és még kifizethető is volt. Nehezen találtuk meg, pedig a településen csak egyetlen utca volt. A meredek hegyoldalban, vége-hossza lépcsőkön kellett felmászni. Kárpótlásul szédületes kilátás nyílt Herceg Novira.

 

Kilátás Herceg Novira az erkélyünkről

Szerencsénkre az alattunk lévő házban volt étterem és egy kis bolt is, így könnyedén megoldottuk az étkezést. Két éjszakát töltöttünk itt. Délelőtt mindenki pancsolt, úszott a tengerben, délután körbeautóztuk a Kotori öblöt, összekötve egy kotori sétával. Természetesen bementünk a Sv Tiphon templomba. Örömmel tapasztaltuk, hogy az oldalhajók feletti múzeum látogatható. S ha már áldoztunk a kultúrának, bementünk a Tengerészeti Múzeumba is. Hajómodellek, tengerész öltözékek, hajóskapitányok otthonát mutatták be egy szép régi épületben.

 

Kotor városfala

 

Sv Tiphon katedrális Kotorban

 

Kotor – Tengerészeti Múzeum

 

A Kotori öböl megkerülése sok időt vesz igénybe, de megéri

 

Kotori öböl a kompról

A kellemes nap után hajnalok hajnalán keltünk, hogy estére hazaérjünk. Herceg Novinál felkanyarodtunk a Trebinje felé vivő szerpentinre, Meglepően jó minőségű volt. Csak amikor felértünk a hágóra, derült ki, hogy ott nem a bosnyák határátkelő épületei állják utunkat, hanem útdíjat kérnek. Lent nem volt sehol kiírva, de legomboltak rólunk 3 eurót. Azért a határállomás sem maradt el. Nagy töbrök közt, hegyes-dombos kopár vidéken vitt az út. Településsel alig találkoztunk. nem azért, mert az út elkerülte, hanem mert nem volt település.
Reggel 9-re már Trebinjében voltunk. A városka közepén árnyas fák alatt minden nap piac működik. A szokásos zöldségek és gyümölcsök között több sajtárus is volt. Birka és kecskesajtot árultak. Legtöbbjük birkabőrben érlelték. Ez igazi hercegovinai különlegesség. A megnyúzott birka bőrét kikészíti, a lábai helyét valahogy bevarrják, a feje helyén van a “zsák” nyílása. Még a szarajevói piacon sem láttunk ilyet.

 

A trebinjei piac

 

Jól látni a birkabőrt, amiben a sajtot érlelik

A piac mellet találtunk pékséget, kávézót, itt reggeliztünk meg. Teli hassal folytattuk utunkat Mostar felé. 11-kor értünk be Mostarba. Sikerült az öreg hídhoz közel megállnunk. A hídra vezető úton és magán a hídon is hömpölyög a tömeg, alig lehet lépni. Tettünk egy tiszteletkört, a Neretva egyik oldalán el a másik hídig, a másik oldalán vissza.

 

A híd, amit okvetlenül látni kell

Délben indultunk tovább, és most már csak tankolni álltunk meg, illetve egy péknél, ahol ebédnek való zsemlét vettünk. Paradicsomunk és sajtunk volt hozzá Trebinjéből. A hosszú úton a férjem és fiam felváltva vezettek, mégis késő este lett, mire haza érkeztünk.

Kép, rajzok, szöveg Ligeti Zsuzsa

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Ligeti Zsuzsa további írásai az Útikalauzban






















1 Comment on "Ligeti Zsuzsa – Albán-Alpok – Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina – 2018"

  1. Annamária | 2019.01.10. at 11:40 |

    A címben érdemes lenne Trebinje város nevét kijavítani, de amúgy gyönyörű helyek, én is voltam már.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár