FőoldalSzerzők szerintTe is írd meg! ÚtitárskeresőHírlevélÜzenőSzállásRepülőjegy foglalásRSS - az oldal legújabb írásairól

 ÚTIBESZÁMOLÓK
 Magyarország
 Görögország
 Horvátország
 
 Albánia
 Amerikai EÁ
 Andorra
 Ausztrália
 Ausztria
 Belgium
 Bosznia-H
 Brazília
 Bulgária
 Ciprus
 Costa Rica
 Csehország
 Dánia
 Dél-Afrika
 Dél-Amerika
 Egyiptom
 Emirátusok - Dubai
 Észtország
 Finnország
 Franciaország
 Gibraltár
 Hollandia
 India
 Indonézia
 Irán
 Írország
 Izland
 Izrael
 Japán
 Jordánia
 Kambodzsa
 Kamerun
 Kanada
 Karib-tenger
 Kenya
 Kína - Hong Kong
 Kuba
 Laosz
 Lengyelország
 Lettország
 Libanon
 Líbia
 Litvánia
 Luxemburg
 Macedónia
 Malajzia
 Maldív-szigetek
 Málta
 Marokkó
 Mexikó
 Montenegró
 Mozambik
 Nagy-Britannia
 Namíbia
 Németország
 Norvégia
 Olaszország
 Oroszország
 Peru
 Portugália
 Románia
 Spanyolország
 Sri Lanka
 Svájc
 Svédország
 Szerbia
 Szingapúr
 Szíria
 Szlovákia
 Szlovénia
 Szudán
 Szváziföld
 Tanzánia
 Thaiföld
 Törökország
 Tunézia
 Új-Zéland
 Ukrajna
 Uruguay
 Vietnám
 
 Általános információ
 Biciklivel
  Hírarchívum

| Nyomtatás Nyomtatás | Mentés Mentés | Küldés Küldés |


Fodor Lajos: Egy hét Alaszkában - USA - 2007

 A hideggel nem számolva egy igazán egzotikus világot ismerhetünk meg  a rövid beszámolóból - a  szerzőnek a táj iránti lelkesedését szép képek hitelesítik

Augusztus 12.
Legalább egy órája hófedte csúcsok felett siklik gépünk, semmi szin, minden vagy fehér, vagy szürke árnyalata. Sziklák, tavak, gleccserek hazája ez ahol talán soha nem olvad el teljesen a hó. Ahogy gépünk ereszkedik Anchorage fele, lassan megjelennek a kopár hegycsúcsok, utánna a fák majd a hegyek lankás oldalára kapaszkodó házak. Már este 9 óra is elmúlt, de még minden világos, jól lehet látni a várost.
A kocsibérlés egy kicsit lassan megy, de mint késöbb kiderült jó kocsit adtak, a Pontillac Grand Prix nem olyan mint az én nyugdijas Buick-om. Csak simogatni kell a gázpedált és már ugrik is, a kanyarokat pedig különösen kedveli. Igaz a benzint is. Lakásunkat hamar megtaláltuk egy csendes lakónegyedben Anchorage délkeleti részén mindenhez közel.

Alaszka
Alaszka öslakói 30 – 40.000 éve, a jégkorszakban jöttek Ázsiából, mikor Szibéria és Alaszka között egy szárazföld sáv huzodott. Az elsö letelepedök a tlingit, illetve haida törzsek, ezek délkeleten telepedtek le. Az athabaska törzsek a belterületeken, mig az inuit törzsek Alaszka északi partvidékén. Lévén a zord éghajlatot és mostoha természeti körülményeket, Alaszka feltérképezése sokáig váratott magára. És mint annyi más helyen, ez a feltérképezés semmi esetre sem a bennszülöttek javára történt.
Valószinüleg a norvég Behring volt az elsö europai, aki partra lépett Alaszkában 1741-ben az orosz cár megbizásából. Az utánna ide telepedett prém- és bálnavadászok által behozott fegyverek, az alkohol és nem utolsó sorban a betegségek megtizedelték a bennszülött lakosságot, megbontották a régi bennszülöttek és természet közötti egyensúlyt.
William Seward amerikai államtitkár 1867-ben megvette az oroszoktól 7.2 millió dollárét, ami azonban nem sok változást hozott az elkövetkezö években. 1896-ban aranyat fedeztek fel Klondike környékén, s ennek következtében kincskeresök ezrei rohanták meg Alaszkát. Ez a korszak talán sokkal lenyügözöbb Jack London elbeszéléseiben, mint a valóságban. Skagway, Klondike, Chilcoot Trail mind ismert név de a ~30.000 eredeti “vállalkozóból” kik a Chilcoot hágót megmászták, szinte ugyanannyi vissza is fordul kiábrándultan, arany nélkül. Az aranyláz 4 évig tartott, és ez alatt az idö alatt Alaszka lakossága megduplázódott.
Alaszka aránylag késön, 1959-ben csatlakozott az Amerikai Egyesült Államokhoz, mint a 49. állam. Területe 1.593.444 km2, tehát messzemenöleg a legnagyobb állam. Lakossága  614.000, e szempontból a 3. legkisebb állam Vermont illetve Wyoming után. Átlagos népsürüsége ~2.6 km2/lakos összehasonlitásképpen New York állam népsürusége 0.0077 km2/lakos. Ha azonban volna egy mértékegység az állam természeti szépségeinek leirására, bizonyára az elsö helyen lenne.
Mióta Coloradóba költöztünk, itt történt meg elöször hogy megkérdöjeleztem jól választottunk-e, mert Alaszka is csodállatosan szép. Mikor azonban utánnagondoltam, hogy azért télen bizony nagyon rövidek a napok. No meg a hó is van elég, és a higany szála is jó mélyre sülyed, megnyugodtam, jól választottam Coloradot. A record hömérséklet például Fairbanks-ban –54 oC (január 1934.) igaz Anchorage-ban “csak” –39 o (január 1957.) ami bizony elég alacsony és ehhez még sokszor hozzájön a szél is.  A legrövidebb nap Fairbanks-ban December 21, mikor a nap 10:58 kor kel és 14:40 kor nyugszik ami kevesebb mint 4 óra napsütés. Igaz junius 21-én ez jól megtérül mikor a nap hajnali 2:58-kor kel és június 22.-én éjfél után 0:47-kor nyugszik.

Augusztus 13.
Egy jó dupla fekete után ($1.25) indulunk Seward fele. Az út kelet fele visz, szembe megyünk a nappal, minden szürke és még ködös. A Turnagain ág jobb oldalunkon, s az öböl mindkét oldalán hegyek. Elhagyjuk sorra a Beluga Point-ot, Bird Creek-et, Girdwood-ot csak érintjük, ha vissza fele telik rá idö beugrunk oda is.
Portage után elhagyjuk a Turnagain-öblöt, utunk délre tér és a szürkét felváltja az erdök zöldje. Az út mellett sötétzöld, föleg nyárfa meg égerfa, fennebb aztán a fenyök tarkitják a hegyeket. Utánna egy világoszöld övezet a cserjékkel, végül pedig a sziklák csupasz szürkéje a kék ég alatt.
Az idöjósók 70 % esélyt adtak egész hétre az esönek, de ma szerencsére a napsütés 30 % gyözött. Csak nehogy elszóljam magam. A Turnagain-hágó inkább egy nyeregre emlékeztet, s az út bal oldalán egy tóban (Summit Lake) fürdenek a hósipkás hegyek. Útjavitás miatt várunk vagy 30 percet, de van éppen elég miben gyönyörködni. A Trail és Grant tavak balra, rövid idö után pedig jobb oldalon a Kenai-tó smaragdzöld tükre jelenik meg.

Nézünk jobbra-balra, mindenhol csodállatos a táj, szerencsére nem nagy a forgalom, és sok a letérö, ahol meg lehet állni. Mint érdekesség, Alaszkában van egy olyan törvény, hogyha egy kocsi fenntart 4 utánna következöt, akkor félre kell álljon elöreengedni azokat. Elöször kételkedtem a törvény hatékonyságában, de mint kiderült, többnyire betartják, nagy dolog a becsület.
Észre sem vesszük és máris megérkeztünk Seward-ba. Lehet hogy az egyik útikalauz egy kicsit túlzott mikor azt irta hogy Seward annyire szép hogy az már fáj, de nem sokat. Seward a Resurrection-öböl jobb partján fekszik, az öböl mindkét partját hegyek koszoruzzák. Jobb oldalon a hegyek lankásabbak, az aljukban húzodnak meg az ittlakók házai. A balpart sokkal meredekebb és a csúcsok sokkal csipkézettebbek. Ahogy végigmegyünk a város föutcáján tisztán lehet látni hogy a város két részre oszlik. A jobb oldalon az itt lakók házai, a bal oldalon pedig az öböl partján a látogatók lakókocsijai húzodnak meg. A kikötö tele kissebb-nagyobb hajóval csónakkal, lehet látni ide nem az átlagkeresetüek kirándulnak. A városnak csodállatosan szép a fekvése, és kiindulópont a Kenai Fjords Nemzeti Park-ba.

Egy 6 órás sétahajó ára személyenként $129, igaz ebbe egy ebéd ára is bele van számitva. Mi is gyönyörködtünk a tájban, utánna pedig beültünk az elsö vendéglöbe a tó partján (Ray’s Café) valamit falni. Mást rendelni itt mint halat, már szinte szentségtörésnak számit, és az elsö benyomásunk az alaszkai lazacról kitünö. Lehet azonban hogy a vendéglö stratégiai helye is a tó partján hozzájárult e véleményhez.

Még nézelödünk egy kicsit aztán indulunk az Exit Gleccserhez hiszen nincs messze, kevesebb mint 10 km. Persze az út végig aszfaltos, a gleccsert pedig jól lehet látni az útról a Ressurection-folyó tulsó oldalán. Mi minél közelebb akarunk menni, így hát be kell térni a bejárati parkoló helyre, mely hatalmas, de igy is alig találunk egy üres helyet. Az úton mikor befordultunk, láttuk, hogy idönként van egy-egy jelzötábla, mindeniken egy négyjegyü szám, 1870, 1896, 1925, 1943, stb. Kezdetben nem tudtuk ezek jelentöségét, de mint kiderült ezek évszámok és jelzik, mikor meddig ért el a gleccser. És ahogy az évszámok nöttek, úgy nött a távolság az útjezötáblák között, jelezvén hogy a gleccser olvadása nagyon felgyorsult.
A parkolóhelytöl mintegy 2 km-t kell gyalogolni hogy megérkezzünk a gleccserhez. Nem hófehér mint gondolnánk, hanem inkább szürkés szinü, valószinü a sok látogató is hozzájárúl ehhez. Visszafele haladván egy adott pillanatban valami ismerös szagra figyelek fel. Kezdetben men tudom hova tegyem, de aztán leesik a tantusz, hogy ez bizony hársfa illat. Egy kis nézelödés után valóban megtaláljuk a virágzó hársfát. Igen, itt augusztus közepén virágzik a hárs.
Vissza fele Portage-tónál megállunk megnézni, be lehet-e menni Whittier fele, de legalább egy órát kell várni, mig megnyilik az alagút, így hát lemondunk róla. Whittier, gondolom elég egyéni helyet foglal el mint település; állitólag 172 lakosa van, és miután a japánok megtámadták az Aleuta szigeteket, akkor kezdték épiteni katonai támaszpontként. A cél egy olyan hely volt, melyet nehéz fefedezni, hozzáférhetetlen, és a viz nem fagy be télen. Nehezen képzelhetö, hogy más hely is létezik, mely jobban megfelelne e célnak. Felhöbe és ködbe burkolt  2.000 m körüli csúcsok között fekszik a Prince Williams szorosban, s a szárazföldröl is csak egy utólag épitett alaguton lehet megközeliteni, melyet úgy a vasút, mint a közúti forgalom használ. Napjainkban turista atrakció.

Azért szakitunk egy pár percet hogy megnézzük a Begich-Boggs ismertetö múzeumot. Érdekességként egy jeges-vizes tálban jégférgeket mutogattak. Cérnavastagságú, kb. 1 cm hosszú fekete kukacok mozogtak össze-vissza. Állitólag a jégféreg egyik képviselöje annak a kevés élölénynek, kik ilyen szélsöséges körülmények között megélnek. Ha pedig a viz hömérséklete 5 oC felé emelkedig, egyszerüen elolvadnak.
Girdwoodnál megállunk, és nem ismerünk a tájra. Ott ahol reggel a Turnagain-öböl volt most szinte semmi. A sekély viz egy iszapmezö közepén éppen hogy csordogál, apály van, és az árapály közötti szintkülönbség itt egyike a legnagyobnak a világon.

Még nézelödünk egy kicsit, aztán bemegyünk Alyeska településre. Ismert kirándulóhely, föleg télen a siszezon idején, most azonban a sifelvonók pihennek. A csúcsok felett azonban nagy az aktivitás, egy pár sárkányrepülö és ejtöernyös körözik a magasban. A figyelmünk azonban inkább a földi dolgok fele irányulnak, rengeteg a virág, és nem is akármilyen. Tudtam hogy Alaszkában a hosszú nyári napok csodákat müvelnek, de hogy éppen ekkorára megnöjjenek a virágok nem gondoltam. A törökkonty szinte olyan magas mint én vagyok s a dália virágja pedig akkora mint egy jó nagy tányér. Miután megcsodáljuk a virágokat vacsora után nézünk és találunk is egy csodálatosan szép helyet.

Tudom, ez már közhelynek számit, de itt Alaszkában a természet bökezü, amerre eddig jártunk mindig akadt valami szép. Mint azonban a vacsora után kiderült és a következö napokban is bebizonyosodott, aki ide jön az ne az 5 csillagos szállodákért meg az inyenc falatokért jöjjön. Aki ilyesmire vágyik, annak nincs mit keresnie Alaszkában. Itt a természet az úr, Alaska megérdemli a “Last Frontier” nevet, ilyen hatalmas szüz terület, amilyen nem hiszem hogy még sok van a világon.

Augusztus 14.
Reggel az idö felhös, ködös, de a helyi rádió szép, napos idöt jósol, ami igaz pont az ellenkezöje az egyhetes elörejelzésnek, de mivel ez kedvezöbb, optimisták vagyunk. De tévedtünk, mert olyan hun idö (hun esett hun nem) volt egész nap. Észak fele indulunk, hogy estig eljussunk a Denali Nemzeti Park közelébe, holnapra annak meglátogatása van tervbe véve. Az út (Parks Highway) szinte végig kétsávos de jó, aránylag új, 1971-ben épitették. A forgalom nem nagy, így hát lehet gyönyörködni a tájban, már amikor lehet látni valamit a felhök és a köd jóvoltából.
Az elsö város utunkba Wasilla, ahol meg is állunk megnézni a helyi múzeumot. Kicsi, de rendben van tartva, emléket állit az itteni bányászatnak, valamint az Iditarod Trail-nek mely keresztezi a városkát. Az út több mint 1840 km hosszú az Iditarod-folyó partján levö Nome és Seward között.
Az Iditarod utat úgy az inuit mint az athabasca indiánok használták jóval a prémvadászat kora elött. Egyik lényeges közlekedési út volt az aranybányászat idején is az 1898-as években. A mai értelemben ismert Iditarod verseny azonban 1925-re nyúlik vissza, mikor diftéria járvány ütött ki Nome-ban és az életmentö szérumot Nenana helységböl hozták kutyaszánnal. A norvég Gunnar Kaasen és vezetö kutyája Baltó egyszerre hires lett e sikeres út után. Ennek a tiszteletére rendezték 1973-ban elöször az ismert Iditarod versenyt. A jelenlegi Iditarod verseny hivatalos kiindulopontja Anchorage hogy aztán ujrakezdjék Wasilla vagy Willow településeken, egyik évben a deli másik évben pedig az északi úton. Mint érdekesség 1974-ben 20 nap 15 óra 1 perc és 7 másodperc alatt tették meg az utat. Ugyanazt az utat 2002-ben már 8 nap 22 óra 46 perc és 2 másodperc alatt sikerült megtenni; ha utánna gondolunk napi ~200 km kutyaszánnal nem kis teljesitmény.

A következö megállónk Talkeetna, egy mellékuton van, de az út ide is jó. Az idö továbbra is változó, hol esik, hol zuhog. Talkeetna egy jellemzö kis alaskai település lakossága 873, a Talkeetna, Chulitna és Susitna folyók találkozásánál. Innen már állitólag jól látható a 6194 m magas McKinley vagy ahogy a helyiek nevezik a Denali csúcso, most azonban csak felhöket lehet látni. Talkeetna Ismert kiindulópont a McKinley megtekintésére.

Folytatjuk tovább utunk a Parks országúton, a következö település melyet éritünk Trapper Creek (436 lakos) ez már a Denali Állami Parkban van. Kihúzunk a 135.2 mérföld megállónál, innen állitólag a legjobb a kilátás a Denali-csúcsra. Az esö továbbra is szemerkél, igy csak magunk elé képzeljük a hófedte csúcsot. Megyünk is tovább s az esö okozta egyhanguságot a Hurricane Gulch-hid bontja meg. A 280 m hosszú hid 1921-ben épült 90 m magasságban a Chulitna-folyó felett van.
Az idö lassan kezd kiderülni az út melletti hegyek látszanak egy bizonyos magasságig utánna aztán ismét felhöbe bujnak. Cantwell (218 lakos) után találkozunk a Nenana-folyóval s innen a Denali Park település már közel van. Itt megvacsorázunk az út menti Salmon Bake vendéglöben. Rántott hal, hasáb krumpli és káposzta saláta ($19) finom volt, a vendéglö pedig érdekesen berendezve korabeli képekkel, jelenetekkel. Még egy kis séta a környéken és indulás szállásunk fele, az Aspen House B&B-be mely a közeli Healy helységben van. Healy egy kis bányaváros (900 lakos), amire az utcanevek is utalnak (Cuprite, Hematite, Magnetite, Sulfide, Molybdenite, Galena). Ma is müködnek szénbányái, s a bányászott szén egy részét helyileg használják, a többit pedig exportálják Seward kikötöjén.  Az utak nincsennek aszfaltozva, mindenütt gödör, de valahogy csak megtaláljuk a szállásunk egy fakunyhóban. A ház új, egy erdö közepén, sok nyoma a “civilizációnak” nincs. Se telefon, se TV, de minden tiszta. Egy pohár ital hogy szerencsésen megérkeztünk, meg a friss hegyi-levegö hamarosan megteszi hatását és már alszunk is.

Augusztus 15.
Ismét szemerkél az esö, de jó hogy nem zuhog. Indulunk a Denali Nemzeti Parkba, ennek azonban csak a kezdeti 19 km része látogatható magánkocsival. Ide azonban a Sevage patakig ingyenes buszjárat is elhoz a látogató központtól. Mi feliratkozunk egy ingajáratra, reggel 8-kor indul, és annak ellenére hogy szemerkél az esö, és köd van, a busz tele van. A park utolsó települése Kantishna 162 km-re van a bejárattól és az ingajárat 12 óra alatt teszi meg az utat oda-vissza. Mi csak a Fish Creek megállóig vasárlotunk jegyet, de ez is 8 órát vesz igénybe.
A parkba a bemenetelért személyenként $10 kell fizetni, emellett úgy a kemping helyért, mint a buszjáratokért külön kell fizetni. A gyalogosan kirándulók részére a park egész évben nyitva van, és mint érdekesség, a fö uton és a kijelölt kempingezö helyeken kivül nincs semmi meghatározott útvonal; mindenki arra mehet, amerre akar. A hivatalos látogatás május 19 és szeptember 13. között van, mikor rendszeres járatok vannak a parkban. Az olcsobb ingajárat, ez szállitást és minimális információt nyujt a Denali NP-ról. Egy térti jegy ára $43.25. Persze vannak kirándulóbuszok is, valószinülegg itt sokkal több információt közölnek, egy térti jégy ára $139, igaz ezért adnak egy ebédet is.

A járat jól megvan szervezve, a busz vezetö meséli a park érdekességeit, növény illetve állatvilágát és minden 1.5 – 2 óra után egy 15 perces magállás van beillesztve a programba. Ha pedig útközben valami állatot pillant meg, akkor is megállunk nézelödni fényképezni. És gyakran megálltunk, mert láttunk jávorszarvast, rénszarvast, medvét, hegyi kecskét, nem beszélve az apróbb állatokról.

Ahogy az idö telik az esö lassan megáll, a köd felszáll, és az út két oldalán kibontakoznak a hegyek. Az út mentén nyirfa, égerfa, lucfenyö, fennebb már csak bokrok, végül pedig a csupasz sziklák. Sorra keresztezzük a Savage, Sanctuary, Teklanika és az East Toklat patakokat miután feljutunk a Polychrome-kilátóhoz. Megérdemli a nevét, valóban sokszinü a táj, a távolban pedig a  Polychrome-gleccser tünik fel. A kilátás csodállatos, mint ahogy az út is fel, de ugyanakkor kissé félelmetes is. Az út egysávos és meredek gyakori kitérökkel; jobbra a hegyek és nem egy helyen friss omladék, bal oldalon pedig mély szakadék. Ahogy kinéztem az ablakon, nem egy kanyarban csak az alattunk tátongó mélységet lehetett látni, mintha lebegtünk volna a levegöben. Vezetönk meg is mondta, a gyengébb szivüek inkább csukják be a szemüket. Kár hogy a távoli felhök nem oszlottak el, jó lett volna a Denali csúcsot is látni. Végül örvendtem hogy csak a Fish Creek-ig vettünk jegyet, mert egy idö után bármilyen szép is a táj, a képek kezdenek összefolyni, telitödtünk a széppel, már nem érdekel semmi annyira, mint mikor reggel elindultunk. A 8-órás kirándulás is egy maradandó emlékkel gazdagitott.

Folytatván utunk Fairbanks fele megállunk Nenana városában (549 lakos) egy kicsit körülnézni és valami falni. A település a Nenana és Tanana folyók találkozásánal fekszik, és valamikor látott jobb napokat is. Manapság arról ismeretes, hogy fogadásokat kötnek, mikor kezdödik a tavaszi jégtörés, és aki kitalálja bizony szép összeget nyer.  Sok néznivaló nincs, egy-egy jellegzetes házikó, a Taku Chief vontató hajó a látogató iroda mellett. Betérünk az egyedüli vendéglöbe (Roughfoods) vacsorázni, elég rusztikus, mint ahogy neve is erre utal.

Két helybeli vendég társalog éppen, milyen jó is volt vagy 40-45 éve, mikor évente 140-160 hajó fordult meg a helyen. Manapság ez évi 14-15 körül mozog. Igyekszünk kinézni valamit az étlapon, mint azonban kiderült, mára már minden elfogyott, csak rántottát tudnak adni. Sebaj, ma úgysem sokat reggeliztünk, jobb késöbb mint soha.

Mire Fairbanks-ba érünk már este fele jár az idö, a szálloda tulajdonosunk nincs otthon, de sebaj, az ajtóra ki van ragasztva egy boriték a nevünkkel és benne a bejárati  meg szoba kulcsunk. Egy hasonló helyzetben vagy 4-5 éve voltunk nyugat Texasban Alpine városkában, a Big Bend Nemzeti Park bejáratánál, ahol szintén telefonon foglaltuk le a szállodát. Ott is a kulcs az ajtóra volt ragasztva, a fizetséget pedig egy boritékban a szobánkban kellett hagyni, a tulajdonossal nem is találkoztunk. Hát igen, sok helyen még van becsület.

Augusztus 16.
Fairbanks annak ellenére hogy Alaszka második legnagyobb városa, tulajdonképpen kis város, mintegy 31.000 lakossal. A Chena-folyó két partján fekszik, bece neve “Alaska Arany szive”.
A megszokott reggeli dupla fekete után a város központjában sétállgatunk A Golden Heart Plaza környéken. A tér közepén a szökökút mellett egy inuit család szobra állit emléket az elsö telepeseknek.

Innen a jégmuzeumba megyünk, egy rövid bevezetö után megtekintjük a kiállitott jégszobrokat. Szépek, különösen egy jég xylofon nyeri meg tetszésem, még zenei hangokat is ad ki, de sietünk, mert hideg van, máskülönben a müalkotások megsemmisülnek.
Évente megrendezik a jégfesztivált, amely egy hétig tart, és mindenki “kitombolhatja” müvészi tehetségét. A hét végén aztán dijjazzák a müveket, melyek a bemutatott film szerint látványosak. Az egyik röved film a Blue Bird-nek nevezett alkotás történetét mutatja be. A hatalmas kék madár már, egy ha jól emlékszem 4 tagú csapat egy heti kitartó munkája, szinte kész volt, éppen az utolsó simitásokat végezték rajta. És ekkor következett be, ami a jéggel könnyen megtörténhet, darabokra tört az egész szobor. Egy heti müvészet, játék, kitartó munka, versenyszellem kárba veszett. De talán sokszor az utazás fontosabb mint a megérkezés.

Innen úgy határoztunk elmegyünk a Chena Hot Springs-hez, mely 90 km távolságra van Fairbankstól. Az út festöi, a melegfürdö pedig kissé túl meleg, de igy idö után megszokjuk. A gyógyitó hatásu meleg forrásvizet a helyi bányászok már 1905-ben ismerték. A viz összetétele állitólag nagyon hasonlit a Carlsbad-i fürdöéhez. 

Ami elsö pillanatban egy kicsit furcsának tünik, hogy a feliratok negy része két nyelven van; angolul, de inkább japánul. Ha azonban utánna gondolunk hogy Tókió és Washington D.C. ugyanolyan távolságra vannak innen, meg hogy a japánok nagyon kedvelik a meleg furdöket, akkor már inkább magyarázható. És vannak is böven. Egy kiadós fürdés után indulunk is vissza Fairbanks-be.

Útban a Fairbanks-i egyetem fele megállunk a Creamer’s Field vándormadár menedéknél. Szerencsénk van, a hatalmas mezö tele daruval, vadlibával, egy-egy réti héjja, sólyom és hattyú is ide tévedt. A madarak járkálnak, csipegetnek, és úgylátszik már megszokták hogy nézik öket, rá sem hederitenek.
A következö megállónk a Fairbanks-i Egyetem területén épült Museum of North, azaz észak muzeuma. Modern épület, 2005-ben épitették, alapterülete egy bálnára emlékeztet. Mint ahogy a leirásban is tudatnak, ez nem egy konvencionális muzeum, hanem igyekszik Alaszka jelleméhez, természetéhez igazodni. Többek többek között két féle müvészetet különböztetnek meg; az utilitáris, mindennapi használati cikkek müvészetét, ilyen például egy fonott kosár, meg a klasszikus értelemben vett müvészetet mint például a portré festészet. Van természettudományi részlete, itteni állatokkal, a grizli medve sokkal nagyobb volt mint elképzeltem, etnikai, történelmi részlege. És mint talán várható is, legnagyobb kiállitott arany és aranyérc itt található. Érdemes volt megtekinteni.

Igaz a nap még jó magasan van, de itt az ideje valami vacsora után is nézni. Közös megállapodás szerint a Pioneer Park-ban levö Salmon Bake vendéglöbe megyünk.
A vendéglö egy hatalmas parkban van, svéd-asztal jellegü, $32-ért ki mennyit tud annyit eszik. A választék nem nagy, elöételnek különbözö saláták, utánna pedig lazac, tökehal és oriás laposhal, sütve illetve rántva és nature bordaszelet. Utánna pedig ha még maradt hely fagyi illetve tortaszeletek között lehet válogatni. Colát és vizet is lehet inni ki mennyit akar, a sörért azonban már fizetni kell, egy pohár $5. Nem olcsó mulatság, a hal azon kivül hogy valószinüleg friss és agyonreklámozott, különben sok íze nincs. Lehet hogy ez már szentségtörésnek tünik Alaszka szempontjából, de az egyik tiszaujvárosi vendéglöben a süllö izletesebb volt. Tudtam hogy Alaszkában nem az inyenc falatokat kell keresni, de hát a jó pap is holtáig tanul. Hogy ülepedjen a sok hal, mert bevallom azért többet ettem mint általában szoktan, jártunk egyet a Pioneer Parkban. Athabaska népmüvészeti múzeum, vasút-múzeum, régi gözkotrógép, a partra húzott Nenana lapátkerekü gözös mely 1933 és 1956 között a Chena folyón müködött.

Augusztus 17.
Az idö gyorsan telik, itt az ideje indulni vissza fele mert Anchorage messze van. Úgy határozunk hogy az Alaska Highway-en indulunk vissza, nem ott ahol jöttünk. Delta Junction-ig semmi emlitésre méltó, az út kétsávos de aránylag jó, igaz gyakran elég hullámos, állitólag a megfagyott földkéreg mozgásának következtében. Forgalom szinte semmi, település ugyszintén, tehát lehet seperni. Innen aztán az út tovább folytatódik délkelet fele egészen a Kanada-i Dawson Creek-ig.
Az Alaska autóút 2224 km hosszú, 1942 márciusában kezdték épiteni, és ugyanazon év októberében fejezték be katonai használatra. A civil forgalomnak 1948-ban nyitották meg. Delta Junction tulajdonképpen egy kicsi falusi település a nagy semmi közepén, innen a táj azonban kezd sokkal látványosabb lenni. A Delta-folyó völgyében vagyunk, jobbra elhagyjuk a Donelly Dóm szimmetrikus kúpját, gyakran látjuk az Alyeska vagy Transzalaszka olajvezetéket, melyröl érdemes egy pár szót ejteni.

A Prudho-öböli olajat szállitja Valdez kikötöbe és 1280 km hosszú, ebböl 672 km a föld felett van és 1977-ben helyezték üzembe. Három hegyláncon, Brooks, Alaska és Chugach, megy keresztül és joggal mondhatjuk hogy egy kimagasló technikai teljesitmény. Atméröje 1.2 m, jelenleg ~150.000 m3 olajat szállit naponta s az olaj k.b. 9 nap alatt ér el a Prudho öbölböl Valdez-be. Jelenleg 5 szivattyúállomást használnak erre a célra. A vezeték kapacitása az emlitett adat kétszerese körül van. Epitése az elöre tervezett 800 millió dollart jóval túlhaladta és 8 milliárd dollárt tett ki.
Lassan már lehet látni az Alaska hegyvonulat hófedte csúcsait, a Deborah (3761m) illetve Hayes (4216m) csúcsokat. Innen már Alaska legrégebbi autóútján a Richardon Highway-en vagyunk.
Forgalom továbbra is szinte semmi, lehet gyönyörködni a tájban, településsel csak nagyritkán találkozunk, de azok is jelentéktelenek. Paxson után találkozunk Gulkana-folyóval, az út Glenallen-ig festöi; elöttünk balra a Wrangell hófedte csúcsai, jobbra pedig a Chugach-hegyvonulat mely elkisér egészen Anchorage-ig. Glenallen-nél nyugatra térünk a Glenn Highway-re. Bal oldalon a Tazlina-folyó majd kis idö után a Tazlina-tó, illetve gleccser. Késöbb a Nelchina-folyó és gleccser, jobb oldalon a szines Sheep-hegycsúcs, utána pedig balra a Matanuska-gleccser, melyböl a Matanuska-folyó ered és elkisér a Cook öböl Knik ágáig.

Augusztus 18.
Ma az utolsó napunk Alaskában, holnap korán reggel indulunk haza Colorado Springs-be. Az utóbbi héten jártunk éppen eleget, úgy határozunk hogy csak Anchorage-ban töltjük az utolsó napunk.
Bemegyünk a központba, ma éppen piac van. Sátor sátor mellet, és helyi oriás káposztától az ulu késig minden található. Sokan vagyunk de úgy látszik legtöbben csak nézelödnek mint mi is. Innen már csak egy pár perc gyaloglás a közeli ulu gyárba melyet elég sokat reklámoznak. Elsétállunk, itt is elég sok a bámészkdó, de itt már több üzletet is kötnek. Ki nyirfa szörpöt vesz, ki képeslapot és sokan nézegetik a helyi gyártmányu ulu késeket. Úgy hirdetik hogy kézmüves termék, alaskai bennszülöttek gyártják. A gyártási folyamatot meg lehet nézni, nagy része futószalagon történik, ami pedig a kézmüvességet illeti, hát az utolsó fázisban a gépi csiszolóról valóban kézzel teszik az ulukat egy dobozba. Ára $ 14.99. Késöbb kinézésre hasonló ulukat láttunk a központ egyik üzletében ára $ 4.99. Igaz, rá van irva, hogy Made in China.
A tömegböl elég volt, úgy határozunk elmegyünk a Chugach Nemzeti Parkba. Ugy is tettünk és nem bántuk meg. Igaz csak a park szélén járkáltunk, de így is remek kilátás nyilt az alattunk terülö Anchorage városára valamint a Cook-öbölre.
Fodor Lajos

 

Fodor Lajos írásai az Útikalauzban >>

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet - szerkesztokukacutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés


Hozzászólások

Az itt beírt hozzászólásod megjelenik a központi üzenőben is. Ha ott válaszolnak rá, akkor azt csak ott olvashatod. Ha megfelelő e-mail címet adtál, értesítünk a reagálásról. Mi is igyekszünk segíteni azoknak, akik nevüket is megadva fordultak hozzánk. A szabályainkat sértő hozzászólásokat felszólítás nélkül töröljük.

Név*
E-mail*
(Az e-mail cím kötelezően # karakterrel kezdődik a gyüjtögető automaták miatt.)
Kód*
Hozzászólás*
 

Adatkezelési szabályok - ÁSZFPannon Interaktív

Magyar tájak  Görögország    Horvátország  Albánia  Amerikai EÁ Andorra  Ausztrália  Ausztria Belgium    Bosznia-H Brazília  Bulgária Csehország Dánia  Dél-Afrika  Egyiptom   Emirátusok -Dubai  Észtország  Finnország  Franciaország  Gibraltár  Hollandia India  Indonézia   Írország  Izland   Izrael Japán  Jordánia  Kamerun  Kanada Karib-tenger Kenya  Kín- Hong Kong  Kuba  Laosz Lengyelország  Lettország  Libanon Líbia Litvánia    Luxemburg Macedónia  Malajzia Maldív-szigetek Málta  Marokkó Mexikó Montenegró  Mozambik Nagy-Britannia Namíbia Németország  Norvégia    Olaszország  Oroszország Peru Portugália Románia  Spanyolország  Sri Lanka Svájc  Svédország  Szerbia Szingapúr  Szíria Szlovákia   Szlovénia   Szudán Thaiföld Törökország  Tunézia Új-Zéland Ukrajna Uruguay
www.utikalauz.hu   www.somloi.hu   www.vazsony.hu   www.hangmuzeum.hu www.badacsonyi.hu www.balatontipp.hu